Az igen intenzív reklámkampánynak és a különböző fórumokon terjedő méltató szavaknak köszönhetően nagy várakozásokkal kezdtem neki a Showder klubos stand up-os, Kovács András Péter első regényének. Valamiért az volt az érzésem, amikor végre kézbe vettem, hogy ez a könyv vagy nagyon jó lesz, és oda leszek érte; vagy egyáltalán nem fog tetszeni és csak a hírverés nagy körülötte. Végül aztán egyik sem, de azért mégis inkább az előbbi.

Ha már a kézbe vételnél tartunk: tudni kell, hogy a kötet kétfajta borítóval látott napvilágot. Egyik rosszabb, mint a másik. Igen, az egyik rosszabb, mint a másik, szerencsére én a jobbal kaptam meg a könyvet karácsonyi ajándékként, – ennek a képét illesztettem be a bejegyzésembe - de ez is inkább csak kevésbé rossz, mint a másik és nem pedig jó. Olvasás közben az elég harsány színét megkedveltem, végeredményben még illik is a vidám és könnyű szórakozást ígérő profilba. A borítón díszelgő írás betűtípusáról és az ábráról ugyanez már nem mondható el. Ennyit a borítóról.

A könyv egy átlagos krimi. Ám jelen esetben az átlagos nem pejoratív értelmű. Átlagoson inkább azt értem, hogy pontosan azt nyújtja, ami elvárható tőle: szórakoztat, kikapcsol, magához vonja az elkalandozni vágyó gondolatainkat. Átlagon felüli viszont abban, hogy mindezeken túl még vicces is. Hol jobban, hol kevésbé; de vicces. A humoros szakaszok nem meghatározott időközönként bukkannak fel. Van, hogy fél oldalt kell várnunk a következő felnevetésig, van, hogy húszat; de a nevetés garantált. Tömegközlekedési eszközökön derűs pillanatokat okozhatunk utastársainkat reakcióinkkal. A könyv – humor szempontjából értett – csúcspontjain egyenesen rejtői magasságokba jut a szerző helyzeteivel, karaktereivel. 

Apropó karakterek: a könyvre jellemző, hogy ők erősen sztereotipizáltak. Ennek előnye, hogy szinte minden szereplő felbukkanásakor bólogathatunk: igen, ismerem ezt a típust. Kedvencem közülük az obszcén ügyfélszolgálatos, Esztike; akinek verbális megmozdulásai nem egyszer csalnak mosolyt arcunkra olvasás közben.

Nagy kérdés volt számomra, hogy KAP, akit eddig csak humoristaként ismertem – a stand up-osok közül pedig az egyik legtehetségesebbnek tartok, - tud-e jól írni. A válasz: egyértelműen igen. Egyedül a hasonlatait tartottam időnként túl vadnak, ezek engem néha zavartak – máskor viszont mosolyfakasztónak bizonyultak.

A könyv nagyon mai: a szerző saját magát is beleírta regényébe, - ezt nem éreztem erőltetettnek, illett a környezetbe, ahova helyezte magát - ezen kívül utalás történik a Showder klubra és Kiss Ádámra is. A történet aktualitását erősíti még a szereplők már említett sztereotipizáltsága is.

Összességében a Multigáz egy kerek egészet alkotó munka. Szórakoztató és vicces. Első könyvnek tökéletes és időközben már előjegyezhető a szerző második szerzeménye is. Remélhetőleg abban – e jó kezdés után – KAP felfelé indul el, így további csiszolódás után egy kicsivel még jobb könyvet kapunk; nem pedig kifulladt lendülettel lefelé, hogy szinte ugyanezt olvassuk el még egyszer, kicsit másként (sajnos utóbbi gyakori a szórakoztató irodalomban). Ehelyett inkább valami újat, frisset, de nem kevésbé nevettetőt. Kíváncsian várom.

10/7

Kovács András Péter: Multigáz
318 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2010.