A XX. Század Intézet gondozásában tavaly ősszel jelent meg Jonah Goldberg 2008-as könyve, a Liberálfasizmus. A kötet nem csak igen feltűnő borítójával, meglepő címével, de alapállításaival is azonnal felhívja magára a figyelmet, ezek ugyanis nem mások, mint hogy Mussolini, Hitler, sőt az egész fasizmus alapvetően baloldali.

Jonah Goldberg (1969-) konzervatív amerikai újságíró, a National Review szerzője. Vele és könyvével kapcsolatban kis hazánkban rögtön ez az első szembeötlő vonás: a szerző könyvében nyíltan vállalja konzervatív értékrendjét, jobboldaliságát, sőt, Bush-pártiságát is. A magyar közéletben ez - bármelyik oldaliság vállalásáról lenne is szó - azonnal az ellenkező tábor szemében történő hitelvesztéssel, valamint az íróval megegyező oldalon állók elméjében való felmagasztosulással járna, a mondanivalótól teljesen függetlenül. Goldberg vállalásával lehet, hogy egyesek szemében hitelét veszti, én mégis inkább jó pontnak tudom be, hogy nem bújik a függetlenség hamis álarca mögé, saját nézeteit objektív valóságként bemutatva, amire oly sokan hajlamosak hazánkban (is).

A kötet célja egy homályos fogalom, a fasizmus bemutatása egy sajátos nézőpontból. Sokan sokféle meghatározását adták már a fasizmusnak, a téma szakértői mégsem értenek egyet abban, hogy mit is takar ez a fogalom, az átlagemberről nem is beszélve. Ennek ellenére gyakori jelenség a szó használata, általában mindent ami rossz, ami ellen küzdeni és harcolni kell, azt a fasiszta jelzővel illetik olyanok, akik nagy százalékban gondban lennének, ha a fogalom megmagyarázásra kérnénk őket.

Lehet és kell is vitatkozni a jobboldal-baloldal felosztás létjogosultságáról, Goldberg mindenesetre használja ezt, az általános köztudattal ellentétben a fasizmust egyértelműen utóbbihoz sorolva. A Liberálfasizmus kiindulópontja az, hogy a fasizmus, a liberalizmus és az azt megelőző progresszivizmus alapvetően rokonítható eszmék. Mindezt alapos és igen kimerítő amerikai eszmetörténettel igyekszik alátámasztani, részletes bemutatása ez a XX. századi amerikai gondolkodóknak. A szerző nem mulasztja el Mussolini és Hitler politikai pályájának kezdeteit bemutatni, tagadhatatlanul bizonyítva baloldali kötődésüket. A Mussolini nevéhez köthető totalitarizmus-meghatározás (mindent az államon belül, semmit azon kívül, vagy az ellen) az első világháború szörnyűségeit követő igénnyel találkozott, mely szigorúbb állami ellenőrzést kívánt, és a liberálisok elődeit jelentő progresszívok körében nagy népszerűségnek örvendett. Amíg a fasizmus kizárólag fokozott államkiterjesztést jelentett, az amerikai újságírók imádták Mussolinit, ahogyan Lenint is, sőt, Hitler első intézkedéseit is helyeslően fogadták.

Az állami felügyelet kiterjesztését több amerikai elnök tevékenységén, de főleg Woodrow Wilsonén és Franklin Delano Rooseveltén keresztül elemzi Goldberg, előbbi nevéhez fűzi a világ első totalitárius államát, titkosrendőrséggel, besúgóhálózattal és néhány egészen elképesztő intézkedéssel. Az elsőség ténye talán megkérdőjelezhető, de a felhozott adatok sora így is több, mint elgondolkodtató.

A szerző az egész XX. századi amerikai történelmen végigvezeti a fasiszta vonások bemutatását, kitérve JFK-re, a '60-as évek erőszakos, campusfoglaló egyetemistáira és Hillary Clintonra is. A párhuzamkeresés talán egyetlen túlzásba vitt szakasza, amikor a hollywoodi fasizmus jelenét tárgyalva gyakorlatilag az utóbbi évek legjelentősebb amerikai filmes alkotásait fasisztának bélyegzi, megjegyezve, hogy mellékesen rajong ezekért a filmekért. Értelmezhető ez akár vállalt túlzásnak is, mellyel kétségkívül tökéletesen bemutatja a szerző, hogyan húzható rá egy fogalom - legtöbbször tévesen - gyakorlatilag bármire, mégis idegenkedtem ettől a szakasztól. Pár száz oldal után hajlamos a szerző túlzásokba esni, míg végül már mindenki fasiszta lesz, a dohányzást ellenzőktől kezdve, a környezetvédőkőn át, az Utolsó szamuráj című film "proto-fasiszta" szamurájairól nem is beszélve.

A legérdekesebb és legfontosabb fejezet az eugenetika, azaz a fajnemesítés fokozott jelenlétét mutatja ki az Egyesült Államok múlt századi közéletében, megdöbbentő magasságokban és meglepően széles körben. Ehhez fűződően az író remekül mutatja a kettős mérce sajátságát: bizonyos körök szemében mindegy, hogy mi hangzik el, a lényeg inkább az, hogy ki mondja.

A Liberálfasizmus egy merész, maga elé tabudöntögetést célul kitűző, és ezt részlegesen megvalósító kötet, melynek elolvasását minden olyan gondolkodó embernek ajánlanám, akit napjaink közélete és a XX. század történései egyaránt foglalkoztatnak és nem ijed meg egy alapos amerikai eszmetörténeti áttekintéstől sem. A könyv kézbevételét leginkább azoknak javasolnám, akik nyakra-főre használják a fasiszta szitokszót, miközben jelentéséről csak homályos elképzelésekkel - vagy éppen még azokkal sem - rendelkeznek. Félő, hogy éppen ők nem tesznek majd így.

10/8

Jonah Goldberg: Liberálfasizmus - a baloldal rejtett története Mussolinitől napjainkig
462 oldal
XX. Század Intézet, 2012.
Fordította: Berényi Gábor
Eredeti cím: Liberal Fascism - The Secret History of the American Left, From Mussolini to the Politics of Meaning