Tavaly december végén valamilyen igazi karácsonyi könyvre vágytam, így került kezembe a Szabó Ervin Központi Könyvtárának raktárából a még év közben várólistámra helyezett Fekete István novelláskötet. Nem bántam meg, hogy ezt választottam karácsonyi olvasmánynak.

Ha azt mondom, hogy Fekete István, (1900-1970) valószínűleg mindenkinek a Tüskevár vagy a Vuk ugrik be elsőre. Ezek talán legismertebb művei, de munkásságának többi alkotásában is nagy szerepet kapott a természet, sok olyan regénye látott napvilágot, melynek főszereplője valamilyen állat.

A Karácsony éjjel novelláiban is visszaköszön az író természetbarátsága, egy-egy történetben itt is valamilyen állat a főszereplő, de a többiben is általában hangsúlyos a természeti környezet, a növények, állatok leírása. Történik mindez nagyon erős képiséggel, gyönyörű hasonlatokkal, szépen formált mondatokkal. Ez egyébként igaz Fekete bármilyen leírására, a legegyszerűbb tárgyat, vagy egy kandalló tüzének lobogását is gyönyörűséggé tudja faragni csodálatos mondatszövésével, szóhasználatával. Nagyon megérintő és jóleső érzés a szavait olvasni.

A Lazi Kiadó gondozásában 2005-ben Karácsony éjjel címmel (a névadó novella is szerepel az összeállításban) megjelent kötet a harmincas évek elején született novelláktól, egészen a hatvanas évek végén írtakig tartalmaz történeteket. A korszakból adódóan némelyik novellára rányomta a bélyegét a második világháború, ezekben megjelennek ennek az emberekre kifejtett hatásai is.

A kötet tartalmaz néhány gyengébb novellát is, de összességében nagyon színvonalas, szép és karácsonyi összeállítás a kötet, melyben szeretetről, szenvedésről, szegénységről mesélnek a lapok. A nagy hó, a jeges hideg és a ropogó kandallótűz mögött felsejlik egy régi, már elmúlt kor, amikor a karácsony még nem az ajándékhalmozást, a rohanást és az idegeskedést jelentette.

Értékes kötet a Karácsony éjjel, amit az év bármely szakában érdemes elővenni, hogy magával ragadja az olvasót erős hangulatával, de talán a legjobb mégis karácsonykor, vagy annak közeledtével elolvasni, hogy emlékeztessen minket rá: mi is ez az ünnep valójában.

10/8

Fekete István: Karácsony éjjel
194 oldal
Lazi Könyvkiadó, 2005.
Összeállította és szerkesztette: Horváth József
 

Az Agave első idei könyve a múlt csütörtökön megjelent Dick-klasszikus, A Frolix-8 küldötte, amely nem csak ebben az első: korábban még nem olvastam PKD-könyvet, hiába volt régóta tervbe véve. Ez volt az első, de biztosan nem az utolsó.

Philip K. Dick (1928-1982) Chicagóban született. A modern science-fiction történetének egyik legmeghatározóbb alakjaként óriási életművet hagyott maga után, amikor mindössze 53 évesen meghalt. Könyvei számos elismerésben részesültek: 1963-ban az Ember a Fellegvárban megkapta a sci-fi műfajának legnagyobb elismerését, a Hugo-díjat. Kétszer ítélték oda neki a Brit SF-díjat (1967, 1979), 1975-ben megkapta a John W. Campbell Memorial-díjat.

Dick számos novellájából és regényéből készült filmes adaptáció. Az ő művei szolgáltak többek között a Szárnyas fejvadász, az Emlékmás, a Különvélemény vagy a Sorsügynökség című filmek alapjául is. Az Agave gondozásában most megjelent, 1970-es A Frolix-8 küldötte fülszövege és alaphelyzete a következő: 

"Nick Appleton egyszerű kétkezi munkás, az élete csalódások sorozata, és reménye sincs rá, hogy valaha feljebb kerülhet a szigorú társadalmi ranglétrán. Willis Gram igazi kényúr, az evolúciós fejlődésben kiemelt elit élén áll, és az egész Földet irányítja. Amikor mindketten beleszeretnek ugyanabba a lányba - aki ráadásul a kormány ellen lázító propagandát terjeszt - sorsuk összefonódik. Ráadásul éppen ekkor tér vissza az űrből az elveszettnek hitt forradalmi vezér, Thors Provoni, méghozzá nem egyedül: egy minden tekintetben idegen lényt hoz magával, hogy segítségével megváltoztassa a merev, zsarnoki világrendet. Ez azonban csak az egész világ megváltoztatása árán lehetséges."

A regény tehát a távoli jövőbe, egy zsarnoki rendszerbe kalauzolja el az olvasót, amelyben az Újak a Szokatlanok segítségével néhány tízezren átvették a Föld irányítását. Jól ellenőrzött és szigorúan szabályozott közigazgatással és különleges képességekkel (pl. telepátia) nem engedik ki a kezük közül a hatalmat, így a több milliárd főnyi Réginek esélye sincs a társadalmi felemelkedésre, a közigazgatásban vagy a kormányzásban való részvételre. Az Ellenállók egyetlen reménye az űrben évekkel ezelőtt eltűnt forradalmár, Thors Provoni, egyedül az ő visszatérésében és segítségében bízhatnak. A helyzetet egy szerelmi szál is bonyolítja, hiszen a munkás Régi, Nick; és a Földet irányító diktátor, egy Szokatlan, Willis Gram ugyanabba a 16 éves Ellenálló lányba szeret bele.

A cselekményről többet nem is szólnék, talán egyesek számára már ez is túl sok egy könyv elolvasása előtt, igyekeztem nem túllépni a fülszövegben leírt események határait. A műbe bele is lehet olvasni, az első fejezet ingyenesen elérhető az alábbi linken.

A regény nem túl hosszú, bő kétszáz oldal, ám előzetes félelmem nem igazolódott, miszerint ez túl kevés terjedelem egy ilyen nagyszabású történet alapos kifejtéséhez. Épp ellenkezőleg, ennyi idő alatt is alaposan megismerjük a jövőbeli világot, melyben a cselekmény bonyolódik; ezen túl a nem nagy terjedelem pergő eseményeket és az unalom teljes hiányát eredményezi. A technikai fejlődésből adódó megváltozott életkörülmények és a mindennapos tevékenységek (pl. közlekedés) is feltárulnak előttünk. Azt is megtudhatjuk - ezek a párbeszédek személyes kedvencemmé váltak - milyen (és mennyire nehéz) beszélgetni valakivel, aki olvas a gondolatainkban.

Az író egy okos sci-fit alkotott, itt nem a lövöldözésen és az üldözéseken van a hangsúly (bár ebből is kijut az olvasónak), sokkal inkább erkölcsi és elméleti kérdéseken, ezek fontosságán és érdekességén. Dick számtalan kultúrtörténeti utalással látta el a könyvet, a teljesség igénye nélkül előkerül itt Che Guevara, Abraham Lincoln, Jung, H. G. Wells: Világok harca című műve, az ókori Róma vagy a francia forradalom éppúgy, mint Charles Dickens és egy W. B. Yeats vers (utóbbi a mű csúcspontján komolyabb szerephez is jut).

A regény fő kérdése - egy kis spoilert(!) megengedve - így foglalható össze: vajon egy merőben újfajta embertípus elnyomó uralma alatt jobb élni; vagy szabadon megszerveződve, ám mindezt úgy, hogy ezt a szabadságot egy idegen létforma segítségével, a korábbi elit kárára értük el? Ezt a kérdést mindenkinek magának kell megválaszolnia, persze csak A Frolix-8 küldötte elolvasása után.

A kötetet köszönöm az Agavénak!

10/9

Philip K. Dick: A Frolix-8 küldötte
224 oldal
Agave Könyvek, 2012.
Fordította: Pék Zoltán
A fordítás alapjául szolgáló mű: Philip K. Dick: Our Friends from Frolix 8

Mi a közös egy a középkorban, vallási indíttatásból elkövetett gyilkosságban, egy angol nő segélykérelmi ügyében az 1600-as évekből és egy XIX. századi, faji és nemi egyenjogúságért küzdő fekete nő beszédében? Ezek a Nagyon rövid bevezetés alcímet viselő könyv sarokkövei.

John H. Arnold kortárs történész. A University of East Anglia középkorkutató és történetfilozófia professzorának először 2000-ben megjelent könyve a múlt három - fent említett - izgalmas töredéke alapján mutatja be, hogy mi a történelem, mire használható, mit tudhatunk meg belőle és a történetírást milyen szempontok alakították az ókori görögök mesés történeteitől a későbbi korok nagy narratíváin át napjaink tudósainak történetszemléletéig.

Ezt mondja nekünk a rövidke - a főszöveg alig 150 oldalas - könyv fülszövege, amiről olvasás közben magunk is megbizonyosodhatunk: a mű három tényleg érdekfeszítőnek mondható eseményen, helyzeten keresztül igyekszik bemutatni, hogy mi is egy történész dolga, egy forrást hogyan lehet megközelíteni, és ezek a megközelítések milyen irányokba, milyen kutatási eredményekhez vezetik el a tudóst.

Arnold könyve olvasmányos és érthető, mégis tudományos színvonalon fog össze egymástól évszázados távolságokra lévő eseményeket, teszi mindezt világos érveléssel, könnyen emészthető példákkal tűzdelve.

A kötet mind a történelem, a történész mesterség iránt hobbi szinten érdeklődő olvasó, mind pedig a történeti kutatást főfoglalkozásként űző jelenlegi, vagy jövendőbeli tudósok számára ajánlható: mindkét csoport tagjai érdekesnek és hasznosnak fogják találni Arnold professzor művét.

10/7

John H. Arnold: Történelem - Nagyon rövid bevezetés
158 oldal
Corvina Kiadó, 2005.
Fordította: Rényi Zsuzsanna
A fordítás alapjául szolgáló mű: John H. Arnold: History. A Very Short Introduction

A még tavaly novemberben olvasott könyvről szóló bejegyzés megírása előtt körbelestem a fellelhető kritikák között és alapvetően kétféle véleményt tudtam elkülöníteni. Az egyik csoport tagjait lenyűgözte a regény és egyik kedvencükké vált, míg mások csalódtak benne és többre számítottak. Én is utóbbiak közé tartozom, sajnos.

Ernest Hemingway (1899-1961) a XX. század talán egyik legjelentősebb, de legalábbis egyik leghíresebb amerikai írója. Nekem elsőre Kuba, az alkohol és Az öreg halász és a tenger című kisregény jut róla eszembe, ezidáig utóbbi volt az egyetlen műve amit olvastam és nagyon szerettem is. Mind a kicsi a bors de erős, mind pedig az egyszerű de nagyszerű közhelyek illenek rá, erre a szimbólumokkal és jelképekkel telezsúfolt, szép történetre.

Hemingway nem csak híres és jelentős, de nagy megbecsülésnek is örvend, - ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1952-es Az öreg halász és a tengerért '54-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat is - ám esetemben jelen háborúellenes műve nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

A cselekmény ideje az első világháború, helyszíne Olaszország, főhőse pedig az olasz hadseregben szolgáló amerikai szanitéc hadnagy, Frederic Henry, aki a Hemingway-hősök nagy részéhez hasonlóan önéletrajzi ihletésű.

Elmondható, hogy a regény remek korkép, kiválóan mutatja be mind a kor, mind pedig a háború sajátosságait és megvan a maga hangulata. Ha kissé csípősen akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy ez a hangulatteremtő képesség főleg abban merül ki, hogy a regényt olvasva kérlelhetetlen vágy ébred bennünk az alkoholfogyasztásra, hiszen 5-10 oldalanként fogynak az üvegnyi italok - eddig is az alkoholt társítottam Hemingwayhez, ráadásul a köteten szereplő fotón az író éppen egy pohár italt emel a szájához.

A könyvben felsejlő, majd főszerephez jutó szerelmi szál természetesen fontos, jelképértékkel bír, de sajnos szörnyen idegesítő. Elfogadom, hogy a legtöbb szerelmes pár talán ilyen és hasonlóan viselkedik, mindemellett kínszenvedés volt végigolvasni párbeszédeiket. Egyúttal ha a mások agyára menő szerelmeseket hivatott ábrázolni a kötet, akkor remek munkát végzett az író, bár sajnos időnként hol gyengébb, hol erősebb ellenszenvet is sikerült kelteni bennem irántuk.

A könyv háborúellenes mű, a korszakból adódóan kifejezetten első világháború ellenes mű, átszivárog a lapokon ennek a háborúnak embertelensége, kegyetlensége, de nem túl markánsan. Az események szinte semlegesek maradtak a szememben, nem váltottak ki erőteljes reakciókat, a regény így esetemben hatástalan maradt.

Nem rossz könyv a Búcsú a fegyverektől, de mindent összefoglalva számomra túlértékeltnek tűnik, és bár nem vette el a kedvem, hogy Hemingway harmadik "kötelező" művét, az Akiért a harang szólt is elolvassam, de ez biztosan nem a közeljövőben fog megtörténni.

10/6

Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
288 oldal
Európa Könyvkiadó, 1978.
Fordította: Örkény István
A fordítás alapjául szolgáló mű: Ernest Hemingway: A Farewell to Arms

A tűz és jég dala ciklus első könyvét (Trónok harca) befejezve szerencsére csak bő egy hetet kellett várnom, hogy nekikezdhessek a második kötetnek. Sajnálatos módon azonban a Királyok csatája majd' egy hónapig olvasmányom volt, hiszen a haladást olyan "jelentéktelen" események hátráltatták, mint a karácsony, a szilveszter vagy a vizsgaidőszak.

Az írót az első kötetről írt bejegyzésben már röviden bemutattam a kedves olvasóknak, így most nem ejtenék szót Martin életrajzi adatairól, a lemaradást onnan mindenki pótolhatja. Ahogyan a Trónok harca esetében, úgy most, a Királyok csatáját ismertetve is igyekszem elkerülni a poénok lelövését és a spoilereket mellőzve megfogalmazni a véleményemet, így talán azok is bátran olvashatják a bejegyzést, akik nem olvasták még el a könyvet. Aki egy-egy apró részletet sem akar megtudni, csak saját felelősségére folytassa az olvasást.

Az igen gyorsan zajló események helyszíne ismét Westeros, ahol több önjelölt (kis)király is magának követeli a Vastrónt és ezzel a Hét Királyság királya címet. A helyszínek közül ne felejtsük ki az északi Falat és az azon túl elterülő zord tájat, ahol Havasi Jon és a feketét öltött testvérek egyre veszedelmesebb kalandokba keverednek; illetve a tengerentúlt sem, ahol Daenerys is igen tevékeny, mint a Targaryen ház sarja.

A regény szerkezeti felépítése megegyezik az első részben megszokottal: a nem túl hosszú fejezetek más-más ember szemszögéből mutatják be az eseményeket, a fejezetek pedig az adott személy nevét viselik. Martin jellemző és a műfajban újszerű "mániájának" köszönhetően, miszerint előszeretettel végez hidegvérrel akár még főszereplőkkel is, a Trónok harca nézőpontjaiból van akit elvesztettünk, de a Királyok csatája két új ilyen karaktert is felvonultat. Ezek pedig nem mások mint Theon Greyjoy, aki már az első részben is fel-felbukkant, ám itt már jelentősebb szerephez jut, valamint Tengerjáró Davos, akinek köszönhetően Stannis Baratheon és holdudvara viselt dolgairól szerezhetünk tudomást.

Martin sajátos megoldása, hogy míg természetesen igazán fontos szereplők (Tyrion, Arya vagy Daenerys) szemszögével is megismerkedhetünk, sok olyan karakter, akiknek tevékenysége a cselekmény szempontjából jelentős, (Robb Stark, Stannis és Renly Baratheon) nem jut "szóhoz", de természetesen mindig van a környezetükben valaki, akinek köszönhetően tudomást szerzünk az újabb és újabb történésekről.

A második kötetet olvasva feltűnt, hogy az - addig sem elhanyagolható szerephez jutó - szexualitás még inkább előtérbe került, időnként már-már az öncélúság határát súrolva, de azon sosem túllépve. Egy idő után a megszokott szintre redukálódott az erotikus, vagy egyenesen pornográf jelenetek szintje, hogy a megfelelő karakterek káromkodásaival kiegészülve igazán realisztikus és időnként naturális jeleneteket produkáljon. Martin erőssége a szókimondás, a finomkodás mellőzése: ha valakinek vizelnie kell, az dolgát végzi, ha valaki elnyomhatatlan vágyat érez magában, hogy meghágjon valakit, az megteszi, ha valaki lovon léptet a Vastrón elé Királyvárban, akkor könnyen lehet, hogy a ló a padlóra szarik. Csak semmi finomkodó pátosz, itt zajlanak az események, ez olyan mint az élet maga.

Az eseményekről a már említett spoiler mentesség miatt nem szólnék, általánosságban elmondható, hogy Martin nem bánik túl kesztyűs kézzel a szereplőivel, mindenkinek megvan a maga gondja, bánata, ellensége, harcolni és szenvedni valója. Természetesen az első könyvhöz hasonlóan ebben is jócskán találkozunk halállal, bár talán kevesebb jelentős szereplőt veszítünk el, mint a Trónok harcában. Vagy mégsem? Sosem lehetünk benne biztosak, amíg az utolsó oldalt is végig nem olvassuk. Az író nem fukarkodik a gravitáció hatását az arcunk állcsúcs körüli területére nézve nagymértékben növelő fordulatokkal, így mindig van töprengeni valónk.

Az író ismét remekül él a késleltetés eszközével, minden nézőpont történései izgalmasak, így bárki következzen is, az olvasó örül majd neki, ám általában az egyes karaktereket egytől egyig izgalmas helyzetekben hagyjuk magukra, csak hogy alig tudjuk kivárni, mire 20-30, vagy 100 oldal múlva újra találkozhatunk velük.

A trónkövetelő kiskirályok jelenlétéhez és a könyv címéhez (Királyok csatája) hűen monumentális csatajeleneteket és harcokat is kapunk, bár a szervezkedések, cselszövések és intrikák arányszáma és jelentősége - az első részhez hasonlóan - talán most is nagyobb, mint a háborúskodásé.

A kötet utolsó negyedében találkozunk a csatával amire vártunk, ennek leírása kitűnő és magával ragadó. Már az első könyv olvasása közben rájöttem, hogy remekül illik A jég és tűz dala ciklus olvasásához az ír kocsmarockot játszó magyar banda, a Firkin zenéje, ez a felismerés a Királyok csatáját olvasva csak tovább erősödött. Egy-egy futótűzzel gazdagon fűszerezett csatajelenet, kirohanás vagy nyílzápor szuggesztív erejét hatványozottan megnövelte ennek vagy ennek a nótának meghallgatása. Nem ártana erre Martin figyelmét is felhívni, remek imázsnövelés lenne az együttesnek és kis hazánknak egyaránt.

A Királyok csatájában a királyok csatáznak, a cselszövők cselt szőnek, a sárkányok fejlődnek, a szereplők szenvednek, Martin hozza a már megszokott színvonalat, az olvasó pedig hátradőlve élvezkedik, kapkodja a fejét - vagy éppen fogja azt: a soron következő, harmadik rész, a Kardok vihara több mint 1200 oldal és úgy hírlik az a sorozat legjobb darabja. Jelen sorok írója és minden bizonnyal a kedves olvasó is már tűkön ül, hogy végre elkezdhesse.

A kötetet köszönöm az Alexandra Kiadónak!

ui.: Még mindig szeretnék egy rémfarkast; a mozgóképes adaptációk és a Trónok harcából forgatott sorozat első évadának kedvelői számára pedig jó hír, hogy áprilisban jön a Királyok csatáját feldolgozó második évad!

10/10

George R. R. Martin: Királyok csatája
A tűz és jég dala II.
976 oldal
Alexandra Kiadó, 2009.
Fordította: Pétersz Tamás
A fordítás alapjául szolgáló mű: George R. R. Martin: A Clash of Kings
 

A magyar kultúra napját 1989 óta január 22-én ünnepli az ország, 1823-ban ezen a napon fejezte be Kölcsey Ferenc a Himnusz kéziratát. Az emléknap alkalmából magyar művek széles skálájáról szemezgettem. A teljesség igényét mellőztem, egy ilyen összeállítás esetében ilyesmire törekedni lehetetlen. A mai bejegyzésben nem példátlan, de rendhagyó módon túllendülünk a könyvek világán.

Irodalom

Az első helyen azért mégiscsak a könyvek szerepelnek, a tavalyi év három legmeghatározóbb magyar olvasmányélményét válogattam össze, a legnagyobb szubjektivitás mellett.

1. Szerb Antal: A Pendragon-legenda
Az oly sok magyar művészhez hasonlóan tragikus sorsú Szerb Antal regénye az egyik kedvenc könyvemmé vált, mindent felvonultat ami egy jó olvasmányhoz kellhet: izgalmas, kissé misztikus történet, remek karakterek, humor, kiváló hangulat és szépirodalmi köntös. Csak ajánlható.

2. Székely Éva: Sírni csak a győztesnek szabad!
Az olimpiai bajnok úszónő és kiváló jellem harca hol az életben maradásért, hol az álmaiért. Lecke emberségből és küzdeni tudásból, jó adag derűlátó humorral és életszeretettel fűszerezve. Maradandó olvasmányélmény.

3. Jókai Anna: Ne féljetek!
Lehengerlő erejű, sajátos stílusú és nehéz mű öregkorról, visszatekintésről, halálról. El kell olvasni! A regény hangoskönyv formában ingyenesen elérhető a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán.

A kedvenc magyar versem, Kosztolányi Dezső Halotti beszéde, a kedvenc magyar színészem, Latinovits Zoltán előadásában. Leírhatatlan:

Film

Az 1976-os Az ötödik pecsét Sánta Ferenc író azonos című 1963-as regényének feldolgozása, Fábri Zoltán rendezésében. A cselekmény elején egy társaság erkölcsi kérdésekre próbál meg választ találni, ám ekkor még nem sejtik, hogy a feltett kérdésekre a nyilasok kínzókamrájában az élet kéri majd a válaszokat. A filmben olyan színészek jelennek meg, mint Őze Lajos, Márkus László, Pécsi Ildikó, Latinovits Zoltán vagy Cserhalmi György. Fábri filmjét 1977-ben Arany Medvére jelölték a Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A teljes film elérhető a youtube videómegosztón, angol felirattal:

Fotográfia

Munkácsi Márton (1896-1963) kolozsvári születésű, később Martin Munkácsi néven vált világhírűvé. Munkácsi megújította a divatfotózást, modelljeit a rideg stúdiókból kivitte a szabadba és ezzel valami egészen újat alkotott. Portréin olyan kortárs világsztárok köszönnek vissza, mint Fred Astaire, Marlene Dietrich, Louis Armstrong vagy Katharine Hepburn.

André Kertész (1894-1985), erdeti nevén Kertész Andor, magyar származású fotóművész. Munkáiban a fényjátékok, az absztrakt és a magyar vidéki hétköznapok egyaránt megjelentek.

Építészet

A tavaly szeptemberben elhunyt Makovecz Imre (1935-2011) személyét politikai szerepvállalásai miatt komoly viták övezik, ám az organikus építészet óriásaként munkássága vitathatatlan értékeket közvetít és ez utóbbi a lényeg. Nevéhez fűződik - többek között - a Pázmány Péter Katolikus Egyetem piliscsabai campusa is. Utolsó alkotását, a makói Hagymatikumot a napokban nyitották meg a nagyközönség előtt.

Zene

A szintén tragikus sorsú színész-, és énekesnő Karády Katalin (1910-1990) élete csupa rejtély, még a születési idejében sem lehetünk teljességgel biztosak. Élete során kijutott neki a sikerből és a szeretetből éppúgy, mint a száműzetésből és a kínzásból, ám végig ember tudott maradni: 1944-ben ékszerekért gyerekeket mentett meg a kivégzéstől. Hangja éppen olyan, amilyen az élete volt:

A Mitsoura együttes zenéjét összetéveszthetetlen hangzás jellemzi, ami főleg Miczura Mónika páratlan énekhangjának köszönhető. A Mitsoura zenéjében a hagyományos cigányzene elektronikus elemekkel keverve egyedi élményt nyújt, koncertjeiken a színpadképhez a laptop ugyanúgy elválaszthatatlanul hozzátartozik, mint a cimbalom.

Az emléknaphoz kapcsolódó rengeteg program közül egyről a Librarium is hírt adott, ez pedig nem más, mint a budapesti KÖKI Terminál bevásárlóközpontban tegnapelőtt megnyílt KMO Nyitott Könyvespolc.

A bejegyzés - mint említettem - szubjektív és hiányos, hiszen olyan művészeti ágakat mellőz, mint a festészet vagy a szobrászat, hogy csak a legjelentősebbeket említsem. Célja nem az, hogy átfogó képet nyújtson a magyar kultúráról, hanem hogy néhány kiváló és értékes mű, alkotás, teljesítmény felmutatásával ráébressze az olvasót a magyar kultúra gazdagságára és sokszínűségére és további kutakodásra sarkallja a magyar kultúra napján.

Idén január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a Kispesti Munkásotthon Művelődési Ház több programot is szervez, ezek közül kiemelkedik a Nyitott Könyvespolc ötlete. Német mintára egy könyvespolcot állítanak fel a tavaly nyílt KÖKI Terminál bevásárlóközpontban, ahol szabadon gazdát cserélhetnek majd a könyvek.

A nyitott könyvszekrény ötlete a performer-duó Clegg & Guttmanntól származik, az első szekrényeket 1990-ben állították fel a németországi Darmstadtban és Hannoverben. A nyitott könyvszekrénynek az volt a célja, hogy a könyvekhez ingyen, mindenféle regisztráció nélkül, bárki és bármikor hozzáférhessen. Később hasonló könyvszekrények jelentek meg Bonnban, Grazban, majd Bécsben. A szekrények hamar népszerűvé váltak, rendben tartásukat pedig mindenféle szervezés nélkül, önként végzik a járókelők.

A kezdeményezést eddig az Apáczai Kiadó, a Gabo Kiadó és a K.u.K. Kiadó támogatták könyvadományokkal. A szervezők arra kérnek mindenkit, hogy adományozzon könyveket a kezdeményezéshez. A köteteket akár ajánlásokkal is elláthatjuk (miért tetszik neked az a könyv, kinek ajánlanád stb.).

A KMO Nyitott Könyvespolc házirendje:
"Amennyiben el akarsz olvasni egy könyvet, vedd le azt a polcról és amikor kiolvastad hozd vissza. Abban az esetben, ha megtartanád azt is megteheted, de kérjük, cserébe hozz helyette egy másikat. Így a könyvállomány cserélődik, de mindig nagyjából állandó mennyiségű könyv áll az olvasók rendelkezésére. Amennyiben van a tulajdonodban olyan könyv, amit már olvastál, esetleg több példányod van belőle, netalántán neked nem tetszik (ez nem jelenti azt, hogy másnak sem tetszik) hozd el a KMO Nyitott Könyvespolcra."

A Nyitott Könyvespolc megnyitójára január 20-án, pénteken, 18 órakor kerül sor a KÖKI Terminál második emeletén. A Magyar Kultúra Napjának tiszteletére a KMO egyéb rendezvényeket is tart, ezek ide kattintva érhetők el.

Remélhetőleg nem nyer igazolást az a - jogosnak tűnő - félelem, hogy a megnyitót követő néhány órában az összes könyvnek lába kél, és nem is kerül többet vissza a polcra, valamint hogy nem lesz meg a kellő utánpótlás és a folyamatosan üresen árválkodó polc miatt az egész kezdeményezés kudarcba fullad. Bízzunk ennek ellenkezőjében, abban, hogy a németekhez hasonlóan a magyar társadalom, és annak tagjai vannak annyira kulturáltak és intelligensek, hogy a KMO döntése egy hosszú sikertörténet első lépésének bizonyul majd.

Vegyél részt a megnyitón és adományozz te is könyveket!

Az újévben egy irodalommal, olvasással, könyvekkel foglalkozó műsor indult a Duna Televízióban. A kezdeményezés remek, de nem teljesen új, előképül hasonló külföldi példák szolgáltak. Franciaországban Egy könyv - egy nap (Un livre - un jour) címmel fut hasonló műsor. Egyedül az időpont ellen lehet kifogásunk, ugyanis minden adás a délelőtti órákban kerül képernyőre.

A műsorvezető és a szerkesztő is Lackfi János, kortárs író, költő, műfordító; a PPKE-BTK docense. Az 1 Könyv minden nap 10:50-kor kerül adásba, remélhetően a későbbiekben talán valamilyen késő délutáni, kora esti sávba kerül majd át: nem sokan ülnek a tévé előtt délelőtt, eddig még nekem sem sikerült egy adást sem elcsípni.

A műsor mindössze négy perces, minden nap egy kiválasztott könyvet, annak alkotóját igyekszik bemutatni. Magyar művek esetében igyekeznek magát a szerzőt, külföldiek esetében a műfordítót vagy szakértőt meghívni a műsorba. Főleg a kortárs alkotásokon van a hangsúly, ám időnként klasszikus művek is felbukkannak majd a műsorban.

Lackfi Jánossal a litera.hu készített interjút a műsorral kapcsolatban.

"Könyvet kézbe venni jó. Az olyan személyes dolog. Tárgy, melyet kinyitva, lapozgatva, olvasva, egyszer csak kisüt a nap, beborul az ég, szerelmes lesz az ember, kiábrándul, utazik, vágyakozik, hazaér - éli az életét. A valóságosat és a képzeletbelit is. Könyvvel a kézben tanul, szórakozik, gondolkozik. Beszélget másokkal, könyvek segítségével valódi emberi viszonyokat alakít ki, ápol barátságokat. Könyvet olvasni jó. Ezt ajánljuk a nézőknek is. Egy nap, egy könyvet."
 

litera.hu, [origo], lackfi-janos.hu

Születésnapi ajándék volt, aztán közel nyolc évet pihent a polcomon olvasatlanul Rideg Sándor könyve. A műből készült kultuszfilmet számtalanszor láttam, de eddig mindig elmaradt a könyv elolvasása, most viszont végre írott szövegben is találkozhattam Bendegúzzal, a banyával, a bakterral, Buga Jóskával, a piócás emberrel és a többiekkel.

Rideg Sándor (1903-1966) fiatalságát a pusztán töltötte, így testközelből tapasztalhatta meg azt az életformát, amit későbbi könyvének szereplői is élnek. 1919-ben vöröskatonának állt, a Tanácsköztársaság bukása után Budapesten lett gyári munkás, majd péknek tanult. 1925-ben a megalakuló Magyar Szocialista Munkáspárt vezetőségi tagja lett. Munkásmozgalmi tevékenységéért többször letartóztatták, 1927-ben lakásán titkos nyomdát foglaltak le. 1944-ig rendőri felügyelet alatt állt, később koncentrációs táborba vitték. 1945-47 között a csepeli Szabadkikötő üzembizottsági elnöke, majd több évig a néphadsereg írói bizottságának tagja volt.

1931-től jelentek meg novellái a Népszava, a Korunk, a Magyarország és a Híd című lapokban, első regényét, az Indul a bakterházat 1939-ben folytatásokban közölte a Népszava. 1950 és 52 között háromszor kapott József Attila-díjat, 1954-ben Kossuth-díjjal, 1951-ben és 53-ban Magyar Népköztársasági Érdemrenddel, 1963-ban pedig Munka Érdemrenddel jutalmazták.

A regényként először 1943-ban megjelent Indul a bakterházból 1979-ben forgattak nagy sikerű, kultikus filmet Mihályfi Sándor rendezésében. Bendegúz megszemélyesítője Olvasztó Imre volt, aki azóta sem szerepelt a vásznon, játékának egyszerűsége és természetessége tette azt hitelessé. A mellékszerepekben azonban olyan színészek tűntek fel, mint Koltai Róbert, Haumman Péter, Csákányi László, Pécsi Ildikó vagy Molnár Piroska. Mint említettem, a filmet ki tudja hányszor láttam már, sok szállóige kapcsolódik hozzá, kedves gyerekkori élmény.

A regény a magyar vidék sajátos világába kalauzolja el az olvasót, tömve viccesebbnél viccesebb karakterekkel. A mű legnagyobb erőssége mellettük a humoros stílus és a remek, szintén nevetést fakasztó élethelyzetek. A könyv E/1-ben, Bendegúz szemszögéből íródott, ő meséli el nekünk az eseményeket rá jellemző nyelvezettel és tájszólással, melyek bizonyítják a magyar nyelv gazdagságát. Ezek egyúttal a könyv humorának másik jelentős forrását is jelentik egyben.

"Jelen munkámat annak idején azért írtam, hogy olvasóimat megajándékozzam a szertelen vidámság és a nevetés örömével. Ez alkalomként szolgált nekem arra is, hogy támadást intézzek a határtalan butaság világa ellen, amelyet tiszta szívből utáltam."

Az általam olvasott kiadásból (2003 - K.O. Könyvek) valamilyen nyomdahiba miatt kétszer két oldal teljesen hiányzott, majd néhány oldallal később kétszer két oldalból pedig mindjárt két-két példány is szerepelt. A filmnek köszönhetően ez azonban nem okozott nehézséget a cselekmény követésében, hiszen kívülről tudtam, hogy azokon az oldalakon nagyjából minek kéne állnia.

Az Indul a bakterház egy színvonalas és messzemenően hangulatos bánatűző és szórakoztató mű, de ezen túlmenően kiváló korkép is, hiszen jól ábrázolja a magyar vidék sajátos világát. Aki tehát nevetni vágyik, mégis valami értékeset venne a kezébe, kezdjen bele Rideg regényébe, a film előtt, a film után vagy a film helyett.

10/9

Rideg Sándor: Indul a bakterház
156 oldal
K.O. Könyvek, 2003.

Ismét meghirdetésre került Lobo blogján, az Olvasónaplón a várólista csökkentését célul kitűző esemény. Ennek keretein belül csökkenthetjük képzeletbeli várólistánkon vagy a könyvespolcon sorakozó, elolvasásra váró könyvek mennyiségét. A várólista csökkentéshez holnap éjfélig (december 31-ig) csatlakozhatunk.

Ehhez nem kell mást tenni, mint legalább 12 könyvet kiválasztani és ennél a bejegyzésnél leadni a listát - még időben. A szabályok részletesen le vannak írva, így nem is fejteném ki bővebben, mindenki megtalálhatja kérdéseire a választ. Az eseményhez moly.hu-s kihívás is tartozik, aki regisztrált tag, ott is kifejezheti csatlakozását. Eddig 287 fő jelentkezett, ez a mennyiség holnap éjfélig még bővülhet. A várólista csökkentéshez jelen sorok írója is csatlakozott, lássuk miket választottam.

A 12 kötetet egy molyos polcra is összegyűjtöttem, de lássuk kicsit részletesebben is:

1. Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja

Elképzelni sem tudom, hogy hány éve akarom elolvasni. Nagy hiányosságomnak érzem, hogy őszintén szólva még talán a történetet sem ismerem. Ennek köszönhetően nagy adag kíváncsisággal fogok majd nekivágni a legújabb, 2011-es kiadás szerint nem kevesebb, mint 1600 oldalas műnek. Még nem tudom, hogy melyik kiadást olvasom majd, nincs saját példányom.

2. Babits Mihály: A gólyakalifa

Nagyjából a gimnázium óta tervezem az elolvasását, eddig szinte kizárólag pozitív kritikákat hallottam róla.
Néhány hete a nyugati téri aluljáró 100Ft-os könyves ládájából szert tettem egy példányra az 1981-es, Szépirodalmi Kiadós kötetből, ami 178 oldalas. Ezt fogom elolvasni.

3. Daniel Keyes: Virágot Algernonnak

Azt hiszem idén tavasszal fedeztem fel magamnak ezt a könyvet és tettem azonnal a várólistámra, ahonnan jövőre jó eséllyel lekerül majd.
Az olvasást nagy elvárások előzik meg, hiszen mindenki nagyon dicséri a könyvet. Meglátjuk. Nincs saját példányom, de kölcsön kaptam az 1979-es, Kriterionos kiadást, ami 254 oldalas és borzasztóan csúnya. Remélem lesz annyira jó a könyv, hogy ne vegyem észre a borítót olvasás közben.

4. Giovanni Boccaccio: Dekameron

Egy igazi klasszikus, ami eddig valahogyan kimaradt az olvasmányaim listájából. Az elolvasási szándék ebben az esetben is gimnázium környékére tehető. Saját példányom nincs belőle, de a Magyar Elektronikus Könyvtárban ingyenesen elérhető, így valószínűleg innen letöltve, Amazon Kindle-ön fogom olvasni. Mindenképpen a teljes művet (100 novella) olvasom majd el.

5. Kondor Vilmos: Bűnös Budapest

Ez Kondor második könyve, az első, a Budapest Noir nagyon jó volt, a Librariumon is olvasható róla ismertető.
Nagyok az elvárásaim a következő kötettel szemben, remélem megmarad az első könyv színvonala. Saját példányom van, az Agave 299 oldalas kötete. A harmadik Kondor-könyv, A budapesti kém is a polcon pihen már, ezért került fel a Bűnös Budapest jelen listára.

6. Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Az írótól hosszú idő óta tervbe van véve bármely művének elolvasása, de eddig valahogyan mindig kimaradt. Majdnem véletlenszerűen választottam Az ötös számú vágóhídat, bár talán az író egyik legnépszerűbb könyve, így ezzel kezdjük az ismerkedést. Saját példányom nincs, ha ismerősnél sem találok, akkor könyvtár lesz belőle.

7. Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita

Legalább négy éve tanyázik képzeletbeli várólistámon ez a könyv, úgyhogy ideje, hogy lekerüljön onnan. A mű orosz és minden ismerősöm dicsérte, aki olvasta már, ennek ellenére igyekszem nem előre borítékolni a véleményemet róla. Nincs saját példányom, kölcsönkérem majd.

8. Örkény István: Egyperces novellák

Valószínűleg ez a kötet vár a leghosszabb ideje elolvasásra, a második novelláskötet a tizenkettő közül, a Dekameron mellett. A novemberi könyv csereberén szereztem meg a 1977-es, 374 oldalas Magvetős kiadást.

9. Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe

Legalább 4-5 éve a listán van, nincs saját példányom.

10. Robert Merle: Íme, a király!

Merle Francia história sorozatát évekkel ezelőtt kezdtem el olvasni, a harmadik kötet még 2008-ban került sorra, így éppen ideje, hogy elolvassam a negyediket, hiszen már az ötödiket is beszereztem.
A sorozat tetszik, így nem igazán értem miért tolódott el mindig a folytatás. Ezért is jó egy ilyen esemény, most már nem menekül.
A kötet az Európa Kiadónál jelent meg, 664 oldal.

11. Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

A kötet másfél-két éve lehet meg, a 750 oldalas Ulpiusos kiadás. Az írótól még nem olvastam, de a regény cselekményének helyszíne India, valamint az író személyét is nagy rajongás övezi, így kíváncsi vagyok.

12. Victor Hugo: A nyomorultak

A Monte Cristo grófja mellett a másik igazán nagyregény a tizenkettőből. Legutóbbi kiadása 1562 oldal, így terjedelemben alig marad el az első "versenyzőtől". Victor Hugo-t kedvelem és nagy hiányosság, hogy A nyomorultak eddig kimaradt. Saját kötetem nincs, kölcsönkérés vagy Szabó Ervin Könyvtár lesz a dologból.

Ez az én tizenkettőm. A könyveket nem ilyen sorrendben szándékozom elolvasni, majd ahogyan jön és amennyire azokat be tudom szerezni, amik nincsenek meg nekem. Mindenkit bíztatok a csatlakozásra, holnap éjfélig még lehet, ezen a linken.

Olvasásra fel!

Brad Pitt zombis filmet forgat Magyarországon. Ezzel a mondattal, vagy különféle változataival valószínűleg minden ember találkozott az elmúlt hónapokban, amennyiben nem egy barlangban tengeti napjait. Arról már kevesebb szó esett, hogy a film alapjául egy sikerkönyv szolgált. Ezt olvastam.

Az 1972-es születésű Max Brooks író és forgatókönyvíró, eddigi pályáját a zombis történetek határozták meg, legnagyobb sikere pedig a 2006-ban megjelent World War Z, melynek megfilmesítési jogait a Paramount vásárolta meg és Pitt produkciós cégének közreműködésével valamint az ő főszereplésével forogtak a kamerák a kőbányai konzervgyárban. A könyvet - szerkezetéből adódóan - elég nehéz lesz filmre átültetni, mindenesetre kíváncsian várom a végeredményt.

Brooks-nak az édesapja egyébként az 1926-ban született Mel Brooks, (rendező, forgatókönyvíró, színész) akinek a nevéhez többek között a Producerek 1968-as és 2005-ös változata is fűződik - utóbbiért megkapta a legjobb forgatókönyvért járó Oscar-díjat. Ezen kívül olyan filmeket köszönhetünk neki, mint az Űrgolyhók, a Robin Hood, a fuszeklik fejedelme, vagy a Drakula halott, és élvezi.

A könyv írója és fia, Max a kaliforniai Pritzer College-ban végzett történelem szakon, majd 2001 és 2003 között a nagy sikerű Saturday Night Live írócsapatának tagja volt, ezért Emmy-díjjal jutalmazták. Első nagy sikerű, zombikkal kapcsolatos könyve a The Zombie Survival Guide, ami 2003-ban látott napvilágot, ezt követte a szóban forgó World War Z.

A magyar kiadás nagyon stílusos, - lényegében követi az eredetit - szép a borító, és nagyon minőségi is: a kötetem ugyanúgy néz ki olvasás után, mintha még ki sem nyitották volna, még a gerince sem tört meg, sajnos ez sok más kiadásról nem mondható el.

A regény stílusa újdonságot hoz a műfajba, hiszen egy az oral history módszerével elkészített dokumentarista interjúkötet formájában íródott. Max Brooks, mint az ENSZ vizsgálóbizottságának tagja, találkozott a zombiháború túlélőivel, ám megítélése szerint a hivatalos jelentésből kimaradt a lényeg, ezért döntött úgy, hogy saját anyagát közreadja: tulajdonképpen ez a kezünkben tartott World War Z. A könyv köré költött háttértörténet felcsigázza az érdeklődést, és kíváncsivá teszi az olvasót, mit talál majd a regény lapjain.

Tehát a forma adott, sok ember hosszabb-rövidebb interjúrészletét olvashatjuk, jó érzékkel és nagyon pontosan összeállított sorrendben. Brooksnak sikerül különféle stílusban megírnia a részleteket, hiszen más-más beszédmódja van egy volt katonának, egy családanyának, egy űrhajósnak, egy nyugalmazott magas rangú hivatalnoknak, vagy egy az USA déli államainak egyikéből származó farmernek. A trágárságok és a szleng különböző mértékű alkalmazásával viszonylag jól elkülönülnek az interjúalanyok megszólalásai.

Brooks könyvét élvezhetővé teszi az alapos, és minden apró részletre kiterjedő kidolgozottság. A regény sűrűn lábjegyzetelt, az író a legkisebb részleteket is gazdag fantáziával szövi a történet köré (sokszor pedig a fordító is hozzáad egy-egy apróságot). A jól eltalált interjúsorrendnek köszönhetően a cselekménynek íve van: a járvány kínai felbukkanásától, a különféle emberi reakciókon és a pánik elharapódzásán keresztül, egészen a totális háborúig és a sikeres befejezésig. Az alapötlet a kidolgozottság mellett a nemzetköziség miatt lesz hiteles: a regény Brooks-a az egész földgolyót bejárja az USA-tól Japánig, Dél-Afrikától Finnországig, Kubától Indiáig. Egy ponton még Diósgyőr és a felvidéki Szepes vára is felbukkan a történetben.

A könyv horrorregény, de talán mégsem igazán az, hiszen nem ez a lényege. Persze minden megvan benne, ami egy zombis horror feltétele: ömlik a vér, folynak a belek és leszakadnak a végtagok. Aki erre vágyik, megkapja. De ennél sokkal hangsúlyosabb, ahogyan a World War Z kitér a zombiháború társadalmi, biológiai, földrajzi és egyéb hatásaira, nagyon pontosan és részletekbe menően modellezve, hogyan viselkedne a modern társadalom, ha egyes tagjai egyszer csak zombivá válnának. Ezen túlmutatóan pedig az emberi reakciókat olvasva felismerjük, hogy a társadalom bizonyos tagjai számára mellékesek a zombik, ők anélkül is önzők, lelketlenek, pénzsóvárok; de ha már itt vannak a zombik, hát ebből is hasznot húznak: más emberek kárára.

A World War Z egy dokumentarista horror köntösbe öltöztetett antiutópisztikus szociológiai hatástanulmány, mely őszintén megmutatja a - gyávaságból, önzőségből, félelemből, gonoszságból fakadó - emberi reakciókat, ám a befejezésben felcsillantja a reményt is: vannak olyanok is, akik hősiesen harcoltak a vész ellen és bíznak a jövőben. Egy biztos: örülhetünk, hogy minket nem fenyeget a zombitámadás veszélye, de ha egy napon mégis azt venném észre, hogy a szomszéd hörögve csoszog felém, már hívnám is Brooksot, hogy mi tévő legyek.

A kötetet köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

10/9

Max Brooks: World War Z - Zombiháború
400 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2011.
Fordító: Pásztor Zoltán
A fordítás alapjául szolgáló mű: Max Brooks: World War Z

A könyvet még Cseh László ajánlotta, ha nem is személyesen, hanem a Libri 2010-es Aranykönyv választásához kapcsolódóan készült rövid videóban, melyben az olvasásról és kedvenc könyvéről mesélt. Köszönöm Laci, nekem is meghatározó élményt nyújtott "SzékelyÉvanéni" könyve, ami könyvespolc-takarítás közben akadt a kezembe.

Az először 1981-ben megjelent Sírni csak a győztesnek szabad! két világklasszis úszónőnk, Székely Éva és lánya, Gyarmati Andrea úszó pályafutását mutatja be, a mindennapok küzdelmein keresztül. Számtalan érdemeik közt szerepel egy olimpiai aranyérem, két ezüst- és egy bronzérem, valamint tizenhárom világ- és harmincegy Európa-csúcs is.

Székely Éva 1927-ben született Budapesten, 1952-ben Helsinkiben olimpiai aranyat, 1956-ban Melbourne-ben ezüstöt szerzett 200 m mellen. 2004 óta a Nemzet Sportolója, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki. A világon az első úszónő, aki a 200 m-t végigpillangózta. Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázótól 1954-ben született lánya Gyarmati Andrea hát- és mellúszó, gyermekgyógyász és ortopéd szakorvos, 1989 óta háziorvos.

A könyv kettejük pályafutását dolgozza fel, - annak minden nehézségével - de túlzás nélkül benne van az egész XX. század is. Az úszónőt sárga csillaggal megbélyegezve kis híján deportálták a nyilasok, lélekjelenlétén és szerencsés szökésén múlt, hogy túlélte ezt az időszakot. Elhatározta, hogy ő nem halhat meg: ekkor már olimpiai bajnok szeretett volna lenni. A későbbi évek diktatúrájában osztályidegenné vált, hiszen édesapja nagykereskedő volt, aztán olimpiai győzelme után eltolta magától az előre megírt - Rákosi Mátyásnak köszönetet mondó - beszédet és saját szavaival szólt. Mindkét emberellenes diktatúrával szemben állt: ő "csak" egy normális ember volt.

Művének lapjairól egy erkölcsös, rendkívül erős ember képe rajzolódik ki, akinek tartása van. Gyerekkorától kezdve az élsportolók kemény mindennapjait élte, a nagy versenyek előtt rendszerint megbetegedett, ez tovább nehezítette a helyzetet, de sosem adta fel. Ha kellett, több tucatszor hánytatta meg saját magát a minél gyorsabb gyógyulás érdekében. Mindvégig megmaradt sportembernek, ám az ő felosztása szerint és saját életünket szemlélve felismerhetjük: ahhoz, hogy valaki sportember lehessen nem feltétlenül kell bármilyen sportot űznie, ám lehet, hogy valaki élsportoló, mégsem tartózik ebbe a kategóriába.

A könyv második fele - saját pályafutása és élettörténete után - lányára, Gyarmati Andreára koncentrál, Székely Éva ekkor már edző, lánya is az ő vezetése alatt készült egész pályafutása alatt. Többször megkapó történetek bukkannak fel, például az, amikor szinte egy egész kerületet tanított úszni, az utcán ráköszönő gyerekeket azonban csak azután ismerte fel, miután elmondták mi a keresztnevük és milyen színű a fürdőruhájuk, hiszen ő mindig csak így látta őket.

Az úszónő - nyugodtan nevezhetném írónőnek is - remekül ír, nagyon szemléletes és kedves stílusban, arányosan felépített történetvezetéssel, az érdeklődést fenntartva az olvasóban: a rövidke könyv felén néhány óra alatt végigrobogtam, majd végül három napig tartott az olvasás, mert szinte egyáltalán nem is volt időm rá.

A téma, a stílus, a mondanivaló és a szerzőről kialakuló rendkívül kedvező kép együtt tette számomra ezt a könyvet nagyon fontossá és emelte kedvenceim, és azon könyvek sorába, amik a legerősebb hatással voltak rám. Talán azért fogott meg ennyire, mert imádok úszni, bár sosem voltam versenyszerű úszó. Ellenben nem csak a valaha élsportoló úszókat, de bármilyen élsportot űző (vagy űzött) embert mélyen megérinthet a könyv és átélhetővé válhat számára.

Ezen kívül Székely Évának még két könyvét találtam, idővel biztos, hogy ezeket is el fogom olvasni, annyira közel került hozzám a Sírni csak a győztesnek szabad!, amit szintén nem utoljára vettem a kezembe. Elolvasását azoknak ajánlom, akiket érdekel az úszás vagy bármilyen másik sport, de azoknak is, akik szívesen gazdagodnának egy igazi példaképpel, aki céljainak elérésért - a legpozitívabb értelemben - bármire képes volt, és egész életével példát mutat akaraterőből, küzdeni tudásból, tartásból, emberségből és jóságból.

(A videó a már említett Libri Aranykönyvre készült Cseh László úszóval, a második képen pedig Székely Éva látható.)

10/10

Székely Éva: Sírni csak a győztesnek szabad!
236 oldal
Magvető Könyvkiadó, 1982.

Nagy várakozások előzték meg részemről A Pendragon-legenda olvasását, és nem is kellett csalódnom. Nem csak a regény vált egyik kedvencemmé, de a tragikus sorsú író is felhívta vele magára a figyelmemet, komoly késztetést keltve bennem arra, hogy életművének további darabjait is felfedezzem. Ennél jobb első benyomást nem is tehetett volna.

Szerb Antal (1901-1945) Budapesten született asszimilált zsidó családban, születésének és halálának évszáma indokolni látszik a már említett tragikus sorsot. Római katolikus neveltetésében szerepet játszott keresztapja, Prohászka Ottokár és a piarista gimnázium, ahol magyar tanára Sík Sándor volt. A budapesti egyetem bölcsészkarán végzett magyar-német szakon, 1924-ben doktorált. Nem csak költő, író és műfordító (Giacomo Casanova, Eric Knight, William Somerset Maugham, P.G. Woodhouse) volt, de irodalomtörténész is (Magyar irodalomtörténet, A világirodalom története).

1944-ben munkaszolgálatra hívták, előbb Fertőrákosra majd Balfra került, ahol 1945. januárjában hunyt el kényszermunkatáborban. Balfon egy tömegsír szolgált nyughelyéül, majd exhumálását követően a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben helyezték örök nyugalomra. Jelenleg is itt nyugszik.

Az 1934-es Pendragon-legenda esetében egy érdekes alaptörténet ötletről beszélhetünk, mely keveredik a természetfeletti misztikummal. A cselekmény az Egyesült Királyságban élő, az eseményekbe belesodródó tudós, Bátky János főszereplésével bonyolódik egy óriási vagyon öröklése körül. A Librarium blogban korábban már megjelent egy ismertető, Hetty King billentyűzetéből, mely addigi érdeklődésemet csak tovább fokozta a mű elolvasása iránt.

A történet helyszíne felváltva London és a ködös-kísérteties Wales, tökéletes helyszínként hátteret biztosítva a cselekmény alaphangulatához. A Pendragon-legendát jellemzik a Rejtő Jenőre hajazó motívumok, ha hatásvadász szeretnék lenni, nevezhetném a szépirodalom Rejtő-regényének. Ilyen motívum a kitűnő - és rejtői - mellékszereplők felvonultatása, elég csak a szó szerint kimagasló fizikummal és hatalmas étel-ital fogyasztási képességgel megáldott német hölgyet, Lene Kretzsch-t megemlíteni.

"Beértünk a könyvtárba. Keskeny és rendkívül hosszú terem, a falakon körös-körül rengeteg könyv, nagyobbára egyenruhában, a rózsakeresztes Pendragon-címerrel. Elöntött a semmihez sem hasonlítható melegség, amit mindig érzek, ha sok könyvet látok együtt. Legjobb szeretnék ilyenkor henteregni, fürödni a könyvekben, szagolni a régi könyvek csodálatos porszagát, minden pórusommal könyvet érezni."

A regénynek nagyon erős hangulata van, ezen túl - ha jelzőket kéne ráaggatnom, azt mondanám - izgalmas, érdekes, vicces, fordulatos és időnként még félelmetes is. Egy igazi kalandregény, szellemhistóriával, Rejtő-regénnyel és egy visszafogottabb sci-fivel keverve, szépirodalmi köntösben. Ha ismét a hatásvadászat módszerével élnék, azt áhítva, hogy ettől még többen kézbe veszik majd, írhatnám, hogy a Pendragon-legenda a magyar Da Vinci-kód. Ezzel azonban nem mondanék teljesen igazat, hiszen ezzel a csúsztatott hasonlattal lealacsonyítanám Szerb Antal művét, mely nem csak hogy jóval korábbi és egészen más kategóriába tartozó, de sokkal színvonalasabb, viccesebb, jobb. Biztos vagyok benne, hogy ezen összehasonlítás nélkül is kellő érdeklődésre tarthat számot a regény, saját, önálló értékeivel.

Visszatérve az író életrajzához: a XX. század sokadik tragédiája, és a tettesek felelőssége, hogy egy ilyen kaliberű, hosszú és sikeres karrier alig közepén álló, fiatal írót vettek el Magyarországtól és az egész világtól. A részvéten és a mély szomorúságon túl csak egy szó jut eszembe: jellemző.

A Pendragon-legenda olvasása közben nyilvánvalóvá vált, hogy a regény egyszerűen filmvászon után kiált, egy remek film "alapanyagául" szolgálhatna: volt szerencsém egy nyomasztóan csúnya kiadást olvasni, de a történet annyira eleven volt, hogy szinte leugrott a lapokról és egy idő után fel sem figyeltem a borítóra. Rövid internetes kutakodás után ráleltem egy filmes adaptációra, Révész György 1974-es játékfilmjére, Latinovits Zoltán főszereplésével, amit ezennel rögtön képzeletbeli filmes várólistámra helyeztem. Érdemes lenne újra elővenni ezt a történetet és egy színvonalas filmet forgatni belőle, lenne rá igény.

Amíg azonban erre nem kerül sor, itt van nekünk a Latinovits-film és természetesen a könyv, amit ezennel bárkinek meleg szívvel ajánlok, aki szeret olvasni. Nem fog csalódást okozni.

10/10

Szerb Antal: A Pendragon-legenda
254 oldal
Kriterion Könyvkiadó, 1979.

A gyertyaláng fényének meghittségével próbál versenyre kelni az olvasólámpa, amint azt a holnaptól egészen vasárnapig tartó Lámpagyújtás Karácsonyi Könyvszalon és Vásár elnevezése sugallja. Ezen túl megrendezésre kerül még az Első Magyar KönyvmolyCON Találkozó is.

December 16. és 18. között (minden nap 10-től 21 óráig) rendezik meg a nyugati téri WestEnd bevásárlóközpont első emeletén a Lámpagyújtás nevű rendezvényt. Ennek keretein belül a fő szervező Könyvmolyképző Kiadó mellett még hat másik könyvterjesztő kínálatával is találkozhatunk, ezek az Agave, a Ciceró, a Faa Produkt, a Gabo, a Jaffa és az Ulpius-ház.

A résztvevő kiadók kötetei egységesen 20% kedvezménnyel vásárolhatóak meg, ezen kívül az előzetesen regisztráltak minden kiadótól ajándékokat kapnak, lesz könyves akadályverseny és dedikálások is.

Bővebb információ és regisztráció a Lámpagyújtás honlapján.

Sok hónapos ácsingózás után végre elolvastam a közel 900 oldalas fantasy üdvöskét, melynek íróját sokan Tolkien méltó utódjának és a műfaj megújítójának tartják. Gyakorlatilag mindenki oda van érte, aki már a kezébe vette. Volt egy halvány sejtésem, hogy talán én leszek az egyedüli, akinek nem tetszik majd, de fel kellett ismernem: beálltam a sorba. A rajongók hosszú sorába.

Az 1948-ban született Martin fantasy, horror és sci-fi író, leghíresebb műve pedig A Jég és Tűz dala ciklus, melynek első kötete a Trónok harca, először 1996-ban látott napvilágot, ezt azóta három másik követte. A most soron következő – ötödik – kötet idén nyáron jelent meg a tengerentúlon, a magyar kiadás még várat magára. Az első könyv azóta ha nem is a filmvásznon de - tv adásban -  megjelent, hiszen idén tavasszal az HBO forgatott belőle sorozatot, nemsokára bemutatják a második kötetet feldolgozó, új évadot is.

Martin nagyon fiatalon kezdett írni, ez a tevékenység azóta végigkíséri életét, a főiskolán is újságíró szakon szerzett képesítést, majd néhány év különféle munkát követően 1979-ben főállású író lett. A nyolcvanas években Hollywoodban is dolgozott, de nem látta megvalósulni sorozatötleteit, így ismét a regényírás felé fordult, ennek eredménye a Trónok harca.

Mint ahogyan említettem, olvasás előtt a könyvről kizárólag pozitív kritikát hallottam, kis túlzással nem találtam róla egyetlen rossz szót sem az internetes fórumokon, pedig alaposan körbenéztem. Persze a nagy érdeklődés és elismerés mellett maga a történet is felkeltette az érdeklődésemet, de mégis talán az motivált legjobban: mi lehet ez, ami mindenkinek tetszik?  

A cselekményről minden spoilert mellőzve annyit, hogy Westerosban, egy középkori körülmények között létező lovagkirályságban bonyolódik, ahol a sárkánykirályok, a Targaryen dinasztia uralkodott, majd elűzésük után a Baratheon és a Lannsiter házak kerültek a hatalomba és annak közelébe. Fontos szerep jut még a történetben a Starkoknak, akik az északi Deres urai. 

Ha valakit első olvasásra taszít a fantasy köntös, ne rettenjen el, én sem tartozom kifejezetten a műfaj követői, rajongói közé, – ilyen jellegű olvasmánynak szinte kizárólag a Gyűrűk urát tudnám felhozni – de ez a mű mégis lenyűgözött. A fantasy történetekre jellemző mágia szerepeltetése itt elég csekély mértékű, a könyv 99%-a középkori kalandregényként élvezhető. 

A kezdéshez egy jó tanács: az olvasás előtt mindenki tisztítsa ki elméjét és állítsa maximumra a koncentrálóképességét, ugyanis az első 80-100 oldalon szinte folyamatosan kerülnek elő az újabb és újabb szereplők, különféle családi kapcsolatokkal, múlttal és érdekellentétekkel, úgyhogy ha nem figyelünk, könnyen elveszhetünk a szereplők rengetegében. Azonban nagyjából az említett mennyiség elolvasása környékén, tökéletes időzítéssel hirtelen beindul a cselekmény, – és nem is lassít le többet – ennek köszönhetően meglepően gyorsan tisztába jövünk a szereplők viszonyával, ezzel válik élvezetessé a könyv. 

A Trónok harca sajátossága, hogy nem egy helyen, egy szereplővel kezdődik el és abból bomlik ki, hanem azonnal több ember szemszögéből látjuk az eseményeket. Így tehát Martin ugyan „elspórolja” a kezdeteknél az eseményeket, hogy legyen időnk megismerni a szereplőket, egyúttal rögtön az egész általa teremtet világ keresztmetszetét tárja elénk, ezért szükséges az említett nagyjából száz oldal, hogy beleszokjunk, de talán ez a világirodalom egyik olyan száz oldala, amit igazán megéri kivárni. 

Minden rövid fejezet – melyekből felépül a könyv – címe annak a szereplőnek a neve, akinek a nézőpontjából követjük az eseményeket, de Martin megtartja az E/3-as elbeszélést; a szereplőnek nem mászunk a fejébe, csak a vállára ülünk, hogy lássuk az eseményeket. Összesen nyolc szereplő vállát érintjük, nyolc nézőponton követjük végig a cselekményt, rövid idő után a nézőpontok közé igen nagy földrajzi távolságok kerülnek, így remek feszültségkeltő és egyben fenntartó elem, hogy gyakran 50-60, nem ritkán akár 100 oldalt is kell várnunk, hogy újra visszatérjünk egy-egy szereplőhöz, eseményfonálhoz. Ez alatt természetesen a falat kaparjuk kíváncsiságunkban, hogy megtudjuk mi is lesz az adott főhős további sorsa, de mivel minden szálnak megvan a maga érdekessége és izgalma, nem panaszkodhatunk. 

A szereplők nagyon jól kidolgozottak, szerencsére szinte nincs tisztán fekete vagy fehér karakter, világosabb vagy sötétebb szürkeségük emberivé teszi őket. Mindenkinek meglesznek a személyes kedvencei, kötelezővé teszem magamnak a választást, így az enyémek között mindenképpen szerepel Arya, Tyrion, Jon, Daenerys és természetesen még folytathatnám. 

A különböző és sűrűn változó nézőpontok és jól kidolgozott szereplők mellett nagy erősségei még a könyvnek a párbeszédek és az egyenletesség. Kitűnően adagolt, feszes és remek megszólalásokkal jellemezhető társalgásokra kell gondolni előbbi esetében, míg egyenletes színvonalra utóbbit olvasva. Ám nem csak a színvonal egyenletes, hanem a történések lefolyása is, nagy feladat lehetett ilyen nagy terjedelem esetében az ennyire mérlegen mérhető egyenletesség, de Martin kitűnően vizsgázott: nincsenek unalmas vagy ellaposodó szakaszok, a történet végig intenzív figyelmet tart fent az olvasóban. 

A Trónok harca fantasy, és bár nem igazán szeretem a kategorizálást, de szórakoztató irodalom, bár halványan többször felvet egy morális kérdést is, a szeretet és a becsület közti válaszút nehézségét; de elmondható, hogy kategóriájának egyik legjobbja, hiszen ha valami, akkor ez a könyv szórakoztat. 

Összességében kijelenthetem, hogy részemről igényelnék egy rémfarkast háziállatnak, és a szereplők legalább felének társaságában szívesen sétálnék egyet egy varsafákkal övezett istenerdőben, természetesen csak egy kancsó fűszeres és nehéz vörösbor elfogyasztását követően. A Trónok harca veszélyes könyv, a hatása alá kerít és halkan hív újabb és újabb fejezetek elolvasására, ha célcsoportot kéne megfogalmaznom, azt mondanám, olvasása nagyjából 99 éves korig ajánlott, hiszen ezt a regényt túlzás nélkül mindenki szeretni és élvezni fogja, aki egy kicsit is rajong az olvasásért és a történetekért. Ha úgy döntünk, hogy belekezdünk, egy dologra ügyeljünk: legyen kéznél a második kötet. 

A kötetet köszönöm az Alexandra Kiadónak! 

10/10 

George R. R. Martin: Trónok harca
896 oldal
Alexandra Kiadó, 2009.
Fordította: Pétersz Tamás
A fordítás alapjául szolgáló mű: George R. R. Martin: A Game of Thrones

Újabb kedvezményes könyvvásár a láthatáron, melynek keretein belül a könyvtár állományának régi könyveihez, előre jelentkezett diákok megunt köteteihez, illetve több kiadó új, kedvezményes (30-40%) példányaihoz juthatunk hozzá, ha december 8-án 10 és 19 óra között ellátogatunk az ELTE Egyetemi Könyvtárba.

Az ELTE Egyetemi Könyvtár 2011. december 8-án, 10 és 19 óra között kedvezményes könyvvásárt és börzét tart a könyvtár aulájában (Ferenciek tere 6.). A választékban majdnem minden megtalálható a lektűrtől az ezotérián át a tudományos művekig. Régi és új könyvek, folyóiratok, valamint a könyvtár saját kiadványai rendkívül kedvező áron vásárolhatóak meg.

Az árusítók között az Egyetemi Könyvtár mellett, idén diákok is kínálják könyveiket, valamint kiadók is képviselik magukat 30-40%-os kedvezményt biztosítva. Az árusítónak a Jelentkezési lap kitöltésével lehet regisztrálni.

A szervezők mindenkit szeretettel várnak, részvételi szándékunkat Facebook-os eseményen is jelezhetjük.

A könyvtár honlapja:
Eötvös Loránd Tudományegyetem Egyetemi Könyvtár

KönyvKaland néven indult el a Passion to Read nemzetközi olvasás-népszerűsítési akció, melynek fővédnökei Kányádi Sándor és Halász Judit. A program több összetevőből épül fel, legfontosabb eleme, hogy hat kortárs magyar szerzőnek erre az alkalomra írt művét juttatják el 100 ezer 3-9 éves gyereknek ingyen.

A kezdeményezők szerint az írás és olvasás készségének elsajátítása elengedhetetlen a gyermekek számára az iskolai sikerekhez és későbbi életük során. Médiaközpontú társadalmunkban a gyermekeket csúcstechnológiájú grafikák, mozifilmek és videojátékok trükkfelvételei befolyásolják. A televízió és az internet határozza meg az információs csatornákat és a szórakoztatást. Ezzel a kezdeményezéssel egy apró, ám jelentős lépést szeretnének tenni afelé, hogy gyermekeink kritikusabb módon tekintsenek a média világára.

A kezdeményezés a „könyv” – mint meghatározó jelentőségű médium – ünneplése, amely értékesebb és élvezetesebb lehetőséget ad a gyermekek számára, hogy kifejezzék képzeletvilágukat, érzelmeiket és kreativitásukat.

A KönyvKaland olyan nagyszabású nemzetközi kezdeményezés, amely korábban már több európai országban is sikert aratott. A projekt elhivatott célja a könyvek és az olvasás szeretetének népszerűsítése Magyarországon. A projekt a McCann Erickson Hungary és további támogatók együttműködésével jött létre.

A KönyvKaland programhoz kapcsolódóan több kulturális rendezvényt is szerveznek, ahol a kulcsfontosságú kulturális és művelődési intézetekkel, valamint a médiával együttműködve kívánják népszerűsíteni az olvasás szeretetét. Ezek a következők:

1) A könyvek kiosztása: A magyarországi KönyvKaland projektben hat kiváló magyar szerző kifejezetten erre az alkalomra írt könyvét juttatják el – 100 000 ingyenes példányban – a 3-9 éves gyerekek részére az olvasási készséget elősegítő csomag kíséretében. A csomag tartalmaz egy saját, névre szóló könyvet, egy hangfelvételt rögzítő képeslapot (opcionális), a korosztályokra meghirdetett országos illusztrációs és szépirodalmi pályázat felhívását és egy nyomtatott tájékoztatót a családok számára, hogyan segítsék a korai gyermekkorban az olvasás készségének elsajátítását.

2) Országos illusztrációs és szépirodalmi pályázat: Az országos rajzpályázat témájaként Kányádi Sándor 20 gyerekversét választották ki. A legjobb illusztrációkat a versekkel együtt könyv formájában szeretnék publikálni.

3) Ezzel egy időben – műfaji megkötés nélkül – meghirdetésre kerül egy szépirodalmi verseny is a 6-13 éves gyermekek számára.

Ismert magyar szerzőket (Berg Judit, Lackfi János, Kiss Ottó, Varró Dániel, Both Gabi és Dávid Ádám) kértek fel, hogy írjanak rövid meséket a kezdeményezés számára. A nagyszerű történetekhez kiváló művészek (Gévai Csilla, Molnár Jacqueline, Vékony Andrea, Maros Krisztina, Takács Mari és Cserháti Hajnalka) készítették el illusztrációikat.

A kezdeményezés elsődleges célja, hogy a kisgyermekek figyelmét az olvasás felé fordítsák, megtanítva őket arra, hogy az írni és olvasni tudás értékes eszköz a kezükben. Ennek birtokában lehetőségeik kitárulnak; érzékenyebb, toleránsabb és boldogabb felnőttekké válhatnak. A kezdeményezés kiemelt figyelmet fordít a fogyatékkal élő és a hátrányos helyzetű gyermekekre, a társadalmi különbségekre, valamint fokozott hangsúlyt helyez a humanitárius, és szociális kérdésekre.

A non-profit projektet a Libellus finanszírozza szponzori szerződések segítségével, felhasználva a privát szektor által nyújtott lehetőségeket, a marketing költségvetéseket és a vállalati „társadalmi felelősség” programokat. Bővebb információ a KönyvKaland honlapján érhető el.

[mti, konyvkaland.hu, kultura.hu]

A Magyar Írószövetség és a Könyves szövetség december 1. és 3. között az Írószövetség Klubtermében tartja VI. Könyvbörzéjét, melynek keretein belül a Könyves Szövetség 15 tagkiadója - köztük az Éghajlat, a Századvég, a Széphalom vagy az Új Mandátum - 50, 100, 200, 300, 400, 500, 700, 1000 és 1500 Ft-os árkategóriákban kínál szépirodalmi és szaktudományos műveket, korlátozott példányszámban.

A Terézvárosban tartandó Könyvbörze célkitűzése, hogy igényes szépirodalmi és szaktudományos műveket juttasson el az olvasóközönséghez – szinte filléres áron. A Könyves Szövetség tagkiadói - Éghajlat, Fekete Sas, Fiatal Írók Szövetsége, Hét Krajcár, Kortárs, Lucidus, Magyar Napló, Nap, Napkút, Orpheusz, Pro Pannonia, Ráció, Századvég, Széphalom, Új Mandátum - elfekvő raktárkészletükből válogatják ki a címeket és bocsátják kereskedelmi forgalomba – korlátozott példányszámban – az 50, 100, 200, 300, 400, 500, 700 és 1000, 1500 Ft-os árkategóriák valamelyikében. (Ez a legtöbb esetben a könyv eredeti árához képest 90-95%-os árengedményt jelent).

Olyan, az elmúlt években kiadott művek kerülnek itt terítékre, melyek megjelenésük után három-négy hónnappal kikerültek a könyvforgalomból: a könyvterjesztők számára a szűkebb olvasóközönség szakmai, irodalmi érdeklődése nem minősül könyvsikernek, ezért rövid időn belül visszáruzza az ilyen címeket. A Könyvbörze missziója tehát az, hogy ezek a könyvek és leendő olvasóik egymásra találhassanak. Kaphatók továbbá irodalmi, kulturális folyóiratok régebbi számai és antikvár kiadványok is.

Tizenhat könyvkiadó több mint hétszáz címmel lesz jelen ezen a rendezvényen. Az árusítást idén is a Gutenberg Könyvesiskola diákjai végzik.

Könyvbörze az Írószövetségben 2011. december 1–3.

Az Magyar Írószövetség és a Könyves Szövetség közös rendezvénye

1062 Bp., Bajza u. 18.

Nyitva 12-tól 20 óráig

A Könyves Szövetség honlapja ide kattintva érhető el.

Idén Halloween közeledtével mindenképpen szerettem volna valami idevágó könyvet olvasni, de egyúttal nem vágytam a csapból is folyó vámpíros és egyéb kreatúrákat felvonultató történetek egyikére sem. Rövid keresgélés után Agatha Christie Halloween és halál című, korábban Ellopott gyilkosság néven megjelent regényét vettem a kezembe. Utólag kiderült, hogy csak a könyv alaphelyzete - és címe - halloween-i, de végig jól szórakoztam és nem bántam meg, hogy elolvastam.

Remélhetőleg Agatha Christie-t mindenki ismeri, vitathatatlan, hogy a krimi egyik legnagyobb alakjáról beszélünk, így róla nem is ejtenék több szót. Álljon itt annyi, hogy korábban tőle a Tíz kicsi négert, a Gyilkosság az Orient expresszen-t, illetve a Gyilkosság Mezopotámiában c. művet olvastam és mindegyiket szerettem, főleg előbbi kettőt.

A Halloween és halál alaphelyzetének megismeréséhez lássuk a könyv fülszövegét:

"Mrs. Ariadne Oliver Woodleigh Commonban vendégeskedik. A kisvárosban Halloweenkor tinibulit szerveznek: liszttorta-szeletelés, almahorgászás, tűzharapás szerepel a szórakozások között. A tizenhárom éves Joyce Reynolds azzal a meglepő információval áll a híres írónő elé, hogy gyilkosságot látott. Mrs. Oliver hiszi is meg nem is, egészen addig, amíg holtan nem találják a kislányt. Valaki belefojtotta a vödörbe, amiből az almákat kellene kihorgászni. A regényírónő megint jó barátjához, a világhírű kis szürke sejtek tulajdonosához, Hercule Poirot-hoz fordul segítségért. És noha megváltozott a világ azóta, hogy ők először találkoztak, van, ami mindig ugyanolyan marad – Poirot zsenialitása."

Így érkezünk tehát egy angol kisvárosba. Mind a helyszín nagyon hangulatos, mind pedig a karakterek nagyon jók. Remek mellékszereplők színesítik a történetet, kedvencem a furcsa kislány, Miranda volt, nem beszélve természetesen Hercule Poirot-ról.

Ahogyan a bevezetőben is említettem, csak a tett színhelye, a buli ami halloween-i, no meg a cím: az igen összetett és aprólékosan kidolgozott, bonyolult történet a múltból bontakozik ki előttünk, Poirot kutakodása nyomán. A bajszos kis belga úriember természetesen ezúttal is mindenre fényt derít, a regény végén pedig az olvasó számára sem marad megválaszolatlan kérdés.

A cselekmény egészen nagyjából a háromnegyedéig lassan csordogál, Christie mindent alaposan felépít, a szereplők emlékeinél, érzéseinél, gondolatainál is gyakran megragadunk, de ez számomra egyáltalán nem volt negatív, épp ellenkezőleg. Annál a bizonyos pontnál viszont ahogyan ennek vége, hirtelen felgyorsulnak az események, talán kicsit kapkod az író és itt a gyorsaság számomra az összecsapottság érzetét keltette, elképzelhető, hogy csak azért, mert ekkora kontrasztban állt a megelőző oldalakkal. Végül azonban ez a kis "rohanás" is megbocsátható, ahogyan írtam minden szálat elvarr a szerző, nincs hiányérzetünk az utolsó sorok elolvasását követően.

Nem mondanám, hogy a Halloween és halál egy Tíz kicsi néger vagy Gyilkosság az Orient expresszen, gyaníthatóan nem Christie legjobban sikerült regénye, de a tőle elvárható és megszokott színvonalat hozza. Izgalmas és hangulatos könyv, mely nem engedi, hogy csalódjunk a krimi nagyasszonyában.

10/8

Agatha Christie: Halloween és halál
310 oldal
Európa Könyvkiadó, 2010.
Fordította: Elekes Dóra
A mű eredeti címe: Hallowe'en Party

Három olyan játék is fut párhuzamosan a neten, amiben jónak ígérkező könyvet lehet nyerni, így a mai bejegyzést ennek szánom. Az egyiknek a borítója jó, a másiknak a története (és a borítója), a harmadiknak pedig a kritikai fogadtatása (és a címe). Lássuk!

Az első játék a moly.hu és a Pongrác Kiadó együttműködéséből jött létre. Itt egy izgalmasnak ígérkező ifjúsági regényt, Catherine Fisher: Incarceron c. könyvét nyerhetjük meg. Ehhez nem kell mást tennünk, mint molyos kívánságlistánkra helyezni azt, november 22-én délig. Ezt eddig a pillanatig már 584-en megtették, de a Pongrác nagylelkűen mindjárt 5 példányt ajánlott fel, így azért van némi esély a nyereményre. A játék ide kattintva érhető el.

Az ekultura.hu és a Kossuth Kiadó közös nyereményjátékán Ransom Riggs: Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei című, novemberben megjelent könyvéből 3 példány vár gazdára. Ehhez november 30-án 24 óráig kell e-mailben válaszolni három kérdésre. A kérdések itt érhetők el.

A Libri könyvközösségi oldala, a Könyvkolónia és az Athenaeum Kiadó közös játékán az elmúlt évek legkelendőbb svéd könyvének három példányát sorsolják ki, ez pedig nem más mint Jonas Jonassontól A százéves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt. Állítólag a könyv nem spórol a humorral (sem a cím hosszúságával), egyes kritikák az új, külhoni Rejtőt vélik felfedezni az író személyében. A részvételhez három kérdésre kell válaszolni november 22-ig, ezek ide kattintva érhetők el.

Szerencsés játékot!

Az Eleink elolvasásával mindjárt három történetet kapunk, hiszen három kisregényt tartalmaz a kötet. Ezekből megtudhatjuk milyen is a lovag, ha nincs; hogyan viselkedik egy őrgróf, ha mindjárt kettő is van belőle - hiszen kettévágta egy ágyúlövés -; vagy mihez kezd egy báró, ha tizenévesként eldönti: hátralévő életét a fák tetején éli le.

E három abszurd történelmi kisregény megalkotása Italo Calvino (1923-1985) nevéhez fűződik, aki a XX. századi olasz irodalom egyik legnagyobb, iskolát teremtő és nagy nemzetközi népszerűségnek örvendő alkotója volt. Calvino író és újságíró volt, 1923-ban, Kubában született, tagja volt az Olasz Kommunista Pártnak, de 1956. október 23. után elhagyta azt (piros pont). A róla szóló magyar nyelvű Wikipedia szócikk eléggé csonka, így aki részletesebb információkra vágyik, keresse fel Italo Calvino angol nyelvű szócikkét.

A bejegyzés címét adó könyvet az [origo] kritikáját olvasva azonnal, tehát közel egy éve tettem könyves várólistámra. Sajnos 3500 Ft-om nem akadt a könyvre, így könyvtárból próbáltam hozzájutni. A Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárában sikerült egy példányra akadnom, ám sosem volt elérhető, akárhányszor akartam is kikölcsönözni. Így már-már rituális elemmé vált a KK-ba való látogatásaim során, hogy elzarándokoltam a kötetnek helyt adó - vagyis sajnos épp nem adó - polchoz, már tudtam hol kéne lennie, de sosem volt ott. Végül egyik októberi látogatásom során - legnagyobb meglepetésemre - ott virított a helyén. Nem volt mit tenni, kénytelen voltam magammal hozni. Ha jól emlékszem, néhány napon belül neki is álltam az olvasásnak, amit öt nap múlva be is fejeztem: sajnos nem maradt több oldal.

A szép, egyszerű, letisztult kötet az Európa könyvkiadónál jelent meg, 2010-ben és három kisregényt tartalmaz. Az első hőse Nagy Károly lovagja, ám páncélja üres, nincs teste. A második történet főalakját kettévágja egy török ágyúlövés, így jó és gonosz félre válik ketté. Az utolsó kisregény hőse pedig egy fiatal báró a XVIII. századból, aki egy családi vitát követően, gyerekkorában felmászik egy fára, ahonnan soha többé nem tér vissza a földre.

"Aztán egy verőfényes napon... Cosimo szappanos vizet kevert egy csuporba, és sorra fújdogálta be az ablakon a szebbnél szebb buborékokat. Anyánk, ahogy megpillantotta a szobában szanaszét szállongó, szivárványosan tündöklő gömböket, felkiáltott: - Ó, már megint játszotok! - Mint amikor kicsi fiúk voltunk, s mindig kifogásolta a szórakozásainkat, merthogy olyan gyerekesek, jelentéktelenek. Most azonban - tán először - tetszett neki a játék. Némelyik szappanbuborék az arca fölé szállt; s ezeket szétpukkantotta a leheletével, s mosolygott hozzá. Az egyik színes gömböcske éppen az ajkára szállt, s ott épen megállapodott. Fölébe hajoltunk. Cosimo kezéből kiesett a csupor. Anyánk már nem élt."

Mindhárom történetnél egy harmadik személy, a mesélő (A famászó báró esetében például a testvér) tárja elénk az eseményeket. Számomra egyébként a tetszési sorrend pontosan követi az olvasási sorrendet, az első történet vált kedvencemmé, amit egy hajszállal lemaradva követ a második, végül egy fél arasznyi távolságra következik az utolsó kisregény, de vizsgáljuk meg őket egyesével!

A nem létező lovag története meseszerű, de ez elmondható a korról is, amelyben játszódik. Lovagok, csaták, várak és várkisasszonyok kavarognak a cselekményben, amely több szempontból is annyira abszurd, amennyire csak lehet. Ennek a nagyfokú abszurditásnak következménye, hogy vicces is, ebből fakadóan pedig többször hangosan fel kellett röhögnöm olvasás közben a metrón, vonaton. Emellett a hangulat - a gyökeresen más alaphelyzet és történelmi kor ellenére - időnként egyenesen a 22-es csapdáját idézte. Kedvenceim a tolmácsok voltak, akiknek az volt a feladatuk, hogy a csaták közben, a legveszélyesebb fegyvereket - a válogatott trágár szitkokat - a csatázó felek eltérő anyanyelvéből adódó nehézségeket áthidalva pontosan célba juttassák.

A kettészelt őrgróf majdnem ugyanannyira elnyerte tetszésemet, mint az első kisregény. Remek az abszurd alapötlet, az őrgróf jó és rossz felének nem csak képletes, de fizikai értelemben vett szétválasztása. Ebből nagyon jó helyzeteket teremt az író. Ez a történet számomra sötétebbnek, baljósabbnak, de szintén kissé meseszerűnek hatott, a különféle motívumoknak köszönhetően. Olvasás közben a szemem előtt lebegett egy Tim Burton-féle megfilmesítés képi világa, ami érzésem szerint nem állna távol a történet hangulatától.

A famászó báró a legutolsó, a leghosszabb és a nekem legkevésbé tetsző történet, ám ez csak árnyalatnyi különbséget jelent az első kettőhöz képest. Az alapötlet itt is nagyon jó és a megvalósítás is erős hangulatú, de kissé talán hosszúra nyúlik és emiatt időnként el-ellaposodik.

"A szerelem csak akkor szerelem, ha az ember minden erejével önmaga lehet."

Mindent összefoglalva az Eleink mindhárom kisregénye egyedi, abszurd, humoros, érdekes és nem utolsó sorban röviden és egyszerűen fogalmazva: jó. Kell ennél többet mondanom?

10/9

Italo Calvino: Eleink
571 oldal
Európa Könyvkiadó, 2010.
Fordító: Telegdi Polgár István
A fordítás alapjául szolgáló mű: Italo Calvino: I nostri antenati

Hát ez baromi jó! - suttogta egyetemi csoporttársam, miközben a könyvet észrevétlenül felém csúsztatta az asztalon. Mindez azután történt, hogy beleolvasott a kezem ügyében épp elkezdésre váró regénybe, majd néhány oldal után egyre kevésbé tudta visszafojtani a nevetést, - ami nem éppen a legmegfelelőbb viselkedés egy alacsony létszámú szemináriumon - így inkább felhagyott az olvasással, de megígértette velem: ahogy kiolvastam, rögtön kölcsönadom neki. Pár órával később aztán én is belekezdtem a Prérifarkas bluesba.

Christopher Moore 1957-ben született az ohiói Toledóban. Az édesapja autópályarendőr volt, az édesanyja pedig bolti eladó. A tanulmányait az Ohio Állami Egyetemen kezdte, majd a Santa Barbara-i Brooks Fotográfia Intézetben folytatta. 19 éves korában költözött Kaliforniába, 2003-ban pedig Hawaiira. Jelenleg San Franciscóban él. Első könyvének 1992-es megjelenése előtt ácsként, bolti eladóként, éjszakai portásként, biztosítási ügynökként, pincérként és rock and roll dj-ként dolgozott.

Könyveit hazánkban az Agave adja ki, a 2006-ban megjelent Biff evangéliuma óta hat regénye jelent meg gondozásukban, utolsókként egy a megszokottól kissé eltérő vámpíros trilógia. Én még nem olvastam tőle, csak hallottam róla, de utóbbi híreket kizárólag jó vélemények alkották.

A most napvilágot látott Prérifarkas blues így tehát már a hetedik magyarul olvasható regény az írótól, melyet már a megjelenés hetében közelebbről is szemügyre vehettem. Apropó nézés: tapasztalatom szerint az Agavét mindig is az igényes tervezésű, jó fogású kötetek jellemezték, ez jelen esetben sincs másként. A borítóterv nagyon szép, színes és vidám, nem utolsó sorban pedig tökéletesen illik a történet hangulatához. Szerencsére a kötet elején szerepel tervezőjének, Kuszkó Rajmundnak a neve, így ezennel név szerint is gratulálhatok neki a teljesítményhez.

Az alaphelyzet megismeréséhez álljon itt a könyv fülszövege:

"Samson Egyedül Vadászó éli az indián fiúk békés életét, mígnem tizenöt évesen kénytelen elszökni a varjú indiánok rezervátumából. Ma már sikeres biztosítási ügynök, van Mercedese, lakása és egy üres, kitalált élete. Nem sokkal a harmincötödik születésnapja után a végzet a szerelem veszélyes ajándékát kínálja fel neki egy Calliope nevű lány izgató alakjában… valamint egy átkot egy ősi indián isten, Prérifarkas kéretlen betoppanásával. Prérifarkas, a pajkos, csínytevő istenség azért jött, hogy a nyugalomból káoszt korbácsolva felébressze Samben a misztikus mesélőt, és közben csúnyán elcsessze az életét."

Ha ez a rövid összefoglaló felkelti az olvasó érdeklődését, meg kell, hogy nyugtassam: a Prérifarkas bluestól azt kapja majd, amire számít. A regény a színvonalas szórakoztató irodalmi művek sorába illik, az a fajta, aminek nekikezdve agyunkat kikapcsolva - vagy alacsonyabb fokozatra állítva - hátradőlhetünk és élvezhetjük a történetet, nem beszélve a humorról. A cselekményben nagy számban akadnak abszurd helyzetek, melyeken nem lehet nem nevetni.

Ettől függetlenül nem tudnám azt állítani, hogy két oldalanként törölgettem a hahotázásról kicsordult könnyeimet, de minden helyzetben alig vártam már, hogy folytathassam és olvasás közben egyre inkább tetszett amit kaptam.

A cselekményre jellemző az izgalom, a mozgalmasság, a természetfeletti indián misztikum és nem utolsó sorban a már említett humor. Mindezt egy szerelmi szál is kiegészíti, de nem ez a leghangsúlyosabb. A történet nem túl bonyolult, könnyen követhető, de egyúttal nagyon alaposan kidolgozott. Moore jól eltalált arányban adagolja az eseményeket - mindig történik valami, az eseményekkel sodródva egy alkalommal még a pokolba is elkalauzol minket a szerző.

A történetben remek szereplők jelennek meg, elég csak a kangörcsös indián istenséget vagy a két méternél is magasabb, hegyomlás afroamerikai kaszinóst említeni; ám Moore humorának alapját legtöbbször nem a karakterek, hanem a kialakuló abszurd szituációk adják.

Az olvasás során személyes kedvencemmé vált az a néhány rövid, különálló történet, melyekkel rövid fejezetekben, a történések fő szálába ágyazva ismerkedhetünk meg. Ezek az ősi népek mítoszaira jellemző stílusban íródott, néhány oldalas kis tanmesék, egy dologban azonban eltérnek a megszokottól: árad belőlük a - pozitív értelemben vett - hülyeség.

Nem egy buta fickó ez a Moore - alakult ki bennem a kép az olvasás során: művelt, remekül ír, lecsapja a helyzetekből adódó poénokat és igen jól szövi a cselekményt. A Prérifarkas bluest olvasva ismét bebizonyosodott számomra, ami korábban számtalanszor: bizony a humorhoz ész kell, nem is kevés.

A kötetet köszönöm szépen az Agavénak!

10/8

Christopher Moore: Prérifarkas blues
288 oldal
Agave Könyvek, 2011.
Fordító: Pék Zoltán
A fordítás alapjául szolgáló mű: Christopher Moore: Coyote Blue

Jelen bejegyzés apropója Szabó Péternek a Magvető Könyvkiadó Mikrotörténelem sorozatában megjelent, A végtisztesség című könyve, melynek elolvasása számomra kötelező volt, de néha még élveztem is, ez pedig önmagában pozitívum egy muszáj-könyv esetében.

A könyv olvasása előtt semmilyen jellegű információval nem rendelkeztem Szabó Péterről, sőt őszintén szólva az olvasás után sem sokkal többel annál, mint hogy megírta ezt a könyvet. Így a Google meglátogatása után a Wikipedia egyértelműsítő lapjára jutottam, ám itt megállapítottam, lehetséges, hogy rossz helyen járok. Első ránézésre sem egy múlt századfordulón élt matematikus Szabó Péterről, sem egy válogatott focista Szabó Péterről, sem egy autóversenyző Szabó Péterről, sem egy úszó Szabó Péterről, sem egy labdarúgó-partjelző Szabó Péterről, végképp nem az Anti Fitnes Club nevű együttes Szabó Péteréről nem feltételeztem, hogy a főúri gyászszertartásról mint látványról írt volna könyvet. Utóbbi egyébként az általam olvasott mű alcíme is egyben.

A kutatást tovább folytatva eljutottam az ELTE-BTK Történelem Szakos Portáljára, ahol megtudtam, hogy a könyv szerzője, Szabó Péter 1957-ben született, 1982-ben az ELTE-n szerzett történelem-művészettörténet diplomát, PHD fokozatot pedig 1997-ben. Oktatási területe a XVI-XVIII. századi magyar történelem, kutatási területe pedig a XVI-XVII. századi magyar történelem, különös tekintettel az Erdélyi Fejedelemségre. Nyelvtudása a franciára, a németre és a latinra terjed ki.

Ez az életrajz már jobban illett a szóban forgó műhöz, majd publikációs listájában sikerült is megtalálnom, 1989-ben írta meg. A könyv fő témája - mint ahogyan azt az alcím is sugallja - a főúri gyászszertartásnak, mint látványnak a bemutatása.

A kötet nem túl hosszú, maga a törzsszöveg csak néhány tíz oldallal haladja meg a százat. A bevezető részben a téma megelőző kutatásainak alapos áttekintése után, Szabó egy konkrét szertartást, az 1652-es, a török elleni vezekényi csatát követő négyes Eszterházy temetést mutatja be részletesen. Ez az első rész nyerte el kevésbé tetszésemet, néha kissé követhetetlenné váltak a rokoni szálak.

Ezt követően pedig a mű nagyobb részében a főúri gyászszertartás általánosan jellemző elemeit tárja elénk, a családi gyásztól, a gyászmeneten keresztül egészen a ravatalig és az elföldelésig. Újra és újra hivatkozik az Eszterházy-temetésre, és az arról készült metszetre, amiről több kép is megtalálható a kötetben. Ezt az általános jellemzők konkrét bemutatására használja a szerző. A könyv ezen részéből megtudhatjuk, hogy mi is az a mortuáriumló vagy az alteregó a gyászmenetben, vagy éppen hogy a fegyverzet bizonyos elemei vagy a szegények milyen funkcióval bírnak egy főúri temetés során.

A téma egyedisége és újszerű megközelítése folytán a kötet igen érdekes, - még számomra is, akinek finoman szólva nem ez a kedvenc történelmi korszaka - csak ritkán vált kissé unalmassá. Valószínűleg a könyv főleg a téma iránt komolyan, szakmai vagy kutatási szinten érdeklődök kezébe jut el, de egy az adott kor vagy annak mindennapjai iránt az átlagosnál kicsivel élénkebben érdeklődő számára is olvasmányos és érdekes lehet.

10/7

Szabó Péter: A végtisztesség
155 oldal
Magvető Könyvkiadó, 1989.

A tegnapi vasárnap délutánon hét könyvet kaptam ingyen. Így van, teljesen ingyen. Ehhez mindössze nagyjából egy órát "kellett" nézelődnöm, keresgélnem, könyveket válogatnom, ami valljuk be, nem nevezhető különösebben megterhelő tevékenységnek. A második ingyenes cserebere könyvpiacon jártam.

Az első, tavaszi, hagyományteremtő alkalomról írt bejegyzésemet hasonlóképpen indítottam, hiába: ezt tartom az irodalmi könyvpiac legnagyobb erényének. Azt, hogy manapság, amikor egy új kötet csak ritkán kapható háromezer forint alatt és még az antikváriumban is kétszer meggondoljuk a vásárlást, teljesen ingyen juthatunk remek könyvekhez.

Tegnap, a vasárnapi ebéd elfogyasztása után felnyaláboltam előzőleg összegyűjtött hét, cserére szánt (értsd: engem nem érdeklő vagy több példányban meglévő) kötetemet és barátnőmmel, valamint két barátommal a Révay utcában található Bálint ház felé vettük az irányt. A hármas metróról az Arany János utcánál leszállva, gyalog folytattuk utunkat a Bajcsy Zsilinszky úton, a Szent István Bazilika mögött kellett balra fordulnunk, hogy a Révay közből az azonos nevű utcába jussunk, itt pedig már könnyű volt megtalálni a 16-os számot.

Még a Bajcsyn volt egy kisebb afférom a belvárosban honos korlátok egyikével, mely nem is inkább korlát, hanem egy rúd, tetején egy gömbbel és arra hivatott, hogy az ember gyermekét megfelelő irányba terelje, valamint például hogy a biciklisávot a járdától elválassza és hasonlók - biztos mindenki látott már ilyet, aki fővárosunkban gyalogolt. Nos, mivel sikerült éppen az út túloldalán egy nehezen olvasható szöveget betűzgetnem séta közben - köszi Peti, hogy felhívtad rá a figyelmem :D - így egy ilyen jött nekem, fogalmazzunk úgy: igen intim helyen. Maradandó hatással rám - remélem - nem volt, inkább csak a bejegyzés címére, melyért én kérek utólag is elnézést.

No, de inkább evezzünk vissza a bejegyzés témájához jobban illő vizekre! A Bálint Házba érve, könyveink leadása és nevünk lediktálása után, kaptunk egy kis papírt, rajta nevünkkel és "Bálint ház" pecséttel, valamint a darabszámmal, az enyémen: 6. Ennyi könyvet hozhattam el. Itt valami hiba van - mondhatja a figyelmes olvasó - a bevezetőben még hét kötetről volt szó. Így van, ám még útközben egyik barátomnál felfedeztem Örkény Egyperces novelláinak példányát, így ezt gyorsan elcseréltem az egyik cserére szánt kötetre, valamint másik barátom pedig a nálam lévő India, Indiára csapott le Rohinton Mistrytől, így ha szigorúan vesszük, a könyvcserebere - legalábbis számunkra - már a metrón elkezdődött.

De most már tényleg menjünk a Bálint Házba! A kuponokkal a kezünkben egy nagyobb terembe jutottunk, ahol négy nagy asztalon hevertek a cserére szánt könyvek, innentől már minden úgy zajlott, ahogyan a tavaszi alkalommal. A csendet szaxofonszóló, majd a Szombat nevű folyóirat főszerkesztőjével, Szántó T. Gáborral folytatott beszélgetés törte meg. Ezek közül - finoman fogalmazva - egyik sem nyerte el igazán tetszésemet, bár be kell vallanom, utóbbira nem is figyeltem teljes agykapacitásommal, inkább a könyvválogatás kötött le, a dzsesszt pedig egyszerűen nem szeretem.

A könyvfelhozatalról általánosságban talán kijelenthető, hogy alacsonyabb színvonalú volt mint először, most sokkal több ideig kellett ide-oda sétálva válogatnom, hogy nekem tetsző könyveket találjak, de végül nagyon jó köteteket sikerült kifognom.

Első cserém ugye már a metrón megtörtént, itt Örkény István: Egyperces novellák c. könyvét kaptam meg, amire már évek óta ácsingóztam. Aztán a Bálint házban rátaláltam Robert Merlétől a Két nap az életre, ehhez nem fért kétség: Merlét nagyon szeretem, bár eddig ez a műve kimaradt olvasmányaim sorából. Aztán Alberto Moraviától A megvetés akadt a kezembe. Az író nevével már számtalan alkalommal találkoztam, így úgy gondoltam itt a remek alkalom a mélyebb ismerkedésre.

A szerzett könyvek listájában Sütő Andrástól az Anyám könnyű álmot ígér következik, amit az Örkényhez hasonlóan évek óta be akartam szerezni, egyszer egy antikváriumban majdnem meg is vettem kb. 800-1000 Ft-ért, most sikerült ingyen hozzájutnom. Ahogy sétáltam az egyik asztal mentén, megláttam, hogy ott hever és senkinek nem kell, úgyhogy gyorsan lecsaptam rá.

Apropó: lecsapás. Ha már itt tartunk, szólnék egy szerintem igen negatív jelenségről. A könyvek színvonalának enyhe csökkenése mellett ez az, ami kissé rontotta az élményt. Mégpedig az, hogy amikor valamelyik szervező, karján egy-két tucat könyvvel megjelent az ajtóban, a résztvevő válogatók - kis túlzással - sáskák módjára lecsaptak rá és már közeledtében követték, majd ahogyan az egyik asztalhoz ért, hogy letegye a könyveket, mindenki egymás hegyén hátán nyúlkált az újabb darabokért. Természetesen nem kell letaposást vizionálni, de az első alkalommal úgy emlékszem, hogy ez a jelenség visszafogottabb volt. Természetes, hogy mindenki kíváncsi mi érkezett, de talán lehetne ezt kulturáltabban is tenni.

A könyvszerzeményekhez visszatérve, ötödikként F. Scott Fitzgeraldtól zsákmányoltam a Szépek és átkozottak egy nagyon szép, 2010-es Európás kiadását - a képen is ez látható. Őszintén szólva korábban sem az íróról, sem a regényről nem hallottam, de a borító és a tartalom megfogott, így ő is jött velem. Következő szerzeményem a Kalevala 1970-es Európa Diákkönyvtáros kiadása, az utolsó pedig egy angol nyelvkönyv, az "A Communicative Grammar of English", ezt igazából nem magamnak, hanem barátnőmnek szántam.

Miután mindenki elérte a beszerezhető könyvmennyiséget, rövid szerzeménymustra és öltözködés után a kijárat felé vettük az irányt - ahol az első alkalomhoz hasonlóan most sem érdekelt senkit, hogy a 6-os darabszámot rögzítő kuponommal 5 vagy 10 könyvet viszek-e magammal. Kint időközben besötétedett, pedig még fél öt is alig volt - hiába, a téli időszámítás.

Remélem nem ez volt az utolsó cserebere és ha talán nem is idén, de minél hamarabb újra lehetőségünk nyílik majd felesleges könyveinket kicserélni egymással. Legfeljebb a következő alkalommal a lábam elé nézek majd...

Érdekel a magyar történelem? Kíváncsi vagy mi a véleménye 89 56-osnak a rendszerváltozásról? Nagy Imre és vádlott társai újratemetéséről? Az új rendszer első éveinek pártharcairól? Mindezt jó lenne nagyon emberközeli módon elmesélve, érdekes és gyakran vicces történetekkel megtűzdelve olvasni, mintha csak a nagyszüleid mesélnék? Ha legalább két kérdésre a válasz igen, olvasd el Molnár Adrienne könyvét!

A szerző 1947-ben született Salgótarjánban. 1966-ban érettségizett a salgótarjáni Madách Imre Gimnáziumban, 1976-ban az Egri Tanárképző Főiskolán népművelő-könyvtáros, 1981-ben az ELTE BTK-n szociológus diplomát szerzett. 1988-ban lett az Oral History Archívum munkatársa, számos életútinterjút készített és publikált. 1999–2010 között az OHA vezetője volt. Fő kutatási területe az 1956-os forradalom, az azt követő megtorlás és a Kádár-korszak emlékezete az oral history módszerével.

Az 1956-os Intézet Oral History Archívuma (OHA) a XX. századi magyar történelem több mint ezer tanújának visszaemlékezését őrzi, és dolgozza fel. Az OHA „tudományos gyökerei” a hetvenes–nyolcvanas évek fordulójáig nyúlnak vissza, amikor is többek számára egyértelművé vált, hogy a kommunista Magyarország – és ezen belül az 1956-os forradalom – történetét csak abban az esetben lehet kutatni, ha az egyetlen rendelkezésre álló forráshoz fordulnak: a korszakot átélt, megszenvedett embereket szólaltatják meg. Ekkor még szinte remény sem volt arra, hogy a levéltárak megnyílnak, és a történettudomány hagyományos forrásainak felhasználásával (is) lehet majd kutatni. 1981-ben Hegedűs B. András és Kozák Gyula kezdett interjúzni a forradalomban jelentős szerepet játszó személyiségekkel. A kutatás és interjúkészítés az évtizedek során - különböző formákban és szervezeti keretek között - tovább folyt, és jelenleg is tart.

A kötetről megjelenését követően egy hosszú cikk jelent meg a Múlt-kor történelmi portálon, ebből a tartalmi részről tudhatunk meg többet, erre én most nem térek ki részletesen.

A könyv elolvasása számomra kötelező volt de emellett nagyon tetszett. A 89:56-ot Nagy Piroska fényképsorozata díszíti, akinek édesapja az USA-ba emigrált, ő pedig a '80-as évek végén testvérével Magyarországon járt egyetemre és végigfotózta az 1988. március 15. és 1989. október 23. közötti időszakot.

A könyv különlegessége, hogy a történelemre nézve elsődleges és másodlagos forrás is egyben. Elsődleges, hiszen életinterjú-részletek olvashatóak benne; és természetesen másodlagos, hiszen ezeket a szerző szerkesztette témakörökbe, rendezte címek alá, formázta írott szöveggé. Utóbbi ellenére szerencsére megmaradtak az élószóban elhangzott interjúk formai sajátosságai is.

A kötet három fejezetből és sok alfejezetből épül fel, ezekben az adott témákkal kapcsolatos interjúrészletek olvashatóak, melyek terjedelme a néhány sorostól a pár oldalasig terjed. Ezzel kapcsolatos a mű számomra egyetlen negatívuma is. Mivel időnként igen rövid szövegrészletekről beszélhetünk, az olvasás töredezetté, a történések kissé követhetetlenné válnak, hiszen nem mindig tudni, épp ki beszél. Ennek leküzdését azonban az idézetek előtt a beszélő nevének és az interjúkészítés dátumának szerepeltetése, valamint a kötet végén az emlékezők összegyűjtött rövid életrajzai segítik.

Az életútinterjú és az oral history formájából következik a kötet legnagyobb pozitívuma, hogy a történelmet egyfajta alulnézetből láthatjuk, sokszor igen vicces - és ezek mellett természetesen szomorú és megrázó - anekdotákból épülnek fel a történetek.

Ennek köszönhetően kiderül, hogy mennyire sietős, alkalomszerű és kapkodó volt az egész rendszerváltás folyamata, ez nagyon átélhetővé, közelivé, megfoghatóvá teszi a történelmet, mely bizonyítja az oral history létjogosultságát és fontosságát.

10/8

Molnár Adrienne: 89:56 - Ötvenhatosok a rendszerváltásról
286 oldal
1956-os Intézet, 2009.