Halottnak tűnő, szürkés bőrű, foszladozó emberek csoszognak a környéken? Vészjósló morgás és velőtrázó sikolyok hangját hozza a szél? A felső szomszéd ránk támadt a lépcsőházban és meg akart harapni? Itt a zombi apokalipszis? Max Brooks kötete megmondja mit tegyünk.

Max Brooks (1972-) író, forgatókönyvíró, leghíresebb kötete a World War Z, egy zseniális könyv, ami remek stílusban, interjúkon keresztül meséli el egy világméretű járvány kitörését, majd a zombikkal vívott küzdelem történetét. A könyvből filmváltozat is készült, Brad Pitt főszereplésével.

A Zombi túlélő kézikönyv remek kiegészítője a World War Z univerzumának, bár a kézikönyv jelent meg előbb, míg az 2003-ban, a WWZ 2009-ben látott napvilágot. A kézikönyv tényleg az, amit neve is sugall: egy részletes és alapos útmutató, ami különféle listák segítségével elmondja olvasójának, mi a teendő, ha járvány tör ki és zombik árasztják el az utcákat.

Folyóban sodródó zombi elfogása

A járványt egyébként egy kitalált vírus, a Solanum okozza, mely időnként felbukkanva zombivá változtatja a fertőzötteket, ami röviden azt jelenti, hogy minden szerv működése leáll, kivéve az agyé, a fertőzött pedig harapás útján tovább terjeszti a vírust, az áldozatok haláluk után "újjáélednek", immár zombiként. Őket pedig többé-kevésbé kizárólag fejük szétzúzásával lehet véglegesen likvidálni. A kötet a betegség bemutatását követően különféle listákkal, és - kezdetleges, de szemléletes és gyakorlatias - rajzokkal igazítja el olvasóját, hogy az milyen eszközöket részesítsen előnyben és miért, milyen fegyvereket használjon az élőhalottak ellen, milyen közlekedési eszközöket érdemes használni a helyváltoztatáshoz, hogyan válassza ki búvóhelyét és ott miből mennyit halmozzon fel, vagy éppen hogy milyen stratégiákat lehet alkalmazni zombik levadászásához, terepviszonyoktól függően.

A kötet lapjain csak a legritkább esetekben találkozhatunk apró következetlenségekkel, egyébként a könyv messzemenően átgondolt és a legapróbb részletekig kidolgozott, mely egyfelől pozitívum, másrészt viszont némelyik lista még a téma iránt komolyan érdeklődő olvasó számára is kissé unalmassá válhat.

Max Brooks (fotó: Dan Winters, The New York Times)

A kézikönyv mellé jó ötven oldalnyi történelmi áttekintést is kapunk, Brooks kronológiai sorrendben haladva, időszámításunk előtt több tízezer évvel történt esetektől egészen napjainkig több tucat kitalált történetet ismertet röviden, bizonyítva ezzel a Solanum vírus és a zombik folyamatos jelenlétét az emberiség történetében. Az esetek bemutatása során egy ízben az interjú forma is előkerül, egyébként jól látszik, hogy ezekből a sztorikból kiindulva nőhetett könyvvé a World War Z.

A Zombi túlélő kézikönyv rendkívül szórakoztató olvasmány, ami kikapcsolja és belehelyezi olvasóját a World War Z világába, bátran ajánlható WWZ-rajongóknak, a zombis történetek kedvelőinek és a horror műfaját szeretőknek is.

A kötetet köszönöm a Könyvmolyképzőnek!

10/8

Max Brooks: Zombi túlélő kézikönyv
286 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2013.
Fordította: Illés Róbert
Eredeti cím: The Zombie Survival Guide

Még tavasszal, a Menekülés a 14-es táborból hívta fel a figyelmemet Barbara Demick kötetére, mely észak-koreai menekültekkel készült interjúk alapján, az ő sorsuk bemutatásával kísérli meg feltárni a jelenkor legkeményebb diktatúrájának mindennapjait. Már majdnem rászántam magam a könyv beszerzésére, amikor a Könymolyképző megkönnyítette a dolgomat, és kiadta magyarul a kötetet.

Barbara Demick amerikai újságíró, aki 1993 és 1997 között a Philadelphia Inquirer kelet-európai tudósítója volt, első kötete Szarajevó egyik utcájának életét mutatja be, amit felkavart a boszniai háború. Jelenleg a Los Angeles Times pekingi tudósítója, két munkahelye között azonban Szöulban dolgozott a lapnak, ahol számos észak-koreai menekülttel készített interjút. Ekkor kezdte foglalkoztatni az észak-koreai emberi jogok témája, valamint az ország gazdasági és társadalmi változásai. Az újságban megjelenő cikksorozata alapján született meg 2009-ben a Nincs mit irigyelnünk a világtól. A könyv elnyerte a rangos Samuel Johnson-díjat, valamint a National Book Award döntőse is volt.

A kötet hat főszereplő és nagyjából négy család (a történetekhez természetesen sokkal többen kapcsolódnak) élettörténetét mutatja be. A szerző kiválóan ír, olvasmányos, élvezetes és lényegre törő stílusban, érezhető a több évtizedes újságírói háttér. Demick tökéletes arányban elegyíti a mikro-, és makrotörténetet, azaz a családok életét a legkisebb részletekig aprólékosan bemutató szakaszokat és az egész országra jellemző folyamatok leírását. Újságíróként megtalálja a történetek érdekfeszítő pontjait, ennek köszönhetően izgalmas és szívszorító pillanatokat egyaránt átélhetünk az észak-koreai sorsokat olvasva, miközben a gazdasági és társadalmi folyamatok bemutatása is hangsúlyos.

Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il szobrai (fotó: Pedro Ugarte, AFP/Getty Images)

A észak-koreai mindennapokat a legkisebb részletekig megismerhetjük, ezek közül is kiemelkedik drámaiságával a szakasz, ahol megtudhatjuk, hogy miket próbáltak az éhínségek során megenni az éhezők, hogyan főzik a fakérget addig, amíg viszonylag ehető állagúvá nem válik; hogy a mennyiség növelése érdekében az ételbe faforgácsot kevernek; vagy hogy a levesbe füvet és különböző gyomnövényeket is belefőznek, hogy úgy tűnjön, zöldséget esznek. Keserves életek rajzolódnak ki előttünk, mindennek egyetlen tanulsága van: az éhezésbe kivétel nélkül mindenki belehal, legyen szó akár hithű kommunistáról vagy a rendszer ellenségének kikiáltott, a társadalom aljára lökött emberről, a halál nem válogat.

A nem létező bőséget bemutató propaganda plakát

Az éhezésen túl a rendszer más megdöbbentő vonásai is feltárulnak. Minden lakásban kineveztek egy falat, ahova semmi mást, kizárólag Kim Ir Szen és Kim Dzsong Il portréit lehet és kell kifüggeszteni, minden reggel egy-egy külön erre a célra fenntartott ronggyal letörölve azokat. Ennek megtörténtét külön hatóság ellenőrzi, melynek emberei havonta egyszer kérdezés nélkül beállíthatnak az otthonokba, súlyos büntetés rémét hordozva maguk körül. A gyermekek születésnapját nem ünneplik, kizárólag a két (illetve a kötet megjelenése óta időközben három) vezető születésnapját szabad és kell is megünnepelni. Az állam bizonyos jutalmakat (ha időnként akadnak) igyekszik ezekre a napokra időzíteni, növelve az emberekben kialakult szeretetet a vezető felé. A személyes kedvenc hazugságom, amit a táplálék mennyiségi csökkenésének megmagyarázására talált ki a hatalom az, hogy amiatt kell elraktározni az ételt, (és ezért nem jut az emberek tányérjára) mert gondolni kell a szegény (!) Dél-Koreára, valamit nekik is enniük kell, ha újra egyesül a két ország. Húshoz az átlagemberek szinte sosem jutnak, egy darabig békákat el tudtak fogni, ám mára ezek az állatok kihaltak az országban, így ez az élelemforrás is megszűnt; a főváros, Phenjan boltjainak kirakataiba nem egyszer műanyag gyümölcsöket és zöldségeket tesznek, hogy az ellenőrzött körülmények között beengedett turisták számára bemutassák az ország bőségét. Ezekre és a seregnyi hasonló történetre a vicces abszurditás lenne a jellemző, ha nem lennének igazak, és nem vezetnének emberek nyomorához és halálához.

Propaganda plakát, amerikai katonák gyereket dobnak a kútba

Az ország hivatalos ideológiája a csucshe, a kommunizmus egyik irányzata, melyet Kim Ir Szen hirdetett meg az ötvenes években. Ez a kommunizmus eszméjét többek között a vezetőt körüllengő, vallásos áhítattal és antiglobalizmussal egészíti ki, a történelem fő mozgatójának már nem az osztályokat, hanem a nemzeteket nevezi meg. Észak-Korea minden korábbi kommunista államhoz hasonlóan tökéletes példája az ideológia megvalósíthatatlanságának, melynek lételeme a totalitárius államberendezkedés és az elnyomás. Az észak-koreai rendszer életképtelen, embertelen és életellenes, mely előbb a Szovjetunió és Kína támogatásából élt meg, azóta humanitárius segélyekre szorul, melyeket leginkább a legfőbb ellenségnek tartott Egyesült Államoktól kap meg, amikor éppen nem vonják meg utóbbiakat a rakétakísérletek miatt. Az amerikai katonákat egyébként vérengző vadállatokként mutatják be a népnek, a gyermekek tankönyveiben általánosak a leszúrt, vagy feldarabolt emberek képei, akiket a hivatalos álláspont szerint természetesen az amerikaiak gyilkoltak meg; ahogyan az ő, vagy a japánok lemészárlására buzdító gyermekdalok is mindennaposak.

Barbara Demick

A főszereplők szökését és menekülését is részletesen tárgyalja a szerző, melyek közül a legmegdöbbentőbb az egyik férfi, Dzsun Szang története volt, aki az országát Kínától elválasztó jéghideg folyóban evickélve sajátos módon tartotta fenn elszántságát: Petőfi Sándor Szabadság, szerelem című versét ismételgette magában, melyet még otthon olvasott. A Dél-Koreába szökött menekültek általános jellemzője, hogy nem találják a helyüket a fejlett, nyüzsgő és számukra hihetetlenül szabad országban, legtöbben rövid úton elveszítik a letelepedési támogatásként kapott 20 ezer dolláros összeget, miközben súlyos bűntudat gyötri őket. Ez az érzés eluralkodik rajtuk minden étkezés során, amikor eszükbe jut, hogy otthon továbbra is milliók éheznek, ahogyan ők is tették; illetve amikor hátra maradt szeretteikre gondolnak: az ő szökésük miatt ugyanis rájuk kényszermunkatábor és nagy valószínűséggel halál vár. A holokauszt túlélőinek bűntudatára jellemző érzés ez, azzal a különbséggel, hogy míg az már a múlté, Észak-Koreában továbbra is százezrek sínylődnek táborokban, és milliók küzdenek az életben maradásért átlagos polgárként.

A Nincs mit irigyelnünk a világtól rendkívül alapos, jó stílusban írt könyv, ami nemcsak szomorú és megdöbbentő, de hiánypótló és leírhatatlanul fontos is. Demick kötete egy olyan világot mutat be, melynek létezése és több évtizedes fennmaradása elkeserítő és szinte hihetetlen, Orwell disztópiájának mintaszerű megvalósítása: Dzsun Szang egyik kedvenc könyve nem véletlenül az 1984.

A kötetet köszönöm a Könyvmolyképzőnek!

10/10

Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól
388 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2013.
Fordította: Ferencz Tamás, Lénárd Henrik
Eredeti cím: Nothing to envy

Sofi Oksanen finn író lesz a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendég írója - közölte a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülése (MKKE) kedden. Az MKKE hangsúlyozta: Sofi Oksanen személyében először nyeri el finn alkotó a Budapest Nagydíjat, és Ljudmilla Ulickaja 2009-es kitüntetése óta ő a második írónő, aki a rangos elismerésben részesül.

Sofi Oksanen (fotó: David Sandison, The Times)

Sofi Oksanen 2003-ban a Sztálin tehenei című könyvével robbant be a kortárs északi irodalomba. Ezt követően 2005-ben jelent meg a Baby Jane, majd 2008-ban a világhírt hozó Tisztogatás című könyve. Magyar nyelven műveit a Scolar Kiadó jelenteti meg. Legutóbbi könyvét, amely a Kun kyyhkyset katosiva (Amikor a galambok eltűnnek) címet viseli, szintén a Scolar fogja kiadni a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál alkalmából.

Az MKKE közleménye felidézi: Sofi Oksanen, az egyik legnépszerűbb kortárs finn író, 1977-ben született a finnországi Jyväskyläban - észt anyától, finn apától. "Irodalmában azóta is erőteljesen jelen van Finnország, a Szovjetunió és az elnyomás alatt fuldokló Észtország történelme, illetve a női lét, a nők ellen irányuló erőszak kérdései" - olvasható a dokumentumban. Oksanen a Helsinki Színművészeti Akadémián tanult dramaturgiát, első drámája a Tisztogatás volt, amelyből később megszületett az azonos című világsikerű regénye. A drámát 2011-ben a kaposvári Csiky Gergely Színház is bemutatta Valló Péter rendezésében.

A fiatal írónő irodalmi munkásságát az évek folyamán számos rangos skandináv és nemzetközi díjjal ismerték el. 2013-ban az első finn írónőként kapta meg a Svéd Akadémia által alapított irodalmi díjat. 2010-ben az észt köztársasági elnök a Terra Mariana Kereszt IV. fokozatával tüntette ki, 2012-ben pedig Sauli Niinistö finn államfő Finn Oroszlán érdemrendet adott át neki, amellyel - az indoklás szerint - "Oksanen kimagasló irodalmi tevékenységét ismerte el a finn nemzet". A könyvfesztivált 2014. április 24. és 27. között tartják, az esemény díszvendég országa a korábbi bejelentés szerint Törökország lesz. Az MKKE felidézte: Törökország idén áprilisban a Londoni Könyvvásár díszvendége volt, emellett az idei budapesti könyvfesztiválon is látványos standdal volt jelen.

(MTI)

Az idei várólista-csökkentés tizenkét kötete közül, talán Bodor Ádám Sinistra körzete a legrövidebb, a maga bő 150 oldalával. Bár a könyv teljes egészében ingyenesen és teljesen legálisan elérhető a Digitális Irodalmi Akadémia honlapján, mégis a papíralapú kiadást előnyben részesítve, egy könyvtári példányt olvastam el. Átélve ezzel valami egészen egyedi olvasmányélményt.

Bodor Ádám (1936-) többek között Kossuth-, József Attila-, és Márai Sándor-díjas erdélyi magyar író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. Ennek köszönhetően számos műve elérhető az interneten. Kolozsváron született református családban, Erdély vallási és kulturális sokszínűsége, valamint szegénysége és kiszolgáltatottsága egyaránt nagy hatással voltak rá. A kommunista időszaknak jómódú családja okán ő is szenvedő alakja volt, állam ellenes szervezkedésért két évet maga is börtönben töltött. Ezt követően gyári munkásként és fordítóként vállalt munkát. 1965-től kezdett novellákat publikálni, politikai okokból nem foglalkoztatták, szabadfoglalkozású íróként tevékenykedett. 1982-ben áttelepült Magyarországra, a Magvető Kiadó szerkesztője lett, az igazi áttörést az 1992-ben megjelent, és azóta is legfontosabb műveként számon tartott Sinistra körzet hozta meg számára.

A szóban forgó kötet cselekménye a Kárpátok hegyláncai között zajlik, hogy mikor, nem tudni. A 15 rövid, novellaszerű fejezetből összeálló kötet a novellafüzér és a regény műfaja között egyensúlyozik, a mérleg nyelve hol erre, hol arra dől. A szereplők nagyjából azonosak, azonban a fejezetek szinte különálló történeteket mesélnek el. A kötet emberei egy szinte állatias közösséget alkotnak, amit a hegyivadászok irányítanak, de társadalom mint olyan gyakorlatilag nincs is, a szereplők tanyaszerűen elhelyezkedő épületekben laknak a hegyekben. A főszereplő és a történetek elmesélője is Andrej Bodor, aki álnevét a körzetbe érkezve kapta Borcan ezredestől.

Bodor Ádám (fotó: Szabó Bernadett, Népszabadság)

Gyakorlatilag mindenki szenvtelenül, kérdezés nélkül tűr el mindent a hatalom részéről, akár azt is, ha valakinek a feleségét mással kell megosztania. Mindenki fásult, letargikus és beletörődött, viszont mindenki menekülni próbál a valóság elöl: ki külföldre, ki a halálba, ki a lealacsonyodott, fejet a homokba dugó, züllött létezésbe. Az emberek depresszív lelkiállapotához társul a környezet is, folyamatosan köd, sár, pára, fagy, hó vagy szél  ostromolja a vidéket: a természet pontosan olyan sivár, mint a szereplők lelke és élete.

Mindez együtt egy bizarr, abszurd, nyomasztó, és alkohollal jócskán átitatott világot eredményez, amit elsősorban a totalitárius államberendezkedésekben élő emberek lelkületére jellemző letargiával lehet rokonítani, de végiggondolva akár még a demokrácia fásultságával is párhuzamba lehet hozni. A kevés szóval is alaposan felépített világot gyönyörű leírásokkal fűszerezve mutatja be a szerző, emiatt egészen megdöbbentő, hogy mennyire undorít ez az egész, nem volt még szöveg, ami ennyire visszataszított volna, aközben, hogy gyönyörű is.

Nehezen megfogalmazható jelenség ez, amivel Bodor mindenképpen elérte, hogy műve egyedi és emlékezetes maradjon. Ennek köszönhetően gyorsan végigrobogtam a köteten, és miközben lenyűgözött a zsenialitása, alig vártam, hogy vége legyen. A mű olvasása ahhoz hasonló, mint amikor valamilyen előre várt szörnyűségen minél hamarabb túl akar esni az ember. Sajátosságával eléri a kívánt hatást és maradéktalanul átadja üzenetét az olvasónak.

A Sinistra körzet úgy 10/10-es könyv, hogy csak nagyon keveseknek ajánlanám elolvasásra és valószínűleg magam sem olvasnám újra soha. Nem pusztán azért mert nyomasztó és megterhelő az olvasása, hanem mert nem mindenki képes túllépni azon az undoron, amit ez a könyv kivált, majd később a helyén kezelve értelmezni azt. Ugyanis ez az a fajta regény, ami nem akkor mutatja meg igazi értékeit, amíg olvassuk, - ekkor ugyanis elidegenít és ellök magától - hanem miután letettük és a fojtogató világától megszabadulva elég levegőhöz jutunk, hogy végiggondoljuk az olvasottakat.

10/10

Bodor Ádám: Sinistra körzet
158 oldal
Magvető Könyvkiadó, 2007.

Első könyvének magyar nyelvű megjelenése alkalmából hazánkban is járt az egyébként magyar felmenőkkel is bíró Timur Vermes, aki Nézd, ki van itt című regényében a jelen Németországába helyezi Adolf Hitlert, és lényegében az ő új könyvét írja meg, kiadós társadalomkritikával vegyítve.

Timur Vermes (1967-) újságíró, író, korábban szellemíróként dolgozott, édesapja 1956-ban hagyta el Magyarországot, innen ered magyar családneve is, amit egyébként úgy ejt, ahogyan mi. A szocializmus idején gyakran nyaralt Budapesten és a Balatonnál, azóta is különleges kapcsolat fűzi hazánkhoz. Első kötete (Er ist wieder da) 2012-ben jelent meg, azóta egymillió példánya kelt el csak Németországban és 28 nyelvre fordították le.

A magyarul Nézd, ki van itt címmel szeptember elején megjelent könyv 2011 Németországába helyezi Hitlert, aki egy üres, berlini telken focizó gyerekek mellett tér magához, a földön fekve, piszkosan. Az ötlet nem példa nélküli, a német diktátort évtizedekkel ezelőtt már Moldova György is felélesztette. A Führernek bőven van min csodálkoznia a német fővárosban útra kelve: egymást érik a törökök, az emberek euróval fizetnek, a kancellár pedig nő. Egy újságosbódéhoz érve az is kiderül számára, hogy 2011-et írnak, így ő viszonylag hamar rájön, hogy valamiképpen átugrott egy bő fél évszázadot.

A kötet külső megjelenését tekintve egyébként rendkívül igényes, az ára kissé borsos (3990 Ft), cserébe azonban az eredeti kiadás ötletes, feltűnő és minimalista borítótervét, és fűzött, keménykötésű, textil könyvjelzővel ellátott könyvet kap kézhez az olvasó. Vermes E/1-ben, a Führer bőrébe bújva meséli el a történetet, megírva ezzel új könyvét. A szerepbe helyezkedésre a szerző saját bevallása szerint a Mein Kampf elolvasásával és a Hitlerről készült videó-, és hangfelvételek alapos tanulmányozásával készült fel. A történet Hitlere viszonylag hamar felismeri tehát, hogy mi történt vele, a miértre sem ő, sem mi nem kapunk választ. Egyébként a diktátor valós személyével a történet egészében kizárólag ő maga, és az olvasó vannak tisztában, a kötet további szereplői egytől egyik imitátornak tartják a főhőst.

Timur Vermes (fotó: Béres Attila, Magyar Nemzet)

Helyzetét gyorsan felismerve Hitler a média világába csöppen, a tévében lép fel, majd saját irodát, titkárnőt és műsort is kap, ahol hangot adhat véleményének. A történet nagy részét azon szakaszok teszik ki, ahol Hitler a technikai fejlődés új vívmányaival (számítógép, e-mail, mobiltelefon) küzd, ezek humorforrásként is próbálnak szolgálni, inkább kevesebb sikerrel. A humorral próbálta a szerző oldani a könyv komolyságát, a viccesnek szánt jelenetek azonban kissé erőtlenek, néhány jó poén azért akad a kötetben.

Vermes arra használja fel főhősét, hogy rajta keresztül véleményt mondjon és kritizálja a politikát, a társadalmat és a médiát is, az új Hitler megmondja a magáét a tévés főzőműsorokról, a bulvárújságokról, a német pártokról (szociáldemokratáktól a zöldekig), Angela Merkelről, a törökökről, vagy éppen az instant kávéról és a müzliszeletről. A vád, amivel a szerzőt többen illették, mely szerint veszélyes túl jó fényben feltüntetni a halott diktátort (véleménye ugyanis sok esetben helyes meglátásokat tartalmaz) badarság, ettől a kötettől senki sem lesz Hitler-hívő, a könyvben vázolt alak pontosan olyan arrogáns, emberellenes és elfogadhatatlan, mint a valós volt: néhány a médiát, vagy a politikát becsmérlő megjegyzése után ugyanis rendre egy-egy vállalhatatlan kijelentés következik. A témában születő alkotások (pl. A bukás) kritikáját általában a hagyományos Hitler-képtől (szörnyeteg, maga az ördög) való eltérés váltja ki, ami egyébként rendkívül káros, hiszen a személyt emberi mivoltából kiemelve gátolják a történtek feldolgozását és az egyediség és az újra megtörténhetetlenség látszatát kelthetik. A könyv Hitlerére egyébként jellemző (mint ahogyan az eredetire is jellemző volt) a politikai korrektség teljes mellőzése, ezúton viszont velős kritikát képes megfogalmazni a fent említett témákban.

Adolf Hitler, 1939. (fotó: AFP/Getty Images)

A kötetben kicsit talán sok a hosszúra nyúlt Hitler-féle elmélkedés, összességében a nagy várakozásoknak köszönhetően kicsit többet vártam tőle, például a humor terén is, ennek ellenére jó szatíra és könnyű olvasmány.

A Nézd, ki van itt nem Hitlerről, vagy nem főleg róla szól, hanem inkább a társadalomról alkot képet, ahogyan tette azt Moldova könyve is az aktuális rendszerről. Ennek a társadalomnak, ennek a népnek pedig sokatmondó a reakciója a felbukkanó alakra: senki sem veszi komolyan, viszont a legtöbben nagyon hamar a hatása alá kerülnek. Ezáltal pedig Vermes bemutatja, hogy miként Hitler, úgy a rá szavazók sem szörnyetegek, hanem emberek voltak, így talán könnyebb lehet megérteni legalább utóbbiakat; valamint, hogy a náci Németország létrejötte és működése nem egyedi, nem megismételhetetlen, bármikor megtörténhet, és bizonyos értelemben meg is történik (lásd pl. Észak-Korea), úgyhogy nem árt résen lenni és megbizonyosodni egy az utcán szembejövő esetleges Hitler hasonmás kilétét illetően. Hátha az igazi.

A kötetet, amibe ide kattintva bele is lehet olvasni, köszönöm a Libri Kiadónak!

10/8

Timur Vermes: Nézd, ki van itt
340 oldal
Libri Kiadó, 2013.
Fordította: Nádori Lídia
Eredeti cím: Er ist wieder da

Régóta terveztem már olvasni valamit Salman Rushdie-tól, olyannyira, hogy Az éjfél gyermekei már a tavalyi várólista-csökkentésre kiválasztott tucat könyv között is helyet kapott, aztán végül mégsem került sor az elolvasására, így átkerült az idei tizenkettes mezőnybe.

Sir Salman Rushdie (1947-) indiai születésű brit író, aki talán leginkább a Sátáni versek című 1988-as regényét követő eseményekről híres, a mű megjelenését követően ugyanis Khomeini ajatollah kimondta rá a fatvát, azaz a halálos kiközösítést, Mohamed próféta tiszteletlen ábrázolása miatt. Az iráni vezető minden hithű muszlimot felszólított az író és a kiadók meggyilkolására, hárommillió dolláros vérdíjat tűzve ki a fejére. Rushdie emiatt bujkálásra kényszerült, amit legutóbbi, Joseph Anton című kötetében örökített meg.

Második, és egyben legjobbnak és legnagyobb hatásúnak tartott műve Az éjfél gyermekei, egy mágikus realista indiai nagyregény. Rushdie a könyvért elnyerte a Booker-díjat, majd 1993-ban a díj első 25 évének nyertesei közül is a legjobbnak választották a regényt. A történet főhőse Szálim, aki pontosan éjfélkor, India függetlenedésének pillanatában születik meg. Szálim különleges képesség birtokában van, képes behatolni mások gondolataiba, majd később a szaglása válik kifinomulttá, annyira, hogy még a képmutatás, a zsarnokság, vagy a tiltott szerelem szagát is képes felismerni.

Salman Rushdie (fotó: Andrew Winning, Reuters)

A regény Szalím nagyapjától indítva halad végig a szerteágazó családtörténeten, melyet a főhős idéz vissza, sajátos nézőpontot létrehozva ezzel: a visszaemlékezés születésének idősíkjában is gyakran megszakad a cselekmény, párbeszédek és a jelen történései tartóztatják fel a mesélőt, ez a történet ugyanis nem más, mint egzotikus mese.

Különleges párhuzamot jelent Szalím személye és India, a két egykorú gyermek; miközben a család története újra és újra összeolvad India történelmével: Rushdie zseniálisan fűzi össze a fikciót a valósággal. A történet tobzódik a különféle jelképekben és szimbólumokban, miközben a végletekig messzemenő realizmus keveredik a misztikummal.

Ezen a ponton kell röviden kitérni a magyar kiadás (Ulpius, 2007.) színvonalára, ami a kiadótól megszokott silány és pocsék jelzők környékén található. A közel 750 oldalas kötet, ami eredeti árán nem kevesebb, mint 4999 Ft-ot kóstált, ragasztva van, ennek köszönhetően nagyon elővigyázatos, de első olvasásra széthullik: a könyv utolsó 50 oldalát laponként olvastam el. A minőségi felülvizsgálat mellett egy átolvasás is ráférne a kötetre, sajtóhibák is akadnak bőven, de sajnos igényes irodalom újranyomásának "veszélye" nem fenyegeti a kiadót, az ugyanis elveszett a Szepesi Niki-kötetek és a Szürke50-klónok mocsarában.

Rushdie regényének olvasása túlzással ugyan, de olyan élmény volt, mint amilyen a kényszeritatás középkori vallató módszerének elszenvedése lehetett: a szájunk helyett a szemünkön át ömlik, tódul, hömpölyög befelé az áradat, India misztikummal elegyített világának folyama, ami nemcsak elsodor, de egy idő után fojtogatni is kezd. Az olvasó valamilyen sugallattól vezérelve mégis rendületlenül folytatja, egészen az utolsó széthullott papír sorainak elolvasásáig.

Az éjfél gyermekei nagyon jó könyv, bár nehéz olvasmány, megéri elolvasni, de a felfokozott várakozásaimat nem teljesítette maradéktalanul, zseniális vonásai mellett unalmasan, időnként már fájdalmasan hosszúra nyúlt. Annak ellenére, hogy mi mégsem lettünk igazán jóban, elolvasását ajánlom, bár az első Rushdie-kötet után részemről egy darabig várok, amíg folytatnám az írói életmű megismerését.

10/7

Salman Rushdie: Az éjfél gyermekei
750 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2007.
Fordította: Falvay Mihály
Eredeti cím: Midnight's Children

Szeptember 21-én, azaz most szombaton nyílik meg a budapesti Terror Háza Múzeum legújabb időszaki kiállítása "Egy orosz hazafi" címmel. A tárlat a Nobel-díjas orosz író, Alekszandr Szolzsenyicin életútját mutatja majd be.

Az Ivan Gyenyiszovics egy napja és A Gulag szigetcsoport szerzője többszörösen is jelkép, hiszen a kommunista diktatúra legnagyobb ellenfelét nem a szabad világ, hanem maga a diktatúra földje adta. A 95 éve született Nobel-díjas Szolzsenyicin bizonyíték arra, hogy a szabadságot sosem kívülről, afféle ajándékként kapjuk, hanem magunknak kell érte megszenvednünk.

Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin (1918-2008) orosz író Sztálin és a szovjet rendszer bírálatáért 1945-től tizenegy évet töltött börtönökben és munkatáborokban. 1970-ben nyerte el az irodalmi Nobel-díjat. A Gulag szigetcsoport című regénye miatt 1974-ben megfosztották szovjet állampolgárságától és kiutasították az országból. 1990-ben kapta vissza állampolgárságát, de csak 1994-ben tért haza. 2008-ban halt meg, síremléke a moszkvai Donszkoj-kolostor temetőjében áll.

Részvételi szándékunkat az esemény facebook oldalán is jelezhetjük.

Önszántamból valószínűleg soha az életben nem vettem volna a kezembe Moldova György egyik könyvét sem (ezt majd később megindoklom), viszont Timur Vermes frissen megjelent és sikeres Hitler-szatírájának megjelenése okán kíváncsi lettem, hogy hasonló témában mit alkotott korábban egy magyar szerző. A kötet rövid is volt, úgyhogy rászántam magam, és végül összességében egyáltalán nem bántam meg.

Moldova György (1934-) kétszeres József Attila-, Kossuth- és Prima Primissima-díjas író, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja, aki főként a szatíra és a riport műfajában alkot. A Moldova választott név, eredeti vezetékneve Reif, zsidó származása okán 1944 őszén családjával együtt a budapesti gettóba zárták. Négy évig járt a Színművészeti Főiskola dramaturgia szakára, ahol többek között Csurka István volt évfolyamtársa. Iskolái elvégzése után kazánszerelőként is dolgozott, majd 1955 után sorra jelentek meg novellái irodalmi folyóiratokban, regényei és riportkötetei mellett tizennégy színművét is bemutatták.

Nem olvastam tőle korábban, "kapcsolatunk" annyiban merült ki, hogy az idei könyvhét egyik zivatar sújtotta napján, az eső elől a kisföldalattiba menekülve, a járművön nyomorgó tömegben hirtelen szembetaláltam magam az íróval. Nem tudom, hogy tükröződhetett-e szememben a hirtelen felismerés, mindenesetre néhány hosszú pillanatig furcsán méregetett a szerző, mintha sejtené, hogy enyhén szólva nem rajongok érte. Ennek oka pedig közéleti tevékenységével és politikai meggyőződésével hozható összefüggésbe. Mielőtt mindenki felhördülne, elárulom, hogy messze nem a hamis panelekként használt jobb-, vagy baloldaliságról van szó, az soha nem befolyásolta egy emberről kialakított véleményemet, főleg nem, ha egy művész munkásságának megítéléséről beszélünk. Moldova irányába táplált ellenérzéseimnek forrása Kádár Jánosról kialakított velős véleménye, akit tudtommal zseninek és "proletárszentnek" tart, tagadva bűneit; több könyvet is írt róla (ezeket nem olvastam, ugyanis nem hoz lázba a történelemhamisítás). A probléma ezzel kizárólag annyi, hogy Kádár nem más, mint közönséges gyilkos, akinek több száz ember halála, és százezrek életének ellehetetlenítése fűződik a nevéhez. Nem más, mint a huszadik századi emberellenes rendszerek egyikének hazai kulcsfigurája, idegen érdekek zokszó nélküli kiszolgálója, rövidebben szólva: áruló. Nos egy ilyen "kedves" személy elvakult támogatása önmagában kérdéseket vet fel, az ilyen és ehhez hasonló megnyilvánulások viszont egyenesen vállalhatatlanok, mind emberileg, mind történelmi szempontból, megnézésüktől az ideggörcs kerülget. Ennyit az író személyéről, a bekezdés célja pusztán annak megvilágítása volt, miért nem kedvelem és miért nem fogom soha. Ha ezen valaki (például én) képes túllendülni, akkor kiderül számára, hogy Moldova írni viszont tud, nem is akárhogyan.

Moldova György (forrás: hvg.hu)

Az elsőként 1973-ban, Titkos záradék címmel (később kiadták Hitler Magyarországon címmel is, én ezt olvastam) megjelent százötven oldalas szatíra azzal a gondolattal játszik el, hogy mi lenne, ha Adolf Hitlert az írás jelenébe helyezve "feltámasztanák". Itt pedig ez történik, a történet 1970-ben kezdődik, amikor is felélesztik a második világháború vége óta egy új eljárásnak köszönhetően hibernált náci vezetőt. Mindez zseniális ötlet és érdekes gondolatkísérlet is egyben. A Führer hű segítője, Smidelius azonban úgy dönt, hogy egyelőre biztonságosabb lenne számára, ha külföldre távozna, ez a hely, pedig nem más, mint Magyarország.

Arra számítottam, hogy a humoros történet középpontjában Hitler személye áll majd, de ez nem teljesen igaz, a regény ugyanis igazi görbe tükröt tart a '70-es évek Magyarországa elé, fergetegesen kifigurázva a rendszer visszásságait. A fantáziadús utazás során Budapest mellett vidékre is ellátogatunk, ahol olyan nevekkel is találkozunk, mint Mankó és Járóbot Tröszt, vagy Magyar Művégtag Művek, Hitler még egy magyar hölgy iránt is szerelemre lobban, akit Barna Évának hívnak, időnként igazán rejtői elemek fakasztanak nevetést. Mellesleg az Adolf Hitler helyetti Hitler Adolf és az Eva Braunt kiváltó Braun Éva nevektől hülyét kapok, idióta egy szokás ez, ami oda vezetett, hogy magyar emberek több generációja volt meggyőződve Jules Verne magyarságáról.

A történetet remek karakterek egészítik ki, a kötet rövidsége pedig lehetőséget ad a tömörségre és a kidolgozottságra. Azt nem igazán tudom, hogy mégis ezt hogy adhatták ki 1973-ban, hogy a hatalom olvasta-e, vagy nem, én nem tudom (persze sejtem), de Moldova gyanítható világszemlélete mellett a könyv mégis kiváló szatírája az elmúlt rendszernek, Bacsó Péter A Tanúját idézi. Szóval aki képes attól elvonatkoztatva túllépni a szerző vállalhatatlan megnyilvánulásain és egy rövid, de vicces, jó stílusú kifigurázását olvasná az előző rendszernek, az nem bánja meg, ha kézbe veszi ezt a százötven oldalt.

10/9

Moldova György: Hitler Magyarországon
150 oldal
Maecenas Kiadó, 1992.

Ha a Gárdonyi név hallatán csak annyi ugrik be, hogy Egri csillagok, arról hogy kötelező, hosszú, unalmas és törökök, meg különben is: történelem? Kit érdekel! Nos, ha adnál még egy esélyt a magyar irodalom egyik legtermékenyebb írójának és nem veted meg a századelős hangulatot, sem a romantikát, akkor ideje megismerkedned Ó Idával.

Gárdonyi Géza (1863-1922) újság-, és drámaíró, költő és persze író. Leghíresebb történelmi regényei mellett a korai magyar lélektani regény remek darabjai is fűződnek nevéhez, írt regényt, novellát, verset, mesét és drámát; szerette Dosztojevszkijt, volt titkosírása, fordított Shakespeare-t és Victor Hugo-t, sírján pedig ez áll: "Csak a teste."

Az Ida regénye először 1920 áprilisa és 1921 augusztusa között jelent meg a Pesti Hírlap hasábjain, folytatásokban. Könyv alakban csak az író halála után, 1924-ben adták ki. A regényből 1934-ben és 1974-ben is készült filmváltozat. A mű alapötletét egy apróhirdetés adta. A házassági ajánlatban Ó Péter Ida nevű lányát és hozományát kínálja, az apróhirdetésre a sok kérő között Balogh Csaba festő, újságíró, szobrász is jelentkezik, akinek húga kártyás és alkoholista férje miatt kell a pénz, elkerülendő a családi birtok elveszítését. Az apának is jó oka van a lánytól való "megszabadulásra", új, lányánál is fiatalabb neje útjából akarja eltüntetni Idát.

Az alaphelyzetet felvázoló rövid első részt követően Ida klastrombéli életének bemutatása következik, ahonnan nem szokványos körülmények között kikerülve csöppen az ismeretlen férfival kötendő házasságba. Az ifjú pár közt hűvös a kapcsolat, egy éves együttélésre kötnek szűzies megállapodást, a társasági színészkedéstől eltekintve idegenekként viselkednek a másikkal. Elméletileg. A könyv második felében elhagyjuk Magyarországot és Münchenbe követjük a friss házasokat, ahol a korabeli festészet alakjai forgolódnak, rajtuk keresztül az alkotás folyamatát is bemutatja a maga is amatőr festő Gárdonyi.

Gárdonyi Géza (forrás: MEK)

Kétségtelen, hogy a regény romantikus, sőt szentimentális, szereplői (főleg Ida) pedig időnként kétségbeejtően szemérmesek és naivak, viszont semmiképpen sem csöpögős és mű, ráadásul Gárdonyi nyelvezete egy olyan magyar nyelv, amit újraolvasással és emlékezetünkbe idézéssel érdemes és muszáj életben tartani. Említettem, hogy a pár tagjai közötti idegenkedés csak elméleti, nem árulok el óriási titkot azzal, hogy kettejük között természetesen fokozatosan megszűnik a távolságtartás és lassan szerelem bontakozik ki a lapokon, ám a közeledés nagyon aprólékos. Ezt kíséri a már említett naivitás és szemérmeskedés, megspékelve egy kiadós félreértéssel, ami idegesíthet is (és meg is teszi), de összességében mégis inkább bájos, ahogyan a kötet egésze is az.

A cselekmény csúcspontján egyébként néhány oldalon át igen váratlanul még a legjobb krimiket meghazudtoló izgalmak és fordulat is színesítik ezt az amúgy értékes, könnyed és szórakoztató művet, melyet elolvasva aki eddig is kedvelte Gárdonyit, még jobban megszereti; aki pedig idegenkedett tőle, biztosan változtat a véleményén.

10/10

Gárdonyi Géza: Ida regénye
320 oldal
Kossuth Kiadó, 2012.

A véletlennek (?) köszönhetően éppen teát (no nem a reklámbélit, hanem Tetleyt, mellesleg a világ legfinomabb teája) kortyolgattam, amikor rábukkantam a Lipton négy új reklámjára, melyek közül kettő is komolyan érinti az irodalmat, egészen pontosan Juhász Gyula és Varró Dániel egy-egy versét.

Nem, nem kapok jutalékot a Liptontól, és a versmondós reklám sem példa nélküli, viszont annyira ötletes és szépen kivitelezett kis filmek ezek, ráadásul akarva-akaratlanul verseket is népszerűsítenek, így hát kénytelen vagyok szót ejteni róluk. A reklámnak négy verziója készült el, az egyikben az énekes Caramel, a másikban a műsorvezető Winkler Nóra osztja meg tea mellett ébredő gondolatait. Nem mintha ezek nem lennének hangulatosak, de a másik két film az, ami igazán megfogott.

Az egyikben Schell Judit színésznő tolmácsolásában halljuk a kortárs Varró Dániel egyik versét, a frappáns és vicces művet szerintem senki nem állja meg legalább egy halvány mosoly nélkül. Aki nem ismerné, a költő verseit mindenkinek csak ajánlani tudom, elsősorban kisgyermekes szülőknek.

A másik reklámban Kulka János színész mondja el elemi erővel és egészen magával ragadóan Juhász Gyula Szerelem? című versét, élmény hallgatni.

Az olvasás nem csupán élmény, hanem a fenntartható társadalom alapja – mondta Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke az első magyarországi Olvasás világnapon a Marczibányi Téri Művelődési Központban. Dr. Cserne István, az Olvasásklinika pszichiátere rávilágított: Magyarországon minden tizedik gyermek olvasási nehézséggel küzd.

„Olvasni jó, jól olvasni élmény, legyen az élmény mindenkié” – kezdte ünnepi beszédét az Olvasás világnapján Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke, aki felhívta a figyelmet, hogy az írás illetve olvasás nem csupán alapvető emberi jog, hanem minden további tudás alapja, így rendkívüli a jelentősége, hogy a fenntartható társadalom jövőjének alapjaként tekintsünk rá.

Az UNESCO Magyar Nemzeti bizottság, az AKG, az Olvasásklinika és Marczibányi Téri Művelődési Központ által hagyományteremtő szándékkal rendezett első magyarországi Olvasás világnapon Dr. Habil Aczél Petra, a Budapesti Corvinus Egyetem docense rávilágított, hogy a mai digitalizált környezetben „valódi kihívást jelent, hogy megtaláljuk a klasszikus olvasás helyét, idejét és kultúráját”. A docens hangsúlyozta, hogy olvasási és szövegértési szokásaink mára jelentősen megváltoztak: a terjedelmet nem szavakban, hanem karakterben mérjük, és egyfajta megosztási kényszer jellemez bennünket: posztolunk és képekben gondolkodunk. Manapság azonban nem csupán a hagyományos értelemben vett, papír alapú könyv nyújt olvasási élményt, a széles digitális palettán meg kell találni az értő olvasás lehetőségeit és eszközeit.

„Az olvasóvá nevelés felső határa a 12 éves kor. Akit eddig nem sikerül megnyerni a könyvek világának, azt később már sokkal nehezebb rávenni az olvasásra és az olvasás adta élmény megélésére” – tette hozzá Pásztor Csörgei Andrea, a Kaméleon Olvasóklub szakmai vezetője, aki kitért arra, hogy a minta e téren még mindig a szülő és a pedagógus, és egyáltalán nem mindegy, hogy a családban milyen hagyománya van az olvasásnak.

Miközben a szakemberek arra világítanak rá, hogy mennyire fontos az olvasás, Dr. Cserne István, az Olvasásklinika pszichiátere nem rejti véka alá, hogy hazánkban minden tizedik gyermek olvasási nehézséggel küzd. „A stressz mentesítő olvasásfejlesztéssel gyors javulás érhető el. Ehhez azonban az szükséges, hogy a szülők időben felismerjék, hogy gyermekük számára nem okoz örömet, sőt stresszel jár az olvasás. Minél korábban fordulnak szakemberhez a szülők, annál könnyebben és gyorsabban lehet kezelni és megoldani a stresszt kiváltó okot, amelynek eredménye örömteli és értő olvasás lesz a gyermek számára” – hangsúlyozza Dr. Cserne István.

Lassan egy hete vége a nyárnak, bár az időjárást elnézve ez komolyabban csak hajnalban és esténként érződik. Nem úgy a könyvkiadásra terelve figyelmünket: a szokásos nyári uborkaszezont követően ugyanis a következő hónapokban jobbnál jobb kötetek megjelenése várható. Őszi könyvszemle.

Timur Vermes: Nézd, ki van itt

Nálam az ősz legjobban várt könyve, egészen pontosan már csak három napot kell kibírni, hogy az utóbbi évek egyik legnagyobb német könyvsikere szeptember 9-én, a Libri Kiadónál magyarul is megjelenjen. A kötetnek korábban egy teljes bejegyzést szenteltem, bővebb infó ott.

Christina Lamb - Malala Juszufzai: Én vagyok Malala

Várhatóan október 8-án érkezik a Bookline Könyvek sorozatban, a Libri Kiadó gondozásában a valaha Nobel-békedíjra legfiatalabban jelölt ember története. Malala Juszufzai 1997-ben született a pakisztáni Mingorában. Ahogyan a tálibok átvették a hatalmat a térségben, az ő oktatása is veszélybe került, ezért 2009-ben a BBC oldalán urdu nyelven, Gul Makai álnéven blogolni kezdett a Szvát-völgy mindennapjairól és a női oktatás fontosságáról. Azóta dokumentumfilmet forgattak róla, Malala pedig többször nyilatkozott, interjúkat adott, és nyíltan kiállt a nők oktatáshoz való joga mellett. 2011 októberében jelölték a lányt a Nemzetközi Gyermek Békedíjra, és megkapta az első Pakisztáni Nemzeti Ifjúsági Békedíjat is. Tevékenysége miatt a tálibok 2012 októberében az iskolabuszon fejbe lőtték, tíz napig kómában volt, majd felépült. A lányból legenda lett: 2013 elején a Deutsche Welle őt nevezte a világ leghíresebb tinédzserének, egy éven belül kétszer szerepelt a Time magazin címlapján. Az ENSZ november 10-ét világszerte Malala-nappá nyilvánította. Malala létrehozott egy alapítványt is szegényebb sorsú társai támogatására. Az alapítvány első segélyének köszönhetően Pakisztánban 40 lány részesülhet oktatásban. A könyv társszerzője, Christina Lamb a világ egyik legismertebb külügyi tudósítója, aki 1987 óta tudósít Pakisztánról és Afganisztánról. Oxfordban és a Harvardon végezte tanulmányait, öt könyv szerzője, öt alkalommal nyerte el az Év Brit Külügyi Tudósítója-díjat, valamint neki ítélték a Prix Bayeux-t, a haditudósítóknak járó legrangosabb európai díjat is. 2007-ben részt vett Karacsiban Benazír Bhuttó kampánykörútján. Jelenleg a Sunday Timesnak dolgozik, férjével és fiával London és Portugália között ingázik.

Csáki Judit: Alföldi színháza

A héten jelent meg a Libri Kiadónál az újságíró, szerkesztő, kritikus Csáki Judit kötete a Nemzeti Színház elmúlt öt évéről, darabokról, botrányokról, nemzetis színészekkel és rendezőkkel folytatott beszélgetések alapján. A szöveget a színház volt igazgatója, Alföldi Róbert látta el jegyzetekkel, kommentárokkal. Az Alföldi személye körüli óriási viharoknak (is) köszönhetően valószínűleg az ősz sikerkönyve lesz, és vinni fogják mint a cukrot: megjelenéséig vezette az előrendelési listákat.

Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák

Október 24-én jelenik meg a Libri Kiadó gondozásában Khaled Hosseini gyönyörű című, új sikerkönyve, melyben arról mesél, hogyan szeretünk, hogyan viselünk gondot egymásra, és a döntéseink hogyan rezonálnak a minket követő nemzedékek életében. Könyve nem áll meg a szülők és gyermekeik kapcsolatánál, hanem a testvérek és unokatestvérek kötődéseiből bámulatosan gazdag tablót festve mutatja be, hogyan sértjük meg, áruljuk el, becsüljük meg és áldozzuk fel egymást. A lapokon a Földet körbeutazva követjük a regényszereplők ágas-bogas életét, sorsukat és szerelmeiket - Kabultól Párizsig és San Franciscótól a görög szigetvilágig.

Barbara Demick: Nincs mit irigyelnünk a világtól

Szeptember 15-én jelenik meg a Könyvmolyképzőnél az amerikai újságírónő 2010-es kötete, mely a világtól elzárt, kommunista Észak-Koreát mutatja be hat interjún keresztül. A kötetből azonos címmel animációs film is készül majd.

Bereményi Géza: Vadnai Bébi

Szeptember 20-án jelenik meg a Magvetőnél a figyelemfelkeltő címet viselő regény, mely két, egymástól élesen elütő történelmi időben játszódik: a negyvenes és a hetvenes években. Ami a két korszakot, életformát és a két szálat összeköti, az részint a címszereplő Vadnai Bébi, másrészt pedig az egymásra tükröződő dilemmák, motívumok és kételyek. A hetvenes évek Budapestjén, ahol egyetlen nap maga az örökkévalóság, Dobrovics, a pályakezdő író, miután felvetődik, hogy egyik barátjával talán testvérek, nyomozni kezd az illető apja után. Újabb és újabb titkok derülnek ki. A negyvenes évek Budapestjén, ahol csak egy nap az élet, és egyre közelebb van a háború, az aranyifjak körülrajongják a lenyűgöző szépségű Vadnai Bébit. A kötet egyszerre történelmi regény, amely nagyszerűen, érzékletesen idézi fel a régi Budapest egykorvolt figuráit-helyeit, és kegyetlen érdességgel mutatja meg hogyan működnek az emberek háborúban, továbbá az érzelmek iskolája, amely a szerelem irracionalitását, a vágy gyűlöletté izzását, az anya- és apakeresés kétségbeesett mozdulatait démoni erővel teszi szóvá.

Christopher Moore: Te szent kék!

Az Agave Kiadónál október 3-án megjelenő új Moore-kötet a XIX. századi Párizs művészvilágán vezeti végig az olvasót. 1890 júliusában Vincent van Gogh rejtélyes körülmények között lelőtte magát egy kukoricaföldön. De hogy mi történt pontosan, azt senki nem tudja. Például ki az a ronda kis „színember”, azaz festékárus, aki Vincent szerint követte őt? És miért rémült halálra a nagy festő a kék szín egy bizonyos árnyalatától? Ez csak néhány kérdés azok közül, amelyekre Vincent barátai – a pékből festővé avanzsált Lucien Lessard és a bonviván Henri Toulouse-Lautrec – választ akarnak találni. A nyomozásból pedig egy szürreális odüsszeia kerekedik kávézóról kávézóra és bordélyból bordélyra. A történet miatt a kötet illusztrációként számos festmény képét is tartalmazza majd.

Roberto Bolaño: Vad nyomozók

Augusztus 15-i megjelenésével bő két héttel kilóg az őszből a chilei Roberto Bolaño (1953–2003) immár világhírű, az Európa Kiadó gondozásában megjelent nagyregénye, melynek főhősei, Arturo Belano és Ulises Lima, két zsigeri realista költő 1975 szilveszterén útnak indul egy kölcsönkapott Impalával, hogy fölkutassa a századelőn, a mexikói forradalom után rejtélyes módon eltűnt Cesárea Tinajerót. Húsz éven és kontinenseken átívelő útjuk során látnak mindent: szerelmet, halált, idegösszeomlást, párbajokat, irodalmi és kiadói életet, drogot, szerencsés és szerencsétlen fordulatokat, erőszakot, eltűnéseket és előtűnéseket. A történetben sajátosan keveredik a fikció és a valóság, a nyomozás számtalan szereplője és tanúja között akad mocskos szájú ösztöndíjas, illegális bevándorló potyautas sokmilliós totónyereménnyel, Trockij dédunoka, lelkes Octavio Paz-rajongó, Sade márkit olvasó francia egyetemista lány, visszavonult mexikói torreádor, labilis neonáci, és mellettük kritikusok, költők, múzsák, csavargók tömege. Az ő megnyilatkozásaikból mozaikszerűen összeálló „road movie-t” thrilleri izgalmak sorozata és direkt, kíméletlen humor szövi át.

Mary Doria Russell: Verebecske

2019-ben a Jézus Társasága missziót indít az Énekesek bolygójára. Néhány év elteltével a csapat jelenti, hogy sikerült kapcsolatba lépniük a Rakhat lakóival, ám a híradások egy idő után váratlanul megszakadnak. 2060-ban egyedül az eredeti misszió értelmi szerzője, Emilio Sandoz atya tér vissza a Földre, ahol a felkutatásukra kiküldött mentőexpedíció jelentései alapján „gyermekgyilkos és hímringyó”-ként híresült el. Az alig néhány (földi) évet öregedett, de testileg-lelkileg meggyötört jezsuita pap hosszas lábadozása alatt az ügyben vizsgálódó rendtársainak bőven van idejük elgondolkozni azon, mi történt, mi történhetett. Ki akarta, hogy így legyen? Az 1996-os, a sci-fi műfajában újat mutató kötet szeptember 16-án érkezik az I.P.C. Könyveknél.

Audrey Niffenegger: Varjú kisasszony

Október 21-én jelenik meg az Athenaeumnál Az időutazó felesége írójának új képeskönyve. Egy szellemes, fanyar humorú, gótikus stílusú, gyönyörűen illusztrált felnőtt mese egy lányról, aki a varjú és a postás szerelméből fogant, és akinek idővel szűkös lesz az emberi test, ezért szárnyakat szeretne. A kötet mesél a kirekesztettségről, a szabadság utáni örök vágyról, a határtalan szerelemről és a szeretet erejéről.

Rachel Hartman: Seraphina

A négy évtizednyi béke alig enyhítette a goreddi királyságban élő emberek és sárkányok közötti bizalmatlanságot. Bár a magukat emberi alakba préselő sárkányok racionális agyukkal tudósokként és tanárokként hajtanak hasznot az egyetemeknek, nem lehetnek teljes értékű polgárai a királyságnak, kivéve, ha eltitkolják sárkány mivoltukat. Ahogy közeledik a két faj közötti egyezmény évfordulója, melyre a sárkányok legfőbb vezetője is ellátogat Goreddbe, a feszültség tovább fokozódik. A tizenhat éves Seraphina Dombegh okkal tart mindkét oldaltól. A rendkívüli tehetségű muzsikuslány épp akkor szegődik el az udvarba, amikor a királyi család egyik tagját gyanúsan a sárkányokra valló módszerrel megölik. A Királynő Őrségének kapitánya, a veszélyesen éles szemű Lucian Kiggs társaként bevonja a nyomozásba Seraphinát. Miközben nekilátnak a béke lerombolására irányuló aljas összeesküvés leleplezésének, Seraphina azért küzd, hogy megóvja gyermekkora óta hordozott titkát – amely olyan szörnyű, hogy felfedése az életébe kerülhetne. A fantasy szeptember 10-én érkezik a Scolar Kiadónál.

Samantha Shannon: Csontszüret

2059-ben járunk. A világ nagyvárosai a Scion erőszakszervezet befolyása alatt állnak. Paige Mahoney a londoni Hét Pecsét fedőnevű bűnüldöző szervnek dolgozik. Feltöri mások elméjét, és a gondolataikban kutat fontos információk, összeesküvési tervek után. Paige ugyanis egy álomjáró, akit miután letartóztatják, egy még sötétebb és gonoszabb erő keríti hatalmába, mint a Scion. Oxford több évszázada lekerült a térképről, azóta titkos börtönváros, ahol a legmegátalkodottabb bűnözőket tartják fogva egy idegen faj felügyelete alatt. A Rephaimok álomjárókat toboroznak a hadseregükbe. Paige mentora és kiképzőtisztje egy Warden nevű alak, aki mestere és egyben halálos ellensége is lesz. Ahhoz, hogy szabaduljon, be kell törnie Warden elméjébe, és felfedni a titkát. A könyv október 25-én jelenik meg az Athenaeumnál.

Dan Brown: Inferno

A Gabo Kiadó gondozásában szeptember 13-án jelenik meg az Angyalok és démonok és a Da Vinci-kódsikerszerzőjének legújabb kötete. A "Keressetek és találtok” bibliai idézet visszhangzik Robert Langdon, a Harvard jeles szimbólumkutatója fejében, amikor felébred egy kórházi ágyon, és nem tudja, hol van és hogy került oda. Arra a morbid tárgyra sincs magyarázata, amelyet a holmija közt eldugva találtak. Langdon az életéért menekül egy őrült hajsza során Firenzén át, egy fiatal orvosnő, Sienna Brooks társaságában. Csak úgy szökhetnek meg ismeretlen üldözőik elől, hogy Langdon beveti ismereteit a történelmi homlokzatok mögött rejlő titkos átjárókról és ősi rejtelmekről. Egyedül Dante sötét, monumentális remekének, a Pokolnak néhány sora vezérli őket, amelynek segítségével megfejthetik a reneszánsz legünnepeltebb műveinek – szobroknak, festményeknek és épületeknek – mélyén rejlő kódokat, hogy eljussanak egy kirakós játék megoldásához, melynek révén talán elháríthatják a világot fenyegető félelmetes veszélyt.

Stephen King: Doctor Sleep

Végezetül következzen a lista egyetlen angol nyelvű megjelenése, az ősz egyik legjelentősebb könyves eseménye, Stephen King legújabb regénye. A ragyogás szeptember 24-én megjelenő folytatásában az immár felnőtt férfi Dan Torrance egy hozzá hasonlóan "ragyogó" fiatal lány segítségére siet, aki egy az őt és a hozzá hasonló gyerekeket üldöző, életerejét elszívni akaró banda elől menekül.

Ötletes és hangulatos fotósorozatában Dinah Fried amerikai grafikus, fotós híres könyvek ételjeleneteit rekonstruálta, hűen a szövegben leírt étkezésekhez. Az egyszerű, de zseniális ötletet megvalósító fotókat elnézve könnyen belecsöppen az ember az adott regény hangulatába, esetleg a konyha felé veszi az irányt, hogy harapnivaló után nézzen.

Dinah Fried (forrás: Graphic Design USA)

Dinah Fried a Tufts Egyetemen szerzett BA diplomát angolból, majd egy grafikus cégnél dolgozott projekt menedzserként, később a HarperCollinsnál szerkesztett képeskönyveket. Grafikusi MA diplomáját a Rhode Island School of Design hallgatójaként szerezte meg. Jelenleg San Franciscóban él.

Lewis Carroll: Alice Csodaországban (1865)

Marcel Proust: Swann, Az eltűnt idő nyomában I. (1913)

Stieg Larsson: A tetovált lány (2005)

Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót! (1960)

Johanna Spyri: Heidi (1880)

Herman Melville: Moby Dick, a fehér bálna (1851)

Charles Dickens: Twist Olivér (1839)

Jack Kerouac: Úton (1957)

Sylvia Plath: Az üvegbura (1963)

J. D. Salinger: Zabhegyező (1951)

Szeptember 8-án több szervezet az olvasás fontosságára szeretné irányítani a figyelmet, ezért együttműködve megrendezik az olvasás világnapját a budapesti Marczibányi Téri Művelődési Központban, ahol különféle előadásokkal, gyermekfoglalkozásokkal, filmvetítéssel, felolvasással és könyvcserével várják az érdeklődőket. A belépés ingyenes, kilépés könyvvel!

2013. szeptember 8-án (vasárnap) a Marczibányi Téri Művelődési Központban (1022 Budapest, Marczibányi tér 5/a) 9-től 18 óráig várják a könyvek és az olvasás szerelmeseit. Az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság, az AKG, az Olvasásklinika és a Marczi által közösen rendezett eseményen családi és gyermekprogramok sokaságára kerül majd sor, melyeket a Móra Kiadó és a KSH könyvtár is támogat. Az események a könyvekkel kapcsolatos témák széles skáláját ölelik fel; a különböző írásmódoktól az írásig, gyermekprogramoktól a szülőknek szóló előadásokig, könyvektől az e-könyv olvasókig.

Program:

9:30 Megnyitó: Dr. Réthelyi Miklós, az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke és Dolhai István, a Marczibányi Téri Művelődési Központ igazgatója.

Előadások:

10:10 Dr. Aczél Petra egyetemi docens az olvasás kihívásairól az új kommunikációs kultúrában.
10:50 Szentmartoni Lívia a Szegedi Konfuciusz Intézet Igazgatója a kínai írásjegyek értelmezéséről.
11:30 Mr. Daniel Nyikos Fulbright ösztöndíjas a kreatív írásról előadás és azt követő workshop az érdeklődőknek.
12:10 Pásztor Csörgei Andrea a Kaméleon Olvasóklubtól az olvasóvá nevelésről, korosztályonkénti könyvek ajánlójával.
12:40 ebédszünet.
13:10 Dr. Győri János a Magyar Olvasástársaságtól egy rendhagyó irodalomórát mutat be.
13:50 Dr. Cserne István pszihoterapeuta a leginkább bevált korai fejlesztésről és hogy hogyan segít az Olvasásklinika a családoknak.
14:30 Dr. Kiss Ilona irodalomtörténész Ulickaja könyveiről.
15:10 Dr. Csík Tibor az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet Pedagógiai Könyvtár főkönyvtárosa az Olvasás és könyvtár a digitális bennszülöttek világában témáról.
15:50 Dr. Horváth Zsuzsa az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet tudományos munkatársa „A szövegek és olvasóik”-ról.

Élményfoglalkozások gyermekeknek egész nap:

Mesekavics, Egyszervolt gyermekfoglalkozások, Kincskereső Bauer Eszterrel, Mesekuckó.

További információért érdemes ellátogatni az esemény honlapjára. Részvételi szándékunkat az esemény facebook oldalán is jelezhetjük.

Tavaly nyáron, egy amerikai szupermarketben (Target) a leértékelt könyveket túrva akadt a kezembe Joe Hill kötete, a Horns, 25.99$ helyett 3.97$-ért. Egy percig nem volt kérdés, hogy megveszem-e a korábbról ismert, izgalmasnak tűnő kötetet. És hogy ki is az a Joe Hill? Stephen King legidősebb fia.

Joe Hillstrom King (1972-) Stephen és Tabitha King írók gyermeke, öccse, Owen szintén író. Hill írói nevében tudatosan hagyta el édesapja családnevét, így akarta elkerülni, hogy kizárólag az alapján érjen el sikereket. A rokoni kapcsolatot végül 2007-ben ismerte el nyilvánosan. A magyarul 2012-ben az Európa Kiadónál Szarvak címen megjelent könyv Hill második regénye. Ezt megelőzően egy novelláskötete jelent meg 20th Century Ghosts címmel, első regénye A szív alakú doboz (Heart-Shaped Box). Harmadik regénye idén áprilisban jelent meg az Egyesült Államokban NOS4A2 (ejtsd: Nosferatu) címmel. A több idősíkban játszódó történet főszereplője egy anya, aki egy gyilkostól próbálja megmenteni fiát. Joe Hill nem csak prózában alkot, ő a Locke & Key képregény sorozat szerzője is.

A 2010-es Horns filmadaptációja is készül a francia Alexandre Aja rendezésében, a főbb szerepekben A fekete ruhás nő után ismét horrorban mutatkozó Daniel Radcliffe, valamint Juno Temple, Max Minghella, James Remar és Kelli Garner látható majd. A történet főhőse Ignatius William Perrish, egy jómódú család kisebbik fia, aki egy alkoholgőzös éjszakát követően a tükörbe pillantva arra ébred, hogy szarvai nőttek. Ez azonban nem minden. Ig bárkivel is találkozik, az őszinte vele és a legrosszabb gondolatait közli: mindenkiből előhozza az ördögit, a gonoszat. Ez a vonás eredményezi a regény talán legérdekesebb szakaszait, kiderül, hogy mélyen legbelül mindenkiben előfordul ártó szándék, legyen szó nagymamáról, papról, vagy kisgyermekről. Ha ez nem lenne elég, hősünk érintés útján nemcsak az emberek gondolatait, de a múltjukat is maga előtt látja, e tulajdonságának nagy hasznát veszi a múlt feltárásában. A fentiekhez társul még, hogy Ig egy vasvillával mászkál és útját folyamatosan kígyók kísérik. Alakul a kafkai átváltozás modern formája.

Daniel Radcliffe a film forgatásán (forrás: Entertainment Weekly)

Ig jelenére mázsás súlyként nehezedik rá egy múltbéli tragédia: barátnőjét, Merrint egy erdőben megerőszakolták, majd brutálisan meggyilkolták. Gyakorlatilag mindenki Igre gyanakszik, még családtagjai is; az eset bizonyítékai tehetős szülei befolyásának köszönhetően egy tűzesetben egytől egyik elpusztultak, ők kizárólag így látták biztosítottnak fiuk büntetlenségét. Ig reménytelennek tűnő jelene, melyben Merrin gyilkosának felkutatására és helyzetének feltárására indul, visszaemlékezésekkel keveredik, gyermekkoruktól kezdve egészen a gyilkosság estéjén történt események több nézőpontból való végigkövetéséig. A regény tehát több idősíkban játszódik, Ig jelenét meghatározó múltja is alapos bemutatásra kerül.

Joe Hill (fotó: Shane Leonard)

A Horns jól megírt regény, az apa személyének ismerete nélkül is King jutott volna eszembe a hangulatáról, le sem tagadhatják egymást. A cselekményvezetés eléggé hullámzó, váltják egymást a kissé ellaposodó és újra felpörgő szakaszok, mindenképpen ráérős utazásra és ne fejvesztett rohanásra számítson a leendő olvasó; azonban a kitartás meghozza gyümölcsét, ugyanis nagy fordulatokat és meglepetéseket is tartogat a kötet. A Horns egy különleges, emlékezetes és végül egészen transzcendentális síkra emelkedő regény, de nem horror. Persze mégis az, hiszen jócskán akad benne a gusztustalanabbnál gusztustalanabb jelenetből is, ennek ellenére a regény nem más, mint tragikus dráma. Méghozzá a súlyosabb fajtából.

10/9

Joe Hill: Horns
370 oldal
William Morrow, 2010.

Az Agave Kiadónál a héten magyarul megjelent Simenon-regény, Az elátkozott hajó a késő nyári napsütésből szakítja ki olvasóját, hogy egy bő száz oldalas utazást tegyen az északi tél tengereinek mínuszai közé, ahol egy hajón történt gyilkosság körül bonyolódnak az események.

A belga születésű Georges Simenon (1903-1989) a XX. századi francia nyelvű irodalom megkerülhetetlen alakja, aki detektívtörténeteiről vált ismertté, azon belül is a Maigret főfelügyelő szereplésével megírt krimikről, melyekből seregnyi film és televíziós adaptáció született, nagy népszerűséget hozva az írónak.

Az 1932-es, magyarul kissé hatásvadász és a cselekmény szempontjából félrevezető címet kapó (eredetiben La Passager de Polarlys, azaz A Polarlys utasa néven fut) regény a szerző roman durs-sorozatába illeszkedik, mint ahogyan A kísértetek, Az özvegy és az Aki a vonatokat nézte is. Ezekben a pszichológiai bűnregényekben nem a jól ismert Jules Maigret nyomoz, és nem egyszer inkább a szereplők lélektanán van a hangsúly.

Georges Simenon (forrás: Sergio del Grande, Mondadori, Getty Images)

A kötet - mely egyébként a sorozatra jellemző letisztult, minimalista és hangulatos borítóval jelent meg - főhőse Petersen kapitány, aki néhány fős személyzettel, pár utassal és nagy mennyiségű rakománnyal hajózik ki a Norvég-tengerre, hogy észak felé haladva élelemmel, áruval és postával lássa el a fjordok zord vidékén lakó embereket. A Polarlys alig indul azonban útnak, a fedélzeten gyilkosság történik, a nyomok pedig apránként egy korábbi esethez vezetnek, melyben a drogfogyasztás is hangsúlyos szerephez jut.

Egészen biztos, hogy a Polarlys egyik utasa a tettes, de mégis kicsoda? A cselekmény előrehaladtával újabb és újabb utas válik gyanússá, de olyan kevés ember tartózkodik a hajón, hogy végül már mindenki potenciális elkövetőként tűnik fel a szemünkben, azonban valószínűleg mégis kevesen jönnek majd rá a megoldásra. Az erős hangulatú, őszi délutánokra és estékre remek olvasmányként szolgáló könyv az északi tél (mindent beborít a fagy, a hó és a jeges szél) aprólékos leírásával, egy klasszikus bűneset feltárásával szórakoztatja olvasóját. A jó krimik kedvelői nem fognak csalódni a kötet kézbevételekor, a bő száz oldalas, gyorsan elolvasható, könnyed szórakozást nyújtó, ám mégis kissé sötét és borongós hangulatú regény jó választás egy kényelmes fotel, egy bögre forró tea és egy vastag pokróc mellé.

A kötetet, melynek első 19 oldala innen letölthető, köszönöm az Agavénak!

10/8

Georges Simenon: Az elátkozott hajó
144 oldal
Agave Könyvek, 2013.
Fordította: Barta Tamás
Eredeti cím: La Passager de Polarlys

Hugh Laurie könyvének fülszövege hangzatos szavakkal kis túlzással mindent megígért, hogy egy olyan krimi lesz ez mint egy Guy Richie-film vagy egy Monty Python-előadás, de ehelyett inkább egy eléggé zavaros cselekményű, hol jobban, hol kevésbé vicces, B-kategóriás akciófilmre emlékeztető történetet kapunk.

Hugh Laurie (1959-) angol színész, humorista, - egyelőre - egykötetes író, a legtöbb ember számára pedig Dr. House. Középfokú tanulmányait a híres Eton iskolájában végezte, majd a Cambridge-i Egyetemen hallgatott archeológiát és antropológiát. Laurie komédiáiban hosszú évekig volt partnere Stephen Fry, majd 2004 és 2012 között a Dr. House című filmsorozat szarkasztikus címszereplőjét formálta meg, amiért kétszer is Golden Globe-bal jutalmazták és amivel egyébként a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a legjobban kereső tévés színész: egy részért ugyanis 250 ezer angol fontot (kb. 87,5 millió forint) vágott zsebre. Emellett Laurie zenész is, zongorán, gitáron, dobon, harmonikán és szaxofonon játszik. Első blues albuma 2010-ben jelent meg, a második idén tavasszal látott napvilágot.

Első és eddig egyetlen könyve az 1996-ban kiadott A balek (The Gun Seller). Második regényének 2009 szeptemberében kellett volna megjelennie The Paper Soldier címmel, ám ezt elhalasztották, és azóta sem tudni, hogy mikorra várható a kötet. Életművének rövid áttekintéséből jól látszik, hogy Laurie nem hogy a pénzre, de az elismertségre sem kifejezetten szorul rá íróként, hiszen válogathat sikeres pályafutásai közül.

Ez meg is látszik a könyvén, ami minden, csak nem jó. A főszereplő Thomas Lang, egy bérgyilkos (?) ex-katona, aki újabb és újabb érthetetlen, de annál veszélyesebb helyzetbe kerül jó adag alkohol kíséretében, az olvasó pedig egyre jobban elveszíti a fonalat. A kötet egy példánya egyébként régóta pihent a polcomon, valamelyik ingyenes könyvcserén szereztem, aztán egy nyaralásból hazatérve arra ébredtem, hogy ezt akarom elolvasni.

A cselekmény kifejezetten jól indult, a fülszöveget igazolva kis túlzással tényleg minden bekezdésen felnevettem, hogy aztán néhány tíz oldal elteltével ennek a nyomát se tudjam felfedezni. Idővel a történet unalmasságát és érdektelenségét már a stílus és az egyre fásultabbá és kiszámíthatóbbá váló angol humor sem tudta feledtetni, néhány humorosnak szánt fordulat annyira erőtlennek tűnt, hogy inkább felszisszentem rajta, mintsem elnevettem magam.

Ehhez társulva a történet egy '90-es évekbeli B-kategóriás akciófilmre hasonlít, amit igazán kriminek sem neveznék, cserébe viszont zavaros és nehezen követhető. A magyar fordítás sem éppen a legjobb, így a jellemzőknek köszönhetően a könyv olvasása sokkal inkább elhúzódó szenvedésre, sem pedig szórakozásra hasonlított. A balek kézbe vételét Laurie vagy az angol humor legnagyobb rajongóinak ajánlanám, de nekik is csak akkor, ha nem riasztja el őket egy össze-vissza cselekmény, amit követve nem mindig tudni, hogy most mi miért is történik; ellenben sokat segíthet, ha szeretik a rossz és sablonos akciófilmeket.

10/5

Hugh Laurie: A balek
334 oldal
Kelly, 2004.
Fordította: Ördögh Bálint
Eredeti cím: The Gun Seller

A Tragédia három felvonásban című krimiben minden adott egy igazi Agatha Christie-féle nyomozáshoz: vannak benne arisztokratikusan csengő, de minimum nehezen megjegyezhető nevek, mint Cartwright vagy Satterthwaite; rejtélyes haláleset is akad, mindjárt három, úgyhogy hullák is előfordulnak; és persze felbukkan a mindenki által ismert bajszos-köpcös, belga detektív, Hercule Poirot is.

Az eredetileg 1935-ben megjelent, azóta magyarul több különböző és kissé bugyuta (Dráma félvállról? és Hercule Poirot téved?) címmel kiadott kötet három felvonásra strukturálódik, szakaszonként egy-egy hullával, és rövid alfejezetekkel. A cselekmény kezdetén Sir Charles Cartwright, a híres, ám visszavonult színész ad tengerparti házában vacsorát, melyre tizenhárom vendég érkezik. A szerencsétlennek tartott szám nem sok jót ígér és valóban: Babbington tiszteletes hirtelen meghal. A vacsorán természetesen Poirot is ott van, de eleinte nem tudni, hogy természetes halál vagy gyilkosság végzett-e a pappal. A hullák azonban az idő előrehaladtával egyre szaporodnak, utóbbi megoldás felé tolva a gondolatokat.

Mivel az első eset egy zárt gyilkosság, biztosan a vacsora szerencsétlen számú résztvevőjének egyike a tettes, de mégis kicsoda? Nagyjából a kötet feléig nem a jól ismert detektív, hanem három önjelölt nyomozó ered a nyomok után: Sir Charles Cartwright, és a vacsora két további vendége, Mr. Satterthwaite és Egg Lytton Gore. Utóbbi és a volt színész között egyébként gyengéd érzelmek is kialakulóban vannak, a szerelmi szál színesíti a krimit.

A háromfős csapat kudarcos tevékenysége nyomán Poirot ismét felbukkan, de csak mint megfigyelő, rájuk hagyva a nyomozást, természetesen azért a háttérből mindent ő maga irányít és végül az esetet is ő oldja meg, miközben többször megcsillantja személyiségjegyeit, kiváló humorát és önteltségét.

A Tragédia három felvonásban egyike az igazán jól sikerült AC-könyveknek, ötletes és csavaros történetével végig fenntartja az olvasóban az érdeklődést és át is veri őt, a gyilkos személyére természetesen nehéz rájönni, de mi másra is számítanánk Agatha Christie egyik krimijét olvasva?

10/8

Agatha Christie: Tragédia három felvonásban
302 oldal
Európa Könyvkiadó, 2011.
Fordította: Siklós Márta
Eredeti cím: Three Act Tragedy

Anthony Berkeley 1929-es regénye, A mérgezett csokoládé rejtélye egy klasszikus krimi, ahol egy lezáratlan gyilkossági ügyet elevenít fel egy ötfős, önjelölt detektívekből álló csoport, meggyőzőbbnél meggyőzőbb megoldásokat bemutatva. A mű logikával kikövezett úton vezet el a kriminalisztika világába, ideális nyári olvasmányt nyújtva, ám kézbevétele a közelgő, borongós, őszi estéken sem ellenjavallt.

Anthony Berkeley Cox (1893-1971) angol krimiíró, aki különböző álneveken publikált, mint Francis Iles, Anthony Berkeley, A. Monmouth Platts. Iskolái elvégzése után az első világháborúban szolgált, majd évekig újságíróként dolgozott. Első regényét 1925-ben névtelenül publikálta. Már itt megjelent Roger Sheringham, az amatőr detektív alakja, aki később több könyvében, így A mérgezett csokoládé rejtélyében is visszatért. 1930-ban Agatha Christievel és más neves krimiszerzőkkel együtt megalapította Londonban a Detection Clubot. Később olyan újságoknak írt, mint a The Daily Telegraph, a The Sunday Times és a The Guardian.

A regény középpontjában egy a rendőrség által megoldás hiányában lezárt ügy áll, melyben egy doboz mérgezett csokoládé végzett a londoni társasági élet egyik megbecsült hölgytagjával, Mrs. Bendix-szel, akinek férje is csak nehezen épült fel a mérgezésből. A feltételezések szerint a merénylet eredetileg nem is ellene, hanem Sir Eustace ellen irányult, ám a Scotland Yard számára egyik út sem vezetett megoldáshoz. A cselekmény kezdetén azonban Roger Sheringham "kölcsönkéri" a rendőrségtől az ügyet detektívklubja számára, melynek tagjai (Sir Charles Wildman, Mrs. Fielder-Flemming, Mr. Bradley, Ms. Dammers és Mr. Chitterwick) egy hetet kapnak arra, hogy saját megoldással álljanak elő a bűnténnyel kapcsolatban.

A tagok foglalkozásukat tekintve az élet különböző területeiről érkeznek, személyiségük és gondolkodásmódjuk különbségeiből adódóan mindenki másképpen közelít az esethez, mindenki mást nevez meg tettesként, mindenki más-más részletet ragad meg és azon indul el. Az elképzelések egytől egyig jól felépített koncepciók, mindegyik hihető, az olvasó hajlamos újra és újra bedőlni a megoldásoknak, amiket sorra cáfolnak meg a klub tagjai. A megoldási javaslatokról nem sokkal a tetőpont előtt egy remek összefoglaló táblázatot is kapunk, ami összefoglalja, hogy ki szerint, milyen indítékból, mely nézőpontból, milyen döntő tényező alapján, milyen bizonyítási módszerrel megfejtve, melyik más esettel párhuzamot vonva, ki követte el a gyilkosságot.

Berkeley krimije remek szerkezetű, nagyon jól strukturált mű: a klub tagjai egy héten keresztül, egymást követő napokon kapnak lehetőséget elgondolásaik bemutatására. Ennek köszönhetően az idő előrehaladtával fokozódik a feszültség, ahogyan tökéletes megoldásnak hitt elképzelések kártyavárként omlanak össze az agytekervények mélyéről előbukkanó ellenvetéseknek köszönhetően. A kis túlzással egy helyszínen játszódó cselekmény mentes bármiféle akciótól, a szereplők nem rohangásznak ide-oda, nincs autós üldözés vagy lövöldözés; ez a huszadik század eleje, itt előkelő, gazdag és megbecsült angol személyiségek igyekeznek megoldani egy logikai feladványt, hiszen idejük az van bőven. Mindemellett a könyv izgalmas, talán még izgalmasabb, mintha a fent említett események bármelyikét felvonultatná.

A szórakoztatás, az izgalom és az agymunkára serkentés mellett a regény legnagyobb erőssége, hogy rámutat, a bizonyítékok csoportosításával mennyire manipulálható az igazság, hányféle különböző "igazság" kreálható egy koncepciót igazoló eseményekre hangsúlyt fektetve, miközben az elgondolást cáfoló történéseket figyelmen kívül hagyjuk, vagy jelentőségét csökkentjük. A szórakoztató cselekmény és a mondanivaló mellé múlt századelős, arisztokratikus, kissé sznob hangulat is társul, melyek együtt egy igazán klasszikus, élvezetes és maradandó krimi olvasmányélményt nyújtanak.

10/9

Anthony Berkeley: A mérgezett csokoládé rejtélye
304 oldal
Magvető Könyvkiadó, 1976.
Fordította: Róna Ilona
Eredeti cím: The Poisoned Chocolates Case

Az idei ősz könyves téren több ígéretes megjelenést is hoz majd, ezek közül is kiemelkedik azonban Timur Vermes elsőkötetes német szerző könyve, a Nézd ki van itt, ami a Libri Kiadó gondozásában várhatóan szeptember 9-én kerül a hazai boltokba.

Timur Vermes (1967-) Nürnbergben született, édesapja az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése után emigrált külföldre. Vermes a középiskola után Erlangenben történelmet és politológiát hallgatott. Ezt követően müncheni és kölni újságoknak, valamint különböző magazinoknak írt. 2007 óta szellemíróként is tevékenykedett. 2012-ben jelent meg első regénye Er ist wieder címmel, mely óriási sikert aratott Németországban, népszerűsége azóta is töretlen: 27 nyelvre fordították le, hangoskönyv is készült belőle.

A magyarul Nézd ki van itt címmel megjelenő könyv 2011 Berlinében játszódik, ahol egy üres telken tér magához egy középkorú, alacsony, bajszos, katonaruhás férfi: Adolf Hitler. Körbenézve furcsaságokkal találja szembe magát: török vendégmunkásokkal, egy női kancellárral és demokráciával. Az új világban gyorsan megtalálja a helyét, és a televíziónál talál munkát.

A kötethez remek könyvtrailer is készült:

Vermes szatírája a hírek szerint egyszerre megnevettet és elborzaszt: a komikus figura mellett kiábrándító, hogy a jelen demokrácia médiájában milyen könnyen megtalálja a helyét a diktátor; abban a demokráciában, ahol a közéletet demagógia, nézettségi adatok hajhászása és manipuláció hatja át. Az eredeti minimalista és telitalálat borítót megtartó, 420 oldalas, keménytáblás kiadás várhatóan szeptember 9-én kerül a magyar könyvesboltokba.

Timur Vermes: Nézd ki van itt
420 oldal
Agave Könyvek, 2013. szeptember 9.

A Vének háborúja és a Szellemhadtest után a nagy sikerre való tekintettel meglepően gyorsan megjelent magyarul John Scalzi sorozatának harmadik része, Az utolsó gyarmat is, mely szigorú értelemben véve a trilógia harmadik könyve, tehát zárókötetként kell értelmezni, annak ellenére, hogy a sorozat később folytatódott.

A harmadik könyvben az első és a második rész szereplői is visszatérnek: John Perry és Jane Sagan a főhősei a történetnek, és persze fogadott lányuk, Zoë. Előbbiek új testet kapva utóbbival együtt egy gyarmatbolygón élik megérdemelten nyugodt életüket, amit csak a falusi élet peres eljárásainak eldöntése zavar meg Perry számára, hiszen ő a település békebírója. Az idilli képet egy új megbízatás bolygatja meg: egy újonnan létesítendő gyarmatbolygó, a Roanoke vezetésével bízzák meg a párt. A különböző gyarmatbolygók az idő előrehaladtával ugyanis elkezdtek maguknak gyarmatosítási jogot követelni, mely eddig kizárólag a Föld és az emberek új hazája, a Főnix kezében összpontosult. A helyzet megoldását célozza a Roanoke létesítése: ide a gyarmatbolygók azonos számú telepest delegálhatnak, akik később roanoke-iként együtt élve demonstrálhatják a gyarmatok gyarmatosító tevékenységének létjogosultságát.

A történések hátterében eközben csavaros és bonyolult politikai játszmák húzódnak meg, és a cselekmény előrehaladtával a titokzatos Konklávé is felbukkan, nem feltétlenül békés szándékkal. A Vének háborúja felcsigázóan érdekes alaphelyzete és a Szellemhadtest komoly filozófiai és etikai kérdésfeszegetése egyaránt elmarad Az utolsó gyarmatban; helyette a gyarmatosítással együtt járó problémák és nehézségek, valamint az emberi természetből fakadó konfliktushelyzetek kapják a legnagyobb hangsúlyt, a már említett politikai csatározásokkal kiegészítve. Azoknak sem kell csalódniuk akik az akciót részesítik előnyben, bár ennek kiteljesedésére a könyv utolsó negyedéig várniuk kell.

John Scalzi (forrás: Tony Cenicola, The New York Times)

Azért (is) kedveltem meg Scalzi sorozatát, mert az író stílusa annyira magával ragadó, a mondatai annyira gördülékenyek, a dialógusai annyira precízen kidolgozottak, hogy remek olvasmányélményt nyújtanak. A harmadik kötet is fordulatos és ötletes cselekményt, valamint humoros és pontos párbeszédeket hordoz, de mintha mégis egy vékony hajszállal alulmúlná az első két részt. A stílus megjelenítésében nem tudom mekkora osztályrész jutott a fordítóknak, hiszen az eredetit sajnos nem olvastam. Mindemellett úgy rémlett, hogy az első két részt azonos személy fordította, ezért meglepetésként ért, hogy Az utolsó gyarmatot Makai Péter Kristóf; de utánanézve kiderült, hogy míg a Vének háborúját Pék Zoltán, a Szellemhadtestet pedig Farkas István ültették át magyarra. Meglepő, hogy mennyire egységes stílusa volt az első két résznek, annak ellenére, hogy nem azonos személy fordította őket. Emiatt hittem ennek ellenkezőjét, a harmadik résznél viszont szembeötlött, hogy elütően különbözik az egységes stílustól, időnként kissé furcsának ható szavak és megoldások kaptak helyet a mondatokban. A jelenségben magának a szerzőnek is szerepe lehet, de az eredetit nem ismerve ezt nem tudom megítélni. A változás egyébként nem egyértelműen pozitív vagy negatív, egyszerűen más.

Az utolsó gyarmat kicsit különbözik az első két résztől, a közvetlen fegyverdörgés helyett inkább a háttér kap szerepet, ennek ellenére élvezetes marad. A kötet végén egy ötletes megoldással sikerült Scalzinak szépen lekerekítenie a történetet, megnyugtatóan lezárva a trilógiát, de azért a folytatás lehetőségét is meghagyta, mellyel azóta nem egyszer élt is.

A kötetet köszönöm az Agavénak!

10/8

John Scalzi: Az utolsó gyarmat
304 oldal
Agave Könyvek, 2013.
Fordította: Makai Péter Kristóf
Eredeti cím: The Last Colony

Egy gyanútlan Aldis bevásárlás során akadtam rá a Nyaraló gyilkosokra Agatha Christietől, (no meg a Tragédia három felvonásbanra is, de ez a tény most ezen bejegyzés szempontjából érdektelen) méghozzá az Európa A ponyva királyai sorozatában, ha jól emlékszem, darabonként 700 forintért. Elcsábulás lett a vége, aztán nem volt kérdés, hogy mit viszek magammal a tengerpartra (no meg mást is, de ez most szintén érdektelen).

Agatha Christie (1890-1976) az egyik, ha nem a legnagyobb krimiszerző, érdemeit és könyveit nem állok neki sorolni, mert nem biztos, hogy ideférne, meg arra különben is ott a Wikipédia. Az viszont biztos, hogy nyaraláshoz - pláne tengerpartos, napon fetrengőshöz - kötelező kellék valamelyik regénye, hát még ha a nyaralás a címében is (hála a fordításnak) szerepel.

Az 1941-es kötet vezéralakja a szép exszínésznő, Arlena Stuart, akit szép számú hódolója mellett igen sokan szívből utálnak is; ki azért mert nem lehet az övé, ki azért mert túl szép, ki azért mert minden férfit megkap. A helyszín, ahol vele és nagyjából egy tucat más nyaralóval találkozunk, egy vidéki, angol, tengerparti üdülőhely. A vendégek között természetesen ott van a belga detektív, Hercule Poirot is, akinek jelenléte sejtetni engedi, hogy az oldalakon nem pusztán a fehér hollóval együtt emlegetett angol napsugarak vagy a simogató, de nem túl meleg tengervíz bemutatására kerül sor: az őszintén utált Arlena Stuartot egy szép nyári délelőttön holtan találják.

Mivel az említett hölgyet többen látnák szívesen holtan, mint ahányan az üdülőben nyaralnak, a gyilkosság felgöngyölítése nem egyszerű feladat, de Poirot zsenijének köszönhetően persze minden kiderül - a maga idejében. Olvasás közben többször feléled a gyanú, hogy most már igazán tudjuk ki is a tettes, persze Christie ezen legfeljebb elmosolyodik, netán felkacag, majd tovább tekergeti a szálakat, hogy végül - mint mindig - ismét átverjen.

A Nyaraló gyilkosok a szerző köteteinek megszokott színvonalát nyújtja, igényes és szórakoztató agymunkát szolgáltatva a magát tenger-, tó-, vagy medenceparton nyugtató, napon aszalódó utazónak.

10/8

Agatha Christie: Nyaraló gyilkosok
302 oldal
Európa Könyvkiadó, 2011.
Fordította: Szobotka Tibor
Eredeti cím: Evil Under the Sun

Az idei várólista csökkentés tizenkettes csapatában szerepelt komoly mulasztást pótlandó Karinthy Frigyes Utazás a koponyám körül című könyve, ami saját korában orvosilag is hiteles látlelet egy súlyos betegségről, őszinte vallomás és nem utolsósorban élvezetes olvasmány.

Karinthy Frigyes (1887-1938) író, költő, műfordító, a huszadik századi magyar irodalom meghatározó alakja. Az 1937-es Utazás a koponyám körül az író őszinte, részletes és megkapó naplója betegségéről, agydaganatáról; előbb az észlelésről és a tünetekről, majd pedig az 1936-ban a svéd Herbert Olivecrona professzor által végrehajtott műtétről és a kezelésről.

A kötet három igazán fő jellemzővel bír. Egyrészt nagyon megrendítő, ahogyan és amilyen részletességgel a szerző ábrázolja magát szenvedéseiben (ájulások, hányás, stb.). A művész mindenre kiterjedő őszinteséggel tárja a világ elé esendőségét. Eleinte minden eszközzel ellenkezik állapota és annak elfogadása ellen, majd apránként feldolgozza azt.

Másodsorban kiváló humorral viseli a helyzetét, nem fél viccet csinálni semmiből, példamutató hozzáállást tanúsít és megőrzi igazi jellemvonásait. A humor remek stílussal párosul: mégis csak egy Karinthyt olvasunk. Végül pedig valóban orvosilag is hasznos a mű, pontos tünetleírásokat kapunk, ezeket az író széleskörű, természettudományokra is kiterjedő érdeklődése és műveltsége teszi lehetővé. A kötetet Karinthy sajátos keretbe helyezi: az elején megindokolja, hogy nyilvános vádaskodások (melyek szerint nem is volt beteg, csak népszerűségét akarta ily módon növelni) adták a végső lökést a megíráshoz; a végén pedig hálát ad, amiért "újjászületett". Sajnos új élete folytatásához már csak alig két év jutott neki, hiszen 1938-ban agyvérzésben meghalt.

Mindezek tudatában az Utazás a koponyám körül egy nagyon érdekes, de egyben félelmetes olvasmány is, ami stílusával, humorával és őszinteségével garantáltan nyomot hagy olvasójában és még sokáig vele marad.

10/9

Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül
248 oldal
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1987.

A tavalyi szereplés után idén is indul a Librarium blog a Goldenblog versenyen, ahol a PopArt kategóriában lehet szavazni a blogra. Egy kategóriában egy ember csak egyszer szavazhat, de egy plusz szavazatot telefonról is le lehet adni. A szavazáshoz facebook azonosító szükséges.

A tavalyi évben 162 indulóból 67. lett a Librarium a Goldenblog szavazásán, a kult-szórakozás kategóriában. Elnevezéseik alapján csak három kifejezetten könyves témájú blog előzte meg a Librariumot. Az idei cél a tavalyinál jobb helyezés elérése, bár a mezőny a kategória bővítésével jelentősen kiszélesedett. Szavazni az alábbi képre kattintva lehet, köszönet érte! :)

Elég ambivalens viszony fűz Márai Sándorhoz. Olvastam A gyertyák csonkig égneket, azóta is tervezem, hogy újra kéne, így pár év elteltével. Aztán az Egy polgár vallomásait is, ami kis híján az őrületbe kergetett, és akkor határoztam el, hogy Márait évekig nem fogok a kezembe venni. Emiatt pihent kölcsönkérve a polcomon jó ideje a Füves könyv, de valamiért csak nem szántam rá magam, hogy visszaszolgáltassam a tulajdonosának. Aztán egy tavaszi estén hirtelen tudtam: most ezt akarom elolvasni.

Márai Sándor (1900-1989) a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobbja, költő, író, újságíró, aki szintén április 11-én született, mint József Attila, akire emlékezve ekkor tartják a magyar költészet napját. Márai már a két világháború között elismert alakja volt az irodalomnak, majd 1948-ban a magyar irodalmi életben a kommunisták térnyerése és ténykedése miatt elinduló negatív folyamatoknak köszönhetően kényszerült emigrációba, itt is hunyt el 1989-ben, San Diegóban (USA). A második világháborút követő diktatórikus időszakban polgári származása és elvei, emigráns volta és erős bolsevizmus-ellenessége miatt kiszorult az irodalmi kánonból, műveinek 1990-es újranyomásáig nem lehetett találkozni a nevével. A '80-as évektől már lett volna rá lehetőség, hogy kiadják műveit, de ehhez ő nem járult hozzá az ellenséges csapatok állomásozása és a demokratikus választások hiánya miatt. Regényei az utóbbi bő húsz évben reneszánszukat élik, ahogyan a szintén elhallgatott Wass Albertéi is, Márait mégis sokkal érdemesebb olvasni.

Az először 1943-ban megjelent Füves könyv az ajánlás tanúsága szerint olyan jelentős gondolkodók mint Seneca, Epiktétosz, Marcus Aurelius és Montaigne hatására született meg. A kötet egyfajta bölcsességfüzér, összesen 202 gondolatot nyújt át az olvasónak az életről; a reszelt almától a barátságon és Jézuson át egészen az író személyéig. Márai gondolkodó emberként szól emberekről, jellemekről, tulajdonságokról, életről-halálról.

A szerző mindössze negyvenhárom éves volt a mű megjelenésekor, ez tovább növeli értékét, ugyanis az idős emberekre inkább jellemző nagy és végtelen bölcsesség árad a lapokból, bár kétségtelen, hogy a bölcsesség nem pusztán korfüggő. A gondolatokból a legjobb egyszerre keveset olvasni és elgondolkodni rajtuk, mert nagy mennyiségben nem tudnak érvényesülni az írások és inkább csak elhalványítják egymást. Emellett érdemes a kötetet újra és újra elővenni, akár csak beleolvasni. Biztos vagyok benne, hogy más és más életkorban, élethelyzetben olvasva mindig mást nyújtanak a sorok.

Márai Sándor (1900-1989), forrás: MaNDA

Túloznék, ha azt írnám, hogy mindennel egyetértettem, hiszen a kiváló és végtelenül igaz írások mellé egy-egy tökéletesen érdektelen és néhány kifejezett - nem túlzás - hülyeség is került, de ez így van rendjén: nincs a világon két olyan ember, aki az élet ezernyi összetevőjéről ugyanazt gondolná. Már az meglepő, hogy a fontos kérdések legtöbbjében egyezett a véleményem az íróéval.

A könyvről néhány véleményt elolvasva szembe szökő volt egy jelenség: sokan sznobnak titulálják a kötetet és Márait magát is, de ez egyáltalán nem igaz. Létezik egy anekdota a sznob kifejezés kialakulását illetően, amit többen megkérdőjeleznek, ám én az egyik legokosabb embertől ismerem, akit valaha szerencsém volt hallgatni, így hitelt adok neki. A történet szerint az ókori Rómában, amikor a korábbi elit "felhígult" és a származási alapon szerveződő csoportba hivatalok vállalásával addig ismeretlen családokból is be lehetett kerülni, a patinás családok tagjai valamennyire el akarták határolni magukat a homo novusoktól (új emberek), így ezek sírjára a "sine nobilitate", azaz "nemesség nélküli" szavak kerültek, rövidítve: s.nob.

Hogy igaz-e a fenti történet, nem tudom, de az biztos, hogy egy sajátosságot jól jelez: az azóta több esetben használt sznobság lényege, hogy az mindig valami mű, valami hamis; valaki aki egy korábban létező csoporthoz próbál tartozni, annak csak bizonyos vonásait felvéve (munka, pénz, stb.). Ami azonban a sznoboktól Márait elkülöníti, hogy ő valóban ilyen volt, konzervatív, polgári értékeket őrző, öntudatos író, a saját eszményeivel, világlátásával és értékeivel. Márai még akkor élt, amikor a pénzhez és a ranghoz jó eséllyel ön-, és küldetéstudat, valamint szürkeállomány is társult. Ezt lehet felsőbbrendűnek vagy beképzeltnek tartani, de sznobnak semmiképp: csak manapság tűnik annak. Sajnos.

10/9

Márai Sándor: Füves könyv
136 oldal
Helikon Kiadó, 2002.