Librarium

Librarium

Februárban jön az új Bradbury

2013. január 13. - winrudi

A 2013-as év harmadik Agavés megjelenése az immár menetrendszerűen az első negyedévben érkező Bradbury-kötet, a tavalyi Marsbéli krónikák után idén a Fahrenheit 451 és más történetek lesz, mely a sci-fi klasszikus új kiadása, öt novellával kiegészítve.

A sci-fi irodalom amerikai óriásának, a tavaly júniusban, életének 92. évében elhunyt Ray Bradburynek talán leghíresebb műve ez az 1953-as disztópia, mely most új kiadásban, Lóránd Imre fordításában jelenik meg, február 14-én. A kötet tartalmaz majd öt, az R Is For Rocket című gyűjteményből válogatott novellát is.

fahrenheit_451.jpg

A könyv a távoli jövő amerikai társadalmát mutatja be, melyben a könyvek veszélyes fegyvernek minősülnek, hiszen egy olvasott ember komoly fenyegetést jelentene a fennálló rendre nézve. Éppen ezért a tűzőrség feladata az, hogy elégesse a potenciális veszélyforrást jelentő köteteket. Innen ered a regény címe is: 451 Fahrenheit fok az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó papír tüzet fog, és elég. A történet főhőse Guy Montag, a tűzőrség tagja, aki teljesen meg van elégedve életével, egészen addig a napig, amíg nem találkozik a furcsának tűnő új szomszéddal, majd bele nem olvas az egyik halálra ítélt könyvbe, amitől minden megváltozik.

A klasszikus műből 1966-ban egy filmfeldolgozás is készült François Truffaut rendezésében, Julie Christie és Oskar Werner főszereplésével. A kötet február 14-én kerül a könyvesboltokba.

Ray Bradbury: Fahrenheit 451 és más történetek
Agave Könyvek, 2013. február 14.
Fordította: Lóránd Imre

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr135016234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása