A graffaló 3-7 éves gyerekek számára ajánlott lapozó, a műfaj sajátosságainak megfelelően kisalakú, néhány vastag lapból álló kötet, mely ötletes és tanulságos történetével, színes és vidám rajzaival, valamint vicces és könnyed versességével egyaránt számot tarthat a kisgyermekes szülők figyelmére.

A könyv szerzője Julia Donaldson (1948-) kortárs angol írónő, nem mellesleg háromgyerekes anyuka, aki egy háromszintes, viktoriánus kori házban, a Londonhoz közeli Hampsteadben nőtt fel, ahol szüleivel, lánytestvérével, nagybátyjával, nagynénjével, nagymamájával és macskájával lakott együtt. A Bristoli Egyetemen dráma-francia szakon végzett. Donaldson egy mozgáskorlátozottakkal foglalkozó jótékonysági szervezet tagja, az írónő édesapja gyermekbénulásban szenvedett. Több tucat gyermekkönyv fűződik a nevéhez, melyeket nagyrészt Alex Scheffler illusztrált. 2011-ben irodalmi munkásságáért elnyerte A Brit Birodalom Érdemrendjének legalacsonyabb polgári fokozatát.

A graffaló (1999) főhőse egy apró egérke, aki talpraesettségének és eszének köszönhetően megmenekül a ragadozó állatok karmaitól, elkerülve, hogy vacsorájukká váljon. Mivel a bejegyzés inkább a szülőkhöz, mint 3-4 éves gyerekekhez szól, ezért a szokásostól eltérően a történetet is részletesen ismertetem, hiszen ez is szükséges annak eldöntéséhez, hogy megveszik-e csemetéiknek a kötetet, ebből fakadóan viszont a következő bekezdés erősen spoileres.

Az egér egy nap felkerekedik az erdőben és sorra találkozik a számára életveszélyt jelentő erdőlakókkal: a rókával, a bagollyal és a kígyóval. Mindegyikük kedvesen szólítja meg, ám hátsó szándékaik vannak: legszívesebben vacsoraként fogyasztanák el a kisegeret. Apró rágcsáló főhősünket azonban nem kell félteni, az összes állatot sikerül elijesztenie titokzatos szörny barátja, egy graffaló képével. Minden rendben megy egészen addig, amíg a kitalált szörnyeteg valósággá válik: szembejön az erdei ösvényen és meg akarja enni főhősünket. Az egér azonban ismét kivágja magát, hiszen a fent említett állatokkal sorjában találkozva bizonyságot ad arról a graffalónak, hogy micsoda vérengző fenevad is ő, hiszen az állatok olyan gyorsan iszkolnak el előle, amilyen gyorsan tudnak. Egyetlen apróságot nem tud csak a graffaló: a róka, a bagoly és a kígyó természetesen nem az egérkétől, hanem tőle, a veszedelmességéről elhíresült szörny megjelenésétől tart. Az egérke leleményességének köszönhetően így minden veszélyt elkerül és a kötet végén békésen mogyorót rágcsál, amint búcsút mondunk neki.

A történet meséhez illően tanulságos, megvilágítja milyen "szörnyeket" vagyunk képesek kreálni saját magunk fedezésére, aztán időnként ezek akár fel is bukkanhatnak, de kellő ügyességgel még ezt is a saját javunkra fordíthatjuk. A történetet Alex Scheffler kedves, színes és vidám rajzai kísérik, még maga a graffaló sem annyira szörnyűséges, hogy félelmet keltsen a gyerekekben, inkább egyfajta bárgyú csúnyaság sugárzik belőle.

Donaldson verses szövegét Papp Gábor Zsigmond kitűnően ültette át magyar rímekbe. Az írás zseniális, ritmusos és fülbemászó, mondókaszerű rímek követik egymást, melyek tökéletesen alkalmasak arra, hogy akár már első hallásra megmaradjanak a kicsikben, hogy aztán újra és újra esti (vagy bármikori) meseként végighallgatva akár már együtt mondják szüleikkel a történetet. 

A graffaló tanulságos történetével, remek rajzaival és kifejezetten élvezetes humorával nemcsak a gyerekek, de szüleik kedves olvasmányává is válhat, akik így igazán élvezhetik a meseolvasást, majd nyugodt szívvel tehetik fel a kötetet az apróságok könyvespolcára, a klasszikus mesék mellé.

Ide kattintva bele is olvashatunk a könyvbe.

A kötetet köszönöm a Pagonynak!

A második képen az írónő látható egy hernyóbáb társaságában.

10/9

Julia Donaldson: A graffaló
24 oldal
Pagony, 2012.
Fordította: Papp Gábor Zsigmond
A fordítás alapjául szolgáló mű: Julia Donaldson: The Gruffalo