A Pendragon-legenda az egyik kedvenc könyvemmé vált, olvasása óta tervben volt egy újabb kötet elolvasása, a Szerb Antal életmű megismerésének jegyében. Ennek apropóján került az idei várólista csökkentés tizenkettes mezőnyébe az Utas és holdvilág, amiről nem mondanám, hogy nem jó, de egyelőre előbbi maradt a kedvenc.

Szerb Antal (1901-1945) budapesti, asszimilált zsidó családba született. Katolikus neveltetést kapott, magyar-német szakon diplomázott, majd költőként, íróként, fordítóként és irodalomtörténészként dolgozott. 1944-ben behívták munkaszolgálatra, a balfi kényszermunkatáborban hunyt el, jelenleg a Fiumei úti Nemzeti Sírkertben nyugszik.

Az 1937-ben megjelent regény főhőse egy férfi, az "utas", aki házasságát követően Olaszországba utazik nászútra, ám itt gyakorlatilag véletlenül megszökik fiatal feleségétől és ifjúságát felidézve utazgatni kezd, miközben arra a kérdésre keresi a megnyugtató választ, hogy ki is ő valójában. A regényt a már említett A Pendragon legenda miatt vettem a kezembe, ugyanis az túlzás nélkül lenyűgözött. Mivel általában az Utas és holdvilág kedveltségben túlszárnyalja előbbit, így nem meglepően óriási várakozással álltam neki az olvasásnak, de ennek ellenére, vagy éppen ezért egy kicsit csalódtam benne.

Nem fogott meg annyira, mint vártam, bár kétségtelen, hogy nagyon jól megírt és megvan a maga hangulata, főleg nehezen lehűlő, nyári, tücsökszóval és friss szellővel tarkított estéken olvasva. Annak ellenére, hogy időnként untatott a könyv, remek mondatokat és leírásokat is ad olvasójának, seregnyi gondolatot lehet belőle idézni, mely bizonyítja, hogy Szerb mennyire jól és pontosan ismerte az embereket és lelküket, férfiakat és nőket egyaránt.

Szerb Antal (1901-1945)

Olvasás közben igyekeztem minél kevesebb figyelmet szentelni annak, hogy a kötetben gyakran említik az Ulpius-házat, mely a főszereplőhöz közel álló, két ifjúkori barát nevéről kapta a nevét: ők egy testvérpár, név szerint Ulpius Éva és Ulpius Tamás. Évekkel ezelőtt, amikor az azonos nevű kiadó a kötetből kölcsönözte a nevét, az ilyen-olyan szórakoztató kiadványok mellett kortárs és klasszikus szépirodalmat is bőven adott ki, ezzel igazolva névválasztását. Aki utazik metrón, olvas híreket vagy esetleg könyveket is, az tudja, hogy manapság ez sajnos már koránt sincs így. Ulpiusékról olvasva akármennyire is küzdöttem ellene, újra és újra bevillant egy-egy vértől csöpögő vámpírfog, szado-mazo szexjelenet vagy Szepesi "Teprűdvagyénőszinte" Niki úszódresszben fetrengő alakja, nagy mértékben rontva az olvasás élményét. Súlyos bűn ez a manapság leginkább csak pénz- és szenzációhajhász emberek csoportjának tűnő kiadó tevékenységében: sikerült szégyent hozni Szerb Antalra és művére.

A könyvre visszatérve: lehet, hogy azért, mert főleg nyári estéken olvastam és többször járunk benne is nyári estéken, méghozzá olasz nyári estéken, könnyen el-elkapott a hangulata. Az egyébként egyértelmű üzenete (a nyárspolgári lét és a teljes szabadság szembeállítása) nem volt átütő erejű, csak időnként sejlett fel. A Pendragon legendával akaratlanul is összehasonlítva kissé üres cselekményű, néhányszor unalomba hajló és túlértékeltnek tűnő mű benyomását keltette, amit sajnáltam, de szerencsére fájóan rövid életpályája ellenére van még Szerb Antalnak regénye, amit olvasva remélhetően újabb gyöngyszemre akadok majd.

10/7

Szerb Antal: Utas és holdvilág
250 oldal
Magvető Könyvkiadó, 1974.