A Pendragon-legenda az egyik kedvenc könyvemmé vált, olvasása óta tervben volt egy újabb kötet elolvasása, a Szerb Antal életmű megismerésének jegyében. Ennek apropóján került az idei várólista csökkentés tizenkettes mezőnyébe az Utas és holdvilág, amiről nem mondanám, hogy nem jó, de egyelőre előbbi maradt a kedvenc.

Szerb Antal (1901-1945) budapesti, asszimilált zsidó családba született. Katolikus neveltetést kapott, magyar-német szakon diplomázott, majd költőként, íróként, fordítóként és irodalomtörténészként dolgozott. 1944-ben behívták munkaszolgálatra, a balfi kényszermunkatáborban hunyt el, jelenleg a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben nyugszik.

Az 1937-ben megjelent regény főhőse egy férfi, az "utas", aki házasságát követően Olaszországba utazik nászútra, ám itt gyakorlatilag véletlenül megszökik fiatal feleségétől és ifjúságát felidézve utazgatni kezd, miközben arra a kérdésre keresi a megnyugtató választ, hogy ki is ő valójában. A regényt a már említett A Pendragon legenda miatt vettem a kezembe, ugyanis az túlzás nélkül lenyűgözött. Mivel általában az Utas és holdvilág kedveltségben túlszárnyalja előbbit, így nem meglepően óriási várakozással álltam neki az olvasásnak, de ennek ellenére, vagy éppen ezért egy kicsit csalódtam benne.

Nem fogott meg annyira, mint vártam, bár kétségtelen, hogy nagyon jól megírt és megvan a maga hangulata, főleg nehezen lehűlő, nyári, tücsökszóval és friss szellővel tarkított estéken olvasva. Annak ellenére, hogy időnként untatott a könyv, remek mondatokat és leírásokat is ad olvasójának, seregnyi gondolatot lehet belőle idézni, mely bizonyítja, hogy Szerb mennyire jól és pontosan ismerte az embereket és lelküket, férfiakat és nőket egyaránt.

Szerb Antal (1901-1945)

Olvasás közben igyekeztem minél kevesebb figyelmet szentelni annak, hogy a kötetben gyakran említik az Ulpius-házat, mely a főszereplőhöz közel álló, két ifjúkori barát nevéről kapta a nevét: ők egy testvérpár, név szerint Ulpius Éva és Ulpius Tamás. Évekkel ezelőtt, amikor az azonos nevű kiadó a kötetből kölcsönözte a nevét, az ilyen-olyan szórakoztató kiadványok mellett kortárs és klasszikus szépirodalmat is bőven adott ki, ezzel igazolva névválasztását. Aki utazik metrón, olvas híreket vagy esetleg könyveket is, az tudja, hogy manapság ez sajnos már koránt sincs így. Ulpiusékról olvasva akármennyire is küzdöttem ellene, újra és újra bevillant egy-egy vértől csöpögő vámpírfog, szado-mazo szexjelenet vagy Szepesi "Teprűdvagyénőszinte" Niki úszódresszben fetrengő alakja, nagy mértékben rontva az olvasás élményét. Súlyos bűn ez a manapság leginkább csak pénz- és szenzációhajhász emberek csoportjának tűnő kiadó tevékenységében: sikerült szégyent hozni Szerb Antalra és művére.

A könyvre visszatérve: lehet, hogy azért, mert főleg nyári estéken olvastam és többször járunk benne is nyári estéken, méghozzá olasz nyári estéken, könnyen el-elkapott a hangulata. Az egyébként egyértelmű üzenete (a nyárspolgári lét és a teljes szabadság szembeállítása) nem volt átütő erejű, csak időnként sejlett fel. A Pendragon legendával akaratlanul is összehasonlítva kissé üres cselekményű, néhányszor unalomba hajló és túlértékeltnek tűnő mű benyomását keltette, amit sajnáltam, de szerencsére fájóan rövid életpályája ellenére van még Szerb Antalnak regénye, amit olvasva remélhetően újabb gyöngyszemre akadok majd.

10/7

Szerb Antal: Utas és holdvilág
250 oldal
Magvető Könyvkiadó, 1974.

Süsü, a sárkány, Mirr-murr, Pom-pom és a Nagy Ho-ho-ho horgász megalkotója évek óta nem jelentkezett új regénnyel, néhány hete azonban új Csukás István mű jelent meg a Könyvmolyképző Kiadónál, ami a figyelemfelkeltő Berosált a rezesbanda címmel és színes, rajzolt borítóval érkezett.

Csukás István (1936-) József Attila-, és Kossuth-díjas író, költő, akit leginkább ifjúsági és gyermekkönyveiért szeretünk. A szerző kezdetben hegedűművész szeretett volna lenni, majd a jogi egyetemre járt és bölcsész tanulmányokat is folytatott. Elkezdett verseket és rövidebb írásokat publikálni, ezekből élt; majd 1968 és 1971 között a Magyar Televíziónál dolgozott, 1978-tól 1985-ig a Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó főszerkesztője volt. Azóta szabadfoglalkozású íróként alkot. A fent említett figurák megalkotását neki köszönhetjük, számos művéből rajz- és bábfilmek születtek.

Tizenkét éven felülieknek szánt, most megjelent új regényének cselekménye egy kísérleti osztály ténykedése körül bonyolódik. A rezesbanda egyik nap gondol egyet és elköti az iskolabuszt, átgázolva mindenen, ami az útjukba áll; miközben a felnőttek nemcsak az osztály felkutatásával, de egy Rudi nevű vaddisznó felhajtásával is foglalatoskodnak, akit a frissen megalakuló állatkertnek szánnak. Eközben Igor, a hazánkban ragadt szovjet katona is felbukkan egy ponton, tovább bonyolítva az eseményeket. A könyvből filmadaptáció is készült, Mátyássy Áron rendezésében.

Csukás István új regénye egyszerű nyelvezetével, rövid mondataival és jelen idejű elbeszélésmódjával igazodik a korosztály igényeihez, könnyebbé téve a fordulatos és érdekes történet befogadását. Mindezt Szőnyi Gergely a történetbe gyakran ágyazott, szemléletes és vicces rajzai kísérik, fekete-fehérségük ellenére is színesítve a kötetet.

Az időnként meglepően szabad szájú, szleng kifejezésekben gazdag nyelvezet és a gyerekek meredekebb témái indokolják a tizenkét éven felülieknek szóló besorolást; ellenben szintén a nyelvezet az, ami egyszerűségével mintha kisebb gyerekekhez szólna. Mindemellett a Berosált a rezesbanda az ifjak számára egy vicces és izgalmas történettel szolgáló kis könyv, amit szüleik is bátran élvezhetnek, újraélve ezzel gyerekkori olvasmányélményeiket.

A kötetet, amibe ide kattintva bele is lehet olvasni, köszönöm a Könyvmolyképző Kiadónak!

10/8

Csukás István: Berosált a rezesbanda
94 oldal
Könyvmolyképző Kiadó, 2013.

Kurt Vonnegut évek óta csücsült a várólistámon, mint olyan író, akitől feltétlenül olvasni szeretnék már valamit. Az ötös számú vágóhíd után ezt kipipálhatom, viszont a szerző az Ide a következő könyvét! kategória helyett sajnos inkább a Pár évig inkább ne találkozzunk! kupacba került.

Kurt Vonnegut (1922-2007) amerikai író, a XX. századi észak-amerikai próza egyik legnépszerűbb alakja. Német származású, pacifista és ateista családba született Indianapolisban. Az ithacai Cornell Egyetemre járt biokémia szakra, itt az iskolaújság szerkesztője is volt. 1943-ban belépett a seregbe, német fogságba esett, majd átélte Drezda bombázását, mely nagy hatással volt rá az írói pályán is. Hazatérése után járt antropológia szakra és dolgozott egy kutatólaboratórium reklámszerzőjeként, miközben megjelentette első novelláit. Első három regénye még nem volt sikeres, ebben az időszakban magazinokhoz beküldött elbeszélésekből tartotta el családját. Az első elismerést az 1963-as Macskabölcső hozta meg számára, az igazi áttörést pedig 1969-ben Az ötös számú vágóhíd. Ezt követően többek között az Iowai Egyetemen és a Harvardon is tanított, összesen tizennégy regényt írt. Kétszer nősült, első feleségétől három gyermeke született; testvére halála után annak három gyerekét is magukhoz vették. Második feleségével közösen örökbe fogadtak egy lányt.

A regény címében szereplő ötös számú vágóhíd Drezdában található, ide érkeztek 1943 végén az amerikai hadifoglyok, köztük Vonnegut is. A várost egy éjjel a brit légierő a földdel tette egyenlővé. Ebből az élményből táplálkozva született meg a mű, melyet távolról indít a szerző: az első pár oldalon az írás körülményei kapnak hangsúlyt. Az olvasást megelőzően másra számítottam, azt hittem ha már a drezdai bombázás ihlette könyvként van elkönyvelve, ez kapja a legnagyobb hangsúlyt, de ez messze nincs így. 

Nagyon szeretni akartam ezt a könyvet, hiszen az Egyik Nagy Háborúellenes Mű és őszintén szólva nem igazán vagyok oda a háborúkért, és mégis mennyire rajong mindenki ezért a Vonnegutért, meg olyan jópofának tűnik. Mondhatnám hogy inkább nyögés lett, de nem csak a vége, már a közepe is. Valamilyen megmagyarázhatatlan okból olyan érzésem volt, mintha direkt lenne rossz könyv, csak az zavart, hogy mindenki mennyire imádja. Úgy tűnik úgy jártam vele, mint néhány másik "sztár" kötettel, melyek sorából kimagaslik Salinger Zabhegyezője: szinte kötelező imádni, engem viszont a halálba idegesített.

Kurt Vonnegut (forrás: wireimage.com)

Ahogyan Vonneguté is. Úgy érzem, hogy értem a könyvet, de vagy nagyon nem jókor talált meg, vagy tényleg nem nekem való. Értem, hogy a trafalmadori szál a maga sci-fi vonásaival valami mást (és talán jobbat) akar bemutatni mint az emberiség; értem, hogy nekik teljesen más az időszemléletük; értem, hogy a háború értelmetlenségéről csak értelmetlenül lehet írni. Viszont ha már értelmetlenség, akkor sokkal inkább A 22-es csapdája, az legalább tényleg vicces.

Sajnos a kötet egyáltalán nem fogott meg vagy ragadott magával. Vonnegut az őrületbe kergetett az ígymegyezéssel, tudniillik nagyjából két-három oldalanként, ha szóba kerül valamilyen haláleset, ezzel zárja le: Így megy ez. Értem, csak úgy paff és meghalunk, meg azért ez tényleg elég szörnyű, de ha még egyszer leírja...és leírta. Emellett a másik jellemző motívum az időben össze-vissza ugrálás volt, ugyanis a főhős Billy Pilgrim "kiesett az időből", ennek köszönhetően pedig tíz oldalanként változik, hogy hol és mikor járunk: ez is inkább idegesített, mint elkápráztatott volna.

Nagyon ritka, hogy ennyire mellényúljak és egy könyvben valami egészen más élményt várjak, mint amit végül kapok. Ennek köszönhetően Vonnegut most jó időre háttérbe szorul, nem tudom mikor lesz lelki erőm, hogy egy újabb szenvedés lehetőségét vállaljam, ugyanis Az ötös számú vágóhíd olvasása az volt, lehet dobni a köveket.

10/5

Kurt Vonnegut: Az ötös számú vágóhíd
250 oldal
Maecenas Könyvkiadó, 2004.
Fordította: Nemes László
Eredeti cím: Slaughterhouse Five

Stephen Hawking könyve, Az idő rövid története újra bebizonyította mennyire jó kezdeményezés a várólista csökkentés, mert bár nagyon érdekelt a kötet, enélkül elég nehezen vettem volna rá magam, hogy elolvassam. És milyen rosszul tettem volna.

Stephen Hawking (1942-) angol elméleti fizikus, sokak szerint a ma élő egyik legnagyobb koponya bolygónkon, de talán az egész univerzumban is, aki fizikai állapotával gyökeres ellentétben álló intellektuális képességeivel hívja fel magára a figyelmet. Tudományterületén belüli munkásságán kívül híres arról, hogy mind felnőttek, mind pedig - lányával közösen - gyerekek számára írt ismeretterjesztő kötetekkel próbálja okosítani a tömegeket. Hawking kétszer nősült, mindkét feleségétől elvált, három gyermeke és három unokája van. 21 éves kora előtt amyotrophiás laterosclerosist, azaz Lou Gehrig-kórt állapítottak meg nála, ez a mozgatóidegek elsorvadásával járó neurodegeneratív betegség. Ez ugyanaz a kór, amiben a történész Tony Judt is elhunyt, sajátossága, hogy általában a diagnózist követően tíz évnél többet nem él a beteg, Hawking több mint fél évszázada küzd vele. Hawking mára egy elektromos tolószékbe kényszerült, és csak egy gép segítségével tud kommunikálni a külvilággal. A populáris kultúrában újra és újra feltűnik, így többször szerepelt a Simpson családban, a Futuramaban, a Star Trekben vagy a Big Bang Theoryban. Képmását elkészítették LEGO-ból, és megformázták a londoni Madam Tussaud panoptikumban is.

A barátnőm megfogalmazásában a kötet Physics for Dummies, és valóban: a kötet olvasása során legtöbbször komplett idiótának éreztem magam, vagy azért mert bizonyos dolgokról még csak nem is hallottam, vagy mert bár tudtam róla, de nem értettem, hogy vele kapcsolatban mi miért történik. Erre az érzésre, mármint hogy hülyének tartjuk magunkat alaposan fel kell készülnie mindenkinek, aki a kezébe veszi Hawking könyvét.

Ami alighanem egyébként remek könyv, én nem fogok erre teljességgel rájönni, ugyanis még puszta olvasmányként is nehéz értékelni, nem hogy ősbölcsészként bármilyen szakmai meglátást vagy észrevételt mernék, akarnék vagy tudnék tenni. Annak ellenére, hogy időnként emberfeletti koncentrációt igényelt az olvasása, és heveny fejfájást okozott az agytekervényeim csikorgatása, Hawking érdekesen és a lehetőségekhez mérve érthetően szól a magamfajtához is, aki a kötetet forgatva azon kapja magát, hogy nekiáll komoly szándékkal gondolkodni olyan jelenségeken, amiknek a létezéséről öt perccel azelőttig még csak nem is tudott.

Stephen Hawking (forrás: The Independent)

A könyv témái között olyanok szerepelnek mint tér, idő, a világegyetem tágulása, csillagászat, fekete lyukak, időutazás, féregjáratok vagy a képzetes idő. Sikerként könyvelem el, hogy volt amit sikerült felfognom, volt amit úgy tűnt, felfogtam, később kiderült, hogy talán mégsem. Az biztos, hogy érdemes lenne valamikor újraolvasni, mert úgy érzem arra is nehezen emlékszem vissza, amit megértettem. A több, fent is említett téma két nagy egység köré tömörül, az egészen apró részecskék és az elképzelhetetlenül nagy világegyetem köré, számomra utóbbi nem csak érthetőbbnek, de érdekesebbnek és izgalmasabbnak is bizonyult.

A könyv stílusa nagyon jó, szemléletes, az elméletek megvilágítására józan paraszti ésszel felérhető példákat használ, miközben a szerző remek humorérzékéről is tanúbizonyságot tesz, kiegészítve egy jó adag (ön)iróniával. Hawking előszeretettel köt fogadásokat tudóstársaival, általában saját munkássága ellenében: ha már több év, évtized kutatómunkája kárba vész és megcáfolásra kerül, legalább egy fogadás megnyerésével és néhány dollárral legyen gazdagabb. Szerencsére fogadásait általában elveszíti. Másik remek tulajdonsága a szerénysége, a fizika legnagyobb alakjait és az általuk viselt címeket, pozíciókat tárgyalva mindig szinte zárójelesen veti oda, hogy mellesleg ezeket a címeket most ő viseli. Az eredetileg 1988-ban megjelent művet a  szerző egyébként többször bővítette, - ahogyan megváltoztak bizonyos dolgok a tudomány előrehaladásával -  melyet óriási példányszámban adtak már el az egész világon.

Hawking könyvének elolvasása után azt hiszem még inkább becsülöm a fizikusokat, ezeket a számomra általában felfoghatatlan témákkal évtizedeken át foglalkozó, kétségkívül nagyon hasznos emberi lényeket. Ha valaki a fent említett témákban valamit kezdőként szeretne olvasni, feltétlenül Hawking könyvével kezdje, ugyanígy tegyen aki konyít valamit a fizikához, de kíváncsi a szerző zsenijére. Egyikük sem fog csalódni, ám készüljenek fel: az önostorozás és a fejfájás garantált.

10/9

Stephen Hawking: Az idő rövid története
240 oldal
Akkord Kiadó, 2004.
Fordította: Molnár István, Egri Győző
Eredeti cím: A Brief History of Time

A brit The Sunday Times leleplezte a Harry Potter-sorozat írónőjét, ugyanis kiderült: nem a tavaly őszi Átmeneti üresedés Rowling egyetlen felnőtteknek szánt könyve. Idén áprilisban Robert Galbraith néven The Cuckoo's Calling címmel egy bűnügyi regényt jelentetett meg, amit pozitív kritika övezett.

A 450 oldalas krimit a Mulholland Books adta ki, ami a Little Brown kiadóhoz tartozik, itt jelent meg az Átmeneti üresedés is. A történet egy erkélyről kizuhanó modell titokzatos halálesete körül bonyolódik, az ügyben pedig az afganisztáni háborús veteránból magándetektívvé avanzsált Cormoran Strike nyomoz.

A kritikusok remek debütáló regényként méltatták a kötetet. A leleplezés után a szerző a The Sunday Timesnak elmondta: remélte, hogy valamivel hosszabb ideig névtelenségbe burkolózhat. "Robert Galbraithnek lenni nagyon felszabadító érzés volt. Csodálatos volt kiadni egy könyvet a sok felhajtás és komoly várakozások nélkül, és igazi öröm volt elismerést kapni egy másik néven."

J.K. Rowling (forrás: The Telegraph)

A kötetben az írót magát is veteránként írták le, akiben saját tapasztalatai alapján alakult ki Cormoran Strike karaktere, és a Robert Galbraith álnév alatt alkot. Rowling rajongóinak jó hír: a következő krimi kiadását már jövő nyárra tervezik.

forrás: The Sunday Times, The Independent, The Wall Street Journal

Az idei várólista csökkentés kötetei között szerepel Sütő Andrástól az Anyám könnyű álmot ígér. Az erdélyi magyar író gyönyörű című, önéletrajzi ihletésű kötete jó adag humorral és szép nyelvezettel mesél a hatvanas-hetvenes évek erdélyi életének megpróbáltatásairól, miközben még akkor is letehetetlen olvasmány, ha látszólag éppen semmi különös nem történik benne.

Sütő András (1927-2006) Kossuth-díjas erdélyi magyar író, Pusztakamarás szülötte, ahol regénye is játszódik. Az író paraszt családból származott, 18 évesen publikálták először írását, majd különböző lapok szerkesztőjeként, főszerkesztőjeként dolgozott. A '60-as évektől parlamenti képviselő, majd később a Romániai Írószövetség alelnöke is volt, de a diktatúra nem nézte jó szemmel műveit, melyeket betiltott, így a nyolcvanas években csak Magyarországon publikálhatott, miközben családját a Securitate zaklatta. Az 1990-es marosvásárhelyi fekete március során egyik szemére megvakult. 1998-ban a Digitális Irodalmi Akadémia egyik alapító tagja volt, élete során számos drámát, regényt és esszét írt. 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend közép-, 2005-ben nagykeresztjével tüntették ki.

Az először 1970-ben megjelent Anyám könnyű álmot ígér azt hiszem az egyik legszebb című könyv, amivel eddig találkoztam. Ebben Sütő az erdélyi magyar élet (a Mezőség, azon belül is Pusztakamarás) hatvanas-hetvenes évek megpróbáltatásairól mesél, teszi mindezt szemkápráztatóan gyönyörű magyar nyelvezetet használva, amit még olyankor is valóságos öröm olvasni, ha látszólag a semmiről (pl. méhek kergetése) ír. Ehhez társul különféle imádni való szavak használata mint preckelés, eprész, összehuttyan, nyüsletés, beszotyog, nyiszorog, visibál, suppan, sisinkázik vagy bónyál.

Sütő András (forrás: PIM)

A sorok között szinte észrevétlenül lappang, majd fel-felbukkan a szerző kiváló humora, nevetséges helyzetekben, családja életének humoros pillanatait megörökítve. A látszólag idilli, paraszti élet hátterében meghúzódik a véres diktatúra, melynek hatásai alól a falu lakói sem tudják kivonni magukat. Az államosítás olyan óriási és elemi erejű törést okozott a paraszti életben, hogy témaként a kötet lapjain is újra és újra felbukkan, mintha az író többféleképpen, körkörösen próbálná kiírni magából a történteket.

Az Anyám könnyű álmot ígér puszta létével határozott kritika a rendszerről, mellyel szembe a szép, egyszerű, zavartalan paraszti életet állítja, követendő példaként. A kötet nemcsak Sütő életrajzi naplója vagy hiteles korrajz, de gyönyörű olvasmány is, amit érdemes és kell is olvasni.

10/9

Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér
236 oldal
Kriterion Könyvkiadó, 1976.

A könyvhétre érkezett meg az Agavénál az először 2005-ben kiadott Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? című Philip K. Dick sci-fi utánnyomása. Az 1968-as kötet szolgált a Szárnyas fejvadász című kultfilm alapjául és azóta is a műfaj meghatározó könyve maradt.

Philip K. Dick (1928-1982) amerikai sci-fi szerző a műfaj egyik legnagyobb alakja, olyan művek fűződnek nevéhez, mint az Ember a fellegvárban, a Palmer Eldritch három stigmája, a Kamera által homályosan, A Frolix-8 küldötte vagy Az utolsó szimulákrum. A már említett filmfeldolgozás mellett, a mozgóképesek előszeretettel forgatnak műveiből filmeket: Az emlékmás, a Különvélemény, A felejtés bére, a Kamera által homályosan vagy a Sorsügynökség mind az ő történetein alapszik. A Szárnyas fejvadász rendezőjének, Ridley Scottnak a produkciós cége felel az Ember a fellegvárbanból készülő négyrészes televíziós sorozatért.

A Szárnyas fejvadászt valamilyen megmagyarázhatatlan okból még nem láttam, így semmit nem tudtam a kötet cselekményéből az olvasást megelőzően. A sci-fi egy atomháború utáni világban játszódik, ahol az ember már a Marson is jelen van, itt szolgákat (androidokat) alkalmaz. A történet főhőse Rick Deckard, foglalkozását tekintve fejvadász, feladata a Marsról Földre szökött androidok likvidálása. Most újabban a legfejlettebb típusú, Nexus-6-os androidok felkutatása a célja, akik korábban már megsebesítettek egy másik fejvadászt, aki keresésükre indult. Deckard egyébként éli átlagos életét a poszt-atomháborús bolygón feleségével, aki a hangulatorgona, az aktuális tévéműsor és elektronikus bárányuk háromszögében tengeti depressziós napjait.

Ebben a világban az állatokból már csak kevés eredeti példány maradt meg, így nagyon megnőtt az értékük. Az emberek pedig őket tartják saját emberségük megőrzésére, ám mivel a mennyiségi igényeket a valódi állatokkal nem lehet kielégíteni, így ugyancsak drága elektronikus másolatokkal pótolják őket.

Philip K. Dick

A könyv egy nagyon kerek egészt alkotó alkotás, nincsenek benne üresjáratok, sem kidolgozatlan szakaszok, ami korábban olvasott PKD-regények esetében számomra negatívumnak számított, így tehát ez a legjobb könyv, amivel eddig a szerzőtől találkoztam. A cselekmény végig izgalmas és sodró lendületű, folyamatos kétségek között hagyja az olvasót, hogy ki ember és ki android, időnként csavarva egyet-egyet a szálakon. A kötet az emberi természet negatív vonásait is felvillantja, hiszen a Marsra érkező telepesek, amint lehet, rögtön emberszerű androidok rabszolgaságát használják ki.

Az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? két igazán fontos mélyebb témakörrel bír. Ezek egyike Rick Deckard útkeresése, aki munkáját végezvén folyamatos jellemvizsgálatot tartva egyre többet töpreng azon, ki is ő valójában, képes-e még sokáig látszólag emberek, valójában androidok likvidálására. Egyre inkább valami más szeretne lenni, nem fejvadász, a Nexus-6-osok levadászását szánja utolsó munkájának. Deckard a kötet végére el is jut kérdésének megválaszolásáig.

A könyv másik, és talán legfontosabb eleme különböző etikai, erkölcsi filozófiai mélységű kérdések érdekes és gondolatébresztő feszegetése, mint hogy: Mi az ember? Mitől vagyunk emberek? Létezik-e szabad akarat? Az emlékeink tényleg a sajátjaink? Mitől van valakinek lelke? Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?

A kötetet köszönöm az Agavénak!

10/9

Philip K. Dick: Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?
256 oldal
Agave Könyvek, (2005.) 2013.
Fordította: Pék Zoltán
Eredeti cím: Do Androids Dream of Electric Sheep?

A S.N.U.F.F.-ban időről időre mesterségesen generált, gazdagon dokumentált háború folyik az emberek és az orkok között a távoli jövő fantáziadús világában, melynek sajátjai a diszkurszmongerek, a szomeliék, a motorenwagenek, a puparaszták és a szúrák is. Eközben egy szerelmi háromszög is kibontakozni látszik, egy ember, egy ork férfi, valamint egy gyönyörű guminő között.

Viktor Pelevin (1962-) 1989-ben végzett a Moszkvai Energetikai Főiskolán elektromechanikai mérnökként, majd a Gorkij Irodalmi Főiskolára járt. A Tudomány és Vallás magazin szerkesztőjeként a keleti miszticizmussal kapcsolatos szövegekért felelt. Először végzésének évében adták ki nyomtatásban, évekig magazinokban és válogatásokban jelentek meg novellái. A kortárs orosz irodalom furcsa figurája csak ritkán ad interjút, P5 című könyve kivételével 2009 előtti írásait nem kereskedelmi céllal elérhetővé tette az interneten. A rá ható olvasmányélményekről is ritkán beszél, egyszer Mihail Bulgakovtól a Mester és Margaritát említette, mint számára kedves könyvet. Első regénye, az Omon Ré 1993-ban jelent meg.

Legújabb, 2011-es kötetét az Európa Kiadó igazgatója M. Nagy Miklós fordította. A disztópikus történet a távoli jövőben játszódik, a két megmaradt államalakulat Bizáncium és az Urkajnai Urkaganátus. Előbbi a bolygó felett lebeg, az utolsó megmaradt antigravitációs pányván - ide a régmúltban az elit a földhasználat után kivetett adó alól kibújva költözött; utóbbi pedig a Földön van, lakói az orkok (megjelenésre ugyanolyan emberek, mint a bizánciumiak). Míg Bizáncium szupermodern technológiával rendelkezik, addig az Urkaganátus nem több egy folyamatosan hanyatló és süllyedő diktatúránál.

A két csoportosulás között időről időre háború zajlik, amit az emberek provokálnak ki, majd a Cirkusz nevű térségben leölik a tudatlan orkokat, végül hagyják győzni őket. Mindezt repülő kamerákkal több szögből, alaposan rögzítik, ugyanis ezek alkotják a sznaffok egyik felét, melyek a szórakozást biztosítják az emberek számára, egyben vallásos szentséggel is bírnak. Másik felüket gyakorlatilag a beleegyezési életkort elért emberek pornója tölti ki. Háború és szex, az emberiséget leginkább jellemző két tevékenység. Eképpen a megrendezett valóság alkotja a filmeket, a könyv feszegeti is annak témáját, hogy a múlt sok problémájának ez volt az okozója: amikor a hírekben megrendezett eseményeket, vagy amikor filmeken a valóságot mutatták; mostanra a kettő összefolyt. A kötet egyik főhőse Damilola, egy ember, aki otthonról irányított Hennelora nevű repülő kamerájával - mely egyben fegyver is - a háborúk kirobbantásáért felelős videóürügyeket készíti. Az ő szúrája Kája, aki lényegében egy szupermodern guminő, úgy néz ki, mint az emberek, ám ki- és bekapcsolható, és különféle értékek (pl. dögség) mentén programozható. Utóbbi úgy fest egy fiatal ork férfiba, Grimbe szerelmes.

Viktor Pelevin (forrás: ANN)

A távoli jövő furcsa, bizarr, különleges és a kíváncsiságot felcsigázó világának megteremtése mellett Pelevin különböző filozófiai kérdéseket is feszeget a S.N.U.F.F.-ban. A művet a fantázia jellemzi a legjobban, a szerzőé úgy tűnik kimeríthetetlen, ez pedig olvasmányossá és élvezetessé teszi a kötetet. Pelevin sokat elmond a hatalomgyakorlásról, komoly áthallással a jelenlegi hatalmakkal, nem is beszélve a médiáról, azon belül is a tévéről, és annak, főleg a híreknek aljasságáról. Kiváló elem az istenség, a pénz és a monitor megnevezésének azonosítása, a történet szereplői mindhármat manituként emlegetik. Az író a történet múltjából (számunkra a jövő) is felcsillant különféle részleteket, melyek szintén elképesztő fantáziáját dicsérik, az elképzelt múlt világpolitikai vonatkozásai komoly műveltségre, ötletességre és remek humorra utalnak, utóbbi át-meg áthatja a művet. Időnként felnevettem olvasás közben, de hát mi mást is tehetnénk, olyan neveket olvasva, mint például Dávid-Góliát Arafat Zuckerberg vagy Elizabeth-Nathalie Madonna de Auschwitz?

Pelevin az általa megteremtett bizarr világban alaposan elmereng olyan kérdéseken, mint hogy mi is maga az ember, a szerelem, vagy az élet. Politika, média, filozófia, történelem, valamint vallás mellett nyelv és etimológia is megjelenik a könyvben, az orosz eredeti nem ismeretében is megállapítható, hogy M. Nagy Miklós kitűnő munkát végzett, sok új szót is kellett alkotnia, ezt remekül oldotta meg. A S.N.U.F.F. egy elgondolkodtató, magával ragadó, fantáziadús és érdekes sci-fi/fantasy/disztópia, társadalomkritikával, filozófiai kérdésekkel és szexszel fűszerezve. Talán a legfantáziadúsabb könyv, amit valaha olvastam, vagy csak nagyon jó időben ért, mindenesetre tényleg besszippantott és nem engedett, pedig állítólag nem is olyan jó könyve Pelevinnek, mint a korábbiak: kérdezem én, akkor azok milyenek lehetnek? Minél hamarabb igyekszem megtudni.

A kötetet, amibe ide kattintva bele is lehet olvasni, köszönöm az Európa Kiadónak!

10/10

Viktor Pelevin: S.N.U.F.F. - Utøpia
652 oldal
Európa Könyvkiadó, 2013.
Fordította: M. Nagy Miklós
Eredeti cím: S.N.U.F.F.

Fotó: PIM/Apostol Pál

Száz éve született Weöres Sándor (1913-1989).

Öt év hallgatás után jelent meg az Óceán az út végén, Neil Gaiman új könyve. Azé a Gaimané, aki az Amerikai isteneket, az Anansi fiúkat, a Csillagport és a Coraline-t, valamint a Beowulf forgatókönyvét írta; aki megalkotta a Sandman képregényeket; és akit az új kötet borítóján Stephen King méltat.

Neil Gaiman (1960-) angol fantasy, képregény és sci-fi író, lengyel szülők gyermeke. Gyermekkorától kezdve nagy hatást gyakoroltak rá olvasmányai, köztük J.R.R. Tolkien, C.S. Lewis, Harlan Ellison és Ray Bradbury művei. A nyolcvanas években újságíróként dolgozott, többek között könyvismertetőket írt, 1984-ben jelent meg első könyve, a Duran Duran zenekarról. A Sandman képregénysorozat 75 számmal és több különszámmal rendelkezik. Fent említett munkái közül a 2000-es Amerikai istenek hozta meg az áttörést, ezért egyszerre megkapta a Hugo-, a Nebula, a Bram Stoker és a Locus-díjakat is. Novelláskötetei is megjelentek, a Tükör és füst, valamint a Törékeny holmik.

A világpremierrel egy időben (június 18.) rögtön magyarul is megjelenő új kötet, az Óceán az út végén főhőse középkorú férfiként egy temetés kapcsán látogat vissza a környékre, ahol gyermekkorának egyik szakaszát töltötte. A visszaemlékezés során felsejlik, ahogyan a többnyire olvasással töltött, nyugodt, vidéki életet megzavarja egy különös esemény, ami nemcsak általa, de a legtöbb ember által ismeretlen folyamatokat indít el, melynek nem látszik, mi is lesz a vége. A kisfiú a történések elől csak egy helyre, a Hempstock-farmra menekülhet, csak az itt élő három titokzatos nő segíthet rajta, ám ennek komoly ára van.

A szerző évek óta várólistás írónak számított nálam, de ezt megelőzően még nem jutottam el odáig, hogy olvassak tőle, a Coraline filmadaptációját láttam, az tetszett. Ami azt illeti, viszonylag ritkán olvasok fantasyt, a műfaj nálam a A Gyűrűk urával kezdődött, és - kis túlzással - vele is ért véget. Most azonban kapóra jött a rövid, érdekes fülszövegű és szép borítójú kötet, mely életem első, de gyaníthatóan nem utolsó Gaiman kötetének bizonyult.

Ezen a ponton muszáj a borítóról külön is szólnom, ami - ahogyan azt már az Agavénál megszokhattuk - Kuszkó Rajmund munkája. A végeredmény egy gyönyörű, minimalista szépséggel operáló, egyben sokat sejtető borító, ami nagyon hasonló az eredetihez, de néhány apró különbségnek (a lány eltérő testhelyzete, izgalmasabb betűtípus, homogénebb háttér) köszönhetően mégis jobb, mint az. Különösen jó érzés volt rápillantani a hűs és sötét vízre a nyári kánikulában olvasva, és jó érzés most is: az elsötétített, de harminc foknál is melegebb szobában.

Neil Gaiman (forrás: The Guardian)

Az első szó ami az Óceán az út végéről eszembe jut, az, hogy történet. Mert ez egy az igazi, valódi, nagy betűs Történetek közül. Egy mese, amit legszívesebben a vége után azonnal, majd újra meg újra átélne az ember. Az a fajta kötet, amit olvasva ismét ráébredünk, hogy miért is szeretünk olvasni. Azt vártam, - mint ahogyan a 200 oldalnál rövidebb könyvek esetében általában lenni szokott - hogy a történetet túl rövidnek és kidolgozatlannak találom majd. Ez egy később nem beigazolódó félelemnek bizonyult, a könyv rövidsége ellenére kerek egészet alkot, pontosan annyira hosszú, amennyire lennie kell.

A szerző stílusa nagyon jó, nemcsak olvasmányos, szemléletes, lényegre törő és pontos, de a gyermeki nézőpontot is kiválóan jeleníti meg, miközben egy sereg remek szimbólumot használ. A könyv egy igen magával ragadó fantasy, a maga ötletességével, stílusával és karaktereivel. Az Óceán az út végén egy sok idézni való gondolatot tartalmazó, - bizonyos pontokon realista történet szimbolikus, gyermeki feldolgozásaként is értelmezhető - jó ötletekkel és bölcsességgel teli mű. A benne felvetett komolyabb kérdések között nemcsak olyanok szerepelnek, mint hogy változnak-e az emberek, vagy mennyire szemléli másként a világot egy gyermek és egy felnőtt; de olyanok is, mint hogy mennyit ér az életünk.

Aki már korábbról ismeri Neil Gaimant, azt biztosan érdekli a több év csend után megjelent kötet, aki pedig még nem, saját tapasztalat, hogy első kötetnek kiváló, hiszen gyaníthatóan ugyanazt a reakciót váltja ki az olvasóból, mint belőlem: többet és többet akar majd olvasni az irodalom Tim Burtonjétől.

A kötetet, melynek első 22 oldala itt elolvasható, köszönöm az Agavénak!

10/9

Neil Gaiman: Óceán az út végén
198 oldal
Agave Könyvek, 2013.
Fordította: Pék Zoltán
Eredeti cím: The Ocean at the End of the Lane

A múlt heti ünnepi könyvhétre időzített érdekesebb kötetek közül is kimagaslott az elsőkönyves Lőrinczy Judit Ingókövek című regénye, ami a legjobb háborús realista történetek és a fantasy elemeit ötvözi. A rendezvényen több program is kapcsolódott az Ingókövekhez, így sok érdekességet tudhattunk meg a könyvről.

A könyvhét szombati napján kora délután volt a kötet bemutatója, melyhez kapcsolódóan Kánai András moderálása mellett közel egy órán át beszélgetett a könyvről a szerző, Lőrinczy Judit és Stier Gábor, újságíró. A videóban exkluzív és látványos reklámspot is helyt kapott, valamint néhány enyhébb spoiler is, de talán a könyvet még el nem olvasók is megnézhetik.

A beszélgetést követően a szerző 15 órától dedikálta is a kötetet az Ad Astra standjánál, a Hadtörténelmi Kulturális Egyesület alaposan felszerelt tagjainak vigyázó tekintetének kíséretében. Az eseményről további képek elérhetők a kiadó facebook oldalán.

Lőrinczy Judit dedikál a könyvhéten (forrás: Ad Astra facebook)

Végezetül pedig az ekultura.hu egy rövid interjút is készített a szerzővel az első kötet megjelenését kísérő érzésekről, az írás folyamatáról, az Ad Astráról, a könyvet megelőző felkészülésről és magáról a végeredményről.

Az idei könyvhéten az ekultura.hu csapata a szerzők helyett a könyves bloggerekre helyezte a hangsúlyt és főleg velük készítettek néhány perces interjúkat. Az esemény második napján engem is lencse-, és mikrofonvégre kaptak, a végeredmény alant megnézhető. További bloggerekkel és írókkal készült könyvheti videók elérhetők az ekultura.hu youtube csatornáján.

Dénes Béla Ávós világ Magyarországon című könyvéből származik a címül szolgáló idézet, ez pedig azért nagy szó, mert nem valamiféle szélsőjobboldali elhajlóról, hanem egy olyan zsidó emberről van szó, akinek fél családja a holokausztban veszett oda. Ha valaki, ő ismerte a kommunizmus igazi arcát, hiszen cionista zsidó orvosként öt évet töltött az ÁVO különböző börtöneiben.

Dénes Béla (1904-1959) zsidó orvos, újságíró volt, a cionizmus pártolója, akit 1949 és 1954 között ÁVO-börtönökben és a kistarcsai internálótáborban tartottak fogva, miközben huzamosabb ideig raborvosként dolgozott. "Bűne" fiatal zsidók Izraelbe szökésének elősegítése volt, ezért először 3 évre ítélték, majd koholt orvosperek vádlottjává is vált, a kiszabott büntetés letelte után sem engedték rögtön szabadon.

Dénes szabadulását követően Izraelbe emigrált, ahol megírta fogságának naplószerű visszaemlékezéseit. Az 1958-ban írt kéziratot Dénes özvegye 1990 nyarán Schmidt Máriára bízta, aki megszerkesztette és utószót írt hozzá. A könyv 1991-ben jelent meg a Kossuth Kiadónál, nem túl tetszetős, ellenben a korszakra jellemző küllemű borítóval, mely első pillantásra B-kategóriás krimit sejtet.

A végeredmény egy személyes hangvételű, őszinte napló fogságról, az emberek és a kommunizmus természetéről, mindezt egy erkölcsös és rendkívül szimpatikus ember tolmácsolásában. Dénes Béla egész életében hű maradt orvosi esküjéhez, - nem úgy, mint a könyv néhány másik alakja - mindenkivel szemben betartva azt, bárki került is kezei közé, volt nyilas vagy hithű kommunista.

"Mi kommunisták, tisztelni tudjuk azokat, akiknek elveik vannak, s akik harcolnak is értük. Hogy lecsukjuk őket, az más lapra tartozik."

Amellett, hogy a kötet az '50-es évek kegyetlen magyar börtönvilágának hiteles leírását adja, több tanulsággal is szolgál, a múltra, a jelenre és a jövőre nézve. Dénes olyan emberként képes a nácizmus és a kommunizmus egyforma elítélésére, akinek a fél családját kiirtották a holokauszt során. Ez a művelet sokaknak még manapság is nehezére esik, pedig szeretteiknek a haja szála sem görbült különböző haláltáborokban. Dénes eszmefuttatása szerint a nácik főleg zsidókat öltek meg, míg a kommunisták lényegében bárkit, saját elvtársaikat is előszeretettel tették el láb alól.

"A kommunisták bukását szerte a világon nem a kapitalizmus, nem a szocializmus, hanem mérhetetlen erkölcstelenségük biztosítja."

Az orvosi eskü megtartása és az emberellenes rendszerek elítélése mellett tovább növeli Dénes emberi nagyságát, hogy a börtönben az orvosi kosztból megmaradt ételt az éhező raboknak válogatás nélkül újraosztotta társaival, legyen szó akár volt nyilasról, jobboldaliról, kapitalistáról, zsidóról vagy kommunistáról. Mindezek mellett a kötet fontos tanulsága még, hogy jó és rossz emberek minden társadalmi helyzetű, világnézetű, felekezetű és származású ember közt akadnak. Dénes börtönbeli tapasztalatai alapján becsületesekkel és gazemberekkel is találkozott a papok, szerzetesek, kommunisták, zsidók, nyilasok, csendőrök és grófok soraiban egyaránt.

"Svájcban mindenesetre könnyebb kommunistának lenni, mint mondjuk Magyarországon, vagy a többi csatlós államban, nem is szólva a Nagy és Szent Szovjetunióról."

Az Ávós világ Magyarországon mindenki számára kötelező olvasmány, aki saját múltunk e darabkájáról több információhoz szeretne jutni. A fontos tanulságok felvonultatása mellett még egy, elszomorító és elgondolkodtató üzenete van a könyvnek, ez pedig nem más, mint hogy egy ilyen kiváló, hazáját szerető, becsületes ember, mint Dénes Béla a történelem viharainak köszönhetően, a nyilas és kommunista országlások következményeképpen kénytelen volt hazát cserélni, új otthonát Izraelben megtalálva. Ahogyan azt Schmidt Mária is megfogalmazta az utószóban: "Amikor kiszabadult és lehetett, elment. Azt írta: hazatért, otthonra talált Izraelben, nem gyötri a honvágy. Ő, aki a magyar kultúrában és kultúráért élt, magyarul gondolkodott, írt és verselt! Mennyi bűnt kellett a történelemnek ellene elkövetnie ahhoz, hogy ez bekövetkezhessen!"

10/9

Dénes Béla: Ávós világ Magyarországon
204 oldal
Kossuth Kiadó, 1991.

Ahogyan azt már április óta tudni lehet, John Scalzi sorozatának óriási hazai sikere miatt már a tervezettnél előbb, júliusban érkezik a harmadik rész, Az utolsó gyarmat. Mostanra azonban elkészült a borító, megérkezett a fülszöveg és kiderült a pontos megjelenési dátum is: július 18.

A regény a Vének háborúját és a Szellemhadtestet követi majd, ez a fülszövege:

Katonai szolgálata végeztével John Perry leszerelt, és eseménytelen veteránéveit Huckleberry távoli bolygóján tengeti, ahol a Gyarmati Szövetség falusi békebírójaként a telepesek tyúk- és kecskepereiben szolgáltat igazságot. A korábban a Különleges Erőknél szolgáló feleségével, Jane Sagannel él együtt, több hektáros tanyájukon földet művelnek, és büszkeségtől dagadó kebellel figyelik, hogyan cseperedik örökbefogadott lányuk, Zoë. A falusi idill nyolc évét azonban egy csapásra fenekestül felforgatja, amikor a Gyarmati Szövetség fejese kopogtat a portájukon.

Az emberek gyarmatbirodalma ugyanis politikai válság szélére sodródott: a maroknyi telepes segítségével létesített egykori kolóniák az évek során annyira megerősödtek, hogy egy ideje maguk is gyarmatosítási jogot követelnek saját bolygóiknak. Ki más lehetne rátermettebb kormányzója a baljós nevű Roanoke-ra készülő, tíz külön világról érkezett, önfejű telepesnek, mint Perry, a békebíró és az ellentmondást nem tűrő Sagan? Az új kolóniához a Gyarmati Szövetség nagy reményeket fűz, de nem csak azért, mert ezzel megzabolázhatja az elégedetlenkedő gyarmatokat, hanem egy ennél grandiózusabb, magasztosabb cél hajtja, mely egyben Johnt és Jane-t is a galaktikus politika, ármány és cselszövés legmélyebb vízébe dobja, a fejük felett lebegő háború árnyáról már nem is beszélve.

A történet igen érdekesnek ígérkezik, főleg, hogy az első kötet szereplőit újra viszontlátjuk majd a könyv lapjain. A borítóra a kiadótól megszokott igényesség a jellemző, kissé szokatlan a sorozatban ez az élénk, zöld szín, mindenesetre baljós, igazán jól mutat, és fényévekkel szebb, mint az amerikai változat.

John Scalzi: Az utolsó gyarmat
Agave Könyvek
Várható megjelenés: 2013. július 18.

Stephen Koch 1994-ben megjelent, magyarul 2000-ben a XX. Század Intézet gondozásában kiadott, Kettős szerepben – Az értelmiség elcsábítása című könyvében a XX. század elejétől, pontosabban 1917-től, egészen a második világháború végéig tekinti át a szovjet kémek, kettősügynökök világát rendkívüli aprólékossággal. Koch a németországi mellett az amerikai és a brit közéletben fel-feltűnő alakokra is kitér, valamint a spanyol polgárháború szerepét és funkcióját is kifejti.

A könyv szerkezete Willi Münzenberg alakja köré strukturálódik, azé a Münzenberg köré, akiről manapság viszonylag keveset hallani, és akinek holttestét 1940 őszén találták meg egy franciaországi erdőben. Münzenberg baloldali értelmiségi volt, a két világháború közötti Európa meghatározó alakja, aki az 1920-as évektől kitartó és elszánt munkával építette ki, majd állította a sztálini politika szolgálatába hálózatát, amely a politikai, a kulturális, azon belül is kifejezetten az irodalmi életben volt hivatott népszerűsíteni és igazolni a Szovjetuniót, Sztálin diktatúráját.

Münzenberg mellett Otto Katz, Karl Radek és mások tevékenységét is kifejti Koch, köztük neves értelmiségiekét is, mint Ernest Hemingway, André Gide vagy John Dos Passos. A különféle könyvek, újságok, színházak komolyan és rendkívüli alapossággal megszervezett propaganda útján kifejtett befolyásuk volt hatással a művészetekre és a politikára is. A Szovjetunióval rokonszenvező értelmiségiek mellett kiterjedt ügynökhálózat is kiegészítette a rendszert, olyan tagokkal, mint Noel Field, Alger Hiss, Kim Philby, Theodore Maly, azaz Mály Tivadar, vagy a cambridge-i csoport tagjai. Mellettük a Kreml hölgyeinek is nevezett női ügynökök is tevékenykedtek, akik minden eszközzel céljaik elérésére törekedtek.

A rendszerben egy sajátos csoport, a „magyar maffiózók” nyújt szomorú vonatkozást, köreikben olyan tagokkal, mint a már említett Mály Tivadar, vagy Alpári Gyula és Louis Gibarti. A történet másik magyar vonatkozása Károlyi Mihály alakja, aki a Világbizottság a Német Fasizmus Áldozatainak Megsegítésére vezetője volt, és szintén együttműködött Münzenberggel. Münzenberg és társai tevékenységük során az „igazságért hazudtak”, a legkülönfélébb elméletekkel és a mesék sorába illő történetekkel igazolták Sztálin véres országlását, a Szovjetuniót dicsérve. Ennek egyik legjobb példája, hogyan „adták el” a szocialista tudomány ragyogó győzelmeként a Moszkva-Volga csatorna építését, melynek során Szolzsenyicin becslése szerint kizárólag 1931-32 telén közel százezer kényszermunkás tűnt el, fagyott halálra vagy pusztult el ebben az iszonyatos szurdokban, a megerőltető munkától.

Propagandájuk sikerének másik kiváló példája a Sacco és Vanzetti per, valamint a körülötte kialakuló hisztéria, melynek során tényleges, anarchista bűnelkövetőkről sikerült elhitetniük a világközvéleménnyel, hogy ártatlanul kivégzett kommunistákról van szó, véres, több halálos áldozatot követelő tüntetéseket és dühödt felvonulásokat okozva. Az antifasiszta hálózat szintén egy olyan szerveződés volt, melyet szovjet propaganda terjesztésére használtak. Ez egészen Hollywoodig is elért, a Hollywoodi Náciellenes Liga is komoly tevékenységet fejtett ki, olyan írókkal, forgatókönyvírókkal soraikban, mint Dashiel Hammett, vagy Lillian Hellman. Koch könyvének talán egyik legerősebb szakasza a berlini Reichstag-tűzzel foglalkozik. Ebben kiderül, hogy a tűzesetet követő, Dimitrovot és társait érintő kirakatper a két nagyhatalom, a Szovjetunió és a náci Németország megegyezésén alapszik, titkosszolgálataik már hosszú évekkel a Molotov-Ribbentropp paktum, azaz 1939 előtt együttműködtek. Mind Sztálinnak, mind pedig Hitlernek szüksége volt egy ellenségképre belpolitikájuk igazolásához, ezt a fantomot egymásban találták meg.

Hitler és Sztálin (forrás: Markville History)

A Dimitrov-per célja voltaképpen az SA-nak és vezetőjének, Ernst Röhmnek a lejáratása volt, mely szervezet mind a kommunisták, mind pedig Hitler számára egyre terhesebb volt – utóbbi hatalmát is egyre inkább fenyegette, aki kénytelen volt választani az SA és a német hadsereg között. Utóbbi mellett döntött, ez a döntés a hosszú kések éjszakájában csúcsosodott ki. Az 1930-as évek közepén a két totalitárius hatalom azt mutatta, hogy gyűlölik egymást, valójában tárgyalásokat folytattak egy szövetség kialakításáról annak érdekében, hogy a jövőben kitörő háborúban minél előnyösebb pozíciót foglaljanak el. Az antifasizmus jegyében folytatott harcot a két hatalom titkosszolgálata arra használta, hogy egymást lássák el a belső ellenségekről szóló dezinformációkkal. Sztálin a Gestapót használta fel, hogy lejárassa és likvidálja Tuhacsevszkij marsallt és a Vörös Hadsereg tábornoki karát, Hitler pedig a Komintern és Münzenberg vezette tevékenységet aknázta ki, hogy lejárassa és likvidálja Röhmöt és az SA-t. Alkujuk fedőszerve az antifasizmus volt, mely azonban ennek hatására gyökeret eresztett a közbeszédben, és folyamatos felemlegetése nem engedi kipusztulását onnan.

Koch arra is rámutat, - ahogyan azt Benoist is tette Kommunizmus is nácizmus című művében – hogy a két hatalom hogyan hatott egymásra. Hogyan nyújtott példát Sztálin 1936-38-as párton belüli tisztogatásához – melynek egyébként a kötet legtöbb szereplője áldozata lett – a Hitler szervezte hosszú kések éjszakája; vagy hogyan váltak a világtörténelem első kényszermunkatáborai, a hírhedt szovjet Cseka-táborok a későbbi náci haláltáborok előképeivé. A spanyol polgárháború is tipikus sztálini teljesítmény volt, melyet ravasz tervezés előzött meg, és siker koronázott. A diktátor célja nem a Spanyol Köztársaság győzelme volt, hanem annak egy olyan geopolitikai játszmában való felhasználása, amely valójában a spanyol vereség megszervezését jelentette. Ez a politika a Népfront hazugságrendszerének csúcspontja volt. Sztálin azért akarta birtokba venni a spanyol kormányt, hogy nehogy ne a sztálinista baloldal birtokolja azt. Azért akarta a megszerezni az ellenőrzést a spanyol kormány felett, mert úgy vélte, hogy ezzel egy új játékost teremthet az európai politikai színtéren. Egy kommunista Spanyolországgal akarta fenyegetni Hitlert, ezzel elhárítva az orosz határokat fenyegető veszélyt, nyugat felé fordítva a német diktátort.

Willi Münzenberg (forrás: Gedenkstätte Deutscher Widerstand)

Koch könyvét Willi Münzenberg halálának körülményei zárják keretbe, ezzel egyfajta könnyedebb, már-már krimis vonulatot vonva be a műbe. A Kettős szerepben rendkívül fontos és gondolatébresztő kötet, nagyfokú részletességgel mutatja be a szovjet kémek működését Európa országaiban és az Egyesült Államokban. Időnként azonban már túlságosan is alapossá válik, kissé elveszve a részletekben, ezt mutatja terjedelme is, valamint szerkezeti felépítése sem letisztult, körkörösen haladva újra és újra visszatér egyes témákhoz, melyek kissé átláthatatlanná teszik és szerkesztetlenség látszatát sugallják.

Mindezen – inkább formai – hibák ellenére Koch könyve nem csak azért fontos, mert részletesen bemutatja a nyugati szovjet kémtevékenységet, hanem mert nagy horderejű történelmi események, így a Sacco-Vanzetti per, a Dimitrov-per, vagy a spanyol polgárháború valós mozgatórugóiról rántja le a leplet. Ami pedig a legfontosabb: megvilágítja azokat a mögöttes okokat, melyek az antifasiszta harc meghirdetéséhez vezettek, ahhoz a harchoz, mely napjainkig is tart, sztálinista béklyóban tartva a közbeszédet. Azt a közbeszédet, melynek megváltoztatását Tony Judt is oly hevesen sürgette utolsó, Balsors ül e tájon című könyvében, nem véletlenül.

10/8

Stephen Koch: Kettős szerepben - Az értelmiség elcsábítása
496 oldal
XX. Század Intézet, 2000.
Fordította: Berényi Gábor
Eredeti cím: Double Lives - Stalin, Willi Münzenberg and the Seduction of the Intellectuals

Iain Banks (1954-2013) skót író 59 éves volt, áprilisban jelentette be, hogy krónikus hátfájdalmainak oka végső stádiumú epehólyagrák, és már csak hónapjai, legfeljebb egy éve van hátra. Emiatt kiadója utolsó regénye, a The Quarry megjelenését több hónappal, június 20-ra hozta elő, hogy még láthassa a boltok polcain. Ezt sajnos már nem érhette meg. A könyv főszereplője egy középkorú férfi, aki végső stádiumú rákkal küzd.

Iain Banks (forrás: Getty)

Iain Banks az egyik legismertebb brit szerző volt, 2008-ban a The Times beválogatta az 1945 utáni 50 legjelentősebb brit író listájára. Iain M. Banks néven a sci-fi irodalomban is maradandót alkotott. Olyan művek fűződnek a nevéhez, mint A darázsgyár, az Emlékezz Phlebasra, vagy A játékmester, utóbbiak a Kultúra sci-fi sorozat részeiként. Az író BBC-nek adott interjújában elmondta, már 87000 szót megírt utolsó művéből, amikor diagnosztizálták nála a rákot, tehát nagyjából 10 ezer szóval a kötet befejezése előtt kiderült számára, hogy végső stádiumú rákban szenved: éppen úgy, mint a könyv főhőse.

A rossz hír után sem hagyta el derűlátó humora, megkérdezte feleségét, hogy megtisztelné-e azzal, hogy az özvegye lesz. Az angol író, Neil Gaiman így írt halála kapcsán: "Ha még nem olvastad egy könyvét sem, olvasd el az egyiket! Aztán egy másikat. Még a rossz könyvei is jók voltak, a jók pedig elképesztőek."

forrás: BBC, metro.co.uk, Wikipedia, Neil Gaiman journal, origo

Emylia Hall az áprilisi Budapesti Könyvfesztiválon mutatta be első regényét, a Nyarak könyvét. A kötet elolvasása után e-mailben kértem tőle interjút. A szerző volt olyan kedves, hogy készséggel állt rendelkezésemre és részletes válaszokat adott kérdéseimre. For the English version of the interview, please click here. Az interjú angol változatáért katt ide.

Emylia Hall a Margít hídon, 2013 áprilisában (forrás: Emylia Hall blogja)

Mindenekelőtt - ha nem túl személyes - kérem meséljen magyarországi gyökereiről! Hogyan került az édesanyja az Egyesült Királyságba, hogyan találkozott az édesapjával? A családja magyar fele az ország melyik részéről származik?

Édesanyám Angliában született, magyar szülők (Budapestről és Erdélyből) gyermekeként és a szülővárosában találkozott édesapámmal, amikor tanári gyakorlatát töltötte. Mindig erős kötődést érzett Magyarországhoz, ezért 1990-ben nagyon izgatott volt, hogy életében először ellátogathat oda. Édesapám vezetésével átautóztuk Európát (éppen ahogyan David Lowe és családja is teszi a regényben) és élveztük ahogyan együtt (anyám, apám, a testvérem és én) felfedezhetjük az országot. Ezek az utazások ösztönöztek a Nyarak könyve megírására és nagy örömmel éltem át újra a kötet lapjain az országhoz kötődő emlékeimet - a meleget, a tájat, az ételeket.

Gondolt már rá, hogy megtanuljon magyarul?

Kisgyerekként már "babanyelven" tudtam néhány szót magyarul, majd később nagyobb gyerekként mindig magyarul is mondtam, hogy "Jó reggelt!" vagy "Jó éjszakát!". A magyarországi nyaralásoknak köszönhetően megértek néhány ételekkel kapcsolatos szót, eligazodom egy magyar nyelvű étlapon is. Nem tudok magyarul társalogni, de mivel ismerős számomra a nyelv, ha Angliában egy magyar mellett sétálok el, már néhány szóból felismerem a beszéd ritmusát, és tudom, hogy magyar.

Ha a szóra gondol: Magyarország, mi az első három szó ami eszébe jut?

Napsütés. Balaton. Paprika.

Milyen gyakran látogat Magyarországra?

Összesen talán kilencszer vagy tízszer voltam Magyarországon. Az idei Könyvfesztiválra való utazásom előtt utoljára 2008-ban látogattam az országba, egy balatoni nyaralásra. Egy évvel azelőtt, 2007-ben, egy csodálatos hónapot töltöttem szörfözéssel, napozással, olvasással és írással a Balatonnál, a férjemmel. Ebben az évben kezdtem el írni a Nyarak könyvét. Magyarország gyönyörű ország, amihez a gyerekkori utazásaimnak köszönhetően erősen kötődöm.

A Nyarak könyvében az ételeknek nagy szerep jut. Mit gondol a magyar konyháról?

Imádom a magyar ételeket. Otthon édesanyám gyakran főzött paprikával, ennek köszönhetően több magyar ételt is ismertem már, mire felnőttem. Szeretem a kiadós étkezéseket, szeretem a fűszereset, a csípőset és édesszájú vagyok. A magyar torták nagyszerűek, a kedvencem a Dobos. Amikor a Budapesti Könyvfesztiválra utaztam és beléptem a hotelszobámba, a csodálatos kiadóm, a Park egy Dobos tortával és a könyvem magyar kiadásával várt. Milyen remek fogadtatás!

A Dobostorta és a magyar kiadás egyik példánya (forrás: Emylia Hall blogja)

Hogyan írta az első könyvét? Volt valamiféle ütemterve és minden nap dolgozott néhány órát, vagy akkor írt, amikor megjött az ihlet? Hogyan néz ki egy átlagos napja, amikor ír?

Az első regényemet 2007-ben kezdtem írni, amikor egy reklámügynökségnél dolgoztam teljes állásban. Kora reggelente, esténként és hétvégéken írtam, de a folyamat lassú volt, és mindig aggódtam, hogy nem vagyok elég önkritikus, és hogy nem vonom be magam teljesen a folyamatba. Két és fél év után úgy döntöttem, hogy egy évig szabadságra megyek. Ebben az évben eléggé kis lábon éltem, szinte remetévé váltam, néhány hónapig részmunkaidőben dolgoztam egy könyvesboltban és befejeztem a Nyarak könyvét. Az év végén úgy éreztem, hogy mindent beleadtam és attól függetlenül, mi történik később - sikerül-e ügynökséget és kiadót találnom vagy nem - nem bánnám meg az időt, amit a könyv írására áldoztam. Mostanra főállású író lettem, ami igazi kiváltság. Általában reggelente írok, majd délután átolvasom, javítom és szerkesztem amit írtam. Emellett minden nap olvasok, szerintem egy írónak ez alapvető fontosságú. Eléggé szervezett vagyok és szeretek egy terv mentén haladni, betartva a határidőket - ez talán az irodai munkával töltött időszakból megmaradt szokás.

Úgy érzem, hogy a regény fő üzenete, hogy az életben a két legfontosabb dolog a szeretet és az őszinteség, és egyik sem elég a másik nélkül. Mit gondol erről?

Szerintem ez egy remek összegzés.

Kérem említsen meg néhány kortárs és klasszikus regényt, amit igazán szeret!

Kedvelem az ifjúsági regényeket. Szeretem az I Capture the Castle-t Dodi Smithtől, a The Greengage Summer-t Rumer Goddentől és a Hideous Kinky-t Esther Freudtól. A kedvenc kortárs szerzőm Susan Fletcher, aki négy csodálatos regényt írt (Eve Green, Oystercatchers, Witch Light, The Silver Dark Sea). Általában jobban kedvelem a költői, lírai írásokat, melyeknél úgy érzi az ember, hogy igazán közelről ismeri a szereplőket, és ahol a helyszín elragadó és egyedi. Daphne du Maurier Rebecca című könyve az egyik kedvenc regényem, szerettem, ahogyan du Maurier a helyhez kötődik. Cornwall az otthona volt, de éppen úgy könyveinek szíve-lelke is. Ami a klasszikusokat illeti, a Büszkeség és balítélet, az Üvöltő szelek és a Jane Eyre XIX. századi hármasa aligha múlható felül. Először még az iskolában olvastam őket, és azóta is kedvenceim maradtak.

Mit olvasott utoljára és mit olvas jelenleg?

Éppen nekikezdtem a Ghana Must Go-nak, Taiye Selasitól. Egy közelgő vakációra tartogattam, de korábban elkezdtem. Szenzációs! Nagyszerű írás, okos és elegáns. Ezt megelőzően az utolsó regény amit olvastam, a The Black Stallion volt, Walter Farleytól. Ez egyfajta kísérlet volt a blog számára, aminek írtam, az volt a lényege, hogy felfedje, milyen érzés felnőttként újraolvasni egy gyermekkori kedvencet. Lenyűgözött, hogy ugyanannyira élveztem, mint amikor utoljára olvastam - tízévesen.

Olvasott már magyar íróktól? Ha igen, kitől és mit? Vannak kedvencei?

El kell ismernem, hogy nem olvastam még egyetlen magyar írótól sem, de tervezem! Márai Sándor könyve, A gyertyák csonkig égnek az elolvasásra váró könyvek listáján szerepel. Amikor utoljára Budapesten jártam, szereztem egy képeslapot rajta egy Márai-idézettel: "Kávéház nélkül nincs irodalom". Kávéfüggőként és íróként az íróasztalomon tartom, egyfajta szerencsehozó talizmánként.

Emylia Hall az áprilisi Könyvfesztiválon

A Budapesti Könyvfesztiválon említette, hogy hamarosan kiadják a második regényét. Kérem meséljen róla!

A második regényem címe: A Heart Bent Out of Shape (az Egyesült Államokban The Swiss Affair lesz a címe). Svájcban játszódik, a főszereplője egy Hadley nevű brit diák, aki egy évig Lausanne-ban tanul. Olyan emberként érkezik meg a városba, aki korábban nem tapasztalta meg igazán az élet magasságait és mélységeit. Külföldön töltött egy éve minden tekintetben jellemalakítóként hat rá, ahogyan megismeri a szerelmet, a veszteséget és arra kényszeríti, hogy nehéz döntéseket hozzon meg. Imádok utazni és elbűvöl annak vizsgálata, hogyan viselkedünk külföldön - a szabadság amit érzünk, ahogyan újra magunkra találhatunk és beleszerethetünk helyekbe, melyek utána velünk maradnak, azután is, hogy elhagytuk őket. Ernest Hemingway írásainak is nagy csodálója vagyok, ez a könyvben is visszaköszön. Hadley amerikai irodalmat tanul Lausanne-ban, ahogyan én is tettem. Ez történeteink hasonlóságának kezdő- és végpontja is egyben: Hadley svájci egy éve sokkal nagyobb kihívásokat tartogat számára, mint az enyém valaha is.

Vannak ötletei a harmadik regényéhez?

Igen, ami azt illeti, éppen dolgozom rajta. Még nagyon az elején vagyok, úgyhogy nem szeretek róla túl sokat beszélni, de már megvan a cselekmény és a karakterek is.

Mit javasolna valakinek, aki ugyanazt a hatalmas változást szeretné átélni, mint Ön és író akar lenni?

Az egyetlen módja annak, hogy valaki író legyen, az, hogy írjon. Ez nyilvánvalónak és közhelynek hangzik, de igaz. Szerintem őszintén szeretni kell az írás folyamatát, élvezni az időt amit ezzel töltünk. Ha az egyetlen kitűzött cél, hogy kiadják a könyvünket, és magára az alkotás gyönyörűségére nem is gondolunk, az íróasztal mellett töltött órák elvesztegetett időnek fognak tűnni. Ugyanakkor fontos olyanról írni, ami iránt szenvedélyesek vagyunk és amiben hiszünk. Egy regényt megírni hosszú és fáradságos utazás, éppen ezért egy olyan világnak kell lennie, melyben örömmel elveszünk; olyannak amelyért nem sajnálunk vért, verítéket és könnyeket adni. És légy kedves magadhoz! Keress egy jó, nyugalmas és csendes helyet a munkához, a ház egyik sarkát vagy egy könyvtárat! Hallgasd a zenét, amit szeretsz! Igyál finom kávét! Vedd magad körül inspiráló tárgyakkal és emberekkel! Utazz! Fedezz fel! Légy kíváncsi! Ez mind beépül majd a munkádba.

I have read the debuting novel The Book of Summers by Emylia Hall after seeing her at the International Bookfestival Budapest in April and I asked an e-mail interview from her. She was kind enough to give from her time to answer my questions in detail. For the Hungarian version of the interview please click here. Az interjú magyar változatáért katt ide.

Emylia Hall on the Margaret Bridge, Budapest in April, 2013 with the Hungarian Parliament in the back (source: Emylia Hall's blog)

First of all - if it is not too personal - please tell us about your Hungarian roots. How did your mother get to the UK, how did she meet with your father, where do the Hungarian part of your family comes from the country?

My mother was born in England to Hungarian parents (from Budapest and Transylvania), and she met my father when he was training to be an art teacher in her home town. She always felt a very strong connection to Hungary, and so in 1990 she was thrilled to go there for the first time. My dad drove us all the way across Europe (as David Lowe does, in the story) and we enjoyed exploring the country together, my mum, my dad, my sister and I. Those travels inspired the writing of The Book of Summers, and I took great pleasure in reliving my memories of the country - the heat, the landscape, the food - on the page.

Have you ever wanted to learn the language?

I grew up with a few 'baby words' in Hungarian, and as a child always said Good Morning and Good Night in Hungarian too. As a result of our Hungarian holidays I now understand quite a few food-related words... I certainly know my way around a Hungarian menu. While I can't hold a conversation in Hungarian, as a language it feels familiar to me, and if I pass a Hungarian on the street in the UK, even if I only hear one or two words I can recognise the rhythm of the speech and know it for Magyar.

If you think about the word: Hungary, what are the first three things which come to your mind?

Sunshine. Balaton. Paprika.

How often do you come to Hungary?

I've been to Hungary maybe nine or ten times in total. Before my trip for the Budapest International Book Festival the last time was in 2008, a holiday at Balaton. The year before, in 2007, I'd spent a wonderful month at Balaton with my husband, learning to windsurf, sun-bathing, reading, and writing... That was the year that I started writing The Book of Summers. It's a beautiful country, and one that I feel strongly connected with thanks to my childhood travels.

In The Book of Summers the food have a big role. What do you think about the Hungarian cuisine?

I love Hungarian food. At home my mum often cooked with paprika, so I grew up with certain dishes already seeming familiar. I enjoy hearty food, I like spice and heat, and I've a sweet tooth... Hungarian cakes are great, and my favourite is Dobos. When I arrived in my hotel room for the Budapest Book Festival my wonderful publisher, Park, had a Dobostorte waiting for me, along with a copy of my book in its Hungarian translation. What a glorious welcome.

The welcome cake (source: Emylia Hall's blog)

How did you write your first book? Did you have a schedule and you worked a few hours every day or you wrote when the inspiration came? How does an average day of yours look like when you write?

I began writing my first novel in 2007 while working full-time in an advertising agency. I worked in the early mornings, evenings, and on weekends, but progress was slow, and I was worried that I wasn't being self-critical enough, and that I didn't feel 'consumed' enough by the process. So after about two and a half years of that, I decided to take a year out. I lived on a shoestring budget, became something of a hermit, worked part-time in a book shop for a few months... and finished writing The Book of Summers. At the end of that year I felt like I'd given it my best shot, and regardless of whatever happened thereafter - if I found an agent/ publisher (or not) - I wouldn't regret the time I'd spent working on it. These days I write full-time, which is a real privilege. I generally write in the mornings, and then in the afternoon I edit, revise, and do the 'admin' that always seems to build up. I read every day too - I think that's essential for a writer. I am quite organised, and like working to a schedule, and a timing plan - probably a throw-back to my days working in an office.

I think that the main message of the novel is that the two most important things in life are love and honesty and none of these are enough without the other. What do you think about this?

I think that's a very good summation.

Please tell us a few classical and contemporary novels that you like very much.

I enjoy coming-of-age/ childhood stories, so really treasure books such as I Capture The Castle by Dodie Smith, The Greengage Summer by Rumer Godden, and Hideous Kinky by Esther Freud. My favourite contemporary writer is Susan Fletcher - she's written four novels (Eve Green, Oystercatchers, Witch Light, and The Silver Dark Sea) and as a body of work it's entirely beautiful. I tend to favour poetic writing, lyrical and soulful, where you feel you know the characters intimately and the sense of place is seductive and striking. Daphne du Maurier's Rebecca is one of my favourite novels, and I love the way that du Maurier was so concerned with 'place'. Cornwall was her home, but also the heart of all of her books. As to classics, the English 19th trio of Pride and Prejudice, Wuthering Heights, and Jane Eyre is hard to beat. I first read them at school/ college, and they remain favourites until this day.

What did you read last time and what are you reading currently?

I've just started reading Ghana Must Go by Taiye Selasi. It's supposed to be for a forthcoming holiday but I started it early... It's absolutely brilliant. Gorgeous writing, smart, and elegant. Before that, the last novel I read was The Black Stallion by Walter Farley! It was an 'experiment' for a blog that I was writing, to see what it would be like to re-read a favourite childhood novel as an adult. I was amazed that I enjoyed as much as I did the day when I last read it - aged ten.

Have you ever read from Hungarian writers? If yes, from who and what? Do you have favourites?

I must admit that I haven't read any Hungarian writers... but I do plan to! In fact Sándor Márai's novel 'Embers' is on my list of books to read. When I was last in Budapest I picked up a postcard with a quote of his on it - "Kávéház nélkül nincs irodalom" which I'm told means 'without coffeehouses there would be no literature". As both a coffee addict and a writer, I keep it on my writing desk as a good luck charm.

Emylia Hall at the International Bookfestival Budapest in April, 2013

At the International Bookfestival Budapest you mentioned that your second novel is about to be published. Please tell us about this one.

My second novel is called A Heart Bent Out of Shape (in the USA it'll be called The Swiss Affair). It's set in Switzerland, and follows an English student called Hadley, studying in Lausanne for a year. She arrives in the city as a 'clean sheet', a novice, without having experienced any of the real highs and lows of life... Her year abroad turns out to be both formative in every sense, as she encounters love, and loss, and is forced to make difficult, soul-searching decisions. I love to travel, and am fascinated as to how we behave when we're abroad - the freedom we feel, how we can reinvent ourselves, fall in love with places that then stay with us, long after we've left them. I'm also a great admirer of Ernest Hemingway's writing, and this comes through in the book. In Lausanne, Hadley studies American Literature, just as I did. That is where a comparison between our storylines starts and stops however, as Hadley's year in Switzerland is far more challenging than mine ever was...

Do you have ideas for your third novel?

Yes, in fact I'm just working on it now. It's very early days, so I don't like to talk about it too much, but I know the setting, the characters. I know its heart.

What would you suggest to someone who would like to have the same big change in his/her life like you had and wants to be a writer?

The only way to be a writer is to write. That sounds obvious, if not trite, but it's true. I think you have to genuinely love the act of writing, enjoy spending your time at the page - if your only ambition is to be published, without giving thought to the pleasure of creation itself, your hours at the writing desk will feel like little more than graft. It's important to write about something you feel passionate about, and that you believe in, for the same reason. Writing a novel is a long and arduous journey - so it has to be a world that you're happy losing yourself in - that you don't mind giving blood, sweat and tears to. Oh and be kind to yourself. Find yourself a nice spot to work in, where you can have peace and quiet - a corner of your house, or a public library. Play the music you love. Drink good coffee. Surround yourself with inspirational things and people. Travel. Explore. Be curious. It all feeds in to the work. 

A XX. századi amerikai irodalom nagy alakjának talán legismertebb műve az 1925-ös kisregény, A nagy Gatsby, melynek idei, újabb filmadaptációja ad aktualitást. F. Scott Fitzgerald a titokzatos milliomos történetével a '20-as évek amerikai dzsesszkorszakába röpíti olvasóját, ahol tombol az értékeiket elvesztett fiatal gazdagok hedonizmusa.

F. Scott Fitzgerald (1896-1940) amerikai író, ír származású, katolikus szülők gyermeke, a dzsesszkorszak krónikása. Rövid élete alatt néhány regénye jelent meg, valamint novelláskötetei láttak napvilágot. 1920-ban vette feleségül Zelda Sayre-t, egy bíró lányát, aki szintén írói babérokra tört. Ők ketten a kor Amerikájának hírességei lettek, a feleség 1932-ben skizofréniával elmegyógyintézetbe került, később itt is halt meg egy tűzesetben. Fitzgerald egyetemista kora óta súlyos alkoholizmussal küzdött, 1940-ben két szívrohamot követően hunyt el.

A nagy Gatsby az Európa Kiadónál jelent meg újra, Bart István fordításában, a filmhez kapcsolódó új borítóval. A kisregényben Nick Carraway elbeszélésében bomlik ki az 1920-as évek Amerikájában játszódó történet, a korabeli New York nagyra törő épületeivel, a gazdagsággal, az üres nemtörődömséggel, a fiatal felsőbbrendűséggel. Carraway narrációjában felbukkan szomszédja, a titokzatos milliomos, Jay Gatsby, aki hatalmas palotájában fényűző partikat ad, ahol hívatlan vendégek százai tolonganak színes ruháikban, üvölt a zene és ömlik a pezsgő. Mindennek mögöttes célja van: Gatsby vágya visszaszerezni az első világháborús behívó miatt elvesztett, időközben megházasodott szerelmét, Daisyt. Eközben Nick és Jordan Baker golfjátékos között is szövődik valami.

A regény hangulatokat kap el kiválóan, de főleg rövidsége miatt kifejtetlen marad, a karakterek egyike sem eléggé árnyalt, ez különösen fájó a főhős Gatsby esetében. A szerző időnként magát a cselekményt sem közvetlenül, csak innen-onnan származó információkból fejti tovább, ez nem mindig a legélvezetesebb. A könyvet övező közel egy évszázados óriási rajongás miatt belőlem is kiváltott felfokozott várakozásokat nem elégítette ki maradéktalanul és talán éppen emiatt okozott csalódást. A cselekmény tetőpontjától kibontakozó fordulatok megkapóak, ahogyan természetesen a fő feladat is, melyet tökéletesen teljesít a könyv: felhívja a figyelmet a fényűzés mögött meghúzódó ürességre, az emberi értékek elvesztésére, miközben Gatsby fáradhatatlanul űzi romantikus célkitűzését, és igyekszik visszahozni a jelenbe, ami már elmúlt.

Nem az keltett bennem hiányérzetet amit a könyv elmesél, hanem az, ahogyan teszi ezt; a többek által emlegetett magával ragadó stílus rám nem volt nagy hatással, nem kelt igazán életre a regény. Erre számomra is meglepő módon azonban a filmadaptáció nagyon is képes volt. A regény népszerűségének köszönhetően több feldolgozást is megért már, rögtön 1926-ban, majd 1949-ben, 1974-ben és 2000-ben is forgattak belőle filmet. Ezek sorából talán az 1974-es, Robert Redford és Mia Farrow főszereplésével forgatott mozgókép a legnépszerűbb.

A 2013-as feldolgozás megtekintése után kissé még gyengébbnek érzem a könyvet, ha meg is köveznek érte. Mindösszesen ez a második eset, hogy valaha látott könyv-film párosok közül utóbbit hozzam ki győztesnek, érdekesség, hogy ez utoljára a Viharsziget esetében fordult elő, és ebben szintén Leonardo DiCaprio a főszereplő. Természetesen ez nem kizárólag az ő személyének köszönhető, de rögzíteni kell, hogy a színészgárda kitűnően teljesít. A már említett DiCaprio (Jay Gatsby) bármihez nyúl, arannyá változik - ennek fényében különösen sajnálatos, hogy bizonytalan időre fel akarja függeszteni a színészkedést, hogy a környezetvédelemre koncentrálhasson. A számomra amúgy ellenszenves Tobey Maguire (Nick Carraway) is jól teljesít, ahogyan Carey Mulligan, (Daisy) Joel Edgerton (Tom Buchanan) és Elizabeth Debicki (Jordan Baker) is.

A lenyűgöző, gyönyörűen giccses (nem gondoltam volna, hogy ezt valaha leírom) látvány, a remek színészi játék és a hangulatos zene hármasa az, ami élettel tölti meg az amúgy jó alapötletű és fontos mondanivalóval bíró, de számomra nem átütő erejű könyvet. E hármasból is kiemelkedik a zene, telitalálat volt a modern dalok felvonultatása, melyek a jelen, a történet korához hasonló erkölcsi értékekkel bíró rétegének himnuszai, mindezt dzsesszes-szvinges vonásokkal, hangszerelésekkel ötvözve. Ez az egyik legerősebb filmzene amivel valaha találkoztam, olyan előadókat vonultat fel, mint Lana del Rey, Florence and the Machine, Beyoncé, Fergie, Will.I.Am., Jay-Z, Coco O., Emeli Sandé, Gotye, Nero vagy Sia.

A rendezői székben ülő és korábban a Rómeó és Júliát, a Moulin Rouge!-t, vagy az Ausztráliát jegyző Baz Luhrmann nagyfokú alázattal közelített a regényhez, a történetvezetés során folyamatosan megőrizve a könyvhűséget, miközben többször is megemeli képzeletbeli kalapját Fitzgerald előtt, amikor az író szavai gyönyörű képi elemként megjelennek a vásznon is. Mindenki számára több, mint ajánlott tehát a film megtekintése, ez pedig alkalmat adhat egy örök klasszikussá vált könyvvel való megismerkedésre is.

A kötetet köszönöm az Európa Kiadónak!

10/7

F. Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
240 oldal
Európa Kiadó, 2013.
Fordította: Bart István
Eredeti cím: The Great Gatsby

Philip K. Dick Az utolsó szimulákrum című 1964-es sci-fije az Agave PKD-sorozatának 25. kötete, mely a távoli jövő Egyesült Államokjában, illetve az USEA-ban játszódik, hiszen a legújabb tagállam Nyugat-Németország. A vérbeli disztópiában telekinezis, pszichoterápia és időutazás keveredik filozófiai és hatalmi kérdésekkel kiegészülve, szimulákrumokkal és neandervölgyiekkel körítve; mindezt hamisítatlan Dick atmoszférával.

Philip K. Dick (1928-1982) amerikai sci-fi író, a műfaj termékeny és emblematikus figurája, akinek egy sor művét filmvászonra is vitték. A tavalyi A Frolix-8 küldöttét követő regény keretei között sajátos főszereplők kerülnek össze: egy államcsínyt szervező neonáci, egy a zongoráján elméjével játszó művész, egy az elnöknél, azaz der Alténél nagyobb jelentőséggel bíró First Lady és az utolsó praktizáló pszichiáter.

A kötet disztopikus társadalma két rétegre oszlik, tetején a Gék, (Geheimnisträger, azaz titokhordozó) alján pedig a Bék (Befehalträger, azaz parancsvégrehajtó) helyezkednek el, utóbbiak pedig a cselekmény előrehaladtával egyre többet tudnak meg a hatalomgyakorlók igazi természetéről és titkaikról, melynek során a matriarchátus vonásai érvényesülnek. Eközben a Marson telepesek is jelen vannak már, akik mindig máshol felbukkanó, illegális tragacstelepekről szerzett járművekkel távoznak a Földről, szomszédnak pedig szimulákrum-családokat visznek magukkal, hogy imitálják a szociális környezetet, erre egész iparág épült rá.

A regény egy nagy fantáziával és sodró ötletességgel megalkotott történet, negatívuma a rövidsége: nincs idő a megalkotott világ "belakására", javára válna az aprólékosabb kidolgozottság. Mindemellett igen sok szereplő van jelen, akik között gyakoriak a váltások, ezek miatt a cselekmény időnként nehezen követhető, viszont főleg a tetőponttól csavaros, komoly és sorozatos meglepetéseket tartogat olvasója számára, ezzel javítva az olvasmányélményt.

Az utolsó szimulákrum lapjain Dick sokat megvilágít az emberi természetből, a hatalomból és utóbbi gyakorlásának természetéből, hiszen mindig van - sokszor nem is egy - olyan embercsoport, melynek kizárólag ennek megszerzése és megtartása a célja. Ez az üzenet kiegészül egy fantáziadús, a jövőből szemlélt, mostanra már alternatívnak számító világtörténelem vázolásával, illetve a hidegháború jellemző korából előrevetített jövőkép sajátos hangulatával, valamint időutazással, és a már említett telekinezissel, pszichoterápiával, szimulákrumokkal, sőt: az atomháború utóhatásai nyomán kialakult neandervölgyiekkel.

Az első látásra egy óriási és zavaros katyvasznak tűnő jellemzőkből egy komoly üzeneteket hordozó, elgondolkodtató, fantáziadús és szórakoztató disztópiát írt PKD Az utolsó szimulákrummal, pontosan olyat, amelyekért rajongói szeretik és évtizedek óta olvassák, újraolvassák műveit.

A kötetet köszönöm az Agavénak!

10/8

Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum
208 oldal
Agave Könyvek, 2013.
Fordította: Pék Zoltán
Eredeti cím: The Simulacra

Tavaly októberben jelent meg a Libri Kiadónál az újságíró Földes András Erőss Zsoltról szóló kötete, A Himalájánál magasabbra. Az elmúlt napokban a leghíresebb magyar hegymászó élete tragikus véget ért, ezzel a könyv szomorú aktualitást nyert. A javított és egyben bővített kötet a tervek szerint június 7-én jelenik meg.

A kötet szerzője újságíró és emellett hegymászó is, nem mellesleg Erőss Zsolt közeli barátja volt, több nyolcezer méter feletti útjára el is kísérte őt. A könyvet Földes az utolsó, drámai utazás részleteivel egészítette ki, így - sajnos - már Erőss egész életét felöleli a kiadvány. Az E/3-ban íródott elbeszélés hitelesen és részletesen mutatja be Erőss életét, és talán közelebb viheti a laikust a hegymászó életforma elfogadásához, sőt megértéséhez is. Az olvasmányos, fontos üzenetet hordozó és lenyűgöző életutat bemutató kötet egyetlen hiányossága szerkesztetlensége volt, sajtóhibák és értelmetlen mondatok is gyakran előfordultak lapjain, az új kiadásnál lehetőség nyílik ezek orvoslására, méltó emléket állítva korunk egyik magyar példaképének.

Szomorúan és értetlen haraggal telve fogadtam az átlagemberek reakcióit Erőss Zsolt halála kapcsán, melyek akár a "megérdemelte, aki hülye, haljon meg" szintű igazán humánus és empatikus megnyilvánulásokig terjedtek. Lehetne vitatni bárki szenvedélyét, lehetne vitatni bárki életformáját, lehetne vitatni bárki felelősségérzetét saját gyermekei iránt. Tengernyi dolgot lehetne vitatni, de mégis miért kéne? Mi köze bárkinek is ahhoz, hogy más hogyan szeretne élni - és meghalni? Ugye senki nem gondolja komolyan, hogy az ő életében nem találni megkérdőjelezhető döntéseket? Ahogyan mindenkiében, Erőss Zsolt életében is voltak ilyenek. Csak éppen mivel óriási eredményeinek köszönhetően népszerű volt, ezért sokan nem restek lábukat törölni az emlékében. Amikor sikereitől volt hangos a sajtó, úgy emlékszem ennél kevesebben kérdőjelezték meg azt, amit csinál. Nem kifejezetten erkölcsös jellemre vall akkor nekiesni valakinek, amikor már az élők sorában sincs. Mindenki születik valamire. Van, aki megtalálja, hogy mire, van aki nem. Erőss Zsolt megtalálta.

„Ez a derű, ez a megható és naiv elhivatottság volt az, ami népszerűvé tette jóval a hegymászók körein túl is. Megdöbbentem, amikor láttam, a városban járva nemcsak fiatalok, sportemberek ismerik fel, hanem idős asszonyok, öregurak is szorongatják a kezét. Sorsa már nem a hegyekről szólt, hanem arról, hogy mindig van tovább, hogy érdemes küzdeni, hogy van remény. És mindezt hitelesebben közvetítette, mint egy délutáni szappanopera. Nem manír volt csendessége, és hogy közvetlenül, türelmesen viszonyult barátaihoz, hegymászótanítványaihoz, majd később rajongóihoz is. Előadásait ezrek látogatták, mert szavaiból nem saját nagyszerűségének tudata sugárzott, hanem a szeretet az iránt, aminek él. Nem gondolta, hogy valaha tett volna bármit, amivel a többiek fölé kerekedett. Egyszerűen csak élt. Tudta azt is, hogy az élethez hozzátartozik a halál, ezzel lesz kerek a történet. Így most csak annyi történt, hogy Erőss Zsolt teljessé tette életét, felmászott a hegyek közé, és tovább emelkedett a szokásosnál.” /Földes András/

A Férfiak Klubja februári interjúja Erőss Zsolttal, férfias értékekről és világlátásáról

Földes András: Erőss Zsolt - A Himalájánál magasabbra
Libri Kiadó
Javított, bővített kiadás
Várható megjelenés: 2013. június 7.

Idén immár 84. alkalommal rendezik meg június 6. és 10. között az Ünnepi könyvhetet Budapesten és más helyszíneken, melyre a kiadók hagyományosan új köteteket időzítenek. Ahogyan az áprilisi Könyvfesztivál esetében, így most is körbenézünk a kiadók háza táján, szubjektíven kiemelve néhányat a közeljövőben megjelenő könyvek közül.

Lőrinczy Judit: Ingókövek

Az Ad Astra első magyar szerző tollából származó kötete a fiatal jogász bemutatkozó regénye, az Ingókövek. Az a kötet, mely egy különleges utazásra hívja olvasóját a második világháborús Sztálingrádba. A németek és szovjetek több százezer áldozatot követelő csatájáról mindenki hallott már – ám a másik, melyet a város és a halál vívnak egymással, évszázadok óta folyik, és mind a győzelem, mind a vereség lelkekbe kerül. Wilhelm Galler, a magányos mesterlövész életre kelő szobrok és különös látomások között bolyong a néptelen városban; Wolfgang Lindt hadnagy a lelkét elemésztő emlékek elől menekülne, ám Sztálingrád nem ereszti; Galina, a pilótanő a Volga túlsó partjáról száll az elátkozott vidék fölé; a sztálingrádi Vaszilij pedig ismeretlenné vált utcákon kísérti a sorsot – és próbálja lefizetni a végzetét. Négy ember, szembenálló felek, akiket azonban mégis összeköt a közös sors és a láthatatlan gúzs, amelyet Sztálingrád font köréjük. Az Ingókövek a lehető legjobb bemutatkozó kötet, amit egy író kívánhat, a realista háborús kötetek, a második világháború, a fantasztikum és a mágikus realizmus kedvelői körében is megtalálja célközönségét, miközben a realizmust misztikummal, a szépirodalmat szórakoztatással ötvözi. A szerzővel a könyvhéten a kötet bemutatóján és dedikáláson is találkozhatunk. A kötet címéről elérhető linken a könyv 30% kedvezménnyel előrendelhető a kiadó webshopjában.

Jane Rogers: Jessie Lamb testamentuma

Egy fiatal magyar fotós, Gyermán Petra képét felhasználó, figyelemfelkeltő borító mögé bújik az Ad Astra gondozásában megjelenő kötet, mely egy olyan világba visz el, ahol asszonyok és lányok milliói halnak meg, amikor egy terhes nőket támadó vírus elszabadul, és az emberiség sorsa is kockán forog. Isten keze, vagy a tudósok hibája? Az emberi sötétség és pusztítás gyümölcse? Jessie Lamb egy hétköznapi kamaszlány különleges körülmények között: miközben világa összeomlik, idealizmusa és bátorsága arra sarkallja, hogy megtegye a szükséges, hősies lépést, és hozzájáruljon az emberiség megmentéséhez. Vajon Jessie valóban hős? Vagy, ahogy az apja tart tőle, könnyen befolyásolható csitri, aki fel sem fogja tettei következményét? A Jessie Lamb testamentuma a közeljövő, biológiai terrorizmus által visszavonhatatlanul megváltozott világát mutatja meg, és egy rendkívüli fiatal lány döntésének folyamatát, aki a gyermekkorból kilépve azért küzd, hogy az élete – és talán a halála – értelmet nyerjen. A Jessie Lamb testamentuma 2012-ben elnyerte az Arthur C. Clarke-díjat és jelölték a Man Booker-díjra. A kötet címéről elérhető linken a könyv 30% kedvezménnyel előrendelhető a kiadó webshopjában.

Paolo Bacigalupi: Hajóbontók

Az amerikai sci-fi és fantasy szerző második magyarul megjelenő kötete az Ad Astránál, A felhúzhatós lány után. A Hajóbontók egy kegyetlen kaland a jövő világában, ahol az olaj ritka kincs, ám a hűség még annál is ritkább. A Mexikói-öböl partján megfeneklett olajszállító tartályhajókat bontanak alkotóelemeikre az elkeseredett szegények. Egy kamaszfiú, Vézna a könnyűbrigádban dolgozik, és rézkábelek után kutat a roncsok gyomrában, hogy teljesíthesse a kvótát. Amikor azonban egy hurrikánt követően a szerencse egy léket kapott luxushajót vet az útjába, Vézna élete legfontosabb döntése elé kerül: fossza ki a hajót, vagy mentse meg az egyetlen túlélőt, egy gyönyörű és dúsgazdag lányt, aki talán egy jobb élethez vezetheti el, ha sikerül megmenekülniük az üldözőik elől. A Hajóbontók 2011-ben elnyerte a Michael L. Printz-díjat és a legjobb ifjúsági regénynek járó Locus-díjat, valamint 2010-ben jelölték az Andre Norton-díjra. A kötet címéről elérhető linken a könyv 30% kedvezménnyel előrendelhető a kiadó webshopjában.

László Zoltán: Egyszervolt

Az Agave gondozásában jelenik meg László Zoltán regénye, aki 1977-ben született Hatvanban. Hosszú ideje Budapesten él, webszerkesztőként és újságíróként dolgozik. 1999 óta publikál rendszeresen novellákat különböző folyóiratokban, antológiákban; több könyve megjelent már korábban. Az Egyszervolt főhőse Karsa Harlan egy budapesti kórház patológiai osztályán dolgozik, és időnként emlékezetkiesései vannak. E két tény önmagában is beárnyékolja az életét, na meg a nőkhöz való viszonyát. Amikor azonban akaratán kívül belekeveredik a mesehősök leszármazottainak belső intrikáiba, egy csapásra vonzóbbnak tűnik a korábbi józan, unalommal bélelt élete. Csakhogy a normálishoz már nincs visszatérés, ha az ember megtudja, hogy elfeledett gyerekkora egyáltalán nem nevezhető hétköznapinak. Ha iratmániás hétfejű sárkányok, a parlamenti képviselőket manipuláló óriások és legalább két potenciális barátnő teszi kiszámíthatatlanná a mindennapjait. Harlan csak úgy élheti túl az egyre veszélyesebb kalandokat, ha a maga kezébe veszi a dolgok irányítását, és dacolva az ellene szövetkezett erőkkel, fényt derít saját múltjára. A nyomok pedig a mesehősök titokzatos őshazájába, Transzóperenciába vezetnek.

John le Carré: A kém, aki bejött a hidegről

Szintén az Agavénál érkezik a kémirodalom óriásának klasszikusa, annak is 50. évfordulós ünnepi kiadása. A történet szerint amikor Alec Leamas utolsó ügynökét is megölik Kelet-Németországban, a kémet visszahívják Londonba. Leames úgy hiszi, annyi hosszú, sötét és jeges év után végre bejöhet a hidegről. Ám Kontroll, a brit hírszerzés feje mindenáron térdre akarja kényszeríteni a kelet-német kémszervezetet. Terve megvalósításához Leamasra van szüksége, a kémre, akit még egyszer, utoljára visszaküld a hidegbe. John le Carré regényét világszerte a kortárs angol irodalom egyik legnagyszerűbb alkotásaként tartják nyilván. A kiadó a regényt megjelenése 50. évfordulója alkalmából Falvay Mihály klasszikus fordításában adja közre ismét. A kötet ezen felül tartalmazza még a szerző két új írását is: az egyiket a nagy sikerű film létrejötte kapcsán írta, a másikat pedig annak alkalmából, hogy a regény fél évszázada jelent meg és vált a műfaj talán legnagyobb klasszikusává.

Robin Sloan: Penumbra úr nonstop könyvesboltja

Robin Sloan Michiganben nőtt fel, manapság San Francisco és az internet között ingázik. A magyarul a Gabo kiadónál megjelenő kötet főhősét, Clay Jannont, a kezdő San Franciscó-i webdizájnert a Nagy Recesszió kiveti pályájáról – hogy a véletlen szerencsének, a puszta kíváncsiságnak és a majmokéval vetekedő létramászási tehetségének köszönhetően Penumbra úr nonstop könyvesboltjának éjszakai műszakjában kapjon új állást. De néhány nap múltán Clay gyanítani kezdi, hogy ez a bolt még annál is rejtélyesebb, mint amit az elnevezése sugall. Kevés vevő jön, de ők visszatérően, és ők sem vásárolnak semmit, hanem obskúrus köteteket „kölcsönöznek ki” az üzlet eldugott sarkaiból, valamilyen bonyolult, régóta fennálló rendszer szerint, amelyet a gnómszerű Penumbra úr irányít. Lehet, hogy a bolt csak fedőszerv? Clay hamarosan belekezd a vásárlói szokások átfogó elemzésébe, és a barátait is bevonja a felderítő munkába. Ám amikor Penumbra úr elé tárják a felfedezéseiket, kiderül, hogy a titkok messze a könyvesbolt falain túlra vezetnek. A Penumbra úr nonstop könyvesboltja pontosan azt adja, amit ígér: egy világot, amelybe be kell lépnünk és amelyet nem akarunk elhagyni.

Junot Diaz: Oscar Wao rövid, de csodálatos élete

Az Így veszíted el című novelláskötet után a Cor Leonis a dominikai-amerikai Junot Díaz egyik regényét jelenteti meg. A főhős Oscar aranyos, de súlyos személyiség: egy elhízott, sci-fi imádó, könyvmoly fiú. Ráadásul New Jersey-i gettóba szakadt dominikai család sarja, ami hátrányos helyzet a köbön. Az álma, hogy a dominikai Tolkien legyen, és persze, hogy megtalálja az igaz szerelmet. Sajnos Oscarnak a saját egyéniségén kívül egy komoly akadály állja útját: a fukú, vagyis az átok, amely nemzedékek óta sújtja családját, azóta, hogy nagyapja nemet mondott Trujillónak, a véreskezű és véresszájú diktátronak, amiért súlyos árat fizetett. A regény több idősíkon és több mesélőn keresztül követi nemcsak egy család történetét, de Dominika modern történelmét is, érdekes és megkapó szereplőkön keresztül ábrázolja az életet egy olyan véres diktatúrában, amely embertelen és emberellenes volt. Junot Díaz regénye egyedi hangjával, az irodalmi stílusok ötvözésével derűsen előadott, de szívszorító történetével rengeteg díjat és elismerést begyűjtött, többek között a Pulitzer-díjat is.

Robert Musil: A tulajdonságok nélküli ember I-III.

A klasszikus mű 1977-es és 1995-ös kiadását követően most újra megjelenik az Európánál. A háromkötetes, közel kétezer oldalas, befejezetlen monstrumot illetően az olvasói vélemények igen változatosak: utálattól a lelkes imádatig terjednek. A könyv első kötete a harmincas évek elején jelent meg, azóta Robert Musil főművét egyre-másra Joyce Ulysses-éhez és Proust regényfolyamához hasonlítgatták. Húsz évig, éppen a két világháború közé eső két évtizeden át dolgozott Musil a könyvön. A regény cselekménye 1913–14-ben, a világháború küszöbén álló császári Bécsben játszódik, ennek a mindenestül múlttá váló világnak gyilkos iróniájú leleplezésével fokról fokra eljut Musil a XX. század első felének egész szellemi felülbírálásáig. A regény főhőse, Ulrich, „a tulajdonságok nélküli”, a semmivel sem azonosuló, mindent megkérdőjelező ember azonban, ellentétben sok más regényhőskortársával és -utódjával, nem esik áldozatul a korszak kafkai „perének”, személyisége, érzelmei fölött állandóan megőrzi uralmát a racionális intellektus, és ennek a racionalitásnak a segítségével próbálja megtalálni az emberlét új lehetőségét. Musil regénye nem alkalmi kikapcsolódásra szolgáló olvasmány, hanem akár hónapokra-évekre szóló, újra meg újra megkísértő szellemi kaland. A századelő Monarchiájának társadalmi panorámáját nyújtó, helyenként szatirikus, a múlt századi realizmus hagyományait az esszével egybeolvasztó műben egy új, sajátságos filozófia megteremtésének igénye munkál. A regény jelképes cselekménye a körül forog, hogy egy eszme kerestetik, melynek fényében az osztrák császár uralkodásának hetvenedik évfordulóját méltóan meg lehetne ünnepelni. A mű enciklopédikus kultúrkritikát nyújt, és a relativitáselmélet, illetve a kvantumfizika irodalmi párjának tartják.

Tóth Krisztina: Akvárium

A Magvető Kiadónál jelenik meg az 1967-es születésű Tóth Krisztina könyve, aki 1986-ban érettségizett a Képzőművészeti Szakközépiskola szobrász szakán, majd 1993-ban szerzett diplomát az ELTE Bölcsészkarán. A kiadónál több kötete is megjelent korábban, utoljára 2011-ben a Pixel. Az írónő új regényében mindenki árva. A negyvenes évek végén örökbefogadott kislány, a nevelőszülei, a saját gyereke, a férje, az összes rokona és ismerőse: kivétel nélkül mindenki a szeretethiányt tekinti az elfogadott, az egyetlen megélhető állapotnak. Ezek az emberek egy lepusztult, málló vakolatú, főzelékszagú gangon tengetik küzdelmes életüket, karnyújtásnyira a nyomortól, fényévekre a normálisnak gondolt léttől. Mégis, az elfojtott érzelmek és indulatok olykor-olykor feltörnek, és ezek a kitörési pontok sorsfordító pillanatokat eredményeznek. Ez a nyomasztó és szűk, de egyben átlátszó világ maga az akvárium. Tóth Krisztina kiváló arányérzékkel keveri a naturalizmust, az iróniát és a fekete humort, „hétköznapi katarzissal" tisztítja meg múltunknak ezt a nehezen feldolgozható, a kollektív tudattalant erősen befolyásoló szakaszát.

Arthur Madsen: Five - Az új generáció

A magyarul a Budapesti Könyvfesztiválra megjelent Nyarak könyve az elsőkönyves Emylia Hall regénye, aki személyesen mutatta be művét a rendezvényen. A főhős Erzsébet, egy angol-magyar nő, aki felnőttként egy tragikus hírt követően, egy fotóalbum segítségével idézi fel hét, Magyarországon töltött nyár emlékét, örömét, és az utolsó óriási bánatát.

Emylia Hall (1978-) brit apa és magyar anya gyermekeként látta meg a napvilágot Devonban. A York Universityn és szülővárosában tanult, majd évekig egy ügynökségnél dolgozott. Két Franciaországban töltött tél indította el az írás útján, visszatérítve őt kedvelt gyermekkori elfoglaltságához. A Nyarak könyve az első regénye, az írónő áprilisi budapesti élményeiről saját blogjában is beszámolt. A kötet igényes kivitelezésű, keményfedeles, fűzött, a gyönyörű és történethez illő borító pedig megragadja a tekintetet és felkelti a figyelmet.

A könyv főhőse Elisabeth Lowe, aki kilenc évesen, a '90-es évek elején először látogat szüleivel Magyarországra, pontosabban a Balatonhoz, ahonnan azonban csak édesapja, David tér vele vissza Angliába: anyja, Marika nem tart velük. Ez nagy törést okoz Erzsi életében, ám 16 éves koráig minden nyáron legalább 1-2 hetet hazánkban tölt Marikával, annak új párjával, a festőművész Zoltánnal, a Pilisben, Esztergomhoz közel. Az itt töltött hetek során a szomszéd fiú, Tamás képében talán az első szerelem is felbukkan Erzsi életében. A kötetben életrajzi elemeket is jócskán használt a szerző: vegyes házasságba született gyerek, képzőművész szülő, magyarországi utazások.

A Nyarak könyve nagyon női regény, Hall remek és elsőkönyves szerzőként dicséretesen egységes stílusban mesél a '90-es évek sajátos Magyarországáról, annak vad természetéről, egzotikumáról; teszi mindezt érzékletesen, magyarok számára nem meglepően ételekkel hangsúlyos szerepben. A kötet lapjain már-már országimázst javító és étvágygerjesztő módon sorjáznak a jobbnál jobb ételek és italok, van itt minden: rántott hús, lángos, főtt kukorica, sült kolbász, somlói galuska, gulyásleves, görögdinnye, paradicsom, paprika, Unicum, Tokaji.

Emylia Hall (forrás: El País)

Erzsi évről évre változik a történetben, ahol a címhez hűen a nyarak kapják a hangsúlyos szerepet, de időről időre az évek Angliában töltött nagyobbik részéről is értesülünk. Az első és az utolsó magyarországi látogatásakor Erzsi a Balatonhoz utazik: ez tragikus keretbe foglalja a kötetet és a főhős gyermekkorát, hiszen mindkét évben nagy megrázkódtatás éri őt. A történet két idősíkban és szálon halad előre, Elisabeth felnőttként, Marika halálakor a Magyarországról kapott Nyarak könyvét lapozgatva idézi fel a gyermekkori magyar nyarak napjait. Az emlékek közti utazás során pedig nem csak Erzsi, de Elisabeth is változáson megy keresztül.

Ahogyan arra Hall is felhívta a figyelmet a könyvbemutatón, szerinte "a tökéletlen emberek érdekesebbek". Ez visszaköszön a kötet lapjain is, hiszen a szereplők emberiek, hibákkal, a cselekmény hátterében pedig súlyos titok lapul, mely csak a mű tetőpontján bomlik ki. Nem csak a karakterek emberiek, de nagyon emberi érzéseket képesek kiváltani az olvasóból, időnként egyenesen utáltam Marikát, Davidet, sőt Erzsit is tetteikért, hogy kit mikor és mennyire, arról inkább nem szólnék, kerülve a spoilerezést. A főhősök döntései dühöt ébreszthetnek, mindenesetre erősen vitathatók és ettől nagyon emberiek és életszerűek.

A Nyarak könyve arról mesél, hogy az életben a két legfontosabb dolog a szeretet és az őszinteség, önmagában egyik sem elég a másik nélkül: hiába szeretünk valakit, ha nem vagyunk hozzá őszinték, és hiába mondunk igazat, ha nem szeretünk eléggé. Ha a főhősök kezdettől fogva őszinték lettek volna, akkor ahogyan azt a szerző megfogalmazta, a könyv is sokkal rövidebb lett volna, de fogadjuk meg a tanácsot - jó eséllyel úgysem születik életünkről könyv - inkább szeressünk és legyünk őszinték. Mindig.

A kötetet köszönöm a Park Kiadónak!

10/9

Emylia Hall: Nyarak könyve
344 oldal
Park Kiadó, 2013.
Fordította: Mesterházi Mónika
Eredeti cím: The Book of Summers

Az elsőkötetes Lőrinczy Judit Ingókövek című misztikus-történelmi regénye a június eleji Budapesti Könyvhétre érkezik a kortárs külföldi sci-fire specializálódott Ad Astra kiadó első magyar regényeként. Egy magyar szerző könyvének kiadásával kivételt tettek a kiadó gyakorlatában, az Ingóköveket olvasva döntésük több, mint érhető.

Lőrinczy Judit (1982-) Szolnokon született, azóta élt Szegeden és Pécsett, ahol jelenleg is él, jogászként dolgozik. Szabadidejében több mint egy évtizede ír főleg fantasy történeteket, emellett fest is. Érdekli a történelem és a fantasztikum egyaránt, fantasztikus irodalmi novellái fanzinokban, magazinokban (Galaktika) és antológiákban jelentek meg. 2009-ben Negyvenhárom másodperc című, az Eyebrow Productions pályázatára írt, öt perces színművét Londonban mutatták be.

Az Ingókövek, mely harmadik regénykézirata, és egyben első megjelenő kötete, ötvözi a háborús regényt a mágikus realizmussal, a szépirodalmat a misztikummal. A cselekmény ideje 1942, a helyszín pedig Sztálingrád, ahol a második világháborúban összecsapó német és szovjet hadsereg véres küzdelme folyik, mely valósággal megidézi a Földön a Poklot. Az a csata ez, mely sok szempontból fordulópontot jelentett a világháború történetében, egyben az első igazi városi harc is volt, ami megváltoztatta a hadviselést, illeszkedve a második világháború jelentőségébe: a csatákat a harcterekről bevitte egy sokkal több áldozattal és nagyobb pusztítással járó közegbe, a városok utcáira.

A történetnek öt főszereplője van, a nézőpontok folyamatosan változnak attól függően, hogy épp kinek a szemszögéből látjuk az eseményeket. Wilhelm Galler mesterlövész a városban bolyong, újabb és újabb búvóhelyeken húzza meg magát, tizedelve az ellenséges katonákat; Wolfgang Lindt hadnagyot egy embertelen mészárlás emlékképei nem engedik szabadulni; Vaszilij Nyikolajevics Petrosenko, a sztálingrádi munkásból lett katona a már régen nem ismerős utcákat rója, ellátmányt szállítva bajtársainak; Galina Kazacsova mezőgazdasági pilótanőből lett katona pedig időről időre a magasból tekint le, a városra szórva halálos szállítmányát.

Arra a Sztálingrádra, ami a kötet ötödik főszereplője, meg-megszólítva a másik négyet, a széllel suttogva, egészen sajátos, baljós érzést keltve az olvasóban. Lőrinczy elsőkönyves szerzőként sokkötetes írókat megszégyenítően gördülékeny, megragadó és szuggesztív stílusban szövi a történetet, elképesztően erős hangulatot teremtve. A könyv feleleveníti az Ellenség a kapuknál, vagy a Sztálingrád atmoszféráját, miközben feltárja előttünk a szenvedő várost, a leomlott házakkal, a meredező falakkal, a vak szemgödrökre emlékeztető ablakokkal, a bombatölcsérekkel, a csontig hatoló hideggel, az egymás hegyén-hátán heverő hullákkal, a dermesztő szürkeséggel.

A kötet lapjain Sztálingrád a cselekmény során is előbukkanó Dante poklát kellemes hellyé varázsoló várossá válik, ahol a lövések és robbanások nyomán vér, sár és emberi testrészek röpködnek a levegőben; házak temetnek maguk alá embereket; és ellenséges mesterlövészek lapulnak a romok között. Olyan háború ez, ahol a frontvonal akár egy-egy küszöb is lehet, hiszen a harc nem házak, de nem ritkán emeletek, lakások, sőt, helyiségek elfoglalásáért folyik.

Az Ingókövek már realista atmoszférateremtésével, "egyszerű" háborús regényként is maradandót nyújtana, de az időnként felbukkanó misztikum, ami az utolsó néhány tíz oldalon, majd a történet csúcspontján kiteljesedik, olyan síkot ad a történetnek, mely a zseniális könyvek sorába emeli a kötetet. A lapokon a négy hús-vér szereplő múltja is előkerül, főleg Lindt és Vaszilij esetében, akik a fő ellenpólusokat is alkotják: a háborúmentes, normális élet boldog pillanatai ezek, kiegészülve Lindt bűnös emlékeivel.

Lőrinczy Judit (forrás: Ad Astra)

A messzemenően szórakoztató, bivalyerős hangulatteremtés mellett három igazi erőssége van a könyvnek. Ahogyan a szerző az Utószóban is megfogalmazza, ő nem ítélkezik, csak mesél, a szereplők lelkére fókuszál tetteik megítélése helyett; nem bíró, csak krónikás. A másik jelentős erény a történelmi hitelesség: nemcsak a szerző alapos felkészülése, de a téma szeretete is meglátszik a végeredményen. Nagyon pontos a helyzet lefestése, amit valós események (Bjelaja Cerkov-i mészárlás) és valós személyek (Vaszilij Grosszman, Vaszilij Zajcev) is színesítenek. Ezt erősítik más jelenségek, kezdve a náci német pártlap, a Völkischer Beobachter többszöri megemlítésével, egészen a hihetetlenül fontos szóhasználati kérdésig: a szovjetek fasisztázzák a németeket, akik magukra ehelyett a "náci" és a "nemzetiszocialista" kifejezést alkalmazzák. Végül pedig Lőrinczy már a történetben is, de az Utószóban végképp egyenlőségjelet tesz a két emberellenes rendszer, kommunizmus és nácizmus, Sztálin és Hitler közé, ahogyan azt minden jó érzésű, a történelmet egy kicsit is ismerő, pláne véleményformáló embernek tennie kellene.

Az Ingókövek a lehető legjobb bemutatkozó kötet, amit egy író kívánhat, a realista háborús kötetek, a második világháború, a fantasztikum és a mágikus realizmus kedvelői körében is megtalálja célközönségét, miközben a realizmust misztikummal, a szépirodalmat szórakoztatással ötvözi. Nem lehet szó nélkül elmenni a kötet gyönyörű kivitelezése mellett, a történethez illő és magával ragadó borító Havancsák Gyula munkája. A könyv nemcsak külföldi kiadások serege, de egy a történethez hű és igényes filmfeldolgozás után is kiált. Az Ingókövek a legalapvetőbb misztikum jelenlététől ódzkodóknak is bátran ajánlható, hiszen amikor természetessé válik, hogy jó szándékú, életerős emberek egymást irtják, nem is olyan irreális néhány beszélő szobor, vagy egyéb megmagyarázhatatlan jelenség.

Az előolvasás lehetőségét köszönöm az Ad Astrának, a kötet 30% kedvezménnyel előrendelhető a kiadó webshopjából.

10/10

Lőrinczy Judit: Ingókövek
456 oldal
Ad Astra Kiadó, várható megjelenés: 2013. június 6.

Scott Westerfeld Behemót című könyve az ifjúsági és sci-fi író kitűnő trilógiaindítóját, a Leviatánt követi, a 2010-es kötet az áprilisi Könyvfesztiválra jelent meg magyarul az Ad Astránál. A hangulat ugyanolyan lebilincselő, a történet épp olyan izgalmas és fordulatos, de a magával ragadó világ tovább tágul: főhőseink útja ezúttal Isztambulba vezet.

A Behemót cselekménye ott folytatódik, ahol a Leviatáné véget ért, akik még nem olvasták, ezt a bekezdést hagyják ki az enyhe spoilerek miatt, de a bejegyzés többi szakaszát nyugodt szívvel olvashatják (esetleg tegyenek inkább így az első kötettel, vagy az azt ismertető fent linkelt bejegyzéssel). A történet szerint az Alpokból való sikeres megmenekülést követően az átépített Leviatánon Sándor, Deryn, Volger gróf, Dr. Barlow és a többiek együtt Konstantinápoly, azaz az Oszmán Birodalom fővárosa, Isztambul felé tartanak, mely hatalom a barkácsok és darwinisták között őrlődik, halogatva a kiteljesedő világháborúba való belépést. Útjukat azonban nem kisebb meglepetés, mint egy új fegyver, a Tesla-ágyú nehezíti, és ez még csak a kezdet.

A cselekmény tehát ezúttal keleti környezetben, az isztambuli bazárok, utcák és kávéházak forgatagában bonyolódik, miközben az ifjúsági regény főhőseinek útja többször is elválik egymástól, hogy aztán újra találkozzanak, miközben izgalmas és veszélyes kalandokba keverednek.

Az író szereplőin keresztül határozottan állást foglal a háború ellen, nevelő feladatot is ellátva ezzel: főhőseink eredetileg ellenséges oldalon állnak, mégis barátok lettek, jól példázva ezzel, hogy a háborúban ellenségnek számító emberek éppen olyanok, mint mi. A Behemótban egy fokkal több a háború közvetlen hatásainak bemutatása is, olykor halálesetek formájában, melyek ugyan a főszereplőket nem érintik, de Sándort - és ezáltal a fiatal olvasókat is - többször gondolkodóba ejtik a miérteket illetően.

Az újdonság erejét leszámítva a második kötet semmiben sem marad el az elsőtől, a történet talán ha lehet, még izgalmasabb, köszönhetően a helyszínnek, a gazdag színekkel, szagokkal, behatásokkal ábrázolt Isztambulnak, az Európa és Ázsia, valamint a barkácsok és darwinisták határán egyaránt egyensúlyozó birodalom fővárosának. Annak a helynek, ahol egyre nyilvánvalóbb az erősödő német befolyás, legyen szó újságokról vagy barkács szerkezetekről. A kötetben az új karakterek (Zaven, Lilit, Eddie Malone, Nene) mellett új teremtmények is megjelennek, barkács és darwinista oldalon egyaránt: éleslátó lóri, behemót, harci elefánt, gólem.

A borító (Vass Richárd) és az illusztrációk (Keith Thompson) a Leviatánhoz hasonlóan a Behemótban is ámulatba ejtőek, az amúgy is igen színvonalas könyvhöz képesek még hozzáadni. A tervek szerint még az idén érkezik a trilógia befejező kötete, a Góliát. Azé a sorozaté, mely bátran ajánlható azoknak, akik saját gyerekeiknek, serdülő rokonoknak vagy barátok gyerkőceinek értékes, tartalmas, hangulatos, és nem utolsó sorban nagyon izgalmas olvasmányt szeretnének adni. Ők jól teszik, ha a trilógiára gondolnak, csak aztán ha beleolvasnak, vigyázzanak, nehogy inkább megtartsák maguknak a könyveket.

A kötetet köszönöm az Ad Astra Kiadónak!

10/10

Scott Westerfeld: Behemót
592 oldal
Ad Astra, 2013.
Fordította: Kleinheincz Csilla
Eredeti cím: Behemoth