A 2010 óta irodalmi Nobel tulajdonos Mario Vargas Llosa perui író 1973-as regénye a Pantaleón és a hölgyvendégek. Az idei várólista csökkentésem kiszemeltjei között szereplő történet egy szó szerint vérbő komédia, de az egyedi, vicces és magával ragadó hangulat mögött komolyabb jelentéstartalom is meghúzódik.

A perui Mario Vargas Llosa (1936-) az egyik legjelentősebb dél-amerikai író, Peru mellett Bolíviában, Franciaországban és Spanyolországban is élt, 1994 óta spanyol állampolgár. 2010-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat a hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért. 2011-ben I. János Károly spanyol király őrgrófi címet adományozott neki.

1973-as szatírájának főhőse Pantaleón Pantoja, a perui hadsereg fiatal századosa, aki igen sajátos megbízatást kap a remek szervezőkészségét felismerő seregtől: valamilyen módon gondoskodnia kell arról, hogy az Amazonas menti dzsungelben szolgáló, az ottani klímától felhevült katonák szervezett és kulturált körülmények között elégíthessék ki nemi vágyaikat. Erre azért van szükség, mert a környéken a bakák soraiban elharapództak a különböző túlkapások és a civil lakosság hölgy tagjait érintő nemi bűncselekmények, melyek rossz fényt vetnek a hadseregre.

Pantaleón nem igazán örül a feladatnak, de jó katona módjára hozzálát a Hölgyvendég Szolgálat létrehozásához és óramű pontossággal szervezi meg a társaság tevékenységének legapróbb részleteit is. A szerző remek alapötletének minden magas labdáját erőteljesen lecsapja, kihasználva sok humoros helyzetre okot adó körülményt. A kiváló humor és az éles szatíra mellett rejtői abszurditás is jellemzi a könyvet, a karakterek mintha a magyar nevettető valamelyik idegenlégiós könyvének lapjairól toppantak volna elénk.

A kiváló humor mellett két furcsa stílusjegy is jellemzi a regényt. Az egyik ilyen a jelzők és a cselekvést leíró igék sokasága, egy-egy személy félmondata után több tevékenységét is közli velünk az író, szokatlan és egyedi hatást keltve. A jelenséget szinte lehetetlen elmagyarázni, olvasni kell a megértéséhez. A másik sajátosság a nézőpontok folyamatos váltogatása, néhány soronként képes az író több helyszínen párhuzamosan zajló jelenetek között ugrálni. Mindkét stílusjegy megszokásához szükség van néhány oldalra, de ezt követően egyediségükkel csak még különlegesebbé teszik ezt az amúgy is kiváló történetet.

A humoros szatíra síkja mögött egy mélyebb jelentés is lapul, ez pedig a bármilyen feladatot kérdezés, ellenkezés és zokszó nélkül végrehajtó katonák veszélyességében rejlik. A kötet eltérőnek tűnő témájuk ellenére rokonítható Robert Merle Mesterségem a halál című művével, melyben a francia szerző a náci haláltábort gépiesen működtető katonát mutatja be, aki a minél hatékonyabb gyilkolás szervezése közben már meg is feledkezik arról, mit is tesz valójában. Nyilvánvalóan kellemesebb - főleg férfi szempontból - ha halál helyett szexet osztanak profi szervezettséggel, de a párhuzam megkerülhetetlen.

A Pantaleón és a hölgyvendégek egy végtelenül vicces, a legjobb Rejtő regények szituációit idéző, ám hangsúlyosan szépirodalmi mű, mely humorát elgondolkodtató mondanivalóval keveri, mindezt nyakon öntve egy adag dél-amerikai, erotikus, a fülledt dzsungelek világát idéző hangulattal, bemutatva a legtöbb katonaságra jellemző sajátosságokat. Fogyasztása - 18 éven felülieknek - több, mint erősen ajánlott!

10/10

Mario Vargas Llosa: Pantaleón és a hölgyvendégek
310 oldal
Magvető Kiadó, 1977.
Fordította: Huszágh Nándor
Eredeti cím: Pantaleón y las visitadoras