Librarium

Librarium

Jókai Anna: Ne féljetek

2011. április 26. - winrudi

2007. november 1. Mindenszentek napja, tv stúdió, beszélgetős műsor. A témák: az elmúlás, a halál, az örök élet, a halálfélelem. A beszélgetésnek pedig egy könyv ad keretet. Egy könyv, ami kötelező; de legalábbis ajánlott. Jókai Anna: Ne féljetek. Ekkor döntöttem el, hogy nekem ezt egyszer el kell olvasnom. Végre sikerült. 

"Ó, Angyal. Aki ott ültél a sírnál. Tekinteted mint a villám. Ruhád, mint a hó. Szóltál a rémült asszonyokhoz. »Ne féljetek, tudom, Jézust keresitek, akit keresztre feszítettek. Nincs itt. Föltámadott...« Ó, Angyal. Segíts rajtam is. Síromban fekszem, szólj, hogy csak tetszhalál! Segíts, hogy kibírjam: az időt; évet-éveket..." 

Jókai Anna 1932-ben született Budapesten. 1961-ben magyar - történelem szakos tanári diplomát szerzett az ELTE-n. Magas szintű humán műveltsége a Ne féljetek-ben is többször megcsillan az olvasó előtt. Diplomája megszerzése után általános iskolában és gimnáziumban tanított, 1974 óta szabadfoglalkozású író. Műveinek listája igen hosszú, de nem csak regényből, díjakból is sokat mondhat magáénak. A teljesség igénye nélkül: József Attila-díj, Szépirodalmi Nívó-díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje, Az év könyve díj, Kossuth-díj, Köztársasági Elnök Érdemérme, Prima Primissima díj, a VII. kerület díszpolgára.

Három és fél év. Ennyi idő kellett hozzá, hogy végre kivegyem a könyvtárból és elolvassam. Furcsa a viszonyom a könyvvel. Idő kellett, hogy elhatározzam: elolvasom. Idő kellett, hogy elhatározzam: elkezdem. És idő kellett, hogy elhatározzam: írok róla. 

Amint kinyitottam a kötetet, visszarettentem. Soha nem látott formával találtam szembe magam. A történet négy szereplő gondolataiból épül fel. Mindig fel van tüntetve keresztnévvel, hogy épp kinek a fejében járunk, majd zárójelben szerepelnek a leíró megjegyzések, mindaz, ami kívülről látszik. Első látásra azt gondoltam, hogy hetekbe fog telni, mire én ezt elolvasom. Bár egyszerre tényleg nem lehet nagyon sokat haladni vele, – egyszerűen túl sok – végül a nehéznek gondolt forma vált számomra a könyv legnagyobb erősségévé. Nagyon filmszerű és részletes látványt nyújt az ilyen típusú leírás, de az írótól is nagyobb munkát követel. 

„A gyengeségeikkel együtt kell az embereket szeretni. Nem tudjuk, hogy amikor a rosszat célozzuk meg valakiben, nem találjuk-e el véletlenül a vele rokon, szomszédos jót is? Nem irtjuk-e ki az önzés mellett az önbecsülést is? A birtoklásvágy után még a ragaszkodást is? Vagy a kóros baleksággal együtt az értékes jóhiszeműséget!” 

Nem pusztán a szereplők cselekedeteit vagy gondolatait kell leírni, hanem egész embereket megteremteni, a legteljesebb módon; hiszen halljuk a gondolataikat, miközben kívülről is látjuk őket. Ennek köszönhetően a regény olvasása különös élményt nyújt: mintha hirtelen rendelkeznénk azzal a képességgel, hogy négy valós ember gondolataiban olvassunk. Ennek köszönhetően a szereplők nagyon közel kerülnek hozzánk minden hibájukkal és esendőségükkel együtt, ezért fájó amikor a könyv végén elkerülhetetlenül meg kell válnunk tőlük. 

A történet négy ember, két pár: két férfi és két nő története. A hetvenes évektől kezdve (visszautalásokkal a múltra) egészen 1997-ig. Négy ember harca a mindennapokkal, az öregedéssel és az elmúlás gondolatának elfogadásával. Annak nyomon követése, ahogyan lassan, de biztosan mind a halál felé közelednek kiegyensúlyozott lelkiállapotot és időnként nagy lelkierőt követel az olvasótól. A mű bizonyos dolgokat más megvilágításba helyez. Megérteti, hogy idős korban már minden más. Nem csak a mozgás, de a gondolkodásmód is. Megmutatja, hogy milyen érzés visszagondolni évtizedes emlékekre. Hogy milyen érzés tudni, hogy szinte senki nincs már, aki ránk gondolna. Hogy milyen érzés, ha gyermekeink, unokáink, dédunokáink vesznek minket körül. Hogy milyen érzés még életünkben szemétbe dobni tárgyi emlékeinket és felismerni: amik nekünk a múltat jelentik, mások számára a szemétbe való, értéktelen kacatok.

„Annyi jót tenni, mint amennyi rosszat kaptunk… széndioxidot lélegezni be és oxigénné alakítva lehelni ki… mint a fák… Gyűlölségből szeretetet, meg-nem-értettségből megértést… könyörtelenségből könyörületességet…” 

Az írónő előadásmódja, a könyv mögött megbúvó gondolkodásmódja és értékrendje megszerettette velem őt és meggyőzött: többet szeretnék olvasni tőle. Egyúttal büszkévé is tett, hogy egy ilyen szerzőt kortársnak mondhatok.

A lelkierő mellett egy másik fontos tényező is kell az olvasásához: megfelelő életkor. Én most, 21 évesen még kevés vagyok ehhez. Hogy teljesen, hogy egészen, hogy pont úgy befogadjam. Ahhoz ez túl sok, túl mély, túl sokrétű, én pedig: túl fiatal, túl kevés. Még.

Idő kell, de egészen biztos, hogy ezt még – legalább – egyszer újra kell olvasni. Évtizedek múlva. És akkor 10-ből 10 „pontot” ér majd.

A mű hangoskönyv formában ingyenesen letölthető a Magyar Elektronikus Könyvtárból:
mek.oszk.hu/05300/05354/

10/9

Jókai Anna: Ne féljetek
342 oldal
Széphalom Könyvműhely

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr112856413

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása