Nem meglepő módon A kegyelem magáról a kegyelemről szól, de szerencsére nem csak arról. Azért, mert olyan, mint amilyenek általában az igazán jó regények, olyan, mint a szavakba öntött élet. A kegyelem ugyanis az életről magáról is szól, és azon túl minden hétköznapi, emberi kis dolgunkról, mindezt a kegyelem köré felfűzve. Egyszerre könnyed és ólomnehéz olvasmány egy amúgy is fajsúlyos témában.

Linn Ullmann (1966-) norvég írónőnek, irodalomkritikusnak elég menő a családi háttere. Az Oslóban született hölgynek ugyanis Ingmar Bergman svéd filmrendező az édesapja, és Liv Ullmann norvég színésznő az édesanyja. Ullmannak sok féltestvére van, egy-két kivétellel gyakorlatilag mindenki színész vagy rendező, ő maga is szerepelt kislányként néhány filmben, de figyelme a mozgóképtől  hamar az irodalom felé fordult. A New York-i Egyetemen hat évig hallgatott angol irodalmat, amelyből PhD-t is szerzett. Az egyetem elvégzése után irodalomkritikák és egyben regények írásába kezdett, a neves norvég lap, az Aftenposten kritikusaként nagy tekintélyre tett szert hazája irodalmi életében. Amikor könyvet ír, felhagy az újságírással, egyrészt időhiány miatt, másrészt apja tanácsára, aki azt javasolta neki, hogy amikor ír, akkor "zárja pincébe" a kritikust.

Linn Ullmann

A kegyelem Ullmann harmadik regénye (lényegtelen, de ideszúrom, hogy a kötetet az idei könyvhéten vettem 500Ft-ért a Scolar standjánál), a két főhőse Johan és Mai, egy idősödő házaspár. A regény története egyszerű, és nem is ez az igazán fontos. Röviden: a férfinél súlyos rákbetegséget diagnosztizálnak, melynek nyomán egyezséget köt szerelmével: Mai megígéri halálos beteg férjének, hogy - mintegy a szeretet és az ebből fakadó kegyelem velejárójaként - segít neki meghalni, ha itt az idő. És nagyjából ennyi. A könyvnek ugyanis nem ez a lényege, illetve elég, hogy ennyi legyen a történet.

Ebből ugyanis egyből következik az erkölcsi, már-már filozófiai vetület, ami gondolkodásra késztet, az pedig a legjobb, amit egy könyv csak tehet. Még pedig egyrészt arról, hogy lehet-e ilyet tenni, "lezsírozhatjuk-e" előre, hogy pont az segítsen meghalni, aki a világon a legjobban szeret, persze csak azért, hogy segítsen. A szerző nem ítélkezik (és ezt nagyon jól teszi), csak bemutat, a gondolkodást és a véleményformálást az olvasóra bízza. A filozófiai sík másik kérdése, hogy vajon mikor mondhatjuk azt, hogy eljött az idő? És nem is az a lényeg, hogy mikor, hanem hogy ezt mégis ki dönti el? Mégis kinek van mersze, joga, bátorsága Istent játszva azt mondani: ideje meghalnod, kedvesem. Borzasztóan nehéz téma, ahogyan az várható, a két főhősünk is nehezebben birkózik meg vele, mint az előtte gondolták, ez adja a kötet igazi drámáját.

Talán mégis kijelenthető, hogy A kegyelem legnagyobb erőssége nem a felvetett témában, és annak súlyosságában rejlik, sokkal inkább a kötet, illetve Ullmann stílusában. Az ugyanis eszméletlenül jó, és kevés ezt mondani, hiszen még ennél is több: emberi. Rövidsége és tömörsége tovább erősíti, de mégis a legjobb benne az, hogy eszméletlenül életszerű és emberi, ahogyan a szerző ábrázol: a mindennapokat, az emberi kapcsolatot, az életet. Szinte hihetetlen könnyedséggel képes papírra vetni bődületesen nehéz gondolatokat. Olvasás előtt azt hittem, hogy a regény sokkal jobban meg fog rázni. Azt hittem, hogy patakokban folyik majd a könnyem. Nem így lett. Lehet, hogy mégsem azért, mert nem rázott meg, hanem azért, mert egészen legbelül máshogyan hatott, mint számítottam rá. De csúnyán szólva csinált velem valamit, és összetett, mély érzéseket váltott ki belőlem, amik teljes valójukban mégsem tudtak a felszínre törni. Már olvasás közben is úgy éreztem, majd elhatároztam, hogy komolyzenét kéne hallgatni, de aztán egyből jött egy sugallat, hogy a klasszikusok helyett Ludovico Einaudi-t válasszam társaságul. Az ő zenéje pedig olyan volt a könyv után a lelkemnek, mintha valaki mosolyogva simogatná, miközben egy szép és megnyugtató dalt dúdol. Valahol mélyen aztán azokat a könnyeket is sikerült megtalálnia, ezért pedig emlékszem, végtelenül hálás voltam neki.

10/10

Linn Ullmann: A kegyelem
152 oldal
Scolar, 2006.
Fordította: Deák Sarolta
Eredeti cím: Nåde