Azt hiszem, már majdnem mindenki hallott arról, hogy Daniel Radcliffe egy baljós, viktoriánus hangulatú thrillerrel próbál meg kilépni Harry Potter karakterének fogságából. Arról viszont biztosan kevesebben tudnak, hogy mint oly sok más mozgóképes alkotásnak, ennek a filmnek is egy regény volt az alapja, 1983-ból.

A filmet láttam, és nem tetszett. Radcliffe-el nem volt bajom, - sokak szerint hiteltelen a szerepben - nagyjából azt nyújtotta, amit kellett. Ugyanez a mutatvány a filmnek már kevésbé sikerült, így ismét bebizonyosodott, hogy - majdnem - mindig a könyv jobb mint a film. A történetet indokolatlan mértékben és túlságosan sok ponton változtatták meg: gyakorlatilag a végeredmény olyan szinten más, mint az eredeti regény, hogy szinte túlzás adaptációnak nevezni. A film megtekintését jó szívvel senkinek nem javaslom, esetleg a könyv elolvasása után, de ebben az esetben is csak illúziórombolónak. A 2012-es változaton kívül 1989-ben is forgattak egy tévéfilmet a történetből. Mivel sem jelen bejegyzés, sem a blog témája nem a filmek körül forog, így rugaszkodjunk is el és térjünk át a lényegre.

Susan Hill (1942-) kortárs angol szerző, ismert misztikus krimi- és detektívregény-író. A fekete ruhás nő című művére a már említett mozifilm alapján figyeltem fel. A történet főhőse az ügyvéd Arthur Kippst, aki agg korában emlékszik vissza ifjúságának egyik hátborzongató időszakára és tárja azt az olvasó elé. A fiatal ügyvédet egy hagyatéki ügyben vidékre, egy hátborzongató, viktoriánus házba küldik, ahol félelmetes és megmagyarázhatatlan események zajlanak, mindezek pedig összefüggésbe hozhatóak egy rejtélyes, fekete ruhába öltözött nővel.

A regény rövidnek mondható, alig kétszáz oldal, ám Hill mégsem spórol a karakterábrázolással és a felvezetéssel. A cselekmény nagyon lassan épül fel, nagyjából a könyv feléig semmi ijesztő nem történik, mindez persze csak azért, hogy a kötet második felében elszabaduljanak az események. A komótos építkezés remek, nekem nagyon tetszett, hiszen bemutatta a szereplőket és egyáltalán nem untatott, épp ellenkezőleg: sikerült felcsigáznia az érdeklődést.

Az események hátterében álló múlt történései fokozatosan derülnek ki, Kippst apránként fedezi fel a kirakós játék részleteit, hogy végül minden apróságra fény derüljön. A könyv már említett második fele igen félelmetesre sikeredett, az olvasásban oldalakon át folyamatosan libabőr volt kísérőtársam - pedig fényes délután olvastam - időnként még a szemem is bekönnyezett, olyan elsöprő erejű hatása volt az olvasottaknak. Utánagondolva nem hiszem, hogy féltem volna már ennyire könyvtől. Hill az ember olyan zsigeri félelmeihez nyúl, mint a sötétségtől és a megmagyarázhatatlan eredetű hangoktól való egészséges távolságtartás. Az ijesztgetést szolgáló szakaszokon túl az egész regényt valami sötét és baljós lengi be, nagyon erős a hangulatfestés.

A fekete ruhás nő egy izgalmas és szórakoztató olvasmány, - főleg a borzongani vágyó olvasó számára - és minden nemű happy endet nélkülöz. Nem csak a történet maga, de annak lezárása is sötét, hatásos és nagyon drámai: Hill el tudja érni, hogy szellemhistóriája a kötet becsukása után is még hosszú órákig, napokig, hetekig velünk maradjon.

10/8

Susan Hill: A fekete ruhás nő
204 oldal
General Press, 1995.
Fordította: Gieler Gyöngyi
A fordítás alapjául szolgáló mű: Susan Hill: The Women in Black