A még tavaly novemberben olvasott könyvről szóló bejegyzés megírása előtt körbelestem a fellelhető kritikák között és alapvetően kétféle véleményt tudtam elkülöníteni. Az egyik csoport tagjait lenyűgözte a regény és egyik kedvencükké vált, míg mások csalódtak benne és többre számítottak. Én is utóbbiak közé tartozom, sajnos.

Ernest Hemingway (1899-1961) a XX. század talán egyik legjelentősebb, de legalábbis egyik leghíresebb amerikai írója. Nekem elsőre Kuba, az alkohol és Az öreg halász és a tenger című kisregény jut róla eszembe, ezidáig utóbbi volt az egyetlen műve amit olvastam és nagyon szerettem is. Mind a kicsi a bors de erős, mind pedig az egyszerű de nagyszerű közhelyek illenek rá, erre a szimbólumokkal és jelképekkel telezsúfolt, szép történetre.

Hemingway nem csak híres és jelentős, de nagy megbecsülésnek is örvend, - ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az 1952-es Az öreg halász és a tengerért '54-ben elnyerte az irodalmi Nobel-díjat is - ám esetemben jelen háborúellenes műve nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket.

A cselekmény ideje az első világháború, helyszíne Olaszország, főhőse pedig az olasz hadseregben szolgáló amerikai szanitéc hadnagy, Frederic Henry, aki a Hemingway-hősök nagy részéhez hasonlóan önéletrajzi ihletésű.

Elmondható, hogy a regény remek korkép, kiválóan mutatja be mind a kor, mind pedig a háború sajátosságait és megvan a maga hangulata. Ha kissé csípősen akarnék fogalmazni, akkor azt mondanám, hogy ez a hangulatteremtő képesség főleg abban merül ki, hogy a regényt olvasva kérlelhetetlen vágy ébred bennünk az alkoholfogyasztásra, hiszen 5-10 oldalanként fogynak az üvegnyi italok - eddig is az alkoholt társítottam Hemingwayhez, ráadásul a köteten szereplő fotón az író éppen egy pohár italt emel a szájához.

A könyvben felsejlő, majd főszerephez jutó szerelmi szál természetesen fontos, jelképértékkel bír, de sajnos szörnyen idegesítő. Elfogadom, hogy a legtöbb szerelmes pár talán ilyen és hasonlóan viselkedik, mindemellett kínszenvedés volt végigolvasni párbeszédeiket. Egyúttal ha a mások agyára menő szerelmeseket hivatott ábrázolni a kötet, akkor remek munkát végzett az író, bár sajnos időnként hol gyengébb, hol erősebb ellenszenvet is sikerült kelteni bennem irántuk.

A könyv háborúellenes mű, a korszakból adódóan kifejezetten első világháború ellenes mű, átszivárog a lapokon ennek a háborúnak embertelensége, kegyetlensége, de nem túl markánsan. Az események szinte semlegesek maradtak a szememben, nem váltottak ki erőteljes reakciókat, a regény így esetemben hatástalan maradt.

Nem rossz könyv a Búcsú a fegyverektől, de mindent összefoglalva számomra túlértékeltnek tűnik, és bár nem vette el a kedvem, hogy Hemingway harmadik "kötelező" művét, az Akiért a harang szólt is elolvassam, de ez biztosan nem a közeljövőben fog megtörténni.

10/6

Ernest Hemingway: Búcsú a fegyverektől
288 oldal
Európa Könyvkiadó, 1978.
Fordította: Örkény István
A fordítás alapjául szolgáló mű: Ernest Hemingway: A Farewell to Arms