Librarium

Librarium

Kondor Vilmos: Bűnös Budapest

2012. október 30. - winrudi

Az idei ünnepi könyvhétre jelent meg az ötkötetes krimisorozat befejező regénye, a Budapest novemberben, melynek első része a Budapest Noir volt, a jelen bejegyzés alapjául szolgáló második kötetet pedig az idei várólista csökkentés jegyében olvastam. Ezzel a kezdéssel pedig fel is állítottam a "hogyan szúrjunk be minél több linket egy bejegyzés első pár sorába" hazai rekordját.

bunos_budapest.jpgA kötetekkel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy igen rejtélyes módon még mindig nem tudni, ki az a Kondor Vilmos. Elvileg persze a Sorbonne-on végzett matek-fizika szakos középiskolai tanár, aki újabban remek krimiket ír. Csak éppen állítólag a neves francia felsőoktatási intézménynek soha nem volt ilyen nevű hallgatója, nagyjából két fotó érhető el a szerzőről az interneten, akit élőben még sosem láttak, és még az e-mailben adott interjúiban sem hajlandó személyét illető kérdések megválaszolására, mindemellett neve tökéletesen egybecseng főhőséével. A legtöbben emiatt írói álnevet és egy titokzatos szerzőt sejtenek Kondor Vilmosban, aki - meg kell hagyni - remekül felépítette a kiváló regényeit övező misztikus légkört.

A cselekmény főszereplője ismét a bűnügyi újságíró, Gordon Zsigmond, ideje pedig az igen jelentős eseményekkel övezett 1939-es év szeptembere. Gordon számára a magyar-lengyel határon belépő, a német és szovjet csapatok elől menekülő több tízezernyi ember között feltűnik három vöröskeresztes autó, melynek sofőrjei gyanúsan viselkednek, majd eltűnnek. Az újságíró nyomozásba kezd, útja kártyabarlangok között vezet és egy ponton összeér a nyugállományú Nemes Sándor detektív-főfelügyelő kutakodásával is, hogy együtt szörnyű titkokról rántsák le a leplet. Kuszkó Rajmund a remek borító tervezésekor Hajós Alfrédnak 1936-ban, a Nemzeti Sportuszodában készült fotóját használta fel.

Az első kötet 1936-os történései után '39. szeptemberében még jelentősebb szerephez jut a történelmi háttér, a második világháború kezdetével, ám ez csak egy kerete a történetnek, illetve egyfajta indító löketet ad annak, mely később saját útján folyik tovább. Az első kötethez hűen a Bűnös Budapest is erős hangulatú korkép, az általa átfogott világ tágul, szó szerint: Gordon Zsigmonddal nyomozása során ezúttal az országhatáron túlra (Bécs) is eljutunk.

A nyomozás útját követő cselekményben szerencsejáték, drogok, pénz és persze gyilkosságok jkicsivarolista2012.jpgátsszák a főszerepet, a harmincas évek végének Budapestjén, igazolva a kötet címét. Gordon ezúttal jóformán egyedül nyomoz, hiszen Mór és Krisztina ebben a részben csak áttételesen, hol házi lekvár, hol pedig távirat útján van jelen; de a történet a fentebb említett módon két szálból építkezik. Nemes és Gordon fejezetei váltják egymást, a késleltetés eszközével fenntartva az izgalmakat.

A Bűnös Budapest a sorozatindítóhoz hasonlóan színvonalas és hangulatos krimi, mely tartalmas kikapcsolódást, izgalmakat, háború eleji hangulatot és egy kis cigarettafüstöt ígér olvasóinak.

10/9

Kondor Vilmos: Bűnös Budapest
300 oldal
Agave Könyvek, 2009.

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr524879346

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása