Amikor az ekultura kérésére nekiálltam kiválasztani az év könyvélményét, rájöttem, hogy legalább egy tucatot, ha nem többet tudnék felsorolni, és ez volt az a pillanat, amikor rájöttem, erről muszáj lesz bejegyzést írni. Az alábbiakban tehát 15+1 könyvet veszek át újra a tavalyi évből, nem kizárólag 2013-as megjelenéseket, olyan regények ezek, amiket tavaly olvastam, és a legjobbaknak tartok (a sorrendiség nem takar tetszési sorrendet).
Martel könyve a filmfeldolgozás okán volt egyik első idei olvasmányom, és nagyon megszerettem, kedvenccé vált. Egyrészt nagyon szerethető főhőse, másrészt olvasmányos stílusa, főleg azonban a fontos üzenetek hordozása miatt, mint hogy a vallásokat próbáljuk egyenrangúnak kezelni és elfogadni, vagy hogy tiszteljük az állatokat is, sőt, még Isten létét, vagy nemlétét is boncolgatja a kötet egy egyszerű, de nagyszerű alapötlet segítségével: ebből látszik, hogy a legegyszerűbb ötletekből lehet a legjobb regényeket írni.
J.K. Rowling: Átmeneti üresedés
Mennyire vártam és mennyire kíváncsi voltam Rowling első, igazán felnőtteknek szánt könyvére, és szerencsére nem kellett csalódnom. Az írónő hitelesen, alaposan és realisztikusan mutatja be egy a napjaink társadalmába ágyazott kisváros mindennapjait, problémáikkal, ellentéteikkel; bebizonyítva ezzel, hogy igenis nagyon jó író.
A háromrészes sorozat első kötete egy olyan sci-fi, ami a műfajt nem igazán kedvelő olvasóknak is nyugodt szívvel ajánlható. Feszes és izgalmas cselekménye, elképesztően jó párbeszédei, kiváló humora kiemelik a műfaji besorolás alól, és egyszerűen jó könyvvé teszik.
Blaine Harden: Menekülés a 14-es táborból
Az amerikai újságíró könyve Szin Donghjok, az első olyan észak-koreai menekült történetét meséli el, aki az ország egyik munkatáborában látta meg a napvilágot, szökése előtt sosem élt szabadon, ennek okán pedig sajátos a viszonya hétköznapi, számunkra természetes dolgokhoz és érzésekhez. Harden az ő sorsának bemutatása mellett általánosabb tényeket is közöl a diktatúráról, és más kötetekre is felhívja az olvasó figyelmét, mint például a listám egy másik tagja, a Nincs mit irigyelnünk a világtól.
Colum McCann: Hadd forogjon a nagyvilág
McCann regénye külön kiemelten a tavalyi év egyik könyve nálam, örök kedvenc lett. Egy önmagában lenyűgöző, és egyébként megtörtént esemény felhasználásával fűz össze különféle embereket és sorsukat, de mindezt olyan leheletnyi finomsággal, hogy az olvasó csak bámul. Nem egy sebes lefolyású könyv, de ennek nem is ez a lényege, ez egyszerűen az Életről szól, több nézőpontból.
Az ifjúsági steampunk trilógia első kötete egészen egyedi élményt nyújt, felszínre hozza a mindenkiben ott lakozó kiskamaszt. Az első világháború fantáziadús, alapos átgondolása és egy alternatív múltba való átültetése Keith Thompson gyönyörű illusztrációival kiegészülve kápráztat el. Ha szeretnénk egy gyerekkel megszerettetni az olvasást, akkor adjuk a kezébe a Leviatánt, biztos az eredmény.
Összességében talán az Év Könyve a listámon, ami elég nagy szó, főleg mivel egy elsőkötetes szerzőről beszélünk. A szerző regényében bámulatos hangulatteremtő képességről és tapasztalt írókat lepipáló stílusról tesz tanúbizonyságot, miközben a legjobb háborús regények realizmusát misztikummal keveri. Teszi mindezt úgy, hogy közben emberileg és történelmileg is képes hiteles maradni, a bűnök közé egyenlőségjelet téve nem ítélkezik, csak mesél; nem bíró, csak krónikás. Az élményt Havancsák Gyula gyönyörű és hozzáillő borítója teszi teljessé, így számomra az Ingókövek nemcsak az év könyve, de az év borítója cím kitüntetettje is.
Ez a gyönyörű kötet azt mutatja be, hogyan látszik egy félig külföldi szemszögből a kilencvenes évek Magyarországa, sajátos hangulattal és egy fontos üzenettel kiegészítve. Az olvasás után a szerző e-mailben adott rövid interjút a blognak.
Gondoltam, hogy Pelevin jó író, de hogy ennyire? Ráadásul többen azt állítják, hogy ez a regény - amit én elsőként olvastam tőle - messze nem olyan jó, mint a régebbiek. Te jó ég, akkor azok mégis milyenek lehetnek? A S.N.U.F.F. ugyanis az egyik legfantáziadúsabb regény, amit valaha olvastam. Egyrészt posztapokaliptikus sci-fi/disztópia; másrészt társadalomkritika médiáról, hatalomról, hírekről; harmadrészt egy szerelmi háromszög leírása egy ember, egy ork és egy guminő között. Mindez kiegészül még igen komoly filozófiai kérdések olvasmányos fejtegetésével is.
Neil Gaiman: Óceán az út végén
Mindig emlékezni fogok a könyv borítójára pillantva, hogy milyen jó érzés volt ugyanezt megtenni a forró nyári napokon, amikor a regényt olvastam. Az első, és biztosan nem az utolsó kötetem volt a szerzőtől, mert egy kiváló stílusban megírt, szép, szomorú és izgalmas Történetet kaptam, ami egy érdekes fantasy cselekménye mellett olyan kérdéseket vet fel, hogy változnak-e az emberek, mennyire szemléli másként a világot egy gyermek és egy felnőtt, mennyit ér az életünk. Egy olyan mese, amit legszívesebben a vége után azonnal, majd újra meg újra átélne az ember. Az a fajta kötet, amit olvasva ismét ráébredünk, hogy miért is szeretünk olvasni.
Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól
Ez a könyv szintén Észak-Koreát mutatja be, sokkal bővebben és részletesebben, mint a Menekülés a 14-es táborból. A Könyvmolyképző gyönyörű kiadásában megjelent kötetet kötelezővé tenném mindenki számára, mert rendkívül fontos, de érdekes, megdöbbentő, félelmetes és nagyon elgondolkodtató is egyben.
Hozleiter Fanny Mosolyka: Te döntesz
Hozleiter Fanny elemi erővel, tengernyi optimizmussal és jó adag mosollyal mutat rá, hogy mik az igazán fontos dolgok az életben, és hogy legjobban tesszük, ha arra próbálunk meg koncentrálni, hogy miket kaptunk az élettől, nem pedig arra, hogy mi hiányzik. Receptre kéne felírni, ráférne a társadalomra az elolvasása.
Mario Vargas Llosa: Pantaleón és a hölgyvendégek
A Nobel-díjas szerző könyve egyedi és megkapó hangulattal, óriási adag humorral és egyedi írói megoldásokkal adja át a parancsokat gondolkodás vagy mérlegelés nélkül teljesítő katonák veszélyességének fontos üzenetét.
Gárdonyi regénye könnyed, olvasmányos, érdekes, századelős, romantikus (szerencsére nem úgy, amit ez manapság jelent). Még korrajz is, főleg a korszak Münchenéről, no meg a festőkről, nem is beszélve a magyar nyelvről, amit Gárdonyi használ. Igen, Ida szende, naiv, Bambira hajazó, „bocsánathogyélnimerek” személyiségétől párszor agygörcsöt kaptam, de még így is bájos az egész. Könnyed, de tartalmas kikapcsolódásnak tökéletes.
Kondor Vilmos: A másik szárnysegéd
Kondor Vilmos képtelen olyat írni, amit ne imádnék, úgyhogy nincs ez másként A másik szárnysegéd esetében sem, amivel új műfajt (kalandregény) és új főhőst (Wertheimer Miklós hadnagy) is bemutat, utóbbi alakjával létrehozta a magyar Indiana Jonest, a valós és kitalált elemekből felépülő történet is a legjobb kalandregényeket idézi. Aki olvasta Kondor eddigi könyveit, annak azért ajánlom, aki nem, annak pedig azért. Ha ebből a két kategóriából kimaradt volna valaki (elég lehetetlennek érzem), akkor ezen túl még a történelem, az izgalmas történetek és a jó könyvek szerelmeseinek is ajánlom, ezekkel pedig úgy hiszem megfelelően lefedtem a „mindenki” kategóriáját.
(+1) Orson Scott Card: Végjáték
A Végjáték sikeresen kimaradt az eredeti listából, és nagyon nem érdemli meg, hogy kimaradjon, ugyanis Card remekműve az egyik kedvenc könyvem lett, így utólag muszáj beletennem. A klasszikus sci-fit remek párbeszédek, jó arányérzékkel felépített cselekmény, a gyermeki és a kamasz lélek pontos ábrázolása, komoly erkölcsi kérdések felvetése és egy a csúcspontra helyezett lélegzetelállító csavar jellemzi, letehetetlen olvasmány.
