Librarium

Librarium

Georges Simenon: Maigret és a halott gyémántkereskedő

2011. november 03. - winrudi

Adott egy halott gyémántkereskedő, egy dán gyanúsított, egy furcsa hangulatú útkereszteződés egy forgalmas francia autóút mellett, egy tizenhét órás kihallgatás, két kicserélt autó, egy mindig inni kész autószerelő, a Három özvegy villája, Maigret felügyelő és az ő pipája. Simenon-krimit olvastam.

Mielőtt azonban rátérnék a könyvre, álljon itt Simenon rövid életrajza, a kötet végéről. A belga születésű Georges Simenon (1903-1989) a francia nyelvű regényirodalom világszerte ismert alakja, műveit eddig ötvenöt nyelvre fordították le. A hatalmas siker Simenon legismertebb regényszereplőjének, Maigret felügyelőnek köszönhető. A világméretű sikerhez az is hozzájárult, hogy a regényekből számtalan filmadaptáció, majd pedig televíziós sorozat is készült.

Az Agave Könyvek idén februárban vette át a Simenon-regények kiadási jogát, melyek a korábbi évtizedekben többek között a Magvető, az Európa és a Park kiadók birtokában voltak. Az Agave gondozásában megjelenő Maigret-könyvek sorában ez a kötet a harmadik, korábban a Maigret gyanút fog és a Maigret nyaralni megy látott napvilágot. A már említett filmes adaptációk listája talán még hosszabb, ezt most nem részletezném részletesebben, ám minden Maigret-vel és az íróval kapcsolatos információ megtalálható az Agave tematikus blogján, mely a Maigret könyvtára nevet viseli.

Bármennyire meglepő vagy szégyellni való, de jómagam eddig egyetlen filmes adaptációval sem találkoztam, sőt korábban könyvet sem olvastam az írótól, így eddig Maigret-szűznek számítottam. Az első randevú sikeresnek mondható, így biztosan találkozunk még egymással. Lássuk a könyvet!

Alaphelyzetként egy gazdag, zsidó gyémántkereskedő holttestét találják meg a már említett autóút kereszteződésénél fekvő egyik ház garázsában, a közvetlen környezetben még egy ház és egy autószerelő műhely/benzinkút található. Ide érkezik meg Maigret és itt - illetve a gyilkosságot követő maratoni kihallgatás során - kapcsolódunk be mi is a történések folyamába.

A kötet kisregény terjedelmű, hiszen bő száz oldal. Első látásra nem volt felhőtlen a viszonyunk, az első 30-40 oldal elolvasása kissé nehezen ment, a megfogalmazásokat nem éreztem gördülékenynek, a mondatokat kissé akadozónak, a nyelvezetet darabosnak ítéltem és egy-két hibát is felfedeztem. Tanácstalanságomban édesanyámhoz fordultam - aki a korábban az asztalon heverő könyv első 20-25 oldalát már elolvasta - és tőle is hasonló véleményt kaptam, így talán nem - kizárólag - velem volt a baj.

A későbbiek folyamán azonban javult a helyzet, valószínűleg nekem is sikerült megszoknom a sajátos mondatszövést, mert innentől már olvastatta magát a könyv. A történetről elmondható, hogy kissé talán lassú, nem túl látványos ám ennek ellenére, vagy éppen ezért megvan a maga hangulata.

A kor feltételei - 1931-es a regény - erősen behatárolják a Maigret mozgásterét, itt bizony a terepen kell nyomozni, levélben és táviratban kommunikálni - nincs e-mail és internet. Az egész történet nagyon filmvászonra illő, Else - a gyanúsított dán húga - karakterét éreztem a legösszetettebbnek, az ő megformálása lenne a leghálásabb színész(nő)i feladat. A könyvből egyébként rögtön megjelenése után, 1932-ben filmváltozat is készült.

A cselekményre jellemzőek a hirtelen, szinte a semmiből végbemenő nagy horderejű események. Ezek váratlanul érik az olvasót, ettől azonban könnyű életszerűvé válniuk. Simenon emberábrázolása nagyon jó, kitűnő a különböző társadalmi rétegekből való szereplők eltérő beszédmódjának, modorának lefestése. A főhös, Maigret pedig nem egy Hercule Poirot - akit természetesen nagyon kedvelek - ő a sárban futkározik, az ökölharctól sem riad vissza, sőt: igen gyakran kijön a sodrából; ettől azonban emberközelivé válik.

A történet tartalmi részéről többet nem is szólnék, az általánosságoknál maradva: összességében érdekes és jól kitalált, a viszonylag ráérős cselekményszövés ellenére is igen izgalmas. A befejezés pedig természetesen egy kérdést sem hagy megválaszolatlanul, a megfejtés okainak részletes leírása pedig klasszikus krimikre jellemző - számomra Sherlock Holmes-t idézte.

Mint már említettem, Simenonnal és Maigret-vel együtt töltött első néhány napom a kezdeti súrlódások ellenére is igen pozitív összképpel zárult, így kíváncsian várom a felügyelő újabb kalandjait: minden esély megvan rá, hogy újra találkozzunk.

A kötetet nagyon köszönöm az Agave-nak!

10/7

Georges Simenon: Maigret és a halott gyémántkereskedő
126 oldal
Agave Könyvek, 2011.
Fordította: Felkai Piroska
A fordítás alapjául szolgáló mű: Georges Simenon: La Nuit de Carrefour

Ishmael Beah: Gyerekkatona voltam Afrikában

"Egy könyv, amit mindenkinek el kell olvasnia" - nyomja arcunkba a Washington Postból származó idézetet a borító. Azonnal ellenérzéseink támadhatnak és gondolhatnánk, hogy nehogy már a Washington Post mondja meg mit olvassunk - de ne tegyük. Olvassuk el a könyvet, aztán rájövünk magunk is: valószínűleg mégis igazuk volt.

A könyv - melynek teljes címe: Gyerekkatona voltam Afrikában, amíg ti játszottatok - szerzője Ishmael Beah 1980-ban született Sierra Leonéban. 1998-ban költözött az USA-ba, ahol középiskolai tanulmányai utolsó két évét az ENSZ New York-i Nemzetközi Iskolájában végezte. 2004-ben szerzett diplomát politikatudományokból az Oberlin Főiskolán. A Human Rights Watch Gyermekjogi Bizottságának tagjaként rendszeresen tart előadásokat nemzetközi konferenciákon a háborúk kiskorú elszenvedőinek helyzetéről. Jelenleg New Yorkban él.

Egy efféle rövid életrajzot olvasva nem feltétlenül gondolnánk az illetőről, hogy embert ölt. Hogy nem is csak embert, de emberek tucatjait végezte ki, méghozzá gyerekkorában. Olyan gyerekként, aki mellékesen néhány évesen angolul szavalta Shakespeare-t. Pedig ez az igazság. A legszörnyűbb az egészben pedig talán az, hogy még csak nem is ő a hibás. De akkor kicsoda? - kérdezhetnénk. Jó lenne választ találni, de nekem nem sikerült. No, de nézzük inkább a könyvet.

Az események helyszíne Sierra Leone, ideje pedig a '90-es évek eleje-közepe. Nem biztos, hogy ha ennyit leírok, mindenki számára világos, hogy miről van szó. Lehet, hogy néhányan emlékeznek valamire - én nem, mivel csak néhány éves voltam - de azt, hogy itt emberek mészároltak le embereket, nem hiszem hogy sokan tudják. Nekem a '94-es ruandai népirtás villant be párhuzamként, igaz, itt több évig elhúzódó polgárháborúról, ott pedig egy rövidebb ideig tartó népirtásról van szó, a lényeg ugyanaz: rengeteg ártatlan ember halt meg értelmetlenül.

"Addigra már annyira megutáltuk a foglyainkat, hogy golyó helyett, úgy döntöttünk, komolyabb büntetést kapnak. - Csak a golyót pazarolnánk, ha lelőnénk őket - mondta a hadnagy. Ezért inkább lapátot adtunk a kezükbe, és megparancsoltuk nekik, hogy ássák ki a saját sírjukat. A zuhogó esőben a kunyhóból marihuánás cigik társaságában néztük őket. Ha lelassítottak, feléjük irányított lövésekkel jeleztük, hogy húzzanak bele. Amikor végeztek az ásással, megkötöztük őket, és szuronnyal belevágtunk a lábukba. Volt, aki üvöltött, de mi csak nevettünk rajtuk, és rúgásokkal elhallgattattuk. Aztán mindegyiket belelöktük a saját gödrébe, és nedves földdel betemettük őket. Rémültek voltak, és megpróbáltak kimászni a lyukból, miközben mi pakoltuk rájuk a sarat, de puskáink végével visszaparancsoltuk őket, mire ők megadva magukat, sápadtan, szomorú szemekkel néztek ránk. Minden erejükkel küzdöttek az életükért. Hallottam a nyögdécselésüket, miközben levegőért kapkodtak. Fokozatosan feladták, és mi otthagytuk őket. - Legalább el vannak temetve - mondta az egyik katona, és mi mind jót nevettünk. Miközben visszasétáltunk a tűzhöz, hogy felmelegedjünk mellette, megint elmosolyodtam."

A könyv nagyon fontos, emiatt van igaza a Washington Postnak. Fontos, mert megmutatja az emberiség - újabb - olyan napjait, amikor annak egy része hosszabb vagy rövidebb ideig, különböző okokból, de megszűnt emberként viselkedni. Ezen túl aláhúzza: kis túlzással bármi, bármikor megtörténhet. A történelem nem úgy működik, ahogyan azt néhányan elképzelik, hogy volt egyszer régen valami holokauszt, amikor gonosz valakik sok ártatlan embert gyilkoltak meg és ilyen soha azelőtt nem volt és soha többé nem lesz. Ilyen mindig volt, mindig van és sajnos mindig lesz. A könyv beáll azon történetek sorába, amik segíthetnek felnyitni az olyan emberek szemét akik sosem hallottak ukrán éhínségről, GULAG-ról, Srebrenicáról, Ruandáról, Katynról.

Ennél szörnyűbb történetet kitalálni nehéz lenne, olyan történetet amelyben bedrogozott, családjaikat órák vagy napok alatt elvesztett, démoni ellenségképpel ellátott gyerekek ártatlan embereket kínoznak és ölnek meg hidegvérrel.

A könyv egy utólag megírt visszaemlékezés, nagyon pontos visszaidézése a legapróbb részleteknek is. A stílusa rendkívül olvasmányos - a szörnyűségek persze hátráltathatják a tempós olvasást - a történet kellő mértékben kifejtett: nem siet, nem kapkod, de nem is unalmas vagy túlságosan hosszú.

"Sierra Leonéból származom, és a gyerekeket legsúlyosabban érintő probléma a háború, ami sokunkat otthonuk elhagyására és céltalan bolyongásra kényszerít, és miatta elveszítjük családunkat is. Ennek eredményeképpen legtöbbször katonákként, teherhordókként és más nehéz feladatok ellátásával veszünk részt a konfliktusban. Mindez az éhezés és a család elveszítése miatt van, de közrejátszik benne az is, hogy amikor látszólag minden szétesőben van, szerepvállalásunkkal részesei lehetünk valaminek, ami fogódzót ad. A családom elvesztése után az éhezés elől menekültem a hadseregbe. Meg akartam bosszulni családom lemészárlását. A túléléshez szükségem volt ennivalóra, amit csak a hadseregben kaphattam meg. Nem volt könnyű a katonaélet, de vállalnunk kellett. Már rehabilitáltak, úgyhogy nem kell tőlem tartani. Nem vagyok már katona; gyerek vagyok. Ti meg fivéreim és nővéreim vagytok. Tapasztalatból megtanultam, hogy a bosszú nem vezet sehová. Azért csatlakoztam a hadsereghez, hogy megbosszulhassam a szüleim halálát, és életben maradjak, de megtanultam, hogy ha bosszút állok valakiért, akkor megölök valakit, akinek a családja majd bosszút akar állni; aztán a bosszút megint bosszú követi, és soha nem lesz vége..."

A stílus nem csak olvasmányos, de sokszor egyenesen szépirodalmi, szép leírások és tetszetős megfogalmazások jellemzik. A történetről nem szólnék sokat, a rövid váz valahogy így néz ki: az előzmények után a háború borzalmainak részletes leírása, majd pedig a fokozatos visszatérés a társadalomba, nagy szerencse folytán New York megismerése, majd ismét jönnének a borzalmak, ezt a menekülés, a szökés izgalmas leírása követi. Természetesen nem árulok el nagy titkot, amikor azt írom, ez a menekülés sikeres, hiszen ha nem lett volna az, most sajnos nem lenne mit, nem lenne kitől olvasnunk.

A szerző elkerül egy súlyos hibát: könyve nem hatásvadász. Nincs szüksége túlzásokra, itt az események puszta ismertetése is épp eléggé szörnyű, de nem marad tisztán dokumentarista, időnként szépirodalmi igényű a kötet.

A könyv megjelentetéséért nagy dicséret illeti a Nyitott Könyvműhelyt, aki ennél jobban nem is szolgálhatott volna rá nevére. A kötet borítója illik a témához, én talán mellőztem volna a gyerek fényképét, bár ez a dokumentarista vonalat erősíti. Az alcím vörös, vérszerű betűtípusa viszont mindenképpen telitalálat, ahogyan a sorozat (Afrika feketén-fehéren) logója, a tenyérlenyomat Afrika alakú tenyérrel szintén.

Mit mondhatnék még? Azt, hogy ezúttal talán tényleg igaza volt a borítón elhelyezett  méltató szavaknak. Ezt a könyvet tényleg mindenkinek el kell olvasnia.

10/9

Ishmael Beah: Gyerekkatona voltam Afrikában - amíg ti játszottatok
260 oldal
Nyitott Könyvműhely, 2008.
Fordította: Tesfay Sába
A mű eredeti címe: A Long Way Gone: Memoirs of a Boy Soldier

 

Jókai Mór: A janicsárok végnapjai

Jókai Mór írta, valós történelmi eseményeken alapszik, romantikus kalandregény, izgalmas és egyúttal cseppet sem unalmas, valamint: rövid. Ha valaki számára eddig ezek a fogalmak egymással összeegyeztethetetlenek voltak, olvassa el A janicsárok végnapjait!

Jókai Mórt (1825-1904), nagy mesélőnket remélhetőleg senkinek sem kell bemutatni, ám - ha úgy érezzük, hogy ez szükséges - a róla szóló Wikipedia szócikk tökéletesen alkalmas gimnáziumi tanulmányaink rövid felelevenítésére. Jókai egyik legtermékenyebb írónk, a magyar romantikus irodalom nagyja, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aktív szereplője, országgyűlési képviselő.

A janicsárok végnapjai című könyvét egyetemi antikváriumban találtam 300 Ft-ért és a tartalom alapján úgy döntöttem, adok neki egy esélyt. A bejegyzésben nem tudom teljesen elkerülni a "spoilerezést", de ezt csak olyan mértékig teszem, ameddig a könyv fülszövege is eljut.

A regény cselekménye néhány valós, megtörtént, hiteles történeti esemény köré épül fel, Jókaira jellemző romantikus, romantikus kalandregény formában. Az íróra szintén jellemző elemként a történet ugrál a helyszínek és a szereplők tekintetében is, több szálon fut. A kor a XIX. század eleje, a helyszín pedig a gyengülő Oszmán Birodalom. A Birodalom, mely a janicsárok (gyalogos katonák) túlzott megerősödése, és a központi - szultáni - hatalom erőtlenedése miatt gyengül. A janicsárok mellett helyi nagyurak is megerősödnek, ezen "kiskirályok" egyike Tepelenti Ali. Így tehát a szultán egyszerre áll ellentétben a janicsárokkal és Alival is, de ügyes taktikával előbb a janicsárokkal szövetkezik, hogy leszámolhasson Alival, majd miután ez megtörtént, a janicsárok is sorra kerülnek. Ennyit a történet tartalmi részéről.

A regényre jellemzőek a romantikus, (nép)meseszerű elemek: a varázslatos kelet, jóslatok, jósok és különféle átkok világa tárul az olvasó elé. Ettől nagyon olvasmányos mesévé változik a mű. Mint említettem a történet több szálról, több elemből épül fel fokozatosan, végig izgalmas marad, és természetesen végezetül minden egy képpé áll össze.

A janicsárok végnapjainak fontos jellemzője a rövidsége. A kis kötet alig bő 200 oldal, terjedelemben nem ér fel egy "Az arany ember"-rel vagy egy "A kőszívű ember fiai"-val. Ez talán nem csak fontos jellemzője, de nagy előnye is, hiszen sokan a hosszú, unalmasnak tartott leírások miatt nem kedvelik Jókait. Ebben az esetben viszont ilyen rövid terjedelem mellett többoldalas, több tízoldalas leírásokra az írónak esélye sincs, szorítják a keretek.

Emiatt nyugodt szívvel állítom azt, hogy A janicsárok végnapjai bátran ajánlható Jókait egyáltalán nem, vagy csak kevésbé kedvelő olvasók számára is, hiszen a kötet összességében számomra is egy pozitív csalódás: izgalmas, olvasmányos és érdekfeszítő.

A regény a Magyar Elektronikus Könyvtár honlapján különböző formátumokban, digitális alakban, ingyenesen elérhető.

10/8

Jókai Mór: A janicsárok végnapjai
214 oldal
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1975.

Burtonfogság Los Angelesben

Börtönbe kerültem, de mivel önszántamból mentem oda, így sajnálom, hogy bezártságom nem tartott tovább másfél óránál. Börtönbe kerültem, még pedig nem másnak, mint a kortárs polihisztor, Tim Burton világának foglya voltam egy időszaki kiállítás erejéig. Beszámoló életem egyik legnagyobb élményéről.

E bejegyzés témáját tekintve szorosan nem kapcsolódik a Librariumhoz, de korábban már írtam Tim Burton Rímbörtön című könyvéről, itt utaltam is arra, hogy a későbbiekben a kiállításról is érkezik majd a bejegyzés, melynek megírására a Pongrác Kiadó kért meg - ezúton is köszönöm nekik az ösztönzést! A Tim Burton életművét bemutató időszaki kiállítás a Los Angeles County Museum of Arts (LACMA) Resnick pavilonjában látható 2011. május 29. és október 31. között.

Amikor év elején tudomást szereztem a kiállításról, már biztos volt, hogy a kérdéses időszak egy részében az Egyesült Államokban leszek, így tudtam: lehetőségem lesz élőben megnézni a tárlatot. Hogy ki is az a Tim Burton? Filmrendező, forgatókönyvíró, producer, grafikus és festő egy személyben. Egy modern polihisztor, akinek életéről akár a róla szóló Wikipedia szócikkből is tájékozódhatunk.

Visszatérve történetem fonalához: Los Angeles-ben tartózkodásunk egyik napjának délutánján, - a Warner Brothers stúdió meglátogatását követően - barátnőmmel buszra szálltunk és a LACMA felé vettük az irányt, amit a buszról leszállva pár perces séta után meg is találtunk. Életem párja nincs úgy oda a szóban forgó rendezőért mint jómagam, ennek fényében a jegyár - 20$ - sem annyira olcsó, így megállapodtunk, hogy amíg én csorgatom a nyálam, ő valahol a múzeum környékén megvár majd. A jegypénztárak körül szép, rendezett környék, székek és asztalok fogadtak minket. Barátnőmet az egyik asztalnál hagyva, a jegyemet megvéve izgatottan lépdeltem a már említett pavilon felé.

Az épületbe való belépéskor kezelték a jegyemet, majd jó szórakozást kívántak. Gondoltam, meglesz. A kiállítás ajtajában felajánlottak egy audio-guide-ot, de pénzspórolás céljából csak az ingyenes posztert fogadtam el. A belépésnél az első kép látványa fogadott, megadva a tökéletes alaphangulatot egy Tim Burton kiállításhoz, ami egyébként nem foglalt el többet néhány teremnél. Elöljáróban megemlítem, hogy sikerült is másfél óránál kicsivel kevesebb idő alatt bejárni, itt jöttem rá mennyire jó, hogy kint várnak rám - máskülönben ki tudja hány óra vagy nap múlva ráncigálnak ki a biztonságiak.

A kiállítás időrendben volt felépítve, így az első teremben Burton kezdeti éveivel ismerkedhettem meg, itt még iskolás korában készült, pályázatokra beküldött grafikái szerepeltek. A következő helyiségben már szobrokat, festményeket és rajzokat is láthattam. Már ebben az időszakban megjelent a sajátos Tim Burton hangulat, ami groteszk, abszurd, morbid és nem utolsó sorban rendkívül vicces. Személyes kedvencem egy rajzsorozat volt, ami különböző kifejezéseket figurázott ki képi formában. A szerelmes pár például aki épp "falta egymást", szó szerint egymás lábszárából harapott ki egy-egy darabot. Hát nem tündéri?

Ezekben a kezdeti éveket bemutató termekben a falakon plazma tévék kaptak helyet, melyeken folyamatosan Burton korai rövidfilmjeit adták. Innen egy az előzőekhez mérten egészen apró, átvezető szobába jutottam, ami a másik személyes kedvencemmé vált. Ez egy teljesen sötét, kerek helyiség volt, ahol csak UV-fény világított. A falak tele voltak különféle furcsa alakzatokkal, melyek világítottak a fényben, a szoba közepén pedig egy folyamatosan körbeforgó körhinta makett (szintén Burton alkotása) állt. Ez is visszaverte az UV-t, különféle spirál alakzatok, illetve lelógó tárgyak, például csontvázak jellemezték. Az összhatást egészen félelmetes zene teljesítette ki, amely olyan volt, mintha éppen az űrlények támadásához adna aláfestést. Az első sokk azt hiszem itt ért, hiszen a félhomályban, az egyik falba süllyesztett vitrinből Oogie Boogie bábja rémlett elő a Karácsonyi lidércnyomás c. Burton-filmből.

Innen kellően felvillanyozott állapotban sétáltam át oda, amit a filmes szobának nevezhetnénk. Itt Tim Burton élőszereplős alkotásaiból való jelmezek és használati tárgyak voltak kiállítva. A macskanő ruhától kezdve, a Batman film Pingvinjének babakocsiján és a Batman maszkokon át, egészen Ollókezű Edward ruhájáig (második sokk). Ha ez még nem lenne elég, Ollókezű Edward egyik "olló keze" egy külön vitrinben kapott helyet. Természetesen a ruhák már nem Burton alkotásai, de a falakat végig különféle saját kezű tervek és rajzok övezték.

A következő teremben ért a sokkok sokkja, hiszen itt kizárólag a Karácsonyi lidércnyomás bábjai, kellékei szerepeltek. Egy óriási vitrinben állt egymás mellett az összes főbb szereplő, amit hosszú percekig szemléltem. Egy külön vitrinben voltak - a főszereplő - Jack különféle arckifejezéseit ábrázoló bábfejek, hosszú pálcikákra tűzve. Ez előtt állva egy szintén látogató férfi hol rám, hol pedig a vitrinre emelte a tekintetét. Miután észrevette, hogy kérdő arckifejezéssel nézek rá, rögtön szabadkozott: csak próbálja megtalálni a pólómon lévő bábfejet. Mondanom sem kell, természetesen egyetlen, Jack mosolygó fejét ábrázoló Karácsonyi lidércnyomásos pólómat viseltem.

Innen fájó szívvel idővel kénytelen voltam továbbállni az utolsó nagyobb terem felé, itt ért azonban azt hiszem a kegyelemdöfés. A falon óriási polaroid képek fogadtak, majd pedig a "maradék" Burton-filmek kellékei. Kezdve a Támad a Mars! c. film ufóiról készült tervrajzokkal, bábukkal; folytatva Sweeney Todd pengéivel (!) és a Majmok bolygója két sisakjával, végül pedig az Álmosvölgy legendájában szereplő Madárijesztő ruházatával, illetve a Fejnélküli lovas köpenyével, valamint a Halott menyasszony főbb szereplőinek bábjaival. Ebben a teremben kaptak helyet a Rímbörtön című kötet szereplőinek kis szobor formákban megalkotott szereplői is, mindegyikük mellett a róluk szóló versikék eredeti kézirataival.

Itt már úgy éreztem, hogy befogadhatatlan az élménymennyiség, így csak körbe-körbe mászkáltam, míg végül már úgy éreztem: muszáj mennem. Innen egy világos, csupa ablak kis terembe vezetett az út, ez volt a kiállítás utolsó állomása. Itt néhány légbábu lengedezett, Burton 2010-es, vagy 2011-es alkotásai. Úgy néztek ki, mint a diszkók előtt sokszor helyt kapó hirdető, alulról levegővel fújt alakok. Ezek természetesen rémisztőek és fekete-fehér csíkosak voltak.

Innen már csak egy helyiség várt: a shop. Itt különféle szuvenírek, DVD-k, könyvek, táskák és egyéb ajándéktárgyak fogadtak, de alig vettem valamit - borzasztóan drágák voltak. Kifelé menet a biztonsági őrt megkérdeztem, hogy ha visszajövök lefotózhatom-e a bejárati óriás szájat, - a kiállításon tilos a fotózás, így a gépet a barátnőmnél hagytam - azt mondta, hogy igen, az az egyetlen dolog amit le lehet fényképezni. Így tehát barátnőmmel - aki időközben fokozhatatlan hangulatomat egy elemmel még javította: friss hírként újságolta, hogy januárban Coldplay koncert lesz Pesten - egy-egy kép erejéig visszatértünk a bejárathoz.

A LACMA előtt álló híres lámpák lefényképezése után - immár együtt - egy másik busz felé sétáltunk tovább, hogy megnézzük a Rodeo Drive-ot. Mondanom sem kell, hogy a LACMA kiállítása több volt, mint kiváló, minden bizonnyal életre szóló élmény. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ez volt a nyaram legjobb napja. Merne bárki ellenkezni ezzel?

(A második képen a belépőjegy, az utolsón pedig a LACMA híres lámpái, Chris Burden: Urban Lights című 2008-as alkotása látható.)

A kiállítás honlapja: Tim Burton kiállítás, LACMA

Nyerj Murakami-könyveket vagy mesét!

Most két játékban is megnyerheted Murakami Haruki japán író legújabb könyvének első két kötetét, az 1Q84-et vagy a Kafka a tengerparton-t. Ha pedig valami másra vágynál, három mesekönyvhöz is hozzájuthatsz, mindehhez csak egy kis szerencse és néhány kérdés megválaszolása szükséges.

Az első játékban az 1Q84 most megjelent első két példányát nyerhetjük meg, az [origo] könyves blogja, a KötveFűzve szervezésében. Itt a Geopen Kiadó jóvoltából egy-egy példányt sorsolnak a két kötetből. A válaszokat október 31-ig várják a cikkben szereplő e-mail címre:
kotvefuzve.postr.hu/nyerd-meg-murakami-uj-konyvet

A második Murakami-játék a Libri könyvközösségi oldalán, a Könyvkolónián szerepel. Itt az 1Q84 első és második, valamint az író egy korábbi műve, a Kafka a tengerparton oszlik meg a három nyertes között. A játék határideje november 1:
www.konyvkolonia.hu/kerdoiv.php

A mesés játékban pedig - melyet szintén a Könyvkolónián tölthetünk ki - három lapozható DIA mese szép illusztrációkkal gazdagított 3-3 példányát lehet megnyerni. A határidő november 3. déli 12 óra:
www.konyvkolonia.hu/kerdoiv.php

Sok szerencsét!

Takami Kósun: Battle Royale

Nagyjából tíz perce ülök itt és gondolkodom azon, hogyan kezdjem a bejegyzést a Battle Royale-ról, de semmilyen felvezetés nem jut eszembe. Több helyen is olvastam, hogy nehéz megfogalmazni a gondolatokat erről a könyvről, úgy tűnik ez most velem sincs másként. Azért megpróbálom.

Először néhány szót a szerzőről. Rövid kutakodás után sikerült megtudnom, hogy Kósun 1969-ben született és Kagava prefektúrában nőtt fel, ami megegyezik a regénybeli, ám kitalált helyszínnel. Kósun az Oszakai Egyetemen diplomázott irodalomból, majd öt évig dolgozott egy hírügynökségnél, ezt követően pedig a cég elhagyása után megírta első és eddigi egyetlen regényét a Battle Royale-t, mely 1999-ben jelent meg először. A műből 2000-ben több részes manga és egy film (majd később egy második rész) is készült.

Most pedig lássuk, miről is szól a történet, ehhez álljon itt a könyv fülszövege:

Valahol, valamikor egy diktatórikus távol-keleti országban, az állami vezetők kegyetlen kísérletet eszelnek ki: negyvenkét középiskolást egy lakatlan szigeten arra kényszerítenek, hogy életre-halálra megvívjanak egymással. Géppisztolytól kezdve a sarlón át a konyhai étkészletből származó villáig, bármilyen fegyver a rendelkezésükre áll… A Programnak csak egyetlen túlélője lehet: a győztes. Takami Kósun regénye – melyet gyakran neveznek a 21. századi Legyek urának – botrányos karriert futott be. Bár megjelenését a japán kormány is ellenezte, a regény 1999 óta több kontinensen vezeti a sikerlistákat, számos feldolgozást ért meg. A könyvből készült filmváltozat már kapható DVD-n.
 

A könyvet viszonylag hosszú ideig - kb. másfél hónapig - olvastam, mert sajnos nem mindig jutott rá elég időm. Ennek ellenére igen nagy mértékben elnyerte a tetszésemet.

Adott a fülszövegből megismert alaphelyzet. A regényre egy egyedi és érdekes kérdések felvetésére alkalmat adó alapötlet érdekfeszítő megvalósítása jellemző. A megvalósítás nem csak érdekfeszítő, de igen hosszú is (közel 740 oldal), ennek ellenére nem laposodik el, a feszültséget fenn- illetve a figyelmünket végig megtartja.

A mű nem pusztán horrorregény, bár kétségtelen, hogy szigorúan 18 éven felülieknek ajánlott, hiszen bővelkedik a brutálisabbnál brutálisabb gyilkossági módszerekben, valamint ezek igen részletes bemutatásában. A Battle Royale a horrorregény rétegében, szintjén maradva is olvasható és értelmezhető, de amint említettem nem kizárólag az.

A horrorisztikus elemeknél - melyek sokakat eltántoríthatnak az elolvasásától vagy olvasatlanul rosszalló megjegyzéseket válthatnak ki egyesekből - sokkal érdekesebbek és fontosabbak a regény rendkívül szélsőséges alaphelyzetére való különböző emberi reakciók. Változó, hogy kiben mit okoz, kiből mit hoz elő a helyzet: vagy ölsz, vagy megölnek.

Ezen túl a Battle Royale erőssége a totalitárius diktatúrák jellemzőinek és alapvető jegyeinek pontos kezelése. A könyv fontos, mert felhívja a figyelmünket: akár hasonló is bármikor megtörténhet. Vagy meg is történik, gondoljunk Észak-Koreára. Nem állítom, hogy a Koreai-félsziget északi felén iskolás osztályokat kényszerítenek egymás megölésére a túlélésért, csak azt, hogy a történelem szörnyű eseményeire nem egyszer utólag derül fény. Érdemes ebben a megközelítésben olvasni a könyvet.

Rémisztő úgy belekezdeni az olvasásba, hogy tudjuk: egy kivételével minden szereplő halálra van ítélve, biztosan meghal a történet folyamán. Ettől igen furcsa érzést kelt az olvasás, ami nem egyszer eléggé nyomasztó.

A részletekkel és a végkifejlettel kapcsolatban nem árulok el semmit, hiszen minden bejegyzésben tartom magam a "spoilermentességhez". Megjegyezném, hogy az olvasást és az események értelmezését megkönnyíti a szigetet ábrázoló, zónákra osztott térkép, illetve, hogy a szereplők neve után mindig olvashatjuk, hogy fiú vagy lány-e az illető. Utóbbi különösen a japán nevekben kevéssé járatos, európai olvasó számára jelent könnyebbséget.

Végezetül sajnos említenem kell néhány szót a kiadásról is, amely az Ulpius-házat "dicséri". A borítóval semmi gond, szerintem igen tetszetős a mangás stílus, passzol mind a japán mivolthoz, mind pedig a történethez. Amivel annál inkább gond akad, az a kiadás minősége. Felháborító, hogy egy eredeti ár szerint 3999Ft-ba kerülő könyv lapjai első olvasásra (!) kihulljanak, és ezt már nem először tapasztalom a szóban forgó kiadó esetében és nem csak én küzdök ilyesmivel. Illene lassan kezdeni valamit ezzel a problémával...

A Battle Royale egy véres és durva, de ugyanakkor érdekes és fontos könyv. Lesz akiket inkább "szórakoztat" és lesz akiket inkább elgondolkodtat. Egy biztos: olvasásához megfelelő lelkierő, hangulat és erős idegzet szükséges.

10/9

Takami Kósun: Battle Royale
738 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2006.
Fordította: Mayer Ingrid
A fordítás alapjául szolgáló mű: Takami Kósun: Battle Royale

Vastagmargó ingyenes könyvcserebere - ÚJRA!

Itt van az ősz, rövidülnek a nappalok, hűl az idő, hullanak a falevelek. Éppen úgy, ahogyan néhány használt könyv is ingyen az öledbe hullhat, ha ellátogatsz az immár második ingyenes könyvcsereberére a Bálint Házba. Megunt könyveidet ne felejtsd otthon!

Az első, áprilisi alkalomról a Librarium is beszámolt, aki lemaradt volna róla, az most gyorsan bepótolhatja lemaradását:
librarium.blog.hu/2011/04/18/irodalmi_cserebere_piac

A Szombat c. folyóirat és a Bálint Ház támogatásával tehát most újra sor kerül a Vastagmargó ingyenes könyvcsereberére, melynek rendszere, szabályai igen egyszerűek. Első lépés: nézz körül a lakásban és kotord elő sosem szeretett/megunt/több példányban meglévő (bármilyen műfajú) könyveidet! Ha ez megvan, pakold be őket egy szatyorba s november 6-án délután 2 és fél 7 között zarándokolj el velük az Andrássy úthoz közel eső Bálint Házba!

Ideérve kapsz majd egy kupont, melyre a könyveid átvétele után ráírnak egy számot. Ez a szám azt jelenti, hogy a mások által elhozott megunt könyvek közül hányat "tehetsz magadévá".

Attól kár tartani, hogy nem akad majd olyan könyv, amit szívesen elhoznál; ha ez az esemény egyáltalán felkelti az érdeklődésed, biztos lehetsz benne, megtalálod majd amit keresel. Jelen sorok írója áprilisban csak három könyvet mert magával vinni "mi van ha nem találok semmi jót?" alapon és rá kellett jönnie, hogy ez tökéletesen hibás megközelítésnek bizonyult, így most biztosan növeli a darabszámot.

Részvételi szándékodat Facebook-os www.facebook.com/event.php és moly.hu-s moly.hu/esemenyek/konyv-irodalmi-cserebere-piac eseményeken is jelezheted.

Csereberére fel!

Paulo Coelho: Veronika meg akar halni

Paulo Coelho. A nevet - korunk vitathatatlanul egyik legismertebb és legolvasottabb írójának nevét - mindenki ismeri. Eddig két reakciót tapasztaltam személyével kapcsolatban: valaki vagy rajong érte és falja a könyveit, vagy ki nem állhatja. Aztán a Veronika meg akar halni után rájöttem, van olyan is, aki a két vélemény között áll: például én magam.

Paulo Coelho 1947-ben született Rio de Janeiro-ban. Már tiniként fejébe vette, hogy író szeretne lenni, ezért szülei háromszor is elmegyógyintézetbe záratták (bizonyára nagyon kedves emberek). Ezután Coelho volt hippi, dalszövegíró majd újságíró is, hogy végül Santiago de Compostela megjárása után, a zarándoklatot követően, 40 évesen végre az legyen belőle, amire vágyott: regényíró.

Személy szerint eddig egy olvasmányélményem van Coelho-tól, ez pedig a Tizenegy perc. Ezt viszont annyira régen olvastam, hogy szinte nem hogy véleményem, de emlékem is alig van már róla, úgyhogy mondhatni tiszta lappal vágtam bele Veronikába. No persze csak képletesen.

A könyv alaphelyzete a következő: "A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan: barátok, szeretők, család, állás, valaminek mégis a hiányát érzi. Ezért egy reggel úgy dönt: megöli magát. Bevesz egy maréknyi altatót... Egy idegklinikán tér magához, és az orvos közli vele: csupán napjai vannak hátra. Ezekben a napokban a lány új barátokra talál, új vonásokat, új vágyakat fedez föl magában. Rájön arra, nem könnyű eldönteni, hogy ki a normális és ki az őrült, és hogy rajtunk múlik, milyen életet élünk..."

" - Mi a valóság?
- Amit a többség annak tart. Nem feltétlenül a legjobb, és biztosan nem is a leglogikusabb, de ez felel meg a leginkább a közösségi érdekeknek. Látja, mi van a nyakamban?
- Nyakkendő.
- Helyes. Logikus válasz, teljesen normális emberre vall. Igen, nyakkendő! De egy őrült azt felelné, hogy a nyakamban egy színes rongydarab van, ami nevetséges, haszontalan, és bonyolult módon van megkötve. Akadályozza a fej forgatását, és a lélegzetvételt is megnehezíti. S ha nem vigyázok, bekapja a ventilátor, és meg is fulladhatok. Ha egy őrült megkérdezné, mire való a nyakkendő, azt kellene felelnem: az égvilágon semmire. Még csak nem is díszít különösebben. Valójában a rabszolgaság, a hatalom és a távolságtartás szimbóluma. Egyedüli haszna abban áll, hogy amikor hazaérünk a munkából, végre levehetjük, és úgy érezzük, hogy megszabadultunk valamitől, amit nem tudunk megfogalmazni. De vajon a puszta megkönnyebbülés létjogosultságot ad a nyakkendőnek? nem. Ha azonban megkérdezünk egy őrültet és egy egészséges embert, hogy mi ez, azt fogjuk normálisnak tartani, aki azt mondja: ez egy nyakkendő. Nem számít, melyikük gondolkodik helyesen, és melyiküknek van igaza."

Ahogyan a bevezetőben említettem valamiféle középutat képviselek a véleményemmel, ami alapvetően pozitív, de azért vannak fenntartásaim. Nem is elhanyagolhatóak. Fontos leszögezni, hogy a Veronika meg akar halni egy hasznos és fontos könyv. De. Mindenekelőtt semmilyen stílusbeli különlegességet nem tapasztaltam olvasás közben. Az eredetit nyilván nem ismerem - nem tudok portugálul. De biztosra veszem, hogy a végeredmény nem a fordító hibája. Hanem Coelho-é. Egyetlen egy különlegesnek, egyedinek vagy szépnek nevezhető félmondattal sem találkoztam, a fogalmazás szórakoztató irodalmi.

Ugyanakkor elolvasása nagy, akár alapvető hozzáállást, egész életszemléletet megváltoztató hatású is lehet. Ezzel együtt engem nem érintett meg annyira, mint ahogyan sokakat igen; de értem miért fontos mások számára. Az, hogy nekem nem adott újat - minden egoizmus nélkül - abból fakadhat, hogy legfontosabb alapvetése előttem már a könyv elolvasása előtt is világos volt. Ez pedig szerintem nem más, mint hogy az élethez előbb a halált kell tudatosítani. Aki nem méri fel magában és nem akar tudomást venni a halálról, az nem tud értékes életet élni, hiszen nem tudja mit veszíthet. Röviden talán így foglalható össze.

"Én például újra tudok örülni a napnak, a hegyeknek, a problémáknak, sőt, még azt is belátom, hogy senki nem tehet róla, hogy nincs értelme az életemnek, csak én. Bárcsak újra láthatnám Ljubljana kis főterét! És szeretnék újra gyűlölni és szeretni, szomorkodni és bosszankodni, szeretném újra érezni ezeket a jelentéktelen és ostoba apróságokat, amelyek ugyan szürke hétköznapjaink részét képezik, de hozzátartoznak az életünkhöz, sőt, kedvet csinálnak hozzá. Ha még egyszer kijuthatnék innen, most már megengedném magamnak, hogy kicsit őrült legyek, hiszen tulajdonképpen mindenki az - de leginkább azok, akik nem tudják magukról, hogy őrültek, mert csak gépiesen ismételgetik a teendőiket, amit mások írnak elő nekik. Csakhogy erre már nincs lehetőségem, érted?"

Az pedig, ami ezen értékes gondolat ellenére, és a már említett stílustalanság mellett nagy mértékben rontja a könyv összképét nem más, mint a forma. Kapcsolódik a stílustalansághoz, de míg utóbbi valaminek a hiánya, előbbi valaminek a megléte, csak hibásan. Jóindulattal az előadásmód egyszerűnek lenne nevezhető, de ez nem pusztán egyszerű, hanem szájbarágós. Néha olyan érzés fogja el az embert mintha a könyv egy óvodásoknak szóló tanulságos történet, a célközönség pedig a hasonló korosztály lenne.

A Veronika meg akar halni üzenete hasznos, fontos és hatásos lehet, ennyit mindenki számára nyújthat. De semmi többet.

10/6

Paulo Coelho: Veronika meg akar halni
224 oldal
Athenaeum 2000 Kiadó, 2001.
Fordító: Nagy Viktória
A fordítás alapjául szolgáló mű: Paulo Coelho: Veronika Decide Morrer.

Hahner Péter: 100 történelmi tévhit

Hahner Péter történész könyvének teljes címe nem szerepel a bejegyzésem címében, ugyanis nem fért volna ki. De akkor álljon itt még egyszer, teljes terjedelmében: 100 történelmi tévhit avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod. Ezt olvastam.

Azon olvasók, akik számára a Hahner Péter név nem mond semmit, a könyv hátoldaláról tájékozódhatnak. A szerző történész, a Pécsi Tudományegyetem Újkortörténeti Tanszékének vezetője. Több francia és angol klasszikus történelmi művet és életrajzot fordított magyarra. Ez a könyv a tizenkettedik önálló műve. Korábban Franciaország és az USA történelmével foglalkozó köteteket jelentetett meg. Rendszeresen publikál a Rubicon című folyóiratban.

Számomra a 100 történelmi tévhit olvasását megelőzően sem volt ismeretlen Hahner - bár élőben nem volt alkalmam hallgatni, de úgy tudom remek órákat tart - eddig A régi rend alkonya című szakkönyvét olvastam, ha nem is végig, csak bizonyos részeit. Ebben a szerző egyetemes történeti áttekintést nyújt 1648-től 1815-ig. Ezt kiválónak tartom, még ha kötelező volt is a részletek elolvasása, így is elnyerte tetszésemet.

Ez a jelen kötetről maradéktalanul nem állítható, de értékelésem összességében pozitív. A könyvről elmondható, hogy - általam többé vagy kevésbé de - ismert tévhiteket vizsgál meg a szerző, melyeknek eredete az ókortól egészen a jelenkorig tart. Természetesen nem egyenlő arányban szerepelnek ókori, középkori és újkori legendák; Hahner újkortörténész lévén főleg újkori, azon belül és leginkább kora újkori tévhiteket cáfol. Ezeken belül is kiemeltebb hangsúlyt kapnak az USA-val és Franciaországgal - a szerző fő kutatási területeivel - kapcsolatos téves ismeretek.

100 tévhit elolvasása után megállapítható, hogy Hahner - amennyire ez lehetséges - igyekszik objektíven megközelíteni minden egyes kérdést. Ez az objektivitásra való törekvés általában a tévhitek cáfolatánál is megmarad, ám néha az ellenvélemények kihagyásával csak a heves, több érvvel alátámasztott cáfolat marad, s így olvasva kissé a ló túloldalára átesve, az egyoldalúság látszata merül fel az olvasóban. Érthető, hogy nem állt rendelkezésre elegendő hely, minden magát a tévhitet igazoló ellenérv szerepeltetésére; s mivel a könyv célja a tévhitek eloszlatása, logikus hogy a cáfolatok kerülnek döntő túlsúlyba. Ennek köszönhetően viszont, ha valaki egy adott kérdésben csak ezt a kis ismertetőt olvassa el egy témában (ami persze a legrosszabb amit tehet valaki, aki érdeklődik egy probléma iránt), az ismét egy egyoldalú tévhit kialakulásához vezethet. Nehéz kérdés ez, de a felvetett probléma a tévhitek nagyobb részénél nem fordul elő, a szerző ügyesen használja az ellensúlyokat.

Szerkezetileg a kötet 100 rövid esszére tagolódik, ezek az alig egyoldalastól a több oldalasig terjednek, de egyik tévhit-cáfolat terjedelme sem haladja meg a 10 oldalt, ha jól emlékszem. Ennek köszönhetően a kötet kiválóan alkalmas arra, hogy lekapjuk a polcról és csak egy-egy tévhitnek olvassunk utána - bár én egymás után olvastam őket, igaz igen hosszú ideig, közel három hónapig.

E közel negyed év alatt volt társam a kölcsönkötet, néha napokig nem vettem elő, máskor egy nap alatt több tévhitet is elolvastam. A könyvet mindenképpen hasznos műnek tartom és biztos vagyok benne, hogy a történelmet különböző szinten ismerő emberek számára képes újat mondani; kinek többet, kinek kevesebbet. Természetesen nem fog mindenki mindenben egyetérteni a szerzővel, ez nem is lenne jó. De viták elindítójának, gondolatébresztőnek kiválóan alkalmas.

10/7

Hahner Péter: 100 történelmi tévhit avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod...
320 oldal
Animus Kiadó, 2010.

David Mitchell: Szellemírók

Régóta érett már a Szellemírók elolvasása, ugyanúgy, mint ennek a bejegyzésnek a megírása. Évekkel ezelőtt valamelyik internetes könyvesboltban akadtam az éppen leértékelt és általam addig ismeretlen műre. Érdekesnek tűnt és megkockáztattam a vásárlást. Szerencsére nem kellett csalódnom.

David Mitchell 1969-es születésű angol író, akinek első regénye a Szellemírók. Mitchell a wikipedia szerint egyetemi évei alatt is az irodalommal foglalkozott, majd Szicílián és 8 évig Japánban élt, ahol középiskolásoknak tanított angolt. Azóta Írországban él japán feleségével és gyermekeivel. E rövid életrajzi kitekintés ad visszaigazolást arról, hogy mi az alapja Mitchell különböző kultúrákban való tájékozottságának.

A könyv megvásárlásakor kicsit féltem, hogy rossz lóra tettem (ismeretlen, elsőkönyves, felkapottnak tűnő kortárs író alkotása) de mint említettem, az olvasás közben és után meggyőződhettem döntésem helyességéről. A borító nagyon tetszik, ízléses és szép. A kötet esetében sajnálatosan pozitívumként értelmezhető, hogy - mint ahogyan az sok Ulpius-házas kiadásról elmondható - nem esik szét lapjaira az első olvasás után.

"Néha eltűnődöm azon, hogy változott-e egyáltalán valami a nyavalyás Gorbacsov óta. Az egyszerű embernek persze elrohadt a padlódeszkája és összedőlt a viskója. De odafent mi változott? Akik a megfelelő időben széttépték a tagsági könyvüket, most ugyanazok fossák elénk a demokratikus halandzsát (...) Semmi sem változott. Régen a helyi pártfőnököt, most a helyi maffiafőnököt kell lefizetni. A régi Párt folyamatosan hazudott, hazudott, és azt is hazugsággal tetézte. Új, demokratikusan megválasztott kormányunk hazudik, hazudik, és azt is hazugsággal tetézi. Az embereknek régen, ha vágytak valamire, megmondták, hogy várjanak húsz évet, és akkor talán eljön az ő idejük. Az emberek ma is vágynak dolgokra, és ma is azt hallják, hogy várjanak húsz évet, és akkor talán eljön az ő idejük. Hol a különbség?"

Mitchellt a különféle kultúrákban való tájékozottságon túl az életkorához képest nagy bölcsesség és az alapos (történelmi) tudás jellemzi. A könyv fontos eleme a kommunizmus negatív hatásainak ismertetése, melyhez nélkülözhetetlen jellemzőinek ismerete; az író mindkettőt tökéletesen építi bele történeteibe. A kommunista diktatúrák hatásainak szerepeltetése már önmagában pozitív, - hiszen sajnos nem mindenkinek egyértelmű, hogy a nemzetiszocializmus és a kommunizmus egyformán elítélendő - de ezen túl ezen jellemzők és hatások bemutatása rendkívül pontos is.

Az író sajátja a különösen érzékletes, nagyon képi leírás. A fordítót is dicséret illeti, de néhol olyan szép megfogalmazásokkal találkozunk, hogy jól esik meg-megállni az ilyeneknél és egyszerűen gyönyörködni a szavakban. Ezen túl az érzékletességbe az is beletartozik, hogy naturális, teljesen hétköznapi eseményeket is alaposan leír, de eközben nem válik közönségessé. Ez segít magunkhoz közelinek érezni a könyvet és a történeteket. A másik fontos jellemző a remek hangulatteremtő képesség. Ez különösen a londoni fejezetben volt szembetűnő: itt a szereplőkhöz hasonlóan mindent látunk, hallunk, érzünk, szagolunk.

"De az idő sebességét nem vagyunk képesek mérni, ahogy a napokat sem lehet üvegekbe tölteni. Az órák tetszőlegesen megállapított időegységek váltakozását tanúsítják, de nem mérik az idő sebességét. Senki nem szerez arról tudomást, ha az idő felgyorsul vagy lelassul. Senki nem tudja, mi az. Mennyi idő van egy napban? Nem azt kérdezem, hogy hány óránk, percünk és másodpercünk, hanem hogy mennyi időnk van? Ebben a napban?"

A kötet kilenc hosszabb és egy rövidebb fejezetből épül fel, melyek első ránézésre különálló történeteknek tűnnek, aztán fokozatosan előrehaladva természetesen össze-összeáll a kép. Őszintén bevallom, hogy talán előttem nem is állt össze minden száz százalékig, - bár azt hozzá kell tenni, hogy sajnos nem volt elég időm haladni a könyvvel, így elég sokáig olvastam - de ki merem jelenteni, hogy jelen esetben talán nem is az a lényeg mit ír le Mitchell, hanem hogy hogyan.

"(...) mert az vagyok, aki vagyok. És miért vagyok az, aki vagyok? A DNS-emen végigcsavarodó atomok kettős spiráljától. De mi működteti a DNS-t? Az, hogy szubatomi részecskék csapódnak a molekuláiba. Ezek a részecskék most is zuhognak a földre, és mutációkat hoznak létre, melyek a legősibb egysejtű életformáktól a medúzákon és a gorillákon át elvezettek hozzánk, Mao elnökhöz, Jézushoz, Nelson Mandelához, Őszerencseségéhez, Hitlerhez, hozzád és hozzám. Az evolúció és a történelem nem más, mint részecskehullámok menüettje."

A következő gondolatom a fülszövegből is kiderül, így a spoilerezést elkerülve írom le. Számomra teljesen újdonság volt a könyvben, egy test nélküli "lény", szellem, lélek nézőpontja: talán ez volt a legérdekesebb és legkülönlegesebb része az olvasmányélménynek.

Összefoglalva a Szellemírók egy nagyon egyedi kötet, olvasása pedig igazán különleges élmény. Tökéletes annak, aki valami szokványostól eltérő, valami új, de értékes olvasmányra vágyik.

10/9

David Mitchell: Szellemírók 
462 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2004
Fordította: Bart Dániel
A fordítás alapjául szolgáló mű: David Mitchell: Ghostwritten
 

Tim Burton: Rímbörtön

Hamuvá hamvadt gyufafiú, szeggel szemen szúrt srác, tűpárna szívű lány, dinnyefejű gyerek. Nem valami szörnyű rémálom elemei ezek, hanem egy könyvé, amelynek ötlete korszakunk egyik legnagyobb hatású és legsokoldalúbb művészének átlagosnak nem mondható agyából pattant ki. Tim Burton Rímbörtönét olvastam újra.

Tim Burtont talán senkinek nem kell bemutatni, ha őt magát nem is, de a következő felsorolás elemei közül legalább egyet mindenki látott: Ollókezű Edward (1990), Karácsonyi lidércnyomás (1993), Az Álmosvölgy legendája (1999), Charlie és a csokigyár (2005), Sweeney Todd (2007). Burton filmjei ezek a teljesség igénye nélkül, kedvenc mozgóképes alkotásaim listájának oszlopos tagjai. Alkotásaiban vissza-visszatérnek kedvelt színészem mint Johnny Depp vagy Helena Bonham Carter, utóbbi egyébként Tim Burton felesége (nem mindennapi párost alkothatnak).

Filmjeire jellemző a nagyon sajátos és erős hangulat, könnyen megmondható róluk: ebben bizony csak Burton keze lehet. Ez a hangulat és a képi világ első látásra pesszimistának és depresszívnek tűnhet, pedig erről szó sincs. Kétségtelen, hogy főhősei nem éppen átlagosak, egytől egyik furcsa szerzetek és a látvány sem éppen vidám, de éppen ez Burton erőssége: alkotásai egyfajta negatívjai a Hollywood-i rózsaszín ködös álmoknak.

Ez az erős és jól felismerhető hangulat jellemzi egyéb alkotásait is, ugyanis Burton nem csak filmrendező, de forgatókönyvíró, grafikus és festő is. Munkásságának sokrétűségéről volt alkalmam saját szemmel is megbizonyosodni szeptember elején a Los Angeles County Museum of Art (LACMA) időszaki Tim Burton kiállításán, melyről egy későbbi bejegyzésben szeretnék beszámolni.

"A srác szemében szeggel

Szemében szeggel szegényke
felállít egy alu-karácsonyfát.
Csálé lett, de ne vessük szemére,
Mert a szentem nem nagyon lát."
 

Ebbe a világba tökéletesen illeszkedik a Rímbörtön avagy az osztrigasrác mélabús halála és más történetek című bő százoldalas verseskötet. A rövid könyvecske - sajnos - még lassú és alapos olvasással is kevesebb mint egy óra alatt végigolvasható. A kiadást a szerző rajzai díszítik, ennek segítségével vizuális formában is meggyőződhetünk Burton - a legpozitívabb értelemben vett - őrültségéről. A különböző félig vagy teljesen szörnyszülött főszereplők alakja és a könnyed, gyermekkönyvekre jellemző versikés forma között feszülő - Burtonre tökéletesen jellemző - ellentét adja a könyv alaphangulatát.

"Tűpárna királynő

Tűpárna királynőnek
nem könnyű a léte.
Ha leül a trónjára,
átszúródik lépe."

Az egyszerű, költői értéket nemigen hordozó versikék szörnyszülöttekről, fájdalomról és a halálról mesélnek; miközben nem tudjuk abbahagyni a röhögést. E kis könyv segítségével újra átélhetjük, amit Tim Burton segítségével már annyiszor megtehettünk: kinevethetjük a halált.

Burton rajongóknak több mint kötelező, az őt nem ismerőknek vagy kevésbé szívlelőknek szintén: itt az alkalom, hogy megszerethessék.

10/10

Tim Burton: Rímbörtön avagy az osztrigasrác mélabús halála és más történetek
119 oldal
Magvető - Xpress.hu, 2008.
Fordító: Stern Gábor
A fordítás alapjául szolgáló mű: Tim Burton: The Melancholy Death of Oyster Boy and Other Stories

 

Szerb Antal: A Pendragon legenda

A Librarium blog sajnálatos nyári uborkaszezonjának sivatagos hallgatását töri meg a mai bejegyzés, Hetty King bemutatkozó írása a blogban, Szerb Antal: A Pendragon-legenda című könyvéről, amit én is már régóta el akarok olvasni. Most még inkább.

Debütáló írásom tárgyául a nemrég fogyasztott Szerb Antal: A Pendragon legendája-t választottam. Korábban is olvastam már a szerzőtől, így az igényes nyelvezet, kifinomult szókapcsolatok, idegen kifejezések nem értek váratlanul.

A Pendragon legenda voltaképp egy 1934-ben íródott bűnügyi, misztikus, kicsit szkáj-fáj-ra hajazó regény, mely nem nélkülözi a kultúrtörténeti utalásokat sem. A történet vezérfonala apró részletekből tevődik össze; s bővelkedik a váratlan, helyenként a már-már mindenre gyanakvó olvasó által is kiszámítható mozzanatokban.

A címben megbúvó Pendragon egy walesi nemesi családot fémjelez, a helyszín is döntően a titokzatos Wales, helyenként londoni kitérőkkel. Az alapellentét a nagy múltú Pendragonok sarja, az éppen aktuális Earl of Gwynedd és volt mennyasszonya, a milliárdos özveggyé lett Eileen St. Claire (tábora között húzódik), ti. ha az Earl-nek sikerül bebizonyítania, hogy az özvegy férje nem természetes módon halt meg, akkor az óriási vagyon a Pendragon családra száll.

Mindemellett kiemelten fontos szerepet kapnak az Earl felmenőinek rejtélyes rózsakeresztes vonatkozásai is, melynek felgöngyölítésében a kulcsfigurává váló Bátky János segédkezik.

A mű során tömérdek utalás áll rendelkezésünkre a rózsakereszt testvériségről, akik „ismerték” az örök élet titkát és a fémek átalakításának módszerét. Ráadásul Szerb Antal ezen megállapításai valós művekből (pl. Farna fraternitatis) vett részletekkel kerülnek alátámasztásra, majd összeszövésre a hallucinált, művi valósággal, így a regény végére már abban is elbizonytalanodunk, egyáltalán van-e bármi alapja ennek a Rosacrux-os bonyodalomnak.

Hál’istennek az utószóban Hegedűs Géza felvázolja a lehetséges variánsokat, így a homály is szertefoszlik.

[Hetty King]

Szerb Antal: A Pendragon legenda
409 oldal
Magvető Kiadó, 2007.

 

Witi Ihimaera: A bálnalovas

A címében bálna van. A főszereplője egy kislány. Az írója új-zélandi. Sikeres filmet forgattak belőle. Régóta meg akartam nézni, de amint megtudtam, hogy könyv alakban volt először, tudtam, ezt – mint mindent - előbb elolvasni kell. Aztán valamikor le volt értékelve az Alexandránál. Megvettem. A bálnalovast olvastam. 

Az író, Witi Ihimaera 1944-ben született az új-zélandi Gisborne-ban. Az angol nyelven író maorik úttörője volt: Pounamu, Pounamu (1972) volt az első novellagyűjtemény, a Tangi (1973) pedig az első regény maori írótól. A termékeny író és szerkesztő munkássága kilenc regényt (köztük a díjnyertes The Matriarch-t és a Nights in the Gardens of Spain című sikerkönyvet), öt novellagyűjteményt, számos antológiát és prózát ölel fel. Emellett sikeres színpadi író (legutolsó darabja a Woman Far Walking) és operaszöveg író. Sok évig dolgozott diplomataként. Jelenleg az Aucklandi Egyetemen tanít angolt és kreatív írást. 

A műből Niki Caro rendezésében film is készült, mely 2003-ban elnyerte a BAFTA-díjat a legjobb film kategóriában, illetve jelölték ugyancsak ebben az évben a Brit Független Filmdíj legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, valamint Keisha Castle-Hughes-t 2004-ben a legjobb női főszereplő Oscar-díjára is. 

A könyv eleinte nem tetszett. Pontosabban fogalmazva nem tetszett igazán. Zavart, hogy az események gyorsan zajlanak, az évek gyorsan telnek és szinte csak pillanatképek villannak fel előttünk. Aztán megszoktam a stílust, és tudatosítottam: Ihimaera nem egy Gogol vagy egy Tolsztoj. Ez a kis könyv – szűk 200 oldal – bizony nincs túlmagyarázva, de talán még alaposan kifejtve sem: könnyű szerrel lehetne akár 4-5-600 oldal is, ha mindenhez kellő alapossággal állt volna a szerző. 

" - A bálna jeladás - vágott bele újra. - Itt futott partra. Ha képesek vagyunk visszaküldeni a tengerbe, az azt bizonyítja, hogy az egység még mindig velünk van. Ha nem vagyunk rá képesek, az azért van, mert már túlságosan is elgyöngültünk. Ha él, mi is élünk. Ha meghal, mi is meghalunk. Nem csak a bálnát kell megmentenünk odakint, hanem saját magunkat is."

Ennek ellenére, az eleje még így sem izgalmas. Őszintén szólva, nagyjából a kétharmadánál „indul be” igazán a történet, de akkor eléggé. Bárminemű spoiler-ezést – mint ahogyan mindig – most is kerülve; a számunkra egzotikus Új-Zéland, a régi mítoszok és mondák, a népmesék és a valóság világából épül fel a szemünk előtt a cselekmény. Egy szép, gazdag mondanivalóval büszkélkedő történet. Egy történet önfeláldozásról, megfelelni akarásról, szeretetről és felelősségtudatról. A hagyományos és az újszerű találkozásáról.

Egyszerű történet, egyszerű emberekről. Ha hatásvadász szeretnék lenni azt mondanám: egyszerű embereknek. A bálnalovas nem könyvóriás, de nem is akar az lenni, csak átadni azt, amit adni képes. Erőssége pedig éppen ez: egyszerűsége.

Ihimaera könyve nyugodt szívvel ajánlható azoknak, akik egy nem túl súlyos, viszonylag olvasmányos, nem a végletekig aprólékos, de mégis fontos és komoly üzenettel rendelkező könyvre vágynak.

10/7

Witi Ihimaera: A bálnalovas
206 oldal
Alexandra Kiadó, 2004.
Fordító: Ivancsics Irma
A fordítás alapjául szolgáló mű: Witi Ihimaera: Whale Rider (1987)

Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa

A hit pajzsa egy bencés szerzetes, Oloffsson Placid atya életét mutatja be. Egy szerzetesét, aki 16 évesen érettségizett, aki a pannonhalmi bencés kolostorban tanult, aki a második világháború után tíz évig volt a GULAG foglya a Szovjetunióban, aki ezután hosszú évekig csak mosodásként tudott elhelyezkedni, és aki életének minden megpróbáltatása ellenére – vagy talán éppen amiatt - megmaradt olyannak, amilyen azelőtt is volt: életvidám, optimista és mélyen hívő ember.

 

A könyv írója, Ézsiás Erzsébet a Petőfi Irodalmi Múzeum honlapján elérhető rövid életrajza szerint 1950. május 23-án született Budapesten. 1977-ben végzett az ELTE Bölcsészettudományi Karán, ahol a mai magyar drámából szerzett doktorátust. 1976-ban elvégezte a MÚOSZ Újságíró Iskoláját, azóta a kulturális sajtóban tevékenykedik, mint újságíró, kritikus és szerkesztő. Dolgozott a Magyar Rádióban, a Film–Színház–Muzsikánál, a Színháznál, az Annánál, a Pesti Riportnál és a Nők Lapjánál. 2000-ben a Magyar Millennium Kormánybiztosi Hivatalában zenei ügyekkel foglalkozott. Azóta szabadúszó. Lánya, Zsófia 1985-ben született.

A könyv főszereplőjének, Placid atyának előadását volt szerencsém élőben is meghallgatni néhány hete a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának piliscsabai campusán. Az immár 94 éves atya lenyűgözte és igen sokszor megnevettette hallgatóságát. Előbbi hatást vidámságával, életigenlésével és csodálnivaló életszemléletével, utóbbit közvetlenségével és kitűnő humorával érte el. A könyv megvehető volt az előadás után, 1900 Ft-ért. Már nem is emlékszem mikor vettem utoljára könyvet teljes áron, kedvezmények nélkül; de ez úgy tűnt, kihagyhatatlan alkalom, hiszen Placid atya dedikálta is a művet. A sejtés beigazolódott: a kötet tényleg megérte a pénzét.

A hit pajzsa elolvasása olyan, mintha Placid atya előadásának bővített, hosszabb változatát hallgatnánk meg, ám az előadást meghallgatóknak is tartogat új információkat, történeteket. A kötet előadásnak talán kicsit hosszú lenne, könyvnek viszont talán kicsit rövid. Egyik negatívuma is ez: az események elég gyorsan történnek, úgy érzi az ember néha, mintha nem lenne teljes a leírások kifejtettsége, de jobban belegondolva már az is hatalmas szó, hogy valaki évtizedek távlatából is igen pontos és fontos részleteket képes felidézni egy-egy történettel kapcsolatban.

"Közösen megfogalmaztuk a túlélés négy szabályát:
1. A szenvedést nem szabad dramatizálni! Nem szabad panaszkodni, mert attól gyengébb lesz az ember.
2. Az öröm szükséges a túléléshez. Ezért észre kell venni és tudatosan kell keresni az élet apró örömeit.
3. Nem vagyunk tökéletesek, de itt és most kell megmutatnunk, hogy különbek vagyunk rabtartóinknál. Ez mozgósítja az életenergiákat.
4. A negyedik szabály kicsit vallásos: akinek van hová kapaszkodnia, annak könnyebb. Mi hívők, ha a Jóistenbe kapaszkodunk, rájövünk, hogy Ő is akarja túlélésünket."

A másik negatívum a könyv kissé akadozó nyelvezete, ez időnként a kiforratlanság érzetét kelti az olvasóban. Nem tudom, hogy ez miből adódik, mert nem ismerem a könyv születésének pontos részleteit, bár szerzőként Ézsiás Erzsébet van feltüntetve, az eseményeket mégis Placid atya szemszögéből, E/1-ben előadva olvashatjuk.

A hit pajzsa amennyire rövid, annyira fontos olvasmány. Elsődleges forrásként ismerteti meg velünk az ártatlanul való elítéltetés, a nélkülözés, a kemény kényszermunka körülményeit; és ha hajlamosak lennénk magunkat valami miatt rossz helyzetűnek ítélni, akkor remek terápia Placid atya egész lénye, mert megmutatja az olvasónak, hogy még iszonyatos körülmények között is lehet derűsen és optimistán élni és bízni.

A könyv legfontosabb része talán mindeneklőtt a túlélés négy szabályának ismertetése, melyeket az atyának sajnos volt alkalma „élesben tesztelni”, és ő a bizonyíték rá, hogy a szabálykönyv helyesnek bizonyult.

Isten éltesse még sokáig Placid atyát!

10/8

Ézsiás Erzsébet: A hit pajzsa – Oloffsson Placid atya élete
191 oldal
Papirusz Book Kiadó, 2008.

Száz magyar költő legszebb versei Balassitól Weöresig

Az idei költészet napján (április 11.) amikor verseket kerestem a Youtube-on az aznapi blogbejegyzéshez, rájöttem, hogy mennyire szeretem a verseket és arra is, hogy mennyire nem olvasom őket. Az itthoni polcokon végignézve ezt a kötetet találtam, amit még valamikor általános iskolában kaphattam és akkor még biztosan nem gondoltam, hogy ez nekem valaha is tetszeni fog. Tetszett.

Az antológia szerkesztője Lackfi János (1971-) József Attila-díjas kortárs költő, író, műfordító, tanár és fotós; öt gyermek édesapja; a PPKE-BTK adjunktusa. Az idei Könyvhéten sikerült vele dedikáltatnom a kötetet.

A 2003-ban megjelent, közel 300 oldalas könyv közel másfél hónapig volt társam, mindig magammal vittem az éppen olvasott regénnyel együtt. Ezt kaptam elő, ha éppen csak néhány percem volt olvasni és magamévá tettem néhány költeményt: ezt igyekeztem minden nap megtenni.

A kötet Balassi Bálinttól (1554-1594) Weöres Sándorig (1913-1989) igen széles és átfogó képet ad a magyar költészetről, nagyjából időrendben előrehaladva. Vegyesen szerepelnek hosszabb és rövidebb, ismert és kevésbé ismert versek, híres és kevésbé híres magyar költők tollából. A gyűjtemény erőssége, hogy - az igazán nagy és mindenki által ismert versírók mellett - megismerteti az olvasót a szélesebb közönség számára ismeretlenebb, de hasonlóan kiváló alkotók műveivel.

"Az antológia pompás hely, virtuális kávéház, jönnek-mennek holtak-elevenek, őrültek és normálisak, férfiak és nők, csodagyerekek és tisztes öregek. Az antológiában mindig rábukkanhatunk egy-egy eddig ismeretlen, de izgalmas hangra, ismerős de elfeledett versre, hogy aztán könyvespolcok homályos zugait kutassuk fel új zsákmány után egyfajta irodalmi indiánosdi hevületében. Az antológia gyilkos dolog, színes zanzára redukálja több évszázad hallatlan költői erőfeszítéseit, impozáns könyvespolcdísszé dermeszti a hús-vér, csupa élet irodalmat, egy Noé-bárka szűk ketreceibe zsúfolja a voltaképpen csak egyes kötetek szabad terében lélegző, a rabságot megsínylő szövegeket. Mindkét megállapítás igaz (...)"
Lackfi János
 

A versek lassú falatozása közben felismeri az olvasó mennyire gazdag a magyar versek kincsesládája és talán ahhoz is kedvet kap, hogy alaposabban utánanézzen egy-egy költő életművének.

Voltak versek amik lenyűgöztek, voltak amik kevésbé tetszettek, de kijelenthető, hogy ez a szép kiadású kötet remek első lépcsőfok azok számára, akik éppen csak most kezdik a magyar költészettel való ismerkedést és a gimnáziumi tankönyvekben helyt kapó, mindenki által ismert költők mellett újak felfedezésére is vágynak. Emellett a gyakorlott versolvasók is bátran kézbe vehetik, egészen biztosan ők is találnak benne újdonságot.

10/8

Száz magyar költő legszebb versei Balassitól Weöresig
(szerk.: Lackfi János)
284 oldal
Palatinus, 2003.
 

Elhunyt Jorge Semprún

Nyolcvanhét éves korában meghalt Jorge Semprún (1923-2011) spanyol író, egykori kulturális miniszter. Az írót kedd este párizsi otthonában érte a halál. Franciául írt, de következetesen spanyolnak vallotta magát.

Semprún polgári értelmiségi családban született. Hat testvére volt. Apja jogászprofesszor, 1931-től Santander és Toledo kormányzója, majd (1936–1939) diplomata volt Hágában.

A spanyol polgárháború elől a család Franciaországba emigrált. Semprún filozófiát és irodalmat tanult a Sorbonne-on. 1942-ben belépett a Spanyol Kommunista Pártba. A német megszállása idején részt vett az ellenállási mozgalomban. A Gestapo 1943-ban letartóztatta. A buchenwaldi koncentrációs táborba került. Ezekből az élményekből született világhírű regénye, A nagy utazás (1963). A felszabadulás után Párizsban telepedett le.

1946-tól 1952-ig az UNESCO tolmácsa volt Párizsban. Professzionális forradalmárrá vált; először 1953-ban ment illegálisan a francói Spanyolországba. 1954-ben az Spanyol Kommunista Párt központi bizottságának tagja lett. Az 1956-os év politikai fordulatot okozott világképében (a szovjet párt XX. kongresszusa, a lengyel és magyar események).

1963-ban jelent meg remekmívű regénye: A nagy utazás (Le Grand voyage), amit magyarul 1964-ben adtak ki (ford.: Réz Pál). Ennek a kora-posztmodern, bonyolult szerkezetű műnek kerettörténete egy négynapos, szörnyű vonatút Buchenwaldba. A könyv címe kétértelmű: másik jelentése egy szellemi utazás, amit saját emlékeiben tesz meg a szerző felmérni múltját, szellemi és politikai eszmélését.

Semprún 1964-ben szembekerült Santiago Carillóval, az SKP főtitkárával. Ennek következtében kizárták a pártból. 1965-ben jelent meg A háborúnak vége (La Guerre est finie) című forgatókönyve, amiből Alain Resnais készített maradandó értékű filmet. A film annak idején Magyarországon dobozban maradt, bár szinkronja elkészült. 1967-ben jelent meg Az ájulás (L’Évanouissement) című regénye (magyarul 1968-ban jelent meg).

Az 1968-as csehszlovákiai események hatására az író végleg szembefordult ideológiai illúzióival. 1968-ban jelent meg a Ramon Mercader második halála (La Deuxiéme mort de Ramon Mercader) című regénye. Ez a könyv a történelmi parabola és a kémregény keveréke, keserű leszámolás a bolsevik forradalom következményeivel.

1988-ban térhetett haza Madridba, ahol 1988–1991 között kulturális miniszter volt. Semprún számos irodalmi kitüntetés birtokosa, illetve az első nem francia íróként került be 1996-ban az Académie Goncourt-ba, amely évente díjazza a francia nyelvű irodalmat. Semprún 2006-ban a Könyvfesztivál díszvendége volt.

(MTI, wikipedia, origo)

Könyvhéten jártam

Igaz, hogy onnan jöttem, de nem létező mesterségemnek értelemszerűen címere sincs. Most pedig annak, aki még e szörnyű kezdés után is folytatja az olvasást, kissé értelmesebben összefoglalva: a könyvhéten jártam, ahol azelőtt még sohasem és bár eláztam, számos aláírással és két új könyvvel gazdagodtam ingyen. Így hát: megérte. 

Az elmúlt napok trópusi időjárásának általánossá vált óránkénti záporai közül az egyik engem is megtisztelt abban a pillanatban amikor vasárnap kora délután elindultam a belvárosba, a 82. Ünnepi Könyvhét fő helyszínére, a Vörösmarty térre. 

Ennek eredményeképpen sikerült három órát tocsogóssá ázott lábbeliben eltöltenem, de a könyvek felett szerencsére már sütött a Nap. Egyik barátommal a Deák téren találkozván együtt vetettük magunkat a Könyvhét – eleinte kissé szerény – forgatagába. Idővel aztán besűrűsödött a tömeg. 

Időközben elázásom után rögzítettem, hogy pénzt sikeresen nem hoztam magammal, így legalább a vásárlást kénytelen voltam mellőzni a remek akciók és kedvezmények ellenére is. Így is két könyvvel többet vittem haza, mint amennyivel betértem a térre: egyik szerzeményem Az ügynök, Werner Stiller tollából, – a német szerző később dedikálta is a példányomat – amit a Nyitott Könyvműhely Facebook-os játékán nyertem előzőleg (Köszönöm!); a másik pedig Az év versei 2007 antológia, amit a Magyar Naplótól kaptam, oldaluk „lájkolásáért” cserébe (Köszönöm!). 

A kötetek átvétele után aláírásgyűjtésbe kezdtem, ha nem is petícióra, hanem könyvekbe. Megszereztem a kézjegyét M. Kiss Sándor tanár úrnak, Kovács András Péternek, Ugron Zsolnának, Lackfi Jánosnak, Pierrotnak, Szélesi Sándornak, Jókai Annának és a már említett Werner Stillernek. 

Jókai Annától saját könyvem nem lévén a határidőnaplómba kértem szignót, meg is jegyezte: ígérjem meg, máskor azért olvasok is valamit… biztosítottam, hogy ez most sem történt másként, de könyvtári könyvbe azért mégsem kérhetek aláírást. 

Nem túl hosszú, ám tartalmas kint tartózkodásom után hazafelé vettem az irányt. Két új könyvvel, fáradtabb vállal, szárazabb lábbal és az elhatározással: ezentúl minden évben visszatérek majd.

(fotó: hirado.hu)

82. Ünnepi Könyvhét - friss megjelenések

Holnap, június 2-án veszi kezdetét és egészen június 6-ig, jövő hétfőig tart a 82. Ünnepi Könyvhét, valamint hozzá kapcsolódóan a 10. Gyermekkönyvnapok. A rendezvény központi helyszíne ezúttal is a budapesti Vörösmarty tér lesz, de emellett még számos helyszínen lesznek különféle programok. A Könyvhétre minden kiadó több új kötettel is készül.

A 82. Ünnepi Könyvhét, a magyar irodalom és a minőségi könyvkiadás egész Európában páratlan hagyományú és kisugárzású rendezvénye - ahogyan már említettem - nemcsak Budapestre, a Vörösmarty térre, nem csupán a főváros még öt másik könyvheti helyszínére, hanem Balatonfüredtől Debrecenen, Miskolcon, Szegeden át Vácig több mint félszáz vidéki városra is kiterjed, s túlzás nélkül történelmi jelentőségű, hogy 1941 óta, azaz 70 év elteltével idén újra lesz magyar könyvhét a határon túl, a Romániai Magyar Könyves Céh és a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése közös szervezésében, Kolozsvárott.

 

 

Az idei Könyvhétre és a Gyermekkönyvnapokra 116 kiadó (köztük 19 határon túli műhely) 385 újdonsága lát napvilágot, kizárólag magyar szerzők művei. A Gyermekkönyvnapokra 32 újdonság jelenik meg.

Az esemény ideje alatt minden helyszínen változatos programok és dedikálások várják az érdeklődőket, erről további információ elérhető a Könyvhét honlapján.

 

Most pedig következzen a Könyvhétre megjelenő kötetek közül néhány érdekesnek ígérkező darab az Agave, a Szentkirályi Ásványvíz Kft, az Európa, az Athenaeum, az Ulpius, az Animus és a Nyitott Könyvműhely kínálatából:

 

1946. emlékezetesen forró nyarán véres merényletet követnek el a Teréz körúton, a rendőrség a Vörös Hadsereg segítségével, nagy erőkkel nyomozni kezd. Gordon Zsigmond közelről igyekszik követni az eseményeket, ez azonban nehezebb, mint gondolta volna. Mintha valaki mindig előtte járna egy lépéssel...

 

A nagysikerű sorozat legújabb részében Gordon Zsigmond visszatér, immár negyedszer. A Budapest Noir remek volt, és a többi részt is igen pozitív vélemények övezik, remélhetőleg ez a rész is illik majd a sorba.

Az első rész 2008-ban jelent meg az Agave gondozásában, folytatása, a Bűnös Budapest 2010-ben, A budapesti kém pedig tavaly látott napvilágot. Gordon Zsigmond kalandjait már öt nyelven, tizenkét országban olvashatják a krimirajongók.

 

 

A szerző első regénye, A fekete zongora átütő sikere után az olvasók ismét felejthetetlen kirándulást tehetnek a Monarchia korába a Baráth Katalintól megszokott élvezetes stílusban, fergeteges humorral és felejthetetlen szereplőkkel.

 

Az 1910-es évek, kisvárosinak semmiképpen sem nevezhető Budapestjén eltűnik egy árva kisfiú. Nem különös eset ez, a pezsgő, élettel teli fővárosban mindennap történnek ennél különösebb dolgok is - csak éppen Dávid Veron ezt nem hagyja annyiban.

 

A Nő című feminista lap munkatársaként kívülről ismeri a várost, és barátnőjével, a tündöklő szépségű, csábos Marával együtt nyomozni kezd. olyan titkos üzelmekre bukkannak, amely az egész Osztrák-Magyar Monarchia jövőjére katasztrofális és végzetes következményekkel járhat.

 

Izing Róbert első könyve az elmúlt évtized legremekebb magyar science-fiction regénye, amelyet nemcsak a műfaj rajongói fognak élvezettel kézbe venni, hanem azok is, akik szeretik a parádés ötleteket, a pörgő cselekményt és nem utolsó sorban az ellenállhatatlan humort. Ettől rettegett az egész bolygó már legalább egy évszázada: hogy megjelenik egy idegen faj az űrből, és nekiáll kiirtani minket. A faj megérkezett. Első dolguk volt szétlőni Manhattant, és nemcsak Amerikára, hanem magára a Földre is ez a sors várna, ha nem jelenne meg hirtelen egy kis nép, egy jelentéktelen kis ország, amely állítja, hogy fel tudják venni a harcot az ufókkal, sőt akár még le is tudják győzni őket.

A magyarok állják a szavukat: olyan technológiát mutatnak fel, amilyet emberfia még nem látott a Földön. Az idegenek ezt egyáltalán nem viselik valami jól...

 

A hollywoodi filmsztár, Robert de Niro malibui éttermében Szentkirályi ásványvizet szolgálnak fel, de az európai ásványvizes Oscar-díjat elnyert "kék arany" megtalálható a Bahreini Királyság luxusszállodáiban is.

 

Az utóbbi évek talán legnagyobb magyar gazdasági sikersztorija a hazai piacvezető az alföldi falu határában feltörő ásványvíz, amely világmárkának készül, és amelyért világcégek kínáltak csillagászati összegeket.

 

A nyugati sajtóban csak a "magyar ásványvízkirálynak" nevezett tulajdonos, Balogh Levente könyvében feltárja a Szentkirályi ásványvíz eddig rejtett titkát, a multinacionális cégekkel folytatott küzdelmeit, mindazonáltal őszinte vallomásai révén saját portréja is kirajzolódik.

 

 

Szabó Magda kézírásos hagyatékának talán legbecsesebb része a Liber Mortis (Halottaskönyv) címet viselő, 1982. május 25-étől 1990. február 27-éig vezetett napló.

1982. február 26-án halt meg Szobotka Tibor író, műfordító, irodalomtörténész, az imádott férj, Szabó Magda szemében a mellőzött és legalább posztumusz jóvátételt érdemlő zseni, s a napló a gyászmunka megrendítő, intim, vallomásos dokumentuma, amely egy már-már mitológiai szerelemnek állít emléket. Szabó Magda hitt a halottak jelenlétében, az e világ és a túlvilág közötti átjárásban, és úgy beszél a naplóban Szobotkához, mintha ő hallaná, még ha nem válaszol is. Újra meg újra felidézi az együtt töltött harmincnégy év szépséges és fájdalmas eseményeit, felejthetetlen pillanatait; újra meg újra kinyilvánítja halálvágyát, létének értelmetlenségét, de ugyanakkor okot is talál a továbbélésre: feladatának tartja a holtában is jelenlévőnek érzett társ életművének gondozását, s ez ad neki erőt a folytatáshoz.

Passuth László (1900 – 1979) író, műfordító, Első, Eurázia című regényét 1937-ben adták ki. Ezután számos regényt írt, alapos filológiai felkészültséggel, kivételesen kifinomult és művészi stílusban. Manapság az irodalombarátok ellentmondásosan ítélik meg, időnként fellángol a vita könyveinek olvasmányosságáról. Első nagy sikere az Esőisten siratja Mexikót című regénye volt 1939-ben.

A szenvedélyes festő életének története Michelangelo Merisinek vagy Amerighinek – akit Caravaggio néven ismert meg a világ – kalandos élettörténetét meséli el Passuth ebben a késői regényében. Legfőképp a 16–17. század fordulóján élt festő személyisége, természetének kettőssége érdekelte az írót, aki a korabeli Itálián és Máltán kalauzolja végig olvasóját, megismerteti az ispotályos lovagrend belső életével, és megkísérli megválaszolni a kérdést, hogy kortársai miért tekintettek oly gyanakvón a mára vitathatatlanul elismert festőóriásra.

Agatha Raisin, az egyedülálló, célratörő reklámügynök eladja cégét, felszámolja londoni életét és leköltözik a mesés nyugalmú, festői Cotswoldsba. Ám a vágyott életről kiderül, hogy borzalmasan unalmas. Agatha, hogy unalmát elűzze, benevez a helyi pitesütő versenyre. Mivel fogalma sincs sütésről-főzésről, vesz egy kész pitét a londoni ismerős boltban, és sajátjaként nevezi be. Még a zsűri elnökét, a helybeli Cummings-Browne ezredest is megpróbálja megvesztegetni, de nem ő nyer. Ám  a verseny végeztével az ezredes hazaviszi a süteményt, megeszi és meghal. Kiderül, hogy a pite spenótjába gyilkos csomorika keveredett. A rendőrség ugyan véletlen balesetként zárja le az ügyet, ám Agatha gyilkosságra gyanakszik és nyomozni kezd... A skót írónő regénye - mint valamennyi Agatha Raisin könyv - pompás, izgalmas krimi, nagyszerű szatíra a londoni és a vidéki életről, remek karakterekkel és pergő, fordulatos cselekménnyel. Az amatőr detektív remekül megrajzolt figuráját kritikusok és a rajongók egyaránt megszerették, a sorozat már a 21. kötetnél tart.

A tavalyi év egyik könyvsikere, a '100 történelmi tévhit, avagy amit biztosan tudsz a történelemről - és mind rosszul tudod...', után itt a "folytatás",  Hahner Péter történész új könyve.

Ebben a kötetben, akárcsak a 2010-ben megjelent, 100 történelmi tévhit című könyvemben, olyan tényekre és értelmezésekre szeretném felhívni a figyelmet, amelyeket a történettudomány már régen megcáfolt, de ezek a cáfolatok mégsem terjedtek el szélesebb körben.

Az egyszerűség kedvéért ezúttal is meglehetősen különböző megállapításokat foglaltam össze tévhit néven: akadnak itt téves adatok, felületes megállapítások, elavult kutatási eredmények, elsietett értelmezések, rosszindulatú híresztelések, megszépítő vagy befeketítő történelmi legendák, sőt, egyszerű pletykák is.

 

1979-ben hatalmas csapás érte az NDK állambiztonsági minisztériumát, a Stasit: az egyik legtapasztaltabb ügynökük, Werner Stiller a páncélszekrényből kilopott szigorúan titkos aktákkal a hóna alatt átszökött Nyugat-Németországba. A keletnémet hírszerzés a rendszerváltás után elismerte, hogy Stiller árulása évekkel vetette vissza a Stasi munkáját: számtalan ügynöküket kellett visszahívniuk az NSZK-ból, és szinte teljesen újjá kellett építeni a kémszervezet tevékenységét. Hajtóvadászatot indítottak ellene, így Stiller végül Amerikába menekült, ahol a CIA szolgálatába állt. A hidegháború lezárulása után visszaköltözött Európába. Különböző bankok szolgálatába állt, és sokmilliós vagyont szerzett, a francia Riviérán vett nyaralót, ingatlanokba fektetett be. Majd az összes pénzét elveszítette, és Magyarországra költözött, hogy ezúttal Budapesten keressen magának új kalandokat. Werner Stiller, a szocialista blokk James Bondja, akár egy hollywoodi akciófilm hőse is lehetne. Csakhogy mindaz, amit könyvében elmesél, igaz. Leleplezi a három hírszerző szolgálat, a keletnémet Stasi, a nyugatnémet BND és az amerikai CIA titkait, a hidegháborús időszak kémjeinek valódi történetét.

További könyvújdonságok, a dedikálások időpontjai, az összes helyszín részletes programlistája és minden szükséges információ elérhető az Ünnepi Könyvhét honlapján:

www.unnepikonyvhet.hu/

John O'Sullivan: Az elnök, a pápa és a miniszterelnök

Már 2010-es magyarországi megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre és olvasási várólistámra tettem, most pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár IV. kerületi tagkönyvtárának jóvoltából végre el is olvashattam. Olvasása a sűrűsödő vizsgák miatt kissé hosszabbra nyúlt a vártnál, de érdekes és hasznos olvasmánynak, az egyik vizsgámhoz pedig hatásos segítségnek bizonyult és csak egy kicsit nyújtott mást, mint amire előzetesen számítottam.

A szerző John O'Sullivan (1945-) brit újságíró, aki a 2006-ban megjelent könyv egyik főszereplőjének, Margaret Thatchernek volt egyik tanácsadója, annak miniszterelnöksége idején; így megfelelő rálátással és háttértudással rendelkezik a kor eseményeinek pontos bemutatásához.

De ki is pontosan a három főszereplő?
A könyv címének elnöke nem más, mint Ronald Reagan (1911 - 2004): az egykori hollywoodi filmszínész, majd politikus, Kalifornia állam kormányzója, 1981 és 1989 között pedig az Egyesült Államok 40. elnöke.
A pápa természetesen a lengyel II. János Pál, eredeti nevén Karol Józef Wojtyła (1920 - 2005), 1978-tól haláláig a katolikus egyház feje.
A miniszterelnök pedig a már említett Margaret Thatcher (1925-) brit konzervatív politikus, 1975 és 1990 között a brit Konzervatív Párt vezetője, 1979 és 1990 között az Egyesült Királyság első és eddig egyetlen női miniszterelnöke, a "Vaslady".

"Reagannek minden írását áthatotta az amerikai erényekbe és az ország szabad népének erejébe vetett szilárd hit. A szovjet kommunizmusról éppen az ellenkezőjét gondolta: a kommunizmus "az elmebaj, de legalábbis a pillanatnyi elmezavar egyik formája", mely egy szép napon el fog tűnni a földről, mert ellentétes az emberi természettel."

John O'Sullivan könyve e három kulcsszereplő tevékenységén keresztül mutatja be a világpolitika történéseit az 1978-as pápaválasztástól, egészen a berlini fal leomlásáig. A kötet kifejezetten olvasmányos, könnyen olvasható, fajsúlyosabb témákat és nagyobb összefüggéseket is érthetően leíró, gazdagon lábjegyzetelt munka.

A szerző a három főhős bemutatása és posztjukra kerülésük történetének leírása után végigvezet minket a korszak fontosabb eseményein: a három vezetőt ért merényleteken; az afganisztáni háborún; a '80-as londoni iráni követség túszdrámáján; a lengyel ellenállás és a Szolidaritás megszerveződésén és tevékenységén; a lengyel szükségállapot bevezetésén; a pápa lengyelországi látogatásain; a Falkland-i háborún; az SDI meghirdetésén; Thatcher magyarországi látogatásán és végül a hidegháború lezárulásán, a kétpólusú világrend felbomlásán, hogy csak a legjelentősebbeket említsem.

"Vietnam a Szovjetunió ázsiai csatlós állama volt. Thatcher joggal kérdezte hát Koszigint, nem tudna-e Moszkva odahatni, hogy Hanoi bánjon emberségesebben az állampolgáraival, s ezzel állítsa meg a menekültek áradatát. Thatcher így írja le szovjet kollégájának reakcióját önéletrajzában: "Lefordították nekem, mit mondott: Ezek mind kábítószer-élvezők vagy bűnözők. Rákérdeztem: Csakugyan? Egymilliónyian? Annyira rossz a kommunizmus, hogy kábítószer kell az elviseléséhez, vagy muszáj lopni a megélhetésért? Koszigin azonnal ejtette a témát."

Előzetesen a pápa tevékenységét és a lengyelországi eseményeket bemutató részek érdekeltek leginkább - sajnos talán neki jut a legkevesebb szerep a könyvben. A második "helyezett" Thatcher előtt Reagan az, aki vitathatatlanul a mű főszereplője, az ő bel- és külpolitikai tevékenységének és ezek hatásainak elemzése a leghangsúlyosabb.

A kicsi, amiben mást nyújtott a könyv, mint ahogyan vártam pedig az, hogy én - a cím alapján - úgy gondoltam, hogy sokkal nagyobb szerep jut maguknak a szereplőknek, míg a valóság az, hogy itt a világpolitikai eseményeken van a fő hangsúly, természetesen bennük a három jelentős vezetővel.

"A keleti tömb kommunistái addigra belátták, hogy a rendszerük legitimitása szép lassan elpárolog. Próbáltak hát valami más után nézni, mivel a marxizmus mindinkább nevetség tárgya lett. Egyesek (...) a szélsőséges nacionalizmusban látták a kiutat. Mások tudomásul vették, hogy a modern korban egyedül a demokrácia biztosíthatja a legitimitást. Úgy gondolták, ők maguk szépen átnyergelhetnének a szociáldemokráciára, s ha előbb (természetesen) elveszítik az első többpárti választást, majd visszatérhetnek a hatalomba, miután az első demokratikus kormány nem tud megbirkózni azzal a katyvasszal, amit ők hagytak maguk után. (A következő évtizedben ez a magyar, cseh, szlovák és lengyel kommunistáknak rendre sikerült is.)"

Az amerikai és brit gazdaságpolitikai intézkedések számomra túlzott részletességű elemzése időnként untatott, de ez inkább az én hibám, mintsem a könyvé. Összességében elmondható; hogy Az elnök, a pápa és a miniszterelnök a kor kedvelői számára egy érdekes és kellemes olvasmány; ám elolvasása a kort kevésbé kedvelők számára is hasznos, hiszen egy olvasmányos könyvben, három igen karizmatikus vezető szerepén keresztül ismerhetik meg a korszak történéseit.
A könyv megjelenését a Polgári Magyarországért Alapítvány támogatta.

Érdekességként álljon itt a könyv három főszereplőjének aláírása:

 

 

 

 

 

 

 

 

10/8

John O'Sullivan: Az elnök, a pápa és a miniszterelnök
358 oldal
Helikon - Heti Válasz, 2010.
Fordította: Árokszállásy Zoltán
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: The President, the Pope and the Prime Minister, Regnery Publishing, Inc. 2006.

Az igazán könnyű olvasmányok: 4500 minikönyv

Tegnap jelent meg egy cikk a brit Daily Mail internetes kiadásában a címben említett mennyiségű és minőségű könyvek tulajdonosáról, a magyar Tari Józsefről. A nyomdász végzettségű Tari gyűjteményének legkisebb darabja egy mindössze 2,75x1,75mm-es apróság, mely a "könyv" szót tartalmazza 15 különböző nyelven, de a legnagyobbak is alig haladják meg a 75mm-t.

Tari úr gyűjteménye igen változatos, a rengeteg magyar nyelvű példány mellett akadnak benne minikönyvek Európa majd minden országából, valamint többek között Kanadából, Mexikóból, az Egyesült Államokból, Ausztráliából, Indonéziából, Japánból; a témaköröket tekintve pedig szépirodalmiak, művészetiek, sport, történelem, politika témájúak, vagy éppen szakácskönyvek. Gyűjteményének legrégebbi darabja 100 éves.

De mi is pontosan a minikönyv? A könyvmoly gyűjtő honlapjának tanúsága szerint a miniatűr könyv, vagy minikönyv olyan kisméretű könyv, amelynek mérete 30 és 76 mm között van. Kötésük hasonló a nagyméretű társaikéhoz, szövegük olvasható. Tágabb értelemben törpekönyvek a 76 és 100 mm közötti méretűek, minikönyvek a 30 és 76 mm közötti méretűek, mikrokönyvek pedig a 30 mm-nél is kisebb kiadványok.

"A miniatűr könyvek kezdetben főleg kisméretű imádságos könyvek voltak, amit az emberek bárhová magukkal vihettek. Kialakulásuk másik oka az volt, hogy a nyomdászok versenyre keltek egymással azért, hogy ki tud kisebb méretű nyomtatott könyvet készíteni. A mindenkori politika gyakorta népszerűsítő kiadványként adott ki könyvecskéket. Napjainkban esetenként reklám célokat is szolgálnak. A mai minikönyvkészítőket azt is szem előtt tarják, hogy e könyvek nagyon szép különleges ajándék szerepét is betölthetik."
Forrás: http://jozsef-tari.webs.com

Tari úr gyűjteményének bővítésekor mindig igyekszik több példányt is szerezni egy-egy könyvből, hogy cserélni tudjon más gyűjtőkkel, ennek köszönhetően cserepéldányainak száma eléri a 400-at.

Magyar királyok sorozat (23 db):
III. Béla; 1985; 38 x 46 mm.
A korona elrablása; 1975; 38 x 46 mm.
Károly Róbert; 1983; 38 x 46 mm:




A gyűjtő saját tervezésű minikönyvekkel is büszkélkedhet, ezek között van találós kérdés- és viccgyűjtemény, a Zsolnay márkajelzéseket felvonultató kiadvány vagy magyar költők bordalait tartalmazó válogatás is. Több könyvét festőművész lánya, Eszter illusztrálta.

"A legtöbb minikönyv Magyarországon 1970 és 1990 között jelent meg. A klubok is ekkoriban, az 1970-es években alakultak ki a nagyobb nyomdák vonzáskörzetében. Nem csoda hát, hogy a magyar gyűjtők száma ekkor több százra volt tehető. A gyűjtők egy részét az óta is gyűjtőklubok fogják össze. E klubok hírleveleiből tudhatják meg a tagok a könyvgyűjtéssel kapcsolatos legfontosabb információkat, friss híreket a legújabb kiadványokról. Sajnálatos módon egy kivételével napjainkra a klubok megszűntek, és ezzel összefüggésben minikönyvek is alig készülnek. Ez az egy ma is működő klub a Magyar Miniatür és Bibliofil Könyvészek Társasága melynek székhelye Békéscsabán van."
Forrás: http://jozsef-tari.webs.com

A könyvgyűjtemény különlegessége nagyjából tizenötféle miniatűr újság, köztük a világ legkisebb újságja, amely egy 19 x 26 milliméter nagyságú magyar kiadvány. További érdekes darabok a kézzel festett porcelán lappal, tűzzománccal vagy fafaragással fedett borítójú példányok, valamint a bőrmunkával dísztett táblájú könyvek.

Tari József által szerkesztett minikönyvek:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tari József (szerk.): Magyar költők bordalai, 2007
Illusztrálta: Tari Eszter
47 x 60 mm:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Móra Ferenc: Dióbél királyfi
14 x 16 mm:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miatyánk - zsákkönyv, 2000
29 x 39 mm:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Indonéz Korán
48 x 66 mm:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A képek forrása Tari József honlapja: jozsef-tari.webs.com/
A Daily Mail cikke a gyűjtőről: www.dailymail.co.uk/news/article-1392120/He-loves-bit-light-reading-The-man-worlds-biggest-collection-miniature-books.html
Tari Eszter festőművész honlapja:eszter-tari.webs.com/

Az emésztés és a pszichológia kapcsolata

GAP-szindróma című könyvének magyarországi megjelenése alkalmából előadást és közönségtalálkozót is tart május 28-án 10 órától Budapesten, a CEU – Közép-Európai Egyetemen Dr. Natasha Campbell-McBride brit neurológus és táplálkozástudományi szakember. 

Az elmúlt évtizedekben közel 40-szeresére növekedett a gyermekeknél diagnosztizált autizmus, és növekedés tapasztalható olyan gyermekeket érintő tanulási és pszichológiai rendellenségeknél is, mint a figyelemzavar, a diszlexia, vagy a hiperaktivitás. A terület egyik elismert nemzetközi szakértője Campbell-McBride, aki azt követően kezdett el foglalkozni a gyermekeket érintő pszichológiai betegségekkel, hogy kisfiánál 3 éves korában autizmust diagnosztizáltak.

Mivel az akkori hagyományos orvostudomány nem látott reményt fia állapotának javítására, nem adta fel, hanem saját maga kezdte el kutatni a különböző gyógyítási módszereket. Gyermekének sikeres kezelése után visszatért az orvosi pályára és 1998-ban megalapította, az azóta világhírűvé vált Cambridge Táplálkozástudományi Klinikát. 

“Első pillantásra egyáltalán nem gondoltam, hogy ez a könyv nekem is szól. Sem engem, sem családtagjaimat nem érintették a címlapon olvasható állapotok. Aztán Leányvári Enikő (a könyv első felének fordítója) javaslatára elkezdtem olvasni és rádöbbentem, hogy a téma sokkal közelebbről érint és sokkal érdekesebb, mint gondoltam. Ez a könyv biztosan a legjobb, amit valaha egészségről és táplálkozásról olvastam.
Kár, hogy a szerző kissé megtévesztő címet adott az írásának, mert ez a könyv mind-azoknak szól, akik törődnek az egészségükkel és próbálják megóvni azt. Válaszokat ad azoknak is, akik a nyugati világ étrendjén élve sokszor akaratukon kívül is mérgező anyagok káros hatásainak vannak kitéve.
A szerző rendkívül jól elmagyarázza, hogyan működik az emésztőredszer és hogyan tesszük tönkre azt a különböző ételekkel és életmódunkkal. Mindez hogyan öröklődhet tovább a következő generációkra. Ismerteti azt is, hogy a különböző betegségek és állapotok hogyan és miért alakulnak ki és elmagyarázza, hogyan gyógyíthatjuk meg az emésztőredszerünket és hogyan javíthatjuk természetes módon az immunrendszerünket és általános egészségi állapotunkat.
Ezt a könyvet MINDENKINEK el kell olvasnia, aki szem előtt tartja és meg akarja őrizni egészségét. Fontos olvasnivaló minden szülő számára, gyermeke egészségi állapotától függetlenül, különös tekintettel arra, hogy a mai világunk milyen elképesztően egészségtelen étrendet követ.”  

dr. Dietz Judit, Reneszánsz Kiadó

Campbell-McBride tapasztalatai szerint a diagnosztizált gyermekeket érintő pszichológiai zavarok száma jelentősen emelkedett az elmúlt évtizedekben. Húsz év alatt közel 40-szeresére növekedett a gyermekeknél diagnosztizált autizmus, illetve minden nyolcadik gyermek asztmás, ami hatszoros növekedést jelent az elmúlt 25 évben. A szakember szerint ma minden 10 gyerek közül egy tanulási nehézségekkel - hiperaktivitással, figyelemzavarral, diszlexiával - küzd, és ezek a rendellenességek legtöbb esetben közvetlen és kimutatható kapcsolatban állnak az emésztőrendszer állapotával és az elfogyasztott ételek és italok összetételével.  

A neurológus úgy véli, hogy az általa "GAP-szindrómaként" leírt jelenség megfelelő diétával, méregtelenítéssel kezelhető. Több éves klinikai és személyes tapasztalatait 2004-ben foglalta össze közérthető kézikönyv formában, ami azóta Nagy-Britanniában 12 kiadást élt meg, és 6 más nyelv után most magyarul is megjelenik. A praktikus tanácsokkal, receptekkel kiegészített közérthető kiadvány Magyarországon május végétől kapható. 

A szakmai előadás és közönségtalálkozó helye és ideje:
(Előzetes regisztráció szükséges!)
2011. május 28. szombat, 10:00
CEU - Közép-Európai Egyetem (1051 Budapest, Nádor u. 9.)
Regisztráció: www.mamaguru.hu
A kiadó honlapja: www.reneszanszkiado.hu/

Játékok és akciók

Nyerj Grecsó Krisztián vagy Wass Albert könyvet; vásárolj nagy kedvezménnyel a National Geographic Society kiadványai, a Mirax gyermekkönyvei, vagy az ELTE Eötvös kiadó tankönyvei közül!

A Könyvkolónia aktuális nyereményjátékában Grecsó Krisztián kortárs magyar író három könyvének (Isten hozott, Pletykaanyu, Tánciskola) egy-egy példányát lehet megnyerni jövő keddig (május 24.), ehhez regisztrálni kell az oldalon és felelni néhány kérdésre:
www.konyvkolonia.hu/blog/KoloniaBlog/Nyerj-Grecso-Krisztian-konyveket

A Duna International Könyvkiadó és a port.hu május 30-ig tartó közös játékán a 30 kötetes Wass Albert díszkiadás első kötetét sorsolják ki a résztvevők között. A játék kérdésének megválaszolásához az oldalon való regisztráció szükséges:
port.hu/pls/w/contest.sub_page

 

 

 

 

Az Alexandra online ajánlatában a méltán világhírű National Geographic Society könyvei szerepelnek, melyek földrajzzal, archeológiával, természettudománnyal foglalkozó kiadványok, térképek, útikönyvek, művészeti és fotóalbumok. 2011. május 1. és 31. között már 999 Ft-tól vásárolhatunk a könyvekből:
www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/GetDoc

Az Alexandra másik ajánlata, a Mirax gyereknapi akciója, ebben május 16-29. között 78 gyerekkönyv érhető el, már 499 Ft-tól:
www.alexandra.hu/scripts/cgi/webshop.cgi/GetTopBooks

A Líra akciójában május-júniusban az Elte Eötvös Kiadó 31 könyve kapható 70% kedvezménnyel:
www.lira.hu/hu/cimke_list/elte-eotvos-akcio-2011-majus

Jó böngészést és szerencsés játékot!

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai

Nagyon régóta tervben volt már, hogy bővítem az elolvasott Márai könyvek listáját, amin egyetlen könyv árválkodott, A gyertyák csonkig égnek. Több pozitív vélemény alapján úgy döntöttem, hogy az Egy polgár vallomásai lesz a következő áldozat. Rosszul döntöttem. Kivéve, ha az volt a célom, hogy hosszú időre még csak a közelébe se menjek a Márai köteteknek. 

Márai Sándor (1900-1989) íróóriás, emellett költő, újságíró, aki 1948-tól haláláig emigrációban kényszerült leélni életét. Halála után az új rendszerben egymás után jelentek meg itthon kiadatlan művei, így a magyar olvasóknak alkalmuk volt felfedezni vagy újra felfedezni Márait. Könyvei azóta is folyamatos és nagy népszerűségnek örvendenek, művei széles körben megbecsültek, kedveltek. Ezek után érthető, hogy nagy várakozásokkal kezdtem bele az Egy polgár vallomásaiba. A gyertyák csonkig égnek-et évekkel ezelőtt olvastam és tetszett, bár úgy ítéltem meg, hogy ezt kissé idősebb fejjel kéne olvasni. Sajnos csalódnom kellett, nem is kicsit, óriásit. Valószínűnek tartom, hogy nem a legjobb időszakban olvastam a regényt, nem sikerült teljesen ráhangolódnom, úgyhogy nem csak a könyv hibája, hogy nem sikerült megszeretnem. De legfőképpen az övé. 

A mű gyakorlatilag egy közel 400 oldalas monológ, vallomásról van szó, tehát ez teljesen érthető, nem vártam mást, de meg kell jegyezni, hogy alaposan nehezíti az olvasást. Ennél sokkal nagyobb baj, hogy a könyv egész egyszerűen borzasztóan unalmas, és ez sajnos a mű egészére igaz. Két részből építette fel szerzeményét Márai, az elsőben a gyermek- és ifjúkor, a másodikban a fiatalkor kapott helyet. Előzetesen olvastam, hogy az első fele jobb, mint a második. Ezt én is csak megerősíteni tudom, azzal a kiegészítéssel, hogy nekem már az eleje sem tetszett, így folyamatosan vesztettem el lelkesedésemet olvasás közben. 

Az olvasás így egy hosszúra nyúlt szenvedéssé vált. Az első pár oldalon még megállapítottam, hogy ha én írnék gyermekkoromról hasonlóan, az bizonyára nem lenne ennyire érdekes, mint mindaz, amit Márai el tud mesélni a múlt századelős polgári létről. Aztán rájöttem, hogy ez is legalább annyira unalmas. Sarkosan fogalmazva, a könyv gyakorlatilag arról szól – nehéz ezt pontosan megfogalmazni – hogy az író hogyan próbálja meg nagy szavakkal, valamiféle misztikus magaslatokban fogalmazva lejegyezni a semmit. Ifjúkora leírásánál gyakorlatilag össze-vissza ugrálunk következetlenül, a városok és az ott élők leírása rendkívül általánosító és emiatt egyszerűen hamisnak érzem. Itt vagy ott ezt vagy azt csinálják, és mindenki ezt csinálja, és ezt ő tudja, tehát most elénk tárja. Tehát így van, pont. 

Voltak részek, amik elnyerték tetszésemet, de összességében elmondható, hogy nagyon haragudtam Máraira olvasás közben. Többször összecsaptam és félredobtam a könyvet, azzal, hogy ez olvashatatlan. Nem csak az íróra, hanem szinte az olvasókra is dühös voltam: hogyan tetszhet ez valakinek? Számomra nem mond semmit, nem ad semmit.  

Nem lettem volna Márai bírója, ha ilyen a vallomása, papja, ha így gyón; de olvasója voltam, és így írt. Senkinek sem ajánlanám, hogy a Márai életmű olvasását ezzel a regénnyel kezdje. Bizonyára vannak ennél sokkal jobb könyvei. Ám ha mégis így tesz, annak egyetlen eredménye lesz: nem csak Máraitól és könyveitől, de magától az olvasástól is igen hosszú időre elmegy majd a kedve.

10/3

Márai Sándor: Egy polgár vallomásai
390 oldal
Helikon Kiadó

A bábeli könyvtorony

2011-ben Buenos Aires kapta a World Book Capital, azaz a könyv fővárosa díjat. Ez alkalomból egy igen érdekes, különleges és figyelemfelkeltő spirálszobrot emelt különböző nyelvű könyvekből egy argentin művész a főváros egyik terén, a San Martin téren.

Az 1996-ban alapított díjat az UNESCO adományozza, az aktuális főváros az év április 23-tól, a következő év 22-ig rendelkezik a kitüntető címmel. A díjat első ízben Madrid kapta 2001-ben, azóta olyan városok kapták meg, mint Alexandria, Új-Delhi, Montreal, Amszterdam vagy Bejrut. Tavaly Ljubljana volt a könyv fővárosa, jövőre, 2012-ben pedig Örményország fővárosa, Jereván váltja majd Buenos Airest a sorban.

Marta Minujin argentin művész alkotása a bibliai Bábel tornyához hasonlóan a nyelvek sokszínűségét hivatott jelképzeni. Az építmény 25 méter magas, és 30 000, a világ különféle nyelvein íródott kötetet használtak fel építéséhez. A könyveket magánemberek, könyvtárak és több mint ötven nagykövetség adományozta, így segítve az alkotás létrejöttét. A könyveket az időjárás viszontagságaitól védve, bezacskózva és tematikusan elrendezve akasztották rá a spirál alakú fémvázra.

A szoborban egy lépcső is helyet kapott, ezen a látogatók felsétálhatnak az építmény tetejére, ahonnan élvezhetik a buenos aires-i panorámát, utuk során pedig a Minujin által komponált zenét hallhatják, illetve a "könyv" szót a világ összes nyelvén, a művésznő tolmácsolásában.

A torony május 28-ig marad a helyén, ekkor szétbontják majd és bárki hazavihet egy kötetet, aki szeretne. A megmaradt könyvekből egy gyűjteményt szerveznek, melyet Jorge Luis Borges buenos aires-i születésű argentin költő, író egyik novellája alapján "Bábeli könyvtár"-nak neveznek majd el.

A fotók készítői sorrendben: Juan Mambromata (AFP/Getty Images), Marcos Brindicci (Reuters), Natacha Pisarenko (AP). Az utolsó képen az alkotó, Marta Minujin áll a torony előtt.

Olvasni jó!

Hirdeti a karszalag, amit tegnap 581 lelkes olvasó kapott a csuklójára. Mármint, hogy olvasni jó. Tegnap délután egy órakor, hagyományteremtő eseményként rendezték meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szervezésében az olvasási rekordkísérletet, amit később újra és újra szeretnének majd megdönteni.

Az esemény moderátora, Lévai Balázs; miután Pokorni Lia színésznőtől és Grecsó Krisztián írótól is megtudta, hogy milyen könyvet hoztak magukkal, kiadta a "parancsot": olvasásra fel! Majd a több száz résztvevő egyszerre kezdett felolvasni magával hozott kedvenc, vagy éppen olvasott könyvéből, majd negyed órán keresztül.

Különös de nagyon felemelő élmény volt ezt a halk morajlást hallgatni, miközben a könyvből fel-fel pillantva derűsen könyveltem el a járókelők és a turisták értetlen, érdeklődő de mindenképpen vidám arckifejezéseit. Nagyon vegyes volt a résztvevők tömege, voltak itt egyetemisták, nyugdíjasok, gimnazisták és egészen fiatal könyvolvasók is; egy közös volt mindannyiukban: az olvasás szeretete.

Igen nagy médiafigyelem övezte a megmozdulást, több televíziós kamerát és rengeteg fotóst lehetett felfedezni a felolvasók erdejében. Ők is eljöttek, hogy hírül vigyék: olvasni jó!

A mindennapi.hu videója az eseményről:

A képek forrása a Bogart-photo: bogart-photo.blogspot.com/

süti beállítások módosítása