Stephen Koch 1994-ben megjelent, magyarul 2000-ben a XX. Század Intézet gondozásában kiadott, Kettős szerepben – Az értelmiség elcsábítása című könyvében a XX. század elejétől, pontosabban 1917-től, egészen a második világháború végéig tekinti át a szovjet kémek, kettősügynökök világát rendkívüli aprólékossággal. Koch a németországi mellett az amerikai és a brit közéletben fel-feltűnő alakokra is kitér, valamint a spanyol polgárháború szerepét és funkcióját is kifejti.

A könyv szerkezete Willi Münzenberg alakja köré strukturálódik, azé a Münzenberg köré, akiről manapság viszonylag keveset hallani, és akinek holttestét 1940 őszén találták meg egy franciaországi erdőben. Münzenberg baloldali értelmiségi volt, a két világháború közötti Európa meghatározó alakja, aki az 1920-as évektől kitartó és elszánt munkával építette ki, majd állította a sztálini politika szolgálatába hálózatát, amely a politikai, a kulturális, azon belül is kifejezetten az irodalmi életben volt hivatott népszerűsíteni és igazolni a Szovjetuniót, Sztálin diktatúráját.

Münzenberg mellett Otto Katz, Karl Radek és mások tevékenységét is kifejti Koch, köztük neves értelmiségiekét is, mint Ernest Hemingway, André Gide vagy John Dos Passos. A különféle könyvek, újságok, színházak komolyan és rendkívüli alapossággal megszervezett propaganda útján kifejtett befolyásuk volt hatással a művészetekre és a politikára is. A Szovjetunióval rokonszenvező értelmiségiek mellett kiterjedt ügynökhálózat is kiegészítette a rendszert, olyan tagokkal, mint Noel Field, Alger Hiss, Kim Philby, Theodore Maly, azaz Mály Tivadar, vagy a cambridge-i csoport tagjai. Mellettük a Kreml hölgyeinek is nevezett női ügynökök is tevékenykedtek, akik minden eszközzel céljaik elérésére törekedtek.

A rendszerben egy sajátos csoport, a „magyar maffiózók” nyújt szomorú vonatkozást, köreikben olyan tagokkal, mint a már említett Mály Tivadar, vagy Alpári Gyula és Louis Gibarti. A történet másik magyar vonatkozása Károlyi Mihály alakja, aki a Világbizottság a Német Fasizmus Áldozatainak Megsegítésére vezetője volt, és szintén együttműködött Münzenberggel. Münzenberg és társai tevékenységük során az „igazságért hazudtak”, a legkülönfélébb elméletekkel és a mesék sorába illő történetekkel igazolták Sztálin véres országlását, a Szovjetuniót dicsérve. Ennek egyik legjobb példája, hogyan „adták el” a szocialista tudomány ragyogó győzelmeként a Moszkva-Volga csatorna építését, melynek során Szolzsenyicin becslése szerint kizárólag 1931-32 telén közel százezer kényszermunkás tűnt el, fagyott halálra vagy pusztult el ebben az iszonyatos szurdokban, a megerőltető munkától.

Propagandájuk sikerének másik kiváló példája a Sacco és Vanzetti per, valamint a körülötte kialakuló hisztéria, melynek során tényleges, anarchista bűnelkövetőkről sikerült elhitetniük a világközvéleménnyel, hogy ártatlanul kivégzett kommunistákról van szó, véres, több halálos áldozatot követelő tüntetéseket és dühödt felvonulásokat okozva. Az antifasiszta hálózat szintén egy olyan szerveződés volt, melyet szovjet propaganda terjesztésére használtak. Ez egészen Hollywoodig is elért, a Hollywoodi Náciellenes Liga is komoly tevékenységet fejtett ki, olyan írókkal, forgatókönyvírókkal soraikban, mint Dashiel Hammett, vagy Lillian Hellman. Koch könyvének talán egyik legerősebb szakasza a berlini Reichstag-tűzzel foglalkozik. Ebben kiderül, hogy a tűzesetet követő, Dimitrovot és társait érintő kirakatper a két nagyhatalom, a Szovjetunió és a náci Németország megegyezésén alapszik, titkosszolgálataik már hosszú évekkel a Molotov-Ribbentropp paktum, azaz 1939 előtt együttműködtek. Mind Sztálinnak, mind pedig Hitlernek szüksége volt egy ellenségképre belpolitikájuk igazolásához, ezt a fantomot egymásban találták meg.

Hitler és Sztálin (forrás: Markville History)

A Dimitrov-per célja voltaképpen az SA-nak és vezetőjének, Ernst Röhmnek a lejáratása volt, mely szervezet mind a kommunisták, mind pedig Hitler számára egyre terhesebb volt – utóbbi hatalmát is egyre inkább fenyegette, aki kénytelen volt választani az SA és a német hadsereg között. Utóbbi mellett döntött, ez a döntés a hosszú kések éjszakájában csúcsosodott ki. Az 1930-as évek közepén a két totalitárius hatalom azt mutatta, hogy gyűlölik egymást, valójában tárgyalásokat folytattak egy szövetség kialakításáról annak érdekében, hogy a jövőben kitörő háborúban minél előnyösebb pozíciót foglaljanak el. Az antifasizmus jegyében folytatott harcot a két hatalom titkosszolgálata arra használta, hogy egymást lássák el a belső ellenségekről szóló dezinformációkkal. Sztálin a Gestapót használta fel, hogy lejárassa és likvidálja Tuhacsevszkij marsallt és a Vörös Hadsereg tábornoki karát, Hitler pedig a Komintern és Münzenberg vezette tevékenységet aknázta ki, hogy lejárassa és likvidálja Röhmöt és az SA-t. Alkujuk fedőszerve az antifasizmus volt, mely azonban ennek hatására gyökeret eresztett a közbeszédben, és folyamatos felemlegetése nem engedi kipusztulását onnan.

Koch arra is rámutat, - ahogyan azt Benoist is tette Kommunizmus is nácizmus című művében – hogy a két hatalom hogyan hatott egymásra. Hogyan nyújtott példát Sztálin 1936-38-as párton belüli tisztogatásához – melynek egyébként a kötet legtöbb szereplője áldozata lett – a Hitler szervezte hosszú kések éjszakája; vagy hogyan váltak a világtörténelem első kényszermunkatáborai, a hírhedt szovjet Cseka-táborok a későbbi náci haláltáborok előképeivé. A spanyol polgárháború is tipikus sztálini teljesítmény volt, melyet ravasz tervezés előzött meg, és siker koronázott. A diktátor célja nem a Spanyol Köztársaság győzelme volt, hanem annak egy olyan geopolitikai játszmában való felhasználása, amely valójában a spanyol vereség megszervezését jelentette. Ez a politika a Népfront hazugságrendszerének csúcspontja volt. Sztálin azért akarta birtokba venni a spanyol kormányt, hogy nehogy ne a sztálinista baloldal birtokolja azt. Azért akarta a megszerezni az ellenőrzést a spanyol kormány felett, mert úgy vélte, hogy ezzel egy új játékost teremthet az európai politikai színtéren. Egy kommunista Spanyolországgal akarta fenyegetni Hitlert, ezzel elhárítva az orosz határokat fenyegető veszélyt, nyugat felé fordítva a német diktátort.

Willi Münzenberg (forrás: Gedenkstätte Deutscher Widerstand)

Koch könyvét Willi Münzenberg halálának körülményei zárják keretbe, ezzel egyfajta könnyedebb, már-már krimis vonulatot vonva be a műbe. A Kettős szerepben rendkívül fontos és gondolatébresztő kötet, nagyfokú részletességgel mutatja be a szovjet kémek működését Európa országaiban és az Egyesült Államokban. Időnként azonban már túlságosan is alapossá válik, kissé elveszve a részletekben, ezt mutatja terjedelme is, valamint szerkezeti felépítése sem letisztult, körkörösen haladva újra és újra visszatér egyes témákhoz, melyek kissé átláthatatlanná teszik és szerkesztetlenség látszatát sugallják.

Mindezen – inkább formai – hibák ellenére Koch könyve nem csak azért fontos, mert részletesen bemutatja a nyugati szovjet kémtevékenységet, hanem mert nagy horderejű történelmi események, így a Sacco-Vanzetti per, a Dimitrov-per, vagy a spanyol polgárháború valós mozgatórugóiról rántja le a leplet. Ami pedig a legfontosabb: megvilágítja azokat a mögöttes okokat, melyek az antifasiszta harc meghirdetéséhez vezettek, ahhoz a harchoz, mely napjainkig is tart, sztálinista béklyóban tartva a közbeszédet. Azt a közbeszédet, melynek megváltoztatását Tony Judt is oly hevesen sürgette utolsó, Balsors ül e tájon című könyvében, nem véletlenül.

10/8

Stephen Koch: Kettős szerepben - Az értelmiség elcsábítása
496 oldal
XX. Század Intézet, 2000.
Fordította: Berényi Gábor
Eredeti cím: Double Lives - Stalin, Willi Münzenberg and the Seduction of the Intellectuals