A magyar hópárduc év közben az Alpok és a Tátra vonulatain fordul elő leginkább, majd minden évben a Himalája több ezer méter magas csúcsain találkozhatunk vele. Találkozhatnánk, ha arra járnánk. Különös ismertetőjelei a jó hidegtűrés és az elszántság. Jellemzően bátor és kitartó, és most akár egy könyvesboltba is elég betérnünk ahhoz, hogy ennél is többet tudjunk meg róla.

A kötet szerzője Földes András, újságíró, hegymászó és barát. A magyar hegymászás sikeres és egyre ismertebb alakjáról korábban több kötet is megjelent már, a Libri Kiadó gondozásában most napvilágot látott életrajzi könyv gyerekkorától egészen a 2012-es, tragikus Annapurna expedícióig meséli el Erőss Zsolt történetét. Azét az Erőss Zsoltét, aki az első magyar állampolgár volt, aki állt a világ tetejének számító Mount Everest csúcsán, és aki a 14 nyolcezres csúcsból már 9-et megmászott, egyet műláb használatával.

A történetet Földes vázolja fel előttünk Zsoltról E/3-ban, mint egy regényhősről. Nagyon részletes, aprólékos és pontos ez a nyomon követés, mintha a szerző minden hegyen ott lett volna a hegymászó közvetlen közelében, ami egyébként több expedíció esetében igaz is. Ez a szemszög a részletességének ellenére mégis kissé személytelenebb, mintha Zsolt maga írta volna meg történetét, nyilván közös döntés eredménye volt, hogy egy profira bízta a szövegalkotást, aki egyébként alkalmasnak bizonyult a feladatra.

A nagyjából évenként építkező fejezetek, melyek egy-egy expedíció történetét mesélik el jól mutatják, hogy mi köré épül fel a főszereplő élete, másrészt pedig még az E/3 ellenére is átüt rajtuk Zsolt személyisége és alakja, elképesztő kitartásával, elszántságával. Küzdeni tudása, valamint a hegyeken magával és a természettel megvívott harcai olyan példaképpé teszik, amilyenekre minden népnek, így nekünk is szükségünk van.

A hegymászás egy életforma, amit nem kell megérteni, de mindenkinek el kell fogadni, ám sajnos általában az átlagemberek ellenérzésekkel vagy egyenesen ellenségesen viszonyulnak hozzá. Mindkét állítás megfogalmazódik a könyvben, utóbbit különböző fórumok hozzászólásai és bizonyos megnyilvánulások alapján magam is gyakran tapasztalom. Erőss Zsoltot nem az emeli példaképpé, hogy hegyeket mászik meg. Nem az az igazán fontos, hogy mit csinál, hanem, hogy hogyan teszi mindezt. Az ellenséges hozzáállás hatástalanítására remek választ ad a könyv, mégpedig hogy minden, amit szívvel csinál az ember, az érték. Mindegy hogy valaki hegymászó, újságíró, főállású édesanya, egyetemi tanár, vagy utcaseprő, ha valaki szívvel-lélekkel teszi a dolgát, az értéket teremt és például szolgál.

A kötet jól eltalált párhuzamba állítja a sokat támadott hegymászást, és az egyik legnépszerűbb sportot, a focit. Teljesen jogos a kérdés: ha nincs értelme hegyek tetejére felmászni mert "ott hideg van" és még "veszélyes is", akkor mégis mi értelme annak ha 22 felnőtt férfiember 90 percig megállás nélkül kerget egy bőrből készült golyót, melyet több tízezer, vagy több millió ember időnként fanatizmusba hajló szurkolása kísér? A válasz egyszerű, utóbbi már megszokott, elfogadott, míg előbbiről ez nem igazán mondható el.

Erőss Zsolt a Manaszlu csúcsán, 2009-ben

A már említett egy fejezet, egy év, egy expedíció szerkezetbe bele-bele épülnek a két hegy megmászása közötti otthoni erőfeszítések, munka-, szponzor-, és útkeresések. Viszonylag kevés terjedelem jut Zsolt személyiségének, családjának, mely nem feltétlenül baj, de ha önéletírás lenne, talán ez is másképp lenne. A könyv elénk tárja a hegymászás világát, melyet nyolcezer méternél is magasabb hegyeken már majdnem mindennapos jellemzőként kísér a halál, a legtöbb expedíció nem ugyanannyi ember részvételével ér véget, mint ahánnyal elindult. Zsolt balesetét is megismerjük, mely végül egyik lábának amputációját eredményezte, de ő nem adta fel, folytatta a hegymászást, kilencedik nyolcezresét, a Lhocét már műlábbal mászta meg.

A könyv felsorolt tengernyi pozitívuma sajnos szemben áll egy igen zavaró és jelentősnek mondható negatívummal, ami eddig a kötetig nem volt jellemző a kiadóra (kiadványaikban eddig szinte sosem fedeztem fel elírást), ez pedig a rengeteg sajtóhiba, ami méltatlan a témához és a főszereplőhöz is, bár egyik könyvhöz sem illene. Ami a legnagyobb baj, hogy nemcsak elírások, mondatok közepére beszúrt, vagy éppen mondatok végéről lehagyott írásjelek jellemzik, de komoly nyelvtani hibák is megjelennek. Általánosak a nem összeegyeztetett igeidők és szám/személyek egy-egy összetett mondaton belül, melyek nagyon zavaró és bosszantó hibák, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ezek mind-mind áthidalhatóak lennének egy egyszeri, de alapos átolvasással.

Sajnos ilyen hibából annyi van, hogy az már időnként kevéssé élvezhetővé teszi a könyvet, ráadásul rontja az egyébként gyönyörű, a legszebb kék árnyalatú borítóval bíró kötet színvonalát is, amely így sajnos könyvként kevésbé értékes, annak ellenére, hogy nagyon fontos üzenetet hordoz és egy lenyűgöző életutat mutat be.

A kötetet köszönöm a Libri Kiadónak!

10/7

Földes András: Erőss Zsolt - A Himalájánál magasabbra
422 oldal
Libri Kiadó, 2012.

Adott a világ legjobb angol könyvcíme, amit még kimondani is élvezet, aztán egy különleges történet, főszerepben egy kisfiúval, aki a 9/11-es támadásokban vesztette el édesapját, végül a különleges formaiság. Ezek együtt olyan jó regényt eredményeznek, amilyet ritkán olvas az ember, és egy csapásra megérti az egekig magasztaló véleményeket.

Jonathan Safran Foer (1977-) fiatal amerikai író, akit már első műve, a 2002-es Everything is Illuminated (Minden vilángol) ismertté tett. Ezt még nem olvastam, de ha csak fele olyan jó mint a bejegyzés témájául szolgáló könyve, akkor nagyon gyorsan el kéne kezdeni. Azóta három másik könyve jelent meg, köztük a 2005-ös Extremely loud and incredibly close, mely magyarul Rém hangosan és irtó közel címmel jelent meg a Cartaphilusnál. A műből tavaly filmet is forgattak, Thomas Horn, Tom Hanks és Sandra Bullock főszereplésével és a legjobb film kategóriában Oscar-díjra is jelölték.

A történet főhőse Oscar, a kilencéves kisfiú aki 2001. szeptember 11-én vesztette el édesapját, akitől utolsó fennmaradt emlékei az üzenetrögzítő által felvett utolsó telefonhívások, melyek a tragédia idején érkeztek. Oscar egyik nap apja szekrényében egy borítékot fedez fel, benne egy kulccsal, rajta egyetlen szóval: Black. Nem tehet mást, nekiindul és egyesével kezdi felkeresni a New York városában található Black családnevű embereket. Nem kis feladat, főleg azt figyelembe véve, hogy retteg a tömegközlekedéstől, így mindenhova gyalog megy.

A cselekmény két fő szálból épül fel, ezek a szálak a mű legnagyobb részében egymás mellett vezetnek, néha nem is értjük mit keresnek ugyanabban a könyvben, majd lassanként újra és újra összekapcsolódnak, egy csapásra megértetve mindent az olvasóval. Az egyik szál Oscar útja, kutatása apja titka után, a másik pedig nagyszülei múltbéli, nagy hatású drámája.

A mű erőssége az egyedi formaiság: sok kép díszíti a kötetet, ezek általában azt ábrázolják, amit Oscar éppen lát, illetve egy ízben egy lenyűgöző megoldással külön történetmesélő szerep jut az egyik fotónak, valamilyen vasmarokszerű szorítást okozva olvasója mellkasában. A képek mellett különféle írásformák, sőt, belefirkálások is szerves részei a műnek, mindennek saját szerep jut. A formaiság mellett kiemelkedik a briliáns nyelvezet, a harmincas Foer ha kell 9 éves gyerekként, ha kell idős nagyszülő bölcsességével ír. Nem úgy, mintha ő lenne, egyenesen eggyé válik szereplőivel. Oscar frappáns találmányaival, melyeket "feltalál", amikor szabadjára engedi gondolatait, vagy az idősebb Thomas Schell, a nagypapa rohanó folyamként ömlő, vég nélkülinek tetsző mondataival.

A cselekmény hátterében mint fenyegető árnyak húzódnak meg történelmi tragédiák, a 9/11-es terrortámadás, mely a leghangsúlyosabb, aztán Drezda második világháborús bombázása, sőt, egy ponton még Hirosima és Nagaszaki is felbukkan. Az események a felelősök és az áldozatok köreit szemlélve a szerző arányérzékét dicsérik. Oscar karaktere szeretni- és szánni való, végigizguljuk érte az egész könyvet, hogy aztán annak letétele után is még sokáig velünk maradjon alakja és története.

A mű lecsupaszított üzenete, hogy soha ne féljünk kimondani, ha valakit szeretünk, hiszen soha sem késő, illetve előfordulhat, hogy holnap már az lesz, hiszen nem tudhatjuk mi vár ránk. Ez így önmagában egy giccses és szájbarágós Coelho-könyv sűrítménye is lehetne, de szerencsére ez a kötet messze nem az. A könyv szentimentális, de a legjobb történetek sajátjával rendelkezik: nevetni és sírni is tudunk rajta, ezáltal pedig pontosan olyan, mint maga az élet.

A regény egyszerűségével is mélységesen megindító és fájdalmas, eredeti nyelven való elolvasását minden angolul tudónak ajánlom, nagyon illenek hozzá a szavak, a cím "extremely" és "incredibly" jelzői Oscar - gyerekekre jellemző - szavajárásában is gyakran előbukkan, vissza-vissza utalva ezzel a címre. Nem tudom, hogy ezeket a sajátságokat mennyire tudta megőrizni a fordítás, de úgy érzem gyorsan megtudom majd, ezek után nem hagyhatom ki a magyar változatot sem, hiszen egyik kedvenc könyvemmé vált ez az igazán különleges mű.

10/10

Jonathan Safran Foer: Extremely Loud & Incredibly Close
326 oldal
Penguin Books, 2005.

Az idén alakult, kortárs nemzetközi fantasztikus irodalomra specializálódott Ad Astra kiadó jóvoltából érkezik meg november végén a könyvesboltokba magyarul a steampunk trilógia első kötete, melyben az első világháború világa bomlik ki a szemünk előtt, csak éppen a háborút itt gépekkel és génmódosított állatokkal vívják.

Scott Westerfeld (1963-) amerikai sci-fi író, több regénye és sorozata is megjelent már, mindezek sorában a legújabb jelen trilógia, melynek három része a Leviathan, Goliath és Behemoth eredeti címeket viseli. A cselekményről hosszabban nem is írnék, hiszen egy gyönyörű és hangulatos könyv-trailer készült a kiadáshoz, ez mindent elmesél helyettem:

A köteteket egy kanadai grafikus, Keith Thompson illusztrálta, erről és a történetről is mesél a magyar olvasóknak küldött üzenetében a szerző:

És hogy mi is az a stempunk? A két videó látványvilágából nagyjából kiderül, aki behatóbb ismeretekre vágyik, nézzen körül itt, vagy itt. A Leviatán november 23-án jelenik meg, most kedvezményesen előrendelhető a kiadó honlapján.

Scott Westerfeld: Leviatán
488 oldal
Ad Astra Kiadó, 2012. november 23.

Hazánkban a Libri Kiadó újszülött kisöccse, a gyermek- és ifjúsági könyvekre specializálódott Kolibri Kiadó gondozza a norvég ex-focista, rockzenész és mindenekelőtt krimiíró kisebbeknek szóló sorozatát, melyben jelen kötet második részként követi a tavasszal megjelent első regényt, a Doktor Proktor pukiporát.

A sorozat főhősei Doktor Proktor, egy őrült, ám kedves feltaláló, valamint hűséges társai a kalandokban: Bulle és Lise, két kisgyerek. Eddig három könyv látott napvilágot, a hírek szerint már a negyedik részt írja a szerző. A magyar kiadást továbbra is dicséret illeti, szép, színes, vidám és figyelemfelkeltő, az olvasás végtelen birodalmával ismerkedő lurkók számára ösztönző lehet egy ilyen jó fogású és igényes küllemű kötet. A betűméret és a sorközök továbbra is a célközönségre szabottak, valamint rajzok is díszítik a kiadást, bár utóbbi lényegesen kevesebb, mint az első rész esetében. A terjedelem ezen túlmenően is nőtt, a második kötet majdnem kétszer olyan hosszú, mint az első volt.

Doktor Proktor ezúttal Párizsba utazik, hogy megtalálja rég nem látott nagy szerelmét, Juliette Margarint. Természetesen azonban, ahogyan azt már megszokhattuk, valami ismét félresikerül, Bulle és Lise egy furcsa képeslapról értesülnek róla, hogy a professzor segítségre szorul. A két kisgyerek útnak is indul, hogy Franciaország felé vegye az irányt, miközben nem sejtik, hogy Raspa, a professzor gonosz és bosszúszomjas hajdani asszisztense a nyomukban van.

A stílus színvonala összességében megmaradt, sőt, valamennyit még komolyodott is. A regényt kevesebb puki, és jóval több izgalom jellemzi, mint az elsőt. Ahhoz hasonlóan a gyermekek számára továbbra is vicces marad, ám időnként már a felnőtt olvasót is sikerül megmosolyogtatnia. A cselekmény bonyolódása során hőseink a professzor egy újabb találmányának, az időkádnak köszönhetően a francia történelem különböző idősíkjait járják be. Felbukkan Napóleon, a waterloo-i csata helyszínén, Gustav Eiffel, Jeanne D'arc, az 1969-es Tour de France és a francia forradalom zűrzavaros forgataga is. Eközben immár egy komolyabb, de szintén egysíkú főgonosszal állnak szemben, és nem is Raspáról, a gonosz segédről beszélek.

A történet előrehaladása közben kiderül, hogy a történelem nagy eseményei talán nem is így zajlottak volna le, ha Bulle és Lise nem garázdálkodtak volna az idő zegzugos útvesztőiben. Az élvezetes történet lezárása természetesen happy end, ám időközben az egyik szereplő komoly jellemfejlődésen megy túl - még ha talán túlságosan hirtelen is -, megadva ezzel a második rész újdonságát, a történet összetettsége, átgondoltsága, valamint a komolyabb főgonosz alakja mellett.

Míg az első rész meredekebb témacsoportját az altestből előtörő gázok és hanghatások komoly szerepeltetése adta, a második kötet mind gyakrabban előforduló témája a halál. Ez természetesen egy gyerekeknek szóló mű esetében sem mindig elkerülhetetlen, nem is kell hogy az legyen, és a francia forradalom vagy a máglyán megégetés előkerülésekor szerves része az eseményeknek, utóbbi esetében még egy jelentős tanulság átadásához is fontos. Itt jelenik meg talán legjobban Nesbø krimiíró énje, és ez ad érdekes színezetet a köteteknek. Ahogyan a Doktor Proktor pukipora esetében is megfogalmaztam, ez nem az a fajta sorozat, melynek olvasásával és értelmezésével magukra lehetne hagyni a megcélzott korosztályt, de őszintén szólva, mégis melyik az, amelyikkel igen?

10/9

A kötetet köszönöm a Kolibri Kiadónak!

Jo Nesbø: Idővihar a kádban
Doktor Proktor pukipora 2.
414 oldal
Kolibri Kiadó, 2012.
Fordította: Petrikovics Edit
A fordítás alapjául szolgáló mű: Jo Nesbø: Doktor Proktors tidsbadekar

A vérgrófnő egy könyvtrilógia második része, a tavasszal megjelent remek indító kötetet, A vérgrófot követi a sorban, melyet a hírek szerint jövő tavasszal megjelenő A vértanú zár majd le. Úgy tűnik azonban, hogy A vérgróf túlságosan erős kezdésnek bizonyult, a folytatás sajnos gyengébbre, vagy legalábbis másra sikerült.

A történet 1916. Erdélyében folytatódik, ahova betörnek a románok, miközben a Monarchiában Ferenc József halála a legnagyobb esemény. A könyv főhősévé Szállási Titusz válik, aki immár Az Est munkatársaként utazik az erdélyi frontra, ahol a hat évvel korábbi, budapesti esetekre emlékeztető gyilkosságok történnek.

A vérgróf egyik legnagyobb pozitívuma volt, hogy önálló kötetként is megállta a helyét, annak ellenére, hogy nyitva hagyta a folytatás kérdését, Benedek Szabolcs megfelelő mértékben zárta le a történetet. Ezzel szemben A vérgrófnő erre nem képes, a trilógiák második részének tipikus jellemzője rá is igaz: nem annyira érdekfeszítő, hogy önmagában is megállja a helyét, "túlságosan" második rész, átvezető regény, így kifejezetten erős lezárása sincs. Ez azonban eléggé általános jelenség, így nem is rónám fel különösebb hibának.

Ennél nagyobb probléma azonban, hogy míg a kötet első harmada nagymértékben hasonlatos az első részhez, így a századelős környezet, valamint a történelmi események jutnak nagyobb szerephez, egy idő után azonban a regény megváltozik, és a félelemkeltés, valamint a puszta nyomozás követése a fő csapásvonal, ennek hatásossága azonban mérsékeltre sikerült. A sorozatindító másik nagy erőssége volt, hogy a vámpír-szál szinte csak mellékesen volt jelen a történetben, és ijesztgetni akaró vámpírregény helyett, inkább egy erős századelős hangulatot árasztó, szépirodalmi igényű, izgalmas krimit kapott az olvasó. A vérgrófnőben azonban - talán a cselekmény alakulásából adódóan is - inkább a vámpír-szál kerül előtérbe, ami károsnak bizonyul a regény egészére nézve. Egy a vele készült interjúból kiderül, hogy a szerző kifejezett szándéka volt másfajta könyvet írni, mint amilyen az első rész volt, ez kétségkívül sikerült is, ám remélhetően a befejező kötet egy újabb szándékos váltás után inkább hasonlít majd a sorozatindítóra.

A regényben ismét helyet kapnak valós történelmi személyek, elég csak Molnár Ferencet, vagy Ady Endrét megemlíteni, akiknek még a vámpír-szállal is akad dolguk ebben a kötetben. Bizonyos eseményekkel időnként a röhejesség és az élvezhetőség határán táncol a könyv, de általában sikerül az utóbbi mezsgyéjén továbbhaladnia. Az erdélyi helyszínek kismértékű csalódást okoznak, még Drakula gróf szerepeltetésével is, ami önmagában igen merész lépés. Az ide-oda utazgatás viszont halványan erősíti a cselekmény esetlegességének érzetét.

Mindent egybevetve azonban ebben a borongós, ködös és hűvös őszi időszakban A vérgrófnő szórakoztató olvasmánynak bizonyulhat a témát és a stílust kedvelő olvasók számára, a tavasszal érkező záró regény pedig remélhetően sikerrel emelkedik vissza A vérgróf színvonalára, hogy talán egy annak stílusához hasonlatosabb lezárással e kissé más irányú kitérő után méltó befejezését adja ennek a remekül indult trilógiának.

A kötetet köszönöm a Libri Kiadónak!

10/7

Benedek Szabolcs: A vérgrófnő
450 oldal
Libri Kiadó, 2012.

Jön, mégpedig november végén. Nem valami időjárás jelentőknek szóló kézikönyvről, földrajz órákra beszerzendő segédletről és nem is különleges csillagászati kötetről van szó, hanem egy izgalmasnak ígérkező regénykülönlegességről, melynek filmváltozata már rögtön másnap megérkezik a hazai mozikba.

A Felhőatlasz (Cloud Atlas) David Mitchell kortárs angol író második magyarul kiadott könyve lesz, a regény története a XIX. századi Ausztráliától egészen a jövőbeli, posztapokaliptikus Hawaii-ig nyújtózik térben és időben. Mitchell első magyar nyelven megjelent művéről, a különleges hangulatú és formavilágú Szellemírókról (Ghostwritten) a Librariumon is született korábban bejegyzés. Utóbbi az Ulpius-ház életének hajnalán, 2004-ben jelent meg, amikor a kiadó még nem veszett el a Fejős Éva kötetek, illetve különböző erotikus-romantikus vagy vámpíros-romantikus könyvek kiadásában, és időnként kortárs szépirodalmat is kiadott még.

A november 21-én a Cartaphilus kiadó gondozásában megjelenő regény fülszövege eléggé figyelemfelkeltő:

"Egy zaklatott életű ifjú zeneszerző az ihlet pillanatában ráérez az örökkévalóságra. Sorsszerű viszonyok, cinikus érzelmek és látnoki szerelmek motívumaiból hat történet rajzolódik ki, melyek mindegyike túlmutat önmagán - egy leírhatatlan harmónia felé. Ez az átkozottul tökéletes összhang szólal meg a Felhőatlasz olvasóiban.
David Mitchell bravúros felépítésű, virtuóz nyelvezetű művében az összefonódó életek minden időbeli és térbeli határt átlépve hatnak egymásra. A lelkek korokon és kontinenseken át vándorolnak, akár az égbolton átvonuló felhők. De ki irányítja sorsunkat: mi magunk vagy valamilyen külső erő? Képesek vagyunk-e tanulni a múltból, az előző életekből, vagy az emberiség újra és újra elköveti ugyanazokat a hibákat?
A regényből a Mátrix-trilógia és A parfüm rendezői forgattak vibrálóan szellemes filmet."

A regényből forgatott film rendezői tehát a Larryből a Mátrix-trilógia óta immár Lanává válló Wachowski, illetve testvére Andy Wachowski, valamint A parfümöt jegyző Tom Tykwer. A film, melyet közel 100 millió dolláros, óriási költségvetésből forgattak, közel három órás lett, és a könyv megjelenésének másnapján, november 22-én kezdik vetíteni a hazai mozik, a Budapest Film forgalmazásában. A főbb szerepekben olyan nevekkel találkozunk mint Tom Hanks, Hugh Grant, Halle Berry, Hugo Weaving, Susan Sarandon és Jim Broadbent. A kedvező kritikai fogadtatás, a neves színészek, látványos előzetesek és a nagy várakozások ellenére is óriásit bukott a film az amerikai nyitóhétvégén, mindössze 9,4 millió dolláros bevételt produkált, és a következő hét végére is csak 18,4 milliónál tart, a filmkészítők a nemzetközi bemutatók utáni bevételekben reménykedhetnek.

David Mitchell: Felhőatlasz
576 oldal
Cartaphilus Kiadó, 2012. november 21.

Az idei várólista csökkentés keretein belül került terítékre a XIX. század nagy romantikus mesélőjének, és talán a legolvasottabb francia írónak leghíresebb műve. Ennek köszönhető, hogy minden bizonnyal elbuktam a tervezett könyvek olvasásának teljesítését, de ez majd egy másik bejegyzés témája lesz.

Alexandre Dumas (1802-1870) történelmi kalandregényeiről a legismertebb, a Monte Cristo grófjának megalkotása mellett neki köszönhetjük - többek között - Atos, Portos, Aramis és D'Artagnan létét is, valamint kalandjaik tengernyi filmes feldolgozását. Első, felületes keresésre is nyolcféle filmadaptációját találtam Monte Cristo történetének, ennél valószínűleg sokkal több készült el az évek során.

Az először 1845-ben megjelent regény cselekményét részletekbe menően nem ismertetném, egyrészt mert általában ettől amúgy is tartózkodom a bejegyzésekben, másrészt pedig mert valószínűleg - többé-kevésbé - úgyis mindenki ismeri, hiszen ha a könyvet nem olvasta is, legalább az egyik filmváltozattal biztos találkozott a közszolgálati adók valamelyik ünnepi műsorának részeként. Nagyon röviden összefoglalva a történet főhőse a szép jövő előtt álló fiatal tengerész, Edmond Dantés, aki pont esküvője napján válik gonosz cselszövés áldozatává és kerül If várának börtönébe. Itt aztán egy nagyon fontos barátot szerez, majd a regény hátralévő, nagyobb részében immár Monte Cristo grófjának mesterien megkomponált bosszúállását követhetjük nyomon. Ha valaki ennyit tud a cselekményről, az máris előrébb jár, mint én tettem az olvasás előtt, ugyanis - szégyen vagy nem - soha egy filmfeldolgozást sem láttam, a történetből is annyit sejtettem, hogy egy börtönnek, majd az onnan történő szökésnek komoly szerepe van benne, ami valljuk be, nem túl sok.

Az ifjúsági regények között helyét megálló hangsúlyosan romantikus kalandregény évekkel ezelőtt olvasva még jobban tetszett volna, és egy realisztikus, a romantikát háttérbe szorító műként akár egyik kedvenc könyvemmé is válhatott volna, de nem abban a korban született, ami ezt lehetővé tenné. A cselekmény alakulása, a karakterek személyisége és tulajdonságai, a párbeszédek, a történet lezárása, valamint az egzotikum nagyfokú szerepeltetése mind a romantika korstílusának jegyeit hordozza magán, melyek így együtt már túl soknak bizonyulnak az ifjonti idealisztikus szemléletből kinövögető olvasó számára.

A rendkívül lassan kibontakozó, újabb és újabb szereplőket elénk táró cselekmény hátterében a tökéletesen kidolgozott bosszú húzódik meg, de emellett a Gondviselés és a megbocsátás is nagy szerepet kap, hiszen a revansnak akad túlélője is. A messzemenően összetett és egymásba kavargó szálak alaposan kimunkáltak, sajnos nem tudhatjuk, hogy ez Dumas-t dicséri-e, hiszen az író előszeretettel alkalmazott strómanokat műveinek létrehozásakor, akik előre felvázolták a cselekményt, a szerző pedig a részleteket és a párbeszédeket dolgozta ki. Egy ponton túl ezek az összefonódások is már a realitástól messzire elrugaszkodott romantikának tudhatók be.

Az Edmond Dantésből Monte Cristo grófjává vedlett főhős alakja telitalálat, már puszta megjelenése a színen is hangulatot ad a jeleneteknek, hűvős és nyugodt modora és az események alakulásának kézben tartása miatt a misztikus titokzatosság légköre lengi körül, amitől időnként egy - a mai olvasó számára - régimódi vámpír alakjához hasonlít, ez a párhuzam egyébként a regényből sem hiányzik.

A regénymonstrum romantikával ugyancsak átitatott üzenete, hogy mindig győz a jó, és a bűnösök elnyerik méltó büntetésüket. Ezen túl arra is felhívja a figyelmet, hogy mi mindenre jó a pénz, így tárgyak, különféle értékek vagy bosszú megvásárlására; de arra is, hogy mi mindenre nem jó: nincs az a vagyon, amin a szerelem, a szeretet és az őszinte megbocsátás megvásárolható lenne.

A bevezető sorokban említettem, hogy a várólista csökkentésem sikeres teljesítésének elmaradását nagyban köszönhetem Monte Cristo grófjának, ugyanis három teljes hónapon át olvastam a regényt, valamiért borzasztóan lassan tudtam csak haladni vele, annak ellenére, hogy tetszett. Olyan mint valami jobbfajta, különleges édesség: kis adagokban ízletes, egyszerre sokat azonban nem lehet belőle fogyasztani, mert megfekszi a gyomrot. Mindenképpen érdemes volt elolvasni, de még egyszer nem tenném. Ha egyszer majd a történet felelevenítésére vágyom, előveszem valamelyik filmváltozatot: egyszer azokat is látni kell.

A Magyar Elektronikus Könyvtár adatbázisában elérhető kiadást olvastam, e-könyv formában. Az első képen az Európa Könyvkiadó 2011-es, kétkötetes kiadása, a másodikon a mára turistalátványosságnak számító If vára látható.

10/9

Alexandre Dumas: Monte Cristo grófja
Fordította: Csetényi Erzsi
A fordítás alapjául szolgáló mű: Alexandre Dumas: Le comte de Monte-Cristo

A Vodafone Romania és a Humanitas kiadó együttműködésének gyümölcseként október hónapra sikerült a Piața Victoriei (M2) bukaresti metróállomást digitális könyvtárrá alakítani, ahol több tíz könyv- és hangoskönyvrészlet, valamint egy teljes regény is elérhető volt a metrózók számára.

A metróállomás falait padlótól plafonig óriási, könyvespolcokat és könyvek százait imitáló plakátokkal fedték be. A földalatti közlekedést választó bukaresti polgárok azonban nem csak lélekben érezhették magukat egy könyvtár falai között, hiszen a kétdimenziós polcokon sorakozó kötetek gerincein QR-kódokat helyeztek el, ezeket pedig az okostelefonokkal beszkennelve máris magukhoz vehették a könyveket az érdeklődők.

A kód beolvasása egy a Humanitas által üzemeltetett oldalra, a Vodafone Digitális Könyvtárba vezetett. Az érdeklődök itt 49 epub vagy pdf formátumú e-könyvrészlet, és 10 hangoskönyvrészlet között válogathattak, sőt egy teljes regény is elérhető volt a rendszerben, mégpedig Mateiu I. Caragiale (1885-1936) román költő, író 1930-as krimije, a Sub pecetea tainei (Under the seal of mystery - A titok pecsétje alatt). A részletek letöltése után lehetőség nyílt bármelyik kiadvány teljes verziójának e-könyves formában történő megvásárlására is, a Humanitas oldalán. Az e-könyvtár telefonszolgáltatótól függetlenül, mindenki számára elérhető volt.

A digitális könyvtár a Vodafone idén májusban indult új kommunikációs kampányának részeként október 31-ig volt látogatható.

Képek: ebookfriendly.com

Az idei ünnepi könyvhétre jelent meg az ötkötetes krimisorozat befejező regénye, a Budapest novemberben, melynek első része a Budapest Noir volt, a jelen bejegyzés alapjául szolgáló második kötetet pedig az idei várólista csökkentés jegyében olvastam. Ezzel a kezdéssel pedig fel is állítottam a "hogyan szúrjunk be minél több linket egy bejegyzés első pár sorába" hazai rekordját.

A kötetekkel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy igen rejtélyes módon még mindig nem tudni, ki az a Kondor Vilmos. Elvileg persze a Sorbonne-on végzett matek-fizika szakos középiskolai tanár, aki újabban remek krimiket ír. Csak éppen állítólag a neves francia felsőoktatási intézménynek soha nem volt ilyen nevű hallgatója, nagyjából két fotó érhető el a szerzőről az interneten, akit élőben még sosem láttak, és még az e-mailben adott interjúiban sem hajlandó személyét illető kérdések megválaszolására, mindemellett neve tökéletesen egybecseng főhőséével. A legtöbben emiatt írói álnevet és egy titokzatos szerzőt sejtenek Kondor Vilmosban, aki - meg kell hagyni - remekül felépítette a kiváló regényeit övező misztikus légkört.

A cselekmény főszereplője ismét a bűnügyi újságíró, Gordon Zsigmond, ideje pedig az igen jelentős eseményekkel övezett 1939-es év szeptembere. Gordon számára a magyar-lengyel határon belépő, a német és szovjet csapatok elől menekülő több tízezernyi ember között feltűnik három vöröskeresztes autó, melynek sofőrjei gyanúsan viselkednek, majd eltűnnek. Az újságíró nyomozásba kezd, útja kártyabarlangok között vezet és egy ponton összeér a nyugállományú Nemes Sándor detektív-főfelügyelő kutakodásával is, hogy együtt szörnyű titkokról rántsák le a leplet. Kuszkó Rajmund a remek borító tervezésekor Hajós Alfrédnak 1936-ban, a Nemzeti Sportuszodában készült fotóját használta fel.

Az első kötet 1936-os történései után '39. szeptemberében még jelentősebb szerephez jut a történelmi háttér, a második világháború kezdetével, ám ez csak egy kerete a történetnek, illetve egyfajta indító löketet ad annak, mely később saját útján folyik tovább. Az első kötethez hűen a Bűnös Budapest is erős hangulatú korkép, az általa átfogott világ tágul, szó szerint: Gordon Zsigmonddal nyomozása során ezúttal az országhatáron túlra (Bécs) is eljutunk.

A nyomozás útját követő cselekményben szerencsejáték, drogok, pénz és persze gyilkosságok játsszák a főszerepet, a harmincas évek végének Budapestjén, igazolva a kötet címét. Gordon ezúttal jóformán egyedül nyomoz, hiszen Mór és Krisztina ebben a részben csak áttételesen, hol házi lekvár, hol pedig távirat útján van jelen; de a történet a fentebb említett módon két szálból építkezik. Nemes és Gordon fejezetei váltják egymást, a késleltetés eszközével fenntartva az izgalmakat.

A Bűnös Budapest a sorozatindítóhoz hasonlóan színvonalas és hangulatos krimi, mely tartalmas kikapcsolódást, izgalmakat, háború eleji hangulatot és egy kis cigarettafüstöt ígér olvasóinak.

10/9

Kondor Vilmos: Bűnös Budapest
300 oldal
Agave Könyvek, 2009.

Bő egy hete ünnepelte 81. születésnapját John le Carré, a kémregény irodalom angol nagyágyúja. Egyik legjobbnak tartott műve jelent meg szeptember végén az Agavénál, annál a kiadónál, mely évek óta jelenteti meg a szerző életművének darabjait. Magam csak remélni tudom, hogy nem ez élete fő műve, mert akkor mégis milyen a többi?

A szerző eredeti neve David John Moore Cornwell (1931-), tekintélyes életművének darabjai a kémvilággal foglalkoznak, ez nem is véletlen, hiszen a hidegháború leghűvösebb éveiben maga is megfordult az MI5-nál és az MI6-nél. Hírszerzői tevékenysége miatt könyveit, melyek nagy elismertségnek örvendenek, álnéven kellett megírnia. Leghíresebb munkái A kém, aki bejött a hidegről és a Karla-trilógia: Árulás, Hajsza, Csapda. Több történetéből díjesőre jelölt filmeket forgattak, mint Az elszánt diplomata, A panamai szabó, vagy a korábban Árulás cím alatt futó Suszter, szabó, baka, kém. A szerzőt a The Times a huszonkettedik helyre rangsorolta az 50 legnagyobb brit író 1945 óta című listáján. Le Carré 2011-ben Goethe-díjat kapott Németországtól, ugyanebben az évben jelölték az igen rangos Booker-díjra is, utóbbit visszautasította, mondván, hogy nem áll szándékában irodalmi díjakért versenybe szállni. Idén az Oxfordi Egyetem az irodalomtudományok doktorává avatta.

Az Agave kötete igazi monstrum, közel 650 oldalával, apró betűméretével, kissé széles formátumával. Az először 1986-ban megjelent könyv magyar borítóját a kiadóhoz hűen a gyönyörű letisztultság jellemzi, a végeredmény ismét Kuszkó Rajmund munkáját dicséri. A történetből egyébként egy tévés minisorozat is készült, az Agave blogján pedig bele is olvashatunk a regénybe. Sajnos a kötetben egy a kiadóra már kevésbé jellemző, negatív jelenség is megfigyelhető, ez pedig a zavaróan sok sajtóhiba. Előfordult, hogy egy oldalon több elírást is találtam a könyvben, ez pedig az olvasás élményét is rontja egy szint után, ráférne a kiadványra egy alapos átolvasás.

Ha már az olvasás élményénél tartok, meg kell mondjam, vegyes érzéseim vannak. Korábban nem volt még szerencsém a szerzőhöz, az Egy tökéletes kémnek pedig úgy álltam neki, hogy én már pedig egy izgalmas és eszesen csavaros kémtörténetet tartok a kezemben. Ez később nagy hibának bizonyult, a kötet ugyanis minden, csak nem izgalmas. Utólag visszagondolva ha mást vártam volna, talán nem tűnik ennyire rossznak a könyv, de sajnos nem erre számítottam. Olvasás közben nem tudtam eldönteni, hogy a könyv jó ugyan, csak nekem nem tetszik; vagy ugyan tetszik a könyv, csak nem jó. Rossznak ugyanis mégsem nevezném, inkább tényleg csak más, mint amit vártam. Időnként már-már az orosz realizmushoz közelítő lassúság és leírások jellemzik, de ha erre vágyom, inkább Tolsztojt veszem le a polcról és nem egy kémregényt.

A történet főhőse Magnus Pym, diplomata és hírszerző. Egyik nap mit ad Isten nyomtalanul eltűnik bécsi lakásából, majd a fülszöveg "kíméletlen hajtóvadászat" kifejezése helyett inkább a csigalassú kutakodás képpel élnék arra, ami ezután következik. A cselekmény két szálon fut, egyrészt Pym ül eldugott szállodaszobájában és papírra hányja élettörténetét, másrészt ugye folyik - csordogál, csurog - a keresése is. Amikor élettörténetet írok, szó szerint értem, ráadásul Pym nagyjából az ősrobbanásnál kezdi, amikor apja gyerekkorától kezdi felvenni élete gubancos fonalát. A visszaemlékezésnek is megvan a maga hangulata, és apránként minden részletre fény derül, melyek hozzájárultak ahhoz, hogy Pymből tényleg tökéletes kém váljék. Igen ám, csak az olvasó eközben néha már-már a falat kaparja: csak történjen már valami!

Aztán történik is, hol gyorsabban, hol lassabban - inkább utóbbi - majd a cselekmény lezárása sem túl eltalált, nálam egyenesen lerontotta a könyv amúgy sem dicséretes ötös osztályzatát. A kötetet kézbe ne vegyék azok, akik izgalmas, fordulatos kémregényre vágynak, amelyben mindig történik valami és pörögnek az események! Ellenben ha egy lassú folyású, az őszi időjárás hideg borongós melankóliájához sokkal jobban illő családregény-drámát szívesen olvasnánk, melybe kémregényes elemek is keverednek, akkor viszont egyenesen oda leszünk az Egy tökéletes kémért. Csak nem árt tudni, hogy mire számíthatunk majd.

A kötetet köszönöm az Agavénak!

10/6

John le Carré: Egy tökéletes kém
642 oldal
Agave Könyvek, 2012.
Fordította: Falvay Dóra
A fordítás alapjául szolgáló mű: John le Carré: A Perfect Spy

Iowa, 1979. Így szól az írónő rövidke naplójának alcíme, és valóban: ez az a két tényező, a hol, és a mikor, melyek leginkább meghatározzák a szerző életének négy hónapját átölelő feljegyzéskötetet.

Az Amerikai napló Nemes Nagy Ágnes (1922-1991) költőnő, műfordító naplója, melyet csak halálát követően adtak ki. A kötet az úgynevezett Writing Programon eltöltött idejét mutatja be, melynek keretein belül a világ minden tájáról összesereglett költőkkel, írókkal, írópalántákkal lehetett együtt a magyar szerző.

A kötet meghatározó eleme egyedi formaisága, mely abból adódik, hogy nem kiadásra íródott. A szöveget címszavak, rövid feljegyzések és tőmondatok alkotják. Ez a sajátos adottság teszi különlegessé és egyben nagyon élvezetessé is a könyv olvasását. Elmaradnak a szépen válogatott jelzők és a hosszú körmondatok, ám a végeredményen még így is érződik: azt tollforgató ember alkotta. A napló olvasásának élvezetét esetemben egy személyes párhuzam tovább növelte, ez pedig nem más, mint hogy nekem is volt alkalmam az USA területén tartózkodni, ahogyan a szerzőnek is. Ez segített igazolni azt, hogy Nemes Nagy Ágnes különösen jó, máig igaz megállapításokat tesz amerikaiakról, európaiakról, szokásaikról és ezen szokások alapvető különbségeiről, legyen szó akár étkezésről, akár egyéb viselkedésformákról.

A könyvet áthathatja a nemzetköziség - számomra mindig - pozitív hangulata is, ami a soknemzetiségű írók egymás mellett éléséből ered, emellett erős bizonytalanságok is felsejlenek a szövegben, melyekre az otthontól való nagy távolság mellett már a nyelvi nehézségek is elegendő okot biztosítanak.

A műről lerí, hogy alkotója nem csak a tollforgatásban jártas, de igen művelt ember is, ezt bizonyítják a megfogalmazások és különféle művekre, egyénekre történő el-elejtett utalások is. Ehhez fűződik az egyetlen negatívum is, ez pedig az irodalmár és nyelvész szakmaiság komolyabb mélységekbe menő megjelenése, a különféle irodalmi előadásokon való részvételből adódóan. Ez időnként kissé unalmas, de a rövidségből adódóan egyáltalán nem zavaró, és ezekkel a részekkel alkot a napló kerek és egységes egészt.

A négy hónap alatt Iowa, Chicago, a Grand Canyon, Las Vegas és New York szerepel a meglátogatott helyszínek listáján, így a mű hangsúlyosan útinapló is, egy hetvenes évekbeli road movie, személyes hangon írott formába öntve.

A Digitális Irodalmi Akadémia honlapján közzétett kiadást olvastam e-könyv formájában.

10/8

Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló

Apró és vékonyka lengyel társalgási nyelvkönyv pihen poros és megsárgult lapjaival egy ingatag asztalon. Körülötte egyéb kisebb-nagyobb kötetek hevernek és néhány ember áll. Előbbiekben egy a közös: mindegyikük használt, utóbbiak pedig tevékeny nézelődésbe és válogatásba mélyülnek. A történések helyszíne a fővárosi Nagymező utca, időpontja múlt vasárnap délelőtt, apropója pedig az ismét megrendezésre került ingyenes cserebere könyvpiac.

A képek forrása az esemény facebook oldala.

A tavalyi évben kétszer, tavasszal, illetve ősszel megrendezett könyvcserélő akció után immár harmadik alkalommal szerezhetünk megunt könyveink helyett újabbakat, szeptember 16-án vasárnap, azaz holnap. A Roham bár és a Bálint ház után ezúttal az esemény helyszíne a 100 éves Ernst Múzeum.

A 100. születésnapját ünneplő múzeum ünnepi programjainak egyike az ingyenes könyvpiac, melynek lényege ezúttal is ugyanaz: mindenki átkutatja otthoni könyvespolcát megunt, vagy több példányban meglévő könyvek után, majd a kiszemelt példányokkal szeptember 16-án, vasárnap 10 és 13 óra között ellátogat a Nagymező utca 8. szám alá. Itt az elhozott könyveket bemutatva kap egy kis papírt, amin jelzik, hogy hány könyvet hozott, majd a mások által megunt könyvek közül pontosan ennyit vihet el magával. A recept ilyen egyszerű, és egyre jobban működik, remélhetőleg idén az eddigieknél is több résztvevő és könyv jelenik majd meg az eseményen.

Részvételi szándékunkat a facebookon, vagy a moly.hu-n is jelezhetjük.

Az olvasás azon szerelmeseinek, akik modern Thészeuszként arra vágynak, hogy egy labirintusban bolyongjanak, most egy igazán különleges élményben lehet része, hiszen könyvfalak között róhatják a métereket. Mindehhez a következő öt napban London felé kell járniuk, de a belépéshez nem kell pénz, ez az egyedi kiállítás ingyenes. Egyre figyeljünk, Ariadnénak ne felejtsünk el szólni: hozza magával a fonalat!

A két brazil művész, Marcos Saboya és Gualter Pupo által tervezett aMAZEme nevű installáció július 31. és augusztus 26. között látható ingyen a londoni Southbank Centre-ben. Egy hasonló labirintust korábban már Rio de Janeiroban is felépítettek, de a londoni sokkal nagyobb, felállításához 250 000 új és használt kötetet használtak fel. Az építmény eredetileg a neves argentin író, Jorge Luis Borges ötlete volt, éppen ezért a labirintus alakja az ő ujjlenyomatának vonalát követi.

Az óriási ujjlenyomatot 50 önkéntes négy napig építette. Az installáció 500 négyzetméteren terül el, legmagasabb pontja eléri a két és fél métert. 150 ezer könyvet az Oxfam adott kölcsön, ezeket később jótékonysági bevételek előteremtésére szánják majd, a maradék 100 ezret pedig brit kiadók ajándékozták a kiállításnak.

Akinek nem kínálkozik lehetősége, hogy a helyszínen nézelődjön, ezen a videón gyorsítva megnézheti, hogyan épült fel a labirintus:

A huszadik századi orosz irodalom kiemelkedő alakjának legismertebb művéről már önmagában nehéz bármit is írni, a bejegyzés megírásában az a tény sem igazán segít, hogy legalább három hónapja olvastam a könyvet. A Mester és Margarita évek óta az elolvasandó kötetek listáján szerepelt, mindig a Száz év magánnyal egy sorban, de míg utóbbit évekkel ezelőtt olvastam és nem igazán tetszett, előbbi ezzel szemben nagyon is.

A könyv 2012-es várólista csökkentésem negyedik elolvasott darabja, Mihail Bulgakov (1891-1940) világhírű, csak írójának halála után, 1966-67-ben megjelenhetett regénye. A mű gyorsan sikeres lett az egész világon, nem kellett sok esztendő számára ahhoz sem, hogy igazi kultuszregénnyé váljon. A Mester és Margarita egy sokszereplős, bonyolult, rendkívül sokrétegű és három, egyszerre futó cselekményszállal rendelkező regény.

Kultuszregénnyé válását nagyban elősegíthette, hogy sokrétegűségének köszönhetően egy sor értelmezést tesz lehetővé, attól függően, hogy ki mélyen mélységben, vagy melyik szálat előtérbe helyezve értékeli. A túl sok értelmezés ellenére, vagy éppen azok miatt én most egyetlen kiválasztásától elállok, ezt a regényt mindenkinek magának kell felfedeznie, majd eldöntenie, hogy groteszkségéért, humoráért, abszurditásáért, valamely cselekményszálért, vagy éppen egy egyedi és saját értelmezéséért szereti igazán.

A könyv sajátja eszméletlenül erős hangulata, valamint abszurd karakterek és hasonló helyzetek tömkelege. A már említett humor is erős oldala a regénynek, mely egyúttal számomra időnként rejtői vonásokat is jelent. Komoly irodalmárok, vagy kritikusok valószínűleg itt adnák fel e bejegyzés olvasását, hiszen hogy jövök én ahhoz hogy Bulgakovot Rejtőhöz hasonlítsam? Ám mivel olvasmányaim közül először Rejtő kacagtató és abszurd szituációkban bővelkedő regényeiben találkoztam először ilyesféle humorral, ezért ez a viszonyítási alapom, a hasonló humorra mindig a rejtői jelzőt aggatom.

A szereplők közül Behemót és Azazello alakját emelném ki, nem is mint kedvenceket, hanem mint akik remekül illettek a történetbe és akik alaposan kidolgozott karakterét talán a legjobban kedveltem az olvasás során, a legemlékezetesebb jelenetek egyike s másika pedig kétségkívül Margarita boszorkányos seprűrepülése és a sátán bálja marad majd.

A könyv megjelenése óta számtalan kiadást, filmes adaptációt és színpadi értelmezést ért meg és még mindig - bizonyos körökben - a gyakran olvasott kötetek kategóriájába tartozik, ezen tények mindegyike pedig minőségét és egyetemes értékállóságát bizonyítja.

10/9

Mihail Bulgakov: A Mester és Margarita
542 oldal
Európa Kiadó, 1984.
Fordító: Szőllősy Klára
A fordítás alapjául szolgáló mű: Михаил Афанасьевич Булгаков: Мастер и Маргарита

Az idei várólista csökkentésem harmadik darabja volt a kölcsön kapott regény, amit már évek óta el akartam olvasni, de ezidáig nem került rá sor. Ebben sem csalódtam, ahogyan az első kettőben sem, így a várólista csökkentés eddigi mérlege egyértelműen pozitív, úgy tűnik sikerült nekem tetsző köteteket összeválogatnom.

Oscar Wilde (1854-1900) ír költőtől, írótól ez volt az első olvasmányom, de vélhetően nem az utolsó. A művet Kosztolányi Dezső kitűnő fordításában olvastam, a fordító személye meg is látszik a végeredményen, amely egy rendkívül színvonalas és egyszerűen szép szöveg lett, a könyvet már pusztán a szöveg élvezetéért megéri elolvasni.

A regény, melynek főhőse és címadója egy szép és sikeres ifjú, Dorian Gray, érdekes alapötleten nyugszik: Grayről egy arcképet formáznak, ám kívánsága is teljesül, így ő nem öregszik meg, csak a festmény, egyre szaporodó vétkeinek, bűnös életének nyomait csak azon látni, ott viszont eléggé szembetűnően. A könyv bővelkedik a fordulatokban, ezért nagyon jó olvasmány: minden jelentősebb esemény teljesen váratlanul ér és szíven üt.

A történet egyik mellékszereplőjének, Henrynek az alakja zseniális, gyakorlatilag minden szava, megszólalása idézhető, az egész cselekmény során nagy életbölcsességeket mond ki, de ennek ellenére egyáltalán nem válik idegesítővé, ami egy ilyen karakter esetében kifejezetten nehéz mutatvány. Wilde merészen ábrázol kétes szexuális beállítottságú szereplőket, ez adja a kötet egyik érdekességét, emellett a regény befejezése is kitűnőre sikerült: valósággal megemeli azt.

10/9

Oscar Wilde: Dorian Gray arcképe
232 oldal
Lazi Kiadó, 2006.
Fordította: Kosztolányi Dezső
A fordítás alapjául szolgáló mű: Oscar Wilde: The Picture of Dorian Gray

Nagy örömmel és rajongóhoz méltó izgalommal vettem a kezembe május végén A tűz és jég dala ciklus ötödik kötetét. A könyv irtóztató hossza miatt (1089 oldal) csak lassacskán akart fogyni és idővel rá kellett jönnöm, hogy ez inkább egy Varjak lakomája, mint egy Kardokok vihara, legalábbis ami a megítélésüket illeti.

Utóbbi ugyanis a kedvencem a sorozatból, míg előbbi volt az első, amelynél negatív kritika fogalmazódott meg bennem. Most sincs ez másként. A sorozat rajongóinak hat évet kellett várni jelen kötet megszületésére (nekem szerencsére csak nagyjából másfél hónapig), Martin nem kapkodta el a dolgokat. Nem is lenne ezzel baj, ha maradéktalanul elégedettek lehetnénk. Nem mondom azt, hogy a Sárkányok tánca rossz könyv, mert nem az, de az első három kötethez viszonyítva vannak hiányosságai.

Mindenekelőtt túl hosszú. Önmagában a terjedelem nem lenne gond, hiszen a Kardok vihara még ennél is hosszabb volt, itt inkább eseményhiányról, vagy megfordítva: eseménytelenség dömpingről beszélhetünk. Ugyanaz az érzés, mint az előző kötetnél volt, sőt talán még erősebb is: a könyv túlírt, túl sokat időzött vele az író, két-háromszáz oldallal nyugodtan meg lehetne rövidíteni. Mindemelett a kötet élvezetes marad, jó olvasni és gyakran az eredeti hangulat is elkap, csak éppen néha ráébredünk: tízoldalak elteltével sem haladt előre jelentősen a cselekmény.

A jelenlévő negatívumok mellett a kötet kiváló szakaszokkal is büszkélkedhet, a Rabszolga-öböl lefestése mindig csodálatos, igazán keleti, igazán fülledt, igazán egzotikus és igazán kegyetlen. Az északi fal igazán hideg és igazán reménytelen, Havas Jon küzd az elemekkel, akivel együtt a kötetben ismét felbukkan Tyrion, Daenerys és az összes, a negyedik részből hiányolt karakter.

A sárkányok anyjának visszatérésével a kötet hangsúlya jelentős mértékben megoszlik Westeros és a Rabszolga-öböl eseményei között, lehetőségünk nyílik utóbbit is behatóan megismerni. Ennek (is) köszönhető, hogy a könyv lapjai vérben és egyéb testnedvekben úsznak, Martin a vaskos káromkodásokkal és az alpári megjegyzésekkel, párbeszédekkel sem fukarkodik. Ez bizonyos szereplők hiteles jellemábrázolásához elengedhetetlen, de ez az első kötet, melynél a jelenség időnként öncélúvá válik: egyszerűen zavaró, hogy kis túlzással minden hasonlatban egy hímtagnak vagy egyéb szexuális utalásnak kell feltűnnie. Mindemellett Óriásvész Tormund folyamatos hivalkodása szerszámának méretével kifejezetten jól árnyalja és humorossá teszi a karaktert.

A cselekményről magáról az eddigi részek esetében sem írtam, így ettől most is eltekintek, annyit már megállapítottam, hogy időnkét túlságosan lassan csörgedezik, ezért a Sárkányok tánca néhol túlságosan aktív címválasztásnak tűnik.

"- Egy olvasó ezer életet megél, mielőtt meghal - mondta Jojen. - Az az ember, aki nem olvas, csak egyet."

A negatívumok mellett lekötött és kitűnő szórakozást nyújtott a könyv, és még mindig lenyűgöz az óriási világ, amit Martin megteremtett, és amit képes kötetről kötetre tovább tágítani. Olvastam az íróval egy cikket a Financial Timesban, amiből kiderült, hogy közel 1000 (!) szereplő tűnik fel az öt kötetben és ő komolyabb jegyzetek vagy időrendi táblázatok nélkül tökéletesen tisztában van a viszonyokkal, ezt a végeredmény is bizonyítja. Szegény sorsú olvasóról ugyanakkor ez talán nem mindig mondható el. A sorozatról egyébként érződik, hogy írás közben bővült ki ennyire, hiszen például már az első kötetben is közelgett a tél és vártuk a Mások megérkezését, és míg előbbi jelen kötet végére végre beköszönt, utóbbiaknak még mindig hűlt helye sincs, vagy legalábbis csak az van.

Ugyanebből a cikkből derült ki, hogy a következő, sorban hatodik kötet már nagyjából összeállt a fejében, de még néhány évre szüksége van a megírásához. Mást nem tudván tenni kénytelenek vagyunk megadni Martinnak ezt az időt, aki egyébként attól is tart, hogy az HBO-s sorozat beéri őt és a történetet, ezzel komoly fejfájást okozva írónak és rendezőknek egyaránt. Reméljük hat év azért nem kell a folytatáshoz. Valaki szólhatna Martinnak, hogy ennél rövidebb idő alatt is tud remek könyvet írni, sőt: úgy tűnik, hogy igazán remek könyvet csak úgy tud.

A kötetet köszönöm az Alexandra Kiadónak!

10/8

George R. R. Martin: Sárkányok tánca
A tűz és jég dala V.
1151 oldal
Alexandra Kiadó, 2012.
Fordította: Novák Gábor
A fordítás alapjául szolgáló mű: George R. R. Martin: A Dance with Dragons

A médiaszemélyiség (ez esetben minden pejoratív értelmű jelentéstől mentes megnevezés) új könyve az Apa-kép-írást követi. Az említett könyvben feleségével közös három gyermekükkel kapcsolatos történeteket  ismerhetünk meg, az Apaszemben pedig immár négyre emelkedett a Süveges-gyerekek száma.

Süveges Gergő tévés, rádiós műsorvezető. Elsőként a 2010-es országgyűlési választások műsorában vált  számomra szimpatikussá, majd egy baráti beszélgetés során megtudtam, hogy teológiát végzett és négy gyermek édesapja: ez tovább árnyalta a róla kialakult képet.

Aztán az Apaszem sem okozott csalódást. Az első kötetet sajnos nem olvastam, de a könyv így is teljes mértékben élvezhető volt, sőt. A kötet lapjait olvasva egy erkölcsös, vallásos, vidám és optimista apuka képe rajzolódik ki előttünk, aki egész egyszerűen oda van a gyerekeiért, pont úgy, ahogyan az természetes.

A könyv hosszabb-rövidebb, általában néhány oldalas történeteket tartalmaz, címmel, előzetesként rövid tanulságkifejtéssel és Szűcs Édua a témákhoz tökéletesen illő, egyszerű és végtelenül vidám rajzaival. Süveges remek íráskészséggel rendelkezik, történetei élvezetes olvasmányok, olvastatják magukat. A könyv apája nyitottsággal, derűlátással és egy óriási adag ironiával közelít gyermekei és saját maga felé is.

Ennek eredménye egy nagyon vicces, olvasmányos, tanulságos és kedves kötet, melynek olvasását jó szívvel mindenkinek csak ajánlani tudom. Sokat taníthat és hasznosnak bizonyulahat az olvasó számára legyen bár, apuka, anyuka, nagypapa, nagymama vagy gyermektelen egyedülálló. Aki szereti a gyerekeket azért fogja imádni a könyvet, aki eddig esetleg viszonylagos lenézéssel viszonyult a nagy család, és főleg annak felnőtt tagjai felé, az pedig talán megtanul megértéssel és tisztelettel közeledni eme becsülendő embertípus felé.

A kötetet köszönöm a Helikon Kiadónak!

10/10

Süveges Gergő: Apaszem
268 oldal
Helikon Kiadó, 2012.

83. alkalommal kerül megrendezésre Budapesten (is) az ünnepi könyvhét, június 7. és 11. között, a már megszokottnak számító helyszínen, a Vörösmarty téren. Az esemény egyben a 11. Gyermekkönyvnapok is lesz, a téren dedikálások, író-olvasó találkozók és könyvbemutatók várják az érdeklődőket. A bejegyzésben én utóbbira helyezem a hangsúlyt.

Ennek oka pedig nem más, hogy míg tavaly igényes és adatgazdag honlapja volt az eseménynek, idén ilyen nem elérhető, legalábbis én nem találtam, így a dedikálásoknak és egyéb programoknak inkább a kiadók honlapján érdemes utánanézni. Ehelyett én inkább néhány, a könyvhétre megjelenő kötetet mutatok be.

Az idén alakult sci-fi kiadó, az Ad Astra könyvfesztiválra megjelentetett négy kötete után remek érzékkel a könyvhétre adja ki újabb könyvét, ami nem más, mint Ian McDonald sok díjjal kitüntetett regénye, A dervisház. A borító ismét igazán szépre, igényesre és figyelemfelkeltőre sikeredett. A cselekmény 2027-ben bonyolódik, az immár uniós tag Törökországában, pontosabban egy isztambuli villamoson bomba robban, amely nagy hatással van elég különböző emberek sorsára, úgy a nyugdíjas közgazdászprofesszoréra, a régiségkereskedőére, és a csaló brókerére, mint a nanotechnológiában utazó marketingesére, vagy az újabban dzsinneket látó, szívbeteg kisfiúéra. A könyv ígéretesnek tűnik, fülszövege alapján kissé emlékeztet a Zoo cityre. Ha legalább annyira jó lesz, remek kötettel gazdagodik a piac.
Ian McDonald: A dervisház
576 oldal
Ad Astra Kiadó, 2012.

Kondor Vilmos öt kötetes történelmi krimi regényfolyamának befejező része, a Budapest novemberben is a könyvhétre érkezik az Agavétól. A sorozat eddigi kötetei a Budapest Noir, a Bűnös Budapest, A budapesti kém és a Budapest romokban voltak. Az első kötet nagyon jó volt, most épp a Bűnös Budapestet olvasom, és ez is tetszik, az olvasói vélemények alapján a sorozat egésze megtartotta a színvonalát, így a Budapest novemberben méltó befejezése lehet ennek a hiánypótló, kitűnő és élvezetes sorozatnak. A Gordon Zsigmond-kötetek befejező része 1956 novemberének Budapestjén játszódik, ahol a forradalmat követően szovjet tankok a főváros utcáinak állandó főszereplői, a romok és törmelékek mellett. A főhős újságíró számára azonban nem ez a legfontosabb, hanem hogy egy olyan gyilkos nyomára bukkanjon, aki szeretteire jelent halálos veszélyt.
Kondor Vilmos: Budapest novemberben
320 oldal
Agave Kiadó, 2012.

Szintén az Agave kínálatának ígéretes újdonsága Lissa Price regénye, A testbérlők. A kötet külföldön hatalmas siker, végre hazánkban, magyarul is olvasható lesz majd. A történet szerint a Földön egy háború pusztított, emiatt emberek milliói haltak meg. Ebben az új világban valóra válik az emberiség régi álma: végre lehetséges egy másik személy testébe bújni. A 16 éves Callie rábukkan egy titokzatos helyre, ahol rászorult tinédzserek bérbe adhatják fiatal testüket a társadalom idős, de tehetős polgárainak. Amikor azonban a fejébe ültetett szerkezet meghibásodik, Callie öntudatára ébred, és dúsgazdag bérlőjének mesés életét kezdi élni. Aztán a lány ráébred a halálos tervre, aminek ő is része. Az összeesküvés szálait befolyásos emberek mozgatják, és Callie kénytelen lesz végére járni a rejtélynek, ha életben akar maradni. Ez pedig nem lesz egyszerű, mert ebben a világban tényleg senki sem az, akinek látszik. Izgalmasnak tűnik.
Lissa Price: A testbérlők
336 oldal
Agave Kiadó, 2012.

Az Európa Kiadónál lát majd napvilágot Italo Calvino kötete, a Láthatatlan városok, mely az Eleinket, és a Ha egy téli éjszakán egy utazót követi. A XX. századi olasz irodalom nemzetközi hírű, és nagy hatású íróhoz kapcsolódó életműkiadás legújabb darabjaként jelenik most meg a kötet. A kevéssé tudományos, de annál inkább fantasztikus történet jó harminc éve jelent meg először magyarul, egy sci-fi sorozatban. A fülszöveg alapján elég furcsa történetben Marco Polo mesél: láthatatlan városokról a városokról és az emlékezetről, a vágyról, a jelekről és a szemekről, a városokról és a holtakról, a városokról és az égről, a karcsú, a folyamatos és a rejtett városokról , mesél és mesél Kublai kánnak, míg rá nem döbben az olvasó a nagy titokra: hogy mindvégig egyetlen városról, az ő városáról, Velencéről beszélt.
Italo Calvino: Láthatatlan városok
126 oldal
Európa Kiadó, 2012.

Hahner Péter történész új könyve, A Vadnyugat, 20 hős - 20 talány címmel az Animusnál jelenik meg. A 100 történelmi tévhit, és az Újabb 100 történelmi tévhit után szűkíti a témát a tanár úr, így 20 témának jár csak utána, ám mindegyik a vadnyugat sajátos világához kapcsolódik. Ahhoz, melyet indiánok, cowboyok, kalandorok és kontinenst átszelő postakocsik jellemeznek. Nem véletlen, hogy a Vadnyugat története számos regényírót és filmrendezőt megihletett már. De úgy történt-e minden, ahogyan azt könyv- és filmélményeink alapján tudni véljük? Valójában milyen ruhában járt egy vérbeli cowboy? Hány bölényt ölt meg Buffalo Bill? Milyen látomásai voltak Ülő Bikának a sorsdöntő összecsapás előtt? Mennyire gazdagodtak meg az aranyásók? Ezekre a kérdésekre kaphatunk választ ebből a mítoszok és legendák mögé néző könyvben.
Hahner Péter: A Vadnyugat
384 oldal
Animus Kiadó, 2012.

A könyvhét előtt pár nappal jelenik meg, illetve pontosabban ma jelent meg, de jelentősége miatt ide kívánkozik George R. R. Martin legújabb regénye, a Sárkányok tánca. A kötet a hét kötetesre tervezett, A tűz és jég dala regényciklus ötödik része, követi a sorban a Trónok harcát, a Királyok csatáját, a Kardok viharát és a Varjak lakomáját. A továbbiakban a könyv tartalmáról is szó esik majd, így aki az előző részeket nem ismeri, az ne folytassa az olvasást. Északon a Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon küzd a Másokkal, Stannis Baratheon Északért harcol a Boltonokkal. Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölött. A Keskeny-tenger másik oldalán Tyrion Lannister sárkányvadászatra indul. A világ eközben az ősi városra, Meereenre  és Daenerysre, Westeros jog szerinti uralkodójára figyel.
George R. R. Martin: Sárkányok tánca
1152 oldal
Alexandra Kiadó, 2012.

Alberto Moravia 1978-as, a magyar olvasók számára eddig ismeretlen regényében egy csodaszép és mindenre elszánt fiatal lány, Desideria mondja el megvilágosodásának történetét. Egy bizonyos belső hangról mesél, melynek hatására a lopástól, a prostitúciótól, az orgiáktól, de még az emberrablástól vagy a vérfertőzéstől sem riad vissza. Ez az emberi társadalom alapértékeit kikezdő lázadás eleinte csak mint terv él a lány bensőjében, idővel azonban nekilát a megvalósításnak is. A Lázadás Moravia legmozgalmasabb, legszókimondóbb és legmegosztóbb regénye. Az írótól megszokott igényes irodalmi nyelvet ugyanis durva, obszcén kifejezések tarkítják, és a formabontó stílus heves érzelmeket váltott ki a mélyen vallásos, puritán olasz olvasóközönségből. A Lázadás igazi botránykönyv, mely senkit sem hagy közömbösen, és még ma, több mint harminc év távlatából is mély érzéseket vált ki az olvasóból.
Alberto Moravia: Lázadás
416 oldal
Partvonal Kiadó, 2012.

A világhírű norvég krimiszerző áprilisban Budapesten dedikált új bűnügyi története, a Denevérember megjelenése kapcsán. A Párizsi Nagyáruház Lotz-termében így én is aláfirkanthattam vele magyarul most megjelent könyvét, mely esetében nem csak a külcsín, de a belbecs is eltér a megszokottól: a cselekmény egy eszelős doktor új találmánya, a pukipor körül bonyolódik.

Jo Nesbø (1960-) igen népszerű hazánkban is, a legtöbben eddig Harry Hole főszereplésével íródott krimijeiről ismerhetik, melyek részét képezik a mostanában tapasztalható "skandináv krimik" nyomásnak, amit a könyvfesztiválon is tapasztalni lehetett. Én még egy Nesbø regényt sem olvastam ezelőtt, így sajátos módon elsőként pont egy gyerekregényt olvashattam tőle.

A Doktor Proktor pukipora ugyanis gyerekregény, bár ezt a cím is sejtetni engedi. Az 1997-ben útnak indult krimifolyam után 2007-ben jelent meg először a könyv Norvégiában, melyet azóta két másik is követett. Utóbbiak kiadását őszre, illetve jövő tavaszára tervezi az újonnan alakult Kolibri Kiadó, a Libri Kiadó gyerekkönyv-felelőse.

A kötet borítója kedves, szép és nagyon színes, vidámságával megragadhatja a gyermeki tekinteteket, az igényesség pedig talán meggyőzheti szüleiket a vásárlás helyességéről, talán még azon ősöket is, akik a "puki" szó láttán azonnal elfordulnának a regénytől. Érdekes kérdés ez a könyv kapcsán, hiszen a témaválasztás rendkívül abszurd, és igen, olyan szavakkal is találkozhatunk a kötetben mint "fingás", vagy "fingonauta".

A rövid és amatőr véleményem ezzel kapcsolatban az, hogy ne hagyjuk a gyerekeket magára a könyvvel, - bár szerintem azt a korosztályt, akinek a könyv szól, semmilyen kötettel nem szabadna magára hagyni - értem ezalatt azt, hogy jó, ha a témaválasztás miatt a gyerek megbeszélheti kedves szüleivel az olvasottakat. Talán egy ilyen beszélgetés alkalmával azt is meg lehet állapítani, hogy ugyan vicces dolog ez a végtelen pukizás, de azért a hétköznapokban igyekezzünk mellőzni a fingós témát. Jobban belegondolva ez az egész elmaradott vágyálomnak tűnik, belegondolva a gyerekek egymás közti "beszélgetéseibe" manapság...

Beszéljünk inkább a könyvről! A kötet igazán olvasóbarátnak mondható, különösen igaz ez az ifjú könyvforgatókra. A lapok szellősek, a betűméret nagy, akárcsak a sorközök is, emellett gazdag és egyszerű illusztráció segíti és színesíti (elég nagy képzavar ez fekete-fehér rajzok esetében) a regényt. A történet ennek megfelelően elég egyszerű: Doktor Proktor, az őrült professzor feltalálja a pukiport, majd két kisgyerek, Bulle és Lise segítségével kalandos bonyodalmakba keverednek.

A cselekmény meséhez hűen egyszerű és tanulságos, a karakterek is kellően egysíkúak, itt mindenki jó vagy gonosz. Ebben egy sajátos skandináv, környezettudatos vonás is megfigyelhető: a gonosz ikrek gonosz apukája annyira gonosz, hogy nem átall gonosz, kipufogógáz-eregető Hummerrel járni. A történet érdekes, fordulatos és a gyerekek számára időről időre kacagtatónak is bizonyulhat.

A Doktor Proktor pukiporával Nesbø remekül beleillik a gyerekkönyvek fogalmazásmódjába és jellemzőibe, emellett krimiíró énjét sem tudja levetkőzni, - időnként szinte láttam magam előtt, amint egy-egy történés megírása után gonoszkodva elvigyorodik - de nem is kell, hiszen ezért szeretik a legtöbben olvasni a könyveit.

A kötetet köszönöm a Kolibri Kiadónak!

10/8

Jo Nesbø: Doktor Proktor pukipora
258 oldal
Kolibri Kiadó, 2012.
Fordította: Petrikovics Edit
A fordítás alapjául szolgáló mű: Jo Nesbø: Doktor Proktors Prompepulver

Ahogyan egy korábbi bejegyzésben már írtam, az újonnan megalakult sci-fi kiadó, az Ad Astra mindjárt négy kötettel jelentkezett az áprilisi könyvfesztiválra. Közülük a dél-afrikai írónő urban fantasynak mondott regényét olvashattam először, mely szórakoztatónak és egyedi élménynek bizonyult.

Lauren Beukes (1976-) kortárs dél-afrikai író, forgatókönyvíró és újságíró. Két eddig angolul megjelent könyve a Moxyland és a 2010-es Zoo city, utóbbit az Ad Astra jóvoltából már magyarul is olvashatják az érdeklődők. A kiadás gyönyörű borítót kapott, mely Sánta Kira munkája és tökéletesen illik a történethez, magának a szerzőnek is elnyerte a tetszését. A Zoo city megkapta az Arthur C. Clarke science fiction díjat és a The Kitschies: 2010 Red Tentacle Winner elismerést, ezen kívül szerepelt a World Fantasy-díj és a British Science Fiction Association-díj döntősei között is. A regényből filmet is forgatnak majd, a forgatókönyvet is a szerző jegyzi. Az írónő Fokvárosban él családjával, jelenleg a The Shining Girls című könyvét írja.

A könyv sikerének hátterében egy érdekes és izgalmakat magába foglaló alapötlet bújik meg, melyet egy teljes alternatív világgá képes tágítani Beukes. A helyzet a következő: ebben az alternatív világban azokat a bűnösöket, akik valakinek a haláláért felelősek, egy furcsa és misztikus átok kíséri, különböző állatokat kapnak társul totemállatként, melyek egyúttal a társadalomból való kitaszítottságukat is szimbolizálják. Az állat mellé valamilyen különleges képesség is jár. Ha az elállatosodott ember és állata viszonylag távol kerül egymástól, az mindkettejük számára fájdalmakkal és rossz érzéssel jár, az állat halálakor pedig az ember élete is véget ér, és jön az örvény, mely elragadja őt.

Az elénk táruló világ az egzotikumból, misztikumból, a fülledt Afrikából, a totemállatok sajátos szerepeltetéséből és Zoo city bűnös alvilágának bemutatásából épül fel, ezek adják kifejezetten erőteljes hangulatát. A cselekmény előrehaladtával fokozatosan egy viszonylag átlagosnak mondható krimi is kibomlik a szemünk előtt, miközben a főszereplő, Zinzi December múltjából is egyre többet megtudunk. A könyv legfontosabb eleme talán nem is a mi, hanem a hogyan, a világ felépítése és az abban való létezés bemutatása.

A történet főhőse a már említett Zinzi, aki foglalkoztatott újságíróból bátyja halálának következtében elállatosodott és a társadalom perifériájára szorult. Társa egy lajhár, akivel Johannesburgban tengeti napjait, miközben különleges képességéből próbál megélni: képes megtalálni eltűnt tárgyakat. A cselekmény gyakorlatilag azzal indul be, hogy egy zenei producertől különleges megbízást kap egy eltűnt tinipopsztár előkerítésére.

Ha egy szóval szeretném jellemezni a könyvet, azt mondanám, hogy laza. Nagyon könnyű tollal, olvasmányosan íródott, de a szöveg ezt mégsem sínyli meg, színvonalas szórakoztató irodalom marad. Ehhez társul az szabadszájúság és szókimondás, ugyanis a szereplők nem fukarkodnak a vaskos káromkodásokkal, egy ízben egy anyázásokkal sűrűn teletűzdelt kiborulás egyenesen humorforrássá transzformálódik. A lazaság és az olvasmányosság mellett a könyv nagyon mai is, elég csak a Twitter, az újra és újra előbukkanó okostelefonok, vagy Lady Gaga megemlítése ennek igazolására. Beukesnek jó a humora, főhőse gyakran tesz mosolyfakasztó ironikus megjegyzéseket. Zinzi egyébként nem éppen szentéletű, vannak sötét foltok a múltjában, de ezáltal az őt körülvevő bűnös világ hiteles figurájává képes válni.

A könyv E/1-ben íródott, ami első ránézésre kicsit furcsának tűnt, de gyorsan megszokható. Ezen kívül a modernség érzését erősíti, hogy az e-mailek vagy a Skype-on folytatott párbeszédek más betűstílussal, de hű formaisággal kaptak helyet a könyvben. A fejezetek közé időnként internetről, vagy emlékiratokból, újságcikkekből származó részletek ékelődnek be, ezek általában a felépített világ alaposabb bemutatását szolgálják.

A kötet ugyan közvetve, de súlyos és Afrikára (is) jellemző problémákat is megjelenít, mint a katonai milíciák kártékony tevékenysége, a különféle politikai megmozdulások nyomán útra kelő menekültek kérdése vagy éppen a drogok egyetemesebb problémája. A Zoo city egy fiatal író remek bemutatkozása, egy sci-fiből, fantasyból és krimiből összetapasztott, szórakoztató és érdekes, valamint sajátosan dél-afrikai történet, enyhe társadalomkritikával fűszerezve.

A kötetet köszönöm az Ad Astra Kiadónak!

10/8

Lauren Beukes: Zoo city
360 oldal
Ad Astra Kiadó, 2012.
Fordította: Körmendi Ágnes
A fordítás alapjául szolgáló mű: Lauren Beukes: Zoo city

Két vágymonológot tartalmazó apró, de annál erősebb kötet, az előző havi könyvfesztivál olasz díszvendég írójától. A Hangok történetei most először olvashatóak magyarul, a Libri Kiadó új, szépirodalmi sorozatában Juan Pablo Villalobos Bunkerzsúrjával és Magris Kisvilágok című esszéregényével egyszerre, kifejezetten a fesztiválra időzítve.

A szerző híres és elismert, irodalmi Nobel-várományos olasz író. Az 1939-ben, Triesztben született Magrist a Duna című esszéregény miatt ismerik a legtöbben. Írásaiban ötvözi a kultúrtörténetet a fikció, az emlékezés és a nosztalgia elemeivel. Rendszerint különös figyelmet szentel szűkebb hazája, így az Adriai-tenger környéke és Közép-Európa szellemi földrajzának.

A szerző sajnos ezidáig ismeretlen volt előttem, ám a könyvfesztivál díszvendégségének köszönhetően most látóterembe került, jelen kötetét a Millenárison dedikáltatni is alkalmam volt. A néhány pillanat alatt kedves ember benyomását keltette, a Rudolf nevet egyszeri visszakérdezés után rögtön sikerült helyesen, magyar helyesírás szerint leírnia, és nagyon szimpatikus módon ajánlását olaszul firkantotta a kötetbe.

A kötet tartalmi és formai részének ismertetése előtt ismét ki kell térnem annak esztétikai megvalósítására, ahogyan azt már a Bunkerzsúr esetében is tettem. Az ismét igen letisztult és minimalista borítóterv megint csak Réczey Zoltán nevéhez fűződik, akinek személye úgy tűnik, nagyon jó választásnak bizonyult a szépirodalmi sorozat köteteinek megtervezésére. A Hangokat a Bunkerzsúrhoz hasonlóan élénk és látványos színek, valamint egy a történetre utaló és arra nagyon jellemző tárgy minimalista ábrázolása jellemzi, tetszetős formában. A Libri Kiadó sorozatának kötetei ennek a szemléletnek köszönhetően könnyen felismerhetővé és beazonosíthatóvá, valamint nem mellékesen és egészen egyszerűen: széppé válnak.

A Hangok egy férfi és egy nő vágymonológját tartalmazza. Az első, A hangok című írás elmesélője egy férfi, aki vágyait különös módon elégíti ki: telefonon keresi a nőket, de szigorúan csak akkor, amikor ők éppen nincsenek a közelben. Így alkalma nyílik velük zavaró tényezők nélkül "beszélgetni", bensőséges viszonyt kialakítani. Az újra és újra felhívott számok mögött egy idő után régi ismerősök szeretett hangjai rejlenek, akiknek rövid üzenetei minden hallgatáskor mást és mást árulnak el, mintha csak zeneszámok lennének. Ehhez a tevékenységhez elengedhetetlen a pontos és alapos felkészülés, nehogy véletlenül a hölgyek felvegyék a kagylót, hiszen az mindent elrontana.

Ezen aprólékos körülményeket egyébként remekül, kellő alapossággal mutatja be Magris, a néhány tízoldalas terjedelem ellenére. A történet lenyűgöző, egyfajta aberráció igazán emberközeli és meglehetősen elfogadó ábrázolása. A rövid cselekmény végére sikerül a főhősnek közel kerülnie az olvasóhoz, így őszintén képesek vagyunk sajnálni őt, amiért a technika fejlődésével és az idő előrehaladtával egyre kevesebb a vonalas telefon és egyre több a géphang az üzenetrögzítőkön. Ezáltal A hangok egyedien kötődik egyfajta technikai korhoz is.

A második történet a Biztosan megérti, melyben egy nő, aki bár szenvedélyesen szeret egy férfit, mégis eltaszítja magától őt. Ez a kisregény nem fogott meg annyira, mint az első, ám ettől függetlenül örök érvényű és nagy igazságokat rögzít benne Magris a párkapcsolatokkal és a hozzájuk kapcsolódó emberi érzésekkel kapcsolatban.

A Hangok összességében hasznos kis kiadvány, talán ez a legjobb szó rá. Az írót hozzám hasonlóan nem ismerő olvasók számára első kötetnek kiválóan alkalmas, hiszen mint ahogyan engem is, nagy valószínűséggel mindenki mást is Claudio Magris munkásságának behatóbb megismerésére sarkallja majd.

A kötetet köszönöm a Libri Kiadónak!

10/8

Claudio Magris: Hangok
86 oldal
Libri Kiadó, 2012.
Fordította: Gács Éva
A fordítás alapjául szolgáló művek: Claudio Magris: Lei dunque capira, Le voci

A Jászol Ferences Klub soron következő találkozóján kerül sor Prevozné Balogh Irén és Rostás Gábor új, Számontartva című könyvének bemutatójára. A bemutató helyszíne a Jászol Ferences Klub, a budapesti Ferenciek terén, időpontja pedig május 7. (hétfő), 20:00. A bemutatóra szeretettel várják az érdeklődőket.

A Számontartva Balogh István, a hadifogságot és az ÁVH börtönét egyaránt megjárt katolikus pap életét mutatja be, sok fényképpel illusztrálva. A kötetet fr. Tomordi Viktor mutatja be, köszöntőt mond Rostás Gábor történész, volt esztergomi ferences diák. A könyv a helyszínen megvásárolható és dedikálásra is sor kerül majd. A klubról több információ és pontos elérhetőség itt található.

"Szerencsére az utóbbi időkben egyre több fórumon foglalkoznak a kommunizmus üldözötteinek a sorsával. Mi is azt szeretnénk a könyvünkkel bemutatni, hogy az utókor reális képet kapjon az életükről és hányattatásaikról. Szeretnénk, ha nem merülne feledésbe az átlagtól eltérő megpróbáltatásokkal terhes életük. Számontartva című könyvünk, egy római katolikus papról, dr. Balogh Istvánról szól. 1941-ben szentelték pappá, a központi szemináriumban. Rövid, de nagyon ígéretes papi szolgálat után önkéntes tábori lelkészként részt vett a II. világháború utolsó, hadműveleteiben a visszavonulásban, majd orosz fogságba esett, ahol 6 évet töltött. Példamutató papi magatartásával kivívta nemcsak bajtársai elismerését, de a rabtartók előtt is nagy tekintélyre tett szert. Ezt, 1951-ben hazatérve, az ÁVH azonnali elkülönítéssel „jutalmazta”. Előbb Kecskeméten, majd Kazincbarcikán kényszermunkatáborban dolgozott, végül közel 1 évet töltött a Mosonyi utcai Toloncházban sötét –és- magánzárkákban. A Történeti Hivatali adatok alapján egy koncepciós perhez készítették elő. Nagy Imre hatalomra kerülésével szabadult ő is, sok rabtársához hasonlóan. Időközben a felsőpapság köreiben a békepapi mozgalom olyan szépen meggyökerezett, hogy az ilyen megbélyegzetteket nem szívesen vállalta a saját egyháza, ezért szerte az országban különböző plébániákon helyettesített. Még ez sem nagyon tetszett a III/III-as alosztálynak, prédikációvázlatok terjesztése okán, újabb ügyet kreáltak ellene a 60-as évek elején. Szinte a csodával határos módon ép bőrrel megúszta ezt az újabb ellene irányuló akciót is.

12 évig „parkoló pályán” tartották, majd Göncre helyezték. Az ÁEH büntetésnek szánta a „világvégére” szóló kinevezést, de Ő itt is megtalálta a lehetőséget, hogy ne csak a szigorúan vett papi feladatokat végezze. A falu gyerekeinek továbbtanulását, betegek kórházi kezelését intézte. Lehetetlent nem ismerve segítette a csonka kassai egyházmegye latin és görög papjait, reverendákkal, bibliákkal, imakönyvekkel, és szentképekkel, hogy megkönnyítse működésüket a „végeken”. Ezek anyagi fedezetét, a hadifogságban szerzett hitelessége révén teremtette elő, a külföldön élő papi sorstársak segítségével. Idős korában a székesfehérvári papi otthonban élt a 2002-ben bekövetkezett haláláig. Ezt a nem mindennapi életutat írtuk meg, történelmi háttérrel, hadifogolytársak, barátok, ismerősök elbeszéléseiből, levelekből és Történeti Hivatalból megkért iratokból."

A kissé furcsának tűnő cím mögött nagyon fontos hír bújik meg: hosszas várakozás után, hat évvel a negyedik rész kiadását követően, előreláthatólag május 29-én végre magyarul is megjelenik George R. R. Martin A tűz és jég dala című fantasy regényciklusának várva várt ötödik része, a Sárkányok tánca.

A regény tavaly nyáron jelent meg angolul, Novák Gábor áldásos tevékenységének köszönhetően pedig remélhetőleg a hónap végén magyarul is kézbe vehetik a rajongók. Novák a negyedik résznél "szállt be" a fordításba, erről és a fordítás menetéről néhány hete jelent meg egy interjú az lfg-hu-n.

A nagy népszerűségű sorozat első négy része sorrendben a Trónok harca, a Királyok csatája, a Kardok vihara és a Varjak lakomája voltak. A Sárkányok tánca 1152 oldalas lesz és a negyedik kötettel egy időben játszódik, csak éppen az eddig megismert szereplők másik felének sorsát mutatja be, így újra találkozhatunk Daenerysszel, Tyrionnal, Havas Jonnal vagy Stannis Baratheonnal, akiket a Varjak lakomájában nélkülöznünk kellett. A kötet kétféle kiadásban jelenik majd meg, így a régebbi nagyobb, és az új, kisebb, puhatáblás kiadás is kapható lesz.

A kötet már előrendelhető az Alexandra webáruházában, 20% kedvezménnyel.

A Sárkányok tánca fülszövege súlyos spoilereket tartalmaz, így elolvasását csak annak javaslom, aki minden eddig megjelent kötetet olvasta már:

"Közeleg a tél. A hideg szelek feltámadtak a sokat szenvedett Hét Királyságban, ahol az Öt Király háborúja után a túlélőknek most az éhínséggel kell szembenézniük. Az emberek birodalmát védelmező Fal ifjú parancsnoka, Havas Jon a Mások elleni reménytelen küzdelemre próbálja felkészíteni a szétzüllött Éjjeli Őrséget, ám rá kell döbbennie, hogy ellenségei jóval közelebb vannak hozzá, mint gondolná. Stannis Baratheon Észak uralmáért vív elkeseredett harcot a Boltonokkal, miközben Királyvárban a Lannister-ház próbálja megerősíteni Tommen, a gyermekkirály törékeny uralmát a kivérzett Hét Királyság fölött. A Keskeny-tenger másik oldalán Tyrion Lannister, a megvetett és üldözött rokongyilkos sárkányvadászatra indul, ám útja veszélyekkel és váratlan kitérőkkel teli. A világ eközben az ősi városra, Meereenre figyel, ahol Viharbanszületett Daeneryst, Westeros jog szerinti uralkodóját minden oldalról szorongatják ellenségei. Hogy arathat diadalt a Sárkányok Anyja, ha három gyermekére sem számíthat? A végkifejlet csak tűz és vér lehet, ám ki éli túl a sárkányok táncát?"

George R. R. Martin: Sárkányok tánca
A tűz és jég dala V.
1152 oldal
Alexandra Kiadó, 2012.05.29. (várhatóan)
Fordította: Novák Gábor
A fordítás alapjául szolgáló mű: George R. R. Martin: A Dance with Dragons

Tegnapelőtt éjfélkor véget ért a Librarium történetének második, de biztosan nem utolsó nyereményjátéka, melyben Richelle Mead A szukkubusz dala című, az Agave Könyveknél megjelent új regényének egy példányát lehetett megnyerni. A sorsolást meg is ejtettem, lássuk hát ki a - remélhetőleg - boldog nyertes.

A játékra hatványozottan több megfejtés érkezett, mint az előzőre, ez valószínűleg a könyvnek tudható be. Minden beküldött válasz helyesnek bizonyult, köszönöm az alaposságot! No de nem is szaporítom a szót, a nyertes nem más, mint:

Bartalos Szabolcs

A nyertest e-mailben is értesítem. Akik most nem nyertek, ne csüggedjenek, csatlakozzanak a Librariumhoz a facebookon, így rögtön értesülhetnek a jövendőbeli nyereményjátékokról!