Paulo Coelho. A nevet - korunk vitathatatlanul egyik legismertebb és legolvasottabb írójának nevét - mindenki ismeri. Eddig két reakciót tapasztaltam személyével kapcsolatban: valaki vagy rajong érte és falja a könyveit, vagy ki nem állhatja. Aztán a Veronika meg akar halni után rájöttem, van olyan is, aki a két vélemény között áll: például én magam.

Paulo Coelho 1947-ben született Rio de Janeiro-ban. Már tiniként fejébe vette, hogy író szeretne lenni, ezért szülei háromszor is elmegyógyintézetbe záratták (bizonyára nagyon kedves emberek). Ezután Coelho volt hippi, dalszövegíró majd újságíró is, hogy végül Santiago de Compostela megjárása után, a zarándoklatot követően, 40 évesen végre az legyen belőle, amire vágyott: regényíró.

Személy szerint eddig egy olvasmányélményem van Coelho-tól, ez pedig a Tizenegy perc. Ezt viszont annyira régen olvastam, hogy szinte nem hogy véleményem, de emlékem is alig van már róla, úgyhogy mondhatni tiszta lappal vágtam bele Veronikába. No persze csak képletesen.

A könyv alaphelyzete a következő: "A huszonnégy éves Veronikának látszólag mindene megvan: barátok, szeretők, család, állás, valaminek mégis a hiányát érzi. Ezért egy reggel úgy dönt: megöli magát. Bevesz egy maréknyi altatót... Egy idegklinikán tér magához, és az orvos közli vele: csupán napjai vannak hátra. Ezekben a napokban a lány új barátokra talál, új vonásokat, új vágyakat fedez föl magában. Rájön arra, nem könnyű eldönteni, hogy ki a normális és ki az őrült, és hogy rajtunk múlik, milyen életet élünk..."

" - Mi a valóság?
- Amit a többség annak tart. Nem feltétlenül a legjobb, és biztosan nem is a leglogikusabb, de ez felel meg a leginkább a közösségi érdekeknek. Látja, mi van a nyakamban?
- Nyakkendő.
- Helyes. Logikus válasz, teljesen normális emberre vall. Igen, nyakkendő! De egy őrült azt felelné, hogy a nyakamban egy színes rongydarab van, ami nevetséges, haszontalan, és bonyolult módon van megkötve. Akadályozza a fej forgatását, és a lélegzetvételt is megnehezíti. S ha nem vigyázok, bekapja a ventilátor, és meg is fulladhatok. Ha egy őrült megkérdezné, mire való a nyakkendő, azt kellene felelnem: az égvilágon semmire. Még csak nem is díszít különösebben. Valójában a rabszolgaság, a hatalom és a távolságtartás szimbóluma. Egyedüli haszna abban áll, hogy amikor hazaérünk a munkából, végre levehetjük, és úgy érezzük, hogy megszabadultunk valamitől, amit nem tudunk megfogalmazni. De vajon a puszta megkönnyebbülés létjogosultságot ad a nyakkendőnek? nem. Ha azonban megkérdezünk egy őrültet és egy egészséges embert, hogy mi ez, azt fogjuk normálisnak tartani, aki azt mondja: ez egy nyakkendő. Nem számít, melyikük gondolkodik helyesen, és melyiküknek van igaza."

Ahogyan a bevezetőben említettem valamiféle középutat képviselek a véleményemmel, ami alapvetően pozitív, de azért vannak fenntartásaim. Nem is elhanyagolhatóak. Fontos leszögezni, hogy a Veronika meg akar halni egy hasznos és fontos könyv. De. Mindenekelőtt semmilyen stílusbeli különlegességet nem tapasztaltam olvasás közben. Az eredetit nyilván nem ismerem - nem tudok portugálul. De biztosra veszem, hogy a végeredmény nem a fordító hibája. Hanem Coelho-é. Egyetlen egy különlegesnek, egyedinek vagy szépnek nevezhető félmondattal sem találkoztam, a fogalmazás szórakoztató irodalmi.

Ugyanakkor elolvasása nagy, akár alapvető hozzáállást, egész életszemléletet megváltoztató hatású is lehet. Ezzel együtt engem nem érintett meg annyira, mint ahogyan sokakat igen; de értem miért fontos mások számára. Az, hogy nekem nem adott újat - minden egoizmus nélkül - abból fakadhat, hogy legfontosabb alapvetése előttem már a könyv elolvasása előtt is világos volt. Ez pedig szerintem nem más, mint hogy az élethez előbb a halált kell tudatosítani. Aki nem méri fel magában és nem akar tudomást venni a halálról, az nem tud értékes életet élni, hiszen nem tudja mit veszíthet. Röviden talán így foglalható össze.

"Én például újra tudok örülni a napnak, a hegyeknek, a problémáknak, sőt, még azt is belátom, hogy senki nem tehet róla, hogy nincs értelme az életemnek, csak én. Bárcsak újra láthatnám Ljubljana kis főterét! És szeretnék újra gyűlölni és szeretni, szomorkodni és bosszankodni, szeretném újra érezni ezeket a jelentéktelen és ostoba apróságokat, amelyek ugyan szürke hétköznapjaink részét képezik, de hozzátartoznak az életünkhöz, sőt, kedvet csinálnak hozzá. Ha még egyszer kijuthatnék innen, most már megengedném magamnak, hogy kicsit őrült legyek, hiszen tulajdonképpen mindenki az - de leginkább azok, akik nem tudják magukról, hogy őrültek, mert csak gépiesen ismételgetik a teendőiket, amit mások írnak elő nekik. Csakhogy erre már nincs lehetőségem, érted?"

Az pedig, ami ezen értékes gondolat ellenére, és a már említett stílustalanság mellett nagy mértékben rontja a könyv összképét nem más, mint a forma. Kapcsolódik a stílustalansághoz, de míg utóbbi valaminek a hiánya, előbbi valaminek a megléte, csak hibásan. Jóindulattal az előadásmód egyszerűnek lenne nevezhető, de ez nem pusztán egyszerű, hanem szájbarágós. Néha olyan érzés fogja el az embert mintha a könyv egy óvodásoknak szóló tanulságos történet, a célközönség pedig a hasonló korosztály lenne.

A Veronika meg akar halni üzenete hasznos, fontos és hatásos lehet, ennyit mindenki számára nyújthat. De semmi többet.

10/6

Paulo Coelho: Veronika meg akar halni
224 oldal
Athenaeum 2000 Kiadó, 2001.
Fordító: Nagy Viktória
A fordítás alapjául szolgáló mű: Paulo Coelho: Veronika Decide Morrer.