Keyes előbb 1959-ben novellaként, majd 1966-ban regényként megjelent műve különleges és érdekes alapötletével felkelti az érdeklődést, amit az egész cselekmény során meg is tart, hogy aztán később egyedi formaiságával és történetével falhoz csapja az olvasót, aki a sokkhatásból felocsúdva nem tehet mást, mint újabb könyvet sorol kedvencei sorába.

Daniel Keyes (1927-) kortárs amerikai író, aki New Yorkban, azon belül is Brooklynban látta meg a napvilágot. Keyes pszichológiából szerzett BA diplomát, később divatfotózást is tanult, majd MA diplomáját esti iskolában szerezte, angol és amerikai irodalomból, miközben a hétköznapokon angolt tanított, hétvégente pedig az írásnak szentelte idejét. A pszichológia iránti érdeklődése írói munkásságában is megfigyelhető, jellemző témaválasztása a pszichiátriai problémákkal, elmezavarokkal közdő ember élete. A Virágot Algernonnak mellett elég egy másik híres művét, az Ötödik Sallyt megemlíteni ennek igazolására. Jelen könyvből három filmfeldolgozás is készült: egy 1968-as amerikai mozifilm mellett egy 2000-es kanadai-amerikai, illetve egy 2006-os francia tévéfilm is feldolgozta a történetet.

A regény szerepel idei várólista csökkentésem listáján, ezt olvastam másodiknak a tizenkettőből. Borzasztóan csúnya az 1979-es kiadás, melyhez szerencsém volt, de a regény olyan erejű, hogy egy pillanatig sem zavart a kinézete. Az olvasást megelőzően szinte kizárólag jót hallottam róla. Az ilyen esetekben mindig tartok attól, hogy nálam majd nem "működik" úgy a könyv, ahogyan másoknál, de ez esetben le kell szögeznem, hogy a felépítményt, ami a könyv dicséretére épült fel, most én sem fogom lerombolni, sőt, talán egy két téglát magam is hozzáteszek.

A Virágot Algernonnak kissé sci-fi is, hiszen egy értelmi fogyatékos férfit merőben új műtéti eljárással "felokosítanak", melynek köszönhetően fokozatosan kivételes képességűvé válik, idővel gyakorlatilag saját orvosainál is sokkal okosabb lesz. Viszonylag gyors fellendülését azonban hasonlóan sebes hanyatlás követi, ebben rejlik a regény drámája.

A műre egészen zseniális forma jellemző. A főszereplő, Charlie Gordon naplószerű feljegyzéseit olvassuk, melynek megírására az orvosok kérik meg, hogy nyomon követhessék fejlődését. A szerző elképesztően jól ír, kitűnően ábrázolva mind a nagyjából 60-as, mind a 160-as IQ-val rendelkező ember írásképét, helyesírását, szóhasználatát, fogalmazásmódját. A rengeteg szándékos elírás, helyesírási hiba eleinte elég zavaró, de néhány oldal után rögtön belerázódik az olvasó és magával rántja a történet.

Charlie okossá válása után naplójegyzeteiben visszaemlékezik korábbi életének sanyarú éveire, arra, hogy milyen sokat szenvedett. Ennek a szenvedésnek okozói pedig embertársai voltak. Remekül és igen fájdalmasan mutatja be a szerző a gyermek Charlie családjának hozzá nem értő és kegyetlen viselkedését is. A visszaemlékezéseknek köszönhetően a mű éles társadalomkritika is, tökéletesen bemutatja, hogyan bánnak az átlagemberek egy maguknál butábbnak tartott, annak tűnő, vagy ténylegesen butább emberrel. A remek formaiság mellett ez az üzenet a könyv igazi értéke. Keyes heves életigenléssel áll ki a legfontosabb emberi érték, az empátia mellett. Ráébreszti olvasóját: azért, mert valaki csekélyebb értelmi képességekkel rendelkezik nem ér kevesebbet, ugyanolyan ember, mint bárki más. Saját érzésekkel és emlékekkel.

Az okos Charlie, aki orvosainál hamarabb felismeri, hogy elkerülhetetlen szellemi hanyatlás vár rá, szívbemarkoló elszántsággal néz szembe sorsával.

"Az intelligencia az emberiség egyik legnagyobb adománya. De a tudásra való törekvés túlságosan is gyakran kiszorítja a szeretetre való törekvést."

Őszintén megvallva a mű utolsó tíz oldala talán a legfájdalmasabb könyvbefejezés amit valaha olvastam. Általában nehezemre esik sírni egy könyvön, nagyon ritkán fordul elő, de ezen a tíz oldalon úgy összefolytak előttem a betűk, hogy nem mindig láttam mit olvasok. Az elejétől a végig nagyon tetszett a könyv, de ez az utolsó pár oldal volt az, ami megkoronázta és egyik kedvenc kötetemmé tette.

A Virágot Algernonnak egy rendkívüli erejű, fájdalmasan szívbemarkoló történet emberségről, szeretetről és együttérzésről. Bemutatja nekünk Charlie-t, azt az Embert, aki ugyanarra vágyott, mint mindenki más: arra, hogy szeressék.

10/10

Daniel Keyes: Virágot Algernonnak
254 oldal
Kriterion Könyvkiadó, 1979.
Fordította: Szepessy György
A fordítás alapjául szolgáló mű: Daniel Keyes: Flowers for Algernon