A címében bálna van. A főszereplője egy kislány. Az írója új-zélandi. Sikeres filmet forgattak belőle. Régóta meg akartam nézni, de amint megtudtam, hogy könyv alakban volt először, tudtam, ezt – mint mindent - előbb elolvasni kell. Aztán valamikor le volt értékelve az Alexandránál. Megvettem. A bálnalovast olvastam. 

Az író, Witi Ihimaera 1944-ben született az új-zélandi Gisborne-ban. Az angol nyelven író maorik úttörője volt: Pounamu, Pounamu (1972) volt az első novellagyűjtemény, a Tangi (1973) pedig az első regény maori írótól. A termékeny író és szerkesztő munkássága kilenc regényt (köztük a díjnyertes The Matriarch-t és a Nights in the Gardens of Spain című sikerkönyvet), öt novellagyűjteményt, számos antológiát és prózát ölel fel. Emellett sikeres színpadi író (legutolsó darabja a Woman Far Walking) és operaszöveg író. Sok évig dolgozott diplomataként. Jelenleg az Aucklandi Egyetemen tanít angolt és kreatív írást. 

A műből Niki Caro rendezésében film is készült, mely 2003-ban elnyerte a BAFTA-díjat a legjobb film kategóriában, illetve jelölték ugyancsak ebben az évben a Brit Független Filmdíj legjobb idegen nyelvű film kategóriájában, valamint Keisha Castle-Hughes-t 2004-ben a legjobb női főszereplő Oscar-díjára is. 

A könyv eleinte nem tetszett. Pontosabban fogalmazva nem tetszett igazán. Zavart, hogy az események gyorsan zajlanak, az évek gyorsan telnek és szinte csak pillanatképek villannak fel előttünk. Aztán megszoktam a stílust, és tudatosítottam: Ihimaera nem egy Gogol vagy egy Tolsztoj. Ez a kis könyv – szűk 200 oldal – bizony nincs túlmagyarázva, de talán még alaposan kifejtve sem: könnyű szerrel lehetne akár 4-5-600 oldal is, ha mindenhez kellő alapossággal állt volna a szerző. 

" - A bálna jeladás - vágott bele újra. - Itt futott partra. Ha képesek vagyunk visszaküldeni a tengerbe, az azt bizonyítja, hogy az egység még mindig velünk van. Ha nem vagyunk rá képesek, az azért van, mert már túlságosan is elgyöngültünk. Ha él, mi is élünk. Ha meghal, mi is meghalunk. Nem csak a bálnát kell megmentenünk odakint, hanem saját magunkat is."

Ennek ellenére, az eleje még így sem izgalmas. Őszintén szólva, nagyjából a kétharmadánál „indul be” igazán a történet, de akkor eléggé. Bárminemű spoiler-ezést – mint ahogyan mindig – most is kerülve; a számunkra egzotikus Új-Zéland, a régi mítoszok és mondák, a népmesék és a valóság világából épül fel a szemünk előtt a cselekmény. Egy szép, gazdag mondanivalóval büszkélkedő történet. Egy történet önfeláldozásról, megfelelni akarásról, szeretetről és felelősségtudatról. A hagyományos és az újszerű találkozásáról.

Egyszerű történet, egyszerű emberekről. Ha hatásvadász szeretnék lenni azt mondanám: egyszerű embereknek. A bálnalovas nem könyvóriás, de nem is akar az lenni, csak átadni azt, amit adni képes. Erőssége pedig éppen ez: egyszerűsége.

Ihimaera könyve nyugodt szívvel ajánlható azoknak, akik egy nem túl súlyos, viszonylag olvasmányos, nem a végletekig aprólékos, de mégis fontos és komoly üzenettel rendelkező könyvre vágynak.

10/7

Witi Ihimaera: A bálnalovas
206 oldal
Alexandra Kiadó, 2004.
Fordító: Ivancsics Irma
A fordítás alapjául szolgáló mű: Witi Ihimaera: Whale Rider (1987)