A vérgrófnő egy könyvtrilógia második része, a tavasszal megjelent remek indító kötetet, A vérgrófot követi a sorban, melyet a hírek szerint jövő tavasszal megjelenő A vértanú zár majd le. Úgy tűnik azonban, hogy A vérgróf túlságosan erős kezdésnek bizonyult, a folytatás sajnos gyengébbre, vagy legalábbis másra sikerült.
A történet 1916. Erdélyében folytatódik, ahova betörnek a románok, miközben a Monarchiában Ferenc József halála a legnagyobb esemény. A könyv főhősévé Szállási Titusz válik, aki immár Az Est munkatársaként utazik az erdélyi frontra, ahol a hat évvel korábbi, budapesti esetekre emlékeztető gyilkosságok történnek.
A vérgróf egyik legnagyobb pozitívuma volt, hogy önálló kötetként is megállta a helyét, annak ellenére, hogy nyitva hagyta a folytatás kérdését, Benedek Szabolcs megfelelő mértékben zárta le a történetet. Ezzel szemben A vérgrófnő erre nem képes, a trilógiák második részének tipikus jellemzője rá is igaz: nem annyira érdekfeszítő, hogy önmagában is megállja a helyét, "túlságosan" második rész, átvezető regény, így kifejezetten erős lezárása sincs. Ez azonban eléggé általános jelenség, így nem is rónám fel különösebb hibának.
Ennél nagyobb probléma azonban, hogy míg a kötet első harmada nagymértékben hasonlatos az első részhez, így a századelős környezet, valamint a történelmi események jutnak nagyobb szerephez, egy idő után azonban a regény megváltozik, és a félelemkeltés, valamint a puszta nyomozás követése a fő csapásvonal, ennek hatásossága azonban mérsékeltre sikerült. A sorozatindító másik nagy erőssége volt, hogy a vámpír-szál szinte csak mellékesen volt jelen a történetben, és ijesztgetni akaró vámpírregény helyett, inkább egy erős századelős hangulatot árasztó, szépirodalmi igényű, izgalmas krimit kapott az olvasó. A vérgrófnőben azonban - talán a cselekmény alakulásából adódóan is - inkább a vámpír-szál kerül előtérbe, ami károsnak bizonyul a regény egészére nézve. Egy a vele készült interjúból kiderül, hogy a szerző kifejezett szándéka volt másfajta könyvet írni, mint amilyen az első rész volt, ez kétségkívül sikerült is, ám remélhetően a befejező kötet egy újabb szándékos váltás után inkább hasonlít majd a sorozatindítóra.
A regényben ismét helyet kapnak valós történelmi személyek, elég csak Molnár Ferencet, vagy Ady Endrét megemlíteni, akiknek még a vámpír-szállal is akad dolguk ebben a kötetben. Bizonyos eseményekkel időnként a röhejesség és az élvezhetőség határán táncol a könyv, de általában sikerül az utóbbi mezsgyéjén továbbhaladnia. Az erdélyi helyszínek kismértékű csalódást okoznak, még Drakula gróf szerepeltetésével is, ami önmagában igen merész lépés. Az ide-oda utazgatás viszont halványan erősíti a cselekmény esetlegességének érzetét.
Mindent egybevetve azonban ebben a borongós, ködös és hűvös őszi időszakban A vérgrófnő szórakoztató olvasmánynak bizonyulhat a témát és a stílust kedvelő olvasók számára, a tavasszal érkező záró regény pedig remélhetően sikerrel emelkedik vissza A vérgróf színvonalára, hogy talán egy annak stílusához hasonlatosabb lezárással e kissé más irányú kitérő után méltó befejezését adja ennek a remekül indult trilógiának.
A kötetet köszönöm a Libri Kiadónak!
10/7
Benedek Szabolcs: A vérgrófnő
450 oldal
Libri Kiadó, 2012.
