Elég ambivalens viszony fűz Márai Sándorhoz. Olvastam A gyertyák csonkig égneket, azóta is tervezem, hogy újra kéne, így pár év elteltével. Aztán az Egy polgár vallomásait is, ami kis híján az őrületbe kergetett, és akkor határoztam el, hogy Márait évekig nem fogok a kezembe venni. Emiatt pihent kölcsönkérve a polcomon jó ideje a Füves könyv, de valamiért csak nem szántam rá magam, hogy visszaszolgáltassam a tulajdonosának. Aztán egy tavaszi estén hirtelen tudtam: most ezt akarom elolvasni.
Márai Sándor (1900-1989) a XX. századi magyar irodalom egyik legnagyobbja, költő, író, újságíró, aki szintén április 11-én született, mint József Attila, akire emlékezve ekkor tartják a magyar költészet napját. Márai már a két világháború között elismert alakja volt az irodalomnak, majd 1948-ban a magyar irodalmi életben a kommunisták térnyerése és ténykedése miatt elinduló negatív folyamatoknak köszönhetően kényszerült emigrációba, itt is hunyt el 1989-ben, San Diegóban (USA). A második világháborút követő diktatórikus időszakban polgári származása és elvei, emigráns volta és erős bolsevizmus-ellenessége miatt kiszorult az irodalmi kánonból, műveinek 1990-es újranyomásáig nem lehetett találkozni a nevével. A '80-as évektől már lett volna rá lehetőség, hogy kiadják műveit, de ehhez ő nem járult hozzá az ellenséges csapatok állomásozása és a demokratikus választások hiánya miatt. Regényei az utóbbi bő húsz évben reneszánszukat élik, ahogyan a szintén elhallgatott Wass Albertéi is, Márait mégis sokkal érdemesebb olvasni.
Az először 1943-ban megjelent Füves könyv az ajánlás tanúsága szerint olyan jelentős gondolkodók mint Seneca, Epiktétosz, Marcus Aurelius és Montaigne hatására született meg. A kötet egyfajta bölcsességfüzér, összesen 202 gondolatot nyújt át az olvasónak az életről; a reszelt almától a barátságon és Jézuson át egészen az író személyéig. Márai gondolkodó emberként szól emberekről, jellemekről, tulajdonságokról, életről-halálról.
A szerző mindössze negyvenhárom éves volt a mű megjelenésekor, ez tovább növeli értékét, ugyanis az idős emberekre inkább jellemző nagy és végtelen bölcsesség árad a lapokból, bár kétségtelen, hogy a bölcsesség nem pusztán korfüggő. A gondolatokból a legjobb egyszerre keveset olvasni és elgondolkodni rajtuk, mert nagy mennyiségben nem tudnak érvényesülni az írások és inkább csak elhalványítják egymást. Emellett érdemes a kötetet újra és újra elővenni, akár csak beleolvasni. Biztos vagyok benne, hogy más és más életkorban, élethelyzetben olvasva mindig mást nyújtanak a sorok.
Márai Sándor (1900-1989), forrás: MaNDA
Túloznék, ha azt írnám, hogy mindennel egyetértettem, hiszen a kiváló és végtelenül igaz írások mellé egy-egy tökéletesen érdektelen és néhány kifejezett - nem túlzás - hülyeség is került, de ez így van rendjén: nincs a világon két olyan ember, aki az élet ezernyi összetevőjéről ugyanazt gondolná. Már az meglepő, hogy a fontos kérdések legtöbbjében egyezett a véleményem az íróéval.
A könyvről néhány véleményt elolvasva szembe szökő volt egy jelenség: sokan sznobnak titulálják a kötetet és Márait magát is, de ez egyáltalán nem igaz. Létezik egy anekdota a sznob kifejezés kialakulását illetően, amit többen megkérdőjeleznek, ám én az egyik legokosabb embertől ismerem, akit valaha szerencsém volt hallgatni, így hitelt adok neki. A történet szerint az ókori Rómában, amikor a korábbi elit "felhígult" és a származási alapon szerveződő csoportba hivatalok vállalásával addig ismeretlen családokból is be lehetett kerülni, a patinás családok tagjai valamennyire el akarták határolni magukat a homo novusoktól (új emberek), így ezek sírjára a "sine nobilitate", azaz "nemesség nélküli" szavak kerültek, rövidítve: s.nob.
Hogy igaz-e a fenti történet, nem tudom, de az biztos, hogy egy sajátosságot jól jelez: az azóta több esetben használt sznobság lényege, hogy az mindig valami mű, valami hamis; valaki aki egy korábban létező csoporthoz próbál tartozni, annak csak bizonyos vonásait felvéve (munka, pénz, stb.). Ami azonban a sznoboktól Márait elkülöníti, hogy ő valóban ilyen volt, konzervatív, polgári értékeket őrző, öntudatos író, a saját eszményeivel, világlátásával és értékeivel. Márai még akkor élt, amikor a pénzhez és a ranghoz jó eséllyel ön-, és küldetéstudat, valamint szürkeállomány is társult. Ezt lehet felsőbbrendűnek vagy beképzeltnek tartani, de sznobnak semmiképp: csak manapság tűnik annak. Sajnos.
10/9
Márai Sándor: Füves könyv
136 oldal
Helikon Kiadó, 2002.
