A magyar hópárduc év közben az Alpok és a Tátra vonulatain fordul elő leginkább, majd minden évben a Himalája több ezer méter magas csúcsain találkozhatunk vele. Találkozhatnánk, ha arra járnánk. Különös ismertetőjelei a jó hidegtűrés és az elszántság. Jellemzően bátor és kitartó, és most akár egy könyvesboltba is elég betérnünk ahhoz, hogy ennél is többet tudjunk meg róla.
A kötet szerzője Földes András, újságíró, hegymászó és barát. A magyar hegymászás sikeres és egyre ismertebb alakjáról korábban több kötet is megjelent már, a Libri Kiadó gondozásában most napvilágot látott életrajzi könyv gyerekkorától egészen a 2012-es, tragikus Annapurna expedícióig meséli el Erőss Zsolt történetét. Azét az Erőss Zsoltét, aki az első magyar állampolgár volt, aki állt a világ tetejének számító Mount Everest csúcsán, és aki a 14 nyolcezres csúcsból már 9-et megmászott, egyet műláb használatával.
A történetet Földes vázolja fel előttünk Zsoltról E/3-ban, mint egy regényhősről. Nagyon részletes, aprólékos és pontos ez a nyomon követés, mintha a szerző minden hegyen ott lett volna a hegymászó közvetlen közelében, ami egyébként több expedíció esetében igaz is. Ez a szemszög a részletességének ellenére mégis kissé személytelenebb, mintha Zsolt maga írta volna meg történetét, nyilván közös döntés eredménye volt, hogy egy profira bízta a szövegalkotást, aki egyébként alkalmasnak bizonyult a feladatra.
A nagyjából évenként építkező fejezetek, melyek egy-egy expedíció történetét mesélik el jól mutatják, hogy mi köré épül fel a főszereplő élete, másrészt pedig még az E/3 ellenére is átüt rajtuk Zsolt személyisége és alakja, elképesztő kitartásával, elszántságával. Küzdeni tudása, valamint a hegyeken magával és a természettel megvívott harcai olyan példaképpé teszik, amilyenekre minden népnek, így nekünk is szükségünk van.
A hegymászás egy életforma, amit nem kell megérteni, de mindenkinek el kell fogadni, ám sajnos általában az átlagemberek ellenérzésekkel vagy egyenesen ellenségesen viszonyulnak hozzá. Mindkét állítás megfogalmazódik a könyvben, utóbbit különböző fórumok hozzászólásai és bizonyos megnyilvánulások alapján magam is gyakran tapasztalom. Erőss Zsoltot nem az emeli példaképpé, hogy hegyeket mászik meg. Nem az az igazán fontos, hogy mit csinál, hanem, hogy hogyan teszi mindezt. Az ellenséges hozzáállás hatástalanítására remek választ ad a könyv, mégpedig hogy minden, amit szívvel csinál az ember, az érték. Mindegy hogy valaki hegymászó, újságíró, főállású édesanya, egyetemi tanár, vagy utcaseprő, ha valaki szívvel-lélekkel teszi a dolgát, az értéket teremt és például szolgál.
A kötet jól eltalált párhuzamba állítja a sokat támadott hegymászást, és az egyik legnépszerűbb sportot, a focit. Teljesen jogos a kérdés: ha nincs értelme hegyek tetejére felmászni mert "ott hideg van" és még "veszélyes is", akkor mégis mi értelme annak ha 22 felnőtt férfiember 90 percig megállás nélkül kerget egy bőrből készült golyót, melyet több tízezer, vagy több millió ember időnként fanatizmusba hajló szurkolása kísér? A válasz egyszerű, utóbbi már megszokott, elfogadott, míg előbbiről ez nem igazán mondható el.
Erőss Zsolt a Manaszlu csúcsán, 2009-ben
A már említett egy fejezet, egy év, egy expedíció szerkezetbe bele-bele épülnek a két hegy megmászása közötti otthoni erőfeszítések, munka-, szponzor-, és útkeresések. Viszonylag kevés terjedelem jut Zsolt személyiségének, családjának, mely nem feltétlenül baj, de ha önéletírás lenne, talán ez is másképp lenne. A könyv elénk tárja a hegymászás világát, melyet nyolcezer méternél is magasabb hegyeken már majdnem mindennapos jellemzőként kísér a halál, a legtöbb expedíció nem ugyanannyi ember részvételével ér véget, mint ahánnyal elindult. Zsolt balesetét is megismerjük, mely végül egyik lábának amputációját eredményezte, de ő nem adta fel, folytatta a hegymászást, kilencedik nyolcezresét, a Lhocét már műlábbal mászta meg.
A könyv felsorolt tengernyi pozitívuma sajnos szemben áll egy igen zavaró és jelentősnek mondható negatívummal, ami eddig a kötetig nem volt jellemző a kiadóra (kiadványaikban eddig szinte sosem fedeztem fel elírást), ez pedig a rengeteg sajtóhiba, ami méltatlan a témához és a főszereplőhöz is, bár egyik könyvhöz sem illene. Ami a legnagyobb baj, hogy nemcsak elírások, mondatok közepére beszúrt, vagy éppen mondatok végéről lehagyott írásjelek jellemzik, de komoly nyelvtani hibák is megjelennek. Általánosak a nem összeegyeztetett igeidők és szám/személyek egy-egy összetett mondaton belül, melyek nagyon zavaró és bosszantó hibák, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ezek mind-mind áthidalhatóak lennének egy egyszeri, de alapos átolvasással.
Sajnos ilyen hibából annyi van, hogy az már időnként kevéssé élvezhetővé teszi a könyvet, ráadásul rontja az egyébként gyönyörű, a legszebb kék árnyalatú borítóval bíró kötet színvonalát is, amely így sajnos könyvként kevésbé értékes, annak ellenére, hogy nagyon fontos üzenetet hordoz és egy lenyűgöző életutat mutat be.
A kötetet köszönöm a Libri Kiadónak!
10/7
Földes András: Erőss Zsolt - A Himalájánál magasabbra
422 oldal
Libri Kiadó, 2012.