Librarium

Librarium

Nagypapa háborúba megy

2013. február 27. - winrudi

Első ránézésre John Scalzi Vének háborúja című műve katonai science fiction, és nem is téved aki ezt gondolja, de ennél sokkal több: zseniális regény. Éppen ezért a műfajjal jóformán semmiféle múlttal nem rendelkező olvasónak - mint például én - is kifejezetten ajánlom, ha egy igazán jó könyvet szeretne olvasni.

John Scalzi (1969-) amerikai író, első könyve a 2005-ös Vének háborúja, melyet rögtön Hugo-díjra jelöltek, népszerűséget és elismertséget hozott szerzőjének - nem érdemtelenül. 2010-ben megválasztották az Amerikai Science-Fiction és Fantasy Írószövetség elnökévé. Az első rész óta több kötettel bővítette a sorozatot és egyéb műveket is írt, valamint 1998 óta folyamatosan vezeti Whatever című blogját.

A Vének háborúja távoli jövőjében az ember több bolygót is gyarmatosított az űrben, újabbak megszerzéséért pedig folyamatos harcot folytat a Gyarmati Véderő nevű szervezet alkalmazásával. Erre a kevés lakható bolygó miatt van szükség, ami miatt a Földről való kivándorlás is erősen korlátozott. Sokak számára egyetlen ilyen lehetőség adódik az életben: 75 éves korukat elérve jelentkezhetnek a GYV-be és minimum két, maximum tíz év katonáskodás után valamelyik kolónián telepedhetnek le. Ez első olvasatra furcsának tűnhet, de a hadseregbe való jelentkezés nem csak a gyarmati letelepedés miatt vonzó lehetőség: a híresztelések szerint a GYV megfiatalítja a nyugdíjas újoncokat, hogy megállják a helyüket az intergalaktikus hadviselésben.

John_Scalzi_Venek_haboruja_b1-b4_72dpi.jpg

Ha a kedves olvasó kissé idegenkedik a science fiction műfajától, esetleg soha nem venne a kezébe ilyen témájú köteteket, az kezdje a sort a Vének háborújával. Annyira jó könyvet fog majd a kezébe, hogy garantáltan imádni fogja. Művével Scalzi a sci-fi legnagyobb rajongóinak elvárásait éppúgy kielégíti, mint a műfajtól idegenkedőket. A fantáziát hevesen megmozgató, nagyon jó stílusban megírt történet gyorsan beszippantja az olvasót, és nem engedi el az utolsó oldal elolvasásáig, sőt, még azt követően sem.

Ennek a nagyfokú olvasmányosságnak Scalzi stílusa a titka, aki baromi jól ír, élvezet olvasni a sorait. Azon kevés szerzők sajátosságával rendelkezik, akik apró fogásokkal, időnként szinte észrevehetetlen húzásokkal alakítják maximálisan élvezhetővé szövegüket. A különböző karakterek stílusa életszerű, a káromkodások megjelenése nem öncélú, a megfelelő hangulat eléréséhez elengedhetetlen és nem egyszer a humor forrása is, amivel a szerző amúgy is a jobb fajtából rendelkezik, miközben a humoros és véresen komoly szakaszok időzítése, adagolása is a tökéletest közelíti.

Az olvasmányosság mellett a könyvön való végigrobogás másik elősegítője az érdekes és ötletes alaphelyzet: mindenki szívesen eljátszik a gondolattal, - legyen akár húsz vagy hatvan éves - hogy milyen érzés lenne éltes nagypapa/nagymama korunkban egy újabb, ám igen veszélyes élet lehetőségét megkapni mesterséges fiatalítás útján. Az ember egyik zsigeri félelme a halálfélelem, minden területen próbálja elkerülni, késleltetni, vagy legalábbis elfedni az öregedést, mellyel elég nehéz szembenézni. Erre az ösztönös tulajdonságra hat jó érzékkel a könyv, megragadva és nem eresztve érdeklődésünket.

A kötet nem pusztán egy űrben ide-oda röpködős, lézersugárral földönkívülieket lövöldözős történet, az alaphelyzetből egy halom etikai és filozófiai kérdés vetődik fel, ezek bemutatását nem is mulasztja el Scalzi. A mesterséges megfiatalítás - melynek konkrét módját nem akarom "lelőni" - miatt előkerülő érzékeny kérdések megfelelő mértékben kerülnek elő a könyvben, ezek egyikéhez kapcsolódik a baljós elnevezésű szellemhadtest is, mely talán az egyik legérdekesebb vonulat a regényben, de itt is elkerülném a spoilerezést. A filozófiai és etikai kérdések mellett egészséges mértékben matematikai és fizikai elméletek is szerephez jutnak, nem buta, csihi-puhi könyv a Vének háborúja.

Az ötletes alaphelyzet, az olvasmányosság és a filozofikus vonulat mellett a megteremtett világ kidolgozottsága is erőssége a könyvnek, mely világ egyébként hihetővé varázsolt, az olvasó könnyű szívvel el tudná képzelni egy ehhez hasonló, távoli jövőkép megvalósulását. A fegyverek, űrhajók és egyéb szállítójárművek (űrlift), mellett a sajátos és egyébként remek fordítású találmányok (FejGép, IntelliVér) is kerek egésszé formálják a megalkotott univerzumot, melyhez a különféle, nagy adag fantáziával megalkotott űrlények is hozzájárulnak.

A Vének háborúja - melybe itt bele is lehet olvasni - talán egyetlen negatívuma, hogy az aprólékosan és alaposan felépített világban viszonylag keveset barangolhatunk, a kötet fájóan rövid, nagyjából 250 oldal után búcsút is kell mondani neki: éppen amikorra igazán belelendülnénk. Az elkeseredő olvasó számára vigaszt jelent, hogy az Agave a napokban megjelentette a folytatást, a Szellemhadtestet, mely címe alapján az első rész legérdekesebb vonulatát viszi tovább. Aki pedig még nem tette, sürgősen szerezzen be egy példányt a Vének háborújából és álljon neki, nem fogja megbánni, hiszen ez a könyv az a fajta, színvonalas szórakoztató irodalom, amiből igazán jó csak nagyon kevés akad.

10/9

John Scalzi: Vének háborúja
256 oldal
Agave Könyvek, 2012.
Eredeti cím: Old Man's War
Fordította: Pék Zoltán

Descartes, hó és narancsillat

A skandináv hangzású írónév, a fülszöveg és a túlzás nélkül gyönyörű borító nagy várakozásokat kelt Mette Jakobsen Minou szigete című könyvét a kezébe vevő olvasóban, melyre még A kis herceghez és A végtelen történethez való hasonlítás is rátesz egy lapáttal. A varázs azonban elmarad, hiányérzetet hagy maga után a kötet.

minou.jpgMette Jakobsen 1964-ben, a dániai Koppenhágában született, jelenleg a Sydney melletti Newportban él, ahol kreatív írást tanít. A szép borítójú, kemény kötésű, kisalakú, utazáskompatibilis és igazán ajándékozni való könyv - melybe bele is olvashatunk - alaphelyzete egyszerű. A helyszín egy északi, hideg, hóval borított kis sziget, itt él a főszereplő kislány, Minou és a többiek: Papa, Mama, Tiszteletes, Ládás és az ő kutyája, Nevenincs. Mama eltűnése - melyet egyedül Minou nevez így, mindenki halottként kezeli - után újabb furcsa esemény történik a szigeten: egy halott fiút sodor partra a tenger.

Ebből az ígéretes helyzetből indulunk neki a cselekménynek, amely azonban a későbbiekben csalódást kelt. Az édesanya elvesztésének sajátos, gyermeki szempontból történő feldolgozása kiváló ötlet, de sajnos nem működik a varázs. Sajátos és furcsa vonulat Papa személye, aki foglalkozását tekintve filozófus, emiatt gyakori Descartes és más egyéb filozófusok és idézeteik szerepeltetése, ám ez erőltetettnek hat. Emellett kissé éles Papa és Mama világszemléletének, a logikus-filozofikus és a kreatív gondolkodásmódnak a szembeállítása. Az egész filozófiás vonal jelenléte olyan érzést kelt, mintha az írónő a "pakoljuk tele a könyvet néhány filozófussal, mert ettől emelkedettebbnek, elvontabbnak és különlegesebbnek tűnik" elmélet mentén gondolkodott volna.

A rövid történet során szigorúan véve nem sok minden történik, hacsak nem említjük a halott fiú jelenlétének időnként morbid, de mindenképpen szokatlan kezelését. E kérdésben is időnként - bár nem mindig - érteni véltem a szándékot, de valahogyan ezt a vonulatot sem sikerült maradéktalanul eltalálni. A könyv általános jellemzői a hideg, a hó, a világítótorony, a bűvészet, a filozófia és a mindent belengő narancsillat, gyakorlatilag ezek mentén épül fel a történet. Sajnos maga a hangulat - mely valahogyan sajátosan skandináv - sem volt kellőképpen erős ahhoz, hogy a többi hibát feledtetve hátán vigye a kötetet.

A cselekmény csúcspontján két jelentősebb eseményre is fény derül a szereplők múltjával kapcsolatban, de az élmény nem katartikus, ehelyett hirtelen vége az egésznek, az olvasó pedig kissé értetlenül, de mindenképp hiányérzettel búcsúzik a Minou szigetétől. A könyv hasonlítását A kis herceghez kissé erőltetettnek, még inkább indokolatlannak tartom, miközben a Minou szigete ifjúsági regénynek furcsa, gyerekkönyvnek talán egy kicsit sok, felnőtt könyvnek viszont kevés.

A kötetet köszönöm a Libri Kiadónak!

10/5

Mette Jakobsen: Minou szigete
250 oldal
Libri Kiadó, 2012.
Eredeti cím: The Vanishing Act
Fordította: Upor László

Muglikról, mugliknak

Az átmeneti üresedés J.K. Rowling tavaly megjelent könyve, több szempontból is első: első kötete a zajos sikerű Harry Potter-sorozat óta, az első felnőtteknek szánt regénye, és az első olyan, amely ha nem figyelünk oda, egy óvatlan pillanatban a hátunk mögé lopózva ádázul leüt minket, majd nem késlekedik ájult testünkkel jó alaposan felmosni a padlót.

átmeneti_üresedés.JPGA cselekmény Pagford kitalált vidéki angol kisvárosának utcáin és otthonaiban bonyolódik, a fiatal Barry Fairbrother önkormányzati tanácsnok váratlan és gyors halálát követően. Fairbrother megüresedő helyéért ádáz harc indul meg, mely felszínre hozza a kisvárosi idill álarca mögött meghúzódó óriási ellentéteket. A regényből a BBC szárnyai alatt filmsorozat is készül, az első rész várhatóan 2014-ben érkezik, a munkálatokban Rowling is közreműködik, a hálásabbnál hálásabb szerepeket remélhetően a legjobb brit színészek játszhatják majd el.

Ha a valaki a Harry Potter könyvek utolsó részeit olvasva arra az elhamarkodott kijelentésre ragadtatta el magát, hogy ezek már bizony felnőttkönyvek, és nem az ifjak kezébe valók, az nagyon gyorsan olvasson el úgy 20-30 oldalt Az átmeneti üresedésből, és megtudja milyen az, ha Rowling felnőtteknek szánt könyvet ír. A szerző ugyanolyan jól szövi a történetet, ahogyan azt tőle megszokhattuk, éppen csak a téma és annak tálalása az, ami fényévekre helyezi a regényt a varázslótanonc kalandjait megörökítő daraboktól.

A könyv sajátja realista, időnként végletekbe menően naturalista ábrázolásmódja, a szaftos káromkodások gyakori szerepeltetése teljesen helyénvaló az ábrázolt emberek esetében. Időnként láttam magam előtt az írónőt, ahogyan egy félmosollyal papírra - vagy inkább monitorra - vet egy-egy durvább anyázást, megpróbálva egyszer és mindenkorra lemosni magáról az ifjúsági író címkéjét, hogy elkerülje például a hozzám hasonlóan hatást vadászó blogolók címötleteit, de sajnos javíthatatlan vagyok. A káromkodás mellett van itt minden, mi szem-szájnak ingere: szexualitás (merevedéssel, maszturbációval, temetői és árokparti aktusokkal), drogfüggőség és füvezés, mindez pedig fellocsolva nagy adag, különféle alkohollal. Az egész kavalkád legalján helyet foglaló család, a drogfüggőségétől szabadulni képtelen, munkanélküli ex-prostituált Terri két gyermeke, Krystal és Robbie a kötet leginkább szánalomra méltó szereplői, az ő jeleneteik a legmegrendítőbb szakaszok.

pagford.JPGPagford

Mielőtt azonban a kifinomult ízlésű, kényes olvasó ezt olvasva most orrát befogva két ujja közé szorítaná frissen beszerzett példányát, a sarokba hajítva azt, felhívnám a figyelmet, hogy messze nem merül ki ennyiben a könyv, ez pusztán a realista ábrázolásmódból fakadó szükségszerűség. Az átmeneti üresedés alapvető motívuma az ellentét. Ellentét a háttérben, Pagford és Yarvill települések között, a Parlag nevű, lepusztult lakótelep felügyelete felett; ellentét anya és lánya, apa és fia, anyós és meny, idős és fiatal, gazdag és szegény, férfi és nő, brit és indiai között. Ahogyan az oldalak pörögnek, újra és újra felbukkannak az ellentétek, amik a generációs, társadalmi, nemek közti, életszínvonal- és származásbeli különbségek mentén húzódnak. Ezen ellentétek közül a legerősebb vonulat a családon belüli szembenállások megjelenítése, az olvasó folyamatosan nyugtázza a kialakult helyzetek életszerűségét, a valóságból hozva a példákat.

A felvonultatott ellentétek mögött elfojtott indulatok, elnyomott sérelmek, eltitkolt szerelmek, kétszínűség, és ármánykodás húzódik meg. Pagfordra jellemző a rendkívül bonyolult kapcsolati háló, miközben mindenkinél megjelenik legalább egy súlyos probléma. A kötet vegyes kritikai fogadtatásában időről időre felbukkan az érv, mely szerint a kötet első 150-200 oldala felesleges elnyújtása a cselekménynek és unalmasságával eltántoríthat a regény folytatásától. Akik azonban így gondoljak, nem értik a könyvet. Egyrészt nyomát sem éreztem semmiféle törésnek az említett oldalmennyiség környékén, az egész cselekmény egyenletesen adagolt; másrészt erre a részre mindenképp szükség van a különböző családok bonyolult kapcsolati rendszerének feltárására és agyunkban való elraktározására, hogy egyáltalán értsük a további történéseket.

rowling.jpg

Az átmeneti üresedés egyik nagy erőssége, hogy a jelen nyugati társadalmában megfigyelhető problémák - családon belüli erőszak, munkanélküliség, jövőkép hiánya, iskolázatlanság, drogfüggőség, alkoholproblémák, stb. - tökéletes látleletét adja. Ezen a ponton kell igazolnom a bejegyzés címének létjogosultságát. A Harry Potterből vett szó - mely a varázstalan embereket jelöli - tökéletesen illik a regény szereplőire, tökéletesen illik ránk. A HP varázsvilágának kissé naiv karakterei után, itt megkapjuk a rögvalóságot, emellett sokat elmond a világunk állapotáról, hogy a HP a varázslók csodás univerzumáról szólva - minden negatív karakterével együtt - az ifjúsági irodalom szintje, a mindennapoktól elrugaszkodott.

Rowling bebizonyítja, hogy kiváló író: nem csak a különféle ellentétek és családi konfliktusok megjelenítése tűpontos, de a karakterek kidolgozottsága is a végletekig alapos, messzemenő részletességgel ábrázolt. A kötetnek szigorúan véve nincsenek főhősei, kis túlzással a megjelenő több tíz szereplő egyformán fontos, és ami meglepő: szinte egy sem akad, aki feltétel nélkül szimpatikus lenne - életszerű ábrázolás ez - mégis száguld az olvasó és falja könyvet, pedig látszólag "semmi" nem történik, nincsenek körömrágásra késztető izgalmak. A könyv végig kiszámíthatatlan, a vége előtt pár tíz oldallal sem engedi sejtetni, hogy mi várható, bár a környezetből adódóan számítani lehet drámai és nem éppen felemelő befejezésre.

Az átmeneti üresedéssel Rowling nem okoz csalódást olvasójának, bár elképzelhető, hogy a kedves könyvforgató mást kap, mint amit előzetesen várt. A kötetet most a kezükbe vevők a következőkre számíthatnak: tökéletes karakter-, és konfliktusábrázolásra, pontos társadalomkritikára, feszült párbeszédekre, egy jó olvasmányra. A hírek szerint Rowling következő könyvével elfordul a felnőttektől és a Harry Potter célközönségénél is fiatalabbakat célozza meg, mi pedig csak remélhetjük, hogy ez után a zseniális mű után azért még visszatér majd hozzánk, bűnös és esendő muglikhoz is.

10/10

J.K. Rowling: Átmeneti üresedés
576 oldal
GABO, 2012.
Eredeti cím: The Casual Vacancy
Fordította: Bihari György és Sóvágó Katalin

Nem olvasnak a fiatalok

Az Ipsos véleménykutató február közepén közzétett, az elmúlt három hónapban, 500 fős, reprezentatív mintán elvégzett felmérésének eredményei alapján a 18-25 éves korosztály 63%-a gyakorlatilag könyvektől függetlenül éli az életét, 28% soha, további 35% pedig ritkábban, mint havonta vesz a kezébe könyvet.

A fiatalok 7%-a olvas naponta, a heti rendszerességgel olvasók aránya pedig 16%. A havonta kötetet forgatók aránya sem magas - 14 százalék - az ennél ritkábban olvasók 35 százalékot tesznek ki, 28% pedig egyáltalán nem olvas könyvet. A tizen- és huszonévesek sokféle, önigazoló és beismerő érvet sorolnak fel arra, miért nem (nagyobb) része napjaiknak a könyvolvasás.

Legtöbben, 55 százaléknyian az időhiányra hivatkoztak, de sokan, 45 százaléknyian elismerték, hogy nem érdekli őket a könyv. Viszonylag nagy arányban - 32 százalékban - azt említették, hogy nem köti le őket az olvasás, 31 százalék pedig azzal mentette fel magát, hogy drágák a könyvek. A fiatal felnőttek körében lassan terjednek az e-könyvolvasók, mindössze 2 százalékuknak van, s még 7 százalék gondolkodott azon, hogy vásárolni kellene. Bár kevesen használják, de a korosztály egyharmada szerint az elektronikus könyveké a jövő, előbb-utóbb népszerűbbé, elterjedtebbé válik, mint a papírra nyomtatott könyv. A fiatalok csaknem fele azonban úgy véli, nem lesz áttörés, a kulturális fogyasztásban helye marad a hagyományos könyvformátumnak is.

andré kertész on reading_1.jpgAndré Kertész: On reading, Esztergom, 1915.

A fiatalok több mint egynegyede - 28 százaléka - soha nem olvas könyvet. További 35 százaléknyian is csupán néha-néha - saját bevallásuk szerint ritkábban, mint havonta vesznek kezükbe valamilyen kötetet. A 18-25 éves korosztály közel kétharmada, 63 százaléka tehát lényegében a könyvektől függetlenül éli az életét. Leginkább a szakmunkás végzettségűek vannak távol a szakmai kötetektől, a szépirodalomtól - 82 százalékuk lényegében nem (vagy alig) olvas. Az alacsonyabb végzettségűeknél 71, az érettségizetteknél 52, a diplomásoknál 18 százalék azok aránya, akik ritkán vagy soha nem forgatnak könyvet. Rajtuk kívül még a férfiak és a falvakban élők körében magas (69 illetve 76 százalékos) a könyvolvasást nélkülözők aránya. A fiatal felnőttek körében az intenzív könyvfogyasztók aránya 7 százalék, nekik egyetlen napjuk sem múlik el olvasás nélkül. A szakmunkás képzettségűeknek csak 1, az alapfokú végzettségűeknek 4 százaléka lapoz bele naponta valamilyen kötetbe, az érettségizettek körében 10 százalékos ez az arány, a felsőfokú intézményt végzettek csoportjában sem magas, 14 százalék.

A fiatalok fele nevezett meg olyan könyvet, amelyet legutóbb elolvasott: 30 százalék külföldi író művét, 14 százalék magyar szerzőét említette, míg 6 százalék valamilyen ismeretterjesztő, szakkönyvet (beleértve a tankönyveket is). A konkrét olvasottsági lista elején a Harry Potter könyvek állnak (a fiatalok 5 százalékának említésével), majd a sorban az Egri csillagok című Gárdonyi-regény következik 4 százalékkal. A harmadik pozíciót a Twighlight (Alkonyat) bestseller-sorozat foglalja el (3 százalékos olvasottsági aránnyal), majd sok olyan regény jön a sorban, amelyet a fiatalok 1-2 százaléka olvasott mostanában.

Az elektronikus könyvolvasó még egyáltalán nem elterjedt a fiatalok körében, csak 2 százalékuk rendelkezik ilyen technikai eszközzel. Ezen túlmenően, 7 százaléknyian gondoltak már arra, hogy vásároljanak maguknak készüléket - főleg az érettségizettek és a diplomások körében van erre szándék (12 illetve 20 százalékuknál). A korosztály harmada azt feltételezi, hogy előbb-utóbb az e-könyvek gyakoribbak lesznek, mint a papírra nyomtatottak, de a fiatalok fele szerint nem valószínű, hogy ez bekövetkezik. Ha valaki már vett magának könyvolvasót vagy tervbe vette a vásárlást, arra hajlik, hogy az e-könyveké a jövő (82 százalékuknak ez a véleménye).

forrás: ipsos.hu

Barangolások Abszurdisztánban

Tavaly ünnepelte az ország a huszadik századi egyik legjelentősebb magyar írójának, Örkény Istvánnak 100. születésnapját, akinek Egyperces novellák című történetfüzérét még a tavalyi - kudarcos - várólista csökkentésen olvastam. A kötet befejezése végül átcsúszott az idei évre, de ez a tény semmit sem von le a könyv értékéből.

egyperces_1.jpgÖrkény István (1912-1979) Kossuth- és József Attila-díjas író, nem mellesleg diplomás gyógyszerész is. Nem kevesebb, mint a magyar groteszk próza megteremtése fűződik a nevéhez, novellák és regények mellett drámákat is írt. Az író a második világháborúban munkaszolgálatos volt a Donnál és hadifogságba esett, az 1956-os forradalomban való részvétele miatt a következő években nem publikálhatott, ekkor dolgozott gyógyszerészként az Egisnél.

1968-ban jelent meg Egyperces novellák című gyűjteménye. A kötet címéhez hűen rövid, 1-10 perc alatt elolvasható rövid történeteket tartalmaz, melyekben sajátosan keveredik a morbiditás, az abszurd és a szatíra. Ez a sajátos műfaj nem csak a magyar, de a világirodalomban is stílusteremtőnek számított. A novellák között találunk meghökkentő, vicces, de szomorú elbeszéléseket is, vagy mindezeket egyszerre. Örkény világa olyan terület, ahol a lehetetlen nem létezik, a legelképesztőbb helyzetek is megvalósulhatnak, a legabszurdabb események is végbe mehetnek, az olvasó pedig kis túlzással vagy sír, vagy nevet.kicsivarolista2012.jpg

Az egypercesek fogyasztása egyéb olvasmányok mellé kísérőnek javallott, nagyobb adagokban megfekheti agyunkat, és az élvezeti értéküket csökkenti. A legideálisabb, ha naponta pár egypercesnél többet nem olvasunk el, így igaz, hogy csak lassan haladhatunk ezzel a műremekkel, de megéri apránként befogadni a szerző jó értelemben vett agymenéseit.

orkeny.istvan.jpg

A nagyszámú novella miatt törvényszerű, hogy a kötet tartalmaz kevésbé élvezhető/érthető darabokat is, de ezeket a kevésbé sikerült elbeszéléseket olyan zseniális történetekkel kompenzálja Örkény, hogy összességében az egyperceseknek örök, és igen előkelő helye van a magyar irodalom kincsestárában.

10/9

Örkény István: Egyperces novellák
382 oldal
Magvető Kiadó, 1977.

Két éves a Librarium

Tegnap ünnepelte második virtuális születésnapját a blog, ám elemzések, múltba révedés és hosszas jövőbetekintés helyett azonnal a lényegre térek, ugyanis ismét könyvért játszunk. A brit író, David John Moore Cornwell könyvét lehet megnyerni, ha ez a név pedig nem mond semmit, segítek: ő John le Carré.

Az 1931-es születésű író hírnevét A kém, aki bejött a hidegről című első regényének köszönheti. A nagy sikeren felbuzdulva otthagyta a brit hírszerzést és írónak állt. Most 1974-ben megjelent könyvének, a Suszter, szabó, baka, kémnek egy 2011-es, filmes borítójú példányát lehet megnyerni, öt kérdés megválaszolásával. A regényből a kiadás évében forgattak filmet Thomas Alfredson rendezésében, olyan színészekkel, mint Gary Oldman, Colin Firth, Tom Hardy, John Hurt, Ciarán Hinds és Benedict Cumberbatch.

John_le_Carre_Suszter_szabo_baka_kem_b1-b4_72dpi.jpg

A kérdések:

1. Korábban milyen más címmel jelent meg magyarul a regény?

2. Melyik színész arca látható a borítón?

3. Melyik kiadónál jelent meg a kötet?

4. Az író melyik másik könyvéről jelent meg kritika a Librariumon?

5. Hány éves a Librarium blog? :)

A válaszokat e-mailben "Születésnapi játék" tárggyal a librariumblog@gmail.com címre várom március 1-én (péntek) 23:59-ig, a sorsolásra várhatóan március 2-án kerül sor. A nyertes nevét bejegyzésben közlöm majd, és e-mailben is értesítem.

Sok szerencsét!

Sikerkönyvek a tévében

A mozifilmes adaptációk mellett általában nagy sikere van a regények tévés feldolgozásainak is, legyenek azok több évados szériák, vagy minisorozatok. Példának elég a Trónok harcát, a Gossip Girlt, vagy a több feldolgozást is megért Jane Eyre-t felhozni. A közeljövőben két nagyszerű író, Philip K. Dick és J.K. Rowling egy-egy művét viszik a képernyőkre.

A science-fiction irodalom óriásának, Philip K. Dicknek talán leghíresebb regénye, a Hugo-díjas Az ember a fellegvárban négy órás minisorozat formájában készül majd el. A széria a Syfy digitális csatornán lesz majd látható. A munkálatokért többek közt Ridley Scott saját, Scott Free Productions nevű cége a felelős, az első részt pedig az a Frank Spotnitz fogja írni, aki az X-akták és Millennium című sorozatok producere volt.

az_ember_a_fellegvarban.jpg

„Az ember a fellegvárban nem csupán a kedvenc regényem Philip K. Dicktől, de egyben az egyik legmerészebbnek és legjobbnak tartott munkája”, nyilatkozta Scott a bejelentés után. „Nagyon örülök neki, hogy ezt regényt bemutathatjuk az embereknek, és reméljük, hogy a történetet ők is legalább annyira érdekesnek és lenyűgözőnek fogják találni, mint mi.”

A könyvet az egyik legjobb alternatív történelmi műként tartják számon, ami egy olyan világban játszódik, ahol a második világháború a német és japán haderők győzelmével végződött.

rowling.jpg

A másik feldolgozás a Harry Potter-sorozat szerzőjének, J.K. Rowlignak első felnőtteknek szóló, tavaly megjelent könyvéhez, az Átmeneti üresedéshez (The Casual Vacancy) kötődik. A vegyes fogadtatású mű megfilmesítési jogaira a BBC csapott le, a sorozat első része várhatóan 2014-ben kerül majd adásba, a munkálatokban az írónő is közreműködik. Az Átmeneti üresedés cselekményének színhelye a kitalált Pagford nevű angol kisváros, ahol a fiatal Barry Fairbrother tanácstag halálával váratlan folyamatok indulnak el, megvilágítva az idilli külcsín mögött meghúzódó komoly ellentéteket.

"Mindig úgy éreztem, hogy a könyv adaptáció után kiált, a regényhez egy tévés feldolgozás illik a legjobban, úgy gondolom a BBC tökéletes otthona lesz a műnek" nyilatkozta Rowling. A csatorna elmondása alapján a sorozat részeinek száma és hossza még bizonytalan, csak akkor válik véglegessé, ha elkezdik a munkát. A szereposztást is homály fedi még, remélni lehet, hogy a legjobb brit színészek formálhatják majd meg Pagford városka nem éppen szimpatikus lakóit.

Hitler ágyában aludni

Tuvia Tenenbom 2011-es könyve, az I Sleep in Hitler's Room zavarba ejtően szókimondó és húsba vágóan őszinte körkép a jelen csapdába esett Németországáról, mely saját náci történelmének börtönében raboskodik, és a szabadulására nincs túl sok remény a közeljövőben.

hitlers.jpgA Tel Avivban született, német felmenőkkel bíró, amerikai Tuvia Tenenbom színházi rendező, író, újságíró, a Jewish Theater of New York alapítója, mely az egyetlen angol nyelvű zsidó színház New Yorkban. Olyan újságokba ír cikkeket, mint az olasz Corriere della Sera, a német Die Zeit, vagy az izraeli Yedioth Ahronot.

A magyarul még kiadatlan I Sleep in Hitler's Room egy - kis képzavarral élve - road movie-szerű interjúkötet, különféle elméletekkel, sok fekete-fehér fotóval, és egy csipetnyi filozofálással megfűszerezve. Tenenbom 2010-ben körbeutazta Németországot, Hamburgtól és Münchentől kezdve, Berlinen és Frankfurton át Kölnig, Buchenwaldig és Lipcséig, hogy csak néhány várost említsek. Utazásai során, melyek idejére esett a foci-vb is, két alapvető tevékenységet folytatott: - a kiadós és jóízű étkezéseken túl - válogatás nélkül szóba elegyedett mindenkivel, majd ezeket a beszélgetéseket és kialakult gondolatait végtelen alapossággal papírra vetette. Amikor azt írom, hogy mindenkivel, érdemes szó szerint érteni: beszélgetett ő anarchista diáktüntetővel, apácával, neonáci kocsmárossal ugyanúgy, mint a Bild, a legnépszerűbb európai napilap főszerkesztőjével, török vendégmunkással, rabbival, olasz-német újságíróval, török-német fiatal párral, nyugat-német ex-kancellárral, vagy Konrad Adenauer egyik unokájával.

Tenenbom hamisítatlan amerikai, - hadd éljek egy olyanfajta sztereotípiával, melyek helytelenségére egyébként a könyv tökéletesen felhívja a figyelmet - szókimondó rámenőséggel szegezi interjúalanyainak kínos kérdéseit. A már a második világháború alatt is az országban élő felmenőkkel rendelkezőktől szemrebbenés nélkül tudakozódik, hogy apuka és anyuka mégis mivel foglalatoskodtak a háború idején, volt-e netán közük a párthoz vagy a Holokauszthoz? A Koránra hivatkozó muszlimoktól azonnal bizonyítékot követel, mégis jelöljék már meg pontosan a szúrát, amire hivatkoznak. Előbbi kérdésére a legritkább esetekben kap választ, utóbbira inkább soha.

tenenbom.jpg

Hozzáállása már-már Sacha Baron Cohen álinterjúit idézi, nem egyszer másnak adja ki magát, hogy bizalmasabb viszonyba kerüljön kiszemeltjeivel. Hol Korán-tudós, hol árja német, hol jordániai vagy éppen lengyel. Beszélgetései nem öncélúak, fontos és sok esetben általános jelenségeket világítanak meg. Az alanyok általában tökéletesen tisztában vannak azzal, hogy egy-egy távoli országban mi is történik, kiváltképp ha Izraelről, vagy az Egyesült Államokról van szó, legalábbis szeretik magukról ezt hinni. Még egy kocsmáros is biztos benne, hogy a bankvilágot, a világpolitikát, és egyéb, a kisemberek számára is világosan érthető összetett rendszereket mi, vagy mégis inkább kik irányítják. A válasz általában rövid: a zsidók. Sokakról süt a rejtett, vagy alig leplezett antiszemitizmus, melyhez döbbenetes önkép társul. A Tenenbom útjába eső németek 90%-a nem büszke rá, hogy német, eszük ágában sem lenne fennmaradásukért küzdeni, ha úgy hozná a szükség, hiszen ők bűnös nép, nem érdemelnek mást. Félelmetes poszthitleri túlkompenzálás ez, melytől nem egyszerű feladat szabadulni.

tenenbom2.jpg

Nem hogy nem egyszerű, szinte lehetetlen. Tenenbom utcai sétái során lépten-nyomon a zsidókba és Németország náci múltjába botlik, hol így-hol úgy. Nem véletlenül, mesterségesen szinten tartott, közbeszédbe szorított témacsoport ez. A jelenség létezését hazánkban is egyszerűen letesztelhetjük, elég csak valamelyik ismeretterjesztő csatorna egy napi műsorát végigkövetni, nem kell sokáig kutatnunk, hogy Hitlerbe és a nácikba botoljunk. Tudatos döntés ez, melyre az 1986-ban, Németországban kirobbant történészvita hívta fel a figyelmet: Ernst Nolte (1923-) és követői szerint az értelmiségiek egyszerűen nem engedik történelemmé válni a náci múltat, folyamatosan a jelenben tartva azt.

A beszélgetések egyik mélypontja a kommunista fiatalok gyűlése, ahol két nem egészen épelméjű ifjú kifejti gondolatait, melyek szerint Németország nem demokratikus ország, ezzel szemben Kuba (!) tökéletesen az, hiszen ott a nép azt választja meg vezetőnek, akit szeretne. Ezzel a véleménnyel megegyező intellektuális színvonalon csak a neonáci kocsmáros megjegyzései említhetők, a két rész remekül példázza a szélsőséges utak járhatatlanságát. Tisztán látszik, ahogyan a kommunisták és az anarchisták éppen annyira sötétek és szűklátókörűek, mint a nemzetiszocialisták.

tuvia.jpg

Az író egyik hibája eredendő, bár csak kismértékben megnyilvánuló elfogultsága Izraellel szemben, de ezen nehéz lenne meglepődni egy Tel-Avivban született ember esetében, akinek szülei megjárták a nácik haláltáborait. Ettől a véleménye csak emberivé és nem hiteltelenné válik. A szerző időnként önuralmát veszítve kiborul, ekkor legalább annyira általánosítóan negatív megjegyzéseket tesz a németekről, mint a nácik a zsidókról, ezzel a lehető legnagyobb hibába esik. Ezekkel együtt a politikai korrektség teljes mellőzése is jellemző rá, ami viszont a legnagyobb piros pontot jelenti Tenenbom képzeletbeli ellenőrzőjében, sőt mi több: zsidóként is képes a hevesen antiszemita törökök PC-mentességét erényként rögzíteni.

Az I Sleep in Hitler's Room a jó tollú szerző emberi vonásaiból eredő hiányosságai ellenére is egy fontos, szemléletes stílusban megírt, olvasmányos, figyelemfelkeltő, és szókimondó kötet. A fennálló helyzeten nem változtat, de legalább pontosan leírja azt, és ez lehet az első lépés azon a hosszú és fáradságos úton, melynek végére a németek talán egyszer és mindenkorra kimásznak abból a bizonyos ágyból.

10/8

Tuvia Tenenbom: I Sleep in Hitler's Room
336 oldal
The Jewish Theater of New York, 2011.

Ajándékozz olvasást!

Eddig a naptárban megpillantott dátumról - február 14. - legtöbbünknek a Valentin-nap köré felépített ajándékvásárlási láz, műanyag vörös szívalakok vagy esetleg Szent Bálint juthatott eszünkbe, ám most egy új esemény is kötődik a jeles naphoz, a Nemzetközi Könyvajándék Nap, melyhez hazánkban is kapcsolódnak programok.

Az International Book Giving Day célja egyszerű és nemes: új és használt könyveket adni annyi gyerek kezébe, amennyinek csak lehet. Legyen az saját gyermekünk, rokon vagy barát csemetéje, vagy az ország bármelyik pontján élő, sőt a fejlődő országok szegény sorsú kisembere, nem számít. A lényeg, hogy ezen a napon könyvet kapjon ajándékba. Az esemény még kissé kezdetleges, de az ötlet remek, a weboldalon pedig több földrész akcióiról tájékozódhatunk.

international-book-giving-day-banner-final5.jpg

Kis hazánk is csatlakozott a kezdeményezéshez, mindjárt két esemény is kapcsolódik az ötlethez. Az egyik rendezvény a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár XIII. kerületi tagkönyvtárának, a Radnóti Miklós Könyvtárnak és a Csodaceruza Magazinnak közös szervezésében jön létre. A Magyar Gyermekirodalmi Intézet egy halom könyv kíséretében egy napra beköltözik a könyvtárba, várva a kicsiket, hogy ingyen válogathassanak a kötetekből. Emellett jó állapotú gyerekkönyvek felajánlását is várják, a megmaradt köteteket a könyvtárnak ajándékozzák. A rendezvény február 14-én 15 órától 19 óráig tart.

A másik rendezvény inkább a felnőtt olvasókat szólítja meg, ennek keretein belül a budapesti Goethe Intézet gerillái járják majd a fővárosi 4-6-os villamos vonalán mozgó járműveket február 14-én 16 órától, és minden éppen könyvet olvasó utasnak antológiát ajándékoznak, mely tizenhét kortárs német szerző tizenhét művéből tartalmaz részleteket. A könyv egy kupont is tartalmaz majd, mely ajándékkönyvre váltható az intézetben.

Olvasni jó, könyvet kapni még jobb!

Két új csillag a sci-fi egén

Február végén érkezik a magyar nyelvű science-fiction kiadás legifjabb szereplőjének, az Ad Astra kiadónak idei első két megjelenése: Lauren Beukes Moxyland című regénye és Greg Egan könyve, a Diaszpóra.

Előbb a magyarul tavaly megjelent Zoo city írójának 2008-as, második regénye, a jövő Dél-Afrikájában játszódó disztópikus cyberpunk Moxyland érkezik a hazai boltokba, várhatóan február 22-én.

_moxyland_300.jpg

Vágod, mi folyik a világban? Azt hiszed, tudod, kié a valódi hatalom?

Rohadtul fogalmad sincs róla.

A Moxyland félelmetesen hiteles thriller a technológiai fejlődésről és az általa felemésztett szabadságról. Beukes Fokvárosának sokszínű világában underground mozgalmárok csapnak össze génmódosított harci kutyákkal, és feltörekvő celebek adják el reklámfelületnek a testüket nanotechnológiai designerdrogokért cserébe.

 Kendra, egy művészeti iskoláról kibukott fotós kísérleti marketingprogramra jelentkezik; Lerato, az ambiciózus programozó titkon át akar igazolni a multicégtől, amelynek dolgozik; Tendeka, a forrófejű aktivista egyre veszedelmesebb akciókat szervez, és Toby, a sármos blogger rájön, hogy a videojátékok, amikkel pénzért játszik, sokkal több mindent rejtenek, mint amit a látszat mutat…

Négy fiatal története fonódik össze egy olyan világban, ahol a virtuális identitás legalább olyan fontos, mint a valódi. A lekapcsolás a rendszerről rosszabb a börtönnél is, valakinek mégis szembe kell szállnia a Kormányzat Rt-vel – kerül, amibe kerül.

Lauren Beukes: Moxyland
312 oldal
Ad Astra, 2012.02.22.

Ezt követően alig egy hét múlva érkezik egy hard science-fiction, a Diaszpóra, az ausztrál Greg Egan regénye.

diaspora-front_700.jpg

Íme, az árva! Olyan világba született, amely nem is valódi. Digitális lény, akit elmemagból növesztettek, semleges nemű, virtuális polgár szondák, műholdak és szerverek végtelen hálózatában, mely átszövi az egész Naprendszert a külső bolygóktól a Nap háborgó felszínéig. A XXI. századi Introdus óta az emberiség drasztikus változásokat eszközölt önmagán. A legtöbben a halhatatlanságot választották, csatlakoztak a poliszokhoz, tudatos szoftverekké váltak. Mások a gleiznerlét mellett döntöttek: eldobható, felújítható robottestekbe költözve nem vesztették el a kapcsolatot az erők és a súrlódás fizikai világával. Sokan közülük végleg elhagyták a Naprendszert fúziós meghajtású űrhajóikkal. És vannak, akik a végsőkig kitartanak. Ők a Föld sarában és dzsungeleiben hátramaradt húsvérek: egyesek álommajmokká sorvadtak, mások a tengerben lubickolnak vagy a levegőben repdesnek, a statikusok és a hídverők pedig élhető emberi sorsot próbálnak kovácsolni maguknak. A polgárok gondtalan nyugalmának azonban egy csapásra vége szakad, amikor egy nem várt katasztrófa éri a húsvéreket, mely arra enged következtetni, hogy a poliszok jövőjét a természet törvényeinek fittyet hányó, bizarr asztrofizikai folyamatok fenyegetik. Így hát az árva polgárok és húsvér menekültek egy csoportjával karöltve nyomába ered a tudásnak, amely egyedül szavatolhatja a biztonságukat...

Greg Egan: Diaszpóra
416 oldal
Ad Astra, 2012.02.28.

Mindkét könyv 30% kedvezménnyel rendelhető elő a kiadó webshopjából.

A Hitler-bajszos szmájli

A XX. Század Intézet gondozásában tavaly ősszel jelent meg Jonah Goldberg 2008-as könyve, a Liberálfasizmus. A kötet nem csak igen feltűnő borítójával, meglepő címével, de alapállításaival is azonnal felhívja magára a figyelmet, ezek ugyanis nem mások, mint hogy Mussolini, Hitler, sőt az egész fasizmus alapvetően baloldali.

liberalfasizmus.jpgJonah Goldberg (1969-) konzervatív amerikai újságíró, a National Review szerzője. Vele és könyvével kapcsolatban kis hazánkban rögtön ez az első szembeötlő vonás: a szerző könyvében nyíltan vállalja konzervatív értékrendjét, jobboldaliságát, sőt, Bush-pártiságát is. A magyar közéletben ez - bármelyik oldaliság vállalásáról lenne is szó - azonnal az ellenkező tábor szemében történő hitelvesztéssel, valamint az íróval megegyező oldalon állók elméjében való felmagasztosulással járna, a mondanivalótól teljesen függetlenül. Goldberg vállalásával lehet, hogy egyesek szemében hitelét veszti, én mégis inkább jó pontnak tudom be, hogy nem bújik a függetlenség hamis álarca mögé, saját nézeteit objektív valóságként bemutatva, amire oly sokan hajlamosak hazánkban (is).

A kötet célja egy homályos fogalom, a fasizmus bemutatása egy sajátos nézőpontból. Sokan sokféle meghatározását adták már a fasizmusnak, a téma szakértői mégsem értenek egyet abban, hogy mit is takar ez a fogalom, az átlagemberről nem is beszélve. Ennek ellenére gyakori jelenség a szó használata, általában mindent ami rossz, ami ellen küzdeni és harcolni kell, azt a fasiszta jelzővel illetik olyanok, akik nagy százalékban gondban lennének, ha a fogalom megmagyarázásra kérnénk őket.

Lehet és kell is vitatkozni a jobboldal-baloldal felosztás létjogosultságáról, Goldberg mindenesetre használja ezt, az általános köztudattal ellentétben a fasizmust egyértelműen utóbbihoz sorolva. A Liberálfasizmus kiindulópontja az, hogy a fasizmus, a liberalizmus és az azt megelőző progresszivizmus alapvetően rokonítható eszmék. Mindezt alapos és igen kimerítő amerikai eszmetörténettel igyekszik alátámasztani, részletes bemutatása ez a XX. századi amerikai gondolkodóknak. A szerző nem mulasztja el Mussolini és Hitler politikai pályájának kezdeteit bemutatni, tagadhatatlanul bizonyítva baloldali kötődésüket. A Mussolini nevéhez köthető totalitarizmus-meghatározás (mindent az államon belül, semmit azon kívül, vagy az ellen) az első világháború szörnyűségeit követő igénnyel találkozott, mely szigorúbb állami ellenőrzést kívánt, és a liberálisok elődeit jelentő progresszívok körében nagy népszerűségnek örvendett. Amíg a fasizmus kizárólag fokozott államkiterjesztést jelentett, az amerikai újságírók imádták Mussolinit, ahogyan Lenint is, sőt, Hitler első intézkedéseit is helyeslően fogadták.

Az állami felügyelet kiterjesztését több amerikai elnök tevékenységén, de főleg Woodrow Wilsonén és Franklin Delano Rooseveltén keresztül elemzi Goldberg, előbbi nevéhez fűzi a világ első totalitárius államát, titkosrendőrséggel, besúgóhálózattal és néhány egészen elképesztő intézkedéssel. Az elsőség ténye talán megkérdőjelezhető, de a felhozott adatok sora így is több, mint elgondolkodtató.

liberalfasizmus2.jpg

A szerző az egész XX. századi amerikai történelmen végigvezeti a fasiszta vonások bemutatását, kitérve JFK-re, a '60-as évek erőszakos, campusfoglaló egyetemistáira és Hillary Clintonra is. A párhuzamkeresés talán egyetlen túlzásba vitt szakasza, amikor a hollywoodi fasizmus jelenét tárgyalva gyakorlatilag az utóbbi évek legjelentősebb amerikai filmes alkotásait fasisztának bélyegzi, megjegyezve, hogy mellékesen rajong ezekért a filmekért. Értelmezhető ez akár vállalt túlzásnak is, mellyel kétségkívül tökéletesen bemutatja a szerző, hogyan húzható rá egy fogalom - legtöbbször tévesen - gyakorlatilag bármire, mégis idegenkedtem ettől a szakasztól. Pár száz oldal után hajlamos a szerző túlzásokba esni, míg végül már mindenki fasiszta lesz, a dohányzást ellenzőktől kezdve, a környezetvédőkőn át, az Utolsó szamuráj című film "proto-fasiszta" szamurájairól nem is beszélve.

A legérdekesebb és legfontosabb fejezet az eugenetika, azaz a fajnemesítés fokozott jelenlétét mutatja ki az Egyesült Államok múlt századi közéletében, megdöbbentő magasságokban és meglepően széles körben. Ehhez fűződően az író remekül mutatja a kettős mérce sajátságát: bizonyos körök szemében mindegy, hogy mi hangzik el, a lényeg inkább az, hogy ki mondja.

A Liberálfasizmus egy merész, maga elé tabudöntögetést célul kitűző, és ezt részlegesen megvalósító kötet, melynek elolvasását minden olyan gondolkodó embernek ajánlanám, akit napjaink közélete és a XX. század történései egyaránt foglalkoztatnak és nem ijed meg egy alapos amerikai eszmetörténeti áttekintéstől sem. A könyv kézbevételét leginkább azoknak javasolnám, akik nyakra-főre használják a fasiszta szitokszót, miközben jelentéséről csak homályos elképzelésekkel - vagy éppen még azokkal sem - rendelkeznek. Félő, hogy éppen ők nem tesznek majd így.

10/8

Jonah Goldberg: Liberálfasizmus - a baloldal rejtett története Mussolinitől napjainkig
462 oldal
XX. Század Intézet, 2012.
Fordította: Berényi Gábor
Eredeti cím: Liberal Fascism - The Secret History of the American Left, From Mussolini to the Politics of Meaning

Menekülés a valóságból

Samanta Schweblin nevére pillantva sokan a kortárs német nyelvű próza új alakjára számítanak, de számukra nem várt fordulatot jelenthet amikor megtudják, hogy A madárevő című novelláskötet szerzője Buenos Airesben látta meg a napvilágot. A cím már nem ennyire megtévesztő, a novellák legalább annyira abszurdak és felzaklatók, mint ahogyan azt előzetesen várnánk.

madárevő.jpgFelmerülhet a kérdés, hogy mégis mi annyira abszurd abban, ha valaki madarakat eszik? A vegetariánusokat nem számítva elég sokan szeretik mondjuk a sült csirkét. Ez így igaz, de mindjárt más a helyzet, ha valaki élő, házi énekesmadarakat kebelez be tollastul-csőröstül...

Samanta Schweblin (1978-) argentin írónő első magyarul megjelent műve ez a tizenöt, hosszabb-rövidebb elbeszélést tartalmazó könyv, mely egyébként a szerző második novelláskötete, és a magyar mellett többek között német, cseh, francia, portugál, szerb és svéd nyelvre is lefordították. Schweblin a Buenos Airesi Egyetemen végzett film szakon, jelen művéért 2008-ban elnyerte a Casa de las Americas díját, a legkiemelkedőbb latin-amerikai kulturális alkotásért.

A címadó elbeszéléshez hasonlóan a másik tizennégy történet eredeti címe is megtalálható a tartalomjegyzékben, megmutatva ezzel a spanyolul egy kicsit is tudó olvasónak, hogy a fordító, Kertes Gábor milyen kiváló munkát végzett, elég csak a Minőségét megőrzi (Conservas) igen frappáns és többértelmű címfordítást kiemelni ennek bizonyítására. A kötet színvonala kissé vegyes, egészen kiváló (Pillangók, Minőségét megőrzi, A madárevő, Utolsó kör, A sellőférfi, A dolgok mértéke, Walter, a bátyám, A föld alatt, A pusztán), és átlagos (A télapó ma nálunk alszik, Aszfalthoz csapódó fejek, Lassan elfogy a lendület) novellák keverednek érdektelen, túlzottan nehezen, vagy szinte egyáltalán nem értelmezhető (Irman, A kubikos, Mint a dühöngő pestis) elbeszélésekkel.

Némely történet megértésének, befogadásának mindenképpen hasznára válna, ha lassan haladva, az egyszerre csak egy elvét követve olvasnánk, de sajnos nekem ez első olvasásra nem sikerült: olvasás közben egyre kíváncsibb lettem e furcsa elme újabb és újabb rejtelmeire és ötleteire. A novellák általános jellemzője a remek alapötlet és a végtelen tömörség mellett talán a kismértékű kidolgozatlanság is, ez alatt leginkább a hosszúságot értem, hiszen némely ötletre akár rövidebb regényeket is fel lehetne fűzni.

butterfly Paul villinski.pngForrás: Paul Villinski

A fiatal argentin írónő novelláinak állandó vendége az abszurditás, mely időnként örkényi magaslatokba hág, nem mellőzve időnként a morbid vonásokat sem, lesz olyan olvasó, akinek némely történet egyszerűen túl sok lesz majd. Mindemellett az abszurditás azonban nem a történetek világának egészére, mindig csak egy-egy összetevőre terjednek ki. A legjobban sikerült novellák egy részében (Minőségét megőrzi, A madárevő, A sellőférfi) megfigyelhető jelenség, hogy valamely negatív történés, trauma, élethelyzet következtében mintha egy seb keletkezne a valóság bőrfelületén és ebből a hasadékból bukkan fel, ezt az űrt tölti be az abszurditás.

A szerző soha nem ad magyarázatot a meglepő történésekre, nem magyarázza el, hogy mi miért van, mindent kész tényként közöl, ő csak elmondja az olvasónak. A már említett jellemzők mellett előfordulnak szimbolikus elemek is, ezzel az egyik legegyedibb és legszebb történetet (Pillangók) eredményezve.

A madárevő egy furcsa, groteszk és egyedi hangulatú, időnként hullámzó színvonalú, néhány briliáns történetet felvonultató, érdekes és letehetetlen történetfüzér, melynek furcsa jelenetei az olvasást követően még nagyon hosszú ideig velünk maradnak.

10/8

Samanta Schweblin: A madárevő
200 oldal
Nyitott Könyvműhely, 2010.
Fordította: Kertes Gábor
Eredeti cím: Pájaros en la boca

Februárban jön az új Bradbury

A 2013-as év harmadik Agavés megjelenése az immár menetrendszerűen az első negyedévben érkező Bradbury-kötet, a tavalyi Marsbéli krónikák után idén a Fahrenheit 451 és más történetek lesz, mely a sci-fi klasszikus új kiadása, öt novellával kiegészítve.

A sci-fi irodalom amerikai óriásának, a tavaly júniusban, életének 92. évében elhunyt Ray Bradburynek talán leghíresebb műve ez az 1953-as disztópia, mely most új kiadásban, Lóránd Imre fordításában jelenik meg, február 14-én. A kötet tartalmaz majd öt, az R Is For Rocket című gyűjteményből válogatott novellát is.

fahrenheit_451.jpg

A könyv a távoli jövő amerikai társadalmát mutatja be, melyben a könyvek veszélyes fegyvernek minősülnek, hiszen egy olvasott ember komoly fenyegetést jelentene a fennálló rendre nézve. Éppen ezért a tűzőrség feladata az, hogy elégesse a potenciális veszélyforrást jelentő köteteket. Innen ered a regény címe is: 451 Fahrenheit fok az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog, és elég. A történet főhőse Guy Montag, a tűzőrség tagja, aki teljesen meg van elégedve életével, egészen addig a napig, amíg nem találkozik a furcsának tűnő új szomszéddal, majd bele nem olvas az egyik halálra ítélt könyvbe, amitől minden megváltozik.

A klasszikus műből 1966-ban egy filmfeldolgozás is készült François Truffaut rendezésében, Julie Christie és Oskar Werner főszereplésével. A kötet február 14-én kerül a könyvesboltokba.

Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek
Agave Könyvek, 2013. február 14.
Fordította: Lóránd Imre

Van-e Isten?

Yann Martel Pi élete című könyve nem kevesebbet, mint olyan történetet ígér, melynek elolvasása (vagy a filmes adaptáció megnézése) után hinni fogunk Istenben. Ha ezt mindenki számára nem is, de egy olvasmányos, izgalmas, elgondolkodtató, többféle értelmezésre lehetőséget adó, egyszerűen jó olvasmányélményt biztosít az olvasónak. Nagy kedvencem lett.

725183.jpgAz 1963-ban francia-kanadai szülők gyermekeként Spanyolországban megszületett, szokatlan nevű kanadai író, Yann Martel édesapja diplomata volt, ennek köszönhetően gyermekkorában Costa Ricán, Franciaországban, Mexikóban és Kanadában is élt. Az egyetemen filozófiát hallgatott, majd felnőtt fejjel megfordult Iránban, Törökországban és Indiában is, ahol templomokat, mecseteket és állatkerteket látogatott, közel két évet pedig vallásos szövegek és hajótöröttek visszaemlékezéseinek olvasásával töltött.

Martel negyedik könyvét, a 2001-es Pi életét 2002-ben Man Booker-díjjal jutalmazták, mely az év legjobb olyan angol nyelvű kötetének jár, amit Nagy-Britannia, Írország vagy a Nemzetközösség állampolgára írt. A könyv bevallottan egy másik regényen, a brazil szerző, Moacyr Scliar Max and the Cats című művén alapszik, emiatt egyébként Martelt plágiumváddal is illették. A történetből az Oscar-díjas Ang Lee rendezésében 3D-s filmet is forgattak. melyet 11 Oscar-díjra jelöltek, köztük a legjobb film, a legjobb rendező, a legjobb adaptált forgatókönyv vagy a legjobb vizuális trükk kategóriákban.

A könyv főhőse Piscine Molitor Patel, vagy röviden Pi, aki egy francia uszodáról kapta különös nevét. A Pondicherry szövetségi tartományban élő, hindunak született 16 éves fiú megismerkedik a szülővárosában fellelhető másik két jelentős vallással, a kereszténységgel és az iszlámmal is, majd elhatározza, hogy megkeresztelkedik és beszerez egy imaszőnyeget. Családjával egy állatkertet birtokolnak, és egy napon apja úgy dönt, hogy eladják mindenüket és Kanadába költöznek. A Cimcum nevű teherhajó azonban egy éjszaka elsüllyed, a szerencsétlenség egyetlen emberi túlélője pedig Pi Patel, aki hirtelen egy mentőcsónakban találja magát egy zebra, egy orangután, egy hiéna és egy bengáli tigris, Richard Parker társaságában. Utóbbi a történelem során egyébként több valós és fiktív hajótörést szenvedett személy neve volt, innen ered a tigris elnpi(290x435).pngevezése.

A két névadást (Pi és Richard Parker) bemutató rövid történetekben megcsillan Martel ötletessége, mindkettő nagyon jó, utóbbival kapcsolatban pedig Rejtő neve ugrott be. Tudom, javíthatatlan vagyok, de mégis ki másra gondolhatnék egy Szomjas Kitöltetlen nevű vadásszal találkozva? Pi neve egyébként a 3,14-es értékkel jelölt irracionális szám (és görög betű), melynek tizedestört alakja végtelen és periodikusan nem ismétlődő. Ez az irracionalitás a vallások hasonló tulajdonságának párhuzama. A kötet Pinek a nyílt óceánon eltöltött 227 napját dolgozza fel, egy íróval Kanadában folytatott beszélgetésén keresztül, évekkel a történtek után.

A szebbnél szebb borítókkal kiadott magyar kiadás jó fogású és kisalakú kötet. A könyv cselekménye helyszín szerint három főbb részre osztható, ezek pedig India, a Csendes-óceán és egy nyúlfarknyi lezárás: Mexikó. A könyv egésze olvastatja magát, olyan nehéz letenni, mintha alaposan odaragasztották volna a kézbe. Talán a legjobb része az első harmada, mely bölcsességgel, türelemmel, kíváncsisággal, tisztelettel és nagy adag humorral közelít a világvallások felé. A három vallás felvételét a fiú családja ferde szemmel nézi, az ennek köszönhető helyzetek adnak leginkább okot a nevetésre. Ezek sorából is kiemelkedik egy, melyben a három vallás papjai egyszerre futnak össze Pivel és családjával, persze mindegyikük meg van róla győződve, hogy a fiú csak az ő vallásukat követi. A nevetséges helyzeten túl az itt kialakuló vita, melynek során egymás vallását ócsárolják, kitűnő szimbóluma a rossz értelemben túlzásba vitt vallásosság káros hatásainak.

A kötet első harmada nemcsak a vallások, de a zoológia különféle témakörében is gondolatébresztő, érdekesen megközelítve az állatkertek létjogosultságát, bemutatva az emberi kegyetlenség különböző formáit. Mindkét téma felvetését szakértői alaposság kíséri, Martel indiai tartózkodása során a világvallások és az állatkertek világával is behatóan megismerkedett. A szerző egyébként a kötet egésze során kellő biológiai, azon belül is etológiai háttértudásról tesz tanúbizonyságot, a laikus olvasó számára legalábbis mindenképpen.

Daniella Kemp Life_of_Pi(S).jpgA Pi élete Man Booker díjat követő új kiadásának borítója (Daniela Kemp)

A kötet második fele Robinson Crusoe-szerű túlélőregény, egy ember küzdelme az elemekkel és önmagával, nem is említve a bengáli tigrist. A könyv addig sem unalmas egy pillanatra sem, amíg száz oldalakon át csak a két nagyon szerethető karakter, Pi és Richard Parker vannak a színen. A Pi élete legnagyobb erőssége abban áll, hogy többféle értelmezésre ad lehetőséget, -  ezekből egyébként már legalább öt- vagy hatfélével találkoztam - ezzel az olvasót is bevonva az alkotás folyamatába. Így pedig nemcsak lehetőséget kapunk a könyv nekünk tetsző verziójának "megírására", de a kötet utolsó mondatainak elolvasását követően még napokig, hetekig agyalunk azon, hogy mi is volt ez? A következő bekezdésben az én értelmezésemnek is - képzavarral élve -  hangot adok, így annak elolvasását a kötetet még nem ismerők számára nem javaslom, az esetleges SPOILERek miatt. Az írás spoilermentes a következő kép alatt.

A legelterjedtebb értelmezési vita természetesen akörül alakult ki, hogy most akkor az állatos vagy az emberes történet az igaz? Érvek, ellenérvek sorjáznak a különböző fórumokon, a két tábor tagjai igyekeznek meggyőzni egymást. A vita mentén kialakuló értelmezés pedig az, hogy a könyv tanulsága nem más, mint hogy a rideg valóság elviselése Istennel sokkal könnyebb és milyen csodálatos, amikor valaki meg tud alkotni egy szimbolikus történetet az átélt borzalmak palástolására. Nem tagadom ezt az értelmezést, nem is helyezkednék szembe vele, inkább egy másikra hívnám fel a figyelmet, amivel egyébként nem találkoztam. A Pi élete nem(csak) a fentebb leírt értelmezés miatt kelthet valakiben istenhitet, hanem azért, mert a történet is éppen annyira hihetetlen, mint Isten maga, ennek ellenére mégis mindenkinek az állatos változat tetszik jobban, még ha nem is tartja igaznak. "Így van ez Istennel is." - fogalmazza meg Pi a történet sűrített lényegét a cselekmény legmegindítóbb pontján.

691795-life-of-pi.jpg

A filmes adaptáció olyan erősre sikerült, hogy nem mehetek el mellette szó nélkül. Ang Lee rendező származásának és gyökereinek köszönhetően valamiféle sajátos, jó értelemben vett keletiséggel közelít a történethez, teljes mértékű könyvhűséget fenntartva. Érti a cselekményt, érti egész Indiát és lebilincselő látványvilággal egészíti ki a gondolatébresztő történetet. A 3D-s technikának az Avatar óta nem volt akkora létjogosultsága, mint a Pi életében. Remek beállítások, kitűnő kameramozgások és megelevenedő víziók teljesítik ki az élményt. A látvány pont annyira jólesően giccses, mint az előzetesben felcsendülő Paradise a Coldplaytől. Utóbbinak Mylo Xyloto című 2011-es albumát kifejezetten ajánlom az olvasás mellé, ahogyan a Mitsoura bármelyik dalát is. Az elénk táruló mozgókép nagy része számítógépes animáció, külön ki kell emelni Richard Parker alakját, aki a filmtörténelem legélethűbb CGI-állata, tekintete a székbe szegez, bundája simogatás után kiált.

pi_élete-1.jpg

A címben feltett kérdés megválaszolása nehéz, a könyv a beharangozás ellenére sem vállalkozik rá. Annak ellenére, hogy többen felemlegetik kritikáikban, Martel nem mond ki coelhós óriási igazságokat, de a kötet egésze felkiáltójelként áll kérdőmondatunk után, határozott nyílként mutatva Isten irányába. Ahogyan azt Pi megfogalmazza: "A szerelmet is nehéz elhinni, kérdezzék meg bármelyik szerelmest. Az életet is nehéz elhinni, kérdezzék meg bármelyik  tudóst. Az Istent is nehéz elhinni, kérdezzék meg bármelyik hívőt."  A Pi életének lenyűgöző történetét is nehéz elhinni, kérdezzük meg bármelyik nézőt. De miért olyan nagy baj, ha nehéz elhinni valamit?

A kötetet köszönöm az Európa Kiadónak!

10/10

Yann Martel: Pi élete
400 oldal
Európa Kiadó, 2012.
Fordította: Szász Imre és Gy. Horváth László
Eredeti cím: Life of Pi

Kié az Új őrség?

Tegnap éjfélkor lezárult a Librarium idei első - de biztosan nem az utolsó - könyves nyereményjátéka, melyben Szergej Lukjanyenko Őrség-sorozatának legújabb részéért, az Új őrségéért lehetett játszani, öt egyszerű kérdés megválaszolásával. A játék véget ért, a sorsolás megtörtént, lássuk ki a - remélhetőleg - boldog nyertes.

szergej_lukjanyenko_uj_orseg.jpgMielőtt azonban kiderülne ki kapja a könyvet, álljanak itt a helyes válaszok:

1. Melyik magyar kiadónál jelent meg az Új őrség?
Metropolis Media.
2. Az Őrség-sorozat hányadik része az Új őrség?
Hatodik. A Káosz-őrséget nem számolva az ötödik. (mindkét választ elfogadtam)
3. Mi volt az első két rész címe, melyekből filmet forgattak?
Éjszakai őrség, Nappali őrség.
4. Az Új őrség kiadójának egyetlen másik könyvéről jelent meg eddig írás a blogban. Ki a könyv szerzője?
Robert J. Sawyer.
5. A negyedik kérdésben említett bejegyzésben hány pontot kapott a Librarium értékelésén a kötet?
10/8.

Az öt kérdésre minden játékos helyesen válaszolt, de csak egy nyertes lehet, és aki a könyvet megkapja nem más, mint:

Amnaen 

A nyertest e-mailben is értesítem. A többi játékos se csüggedjen, hiszen lesz még nyereményjáték a blogon, ezért érdemes a facebookon is követni a Librariumot.

Múltszázadi bestiális bűnözők

A titokzatos krimiíró, Kondor Vilmos, kinek létét továbbra is sűrű homály fedi, a Gordon Zsigmond-regények után tavaly ősszel egy novelláskötettel jelentkezett, a Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenessel, mely öt rövidebb történetet és egy kisregényt tartalmaz.

kondormagda.JPGKondor Vilmos (1954-) egy csapásra a kortárs magyar krimi kiemelkedő alakjává vált 2008-as debütálásával, a Budapest Noirral, melyet még négy regény, a Bűnös Budapest, A budapesti kém, a Budapest romokban és a Budapest novemberben követett. A történetek 1936 és 1956 között játszódnak a fővárosban, főhősük pedig a bűnügyi újságíró, Gordon Zsigmond. A sorozat köteteit az érdekes és izgalmas cselekmény és a bivalyerős hangulatfestő képesség jellemzi, a Kondor-regényeket olvasva mindig elfogja a vágy az olvasót, hogy egy friss és jó erős fekete, egy langyos és ropogós briós, valamint a nem kevésbé ropogós reggeli lapok társaságában beüljön egy füstös kávéházba és elmélyülten szemlélje a budapesti forgatagot.

A regényeket követően megjelenő novelláskötet korábban megjelent történeteket és új elbeszéléseket egyaránt tartalmaz, és amint arra a bűnügyi újságírás hőskorának képviselői felé mély tisztelgést kifejező utószó sejtetni enged, a közeljövőben nem várható több Gordon Zsigmondra váró bűntény. A korábban folyóiratokban megjelent novellák közül kettő, az Ifjú Mariska hétköznapi halála és Nyavalya tudja online is elérhetőek.

A kötet borítója a kiadóra és a sorozatra jellemzően ismét kiváló, immár szokásosnak mondhatóan ismét Kuszkó Rajmundot dicséri, a borítófotó a fortepan.hu adatbázisából származik, ismeretlen szerző műve. Időnként elmerengtem azon, hogy ki is lehetett valójában ez a - ha jobban megnézzük félmeztelen - nőszemély, akit remek és figyelemfelkeltő ötlettől vezérelve ilyen csúfosan összefirkáltak. Az elbeszélések magukon hordozzák a regények erősségeit, a szerző semmit sem vesztett hangulatteremtő képességéből. Újdonság, hogy az egyik novellában, az Ifjú Mariska hétköznapi halálában kilépünk nemcsak a budapesti, de a magyarországi környezetből is és 1920 Philadelphiájában találjuk magunkat a pályakezdő Gordon Zsigmond mellett. A hat elbeszélés kronológiai sorrendben követi egymást a válogatásban, míg az említett első 1920-ban, az utolsó 1937-ben játszódik, ezzel mintegy előzményekként szolgálva a regényekhez.

A Gordon-regényekben is megcsillant a szerző kitűnő humora, ami a novellákban teljesedik ki igazán. A megmosolyogtató helyzetek, tűéles pontossággal elhelyezett, kitűnő párbeszédek és a legjobb Rejtő-regényeket idéző beszélő nevek - Horpadt Manyi, Nyavalya Benő, Schok Jenő (becenevén Kevésjenci) - együtt számítanak nevetésforrásnak. Mindezt helyzetkomikumok is segítik, elég csak Nyavalya Jenőre gondolni, akit gyakran elüt valamilyen jármű.

A történetekben időnként felbukkannak cselekményük ideje szerint még szokatlannak számító jelenségek, mint a Négyen voltak egyik - gyaníthatóan autista - kulcsszereplője. Időről időre előkerülő fontos összekötő kapocs még a problémakör, miszerint egy bűnös lelket el lehet-e ítélni másért is, mint amit éppen elkövetett, - mondván, hogy már úgyis megérdemli - vagy pedig minden embert csak és kizárólag elkövetett bűneiért, azok után szabad megbüntetni. A szerző Gordon Zsigmond véleményén keresztül - nagyon helyesen - határozottan utóbbi válasz mellé teszi le a voksát.

A Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes címet viselő novelláskötet méltán tarthat számot minden Kondor-rajongó érdeklődésére, hiszen akik ismerik már Gordon Zsigmond alakját újra és újra találkozhatnak vele és fontos információkat tudhatnak meg előéletével kapcsolatban, amellett, hogy érdekes bűnesetek leírásait olvashatják. A kötet olvasását azoknak is csak ajánlani tudom, akiknek még nem volt szerencséjük a zsurnaliszta úrhoz: a novellákat olvasva gyorsan belátják majd, hogy mielőbb meg kell ismerkedniük a regényekkel is.

A kötetet köszönöm az Agavénak!

10/9

Kondor Vilmos: Magda, a bestiális Népszínház utcai mindenes
224 oldal
Agave Könyvek, 2012.

Várólista csökkentés - 2013

A 2012-es várólista csökkentés félsikeres teljesítésének tegnapi leírását követően itt az ideje, hogy immár az új esztendőben bemutassam, hogy az idei kihíváson melyik tizenkét kötettel veszek részt. Van, amit elhagytam a tavalyi listáról, van, amit átemeltem, és persze sok az új könyv is, miközben igyekeztem tanulni a tavalyi hibákból.

varolista2013-225x300.jpgA várólista csökkentést külföldi mintára évek óta hirdeti meg Lobo a blogján, tavaly vettem részt először az eseményen, nem túl sok sikerrel, de most újra nekirugaszkodom. Összességében igyekeztem elkerülni az ezeroldalas köteteket, és inkább rövidebb regényeket választottam, valamint büszke is vagyok magamra, hiszen a könyvek fele, pontosan hat kötet magyar író tollából származik. Nézzük meg részletesen, ábécérendben, hogy melyik az idei 12 könyv:

1. Bodor Ádám: Sinistra körzet

Az erdélyi magyar író könyve, mely egy a Kárpát-medence területén játszódó antiutópikus történet, régóta pihent a várólistámon, majd egy hirtelen elhatározásból került az idei tizenkettőbe. Egyrészt nagyjából 150 oldal, másrészt nagyon kíváncsi vagyok rá, harmadrészt a Digitális Irodalmi Akadémia oldalán ingyenesen hozzáférhető. Ezt a kiadást olvasom majd el e-könyv olvasón.

2. Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül

Karinthyt valószínűleg senkinek sem kell bemutatni, 200 oldal körüli remekműve nagyon rég elolvasásra vár. A könyv az író agydaganatának felismerésével indul, majd az operáció és a felépülés napjait örökíti meg. Nagy hiányosság, hogy eddig kimaradt, végre most sorra kerül. A kötet nincs meg, úgyhogy kölcsönkönyv vagy Szabó Ervin Könyvtár lesz belőle.

3. Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére!

Az amerikai szerző könyve már a tavalyi csökkentésbe is majdnem bekerült, legalább egy éve nálam van egy kölcsönpéldány, idén végre visszaadhatom majd. A regényből, melynek színhelye egy elmegyógyintézet, szereplői pedig az ápolók és az ápoltak, nagy sikerű filmváltozat is készült Milos Forman rendezésében, Jack Nicholson főszereplésével.

4. Kondor Vilmos: A budapesti kém

A titokzatos író krimisorozatának harmadik kötete (a Budapest Noirt és a Bűnös Budapestet követi) vagy másfél éve pihen a polcomon. A második rész a tavalyi várólista csökkentésben szerepelt és ezzel biztosította, hogy ha lassan is, de folyamatosan haladjak a könyvekkel (a sorozatok rendszeres követése sem könyvekben sem mozgóképen nem az erősségem).

kondor_vilmos_a_budapesti_kem_b1-b4.jpg

5. Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd

Vonnegut könyve már tavaly is a listámon szerepelt, ez az egyik kötet amit átemeltem az ideire. Évek óta meg akarok ismerkedni a szerzővel, ami eddig mindig elmaradt, ezt a könyvét választottam első olvasmánynak. Valószínűleg könyvtárból olvasom majd.

6. Mario Vargas Llosa: Pantaleón és a hölgyvendégek

A 2010-es Nobel-díj győztes perui író könyve egy szatirikus mű arról, hogyan szerveznek meg a hadsereg számára egy hölgyeket szolgáltató hálózatot, hogy a katonák levezethessék nemi vágyaikat. A könyv egy antikvár példánya régóta megvan, ezt olvasom majd el.

7. Robert Merle: Íme, a király!

Merle történelmi Francia-história sorozatának negyedik kötete a tavalyi lista szereplője is volt, legalább négy éve húzódik a sorozat folytatása, mint mondtam, nem erősségem a sorozatok egyenletes követése, mindig közbejön valami olvasnivaló. A könyv megvan, sőt a következő rész is, úgyhogy semmi sem tarthat vissza.

pantaleón.jpg8. Romano Rácz Sándor: Cigány sor

Egy barátom ajánlására fogom elolvasni ezt a rövidke, ám állítólag nagyon jó, hasznos és tanulságos könyvet, amit tőle majd kölcsön tudok kérni. Ez az egyetlen nem fikciós mű a listán, egy könyv, melyben egy cigány ember vezet be a cigány kultúrába, segítve ezzel a megértést és az elfogadást. Kíváncsi vagyok.

9. Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei

Szintén tavalyi versenyző, a könyv évek óta a polcomon van, mind átvitt értelemben, mind fizikálisan. Rushdietól még semmit nem olvastam, India iránti fokozott érdeklődésem az oka, hogy ezzel a kötettel kezdem. Talán ez a leghosszabb regény az idei tizenkettőből, 750 oldalával azonban még mindig nem egy Monte Cristo grófja, vagy A nyomorultak.

10. Stephen W. Hawking: Az idő rövid története

Korunk egyik legokosabb emberének, a tolószékbe kényszerült elméleti fizikus Hawkingnak ez a rövid könyve könnyen érhetően tárja a közönséges halandó elé fizika, idő, fekete lyukak és hasonló témákkal kapcsolatos kérdések magyarázatát. Az érthetőségre nagy szükségem is lesz, mert kevés dolog áll tőlem távolabb, mint a fizika. Könyvtári, vagy kölcsönpéldányt olvasok majd el.

11. Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér

Az erdélyi magyar író nehezen meghatározható műfajú könyve naplójegyzetszerű formaiságával az ötvenes-hatvanas évek világába enged bepillantást sajátos szemüvegen keresztül. Valamelyik könyvcserén jutottam hozzá a kötethez, amit olvasok majd.

12. Szerb Antal: Utas és holdvilág

A szerző általam elsőként olvasott könyve, A Pendragon-legenda mindjárt egyik kedvencemmé vált, ahogyan az író is legkedveltebb alkotóim sorába emelkedett olvasmányosságával, érdekfeszítő történetvezetésével és lehengerlő humorával. Kötelező volt az idei listába egy könyvét felvennem, azt hiszem ezután minden évben így teszek. Könyvtári vagy kölcsönkönyvet olvasok majd.

Várólista kudarc és évzárás

Egy éve és egy napja írtam egy bejegyzést, amiben leírtam azt a 12 kötetet, melyekkel részt vettem az idei várólista-csökkentésben. Ez a törekvés ha nem is csúfos, ám mindenképpen kétségtelen kudarcot vallott, nagyban köszönhetően egy grófnak, néhány nyomorultnak, no meg pár táncoló sárkánynak, de a mérleg összességében mégis pozitív.

kicsivarolista2012.jpgA 12 könyvől hatot teljes egészében elolvastam, ezekről még később, kettőt pedig javában olvasok, de nem fogok velük már az év hátralévő szűk tizenkét órájában végezni, négy kötet viszont érintetlen maradt. Ezek Salman Rushdietól Az éjfél gyermekei, Robert Merlétől az Íme, a király!, Kurt Vonneguttól Az ötös számú vágóhíd és Boccacciotól a Dekameron. Utóbbit egyelőre elnapolom (elévelem), a másik hármat viszont átemeltem a jövő évi várólista csökkentésbe, amellyel az újév első bejegyzésében foglalkozom majd. A két jelenleg olvasott kötet Örkénytől az Egyperces novellák és Hugotól A nyomorultak. Utóbbi esetében a mozikban nemrég bemutatott musical feldolgozás is siettet, hiszen mindenképpen meg akarom nézni, de csak a könyv befejezése után.

Annak oka, hogy miért nem fogom fel teljes kudarcként a kihívásban való részvételemet és hogy miért jelentkezem a jövő évire is ugyanaz: bár nem sikerült az összes listán szereplő könyvet elolvasni, amik sorra kerültek, azok egytől egyig kiváló választásnak bizonyultak, és lehet hogy máskülönben még évekig nem vettem volna a kezembe őket. Ezek sorban Babits Mihálytól A gólyakalifa, ami kitűnő könyvnek bizonyult, Daniel Keyestől a Virágot Algernonnak, ami egyik kedvenc könyvem lett, Oscar Wildetól a Dorian Gray arcképe, amit nagyon szerettem volna olvasni és sajátosan kapcsolódik a Babits-regényhez. Aztán ott volt még Mihail Bulgakovtól A Mester és Margarita, amit végre én is elolvasottnak mondhatok és biztos, hogy nem utoljára olvastam el, Kondor Vilmos krimisorozatának második darabja a Bűnös Budapest, ami szintén nem okozott csalódást, végül pedig Alexandre Dumastól a Monte Cristo grófja, amely nemes személyre ráfoghatnám a kudarcot ha akarnám, de nem tennék ilyet.

Books_cover.jpg

A nem teljesítés okai között leginkább a recenziós példányok nagy száma, valamint a két monstrum, A nyomorultak és a Monte Cristo grófja húzódik meg, de azért a Tűz és jég dala-ciklust is felelősnek mondhatnám ki, ezek a remek kötetek is sok időt elvettek az olvasásra szánt órákból. A 2013-as listámról azonban majd egy másik bejegyzésben szólok.

Nem igazán akartam általánosságban évet értékelni, mivel ez tavaly is elmaradt, de most röviden mégis megteszem. 2012-ben két könyves nyereményjátékot is hirdettem, az egyiket a Librarium első születésnapján, ezekből a következő évben szeretnék többet összehozni. Erről jut eszembe egy hasonló jelenleg is fut, január 6-ig játszhattok Szergej Lukjanyenko Új őrségéért. Egyre több kiadóval sikerül kapcsolatba kerülni, melynek gyümölcsei a recenziós példányok és az új kötetekről írott bejegyzések. Ennek a vonalnak a bővítése is tervben van, valamint ötlet szinten felmerült több állandó rovat indítása is. Az még azonban a jövő zenéje, hogy ezek közül melyik(ek) valósul(nak) meg, ahogyan az is, hogy mikorra kap új arculatot a blog, mely szintén tervben van a 2013-as évre.

2013_design_new_year_2.jpg

Áttekintésnek legyen elég ennyi, nem maradt más hátra, mint hogy minden kedves rendszeres és alkalmi Librarium olvasónak új kötetekben, tartalmas olvasmányélményekben és olvasással eltöltött hosszú órákban gazdag, sikerekkel, örömmel és szeretettel teli új évet kívánjak. Jövőre találkozunk, ugyanitt! :)

Nyerj Új őrséget!

Nyereményjátékkal zárjuk az idei évet és a következőt is azzal kezdjük, hiszen Szergej Lukjanyenko Őrség-sorozatának legújabb kötetéért, az Új őrségért jövő vasárnap, azaz január 6-án éjfélig lehet játszani. Ahhoz, hogy valaki a könyv boldog tulajdonosa legyen, nem kell mást tennie, mint válaszolni öt egyszerű kérdésre és bízni a szerencsében.

Szergej Vasziljevics Lukjanyenko (1968-) a kortárs orosz sci-fi csillaga, népszerűségét Őrség-sorozatának köszönheti, melynek első két részéből filmfeldolgozás is készült Timur Bekmambetov rendezésében. Ennek a sorozatnak most megjelent legújabb kötetét nyerheti meg az, aki válaszol az alábbi kérdésekre:

1. Melyik magyar kiadónál jelent meg az Új őrség?
2. Az Őrség-sorozat hányadik része az Új őrség?
3. Mi volt az első két rész címe, melyekből filmet forgattak?
4. Az Új őrség kiadójának egyetlen másik könyvéről jelent meg eddig írás a blogban. Ki a könyv szerzője?
5. A negyedik kérdésben említett bejegyzésben hány pontot kapott a Librarium értékelésén a kötet?

szergej_lukjanyenko_uj_orseg.jpg
Kedvcsinálóként következzen az Új Őrség fülszövege:

"Egy kövér, csúnyácska tízéves kisfiú személyében nagy erejű, hasonítatlan Fénypárti próféta jelenik meg Moszkvában. Ezzel újból megbomlani látszik a Fény és a Setét egyensúlya. De nem ez a legnagyobb baj. A próféták jövendölése, ha az emberek tudomására jut, feltétlenül be is teljesedik, és ez rendszerint háborút, országok és népek pusztulását jelenti. A Homály elküldi tehát teljes hatalmával rendelkező megtestesülését, a Tigrist, hogy megölje a hírhozót, és bárki mást is, aki esetleg meghallgatta.
A moszkvai Éjszakai Őrség megpróbálja megállítani az ítéletvégrehajtót, de Anton Gorogyeckijnek és társainak rá kell döbbenniük, hogy soraik között olyanok is vannak, akik magát a Homályt akarják eltörölni. Márpedig akkor megszűnik a mágia, a Másfélék elvesztik minden rendkívüli képességüket. És a világ visszavonhatatlanul megváltozik."

A válaszokat a librariumblog@gmail.com e-mail címre várom 2013. január 6. 23:59-ig. A levél tárgya "Új Őrség - játék" legyen. Az eredményhirdetésre várhatóan január 7-én kerül sor, a nyertes személyét a blogban is kihirdetem, illetve e-mailben is értesítést kap.

Szerencsés játékot!

Varázsmesék mugliknak

A J.K. Rowling által megteremtett Harry Potter univerzumba illeszkedő Bogar bárd meséi arra vállalkozik, hogy a varázsvilág meséiben műveletlen, mugli gyermekekkel (és szüleikkel) megismertessen öt történetet. Mindezt Bogar bárd gyűjtésében, Hermione Granger fordításában, Albus Dumbledore kommentárjaival. Harry Potter rajongóknak kötelező.

bogarbárd.JPGJ.K. Rowlingot nem kell különösebben bemutatni senkinek, hiszen nagy valószínűséggel mindenki ismeri, aki a XXI. század első évtizedét nem egy barlangban töltötte, amikor a Harry Potter sorozat óriási sikereket aratott, ismertséget és elismertséget hozva az írónőnek. A szerző nevétől újabban ismét hangos a sajtó, hiszen idén jelent meg első felnőtteknek szánt regénye, az Átmeneti üresedésHarry Potter világához több kiegészítő könyv is tartozik, mint A kviddics évszázadai, vagy a Legendás állatok és megfigyelésük. A 2008-ban megjelent Bogar bárd meséi is ilyen, a kötet teljes bevétele egyébként egy az írónő által 2005-ben életre hívott jótékonysági szervezet, a Children's High Level Group működéséhez járul hozzá, mely a gyermeki jogok támogatásáért és védelméért küzd, rászoruló fiataloknak igyekszik jobb életet biztosítani.

A könyv öt mesét tartalmaz, ezek a varázsvilágban olyannak számítanak, mint nálunk a Hófehérke és a hét törpe, vagy a Piroska és a farkas: mindenki ismeri őket, minden gyerek legalább egyszer mindet hallotta már életében, ezért a kultúra szerves részét képezik. A muglik (varázstalan emberek) azonban e mesék ismeretétől sajnos kizárva érezhették magukat, egészen a kötet megjelenéséig.

A könyv egyetlen hibája, hogy nagyon rövidke, bő egy óra alatt kényelmes tempóban is végigolvasható. Minden mesénél várnánk, hogy folytatódjon még, egyúttal rövidségükből adódóan könnyű elhinni, hogy ezek amolyan vázakként egy egész világ, a varázsvilág „ősmeséinek” szerepét töltik be. A felvonultatott öt mese közül talán egyértelműen a Három testvér meséje a legjobb, kétségtelen, hogy ennek jutott a legnagyobb szerep a Harry Potter történetekben, főleg a hetedik részben.

A többi mese csak hivatkozási alapként fordul elő, emlékeim szerint a Nyiszi nyuszi és a locsifecsi fatönk címűre Ron mint alapműre hivatkozik szintén a hetedik részben, hitetlenkedve Harry tájékozatlanságán, aki muglik között nevelkedvén nem ismerheti ezeket az elbeszéléseket. A történetek népmesések, élvezetesek, szerethetők, és természetesen tanulságosak is, ahol a jók méltó jutalmukat, a rosszak pedig kiérdemelt büntetésüket kapják meg.


A három testvér meséje c. remek minianimáció, a hetedik Harry Potter filmből

A kötetben helyet kapott egy angolszász vonásokat felvonultató, sötét hangulatú, tragikus mese is, A varázsló szőrös szíve. Ugyanolyan jó, mint a többi, de egy bizonyos kor alatti gyermekeknek talán kissé durva és naturalisztikus, engem Tim Burton munkásságára emlékeztetett. A szerző kedves és szemléletes rajzai mellett Dumbledore említett kommentárai színesítik és humorukkal fel is dobják a művet, időnként sajnos a terjedelemnövelés érzetét keltve, főleg azokban az esetekben, amikor a meséhez fűzött megjegyzés hosszabb, mint maga a történet.

Mint említettem, a Bogar bárd meséi HP-rajongók számára mindenképpen kötelező olvasmány, de másoknak is élvezetes időtöltést nyújthat, hiszen a mesék nem függnek össze szorosan a varázslótanoncok történetével. Ha valakit eddig kivert a víz Harrytől és barátaitól, adjon egy esélyt Rowlingnak ezzel a könyvvel, hátha e rövid és jópofa mesék segítségével megszeret egy új világot, azt a világot, mely nem mellesleg gyermekek millióival - köztük e sorok írójával is - megszerettette az olvasást, és ezért nem lehetünk elég hálásak neki.

10/9

J.K. Rowling: Bogar bárd meséi
128 oldal
Animus Kiadó, 2008.
Fordította: Tóth Tamás Boldizsár
Eredeti cím: The Tales of Beedle the Bard

Az eszes egér meséje

A graffaló 3-7 éves gyerekek számára ajánlott lapozó, a műfaj sajátosságainak megfelelően kisalakú, néhány vastag lapból álló kötet, mely ötletes és tanulságos történetével, színes és vidám rajzaival, valamint vicces és könnyed versességével egyaránt számot tarthat a kisgyermekes szülők figyelmére.

graffaló.jpgA könyv szerzője Julia Donaldson (1948-) kortárs angol írónő, nem mellesleg háromgyerekes anyuka, aki egy háromszintes, viktoriánus kori házban, a Londonhoz közeli Hampsteadben nőtt fel, ahol szüleivel, lánytestvérével, nagybátyjával, nagynénjével, nagymamájával és macskájával lakott együtt. A Bristoli Egyetemen dráma-francia szakon végzett. Donaldson egy mozgáskorlátozottakkal foglalkozó jótékonysági szervezet tagja, az írónő édesapja gyermekbénulásban szenvedett. Több tucat gyermekkönyv fűződik a nevéhez, melyeket nagyrészt Alex Scheffler illusztrált. 2011-ben irodalmi munkásságáért elnyerte A Brit Birodalom Érdemrendjének legalacsonyabb polgári fokozatát.

A graffaló (1999) főhőse egy apró egérke, aki talpraesettségének és eszének köszönhetően megmenekül a ragadozó állatok karmaitól, elkerülve, hogy vacsorájukká váljon. Mivel a bejegyzés inkább a szülőkhöz, mint 3-4 éves gyerekekhez szól, ezért a szokásostól eltérően a történetet is részletesen ismertetem, hiszen ez is szükséges annak eldöntéséhez, hogy megveszik-e csemetéiknek a kötetet, ebből fakadóan viszont a következő bekezdés erősen spoileres.

Az egér egy nap felkerekedik az erdőben és sorra találkozik a számára életveszélyt jelentő erdőlakókkal: a rókával, a bagollyal és a kígyóval. Mindegyikük kedvesen szólítja meg, ám hátsó szándékaik vannak: legszívesebben vacsoraként fogyasztanák el a kisegeret. Apró rágcsáló főhősünket azonban nem kell félteni, az összes állatot sikerül elijesztenie titokzatos szörny barátja, egy graffaló képével. Minden rendben megy egészen addig, amíg a kitalált szörnyeteg valósággá válik: szembejön az erdei ösvényen és meg akarja enni főhősünket. Az egér azonban ismét kivágja magát, hiszen a fent említett állatokkal sorjában találkozva bizonyságot ad arról a graffalónak, hogy micsoda vérengző fenevad is ő, hiszen az állatok olyan gyorsan iszkolnak el előle, amilyen gyorsan tudnak. Egyetlen apróságot nem tud csak a graffaló: a róka, a bagoly és a kígyó természetesen nem az egérkétől, hanem tőle, a veszedelmességéről elhíresült szörny megjelenésétől tart. Az egérke leleményességének köszönhetően így minden veszélyt elkerül és a kötet végén békésen mogyorót rágcsál, amint búcsút mondunk neki.

A történet meséhez illően tanulságos, megvilágítja milyen "szörnyeket" vagyunk képesek kreálni saját magunk fedezésére, aztán időnként ezek akár fel is bukkanhatnak, de kellő ügyességgel még ezt is a saját javunkra fordíthatjuk. A történetet Alex Scheffler kedves, színes és vidám rajzai kísérik, még maga a graffaló sem annyira szörnyűséges, hogy félelmet keltsen a gyerekekben, inkább egyfajta bárgyú csúnyaság sugárzik belőle.

Julia-Donaldson-007.jpg

Donaldson verses szövegét Papp Gábor Zsigmond kitűnően ültette át magyar rímekbe. Az írás zseniális, ritmusos és fülbemászó, mondókaszerű rímek követik egymást, melyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy akár már első hallásra megmaradjanak a kicsikben, hogy aztán újra és újra esti (vagy bármikori) meseként végighallgatva akár már együtt mondják szüleikkel a történetet. 

A graffaló tanulságos történetével, remek rajzaival és kifejezetten élvezetes humorával nemcsak a gyerekek, de szüleik kedves olvasmányává is válhat, akik így igazán élvezhetik a meseolvasást, majd nyugodt szívvel tehetik fel a kötetet az apróságok könyvespolcára, a klasszikus mesék mellé.

Ide kattintva bele is olvashatunk a könyvbe.

A kötetet köszönöm a Pagonynak!

A második képen az írónő látható egy hernyóbáb társaságában.

10/9

Julia Donaldson: A graffaló
24 oldal
Pagony, 2012.
Fordította: Papp Gábor Zsigmond
A fordítás alapjául szolgáló mű: Julia Donaldson: The Gruffalo

Az internet ébredése

A WWW 1 - Világtalan az elismert kanadai sci-fi író, Robert J. Sawyer gondolatébresztő Internet-trilógiájának sorozatindító kötete, mely elnyerte a science-fiction irodalom egyik legrangosabb elismerését, a Hugo-díjat, míg a kanadai Aurora-díjat mindhárom kötet megkapta.

világtalan.jpgRobert J. Sawyer (1960-) kortárs kanadai író, tizenkilenc könyv mellett számos forgatókönyv is a nevéhez fűződik. Magyarul eddig két műve jelent meg, a FlashForward - A jövő emlékei és a Lélekhullám, mindkettő a Metropolis Media gondozásában. Jelen kötet a WWW-trilógia nyitó darabja, eredetileg Wake címmel jelent meg 2009-ben, ezt követte a 2010-es Watch és a 2011-es Wonder. A kötetek magyar megjelentetését jövőre tervezi a kiadó.

A Világtalan főhőse a 15 éves amerikai diáklány, Caitlin Decter. A születése óta vak matekzseni áll a történet középpontjában, rajta kívül iskolatársai, szülei és dr. Kuroda bukkannak még fel a történetben. Utóbbi a japán professzor, aki új eljárásával segíteni próbál a lányon, hogy legyőzze a vakságot. A történet ezen kívül még két cselekményszálból építkezik, az egyik egy halálos madárinfluenza vírus elterjedését mutatja be Kínában, online elszigeteltséget és emberek legyilkolását vonva maga után; a másik pedig egy jelnyelven kommunikáló csimpánz hirtelen fejlődését tárja elénk. A szálak felváltva jelennek meg a könyvben, valamint az Internet öntudatra ébredését is nyomon követhetjük részletekben, melynek találó párhuzama Helen Keller, a siketvak író, az első nő aki ilyen fogyatékosággal diplomát szerzett.

Japánban egy új eljárással Caitlin egyik szeme mögé építenek be egy szerkezetet, mely egy külső egység, az „eyePod” segítségével segít a látott információt feldolgozni a lány látókérgének. A beavatkozásnak köszönhetően azonban a főhős nem a külvilágot, hanem az internetet magát, weboldalak és hiperhivatkozások színes tengerét látja maga előtt, ám ez még csak a kezdet...

A cselekményben nem csak a fiction, de a science is vastagon megjelenik: több tudományterület, így a fizika, a matematika és az informatika világából is felvonultat érdekes témákat. Az átlagembernek erős koncentráció szükséges a megértéshez, de Sawyer nem hagyja cserben olvasóját és emészthető formában vezeti fel a tudományos elemeket. A történet előrehaladásával filozófiai kérdések is felmerülnek, melyek inkább a második részben jelenhetnek majd meg hangsúlyosabban, az első kötetben már nem marad idő ezek tárgyalására.

A szokatlanul okos csimpánz fejlődését és a kínai szálat is gyakorlatilag kettévágja az első könyv vége, míg Caitlin története egy bizonyos szintre fejlődik, és ott szakad meg, komoly szintű kíváncsiságot felkeltve ezzel az olvasóban a folytatás felé. Enyhe túlzással a végén kezdődik csak el igazán a könyv, e tulajdonságának köszönhetően egy trilógia remek indítókötetéről van szó.

kép-világ.jpg

A magyar fordítás eleinte kissé kockás, nem teljesen gördülékeny, aztán néhány tíz oldal alatt ez az érzés megszűnik. A kínai téma szerepeltetése igen dicséretes, bár a kommunista párt vezetőjének szájába adott szavak időnként kissé furcsának, nem teljesen odaillőnek hatnak. A magyar kiadás igényes, a kötetet kellemes kézbe fogni. Az általam kevésbé kedvelt sci-fi borítózsánerbe illeszkedik, ám annak letisztultabb felén helyezkedik el és jól kapcsolódik a kötet témájához. Magára a szövegre ráférne egy alapos átolvasás, sajnos sok sajtóhibát tartalmaz a kötet, amit újranyomás előtt mindenképpen ki kéne küszöbölni.

A Világtalan egy érdekesnek ígérkező sci-fi trilógia izgalmas nyitókötete, mely több önmagában is érdekfeszítő témát vet fel. A második rész feladata lesz bemutatni az olvasóknak, hogy a szerző melyik irányban folytatja elgondolkodtató történetét.

A kötetet köszönöm a Metropolis Mediának!

10/8

Robert J. Sawyer: WWW 1 - Világtalan
WWW-trilógia
272 oldal
Metropolis Media, 2012.
Fordította: Hidy Mátyás
A fordítás alapjául szolgáló mű: Robert J. Sawyer: WWW: Wake

Lelkek térképe

David Mitchell Felhőatlasz című 2004-es műve idén novemberben jelent meg először magyarul, kapcsolódva a Wachowski-testvérek és Tom Tykwer nevével fémjelzett hollywoodi filmváltozat bemutatójához, nem mellesleg az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam.

David Mitchell (1969-) kortárs brit szerző, hat könyve közül egy jelent meg magyarul korábban, a Szellemírók. Mitchell egyetemi tanulmányainak elvégzése után Olaszországban, Japánban és Írországban is élt, majd japán feleségével visszaköltözött Angliába. A szerző könyvek mellett operákat is ír és egy beszédhibája is van: dadog.

felhoatlasz_cartaphilus.JPGA könyv filmes borítójáért – melynek célja nyilvánvalóan az eladott példányszám növelése – kissé haragudtam, de aztán rájöttem, hogy ha a film „farvizén” akár csak egy emberrel is több veszi kezébe ezt a zseniális könyvet, már megérte és végeredményben szép, igényes a kivitelezés. A történet nem egyszerű, a Felhőatlasz olyan könyv, ami alaposságot és százszázalékos figyelmet, no meg némi szürkeállományt is megkövetel olvasójától, cserébe viszont le is nyűgözi őt. Adott hat történet, hat idősík, gyakorlatilag hat finoman össze-összekapcsolódó kisregény és az egyik legkülönlegesebb szerkesztési forma, amivel valaha találkoztam. A cselekmény a kötet feléig kronologikusan halad előre, majd megfordul és a sorrendet megfordítva visszafelé folytatódik. Ahhoz tudnám hasonlítani a formát, mintha hat könyvet „egymásba nyitnánk” majd amint a legfelül elhelyezkedő regényt is elolvastuk, sorban befejeznénk a kinyitott köteteket. Szemléletesebben ábrázolva és a versek rímjelöléseire utalva valahogyan így lehet bemutatni ezt a szerkesztést: (a (b (c (d (e (f) e) d) c) b) a).

A történetek nagyon különbözőek. Itt van egy amerikai ügyvéd, Adam Ewing XIX. századi naplója, aki a Csendes-óceán szigetei körül hajózik; aztán egy zeneszerző, Robert Frobisher levelei az 1930-as évekből; majd egy krimibe illő történet egy Louisa Rey nevű újságírónő főszereplésével a ’70-es évek San Franciscójából; egy idősödő könyvkiadó, Timothy Cavendish megpróbáltatásai visszaemlékezés formájában napjainkból; egy felemelkedő fabrikáns, azaz klón, Szonmi-451 vallomása a jövő Ázsiájából, végül egy posztapokaliptikus történet a távoli jövő Hawaii-áról. Amint az előbbi sorokból kiderül, többféle forma keveredik a műben, a leíró elbeszélésen túl találkozunk naplóval, levelekkel és interjúval (vallomás) is; valamint többféle stílus keveredik: kalandregény, romantikus történet, krimi, disztópia, sci-fi és társadalomkritika.

Az egyes történetek nyelvezete merőben eltérő, ez Mitchell zsenijét dicséri, a XIX. századi mélyen vallásos arisztokrata naplójegyzeteinek súlyosabb, nehezebb és szabatosabb megfogalmazásától kezdve; a Louisa Rey-rejtély eseményeit leíró modern krimi nyelvezetén át; egészen a Föld korábbi rendjének összeomlását követő Hawaii idősík butának tűnő, merőben új kifejezéseket használó, Burgess Gépnarancsára hajazó faék-egyszerűségű mondatszövésig. A magyar kiadás esetében erre a különbözőségre egy remek döntéssel rá is erősítettek, ez pedig, hogy minden egyes fejezetet más és más ültetett át magyar nyelvre.

A mű hemzseg a kultúrtörténeti utalásoktól, egy igazán művelt olvasó is újdonságokat fedezhet fel a lábjegyzetekben. A különböző történetek nem hatnak olyan mértékben egymásra, mint előzőleg számítottam rá, ez első körben kisebb csalódást is okozott, végül azonban pozitívumnak bizonyult. A szerző nagyon könnyed profizmussal szövi a cselekményszálakat és végtelenül finom kapcsolódásokkal fűzi őket egymásba, ami a kronologikus előrehaladás megfordulásakor egyenesen ámulatba ejtő.

cloud_atlas.jpg

A mű leegyszerűsített üzenete, hogy minden mindennel összefügg, szavaink és tetteink nem múlnak el nyomtalanul, akár évszázadokon, emberéleteken és kilométereken átnyúlva hatnak, és a jó szándékkal elkövetett cselekedetek ugyanúgy kihatnak saját és mások jövőjére, mint az ellenkező előjelű hibás vagy gonosz cselekmények. Ez lecsupaszítva csöpögősnek, szentimentálisnak és szájbarágósnak tűnhet, de rögzíteni kell: a Felhőatlasz esetében erről a legkevésbé sincs szó. Mind a történetek összekapcsolódását, mind a háttérben meghúzódó üzenetet tekintve feladatot bíz olvasójára a könyv, homályos foltokat hagyva, így a befogadó feladata „hozzágondolni” ezeket a műhöz.

Elkerülhetetlen az összehasonlítás a filmmel, éppen ezért ennek megtekintése után írom ezt a bejegyzést. Ha egy szóban akarnám jellemezni a filmváltozatot, azt írnám: zseniális. A legjobb filmadaptáció, amit a Gyűrűk ura-trilógia óta láttam, és biztosan lehetett volna más feldolgozást leforgatni, de jobbat biztosan nem. A Wachowski-testvérek és Tykwer a könyv iránti mélységes alázattal közelíthettek a témához - legalábbis ez látszik a végeredményen – ehhez tették hozzá saját elképzeléseiket és egy lehengerlő látványvilágot. Észrevehető, hogy Mitchell is részt vett a filmváltozat megalkotásában. A kötet sajátos szerkezetét nem tartották meg, ez szinte lehetetlen is lett volna, ehelyett a film ide-oda ugrál az idősíkok között, de remek arányérzékkel és pontos vágással feszessé és izgalmassá tették a közel három órás mozgóképet, amely a könyv ismerete nélkül is követhető. Néhány apróságot megváltoztattak a történetben, de ez egyáltalán nem zavaró, pedig nem hiszem, hogy sokan tartanák még nálam is fontosabbnak a könyvhűséget egy filmes változattal kapcsolatban.

cloud_atlas_ver7.jpg

A film a könyvnél jobban az arcunkba tolja, hogy mégis mi ennek az egésznek a lényege, de pont egy hajszállal áll meg a túlzások előtt, inkább csak megformálja és készen tálalja számunkra azokat a részeket, amik megalkotása a könyv esetében az olvasó feladata. A látványvilág, a történet átültetése és a gyönyörű zene mellett a zseniális színészgárda is (Tom Hanks, Halle Berry, Jim Broadbent, Hugh Grant, Jim Sturgess, Susan Sarandon, Hugo Weaving, Doona Bae) maradandót nyújt, akik fejenként 3-6, korban, rasszban, sőt, nemben különböző karaktert formálnak meg. Összefoglalva: a film megtekintését mindenkinek ajánlom, de csak a könyv elolvasása után.

Visszatérve a könyvre: a mély üzenet mögött meghúzódó, és a filmben hangsúlyosabb szerephez jutó reinkarnációs vonal nem olyan jelentős, részleteiben ki-ki a saját elgondolásaival egészítheti ki a képet, amit azért határozottan átnyújt nekünk a mű. Ebben egyébként kiemelkedő jelentőségű egy bizonyos aszteroida formájára hasonlító anyajegy. A könyv humorában elmarad a filmtől, mely időnként a legjobb vígjátékokat idézi. Sajnos a regény esetében a zenét is nélkülöznünk kell, annak a bizonyos Felhőatlasz szextettnek a formáját viszont tükrözi a fejezetek szerkesztése, Mitchell ezzel mintegy szövegbe öntötte a zenét.

A Felhőatlasz mindenképpen az idei év egyik, ha nem a legjelentősebb magyarul megjelenő kötete, mely lenyűgöző szerkezetével, egységes színvonalával, emberi, életigenlő és elgondolkodtató üzenetével, valamint megrendítő drámaiságával méltán kerül fel a kedvenc könyvek képzeletbeli polcára. Mellesleg, ha ezek után megkérdezik, hogy mi akarok lenni, ha „nagy leszek”, lehet, hogy azt válaszolom majd: David Mitchell.

A kötetet köszönöm a Cartaphilus Kiadónak!

10/10

David Mitchell: Felhőatlasz
576 oldal
Cartaphilus Könyvkiadó, 2012.
Fordították: Bajtai Zoltán, Borbás Mária, Czigányik Zsolt, Falvay Dóra, Hordós Marianna, Polyák Béla
A fordítás alapjául szolgáló mű: David Mitchell: Cloud Atlas

Az ifjúság halványuló fénye

Kosztolányi Aranysárkányának egyik kissé viseltes példányához még tavaly jutottam hozzá a Szabó Ervin Könyvtár XI. kerületi tagkönyvtárának kiárusításán, száz kemény, magyar forintért. Akkor egy kisebb könyvhalommal tértem haza, most pedig valami rövidre, de szépirodalmira vágytam, így került kezembe a magyar szerző műve.

kosztolányi.JPGKosztolányi Dezső (1885-1936) egyik legnagyobb költőnk, nagy kedvencem, emellett író, műfordító és újságíró is, a Nyugat első nemzedékének tagja. Prózai munkássága egyrészt novelláit tartalmazza, melyek közül leginkább az Esti Kornél-történetek ismertek, valamint négy regényét, a Nero, a véres költőt, a Pacsirtát, az Édes Annát és az Aranysárkányt (1925).

A történet helyszíne egy vidéki kisváros, a főszerepben pedig egy érettségi előtt álló gimnáziumi osztály, valamint tanáraik állnak, közülük is kiemelkedik Novák Antal alakja. Az ő Hilda lánya és az osztály egyik tagja, Tibor között kibontakozó tiltott szerelem adja a cselekmény egyik mozgatórugóját, a Novák és egy másik tanítvány, Liszner Vili között kibomló konfliktus pedig a másikat.

A mű középpontjában Novák Antal tragédiája áll, aki kénytelen elszenvedni azt, hogy előbb apaként, majd később tanárként is kudarcot vall, utóbbi talán következménye is az előbbinek. A cselekménynek szép íve van, a kötet elején a diákok még gyermekek, aztán következnek a szerelmi bonyodalmak és az érettségi, amit Novák kudarcai kísérnek, a könyv végén pedig jóval az érettségi után nyújt a szerző áttekintést az időközben teljesen felnőtté vált osztályról.

A mű címét is adó arany színű repülő sárkány - mely a történetben is felbukkan egyszer, amikor az osztály még gyermekként játszik a tárggyal és kikötik egy fához - szimbólum, a szabadság, valamint az aranyló és csillogó fiatalság szimbóluma, idővel nyoma vész és elszáll. A regény nyelvezete túlzás nélkül mondható gyönyörűnek, Kosztolányi prózája a magyar nyelv éke, szerencsére epikus művében sem tudta levetkőzni lírai énjét. A szöveget öröm olvasni, időről-időre bizonyos mondatokhoz önmagukért tér vissza az ember, hogy újra átélje a jóleső borzongást, amit a megfogalmazás nyújt.

A Novák Antal drámája köré felépülő mű elkerülhetetlenül tart tragikus végkifejlete felé, a szerző semmit nem hagy homályban, egy lehetséges lezárás után még az osztály minden tagjának sorsát felvillantja két osztálytárs immár felnőtt, baráti beszélgetése során.

Időről időre halványan egy transzcendens vonal is felbukkan a könyvben, mely a zárlatban is előtör és kiteljesedik, kissé misztikus utózöngét adva ennek a tragikus, drámai és lehengerlően szép nyelvezetű műnek.

10/9

Kosztolányi Dezső: Az aranysárkány
235 oldal
Unikornis Kiadó, 1996.

Sündörgő irodalmi cserepiac

A szervezők szeretettel várják az olvasást kedvelő érdeklődőket jövő hét vasárnap (december 16.) a Művelődési Szintben, azaz a MÜSZI-ben a fővárosi Blaha Lujza téren egy újabb ingyenes irodalmi cserepiacra, ahol egy varrodás műhellyel a Random Bazarra is jelen lesz.

A rendezvény nem példa nélküli, az első cserebere könyvpiacot 2011 tavaszán rendezték a Roham Bárban, majd ugyanez év őszén a Bálint házban is volt egy cserepiac, míg idén szeptemberben az Ernst múzeum 100. születésnapja alkalmából megrendezett programok közt kapott helyet az ingyenes könyvcserélde.

sündörgő.jpg

Aki még nem hallott volna róla, a recept igen egyszerű: indulás előtt válogassuk össze otthon megunt, több példányban meglévő, vagy nem annyira kedvelt könyveinket, ezeket a helyszínre érve adjuk le, melyekért cserébe egy kupont kapunk majd, rajta egy számmal: ahány könyvet hoztunk, pontosan ugyanennyit vihetünk mások köteteiből. Érdemes időben érkezni és sokáig maradni, hiszen az ilyen típusú rendezvények sajátja, hogy folyamatosan érkeznek az újabb és újabb résztvevők "szállítmányai", melyek között igazi kincsekre is lelhet a szemfüles csereberélő.

A szervezők egyet kérnek: mindenki olyan könyveket hozzon el, amiket jó szívvel ajánlana másoknak is olvasásra, mind minőségüket, mind színvonalukat tekintve. Érteni lehet ezalatt, hogy mondjuk a harminc éves tévé használati útmutatója, vagy a több évtizedes, lapjaira hulló KRESZ-könyv nem tartozik azon kötetek sorába, amiket nagy kedvvel olvasnánk el.

Részvételi szándékunkat a facebookon és a molyon is jelezhetjük.

Sündörgő irodalmi cserepiac
December 16. (vasárnap), 14:00 - 18:00
MUSZI, 1085. Budapest, Blaha Lujza tér 1.

süti beállítások módosítása