Tavaly vettem a Nyugati téren 500Ft-ért ezt az igen szép kiadású kötetet, mely hosszabb-rövidebb buddhista tanmeséket és történeteket tartalmaz. Még novemberben álltam neki, aztán közel öt hónapig olvastam, egyéb könyvek mellett időnként elővettem, hogy egy-egy novellát magamévá tegyek. Hasznos olvasmánynak bizonyult.

A kötet fordítója, összeállítója és szerkesztője Szántai Zsolt, a magyar tervezésű, gyönyörű borító pedig Piblinger Emília nevét dicséri. A kötetben hosszabb-rövidebb történeteket találunk, a féltől, egészen a 20-25 oldalas novellákig. Ezek különféle, a buddhista életszemléletet, világképet és értékeket tükröző tanmesék, éppen ezért nem nélkülözik a népmesei motívumokat sem.

A Létünk indái novellái gondolatébresztő, elgondolkodtató és tanító-nevelő célzatú történetek, lezárásuk után rövid összefoglaló tanulságokkal, ezek nagy mértékben erősítik a mesés, népmesés vonalat. A történetek kivétel nélkül fontos és hasznos mesék, ám időnként a nyugati kultúrkörbe tartozó olvasó számára túlzott, már-már gyermeki naivitás jellemzi őket. Ezen túllépve azonban értékes és elgondolkodtató olvasmánynak bizonyulhatnak.

A kötetet érdemes forgatni, időnként elővenni, egy-egy novellát elolvasni, de egyszerre nem sokat, mert nagyobb adagokban elsikkadhatnak az amúgy fontos jelentéstartalmak.

10/7

Létünk indái, szerk.: Szántai Zsolt
196 oldal
STB Kiadó, 2010.
A fordítás alapjául a Buddhadharma Education Associaton kiadványai, Kurunegoda Piyatissa dzsátaka interpretációi, W. H. D. Rouse, H. T. Francis és R. Chalmers fordításai, valamint az eredeti, páli nyelvű szövegek szolgáltak.

Olvastam már néhány könyvet, de azt hiszem, hogy mexikói szerző műve még sosem akadt a kezembe. Most azonban a Bunkerzsúrt, ezt a Libri Kiadó gondozásában megjelent kék-sárga szépséget olvastam el, melyet egy számomra ismeretlen író, figyelemfelkeltő cím, rövid terjedelem és egészen kiváló borító jellemez.

Az elsőkönyves Juan Pablo Villalobos (1973-) a mexikói Guadalajarában látta meg a napvilágot. Az egyetemen marketinget és spanyol irodalmat tanult, a könyv megjelenése előtt dolgozott piackutatóként, irodalomkritikusként és útirajzíróként is. Az először 2010-ben megjelent Bunkerzsúr hamar ismertté tette, amerikai kiadása felkerült a Guardian elsőkönyves díjának rövid listájára, és a kritikusok is pozitívan fogadták.

A magyar kiadás egészen friss, két évvel az eredeti megjelenése után, az idei könyvfesztiválra jelent meg, a Libri Kiadó most induló szépirodalmi sorozatában. A kötet gyakorlatilag egy zsebkönyv, hiszen nem csak rövid, - alig több, mint száz oldal - de méretei sem túl nagyok, így könnyen magunkkal vihetjük, bár a kötet nagyon olvastatja magát, így garantáltan nem sokáig lesz kísérőtársunk, ha belekezdünk.

A Bunkerzsúr tehát egy elsőkönyves mexikói szerző kisregénye. Mindenekelőtt fel kell hívnom a figyelmet a zseniális borítóra, ami Réczey Zoltán munkája. Körülnéztem az interneten, mert kíváncsi voltam a kötet más országokban megjelent kiadásaira, és el kell ismernem: egyik terv sem ér még csak a közelébe sem. Az élénk, kontrasztos kék-sárga színpárosítás miatt egyből a szemünk elé ugrik a könyv, amit erősít az is, hogy mintha egy koponyával néznénk farkasszemet. Alaposabban megnézve valóban egy koponyát látunk, - ami egyébként remek érzékkel a Halottak napja tipikus mexikói kiegészítőjére, a színes koponyákra emlékeztet - ám sajátos alkotóelemek építik fel azt: guillotine, pisztolyok, sombrerók, pengék, töltények és dobócsillagok. A letisztult, minimalista és a könyv témájához tökéletesen illeszkedő borító igazolta a közhelyet, miszerint a kevesebb néha több.

Villalobos regénye egy jellegzetes helyi problémára hívja fel a figyelmet, ez pedig nem más, mint a drogkereskedelem. A mű különlegessége abban rejlik, hogy ezt egy rendhagyó szemszögből képes megjeleníteni. A történet főszereplője ugyanis egy 11 éves kisfiú, Tocstli, aki nem akármilyen kisfiú, ő egy mexikói drogbáró 11 éves kisfia. Ennek köszönhetően eléggé egyedi életvitellel rendelkezik: palotában lakik, szabadidejében a játékokon és a kalapgyűjtésen túl leginkább a szótárt bújja, kedvenc szavai a fellengzős és a szégyenletes. Kizárólag apját és néhány alkalmazottját ismeri, annyi és olyan játékot kap, amennyit és amilyet csak akar, valamint kastélyuk tele van egzotikus állatokkal: háziállataik papagájok, oroszlánok és tigrisek. Utóbbi kétféle állatnak igen gyakorlatias szerepe van, ugyanis Tocstli édesapja velük eteti meg az emberei által kivégzett ellenlábasait...

A fenti példa tökéletesen mintázza a könyv egészét, melyet túlzás nélkül lehet a zseniális jelzővel illetni. Villalobos műve a gengsztervilágot (drog, fegyverek, kínzások, gyilkosságok és prostituáltak) ötvözi a gyermeki nézőponttal (sajátos szóhasználat, szóismétlések, naivitás). Ez a kettősség egy nagyon sajátos, ugyanakkor abszurd és elég erősen morbid hangulatot, sőt humort eredményez: a kisfiú elbeszélését olvasva időnként nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk. Ilyen például az a szakasz, amikor Tocstli a gyermeki alaposság és naivitás alkalmazásával azt ecseteli, hogy egyik kedvenc, édesapjával játszott játéka az, amikor a testrészből és az azt ért képzeletbeli lövések számából kell megállapítani, hogy az áldozat ebben az esetben 1. meghalna, 2. életben maradna, vagy 3. nem lehet eldönteni.

A cselekmény csúcspontja az, amikor Jolkaut, az apa eldönti: be kell avatni gyerekét a teljes valóságba és egyben a bűnözés világába is. Ez elkerülhetetlen, hiszen Tocstli követi majd édesapját a "trónon". A kisfiúnak nincs választása, a nagyon korán és hamar felnövés réme vár rá.

A Bunkerzsúr egy sajátos, Villalobos által hitelesen bemutatott világ lefestése egészen sajátos szemszögből és lenyűgözően zseniális formában. A mű egyben ordító kritika is, egy embertelen, kegyetlen és messze nem gyerekeknek való, rideg világ kritikája. Azt is mondhatnám, szégyenletes...

A kötetet köszönöm a Libri Kiadónak!

10/9

Juan Pablo Villalobos: Bunkerzsúr
102 oldal
Libri Kiadó, 2012.
Fordította: Csuday Csaba
A fordítás alapjául szolgáló mű: Juan Pablo Villalobos: Fiesta en la madriguera

Azt hiszem, már majdnem mindenki hallott arról, hogy Daniel Radcliffe egy baljós, viktoriánus hangulatú thrillerrel próbál meg kilépni Harry Potter karakterének fogságából. Arról viszont biztosan kevesebben tudnak, hogy mint oly sok más mozgóképes alkotásnak, ennek a filmnek is egy regény volt az alapja, 1983-ból.

A filmet láttam, és nem tetszett. Radcliffe-el nem volt bajom, - sokak szerint hiteltelen a szerepben - nagyjából azt nyújtotta, amit kellett. Ugyanez a mutatvány a filmnek már kevésbé sikerült, így ismét bebizonyosodott, hogy - majdnem - mindig a könyv jobb mint a film. A történetet indokolatlan mértékben és túlságosan sok ponton változtatták meg: gyakorlatilag a végeredmény olyan szinten más, mint az eredeti regény, hogy szinte túlzás adaptációnak nevezni. A film megtekintését jó szívvel senkinek nem javaslom, esetleg a könyv elolvasása után, de ebben az esetben is csak illúziórombolónak. A 2012-es változaton kívül 1989-ben is forgattak egy tévéfilmet a történetből. Mivel sem jelen bejegyzés, sem a blog témája nem a filmek körül forog, így rugaszkodjunk is el és térjünk át a lényegre.

Susan Hill (1942-) kortárs angol szerző, ismert misztikus krimi- és detektívregény-író. A fekete ruhás nő című művére a már említett mozifilm alapján figyeltem fel. A történet főhőse az ügyvéd Arthur Kippst, aki agg korában emlékszik vissza ifjúságának egyik hátborzongató időszakára és tárja azt az olvasó elé. A fiatal ügyvédet egy hagyatéki ügyben vidékre, egy hátborzongató, viktoriánus házba küldik, ahol félelmetes és megmagyarázhatatlan események zajlanak, mindezek pedig összefüggésbe hozhatóak egy rejtélyes, fekete ruhába öltözött nővel.

A regény rövidnek mondható, alig kétszáz oldal, ám Hill mégsem spórol a karakterábrázolással és a felvezetéssel. A cselekmény nagyon lassan épül fel, nagyjából a könyv feléig semmi ijesztő nem történik, mindez persze csak azért, hogy a kötet második felében elszabaduljanak az események. A komótos építkezés remek, nekem nagyon tetszett, hiszen bemutatta a szereplőket és egyáltalán nem untatott, épp ellenkezőleg: sikerült felcsigáznia az érdeklődést.

Az események hátterében álló múlt történései fokozatosan derülnek ki, Kippst apránként fedezi fel a kirakós játék részleteit, hogy végül minden apróságra fény derüljön. A könyv már említett második fele igen félelmetesre sikeredett, az olvasásban oldalakon át folyamatosan libabőr volt kísérőtársam - pedig fényes délután olvastam - időnként még a szemem is bekönnyezett, olyan elsöprő erejű hatása volt az olvasottaknak. Utánagondolva nem hiszem, hogy féltem volna már ennyire könyvtől. Hill az ember olyan zsigeri félelmeihez nyúl, mint a sötétségtől és a megmagyarázhatatlan eredetű hangoktól való egészséges távolságtartás. Az ijesztgetést szolgáló szakaszokon túl az egész regényt valami sötét és baljós lengi be, nagyon erős a hangulatfestés.

A fekete ruhás nő egy izgalmas és szórakoztató olvasmány, - főleg a borzongani vágyó olvasó számára - és minden nemű happy endet nélkülöz. Nem csak a történet maga, de annak lezárása is sötét, hatásos és nagyon drámai: Hill el tudja érni, hogy szellemhistóriája a kötet becsukása után is még hosszú órákig, napokig, hetekig velünk maradjon.

10/8

Susan Hill: A fekete ruhás nő
204 oldal
General Press, 1995.
Fordította: Gieler Gyöngyi
A fordítás alapjául szolgáló mű: Susan Hill: The Women in Black

Keyes előbb 1959-ben novellaként, majd 1966-ban regényként megjelent műve különleges és érdekes alapötletével felkelti az érdeklődést, amit az egész cselekmény során meg is tart, hogy aztán később egyedi formaiságával és történetével falhoz csapja az olvasót, aki a sokkhatásból felocsúdva nem tehet mást, mint újabb könyvet sorol kedvencei sorába.

Daniel Keyes (1927-) kortárs amerikai író, aki New Yorkban, azon belül is Brooklynban látta meg a napvilágot. Keyes pszichológiából szerzett BA diplomát, később divatfotózást is tanult, majd MA diplomáját esti iskolában szerezte, angol és amerikai irodalomból, miközben a hétköznapokon angolt tanított, hétvégente pedig az írásnak szentelte idejét. A pszichológia iránti érdeklődése írói munkásságában is megfigyelhető, jellemző témaválasztása a pszichiátriai problémákkal, elmezavarokkal közdő ember élete. A Virágot Algernonnak mellett elég egy másik híres művét, az Ötödik Sallyt megemlíteni ennek igazolására. Jelen könyvből három filmfeldolgozás is készült: egy 1968-as amerikai mozifilm mellett egy 2000-es kanadai-amerikai, illetve egy 2006-os francia tévéfilm is feldolgozta a történetet.

A regény szerepel idei várólista csökkentésem listáján, ezt olvastam másodiknak a tizenkettőből. Borzasztóan csúnya az 1979-es kiadás, melyhez szerencsém volt, de a regény olyan erejű, hogy egy pillanatig sem zavart a kinézete. Az olvasást megelőzően szinte kizárólag jót hallottam róla. Az ilyen esetekben mindig tartok attól, hogy nálam majd nem "működik" úgy a könyv, ahogyan másoknál, de ez esetben le kell szögeznem, hogy a felépítményt, ami a könyv dicséretére épült fel, most én sem fogom lerombolni, sőt, talán egy két téglát magam is hozzáteszek.

A Virágot Algernonnak kissé sci-fi is, hiszen egy értelmi fogyatékos férfit merőben új műtéti eljárással "felokosítanak", melynek köszönhetően fokozatosan kivételes képességűvé válik, idővel gyakorlatilag saját orvosainál is sokkal okosabb lesz. Viszonylag gyors fellendülését azonban hasonlóan sebes hanyatlás követi, ebben rejlik a regény drámája.

A műre egészen zseniális forma jellemző. A főszereplő, Charlie Gordon naplószerű feljegyzéseit olvassuk, melynek megírására az orvosok kérik meg, hogy nyomon követhessék fejlődését. A szerző elképesztően jól ír, kitűnően ábrázolva mind a nagyjából 60-as, mind a 160-as IQ-val rendelkező ember írásképét, helyesírását, szóhasználatát, fogalmazásmódját. A rengeteg szándékos elírás, helyesírási hiba eleinte elég zavaró, de néhány oldal után rögtön belerázódik az olvasó és magával rántja a történet.

Charlie okossá válása után naplójegyzeteiben visszaemlékezik korábbi életének sanyarú éveire, arra, hogy milyen sokat szenvedett. Ennek a szenvedésnek okozói pedig embertársai voltak. Remekül és igen fájdalmasan mutatja be a szerző a gyermek Charlie családjának hozzá nem értő és kegyetlen viselkedését is. A visszaemlékezéseknek köszönhetően a mű éles társadalomkritika is, tökéletesen bemutatja, hogyan bánnak az átlagemberek egy maguknál butábbnak tartott, annak tűnő, vagy ténylegesen butább emberrel. A remek formaiság mellett ez az üzenet a könyv igazi értéke. Keyes heves életigenléssel áll ki a legfontosabb emberi érték, az empátia mellett. Ráébreszti olvasóját: azért, mert valaki csekélyebb értelmi képességekkel rendelkezik nem ér kevesebbet, ugyanolyan ember, mint bárki más. Saját érzésekkel és emlékekkel.

Az okos Charlie, aki orvosainál hamarabb felismeri, hogy elkerülhetetlen szellemi hanyatlás vár rá, szívbemarkoló elszántsággal néz szembe sorsával.

"Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést."

Őszintén megvallva a mű utolsó tíz oldala talán a legfájdalmasabb könyvbefejezés amit valaha olvastam. Általában nehezemre esik sírni egy könyvön, nagyon ritkán fordul elő, de ezen a tíz oldalon úgy összefolytak előttem a betűk, hogy nem mindig láttam mit olvasok. Az elejétől a végig nagyon tetszett a könyv, de ez az utolsó pár oldal volt az, ami megkoronázta és egyik kedvenc kötetemmé tette.

A Virágot Algernonnak egy rendkívüli erejű, fájdalmasan szívbemarkoló történet emberségről, szeretetről és együttérzésről. Bemutatja nekünk Charlie-t, azt az Embert, aki ugyanarra vágyott, mint mindenki más: arra, hogy szeressék.

10/10

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
254 oldal
Kriterion Könyvkiadó, 1979.
Fordította: Szepessy György
A fordítás alapjául szolgáló mű: Daniel Keyes: Flowers for Algernon

Immár tizenkilencedik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál a Millenárison, április 19-től 22-ig. Tavaly az Európai Unió országai és egy-egy írójuk volt a díszvendég, idén sem egy ország, hanem együttesen a skandináv államok, így Dánia, Norvégia, Svédország, Izland és a hozzájuk csatlakozó Finnország kap kitüntetett figyelmet. A díszvendég író az olasz Claudio Magris lesz.

Április 19-én Cervantes és Shakespeare halálának április 23-i évfordulójáról való megemlékezés jegyében nyitják meg a fesztivált. A nyitónapon kilátogató hölgyek egy szál vörös rózsát kapnak. A könyvfesztiválra 300 új kötet jelenik meg és várhatóan 350 program színesíti majd a rendezvényt. Az északi díszvendég-stand mellett sok könyvvel érkezik majd Románia, Oroszország, Szaúd-Arábia, Kína, Spanyolország, Szlovákia, Olaszország, Brazília és Németország is.

A vásár résztvevőiről és programjáról különszámmal jelentkezik a Népszabadság, a Heti Válasz, az Élet és Irodalom, valamint a magyar Lettre International is. Az Új Könyvpiaccal együttműködve nyomtatott formában és online is közreadják majd a könyvfesztiválra megjelenő új könyvek katalógusát, és a könyves standokon figyelemfelkeltő könyvjelzővel külön is megjelölik az újdonságokat. A könyvfesztiválon szavazhatnak a látogatók a Szép Magyar Könyv Verseny közönségdíjára, amelyet az Ünnepi Könyvhét nyitónapján, június 7-én adnak át.

A szép számú külföldi író között ott lesz a dán Janne Teller is, valamint sok magyar szerző is dedikál, köztük Jókai Anna, Lackfi János, Papp Sándor Zsigmond, Benedek Szabolcs, Dr. Csernus Imre, Havas Henrik, Müller Péter, Raffay Ernő, Csoóri Sándor, Böjte Csaba, Galla Miklós, Süveges Gergő, Vámos Miklós, Dolák-Saly Róbert és M. Kiss Sándor is.

További információ a könyvfesztivál honlapján érhető el, magyar és angol nyelven.

Richelle Mead amerikai urban fantasy író, korábban a Vámpírakadémia- és Vérvonalak-sorozatokkal vált világhírűvé. Hatkötetes Georgina Kincaid-sorozatának az Agave Kiadónál nemrég megjelent első kötetét, A szukkubusz dala című könyvet nyerheted meg most a Librariumon. Ehhez nem kell mást tenni, mint öt egyszerű kérdésre válaszolni.

A játék kérdései a következők:

1. Melyik évben született az írónő és melyik amerikai városban él jelenleg?

2. Mi a szukkubusz?

3. Mi A szukkubusz dala című könyv eredeti, angol címe?

4. A Librariumon hány olyan könyvről olvasható kritika, amely az Agave gondozásában jelent meg?

5. Ray Bradbury: Marsbéli krónikák című könyve 10-ből hány pontot kapott a Librariumon?

A regénybe egyébként bele is lehet olvasni, az Agave honlapján. Az öt helyes választ beküldők között egy példányt sorsolok ki A szukkubusz dala című könyvből. A válaszokat a librariumblog@gmail.com e-mail címre várom, április 27-én, pénteken 23:59-ig. A levél tárgya "A szukkubusz dala - játék" legyen!

Szerencsés játékot! :)

A mai bejegyzésben egy olvasási és könyvvásárlási szokásokkal kapcsolatos felmérést ajánlok, melynek kitöltésével egy hallgatót láthatunk el hasznos információkkal készülő szakdolgozatához, másrészt a kérdőív kitöltésével mi is jól járhatunk, hiszen az e-mail címüket megadó kitöltők között 3 példány kerül kisorsolásra a 2x1 perces novellák; tisztelet Örkény Istvánnak című, Örkény születésének 100. évfordulójára megjelent kötetből.

A kérdőív kitöltése csak néhány percet vesz igénybe és a 15 év feletti, magyar, nyomtatott könyvet olvasni szerető lakosokat célozza meg. A kitöltés név nélkül történik, a felhasznált adatok csupán statisztikai számításokhoz szükségesek, melyek csak a szakdolgozat elkészítéséhez kerülnek felhasználásra.

Amennyiben a könyvsorsoláson is részt kívánunk venni, nem kell mást tennünk, mint a kérdőív végén megadni e-mail címünket. Ezzel abba is beleegyezünk, hogy a Tevan Alapítvány hírleveleket küldjön az új könyvek megjelenésekor, könyvbemutatókról és kiállításokról. A hírlevélről a jövőben le lehet iratkozni. A nyerteseket e-mailben értesítik majd.

A 2x1 perces novellák; tisztelet Örkény Istvánnak című kötet Örkény egyperces novellái mellett kortárs írók azokról megálmodott parafrázisait is tartalmazza, többek között Grecsó Krisztián, Tóth Krisztina és Vámos Miklós tollából. A kötet a Tevan Alapítvány és a Mazsike (Magyar Zsidó Kulturális Egyesület) kiadásában jelent meg. A kötet bemutatója április 17-én, kedden 18:00-kor lesz a Klauzál13 Könyvesbolt és Galériában (Budapest VII. ker., Klauzál tér 13.). A rendezvényen a szerzők olvassák fel műveiket, a belépő 800 Ft, amely a kötet árát is tartalmazza.

A Tevan Alapítvány szándékában áll újraindítani Tevan Könyvtár Olcsó Könyvek sorozatát, melyben kiváló magyar kortársak műveit fogja megjelentetni. A kezdeményezéshez Facebook oldalukon lehet csatlakozni.

1964 óta egyik legnagyobb költőnk, József Attila születésnapján, április 11-én ünnepeljük a magyar költészet napját. Ugyanezen a napon született a magyar irodalom másik óriása, Márai Sándor is. Talán nem is az a fontos, hogy éppen tőlük olvassunk ma, elővehetjük Babitsot, Kosztolányit, Petőfit, Radnótit vagy Csokonait is. A sor szerencsére hosszan folytatható, hiszen számtalan kiváló költő művei gazdagítják a magyar irodalmat.

Ugyanakkor nem muszáj évszázadokat visszarepülnünk az időben, ha színvonalas, magyar verseket szeretnénk olvasni. Az internet modern világában is fellelhetünk valódi kincseket.

Számomra eddig ismeretlen, kortárs, magyar szerző és egy manapság csontig lerágott téma a fülszövegben: vámpír. Első - sőt második - ránézésre jellemzően nem annak a könyvnek tűnt, amit azonnal elolvasnék, de ekkor felbukkant emlékezetemben Kondor Vilmos hasonló karakterű Budapest noir-ja, mint az utóbbi évek egyik legpozitívabb meglepetése és eldöntöttem: elolvasom. Ez is jó lépésnek bizonyult.

Ahogyan említettem a szerző eddig számomra ismeretlen volt, amit A vérgróf olvasása után különösen sajnálok. Benedek Szabolcs (1973-) Budapesten született, majd másfél és tizennyolc éves kora között Szolnokon lakott, azóta ismét a fővárosban él. A Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Társadalomtudományi karán szerzett diplomát, politikatudomány szakirányon. Benedek gimnazista kora óta ír, regényt, tárcát, novellát és kritikát. Műfordítóként is aktív, 2003-ban az ő fordításában jelent meg először magyarul John Polidori 1813-as klasszikus vámpírkisregénye, A vámpír. 2010-ben József Attila-díjjal jutalmazták. A Libri Kiadónál elsőként megjelenő műve jelen kötet, A vértrilógia első része.

A vérgróf egy jó fogású, igényes és szép kötet, amit jó érzés kézbe venni. A borító nem túl hivalkodó, inkább visszafogott elegancia jellemzi, ennek ellenére megragadja a szemlélődő figyelmét, mindemellett remekül illik a történethez is. Az alaphelyzet egyszerű: 1910-et írunk, a helyszín a békebeli Budapest, ahol egy rejtélyes sorozatgyilkos szedi áldozatait. Az eseteket összekötő szál könnyen felismerhető, hiszen az áldozatok mindegyike prostituált, valamint még egy tényező közös a gyilkosságokban: mindannyiukat brutális kegyetlenséggel ölték meg, a holttestek valósággal szétmarcangolva hevernek az utcán. Ezzel egy időben érkezik meg a fővárosba egy rejtélyes gróf, aki éjszakánként aktív és még soha nem látták enni...

A regényben valós történelmi személyiségek is felbukkannak, mind a színház, - Hunyady Margit, Ditrói Mór, Bródy Sándor - mind pedig az irodalom - Ady Endre, Molnár Ferenc, Móricz Zsigmond - világából. A Libri honlapjának összeállítása alapján többet is megtudhatunk a mű valós szereplőiről és helyszíneiről. Rajtuk kívül érdekes kitalált karaktereket is felvonultat A vérgróf, mint a törtető újságíró, Szállási Titusz, az előbb színésznővé, majd örömlánnyá vedlő Tarnóczay Etelka, a fiatal nyomozó, Mihucz Ervin, a prostituált leányanya, Sára vagy az erősen dadogó Weiner Áron.

A könyvhöz egy kissé túlságosan hatásvadász, ám figyelemfelkeltő és hangulatos könyvelőzetes is született:

A mű legjobb jellemzője az erős hangulat, mely nem mindig elsöprő, de igen aprólékosan felépített és időnként magával ragadó. Olvasás közben stílusa a legjobb magyar klasszikus regények fogalmazásmódját juttatta eszembe, gyorsan kiverve fejemből az elképzelést, miszerint ez egy újabb divatos vámpíros történet. Az utóbbi években mind könyvek, mind filmek terén Dunát lehetett rekeszteni a különféle vérszívókat felvonultató alkotásokkal, melyek nagy részéről nem éppen a színvonal az elsőre eszünkbe ötlő fogalom. Szerencsére A vérgróf más, mint amire számítottam. Ugyan van benne vámpír, ám nem ő a leglényegesebb, nem rá épül a regény és bugyuta szerelmi szál sem lelhető fel benne.

Ehelyett A vérgróf egy szépirodalmi igénnyel megírt, izgalmas krimi, melyben szinte mellékesen szerepel egy vámpír is. Valahol olvastam egy interjút a szerzővel, aki maga is hasonlóan nyilatkozott: elkezdte megírni a könyvét, majd egy idő után ráeszmélt, hogy egy vámpír is ólálkodik benne. Ez a végeredményen is megfigyelhető. A több szálon futó cselekmény csak egyik alkotóeleme a gróf, a többi karakter is legalább olyan fontos, majd pedig a szálak természetesen összefutnak és megválaszolásra kerülnek a felbukkanó kérdések.

A regény összességében egy teljesen kerek történet, melyet a szerző képes volt lezárni, így önmagában is értelmezhető, ám magával hordozza a folytatás lehetőségét is. A következő kötet várhatóan ősszel érkezik majd, A vérgrófnő címmel, ezt követi majd jövő tavasszal A vértanú címet viselő, trilógiazáró rész. A vérgróf egy jó sorozatindító, izgalmas századelős krimi, a klasszikus vámpírtörténetek vámpírkarakterével. Érdekes és a fordulatokat sem nélkülöző olvasmány, melynek jövőbeli folytatása azonnal felkelti az érdeklődést az erdélyi helyszín lehetőségeinek fellebbentésével. Remélhetőleg a szerző ki is használja majd ezeket.

A kötetet köszönöm a Libri Kiadónak!

10/8

Benedek Szabolcs: A vérgróf
478 oldal
Libri Kiadó, 2012.

Az újonnan megalakult Ad Astra kiadó a XIX. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenteti meg első négy kötetét, ahol jelen is lesznek, az F5-ös standon, a Millenáris Fogadóban. Egyik könyv érdekesebbnek tűnik, mint a másik, még a nem kifejezetten sci-fi rajongók számára is, így lássuk melyek lesznek ezek.

Mielőtt azonban a könyvekről olyan sorrendben szólnék, amennyire szerintem érdekesnek ígérkeznek, előbb röviden az Ad Astra-ról: a kiadó honlapja még készül, addig a Facebookon érhetők el, ahol várják a véleményeket a könyvek borítóiról (is). A kiadó fő profilja az igényes, kortárs, fantasztikus regények. Idén 8-10 kötetet terveznek kiadni. Az e-könyvek pártolóinak jó hír, hogy A felhúzhatós lány és a Marija Morevna és a halhatatlan című könyvek prc és epub formátumban is megvásárolhatóak lesznek, mégpedig 1500 Ft-os, igen baráti áron.

Paolo Bacigalupi: A felhúzhatós lány

"Az utóbbi évek legsikeresebb sci-fije, az utóbbi évek legtöbb díjjal kitüntetett regénye, ami egy olajválság utáni Thaiföldön játszódik, ahol a városokat a globális felmelegedés miatt megemelkedett tengerszint­től gátrendszerekkel védik, pusz­tító genetikai járványoktól retteg mindenki, és ahol a genetikailag módosított, szolgalelkű lány, Emiko és a kíméletlen üzletember, Anderson Lake találkozása egész Thaiföldet megrengeti."

A fülszöveg alapján érdekesnek ígérkezik a könyv, ehhez minden adott: egzotikus helyszín, izgalmasnak tűnő, ám elég elkeserítő jövőkép, fontos üzenet, valamint társadalmi és emberi szempontból is ellentétes két főszereplő. A borító zseniális, a felső és alsó rész, előtér és háttér ordító ellentétével. Előbbi modernsége a felhőkarcolókkal, darukkal és léghajókkal, valamint utóbbi lepusztultsága a koszos és színes bazárral, az elefánttal. Megragadja a tekintetet és megmozgatja a fantáziát.

Lauren Beukes: Zoo city

"Többszörösen díjazott urban fantasy, amiből nemsokára filmet fognak forgatni. A regény alternatív világában azokat a bűnösöket, akik valaki más haláláért felelősek, miszti­kus átok sújtja: állatok szegődnek melléjük élő lelkiismeretként és a társadalomból való kiközösítettség jelképeként. A főszereplő a fiatal Zinzi, lajhár társával egy különös ügyben nyomoz: egy eltűnt tinipopsztárt kell megtalálnia még a közelgő lemezbemutató előtt."

Komoly és érdekes erkölcsi kérdések felvetése, ötvözve népmesékre emlékeztető, átkot és állatokat szerepeltető szállal. A borító illik a hangulathoz, a lány egzotikus szépségével és a lajhárral az előtérben, valamint a modern városképpel a háttérben ismét csak az ellentétek kapnak hangsúlyt.

Catherynne M. Valente: Marija Morevna és a halhatatlan

"Stílusát az írónő myth­punk néven definiálta; előszeretettel használ mitologikus és mesei elemeket műveiben. Ebben a regényében az orosz mesék mélyére ás. A főszereplő, Marija Morevna gyerekkorában tanúja lesz annak, ahogy madárból emberré változott jóképű fiatalemberek feleségül veszik a nővéreit. Amikor pedig lassan feltárul előtte az orosz mítoszok láthatatlan világa, érte is eljön Halhatatlan Koscsej– hogy nagy hatalmú mesebeli lények és törékenyemberek játszmájának, sodró lendületű történetének részese legyen."

A mythpunk kifejezéssel nem tudok mit kezdeni és a fülszöveg alapján nem is igazán tudom még, hogy mit gondoljak erről a könyvről. Az orosz mesék felhasználása mindenesetre ígéretesnek tűnik, a borító is ezt sugallja, régivel az előtérben és várossal a háttérben, azzal a különbséggel, hogy itt semmi sem tűnik modernnek.

Hannu Rajaniemi: Kvantumtolvaj

"Egy vérbeli sci-fi regény, többek közt a közösségi média jövőjéről. A finn származású íróval pusztán az első fejezet elolvasása után azonnal szerződést kötött az angol és az amerikai kiadó is. Jean leFlambeur kifinomult úriember és fondorlatos mestertolvaj, aki gondolatokat, ékszereket és titkokat lovasít meg a jövőbeli naprendszer egzotikusan különc társadalmaiban. Hamarosan viszont kezdetét veszi kalandja a Marson, ahol meg kell találnia elrejtett személyiségét."

A könyvek közül ez keltette fel legkevésbé az érdeklődésemet, talán azért is, mert A felhúzhatós lány mellett ez tűnik még igazán vérbeli sci-finek és nem vagyok kifejezetten sci-fi olvasó. A közösségi média jövője mindenesetre érdekes kérdésekhez vezethet. A borító nem nyerte el a tetszésemet, a bal oldala túlságosan kusza, a férfi képe pedig beleolvad ebbe és nem ugrik ki eléggé.

Ma lenne 100 éves Örkény István (1912-1979) József Attila-díjas, kétszeres Kossuth-díjas író, drámaíró. Örkényben a magyar groteszk próza megteremtőjét, a magyar abszurd dráma jeles képviselőjét tisztelhetjük. Neki köszönhetjük az Egyperces novellákat és a Tótékat is. Utóbbiból Fábry Zoltán forgatott filmet Latinovits Zoltán főszereplésével, Isten hozta őrnagy úr! (1969) címmel, melyet ma 21:05-kor a Duna Tv ad le.

Örkényre az Egyperces novellák közül hárommal emlékezünk:

"Szóvirágok

Ezúton mondok köszönetet mindazoknak, akik szeretett férjem elhunyta alkalmából jóleső szerencsekívánataikkal elhalmoztak.

Ki látta kétéves, Zoli névre hallgató, nőstény, hosszú szőrű, szobatiszta középfülgyulladásomat?

Részeg halottakat nem szolgálunk ki!

Bajtársi találkozó
E hó 20-án a városligeti kertvendéglőben bajtársi összejövetelre hívom mindazokat, akik tíz évvel ezelőtt ugyanebben a kerthelyiségben történt agyonverésemen személyesen részt vettek.

A sétányokon papírpénzt szétdobálni tilos!

Felkérjük t. vendégeinket, hogy a női napozót férfi ivarszervekkel ne látogassák.

Egy Volkswagen miért nem lehet boldog?

A zászlót etetni, piszkálni, ingerelni szigorúan tilos!

Vigyázat! A kapu harap!"

"Mi mindent kell tudni

Érvényes két díjszabási övezet beutazására, egy órán belül, legföljebb négyszeri átszállással, a felszállóhelytől az utazás céljához vezető legrövidebb útvonalon. Átszállni csak keresztezéseknél, elágazásoknál és végállomásokon lehet, de csak olyan kocsira, melynek útvonala az előzően igénybe vett kocsik útvonalától eltér. Egy utazás során csak egy Duna-híd és minden útvonal csak egyszer érinthető.
Kerülő utazás és útmegszakítás tilos!"

"Ügylet

1. Elismervény
Alulírott Hallada Jutka ezennel tanúsítom, hogy édesanyám, dr. Hallada Ernőné budapesti lakos melléből a mai napon nyolc deciliter tejet leszoptam. Minthogy a tej jó minőségű és elegendő mennyiségű volt, ezennel kijelentem, hogy dr. Hallda Ernőné budapesti lakossal szemben semmiféle további igényt nem támaszthatok.
Hallada Jutka s. k.
csecsemő

2. Nyilatkozat
Alulírott dr. Hallada Ernőné budapesti lakos ezennel kijelentem, hogy a Hallada Jutka budapesti lakosnak juttatott nyolc deciliter anyatej átadása nekem nem megterhelést, hanem épp ellenkezőleg, megkönnyebbülést szerzett. Ennélfogva Hallada Jutkától se hálát, sem anyai ellenszolgáltatást sem a jelenben sem pedig a jövőben nem igényelhetek.
dr. Hallada Ernőné
anya"

Örkény István művei a moly.hu-n.

Kiss Ádám nem író, ezt leszögezhetjük. Ebből azonban még nem következik, hogy könyve ne legyen könyv, de jelen esetben talán ezt is rögzíthetjük. Könyvnek tehát túl kevés, poénnak viszont túl drága a Szütyiő, bár kétségtelen, hogy ajándéknak elég színes és mégis csak ismert ember írta, de semmi több.

Kiss Ádámot (1985-) azt hiszem senkinek sem kell bemutatnom, az RTL Klubon futó Showder Klub nevű stand-up comedy műsor vitathatatlanul legismertebb, - facebook-os rajongóinak száma több mint 300 ezer - bár szerintem nem legtehetségesebb tagja. Utóbbiról természetesen lehetne vitatkozni, de nem érdemes.

A teljesen kiérdemelt sikert meglovagolva az utóbbi időben az Ulpius-ház Könyvkiadó gondozásában sorra jelennek meg a műsorban szereplő humoristák által jegyzet művek. Ezen könyvek sorából eddig még csak Kovács András Péter első regényéhez, a Multigázhoz volt szerencsém, ami nem okozott nagy csalódást és kellemes olvasmánynak bizonyult. Utóbbi azonban sajnos nem mondható el a Szütyiőről. Kezdhetném máris a címnél, ami szőrszálhasogatásnak tűnhet - tekintve, hogy messze nem ez a kötet legnagyobb hibája - de engem mégis inkább idegesít, mint megmosolyogtat, hogy a könyv címe egy nem létező szó. A szerző azt hiszem erről úgy nyilatkozott, hogy a "szütyő" szóhoz egy betűt hozzátoldva alkotta meg a címet, de ebben nem vagyok teljesen biztos, így nem is firtatom tovább a témát. Annyit még hozzátennék, hogy az "Ádám" név ékezetek nélküli szerepeltetését a borítón szintén nem igazán értem.

Térjünk inkább a lényegre és beszéljenek a tények! A könyvet nagyjából 50 perc alatt olvastam végig, ami meglepő lenne, hiszen 160 oldalas, ám tengernyi egész oldalas fotó és szóköz, sorköz, térköz díszíti, ami megkönnyíti az előrehaladást. A kötet ellenben újkorában 3499Ft-ba került, ami az előző adatokkal összehasonlítva, finoman fogalmazva is nem túl jó ár-érték arányt mutat. Az általam olvasott példányt szerencsére kölcsön kértem, így ezzel kapcsolatban részemről dühről nem, inkább csak szolid felháborodásról nyilatkozhatok.

Az anyagi világon túl a Szütyiő - időnként - vicces, de nem eléggé. Nagyjából kétszer-háromszor nevettem el magam, ami önmagában sem túl jó arány egy humorosnak szánt olvasmány esetében. A kötet sokszor egyszerűen nem vicces, inkább fárasztó és nem a jó értelemben. Időnként elő-előfordulnak a korábbi adásokból, élőszóban már hallott fordulatok és poénok, ezek tovább rontják az olvasás élvezeti értékét.

A Szütyiő nem összefüggő regény, rövid történetek és írások, valamint a már említett egész oldalas képek alkotják. Ez önmagában még nem lenne baj, sőt, azonban utóbbiak között vannak megmosolyogtatóak, de sok közülük egyáltalán nem vicces. Amennyiben nem ismerném a tévéből Kiss Ádámot és nem tudnám elképzelni, hogy a kötet történeteit hogyan adná elő, talán még ennyire sem nevettetett volna meg és azt a két-három felröhögést is kihúzhatnánk a pozitívumok listájából.

Ezekkel ellentétben a kötetnek vannak biztató elemei is, mint például a Hollandiás e-mail vagy a horoszkóp, ezekben felcsillan Ádám humora és tehetsége, de sajnos ezek a szakaszok egyértelmű kisebbségben vannak a kötet egészéhez viszonyítva. Nem érzem úgy, hogy Ádámnak írásban bármit is folytatnia kéne, ő és a közönség is jobban jár, ha a stand-up műfaj mellett marad. Azonban ha valaha mégis újabb kötet kiadását határozza el, ezeknek a tényleg vicces elemeknek a továbbvitele lehet a járható út.

Összességében a Szütyiő olvasása után a véleményem felemás, sokkal inkább, mint előzőleg számítottam rá. Nagy csalódás volt a könyv, mint ahogyan fentebb említettem, jóindulatú tanácsként a szerzőnek azt javasolnám, hogy maradjon a műfajában, melyben kétségtelenül nagyon tehetséges és szerethető. A Szütyiő elolvasását egyedül Ádám elkötelezett rajongóinak tanácsolom, bár ők is leginkább úgy tegyék ezt, hogy kölcsön kérik valamelyik ismerősüktől: a könyv 2010 karácsonyának egyik slágerajándéka volt a könyvek között, biztos, hogy az öcsike, valamelyik unokatesó vagy barát megkapta ajándékba.

10/4

Kiss Ádám: Szütyiő
160 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010.

A Varjak lakomájával negyedik kötetéhez érkezett Martin fantasy regényfolyama, A tűz és jég dala ciklus. A sorozat kezdetben trilógiának indult és jelenleg úgy fest: összesen hét része lesz. A Varjak lakomája ugyanolyan színvonalas és élvezhető, mint három megelőző társa, ám a sorozat kötetei közül most először az egyenletesség és az izgalom terén néha akad egy kis adóssága Martinnak.

A komolyabb, konkrét cselekményrészletekre vonatkozó spoilerezést - mint mindig - ebben a bejegyzésben is kerülöm majd, ám mégis egy sorozat negyedik részéről van szó, ennek köszönhetően elkerülhetetlenek bizonyos kisebb spoilerek, ezért azt javaslom, hogy csak az folytassa az olvasást, aki már legalább a harmadik résznél tart.

A Trónok harca, a Királyok csatája és a Kardok vihara után a negyedik kötet tehát a Varjak lakomája címet kapta. A harmadik könyv rekord nagyságú méreteihez képest a negyedik rész soványabb, ennek megvan a maga oka. Erre a kötet végén egy rövid utószóban maga Martin ad magyarázatot. Eszerint az író művének megírásakor a cselekmény előrehaladtával olyan terjedelemhez jutott el, amit már nem lehetett volna egyetlen kötetben kiadni. A negyedik könyv történéseit ezért két kötetre bontotta, sajátos módon úgy, hogy az adott időszak történeteinek csak a felét meséli el, hiszen a szereplők nagyjából fele szerepel csak a regényben: a másik felük egyszerűen kimaradt.

Talán ennek is köszönhető, hogy ez a rész nem került annyira közel hozzám mint az előző három, hiszen keresve sem találjuk meg Tyrion Lannistert, Daeneryst, Havas Jont, Stannis Baratheont, de Tengerjáró Davos vagy Melisandre sem jut szóhoz. Természetesen vitatható, hogy ez jó döntés volt-e az író részéről, ám mégis ő ennek a világnak a megalkotója, így feltételeznünk kell, hogy ez volt a legjobb megoldás. Az ötödik kötetben, a Sárkányok táncában - ami várhatóan áprilisban jelenik majd meg magyarul - kiderül.

A bevezetőben említett két fenntartás ebből a döntésből fakad. A szereplők feleződésének köszönhetően egy-egy karakter jóval gyakrabban tér vissza a történetben, emiatt a késleltetés és az izgalom időnként kevésbé hatásos, mint a korábbi kötetekben. Ezenkívül a négy könyv közül egyedül ennél volt alkalmanként olyan érzésem, hogy néhány fejezet túl keveset adott az egészhez, hogy megfogalmazásra kerüljön, esetleg kicsit rövidebben, tömörebben kellett volna megírni. Mondom ezt annak ellenére, hogy túlzás nélkül minden oldalnyi időt élvezek amit Westeroson tölthetek, épp csak a szerző talán néhol a feleslegesen terjedelmes történetvezetés hibájába esik.

"A halott történelmet tintával írják, az élőt viszont vérrel."

Ezeken kívül egyetlen, ezeknél jelentősebb és bosszantóbb hibája van a kötetnek, ez azonban a magyar kiadás sajátja. Többször találkoztam azzal a véleménnyel, hogy nem megfelelő színvonalú a Martin-kötetek fordítása. Nem olvastam még az eredeti szövegeket, így nem biztos, hogy tökéletesen meg tudnám ezt ítélni, de az, hogy ennél a könyvnél valami megváltozott, talán mégis azt bizonyítja, hogy eddig színvonalas volt a fordítás. A Varjak lakomájában azonban nem csak látványosan több sajtóhiba és elírás található, mint az előző kötetekben és egy átlagos kiadásban, de időnként magyartalannak ható, szóismétléseket tartalmazó, esetlennek tűnő megfogalmazásokkal is találkozik az olvasó. Ez főleg a könyv egy adott szakaszára jellemző, idővel ezek mérséklődnek és élvezhető marad a kötet. A Varjak lakomája az első A tűz és jég dala ciklus kötetei közül, melyet nem egy, hanem két fordító ültetett át magyarra. Nem tudom, hogy ez mennyiben játszik szerepet a hibákban - elképzelhető, hogy egyáltalán nem. Egyetlen konkrét példa: a Lannisterek jelmondatát, a "Hear my roar!"-t az eddigiekben következetesen "Halld üvöltésem!"-nek fordították, a Varjak lakomájában viszont "Halld ordításom!"-ként bukkan fel. Láthatóan nem eget rengető hiba ez, de figyelmetlenségre utal és bosszantóan képes kizökkenteni az olvasót. A kötet újabb kiadása előtt fontos lenne, annak alapos átvizsgálása és újraolvasása.

A fenti példa jól mutatja, hogy a könyv hibái nem jelentősek, nem teszik élvezhetetlenné a művet, inkább csak zavaróak. Ezeket leszámítva ugyanis a Varjak lakomája is remekül megállja helyét a Martin-kötetek sorában. A karakterek kidolgozottsága, személyiségük árnyaltsága egyaránt még mindig lenyűgözően tökéletes. E mellett a történések is jól kidolgozottak, Martin még mindig biztos kézzel vezeti tengernyi szereplőjét az események sodrában, melyek izgalmasak és fordulatosak. Természetesen megszokott elemként a szexualitás és az erotika realista, nyílt ábrázolása is ugyanúgy jelen van.

Néhány szereplő halála sem marad el, csak hogy a rajongók még jobban megutálhassák Martint, vagy éppen ellenkezőleg: növekedjen bennük a csodálat látva bátorságát és elszántságát. A Varjak lakomája méltó testvére a három eddigi kötetnek, nem csonka, púpos vagy tartósan beteg, inkább csak elhanyagolható mértékű szépséghibái vannak, ezek pedig egyesek számára nem is negatívumok: szeplős a bőre és kicsit kócos.

A kötetet köszönöm az Alexandra Kiadónak!

10/9

George R. R. Martin: Varjak lakomája
A tűz és jég dala IV.
896 oldal
Alexandra Kiadó, 2010.
Fordította: Pétersz Tamás, Novák Gábor
A fordítás alapjául szolgáló mű: George R. R. Martin: A Feast for Crows

Az Állítsd feje tetejére a világot és add tovább elnevezésű szerveződés keretein belül, a világ első globális könyvolvasó flashmob akciójának részeként Magyarországon is szerveznek egy eseményt. A részvételhez március 28-án délután négy óra előtt pár perccel ajánlott megjelenni a budapesti Deák téren. Ne felejtsük otthon a könyvet sem, amit tovább szeretnénk adni.

Olvastál valaha olyan könyvet, ami inspirált? Olvastál olyan könyvet, ami könnyekre fakasztott? Olvastál olyan könyvet, ami cselekvésre ösztönzött? Olvastál olyan könyvet, ami feje tetejére állította az életedet? Adtál valaha valakinek ajándékot? Valakinek, akit nem ismersz? Csak azért, hogy inspiráld őket? És csak azért, hogy tovább add? Ha még nem, most itt az alkalom.

Az eseményen való részvételhez március 28-án, délután négy óra előtt pár perccel kell megjelenni a Deák-téren. Itt a szervezők mindenkinek kiosztanak két Pay It Forward (Add tovább) karkötőt és az esemény szórólapját. Utóbbit bele kell tenni a magunkkal vitt könyvbe. Az esemény akkor kezdődik, amikor három kalapos ember lép a flashmob területére, leül és olvasásba kezd. Erre a jelre mindenkinek le kell majd ülnie és csatlakozni hozzájuk.

A nemzetközi akcióhoz videó is készült, melyhez magyar felirat is elérhető:

Egy bizonyos idő eltelte után, a kalapos embereket követve mindenki feláll és szétszéled, ám még előtte egy tetszőleges, a flashmobon résztvevő emberrel könyvet cserél, vagy pedig egy teljesen idegen emberhez lép és az egyik karkötő kíséretében neki ajándékozza a könyvét.

A "Pay it forward" lényege, hogy ismeretlen emberek segítsenek egymásnak, valamint hogy felhívja a figyelmet: a jóindulat, a szeretet, vagy egy jó könyv nem (mindig) kerül pénzbe. A budapesti eseménnyel egyszerre, március 28-án, délután 4 órakor az egész világon lesz ugyanilyen flashmob, a teljesség igénye nélkül ezen városokban is: London, Hamburg, Los Angeles, Melbourne, Ljubljana, Toronto, Prága, Washington, Zürich, Bécs, Honolulu, Salt Lake City, Chicago, Glasgow, Belfast, Antwerpen.

Az esemény hivatalos szórólapja innen tölthető le, itt pedig a facebookon is csatlakozhatunk az eseményhez.

Február közepén jelent meg az Agave idei első Simenon kötete, ami különleges esetnek számít. No nem maga a megjelentetés, hanem az, hogy az eddig a kiadó által kiadott Simenon könyvek kizárólag Maigret-krimik voltak, ebben a kötetben viszont keresve se találnánk sokak szeretett nyomozóját. Annál több feszültséget, idegtépő helyzeteket, paranoiát és persze gyilkosságokat.

Georges Simenon (1903-1989) belga születésű író, a francia nyelvű regényirodalom világszerte elismert alakja. Hírnevét leginkább Maigret főfelügyelő alakjának köszönheti, Maigret-krimijei közül eddig három jelent meg az Agave gondozásában, legutóbbiról, a Maigret és a halott gyémántkereskedőről a Librariumon is jelent meg írás tavaly ősszel.

Az Agave megszerezve Simenon kiadási jogait nagyon helyesen úgy döntött, hogy a fent említettől eltérően, nem egy újabb Maigret-krimit, hanem az író munkásságának egy kevésbé ismert csoportjába tartozó könyvet, egy pszichológiai bűnregényt ad ki. A továbbiakban párhuzamosan jelennek majd meg a két műfaj kötetei. A letisztult, szép és a regényhez illő borító Kuszkó Rajmund munkája.

Az először 1949-ben megjelent A kísértetek történetének helyszíne La Rochelle, a francia kisváros, főszereplője pedig Léon Labbé úr, a kalapkereskedő. Az úriember köztiszteletnek örvend a városkában, ám a vele szemben lakó szabómester, Kachoudas úr arra gyanakszik, hogy a cselekmény kezdetéig nem kevesebb, mint öt hölgyáldozatot követelő gyilkosságsorozatért Labbé úr a felelős. A kalapkereskedő is megsejti, hogy a szabó őt gyanúsítja a gyilkosságok elkövetésével, így idegtépő pszichológiai harc indul meg a két férfi között.

Kachoudas úr gyanakszik és gyanúja helyesnek bizonyul. Ezzel nem estem a spoilerezés hibájába, hiszen néhány oldalt elolvasva biztosak lehetünk a tettes kilétében. Pontosan ez a könyv egyik legnagyobb erőssége. A háttérben egy gyilkosságsorozat húzódik meg, ám - a szokásostól eltérően - nem a nyomozás kap hangsúlyt, hiszen főszereplőnk maga a gyilkos, a kalapkereskedő Labbé úr.

Ehelyett a történet a fejekben játszódik, a gondolatok, érzelmek, benyomások alapzatára építi fel Simenon a regény izgalmas cselekményét. A szereplők paranoiás, ideges viselkedése, valamint az események alakulásának folyamatos és teljes bizonytalansága mellett a remek, állandóan esős, időnként ködös és mindvégig nehéz kisvárosi korhangulat is fokozza a feszültséget. Az idő előrehaladtával és az oldalak fogyásával természetesen a gyilkosságok indítékára, a kalapkereskedő tetteinek mozgatórugóira is fény derül, mintha egy átlagos krimit olvasnánk.

A kötet egy érdekes, magával a gyilkolással kapcsolatos kérdést is felvet, miszerint aki egyszer belekóstolt a gyilkolás ízébe, vajon képes-e végig ésszerűen cselekedni és gátat szabni cselekedeteinek, vagy törvényszerű és elkerülhetetlen az események feletti uralom elvesztése? A kérdésre persze a szerző hatásos választ ad. A gyilkos kisebb részt üldözési mániája, nagyobb részt pedig a gyilkosság természetessé válása és megszokása miatt egyre nehezebben uralja cselekedeteit és egyre ésszerűtlenebb, veszélyesebb tetteket visz véghez.

A kötetbe bele is lehet olvasni az Agave honlapján.

A kísértetek előtt csak a már fent említett Maigret-krimit, a Maigret és a halott gyémántkereskedőt olvastam a szerzőtől, de kijelenthető, hogy hozzám sokkal közelebb áll ez a műfaj, stílus és megközelítés, így remélem, a kiadó az előzetes terveknek megfelelően folytatja majd Simenon többi, hasonló műfajú kötetének kiadását is.

A kötetet köszönöm az Agavénak!

10/8

Georges Simenon: A kísértetek
160 oldal
Agave Könyvek, 2012.
Fordította: Felkai Piroska
A fordítás alapjául szolgáló mű: Georges Simenon: Les fantomes du chapelier

Február 9-én jelent meg az Agave gondozásában a sci-fi óriás klasszikus könyve, mely figyelemfelkeltően színes és őrült, kissé nyomasztó, ám a cselekmény hangulatát tökéletesen megjelenítő borítójával hívogat egy utazásra a jövőbe és az űrbe, egészen pontosan a Marsra. Öveket becsatolni, rakétánk pilótafülkéjében Ray Bradbury ül.

Ray Bradbury (1920-) figyelemreméltóan szép korban járó, kortárs amerikai szerző, aki jelenleg is aktív, utoljára 2010-ben jelentkezett egy novelláskötettel. Az író tehát pontosan 91 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot az Illinois állambeli Waukegan kisvárosban. Tizenéves korától kezdve folyamatosan ír, több mint harminc kötete közül leghíresebb műve talán a Fahrenheit 451 című disztópia. Sok munkáját színpadra és filmvászonra vitték. 1977-ben World Fantasy-díjjal tüntették ki életművéért, 2000-ben a Nemzeti Könyvalaptól szépirodalmi díjat kapott, 2004-ben George W. Bush amerikai elnöktől vett át kitüntetést. A szerző jelenleg Los Angelesben él és alkot.

A Marsbéli krónikák először 1950-ben jelent meg, hazánkban azonban a mostani Agavés kiadással debütál önálló kötetként. Korábban többször is az Európa Kiadónál jelent meg magyarul, ám több kisregénnyel, novellával és a Fahrenheit 451-gyel együtt.

A kötet egy összesen 26 hosszabb-rövidebb történetből álló novellafüzér, ami olvasása közben összefüggő regénnyé áll össze. A novellák időrendben követik egymást és történetükben is összekapcsolódnak, így alkotva egységes egészet, de a legtöbb novella önállóan is olvasható.

"A pusztulás szélén álló világát elhagyva az ember a Marsra költözik. Az új kezdet reménye hívja, csakhogy ő magával hozza a régi félelmeit és vágyait is. A különös, új világ az ősi, kihalófélben lévő marslakókkal és a hatalmas, vörös-arany sivatagokkal megbabonázza az embert, beleszivárog az álmaiba, és örökre megváltoztatja."

A mű egy nagyon elgondolkodtató, érdekes erkölcsi kérdéseket felvető, szépirodalmi igényű sci-fi. Rendkívül erős hangulattal rendelkezik, az ötvenes évekből elképzelt kora kétezres évek különleges atmoszférája hatja át. Az író fantáziáját szabadjára engedve, remek ötletekkel megtűzdelve szövi az események hálóját. A történetek és a cselekmény egészének hátterében felsejlik a megírás korának fenyegető réme, a hidegháború kísértete, mely felveti a Föld esetleges elpusztulásának és annak következményeinek kérdéseit is. Az egyik novellában megjelenő nyomasztó és életképtelen jelenet, az ember nélküli, végletekig gépesített ház önálló élete, majd szükségszerű elbukása és pusztulása mutatja a szerző életigenlését és az emberiségbe vetett hitét.

Néhány novella tökéletesen példázza az emberi szűklátókörűséget, kegyetlenséget és pusztítani akarást, melynek csapdájába sokan beleestek az ötvenes években, beleesnek napjainkban és bele fognak esni az utolsó novella idejében, 2026-ban is. Ez az egyetemes társadalom- és emberiségkritika az, ami örök érvényűvé emelte és tanulságossá teszi Bradbury művét mind a mai napig.

A Marsbéli krónikákba bele lehet olvasni a kiadó honlapján.

A kötetet köszönöm az Agavének!

10/8

Ray Bradbury: Marsbéli krónikák
208 oldal
Agave Könyvek, 2012.
Fordította: Kuczka Péter
A fordítás alapjául szolgáló mű: Ray Bradbury: The Martian Chronicles

Milyen érzés megőrülni? Beleőrülni a tudatunkba, ami összekuszálódott? Abba, hogy nem tudjuk már mi álom, mi valóság és ébrenlét, nem tudjuk hogy az életünket álmodjuk vagy az álmainkat éljük meg? Ezeket a kérdéseket veti fel és igyekszik megválaszolni a regény, melynek főhőse személyiségzavarral küzd. Vagy mégsem?

Babits Mihály (1883-1941) először 1916-ban megjelent regénye A gólyakalifa, ez a furcsa és időnként nyomasztó, de nehezen letehető könyv. Az írótól korábban nem olvastam prózát, főleg nem regényt, ám mivel évekig csak jót hallottam erről a művéről, úgy döntöttem, hogy beválogatom idei várólista csökkentésembe. Ezt megkönnyítette, hogy tavaly a Nyugati tér aluljárójának 100Ft-os könyves ládájában ráakadtam egy példányra. A 12-es csomagból Babits műve került elsőként a kezeim közé.

A regény főhőse Tábory Elemér, aki tudathasadással küzd, bár ebben sosem lehetünk teljességgel biztosak. Számomra nem meglepő Babits témaválasztása, híresen művelt, tudós költőként feltételezem róla, hogy foglalkoztatták az aktuális tudományos fejlemények, kutatások. Visszatérve a történetre: a főhős gyakorlatilag két énnel rendelkezik, egy előkelőbb származású újságíróéval és egy szegény, nyomorgó munkáséval. Utóbbi szociális érzékenységet, a szegényebb rétegekkel való törődést is feltételez a szerzőről.

A fülszöveget figyelmen kívül hagyva azonban az első én-váltásig nem tudni, hogy ez fog történni, sőt a fülszöveg ismeretében is meglepően és összezavaróan hatnak az események. A regény alapötlete zseniális: Tábory Elemér amint lehunyja a szemét és elalszik, azonnal felébred másik énje, aki mint munkás, máshol, más körülmények között, ám Elemér életének szereplőivel (akik szintén más és más szerepeket töltenek be) éli nyomorúságos életét, aztán ahogy lefekszik a munkás, Elemér nyomban felébred.

"Nagyon szerettem a könyveket. Érteni akartam mindent, tudni mindent, bejárást biztosítani az eszemnek mindenhova. És megvetettem a többieket, akiknek ilyen vágyaik nem voltak."

A legbriliánsabb szakasz az a jelenet, amelyben az egyik én vonatozik és az utazás során elszenderedik, majd megállónként fel-fel ébred, a másik én pedig éppen dolgozik, ám amikor a vonatmegállók következnek, el-el bóbiskol munkája felett. Félelmetesen lenyűgöző. Az olvasó egyébként végig nem tudja mit gondoljon, egyre mélyebbre süllyedünk az őrületbe, míg végül már magunk sem tudjuk, hogy mit álmodik a főszereplő és mit él át.

Ezt a folyamatos kettősséget Tábory Elemér sem képes feldolgozni, folyamatosan vívódik és gyakorlatilag beleőrül helyzetébe, hiszen képtelen eldönteni mi álom és mi valóság: valljuk be, ez elég nehezen elviselhető állapot. Ahogyan említettem, Elemér életének szereplői álmában is megvannak, (de melyik az álom?) csak épp más munkakörben, más társadalmi rangban jelennek meg. A főhős végső elkeseredésében menyasszonyához fordul, aki előtt mindent felfed és kétségbeesett tanácsot kér: mit tegyen? Szerelme erre hatásos cselekvést javasol, de erről vagy ennek végrehajtásáról nem írok, kerülve a spoilerezést.

"Egyike volt a legműveltebb embereknek, de tudtommal soha egy szót sem írt, ebben az országban, ahol aki már két könyvet olvasott, jogosítva hiszi magát egy harmadikat csinálni."

A regény végén helyet kapott Babits írói levele, mellyel egyfajta végső keretet ad a történetnek és valóságosabbá is teszi azt, sőt: a történtek misztikumát is növeli. A cselekmény végig izgalmas, az író kiválóan fenntartja a feszültséget azzal, hogy fogalmunk sincs mi fog történni és folyamatosan bizonytalanságban tartja az olvasót. Babits regénye megírásakor szerencsére nem tudta levetkőzni adottságait, hiszen gyönyörű szöveget alkotott, nagyon szép, lírai prózát.

A gólyakalifa elgondolkodtató és rendkívüli hatású mű, mely elolvasását követően is még hosszú ideig velünk marad. Egyik legjobb tulajdonsága is ez, ám vigyázzunk, a végén még az is megeshet, hogy nem merünk majd elaludni...

10/9

Babits Mihály: A gólyakalifa
178 oldal
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1981

Először az összesen 11 Oscar-díjra jelölt új Scorsese-filmről hallottam, aztán még mielőtt utánaolvastam volna a történetnek, kiderült, hogy ez egy könyv adaptációja. Így jutottam el Brian Selznick formabontó művéhez, melynek olvasásához gyanútlanul nekiállva még nem sejtettem, hogy az egyik legkülönlegesebb olvasmányélmény vár rám, amiben valaha is részem volt.

Egy korábbi bejegyzésben már beharangoztam a Nyitott Könyvműhely utódjának, a Libri Kiadónak idei első, február 9-i megjelenését, A leleményes Hugo Cabret-t. A kortárs amerikai író, Brian Selznick (1966-) eddig illusztrátorként dolgozott, ez első önálló műve és remélhetőleg nem az utolsó. Először 2007-ben jelent meg a könyv, most pedig végre hazánkba is eljutott és magyarul is olvasható.

A filmadaptáció Martin Scorsese nevéhez fűződik, 11 Oscar-jelöléséből múlt vasárnap összesen ötöt (legjobb operatőr, látványtervezés, vizuális effektusok, hangvágás, hangkeverés) zsebelt be, mint látható az igazán nagy kategóriák jelölései (legjobb film, rendező, filmzene, adaptált forgatókönyv) beváltatlanok maradtak. A forgatókönyvet John Logan jegyzi, a film nevesebb szereplői pedig - a két gyerekszínész mellett - Jude Law, Ben Kingsley, Christopher Lee és Sacha Baron Cohen.

A történet főhőse Hugo Cabret, aki egy forgalmas párizsi vasútállomáson él, titokban, ahol több véletlenszerű eseménynek köszönhetően ő felel az állomás óráinak működéséért. Egy füzet és az abban található különböző rajzok, melyek egy titkot rejtenek összefűzik sorsát egy pályaudvari játékboltoséval és egy könyvmoly kislányéval, aminek eredménye egy nem túl bonyolult, de nagyon szerethető és kalandos mese, vidámsággal és szomorúsággal.

A művet és szereplőit is áthatja a különféle mechanikus szerkezetek, gépek, valamint a filmek szeretete. A mozi és a filmkészítés a történetben is nagyon előkelő helyet foglal el, de erről többet nem is írnék, elkerülve a spoilerezést.

A regény legnagyobb különlegességét formája adja, hiszen nem is nevezhető tisztán regénynek. Természetesen az, de a szöveg mellett a rajzok (a szerző 284 gyönyörű grafitrajza) és a fekete-fehér képek (századelős filmek jelenetei) ugyanolyan szerves részét képezik a cselekménynek, sőt, a terjedelmet tekintve több a képi elem, mint a szöveg. A kiadás önmagában is nagyon szép, - dicséret illeti a kiadót az eredeti kiadás borítójának megőrzéséért - de a rajzok ezt az esztétikai értéket tovább emelik, némelyik önálló művészeti alkotásként is megállná a helyét.

A sajátos forma nagyon különleges olvasmányélményt biztosít. Mivel A leleményes Hugo Cabret gyakorlatilag egy regény, egy film és egy képregény sajátos keveréke, a művet kézbe fogva olyan érzésünk támad, mintha - kis képzavarral élve -  egy filmet olvasnánk. Remekül kiválasztott jeleneteket emelt ki a szerző a történetből, rajzolt meg és illesztett be a szövegbe. Ezzel az olvasás semmihez nem fogható élményét újraértelmezve, miszerint az olvasott szöveg alapján mindenki egyedien képzelheti el a helyszíneket és történéseket, ebből néhányat a saját gondolatvilágából elénk tár, nem is akárhogyan. Kritikaként megfogalmazódhatna, hogy ezzel valami elveszik az élményből, hiszen az író által elképzelt világ közvetlenül megjelenik előttünk, kiszorítva ezzel saját képzeletünket, ám ennek éppen az ellenkezője igaz: a szerző rajzai annyira szépek és hangulatosak, hogy szívesen átvesszük őket, hogy ezeket továbbgondolva elevenedjen meg előttünk Hugo története.

"- Belegondoltál már, hogy minden gépnek van valami célja? - kérdezte Isabelle-t. - Az egyiket azért csinálták, hogy megnevettessen, mint ezt az egeret itt, a másikat meg azért, hogy megmondja az időt, ahogy az órák, vagy hogy elbűvöljön, mint az automata. Talán ezért van az, hogy akárhányszor látok egy elromlott gépet, mindig elszomorodom: mert nem tudják tenni a dolgukat.
Isabelle felvette az egeret, újra felhúzta, és újra letette.
- Talán ugyanez van az emberekkel is - folytatta Hugo. - Ha elveszted a célod...az olyan, mintha te is elromlanál."

A leleményes Hugo Cabret-t különlegessége mellett az utóbbi idők egyik legfontosabb könyvének tartom, mégpedig formavilága miatt. A XXI. század gyermekei már az internet, az sms, tehát a sok kép, kevés és rövid szöveg világában nőnek fel, emiatt sokuk számára nehézséget jelent egy könyv elolvasása, nem is beszélve annak megkedveléséről. Selznick műve viszont remekül válaszol a korszak ezen jellemzőjére és könnyed, nagyon képi formájával és emellett a legjobb régi meséket idéző varázslatos történetével megnyerheti korunk gyerekeit az olvasásnak és ha ez sikerül neki, akkor nagyon hálásnak kell lennünk.

"- Néha-néha feljövök ide, akkor is, ha épp semmit nem kell javítanom, és csak nézem a várost. Szeretem, elképzelni, hogy az egész világ egyetlen, hatalmas gépezet. És tudod, a gépeknek soha nincsenek felesleges alkatrészei. Pontosan annyi és olyan alkatrészük van, mint amennyi szükséges. Hogyha pedig a világ valóban egyetlen nagy gép, akkor szerintem nekem is valami céllal kellett a világra jönnöm. Ami azt jelenti, hogy neked ugyanúgy kell, hogy legyen valami célod itt."

Formaiságán túl egyszerű, a cselekményben csak egy ponton felcsillanó, ám nagyon fontos mondanivalóval, üzenettel is bír a kötet. Ez pedig abban áll, hogy nincs felesleges ember, mindenki valamilyen céllal jött erre a világra és bár időnként mindenki elvesztheti a célját, "elromolhat", de mindent és mindenkit meg lehet és meg kell javítani.

Ez a könyv generációk kedvencévé válhat és generációkkal szerettetheti meg az olvasást, ha lehetőséget adunk rá. Ha szeretnénk, hogy egy szívünknek kedves lurkó örömmel forgassa a könyveket és ne kínszenvedéssel felérő kötelességnek érezze az olvasást, akkor születésnapra, karácsonyra vagy csak úgy adjuk a kezébe A leleményes Hugo Cabret-t. Tegyük ugyanezt, ha egy felnőttet emlékeztetni szeretnénk arra, milyen érzés volt gyereknek lenni.

A kötetet köszönöm a Libri Kiadónak!

10/10

Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret
544 oldal
Libri Kiadó, 2012.
Fordította: Dunajcsik Mátyás
A fordítás alapjául szolgáló mű: Brian Selznick: The Invention of Hugo Cabret

Február elején került a honi mozikba Steven Spielberg legújabb filmje, az összesen hat Oscar-díjra jelölt Hadak útján. A múlt vasárnapi ceremónián ugyan egyetlen jelölést sem tudott díjra váltani a film, ám a magyarul olvasó közönség annyit mindenképpen köszönhet a vászonra vitelnek, hogy végre itthon is megjelent az annak alapjául szolgáló, 1982-es ifjúsági regény.

A Librariumon született már egy korábbi bejegyzés a könyv megjelenésének alkalmából. A Cartaphilus Kiadó gondozásában látott napvilágot a filmváltozat plakátjával azonos borítójú, 140 oldalas, rövidke történet, melyet Michael Morpurgo (1943-), a kortárs brit ifjúsági író jegyez. A szerző az első világháború óriási lóveszteségeinek hatására fogott bele egy olyan történet megírásába, melynek igazi főszereplője nem ember, hanem egy ló.

A történet megszületéséhez három különböző első világháborús veterán elbeszélése járult hozzá, nekik a regény ajánlásában mond köszönetet Morpurgo. A kisregény története egyszerű: a főszereplő ló, Joey még csikó korában kerül fiatal gazdájához, Alberthez, aki nagy szeretettel gondozza, neveli. Különleges és szoros kapcsolat fűződik ember és állat között. Ám a háború közbeszól és Albert apja kénytelen megválni Joeytól, aki a hadsereghez kerül, ám a fiú ekkor még túl fiatal, hogy követhesse barátját a háborúba. Eközben Joey mind az angol, mind a német hadsereg oldalán részt vesz a csatákban és megismeri a háború igazi arcát. A fő kérdés, hogy vajon valaha találkozik-e még Joey és Albert, a regény végén természetesen megválaszolásra kerül, ettől én itt most eltekintek.

A történet különlegessége mindenképpen a szokatlan nézőpontban gyökerezik. Az eseményeket E/1-ben egy ló meséli el az olvasónak, ami eleinte furcsa, de gyorsan hozzá lehet szokni és idővel már semmi meglepő nincs benne, hogy egy állat szemein keresztül látunk, az ő gondolatait, érzéseit ismerjük meg. Ilyen részletességgel utóbbiak persze emberről átruházott tulajdonságok, ám nincs ezzel semmi baj egy ifjúsági regény esetében. A mű nem csak a háború értelmetlensége és embertelensége ellen szólal fel, de felhívja a fiatal olvasók figyelmét arra, hogy négylábú társaink is érző élőlények. Ezen túl kissé naivan tálalt, ám kétségtelenül nagyon fontos tanulsága, melyet Joey a viszontagságos évek alatt saját bőrén is megtapasztal: egy ember jósága független származásától vagy nemzetiségétől; az angolok, a franciák és a németek között ugyanúgy akadnak jó és rossz emberek is.

A könyv nagyon rövid, mindössze 140 oldal, hiányossága is ehhez fűződik. Egy ifjúsági regény esetében talán előny a terjengősség mellőzése, de azért én örültem volna kétszeres terjedelemnek és egy kicsivel alaposabb, ráérősebb, részletesebb történetvezetésnek, témakidolgozásnak. Elég gyorsan peregnek az események, néhol oldalanként gyökeresen változik a helyzet: minden szakasznál olyan érzésem volt, hogy erről a részről még szívesen olvasnék további 10-20 oldalt.

Mindemellett a Hadak útján remek ifjúsági regény, imádni fogják mindazon olvasni szerető fiúk és a lányok, akik szeretik az állatokat és a velük foglalkozó történeteket. A regény felvonultatja egy jó, fiataloknak íródott történet jellemzőit; szól barátságról, kitartásról, szeretetről és küzdeni tudásról is.

"Mindig is tudtam, hogy ezek a britek őrültek. Most már azt is tudom, hogy a hozzád hasonló lovakat képesek szekér elé fogni. Igen, ez biztos. Erről szól ez a háború, barátom. Hogy melyikünk a bolondabb. A britek azért nyilvánvaló előnnyel indultak. Sosem lehettek normálisak."

A cselekmény magában hordozza a veszélyt, hogy - jelen esetben különösen gyenge szófordulattal élve - átesve a ló túloldalára giccsbe csússzon át és ezt nem is mindig kerüli el, - amit gyaníthatóan a film is követ - de az utolsó oldalak azért markolásszák a szívünket és őszinte érzéseket keltenek az olvasóban. A Hadak útján tehát giccses, éppen úgy, mint a borítója, a naplementében álló ló és fiú képével, de kérdezem én: ki ne szeretné a naplementét?

A könyvbe beleolvashatunk a kiadó honlapján.

A kötetet köszönöm a Cartaphilus Kiadónak!

10/7

Michael Morpurgo: Hadak útján
140 oldal
Cartaphilus Könyvkiadó, 2012.
Fordította: Lázár Júlia
A fordítás alapjául szolgáló mű: Michael Morpurgo: War Horse

Maholnap itt az idei Oscar-díj átadás, így ezzel a gyenge filmes áthallással indítom a bejegyzést melynek lényege, hogy új tulajdonosára talált a Librarium blog első születésnapja alkalmából szervezett nyereményjáték díja, egy Julie Kagawa-könyv.

A Librarium első születésnapján, február 15-én meghirdetett nyereményjáték kérdéseire a válaszokat tegnap éjfélig lehetett elküldeni e-mailben. A résztvevő játékosok nevei kalap híján sapkába kerültek, melyből egy került ki győztesként.

Peregjenek a dobok, szóljanak a fanfárok, a szerencsés nyertes nem más, mint:

Kisfaludi Csilla

A nyertes e-mailben is értesítést kap a nyereményéről, mely nem más, mint Julie Kagawa The Iron King - Vaskirály című még meg nem jelent könyve. A kötet egy ARC (Advance Reading Copy), melynek intézményét úttörő módon a Könyvmolyképző Kiadó hozta be hazánkba és reméljük hű marad ehhez a remek szokáshoz.

A nyertesnek ezúton is gratulálunk, a többi játékos se keseredjen el, lesz még játék a Librariumon!

Az amerikai író többkötetes fantasy regényfolyamának olvasásában a Trónok harca és a Királyok csatája után a harmadik részhez, a Kardok viharához érkeztem. A színvonal és az izgalom megmaradt, sőt: talán még fokozódott is. Nem mondható el azonban ugyanez a főszereplőkről, akik Martin áldásos tevékenységének köszönhetően hullanak, mint a legyek.

Tény, hogy A tűz és jég dala sorozat harmadik része a legterjedelmesebb ám sokak szerint a legjobb is. Ezzel lehet vitatkozni, de hogy a legizgalmasabb és legérdekesebb, nos talán ez kijelenthető (nem mintha ezzel nem lehetne ugyanúgy vitába szállni). A Kardok vihara minden bizonnyal a legtöbb szereplőt - újat és régit egyaránt - vonultatja fel az eddigi három kötet közül.

A már jól megszokott szerkezet - minden fejezet az éppen aktuális nézőponthoz tartozó szereplő nevét viseli - megmaradt, az előző részhez képest természetesen van, aki távozott az élők sorából - és van, aki a harmadik részben lép az örök vadászmezőkre - de természetesen új "szemeket" is kapunk, ezek pedig nem máshoz, mint Samwell Tarlyhoz, az északi fekete testvérek túlsúlyos és gyáva, ám jólelkű tagjához tartoznak.

Ahogyan említettem, rengeteg a szereplő, így a szálak is egyre inkább szerteágazóak, időnként talán követni is nehéz a történéseket, el sem merem képzelni mekkora feladat volt mindezt papírra vetni. Martin könyveinek bődületes terjedelme mellett (a három kötet közel 3000 oldal) elképesztő, hogy mennyire egységes színvonalat képesek hozni. Próbáltam, de nem tudnék olyan szakaszt találni, ami kevéssé lett volna érdekfeszítő, vagy akár csak egy kicsit is gyengébb színvonalúra sikeredett volna, mint bármelyik másik. Mindezek mellett nem igazán tudom külön-külön kezelni a részeket, - talán ezért nehéz bármelyikről is kijelentenem: eddig ez a legjobb - számomra olyan a történet, mintha egy óriási könyv lenne.

Egyik barátom, amikor a kezemben látta a kötetet, - ismerve a könyveket körülvevő őrületet - megkérdezte, hogy van-e irodalmi értéke vagy "csak" egy érdekes és izgalmas olvasmány, mint a Harry Potter. Jelen írásban nem akarván elemezni a Harry Potter könyvek értékét vagy maradandóságát (imádom őket), inkább visszatérnék a történethez: tehát rövid gondolkodás után rávágtam a feltett kérdésre, hogy igen, ez inkább "csak" érdekes. Azután napokig gondolkodtam ezen az egészen, nem akarván elfogadni saját véleményemet, míg rájöttem hogy - legalábbis számomra - mi ennek a sorozatnak a legnagyobb erőssége. A Martin-regények legfőbb erénye, - ami a igazán Kardok vihara olvasása közben fogalmazódott meg bennem - hogy amint arra már a Trónok harcáról írt bejegyzésben is halványan utaltam: szereplői nem feketék és nem fehérek. Természetesen nem bőrszínüket, hanem személyiségüket tekintve. Pontosan ugyanolyan szürkék, - sötétebbek, világosabbak - mint a hús-vér emberek és ez a lényeg: nem Jók, nem Rosszak, hanem: Emberek. Tetteiket érdekek, múltbéli sérelmek, események és történések befolyásolják és mozgatják, ez sokkalta életszerűbbé teszi a történetet, mintha egy (vagy több) halhatatlan Hős küzdene meg a Gonoszakkal. Ezt a reális megközelítést nagyban erősíti Martin mániája, miszerint előszeretettel végez bármelyik szereplőjével, a legváratlanabb pillanatokban.

"Ha otthagyjuk az illatunkat, amikor kimegyünk egy szobából, valami a lelkünkből is itt kell hogy maradjon, amikor itt hagyjuk az életet, nem?"

A Kardok viharában teljes mértékben kitágul és szélesedik Westeros világa, ami még mindig - talán egyre jobban - lenyűgözi az olvasót. A szélesedés nagyon sokrétű, a spoilereket elkerülve csak egy motívumot említek meg, ez pedig az északi fenyegetettség erősödése, aminek nagyon örültem és gyanítom, hogy a jövőben a legfontosabb tényezővé válik majd.

Összefoglalva: Martin a harmadik kötetben sem vesztett lendületéből, a megszokott minőségből, sőt. Javaslom, hogy aki belekezd ebbe az egészbe, az jól gondolja meg, ugyanis biztos, hogy végig akarja majd olvasni és alig várja az újabb és újabb részeket. Én sem teszek most másként és tűkön ülök, hogy a varjak végre lakomázzanak (a negyedik kötet címe Varjak lakomája), aztán pedig jöhet az ötödik rész: remélhetőleg tavasszal magyarul is megjelenik majd.

A kötetet köszönöm az Alexandra Kiadónak!

10/10

George R. R. Martin: Kardok vihara
A tűz és jég dala III.
1216 oldal
Alexandra Kiadó, 2009.
A fordítás alapjául szolgáló mű: George R. R. Martin: A Storm of Swords

Egyetemi szakirodalomként kerestem könyvtárban a kötetet, így kissé meglepődtem, amikor a gyerekkönyvtár egyik polcán sikerült fellelni az amúgy tényleg egy képes mesekönyv külsőségeivel bíró könyvet. Nekiülve aztán gyorsan rájöttem, hogy a rövidség, a sok kép és az A4-es formátum ellenére ez minden, csak nem esti mese.

Jelen kötet a Metropol és a Kossuth Kiadó gondozásában megjelentetett Magyarország története sorozat 14. kötete. A sorozat az őstörténettől és a honfoglalástól 24 kötetben egészen 2009-ig tárja elénk hazánk történelmét, a sorozat főszerkesztője Romsics Ignác.

A kötet szerzője Hermann Róbert (1963-) történész, az 1848-49-es események egyik, ha nem a legnagyobb szakértője. Hermann az ELTE-BTK-n végezte tanulmányait, majd itt is doktorált, 1987 óta a Hadtörténeti Intézet és Múzeumban dolgozik, emellett az ELTE Történelemtudományi Doktori Iskolájának oktatója.

A kötet szerzőjének és a sorozat főszerkesztőjének személye ellenére a kötet külsőségei és a Metropol, mint könyvkiadó szerepe miatt enyhe fenntartásokkal álltam neki az olvasásnak, de szerencsére félelmeim nem igazolódtak be, a Forradalom és szabadságharc 1848-1849 egy hiteles és komoly tudományos mű.

A könyv mindössze 112 oldal, A4-es formátumú és rengeteg képet, illusztrációt tartalmaz: az első kézbevételnél tényleg olyan érzése támad az embernek, hogy egy mesekönyvet fog olvasni. Később szerencsére ezek a bárgyú gondolatok szertefoszlanak, hiszen egy tudományos művet kapunk, amit a sok kép, rajz, fotó és térkép csak színesebbé, könnyebben emészthetővé és élvezetesebbé tesz. Egy oldalon két hasábba tördelt szöveget és legalább egy, de inkább két-három képet, kiegészítő keretes írást kapunk.

A néhány soros bekeretezett szövegekben egy-egy fogalom, esemény részletesebb magyarázatát nyújtja az író, alkalmanként a fontosabb szereplők röviden összefoglalt életrajzát olvashatjuk. A kötet négy szakaszra oszlik, ezeket színkód is jelzi: A forradalom és az átalakulás, A Batthyány-kormány működése, 1848. április 11. - szeptember 11., Az önvédelmi háború, A függetlenségi háború. Ezeket pár oldalas alfejezetekre bontotta az író, a kötetet az Utószó és az ajánlott irodalom listája zárja.

Hermann alapos, részletekre kiterjedő és széleskörű tudásra alapozva írta meg a kötetet, tette mindezt nagyon olvasmányos és könnyen érthető stílusban. Tavaly ősszel egyetemi előadás keretein belül volt alkalmam élőben is hallani a szerzőt a szóban forgó korról beszélni, ahol humoros és érdekfeszítő előadónak bizonyult. Ez a könnyed humorosság időnként a könyvben is megfigyelhető, egy-egy kedélyes megjegyzés oldja a merev szakmai kereteket és nem csak szóban de írásban is hatásos.

A hadmozdulatok és csaták elemzése számomra időnként talán kissé túlzottan részletes, bár ez nem meglepő, hiszen mégiscsak egy forradalomról és szabadságharcról beszélünk, azonban örültem volna más területek és hatások bemutatásának is, erre azonban a száz oldalt alig meghaladó tartalmi keret nem adott lehetőséget.

A Forradalom és szabadságharc 1848-1849 remek összefoglalása a magyar történelem eme rövid, ám annál eseménydúsabb korszakának. Olvasmányossága és érthetősége miatt bátran ajánlható akár olyannak is, aki szinte semmit nem tud '48-49 eseményeiről, de olyannak is, aki tájékozott a témában: mindkét olvasó érdekesnek és hasznosnak fogja találni a kötetet.

10/9

Hermann Róbert: Forradalom és szabadságharc 1848-1849
Magyarország Története sorozat
112 oldal
Metropol, Kossuth Kiadó, 2009.

Néhány napja kissé meglepve vettem észre, hogy lassan, de biztosan közeleg a Librarium első születésnapja, ami a mai nappal el is érkezett, hiszen február 15-én született meg a blog és vele az első bejegyzés is. Ezen jeles nap alkalmából nyereményjátékot hirdetek, a résztvevők legszerencsésebbike pedig egy regénnyel gazdagodik majd.

2011. február 15-én jött létre a Librarium és ekkor született meg az első bejegyzés is, amelyben a jövendőbeli blog rövid leírását igyekeztem megadni, majd másnap ezt követte a Véronique Olmi: Tengerpart c. könyvéről íródott bejegyzés.

Tovább nem is untatnám a kedves olvasót a blog egy éves történetével, röviden összefoglalva: az első könyvismertetőt szép számú további követte, akciókról, megjelenésekről, könyvekkel és olvasással kapcsolatos érdekességekről hírt adó bejegyzések mellett. Nem is szólnék ezekről többet, inkább egy kis játékra hívnám azon olvasókat, akik örülnének egy nyereménykönyvnek.

A Librariumot - bizalmukat megelőlegezve - az elmúlt egy év során néhány kiadó recenziós példányokkal is támogatta, ezért a blog olvasói frissen megjelent kötetekről is olvashattak. Ezek név szerint az Agave, az Alexandra, a Cartaphilus és a Könyvmolyképző kiadók, nekik ezúton is köszönöm könyveiket!

A játékban megnyerhető kötet is egyikükhöz, a Könyvmolyképzőhöz fűződik és nem más, mint Julie Kagawa hivatalosan még meg nem jelent könyve, a The Iron King - Vaskirály. Az általam felajánlott kötet egy úgynevezett ARC (Advance Reading Copy), azaz kereskedelmi forgalomba nem hozható, cenzúrázatlan, előzetes olvasópéldány. A könyv csak az idei könyvhétre fog megjelenni, ám a kiadó hazánkban még szokatlan módon a Lámpagyújtás nevű rendezvény keretein belül néhány ilyen példányt eljuttatott az olvasókhoz. Ezen szokás meghonosításáért nagy dicséret illeti őket.

A könyv elolvasása a rendezvény óta sajnos nem tudott - és időhiány miatt valószínűleg a közeljövőben sem tud - az olvasmányaim közé férkőzni, ezért ezt éreztem a legmegfelelőbb választásnak, nem akarván "ülni" rajta, míg más talán szívesen olvasná. A kötet végén a kiadó maga is jótékony célra és továbbadásra ajánlja könyvét, mindössze én nem könyvtárnak vagy iskolának hanem - remélem nem annyira kisszámú :) - olvasóm egyikének adom.

A játékban való részvételhez 5, a bloggal kapcsolatos kérdést kell e-mailben megválaszolni, az összes kérdésre helyesen válaszolók között fogom kisorsolni a kötetet.

Kérdések:
1. A blog első, "Ars blogica" címet viselő bejegyzésében melyik magyar szerző idézete szerepel?
2. Az első könyvértékelésben (Veronique Olmi: Tengerpart) 10-ből hány pontot kapott a kötet?
3. Mikor volt a fent említett Lámpagyújtás nevű rendezvény? (hónap, napok)
4. Az idei magyar kultúra napjának tiszteletére íródott bejegyzés melyik 5 művészeti ágat érinti?
5. Hány éves a Librarium? :)

A helyes válaszokat a librariumblog@gmail.com e-mail címre várom február 24-én (jövő hét péntek) 23:59-ig. A sorsolás után bejegyzésben hirdetek eredményt, a nyertes e-mailben is értesítést kap majd.

Szerencsés játékot!

A huszadik század igazi arca alcímet viselő vaskos kötet - nem csak méretei miatt - megkerülhetetlen könyv Schmidt Mária legtöbb egyetemi vizsgájára történő felkészüléshez, így nekem is év végi és év eleji olvasmányommá vált. Nem bántam meg, egyedül azt sajnáltam, hogy bő másfél hét alatt kellett végigrobognom rajta.

Paul Bede Johnson (1928-) jelentős katolikus kortárs brit történész, író, újságíró. Johnson Manchesterben látta meg a napvilágot, majd Oxfordban tanult. Az '50-es években a New Statesman nevű politikai és kulturális hetilapnál dolgozott újságíróként, majd 1965 és 1970 között a lap szerkesztője is volt. Kezdetben baloldali beállítottságú volt, a '70-es évek végére Margaret Thatcher hívévé és meggyőződéses konzervatívvá vált. 1981 és 2009 között rendszeresen írt a The Spectator nevű konzervatív brit hetilapnak.

Napjainkban írásai többek között a brit The Daily Telegraphban, valamint az amerikai The New York Timesban, The Wall Street Journalben és a Forbes magazinban jelennek meg. Johnson emellett termékeny író is, több mint negyven kötete jelent meg különféle témakörökben, mint a kortárs történelem, művészet, utazás, történelem vagy vallás. Ezeken túl emlékiratokat és két regényt is írt.

Körmendy Zsuzsanna így ajánlja A modern kort annak fülszövegében:

„A húsz fejezetből álló könyv részletesen elemzi a század meghatározó eseményeit, különös tekintettel a totalitárius államok működésére, a bolsevik és a fasiszta típusú államrend kialakulására. Vizsgálódásai az egész világot érintő jelenségekre vonatkoznak, nem szűkülnek Európára. Külön elemzést szentel az Egyesült Államok huszadik századi történetének, az európai politikában játszott szerepének, és természetesen sem az afrikai, sem az ázsiai változások nem maradnak ki az analízisből. Paul Johnson műve nagyon sok információt tartalmaz, de stílusa révén mégis élvezetes, emészthető olvasmány. Aki ezt a művet türelmesen és figyelmesen végigolvassa, talán felelősségteljesebben fog viszonyulni a huszonegyedik századhoz.”

Nagy és egyben nehéz vállalkozás a huszadik - az emberiség történetének legeseménydúsabb, "leghosszabb" és legvéresebb időszaka - század történetének megírása, melyhez óriási tudás, műveltség és az események átlátásának képessége szükséges. Johnson mindhárommal kétségkívül rendelkezik, ezért igaza van Körmendynek az ajánlóban. A modern kor egy információkban rendkívül gazdag, sok apró részletet is megvilágító, ám mégis olvasmányos és élvezetet nyújtó kötet.

A szerző az első világháború végétől kezdve végigköveti az emberiség történetét egészen a '90-es évek végéig. A könyv először 1983-ban jelent meg, majd Johnson többször (1991, 1992, 1999) bővítette, kiegészítette. Ezt követően, ezeket már tartalmazva 2000-ben jelent meg a magyar kiadás. Az utólagos foltozgatás meglátszik a könyv utolsó fejezetein, míg néhol csak homályos - a jövőre vonatkozó - utalások szerepelnek a '80-as, '90-es évekről, máskor pontos adatokkal szolgál a szerző.

Ezek az egyenetlenségek elkerülhetetlenek, ám megtörik a könyv egységét, amit a korábbi fejezetekkel gondosan épít fel Johnson. A századeleji tudományos kutatásokból kiindulva, az erkölcsi relativizmusban meggyökeresedő totalitárius rendszerek bemutatásával többször is eljut a végkifejletig, ami általában tömegek lemészárlásával jár. A könyv erőssége, hogy nem korlátozódik Európára és az USA-ra, végig nagy szerep jut Kínának, Japánnak, vagy a volt gyarmati afrikai országoknak is.

Johnson jobboldali, katolikus és konzervatív, ez természetesen könyvén is nyomot hagy, hiszen a szerző az eseményeket saját magán átszűrve hatással van a végső szövegre. Ebben semmi kivetnivalót nem találok: mint tudjuk színtisztán objektív történetírás nem létezik, ahogyan színtisztán objektív ember sem. Sokan, sokféle kijelentéssel nem értenek majd egyet, de ez így természetes.

A kötet rendkívül alapos és a már említett egységes ív mellett néhol - az olvasmányos stílus mellett is - kissé unalmassá válik. Ennek bizonyos események túlzott részletezése (egyes gazdasági folyamatok vagy némelyik afrikai gyarmaton történtek) lehet az oka, míg más fontos történésekről túl keveset (második világháború), alig (1956-os magyar forradalom és szabadságharc) vagy egyáltalán nem (1944-es varsói felkelés) szól a szerző. Ha elnézőek vagyunk vele szemben és felismerjük, hogy milyen óriási munka egy közel ezer oldalas könyvet írni a huszadik századról, akkor beláthatjuk, hogy a hasonló hangsúlyeltolódások talán elkerülhetetlenek.

Johnson történészként egyformán ismerteti a jobb- és baloldali totalitárius rendszerek rémtetteit, melyek milliók kegyetlen halálához vezettek és emberként egyformán el is ítéli őket. Nem alkalmaz kettős mércét - ami napjainkban oly sok ember hozzáállására igaz. Johnson ezt mellőzi, ahogyan Körmendy is írja az utószóban, nem osztja azt a mentegető és visszataszító nézetet, miszerint "a kommunizmus jól indult, csak célt tévesztett." Ezzel szemben a könyv legérdekesebb és leghasznosabb szakaszai egyenesen azok, melyekben a szerző megvilágítja az olvasó előtt, hogy a különböző diktatúrák vezetői hogyan hatottak egymásra. Hogyan bátorította holdudvarának szinte teljes kiirtására Sztálint a Hitler nevéhez fűződő hosszú kések éjszakája, vagy a szovjet táborok hogyan ihlették meg Hitlert saját - ugyanúgy emberek halálát okozó - táborainak létrehozásában.

A modern kort érdemes kézbe vennie a huszadik század iránt érdeklődő olvasónak. Hibái ellenére mindenki számára nyújt majd új információkat és tanulságokkal is szolgál a kötet, ez pedig most, az új század hajnalán kifejezetten hasznos.

10/8

Paul Johnson: A modern kor
936 oldal
XX. Század Intézet, 2007.
Fordította: Berényi Gábor
Lektorálta: Körmendy Zsuzsanna
A fordítás alapjául szolgáló mű: Paul Johnson: Modern Times

Tegnap, február 9-én jelent meg először magyarul két könyv, a Hadak útján és A leleményes Hugo Cabret. A kötetek filmes adaptációihoz együtt közel másfél tucat Oscar-jelölés, valamint nem kisebb nevek fűződnek mint Steven Spielberg és Martin Scorsese.

Michael Morpurgo: Hadak útján

A neves angol ifjúsági író, Michael Morpurgo (1943-) először 1982-ben War Horse címmel megjelent első világháborús történetének, a Hadak útjánnak a különlegességét az adja, hogy az eseményeket a főszereplő ló, Joey szemszögéből, az ő "elmondása" alapján ismerhetjük meg.

Morpurgoban akkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy ír egy olyan háborús történetet, melynek rendhagyó módon a lovak lesznek a főszereplői, amikor egy világháborús, a világégés napjaiban a lovakkal foglalkozó veterán elmondása alapján megtudta, hogy milyen óriási számú ló pusztult el a harcok során. A könyv megszületését két másik világháborús túlélő történetei is segítették, mindhármuknak az elkészült mű ajánlásában mondott köszönetet a szerző.

A Cartaphilus Könyvkiadó jól időzítette a magyar megjelenést, hiszen tegnap mutatták be a honi mozik a könyv filmes adaptációját. A történetet az amerikai rendezőóriás, Steven Spielberg vitte vászonra, a forgatókönyvet Lee Hall és Richard Curtis írta. A filmet hat Oscar-díjra jelölték, köztük a legjobb film és a legjobb filmzene (John Williams) kategóriákban. A könyvbe bele is olvashatunk a kiadó honlapján.

A magyar kiadás fülszövege: 

"Joeyt csikó kora óta nagy szeretettel neveli gazdájának fia, Albert. Ám nehéz idők jönnek: kitör a háború, és a gazda pénzszűke miatt kénytelen eladni a lovat a hadseregnek. Albert képtelen belenyugodni barátja elvesztésébe, és megfogadja, mindent megtesz azért, hogy egy nap újra együtt lehessenek.
A deres belecsöppen az első világháború gyilkos kavalkádjába. Ahogy fordul a hadiszerencse, hol az angolokat, hol a németeket szolgálja, végül egy öldöklő csata után a senki földjéről ismét az angolok közé téved. Csakhogy megpróbáltatásai ezzel még korántsem értek véget. Jó és rossz oldaláról egyaránt megismerte már az embert: megtapasztalta a béke szépségét, a barátság erejét, majd a háború rútságát.
De vajon találkozik-e még valaha igaz barátjával, Alberttel?

Michael Morpurgo megindító története az angol ifjúsági irodalom klasszikussá érett remekműve."

Michael Morpurgo: Hadak útján
144 oldal
Cartaphilus Könyvkiadó, 2012. február 9.
Fordította: Lázár Júlia 

Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret

Az elsőkönyves amerikai író, Brian Selznick (1966-) műve, A leleményes Hugo Cabret először 2007-ben látott napvilágot, a magyarral megegyező, gyönyörű kiadásban. Selznick könyve a Nyitott Könyvműhely utódja, a Libri Kiadó első idei megjelenése.

A fiatal író könyvének főhőse Hugo Cabret, egy árva kisfiú, aki a párizsi pályaudvaron tengeti napjait és az ottani órák működését felügyeli, ám egy napon a pályaudvar játékboltosának és egy könyvmoly kislánynak sorsával fonódik össze sajátja, miközben veszélyes kalandokba keverednek. Brian Selznick könyve 284 eredeti rajzával, valamint a képregények és filmek keverékét idéző formájával újraértelmezi a regény műfaját, és egy teljesen új, eddig ismeretlen olvasási élménnyel lepi meg az olvasókat.

A történet Martin Scorsese-t is megihlette, a regényből 3D-s filmet forgatott A leleményes Hugo címmel, a főbb szerepekben olyan neves színészekkel, mint Jude Law, Christopher Lee, Sacha Baron Cohen vagy Emily Mortimer. Munkájáért Scorsese megkapta a legjobb rendezőnek járó Golden Globe-díjat, a filmet nem kevesebb, mint 11 Oscarra jelölték, köztük a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb adaptált forgatókönyv (John Logan) vagy a legjobb filmzene (Howard Shore) kategóriákban. A filmet Magyarországon március 1-én mutatják be.

Ebbe a könyvbe is bele lehet kukkantani ezen az oldalon, így közelebbről megismerhető az újfajta forma, mely ötvözi a regényt és a képregényt.

A könyv magyar megjelenéséhez előzetes is készült:

A könyv születéséről így nyilatkozott az író:

„Jónéhány évvel ezelőtt olvastam Gaby Wood Edison estéje: a mechanikus élet kutatásának varázslatos története című könyvét. Igaz történet volt egy felhúzható figurákból álló gyűjteményről, melyet egy párizsi múzeumnak adományozott a tulajdonosa. A gyűjtemény a múzeum beázott padlásán hevert évtizedeken keresztül, amíg végül ki kellett dobni az egészet. Én pedig elképzeltem egy kisfiút, aki megtalálja ezeket a törött, rozsdás szerkezeteket - így született meg Hugo és az ő története."

Brian Selznick: A leleményes Hugo Cabret
544 oldal
Libri Kiadó, 2012. február 9.