Librarium

Librarium

Humortalan western komédia

2014. június 14. - winrudi

Seth MacFarlane kitalálta a Family Guyt, az American Dadet, a Cleveland Showt; megírta és megrendezte első egész estés filmjét, a Tedet; ugyanezt most véghezvitte a Hogyan rohanj a vesztedbe című filmmel, majd fogta magát és megírta utóbbit regényként is. Nem emiatt fog rá emlékezni az utókor.

seth_macfarlane_hogyan_rohanj_a_vesztedbe_b1_72dpi.jpg

A vadnyugati történet főhőse Albert Stark, a lúzer juhtenyésztő, aki ha éppen nem gyáva és félős, akkor vagy azon kesereg, hogy ő csak egy egyszerű juhtenyésztő, vagy azon, hogy a vadnyugaton kell élnie, vagy azon, hogy barátnője, Louise elhagyta a bajszász (!) Foy miatt. A történet ugyanis ezzel kezdődik, Stark nem elég macsó, nem elég menő barátnője számára, éppen ezért faképnél hagyja, főhősünk pedig leginkább a pohár fenekén keresne megnyugvást, miközben barátja, Edward, és annak prostituált barátnője, Rose igyekszik vigasztalni. A történet hátterében pedig az eredeti címből is sejthetően (One Million Ways to Die in the West) az igazán vad vadnyugat bújik meg, ami folyamatosan szedi áldozatait veszélyességével: gyakorlatilag abba is simán belehalhat az ember, ha kimegy a budira, a kert végébe.

Albert búsongó mindennapjait és a csendes vadnyugati halálozások ritmusát aztán a kis porfészekben felbukkanó nő, Anna forgatja fel fenekestül, akiről persze már (legalábbis mi, olvasók) kezdettől fogva tudjuk, hogy nem az a teljesen veszélytelen típus, valami sötét titok lappang a múltjában, de természetesen nem meglepő módon szerelem szövődik közte és Albert között. A történetről legyen elég ennyi, egyébként nagyjából három bővített mondatban összefoglalható, nem éppen ez a kötet erőssége, az már sajnos komolyabb baj, hogy felmerül a kérdés: akkor vajon mégis mi?

Az alaphelyzet remek táptalaj egy humoros történethez, és elrontottsága ellenére is talán ez a vonulat, az időről időre vicces, balszerencsés, vagy véletlenszerű módon bekövetkező halálesetek igazán jó humorforrások, sajnos elég kevés akad belőlük. A történet önmagában nem túl szórakoztató, sablonosságából és végtelen egyszerűségéből fakadóan. Aztán erősíthetnének még a karakterek is, de a szereplők közül gyakorlatilag egyedül az Edward-Ruth páros szolgáltatnak okot nevetésre: szűzies évődésük valóban vicces annak fényében, hogy Ruth naponta átlag 10-15 férfival fekszik le a legkülönfélébb módokon, munkájából adódóan. Legvégső mentsvárnak ott lenne a humor, ami egy komédia esetében mégis csak elsődleges, de sajnos legritkább esetekben látjuk megcsillanni a Family Guyból olyannyira megszeretett macfarlene-i humort, helyette inkább izzadságszagú, erőlködő, és időnként túlságosan öncélúan alpári (nem, nem szokott zavarni MacFarlane humora általában, elég tág tűrésű vagyok a morbid és durva viccek terén) az, amit kapunk.

seth-macfarlane.jpeg-1280x960.jpgSeth MacFarlane (fotó: salon.com)

Ahogyan a bevezetőben említettem, a történet eredetileg filmként készült el, a fent említett angol címmel, és a könyvével azonos magyarral, és olyan színészekkel mint maga Seth MacFarlane, Liam Neeson, Charlize Theron, Giovanni Ribisi, Amanda Seyfried, Neil Patrick Harris, Sarah Silverman. A cím lefordítása egyrészt a jelentéstartalom megőrzése miatt nem rossz, másrészt mert a vesztednek még a west-hez is hasonló a hangzása, viszont a veszTEDbe jellegű kiemelést (utalás az előző, Ted című mozgóképre) nem tudom feldolgozni, sem megbocsátani. A fordításra azonban általánosságban nem lehet panasz, Speier Dávid, több száz film magyar szinkronjának alkotója jó munkát végzett.

A filmváltozatot még nem láttam, ennek köszönhetően továbbra is él bennem a halvány remény, hogy MacFarlane nagyobb mozgóképes tapasztalata, és a lehengerlő színészgárda tudott valamit kezdeni az alapanyaggal, és talán nem maga a történet, és a poénok rosszak, csak a vásznon jobban működnek, mint leírva. Mert úgy sajnos nem működnek. Mi sem bizonyítja ezt jobban, hogy a szűk kétszáz oldal alatt talán ha háromszor-négyszer mosolyodtam el. Ez pedig egy komédia számára nem éppen a legjobb ajánlólevél.

A kötetet köszönöm az Agavénak!

10/5

Seth MacFarlane: Hogyan rohanj a vesztedbe
179 oldal
Agave Könyvek, 2014.
Fordította: Speier Dávid
Eredeti cím: One Million Ways to Die in the West

Könyvheti újdonságok

Talán most a Könyvhét előtt nincs akkora tolongás a friss megjelenések terén, mint volt a Könyvfesztivál előtt, legalábbis ami az engem érdeklő könyveket illeti. Alaposabban körbenézve azért így is akad néhány figyelemreméltó kötet, lássuk melyek ezek!

Neil Gaiman: Szerencsére a tej

szerencséreatej.jpg

Az Agavénál a Rosemary gyermeke mellett talán ez tűnik a legérdekesebb könyvheti címnek. Szerencsére idén nyáron sem maradunk új Gaiman-kötet nélkül, a tavalyi Óceán az út végént most egy illusztrált gyerekkönyv követi. A keményfedeles, 128 oldalas Szerencsére a tejben egy apuka tejért indul, hogy aztán az események gaimani fordulatot vegyenek, és az időutazás mellett éneklő dinoszauruszok, vámpírok és kalózok is fontos szerephez jussanak.

Margaret Mitchell: Elfújta a szél

elfújta_a_szél.gif

Új borítóval jelenik meg az Európánál a világirodalom egyik nagy (szó szerint, 1184 oldal) klasszikusa. Mitchell 1936-os regénye Scarlett O'Hara tizenkét évét meséli el az amerikai polgárháború árnyékában, természetesen egy szerelemmel a középpontban. A regény Pulitzer-díjat kapott, 1939-ben sikeres filmet forgattak belőle.

Stephen King: Joyland

joyland.gif

King 2013-as, magyarul az Európánál megjelenő, 240 oldalas regénye egy 1973-as észak-karolinai nyár történetét meséli el, amikor is a harmadéves, szerelmi bánattól szenvedő egyetemista, Devin Jones nyári munkát vállal Joylandben, egy vidámparkban. A hely azonban sötét titkokat rejt: évekkel ezelőtt egy lányt gyilkoltak meg itt, akinek a szelleme azóta is kísért. A regény a krimit keveri a romantikával és a kísértethistóriával, éppen ezért kellemes és borzongató nyáresti olvasmánynak tűnik.

Szakurazaka Hirosi: A holnap határa

aholnap_határa.jpg

Egy kicsit kilóg a sorból, ugyanis már megjelent a GABO gondozásában a japán szerző military sci-fije, de az előző megjelenős összeállításból még pont kimaradt, úgyhogy most ide kerül. A rövidke (224 oldal) regényből amerikai filmfeldolgozás készült Tom Cruise és Emily Blunt főszereplésével, és állítólag jó lett - nem tudom, még nem láttam. A történetet persze amerikanizálták, ugyanis a könyvben amikor a földönkívüli gitaik invázióra indulnak a Föld ellen, japánok jutnak a főszerephez. Kirija Keidzsi csupán egy a sok újonc közül, akiket harci páncélba öltöztetnek és ölni küldenek. Keidzsi meghal a csatatéren, csak hogy minden reggel feltámadjon, harcoljon és újra meg újra meghaljon. Százötvennyolcadik feltámadása alkalmával üzenetet kap egy titokzatos szövetségestől, Rita Vrataskitól. Vajon a nő Keidzsi megmenekülésének vagy végső halálának a kulcsa?

Horváth László Imre: Lett este és lett reggel

letteste.jpg

Horváth antiutópiája egy egészen érdekes ötlettel játszik el: Paulus tábornok a sztálingrádi hadjárat előtt autóbalesetet szenved, így minden másképp alakul, és Németország megnyeri a második világháborút. A történet főhőse Klaus Arme, vezető náci ideológus: az ő 1942 és 2013 között írt naplórészleteiből áll a könyv. Az első bejegyzés idején tizennyolc, az utolsónál nyolcvankilenc éves. A ,,lett este és lett reggel" a Genezis könyvében a teremtés napjai közti időszakot jelöli, amikor az Arme-féle náci ideológia szerint Isten alszik vagy halott, esetleg felfüggeszti magát, egyben az erkölcsi, etikai normákat is. A civilizáció újabb lépcsőfokának eléréséhez mindig egy-egy ilyen állapot kell, ami felmenti a birodalmat és katonáit minden bűn alól, hiszen ezeket a fejlődés nevében követik el, a teremtés tökéletesítésére. Klaus Arme egész élete a családja hatalmáért vívott kérlelhetetlen árnyékháború, és az egész emberi civilizációt lassanként felemésztő birodalom szolgálatában telik. Legfőbb ellensége a folyamatos apokalipszis idején is jelen lévő kereszténység, mely újra és újra felbukkan áldozatai képében, akik arra születtek, hogy gyengeségükkel megalázzák az erőseket. Vajon az egész világ a nácik élettere lesz, vagy az új Übermensch mégsem mindenható? 

George R. R. Martin pénzért bárkit megöl

A Trónok harca írója persze nem bérgyilkosnak csapott fel, sokkal inkább A Tűz és Jég Dala-sorozat hatodik kötetének írásával van elfoglalva, de közben azért a jótékonykodásra is szakít időt. Mindezt pedig elég ötletesen teszi, felhasználva kedvenc hajlamát karakterei meggyilkolására: mindazok közül, akik kedvenc farkas menedékhelyének bővítésére legalább húszezer dollárt adományoznak, egy valaki abban a megtiszteltetésben részesül, hogy a sorozat egyik jövőbeli könyvében a szerző egy róla elnevezett szereplőt eltesz láb alól.

george_rr_martin_h_2014.jpgGeorge R. R. Martin (fotó: Evan Agostini, Invision, AP)

Martinnak szívügyei a farkasok, ez talán fantasy sorozatának köteteiből is kiderül. Kedvenc farkas menedékhelye szülővárosában, az új mexikói Santa Fében található, ennek megsegítésére szervez gyűjtést az író. A fődíj, a már említett karaktergyilkosság, de persze kevesebb pénzösszegért mást is nyerhetünk: 15 ezer dollárért együtt reggelizhetünk Martinnal, sőt, helikopterrel utazhatunk el vele a rezervátumba, az úton persze rémfarkasokról, sárkányokról, vagy a sorozat más fontos kérdéseiről is beszélgethetünk az íróval. 7500 dollárért jegyeket nyerhetünk az ötödik szezon premierjére, vagy egyet Martin sapkái közül, de olcsóbban is megúszhatjuk: 25 dollár ellenében egy köszönőlevelet, 50-ért pedig egy pólót kaphatunk. 

Martin és felesége, Parris McBride egyébként elkötelezett támogatói a farkasoknak, a befolyt összeget teljes egészében a farkasok élőhelyének bővítésére fordítják majd.

Forrás: The Hollywood Reporter

Nem jobb, vagy rosszabb: más

Ott van a Végjáték, Orson Scott Card zseniális sci-fije, ami azon túl, hogy izgalmas és akciódús, bőven feszeget filozofikusabb kérdéseket és sokkal mélyebb puszta csihi-puhinál. Aztán jön egy folytatás, A holtak szószólója, amit nyugodtan lehet akár önmagában is értelmezni, és kiderül, hogy a Végjáték  - nem gondoltam, hogy valaha ezt kell írnom - szinte semmi sem volt ehhez képest. A holtak szószólója ugyanis nem csak más, vagy több, de jobb is. Sokkal jobb.

osc_hsz_webre_sima.jpg

Az 1985-ös kötet egyébként már korábban is megjelent magyarul, a kilencvenes évek közepén, azonban két külön részként, Végjáték 2. és Végjáték 3. címmel. Most azonban végre egyben olvasható a történet, Körmendi Ágnes új, az első rész újrafordításához illeszkedő fordításában. A könyv elején mindjárt a szerző szokatlanul hosszú, kb. 15 oldalas előszava fogadja az olvasót, melyből megtudhatjuk, hogy Card eredetileg ezt a regényt akarta megírni, a Végjáték csak egy utólagos döntés eredményeképpen, egyfajta előzményregényként született meg. Arra is fény derül, hogy a sorozat további bővülése is szinte a véletlen műve. Ez az információ pedig tovább emeli a sorozatindító értékét, hihetetlenül jól összerakott és kerek egész lett a Végjáték, annak ellenére, hogy az eredeti írói szándék szerint meg sem született volna.

A holtak szószólója aztán bő háromezer évvel az első könyv után veszi fel a történet fonalát, ez az iszonyatosan nagy időbeli távolság is lehetővé teszi (no meg Card alapos magyarázatai), hogy akár önállóan olvassa valaki a könyvet. Ender Wigginnek nyoma vész a hangyokkal vívott nagy háborút követően, hogy aztán valaki, a Holtak Szószólója megírja a háború igaz, addig nem ismert történetét, A Boly Királynője és a Hegemónt. A holtak szószólója később egyfajta titulussá válik, a Szószóló olyan ember, aki egy halálesetet követően kérésre megjelenik, hogy rövid kutatást követően elmondja a halott élettörténetét, szakítva a "halottról vagy jót, vagy semmit" elvével.

A regény cselekménye a Lusitania nevű bolygón játszódik, ahol vallásos (katolikus), portugál felmenőkkel bíró telepesek élnek, akik kénytelenek egy őslakos helyi fajjal, a pequeninókkal, vagy malackákkal megosztozni a területen. Az ő alakjukkal a szerzőnek sikerült egy igazán új, és tényleg idegen fajt alkotnia, szokásaikkal, tabuikkal, szentségeikkel, nyelvükkel, társadalmi berendezkedésükkel: Card fantáziája szárnyal a kötet lapjain. Életterüket magasfeszültségű kerítés választja el egymástól, az idegenekkel pedig kizárólag néhány tudós, a xenológusok és a xenobiológusok érintkezhetnek, ám szigorúan csak egy feltétel betartása mellett: az emberi világ (technológia, társadalom, stb.) rájuk kifejtett hatását a legalacsonyabb szinten kell tartaniuk, miközben minél többet kell megtudniuk a malackák életéről. A bolygón egykor szörnyű betegség, a descolada pusztított, nagy nehézségek árán egy kislány, a később maga is tudóssá váló Novinha szüleinek sikerült megtalálniuk az ellenszert. A malackák azonban több tudóst is brutális kegyetlenséggel valósággal kivégeznek, a halálesetek kapcsán pedig szószólót hívnak, és mintha mindkét halálesetnek köze lenne egy a betegséggel kapcsolatos felfedezéshez is.

pequeninos.jpgPaul Marquis illusztrációja a könyvhöz (forrás: society6)

A bolygóra egy szószóló indul, testvérét, Valentine-t hátrahagyva, aki pedig nem más, mint A Szószóló, Ender Wiggin, a hangy háborúk hőse, a későbbi fajirtó: az univerzumban történő ide-oda utazgatásnak köszönhetően (szószólókra mindig, mindenhol szükség van) az eltelt háromezer év ellenére, ő még mindig csak harmincas évei közepén jár. Megérkezése Lusitaniára pedig valósággal megrengeti a felépült, gyenge lábakon álló rendet, a kifejezetten nagy hatalommal és befolyással rendelkező katolikus vezetés egyenesen a Sátán küldöttének tartja a Szószólót.

Card zseniálisan bonyolítja a regény cselekményét, remek arányérzékkel, fokozatosan építi fel a feszültséget, amit a történet csúcspontján a Szószóló beszéde tetőz be, hogy az igazi bonyodalmak csak ezután kezdődjenek, a Szószóló alakja pedig irtózatosan méltóságteljes, és az időbeli-, és térbeli elszakítottságából fakadóan bölcs is, ami a malackákkal folytatott tárgyalások során csúcsosodik ki. Önmagában a könyv története is titkokkal, izgalmakkal és csavarokkal teli, ennek köszönhetően a nehezen letehető olvasmányok kategóriájába tartozik, és fontos üzeneteinek egyike, hogy az életben a szeretet mellett talán az őszinteség, és az igazság a legfontosabb fogalmak. Ami azonban még ezen túl is igazán kiemelkedő élménnyé teszi a regényt, az egyrészt az előszóban is vastagon tárgyalt rendkívül mély karakterábrázolás, nagyon jól kitalált szereplők mélységesen összetett, és sokrétű, korántsem fekete-fehér jellemeket felvonultató halmaza a mű. Másrészt, és főleg ott van a kötet filozófiája, a nagyon is érdekes erkölcsi kérdések boncolgatása, melyekből még sokkal több jut ki az olvasónak, mint a Végjátékban: itt már igazán kiélheti magát Card.

Orson-Scott-Card.jpgOrson Scott Card

Olyan kérdések ezek, mint például, hogy elmozdíthatatlanul berögzült-e az emberiség identitása, képes-e egy teljesen másik, értelmes fajt nem kizárólag egyenlő félként, de egyenesen testvérként kezelni? A kérdés természetesen rávetíthető az emberekre is, a minden egyéb különbözőségre helyezve a hangsúlyt, a fajban megnyilvánulók helyett. A holtak szószólója a másság, a különbözőség, a tőlünk eltérő tiszteletben tartásának, elfogadásának és szeretetének regénye, mely három kategória három különböző szintet is jelez. Ez pedig csak egy, a regény által boncolgatott érdekes kérdések közül, éppen így kiemelhető lenne az ansible, ez a Card által megalkotott internet-előd; vagy Jane, egy mesterséges intelligenciából kifejlődő új személyiség, új lény léte; nem is beszélve a Boly Királynőjének, a hangy faj utolsó tagjának létjogosultságáról.

A holtak szószólója egy szinte elképzelhetetlenül sokrétű, bármilyen művet megszégyenítően sokféle mondanivalóval bíró könyv, melynek legfontosabb üzenete, ami kiemelkedik a többi sorából, hogy attól, mert valami más, még nem biztos, hogy jobb vagy rosszabb. Egyszerűen csak más. Ha nekem ezután bármilyen irodalomkedvelő le meri szólni a science fiction műfaját akár sznobizmusból, akár tudatlanságból, akár szégyenből, a kezébe fogom adni A holtak szószólóját, hogy olvassa el: meg fog változni a véleménye, ez a regény ugyanis nem más, mint az irodalom csúcsa.

A kötetet köszönöm az Unio Mystica Kiadónak!

10/10

Orson Scott Card: A holtak szószólója
479 oldal
Unio Mystica Kiadó, 2014.
Fordította: Körmendi Ágnes
Eredeti cím: Speaker for the Dead

Egy hét múlva Könyvhét

Bő egy hét múlva, jövő csütörtökön nyit a 85. Ünnepi Könyvhét és 13. Gyermekkönyvnapok (június 12-16). Az esemény középpontja természetesen ismét a budapesti Vörösmarty tér lesz, de emellett Újbudán és számos vidéki helyszínen, többek között Debrecenben, Kecskeméten, Szegeden, Miskolcon, Székesfehérváron, vagy Szolnokon is lesz hivatalos ünnepi könyvheti program.

unnepi-konyvhet-Vörösmarty.jpg

Az Ünnepi Könyvhét ötletadójának, Supka Gézának az 1927-ben Lillafüreden, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Országos Egyesülete közgyűlésén elhangzott eredeti javaslata szellemében minden évben levelet küldenek a tízezer lakosnál nagyobb települések polgármestereinek, annak érdekében, hogy községük, városuk legszebb közterén, a helyi könyvesekkel, könyvtárosokkal, könyvművelődési alkalmazottakkal együttműködve rendezzenek könyvheti árusítást és programokat. Az elmúlt években sikerült elérni, hogy június elején a fővárosi rendezvényekkel egy időben nyolcvan vidéki településen ünneplik meg a magyar irodalmat és a minőségi magyar könyvkiadást. A Romániai Magyar Könyves Céhhel együttműködve sikerült elérni azt is, hogy hetven év kényszerszünet után végre lehetett magyar ünnepi könyvhét a határon túl. Erdélyben, Kolozsvárott idén már a 4. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megrendezésére került sor május 29-e  és június 1-je között.

A Vörösmarty téren június 12-én, 16 órakor nyitja meg a Könyvhetet Spiró György, Kossuth-díjas író. A téren dedikál a kortárs magyar irodalmi élet krémje, mások mellett Bíró Szabolcs, Moldova György, Nádasdy Ádám, Erdős Virág, Báger Gusztáv, Závada Pál, Csányi Vilmos, Czeizel Endre, Konrád György, Grecsó Krisztián, Szécsi Noémi, Vavyan Fable, Rakovszky Zsuzsa, Háy János, Benyák Zoltán, Eszterházy Péter, Spiró György, Jókai Anna, Vámos Miklós, Galla Miklós, Bereményi Géza, Csukás István, Ungváry Krisztián, Lackfi János, Kányádi Sándor és még sokan mások. Az esemény mind az öt napján, számos helyszínen rengeteg irodalmi beszélgetés, könyvbemutató és persze dedikálás várja a könyvszerető közönséget. A részletes program az esemény honlapján érhető el. Részvételi szándékunkat molyon is jelezhetjük.

Levelek Lillitől

Martin Doerry könyve, a "Megsebzett szívem" - amit az idei várólista csökkentés alkalmából olvastam - nagyon érdekes darabja a holokausztirodalomnak. A szerző ugyanis megjegyzéseivel és összekötő szövegekkel ellátva saját nagymamája levelezését adta ki, ami azért fontos történelmi szempontból, mert ezek az írások nem csak a lánykori szerelmeket, de a kényszermunkatáborban töltött mindennapokat is felvázolják: a nagymama, Lilli Jahn ugyanis zsidó volt.

martindoerry_megsebzett szívem.jpg

Martin Doerry (1955-) Lilli Jahn legidősebb lányának, Ilsének a fia. Doerry a Tübingeni Egyetem szerzett diplomát németből és történelemből, majd DAAD ösztöndíjjal a Zürichi Egyetem hallgatója volt, történelemből 1985-ben doktorált. 1987 óta a Der Spiegel nevű lapnál dolgozik, jelenleg az újság egyik szerkesztője. 2002-es könyvében nagymamája, Lilli Jahn leginkább öt gyermekével folytatott magánlevelezését adta ki, a kötetet tizenkilenc nyelvre fordították le, magyarul 2004-ben jelent meg.

Doerry a nagymama életútját teljes alapossággal rajzolja meg előttük, egészen a család gyökereitől kezdve, majd Lilli gyermekkorával, és egyetemi éveivel folytatva. Az értelmes és művelt nő alakja gyorsan lenyűgözi az olvasót, Lilli rajongott a művészetekért: irodalomért, zenéért, festészetért. Mindezt pedig barátaival és családtagjaival folytatott irodalmi értékű levelezésében örökítette meg akaratlanul is az utókornak. Fájdalmas a felismerés: hol van már ez a fajta kultúra a mai világban?

Lilli férje nagy szerelme, a szintén orvos Ernst Jahn lett, akinek alakját minden szándékom ellenére sikerült megutálnom, tettei és azok következményei nem tudtak mást, mint undort kiváltani belőlem. Kezdve azzal, hogy miközben csúnya szóval élve Lillit hülyítette, azért egy másik nőért is dobogott ám a szíve, amit Lilli persze fájlalt, de szinte még ő esedezett Ernstnek, hogy őt válassza. Az Amadé becenevű Ernst jelleme aztán a háború éveiben csúcsosodik ki, vagyis éppen mélypontját éri el: miután öt gyermeke született Lillitől, egy másik orvosnővel szűrte össze a levet, aki terhes lett tőle. Válásával pedig gyakorlatilag a halálos ítéletet mondta ki Lilli felett: neki addig kizárólag - nem zsidó - férje nyújtott védőernyőt a deportálások időszakában. Ernst amúgy később sem jeleskedik sem emberként, sem apaként: olybá tűnik ugyanis, hogy magukra maradt gyermekeinél új családja sokkal fontosabb volt számára, és túlságosan Lilli kiszabadítása sem hozta lázba.

lillijahn.jpgLilli Jahn

De hagyjuk is Enstet, hiszen a történet főszereplője Lilli, aki minden kezdeti szerencséje ellenére 1943 őszére a breitenaui átnevelő-munkatáborban (majd idővel végül Auschwitzban) találja magát, elszakítva gyerekei mellől. Velük folytatott levelezése innentől válik drámai olvasmánnyá: elképzelhető az anya bánata, de ugyanakkor a gyermekek kétségbeesése is. Leginkább a két legidősebb lány, Ilse és Johanna levelezett Lillivel, és persze a hadseregbe besorozott fia, Gerhard. Ilse egyébként az anyai és házvezetőnői szerepet is átvette a családban, lenyűgöző talpraesettségről és érettségről téve tanúbizonyságot. A három legidősebb gyerek közül Gerhard alakja a legérdekesebb, ő ugyanis sajátos ellentmondásba kerül saját magával: míg végre büszke lehet rá, hogy félzsidóként elfogadja az aktuális világrend, és légvédelmi szolgálatra hívják; ugyanakkor ugyanez a rend és hatalom az, amelyik végleg elszakítja tőlük saját édesanyjukat.

Megkapó a levelek hangvétele is, egyrészt természetesen Lilli sok szörnyűséget hallgat el gyermekei elől, ezekre másokkal végrehajtott levélváltások során derül fény. Aztán ott vannak Ilse írásai, melyek leginkább - persze anyja fájó hiánya mellett - az elvégzett feladatokról és azok nehézségéről szólnak. Végül pedig a kedvenceim, Johanna levelei, aki koránál fogva gyermeki lelkével fontosnak tartja igazán jelentéktelennek tűnő, ám számára mégis fontos események elmesélését: sajátos például, hogy egy új háziállat, egy papagáj alakja milyen fontossághoz jut, főleg a háttér ismeretében. Ez a naivitás azonban kedves, megmosolyogtató és szívet melengető, erre pedig alighanem Lillinek is szüksége volt a munkatábor elviseléséhez, ahogyan szüksége van nekünk olvasóknak is.

Doerry könyve ugyanis lelkileg nagyon megterhelő olvasmány, de mégis ki képes megrendülés nélkül olvasni egy gyermekei után szinte elviselhetetlen mértékben vágyódó édesanya; és ugyanakkor az anyjukat folyamatosan hiányoló, utána síró gyerekek sorait? Minden egyes levél újabb darabot tép ki a lelkünkből, hogy a kötet végére szinte teljesen kiüresedjünk, egy idő után már nem lehet több szenvedést befogadni és feldolgozni. A "Megsebzett szívem" amellett, hogy legteljesebb közvetlenségével és egy család tragédiájának bemutatásával mikrotörténetet mesél, mindez illeszkedik egy kor, egy nép, egy ország makrotörténetébe is; sőt, arcot, személyiséget és érzéseket ad a holokauszt több milliónyi áldozatának, ezzel pedig segíthet abban, hogy ők is kilépjenek a sorok közül, és ne pusztán nevek legyenek egy fájdalmasan hosszú felsorolás lapjain.

10/9

Martin Doerry: Megsebzett szívem - Lilli Jahn élete 1900-1944
398 oldal
Európa Kiadó, 2004.
Fordította: Murányi Beatrix
Eredeti cím: "Mein verwundetes Hertz"

A barkácsmese vége

Az első két részt magyarul kiadó Ad Astra háza táján bekövetkezett változások nyomán sajnos megkésve, de végül mégis megérkezett magyarul Scott Westerfeld ifjúsági steampunk trilógiájának zárókötete, a Leviatánt és a Behemótot követő Góliát. A szerző ezúttal sem okozott csalódást, a regény ugyanis legalább annyira jó, ha nem jobb, mint az előző kettő.

Goliat.png

Scott Westerfeld (1963-) amerikai sci-fi író, aki jelen sorozat mellett leginkább a Csúfok című disztópikus trilógiája miatt ismert, és elismert tagja a kortárs irodalomnak. A trilógiát lezáró ifjúsági kötet az előzőekhez hasonlóan egy alternatív múltban játszódik, itt ugyanis az első világháborút a különféle gépeket magas színvonalon alkalmazó barkácsok, és a genetika tudományát hatékonyan használó, ezáltal pedig koholt, új állatfajokat létrehozó darwinisták között zajlik. A főhősök ismét Sándor herceg, az Osztrák-Magyar Monarchia titkos trónörököse; és Deryn Sharp kadét, a magát fiúnak kiadó aeronauta lány. Természetesen a jól ismert mellékszereplők (Dr. Barlow, Klopp mester, Volger gróf, Bovril, Newkirk, Eddie Malone) is ismét jelen vannak, de persze újakat is köszönthetünk a kötet lapjain: Nikola Tesla, Adela Rogers, Pancho Villa, William Randolph Hearst.

A könyveket szerető közösség a legteljesebb mértékben hálás lehet a Ciceró Kiadónak, egyrészt mivel egyáltalán átvállalták a trilógia magyar kiadásának befejezését az Ad Astrától, másrészt mert az első két részhez tökéletesen passzoló kötetet adtak ki, így a trilógia egységes egészet alkot. A harmadik és egyben utolsó rész cselekménye ott folytatódik, ahol a Behemót isztambuli kalandjai véget értek. Sándor és Deryn a Leviatán fedélzetén utaznak Szibéria felé, hogy segítsenek Nikola Teslának: a tudós ugyanis úgy tűnik egy olyan találmány birtokában van, mely képes lehet véget vetni a háborúnak, és az értelmetlen öldöklésnek. Azért ahogyan azt már megszokhattuk, ismét sem megy ám minden olyan simán, kaland kalandot, fordulat fordulatot követ, melyeknek bővebb ismertetésétől a spoilerezés elkerülése végett eltekintek.

góliát2.jpg

Westerfeld zseniális a színvonal és egyúttal a feszültség egyenletes szinten tartásában, egyik kötetre sem voltak jellemzők az ellaposodó, vagy nem igazán sikerült szakaszok, ez pedig a zárókötet esetében fokozottan igaz: ha lehet, a szerző még inkább rákapcsol a fordulatszámra, a cselekmény sebessége így még szédítőbb, a végeredmény pedig talán még izgalmasabb. Egy sereg remek ötlettel és fordulattal képes továbblendíteni főhőseit útjukon az író, a remek szöveget egyébként ismét Kleinheincz Csilla ültette át magyarra, a korábbi részeknél megszokott színvonalon.

A szerző tovább tágítja ezt a jó fantáziával megálmodott és aprólékosan kidolgozott alternatív világot, hiszen főhőseinkkel nemcsak Oroszországba, Japánba és Mexikóba, de még az Egyesült Államokba is ellátogatunk, a különféle országok jól kidolgozott alternatív történelme és regénybeli jelene pedig igazán szórakoztató gondolatkísérleteket enged meg az író számára, az olvasónak pedig nem akad más dolga, mint hogy élvezze a helyzetet, és elmerüljön az olvasmányában. Westerfeld ugyanis a legkiválóbb ifjúsági regények hangulatát idézi, története képes teljesen magába szippantani az embert, egy igazi kalandtörténet ugyanis ez, talán valami ilyesmi született volna abból, ha Jules Verne a steampunkkal kacérkodhatott volna.

góliát1.jpg

Amellett, hogy a Góliát piszkosul szórakoztató és izgalmas olvasmány, több fontos küldetést is teljesít. Egyrészt kifejezetten hangsúlyos háborúellenessége, a háborút ugyanis egyértelműen elítéli értelmetlen pusztításával együtt, ezzel pedig fontos gondolatra tanítja  az ifjú olvasókat; egyúttal a háborúban az egyik félnek rossznak, a másiknak pedig jónak kell lennie sztereotípiájával is teljes mértékben leszámol. Másrészt persze a már-már kötelezően ifjúsági regényekre jellemző mondanivaló is felbukkan, így a barátság fontossága, vagy éppen a másság, a különbözőség elfogadása. Mindemellett fokozatosan egy szerelmi szál is kibontakozik a szemünk láttára.

Ha önmagában Westerfeld fantáziája és magával ragadó stílusa nem lenne elég, Keith Thompson gyönyörű illusztrációi egyrészt tovább erősítik a klasszikus ifjúsági regényes vonulatot, másrészt segíthetnek az olvasásért (még) nem annyira rajongó ifjoncok megnyerésében is. A Góliát és az egész trilógia is ugyanis tipikusan olyan könyvek, melyek egész lényükkel képesek lehetnek megszerettetni az olvasást, ezért pedig nem lehetünk elég hálásak nekik.

A kötetet köszönöm a Ciceró Kiadónak! A képek forrása: Keith Thompson Art.

10/10

Scott Westerfeld: Góliát
580 oldal
Ciceró Kiadó, 2014.
Fordította: Kleinheincz Csilla
Eredeti cím: Goliath

Így hangzik a Budapest noir

Elkészült a nagy sikerű Bűnös Budapest-ciklus első részének, a Budapest noirnak a hangoskönyv változata. A kortárs krimiszerző, Kondor Vilmos regényét, mellyel 2008-ban robbant be a magyar irodalmi életbe Németh Kriszta (Cippo) olvassa fel, és teljes terjedelmében meghallgatható online.

budapest_noir.png

A hangoskönyv ide kattintva érhető el, ahonnan becsületkassza alapon le is tölthető. Kondor egyébként már új regényen dolgozik, legutóbbi könyve a tavaly ősszel megjelent A másik szárnysegéd volt.

Mindennapok a függöny mögött

A Vasfüggöny című könyvében Anne Applebaum az alcímhez hűen azt mutatja be a legmesszemenőbb alapossággal, hogyan, és milyen változatos eszközökkel törte meg, formálta saját képére a Szovjetunió, a második világháború győztes hatalma, a későbbi hidegháborús időszak bipoláris világának egyik pontja a vasfüggönyön innen kialakított hűséges szatellitállamait.

vasfüggöny_applebaum.jpg

Anne Applebaum (1964) történész, újságíró, aki  2003-as munkájáért, A Gulag történetéért megkapta 2004-ben a Pulitzer-díjat. Ebben a művében több mint ezer oldalas terjedelemben tárta fel a szovjet munkatáborok rendszerét. Applebaum zsidó értemiségi családban nőtt fel Washingtonban. BA diplomát summa cum laude minősítéssel kapott a Yale Egyetemen, majd Londonban szerzett mesterdiplomát nemzetközi kapcsolatokból, de Oxfordban is tanult. A The Spectator szerkesztőjeként, és a The Daily Telegraph, az Independent valamint a Sunday Telegraph szerzőjeként is dolgozott, majd a kilencvenes években Londonban és Varsóban élt, a The Economist és a The Washington Post rovatvezetője volt. 2010-ben megkapta a Petőfi-díjat a budapesti Terror Háza Múzeumban, a díjjal a közép-kelet európai szabadság és demokrácia előmozdítására tett erőfeszítéseket ismerik el. 2013-ban felvette a lengyel állampolgárságot, folyékonyan beszél franciául, lengyelül és oroszul, két gyermek édesanyja, férje pedig Radosław Sikorski, lengyel külügyminiszter. Az idei ukrán-orosz konfliktus kapcsán Putyin ellen emelte fel a szavát.

2013-as kötete, a Vasfüggöny az Európánál jelent meg az idei könyvfesztiválra, ahol a szerző személyesen is dedikált és egyéb programokon is részt vett. Új könyvében a Gulag után a vasfüggöny felé fordítja a figyelmét, illetve sokkal inkább afelé, ami emögött a fal mögött rejlett, a hidegháborús világrend kezdeti éveiben. A Szovjetunió ugyanis már 1944-ben, a hadi események és ezekkel együtt Kelet-Európa felszabadítása és egyúttal megszállása mellett megkezdte a legalább ennyire fontos elméleti síkú tevékenységet is. A második világháború végéhez érve a nyugati hatalmak lemondtak az öreg kontinens ezen feléről, szemet hunyva Sztálin - csak Hitlerhez fogható - kegyetlensége felett, ezzel pedig egyfajta koncként dobták a szovjet hatalom elé ezeket az országokat. Applebaum három országot, Kelet-Németországot, Magyarországot és Lengyelországot emeli ki a keleti blokk országainak sorából, és persze szól Romániáról, Csehszlovákiáról, Jugoszláviáról vagy Bulgáriáról is, a főszereplő jelen esetben azonban az előbbi három. A könyv megszületésének hat éve alatt az alapos hagyományos (levéltári és szakirodalmi forrásokon alapuló) kutatást az oral history is kiegészítette: a szerző az események számos szereplőjével beszélgetett személyesen.

Ezen országok sokszor megegyező, ám gyakran eltérő példáin keresztül mutatja be a szerző azt a folyamatot, ahogyan a Szovjetunió minden lehetséges eszközt felhasználva fokozatosan saját képére formálta, bekebelezte, megtörte, szovjetizálta ezeket a nemzeteket, felhasználva a titkosrendőrök, a moszkovita (Moszkvából eredeti hazájukba visszaimportált) kommunista vezetők hathatós segítségét is. A kötet két nagy részre oszlik, míg az elsőben ennek a folyamatnak a rendkívüli, történészi alapossággal történő bemutatását kapja az olvasó, a másodikban a már "működő" sztálinizmus mindennapjaiba kapunk betekintést. A folyamat feltárásánál kitér az események kezdetére, a világháború végnapjaitól kiindulva, érintve a kommunisták, a rendvédelmi szervek tetteit, és persze az eszközöket: az erőszakot és a megfélemlítést, valamint az ifjúságot, a rádiót, a művészetet, a sajtót, a politikát, a gazdaságot; tehát leginkább az élet minden területét szabályozni kívánó törekvéseket.

applebaum.jpgAnne Applebaum (forrás: haaretz.com)

A második részben aztán fény derül arra, hogyan számol le a hatalom előbb reakciós ellenségeivel, - legyen akár szó volt katonákról, papokról, más pártok híveiről - hogy aztán a saját elvtársak kerülhessenek sorra: ők sem menekülhettek ugyanis az indok nélküli büntetés, a börtön, vagy a kivégzés elől. A szerző ezután kitér a homo sovieticus, azaz a szovjet ember milyenségére is, a hatalom ugyanis nem csak mint társadalom-, de mint egyénformáló erő is fellépett, célja pedig alattvalóinak teljes megtörése, birtoklása és irányítása volt. A szovjet realizmus, mint olyan is terítékre kerül, legyen szó a művészet bármely területéről: irodalom, építészet, film, zene, a lényeg ugyanaz, mindent a hatalom egyetértésével, semmit nélküle.

Applebaum a tervgazdaság nyomán a semmiből kinövő eszményi városok (pl. Sztálinváros) felépülését is bemutatja, ahogyan a társadalom két jelentős csoportját is: az általa kelletlen kollaboránsnak nevezett réteget, akik saját és családjuk boldogulása, életben maradása és jövője érdekében kénytelen az együttműködésre; és a passzív (főleg fiatal) ellenállókat, akik minden eszközzel és lehetséges módon igyekeznek újra és újra kimutatni a kormányzattal szemben elfoglalt pozíciójukat. A kötet második részét természetesen a forradalmak, az 1953-as német, és az 1956-os lengyel, illetve magyar események vázlatszerű bemutatása, és az összefoglaló epilógus zárja.

A Vasfüggöny több okból is kiemelkedően fontos könyv. Egyrészt bárki számára alapmű, aki az adott korszak igazán beható megismerését tűzi ki célul maga elé, főleg, hogy a három kiemelkedő szerephez jutó ország egyike Magyarország. A szerző mind a rendszer fokozatos és mindent átitató felépítését, mind pedig a totalitarizmust tökélyre fejlesztő, álságos, hamis és emberellenes rendszer mindennapjait elénk tárja. Mindezt egyszerre nagyobb összefüggések részletes leírásának, és rengeteg egyéni sors, a rendszer áldozatai, haszonélvezői, vagy éppen irányítói bemutatásának segítségével éri el. Másrészt nagyon helyesen a helyén kezeli a szóban forgó országok, így hazánk 1945 és 1947 közötti történelmét is, amit lehet akár demokratikus időszaknak is bélyegezni (hiszen mégiscsak első ízben nyílt lehetőség a teljes körű választójog gyakorlására), de mégsem érdemes. Mégis miféle demokrácia az, amelyben - többek között - a belügyminisztériumot és az erőszakszervezeteket is egy bőven kisebbségi pozíciót elfoglaló párt irányítja, vagy amelynek területén egy idegen hatalom, a szovjet hadsereg csapatai állomásoznak?

WP_001513.jpgAnne Applebaum a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon dedikál (2014. április)

A könyv igazi fontossága azonban ezeken túlmenő, és egyúttal kettős. Az egyik összetevő, hogy a kommunista rendszerek valódi természetének részletes bemutatása segíthet leszámolni a fel-felerősödő és rendkívül káros nosztalgikus érzésekkel: remélhetően közel lehetetlen egy ennyire embertelen és életellenes rendszer pozitív megítélése, bár ez a kijelentés utópisztikus, és a naivitást sem nélkülöző. A leglényegesebb talán pedig, hogy a mesterségesen kreált rendszer által igényelt embertípus, a homo sovieticus beható ismeretében nem nehéz felfedezni a jelenkori analógiákat, melyek választ adnak arra, miért ilyenek a magyarok (is)? Legyen akár szó a folyton kiskapukat kereső, az államot egyszer és mindenkorra rossznak és átverni valónak bélyegző emberről; vagy a vallásosság mértékéről és minőségéről; vagy akár a mindig a másikat figyelő, "besúgó-embertípusról", melyek mögött felsejlik a vörös csillag. Ezek a jelenségek pedig a mai napig jelenlévő sztálini nyelvezettel kiegészülve rámutatnak, hogy hatásait tekintve mind a mai napig velünk él a kommunizmus, kitörölhetetlenül és elfelejthetetlenül, de feldolgozhatóan: az ehhez vezető menetelés első lépését pedig a megismerés jelenti, ahogyan azt a szerző is kifejti a Vasfüggöny záró soraiban:

"Ahhoz, hogy egy nemzetet újjá lehessen építeni, a polgárainak meg kell érteniük, hogyan rombolták le: hogyan ásták alá az intézményeit, hogyan forgatták ki a nyelvét, hogyan manipulálták az embereket. A részleteket kell ismerniük, nem pedig holmi általános elméleteket, és személyes történeteket kell hallaniuk, nem pedig a tömegekkel kapcsolatos általánosításokat. Tisztábban kell látniuk, hogy mi motiválta az elődeiket, valóságos embereknek kell látniuk őket, nem pedig fekete-fehér karikatúráknak, áldozatoknak vagy gazembereknek. Csak így lehetséges, hogy – lassan – újjáépítsék a nemzetet."

A kötetet köszönöm az Európa Kiadónak!

10/10

Anne Applebaum: Vasfüggöny, Kelet-Európa megtörése 1944-1956
616 oldal
Európa Könyvkiadó, 2014.
Fordította: Szabó Hedvig
Eredeti cím: The Iron Curtain, The Crushing of Eastern Europe, 1944-1956

Óda a nőhöz és a sörhöz

A Sörgyári capriccióban Hrabal egy idilli, cseh kisváros őrült mindennapjait mutatja be a húszas években, a béke és boldogság idejében, melynek önfeledt, szinte hedonista világa feszítő ellentétben áll a regény születésének idejével, 1970 napjaival.

sörgyári.jpg

Bohumil Hrabal (1914-1997) cseh író idén lenne száz éves, ennek alkalmából magyar kiadója, az Európa három könyvét (Szigorúan ellenőrzött vonatok, Őfelsége pincére voltam, Sörgyári capriccio) is egységes, új, letisztult borítóval adta ki újra. A magyarul először 1979-ben kiadott Sörgyári capriccioból 1980-ban sikeres adaptációt forgatott Jirí Menzel. A kötet lapjain Hrabal a Nymburk nevű kisvárost eleveníti meg a boldog időkben, emléket állatva édesanyjának, a könyv szőke, lobogó hajú főszereplőjének; férjének, Francinnak; és nagybátyjának a minden bizonnyal bolond Pepin bácsinak. Utóbbi ordítva előadott történetei (mint például az igazán a filmnek köszönhetően híressé vált mosómedvés sztori) a történet legviccesebb szakaszait jelentik.

A könyv szinte semmiről nem szól, de mégis minden benne van. Az élet, a humor, és leginkább a sör és a nő szeretete, utóbbi kettő talán Hrabal világrendjének is alfáját és ómegáját alkotja. Természetesen a sör, hiszen egy cseh kisváros cseh sörgyárának mindennapjaiba is bepillantunk, a sör gyártásának folyamatától egészen az igazgatótanács üléseiig, melyek rendjét időről időre megtöri Pepin bácsi veszett óbégatása. És természetesen a nő, hiszen az egész kötet fő alakja ez a lobogó hajú, cseh istennő, Hrabal leendő anyja, aki habzsolja az életet: vidáman biciklizik fel s alá haját lobogtatva, miközben két pofára eszi a disznótorost és férfiakat meghazudtolva dönti magába a sört, korsószám.


"Unatkozik? Vásároljon mosómedvét!"

Amellett, hogy a szöveg vicces, és nagyon kellemes hangulatú, igen szép is: Hrabal igazi líraisággal festi meg anyja és a sör iránt táplált bensőséges viszonyát. A regény egyfajta menekülés, a múltba, a régibe, az elmúlt szép és jóba való temetkezés, ami több mint érthető a regény megszületésének dátumára pillantva, ami csak két évvel követi az 1968-as prágai szovjet bevonulást. Egy ponton aztán maga a regény is "elromlik", ahogyan a világ is tette: megérkezik a rádió és vele a modernizáció, ez pedig lerövidít mindent, csökkennek a távolságok. Ezt a gondolatot továbbvíve aztán az új rendet követve mindent megrövidítenek, lefűrészelik az asztal lábát, levágják a kutya farkát, sőt, főszereplőnk is megválik szimbólumként funkcionáló gyönyörű hajától. Mi más lenne ez, mint a vég kezdete? Hrabal kisregénye egy rég letűnt kor felé irányuló romantikus elvágyódást formál szöveggé, miközben költői himnusz és tisztelgés a folyékony kenyér, és a női nem csodája előtt. Nem lehet nem szeretni.

A kötetet köszönöm az Európa Kiadónak!

10/9

Bohumil Hrabal: Sörgyári capriccio
140 oldal
Európa Könyvkiadó, 2014.
Fordította: Efraim Israel
Eredeti cím: Postřižiny

Három új Agave

A könyvhétig bezárólag három figyelemreméltó kötet is napvilágot lát majd az Agave gondozásában. Az első John Scalzi sci-fi sorozatának legújabb darabja, amit Seth MacFarlanennek, a Family Guy alkotójának első regénye követ, a sort pedig a Könyvhétre megjelenő horror klasszikus új kiadása, Ira Levin regénye, A Rosemary gyermeke zárja.

John Scalzi: A lázadás hangjai

John_Scalzi_A_lazadas_hangjai_b1_300dpi.jpg

Május 13-án jelenik meg az amerikai sci-fi szerző Vének háborúja regényfolyamának legújabb darabja, A lázadás hangjai címmel. A Vének háborúját, a Szellemhadtestet, Az utolsó gyarmatot és a Zoë történetét követő, 464 oldalas könyv a már megteremtett univerzumban játszódik, de nem kapcsolódik szorosan az eddigiekhez, szereplői is mások. A kötet egy kísérletnek indult a szerző amerikai kiadója, a Tor Books ötlete nyomán. A könyv fejezeteit egy tévés sorozat mintájára hetente jelentették meg, e-könyv formátumban, majd természetesen ezt a papír alapú kiadás is követte. Nem meglepő, hogy további folytatása várható.

Ira Levin: Rosemary gyermeke

ira-levin-rosemary-gyermeke-b1.jpg

A 2014-es Könyvhéttől kezdődően az Agave Könyvek gondozásában jelenik meg Ira Levin (1929-2007) életműve. Az amerikai irodalmi és színházi világ közismert alakja az élete során összesen hét regényt írt; napjainkban szinte mindegyiket klasszikusként emlegetik, a legtöbből filmet is forgattak. Levin hatása mindmáig óriási, rajongói közt tudhatta például Stephen Kinget és Chuck Palahniukot. 2007-ben bekövetkezett halálával egy korszak zárult le, mivel ő volt az utolsó nagy öreg, aki a modern horror és a pszichológiai thriller alapjait lefektette. Huszonhárom év elteltével az első hazai kiadás után a Könyvhéten, új, elképesztően jól sikerült köntösben, Chuck Palahniuk előszavával jelenik meg a Rosemary gyermeke (korábban Rosemary gyermeket vár címmel volt olvasható), amit mindmáig a horrorirodalom egyik legnagyobb klasszikusaként szokás említeni.

IraLevin1.jpgIra Levin (1929-2007)

Roman Polanski 1968-ban filmet forgatott belőle, ami Oscar- és Golden Globe-díjat nyert, és kikövezte az utat az akkor még csak huszonhárom éves Mia Farrow-nak Hollywood legnagyobbjai közé. A regény később olyan kultikus filmeket ihletett, mint Az ördögűző és az Ómen. Az NBC idén minisorozatot forgatott belőle, amit május 11-től kezdenek el sugározni. Az Agave Könyvek jövő évi tervei közt szerepel a This Perfect Day kiadása, ami Levin egyetlen, magyarul mindmáig nem olvasható regénye: egy korát megelőző disztópia thriller.

Seth MacFarlane: Hogyan rohanj a vesztedbe

seth_macfarlane_hogyan_rohanj_a_vesztedbe_b1_72dpi.jpg

A Family Guy vagy az American Dad! című, felnőtteknek szóló animációs sorozatok kedvelői előtt nem ismeretlen MacFarlane neve, a zseniális humorú, és legalább egy tucat különféle hangot torkában hordozó alkotó a Ted című egész estés filmet is jegyzi, illetve ő volt a 2013-as Oscar-díjátadó házigazdája is. Második filmjének bemutatójára június 12-én kerül sor, melyet ő írt, rendezett, és ő játssza a főszerepet is Liam Neeson, Charlize Theron, Giovanni Ribisi, Sarah Silverman, Amanda Seyfried és Neil Patrick Harris oldalán. A forgatókönyvet egyből regényre adaptálta, ez jelenik meg június 3-án magyarul.

Tizennégy kicsi paranoiás

A halál útvesztője tipikus Dick-regény, hiszen azon túl, hogy izgalmas science fiction, egyúttal az istenségről való filozófiai elmélkedés, ezáltal a puszta szórakoztatás mellett - amit mint talán kitűzött célt egyébként tökéletesen teljesít - van egy mélyebb síkja is, mindeközben még egy izgalmas thriller és krimi keveréke is.

pkd_ahalálútvesztője.jpg

Philip K. Dick (1928-1982) a sci-fi irodalom megkerülhetetlen alakja, egy olyan kultikus, és gyaníthatóan az irodalom egyik legjobb címét magáénak tudható mű mellett, mint az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal?, ami a Szárnyas fejvadász című film alapjául szolgált, rengeteg könyv fűződik a nevéhez, mint Az utolsó szimulákrum, vagy a A Frolix-8 küldötte.

1970-es regénye, az egyszer már 1986-ban magyarul kiadott, és most javított fordítással újra kiadott A halál útvesztője a Delmak-O nevű különös kolónián játszódik, egy különös bolygón. A telepre egy bő tucat nagyon különböző ember sereglik, akad itt a teljesség igénye nélkül orvos, pszichológus, teológus, biológus, szociológus, informatikus vagy épp titkárnő is. Különös világ egyébként ez a pontosabban nem meghatározott jövő, például egy jelenleg nem létező, kissé absztraktnak tűnő, új vallás az uralkodó, melyben az ima, mint szakrális jelenség szinte egybeolvadt a technológiával, előbbit ugyanis különféle erősséggel "ki lehet sugározni", hogy eljusson a célba: Istenhez.

Az erősen antiszociális, introvertált és kissé önző egyénekből összeverődött csoport a felettük keringő műhold segítségével megpróbálja kideríteni, hogy mégis mi lehet a célja az ott tartózkodásuknak, ám leküzdhetetlennek tűnő problémába ütköznek, és végül sem segítséget hívni, sem távozni nem tudnak, miközben ottlétük valódi okára vagy céljára sem derül fény. A válogatott személyiségű emberek és a helyzet párosításával egyenes út vezet a gyanakvás és a paranoia mély mocsarába, melynek köszönhetően a kis csoport tagjai együttműködés helyett egymás ellen fordulnak, a másikban látva az ellenséget, az események pedig egyre inkább eldurvulnak, miközben a holttestek egyre csak szaporodnak, mintha csak egy Agatha Christie krimi lapjait pörgetnénk. A cselekmény nyomokban egyébként jellemzőiben és hangulatában is emlékeztet Tíz kicsi négerre (egy kis helyen, ismeretlen okból összezsúfolt szereplőgárda, fokozatosan szaporodó rejtélyek és holttestek).

halálútvesztő.jpg

Ezt a paranoid, pszichotikus, és helyenként pszichedelikus történetet, - melynek megírásához saját, előszóban kifejtett elmondása szerint Dick saját LSD-élményeket is felhasznált - remekül egészíti ki az Agave Kiadóra jellemző jó választású borító, ami különösen erősre, egyenesen brutálisra sikeredett, a fedőlap alsó felének labirintusában szaladó egér a kétségbeesetten kiutat kereső szereplőkre utal, de természetesen szembetűnőbb a felső rész, ami nem csak hogy megragadja a tekintetet, de egyenesen hipnotizálja a szemlélőt.

Dick cseppet sem unalmas, inkább nagyon is érdekes és gondolatébresztő filozófiai és vallásfilozófiai elmélkedésekkel egészíti ki történetét, melynek cselekményvezetése jól szerkesztett, a feszültséget egyenletes arányban adagolja, ahogyan erre a különös és baljós helyzetre adott emberi reakciókat is kitűnően adja vissza szereplőin keresztül. Olvasás közben olyan érzésem volt, mintha ez egy igazán jól sikerült Expedíció lenne, Jeff VanderMeer könyve ugyanis mutat hasonlóságokat a kötettel, csak Dické sokkal jobb annál, és természetesen fordított sorrendben lehetne csak indokolt az összehasonlítás, lévén, hogy A halál útvesztője bő harminc évvel régebbi. Dick ugyanis a rejtélyes alaphelyzet, a hátborzongató környezet mellett nem mulasztja el mélyebb gondolati síkkal, érdekfeszítő cselekménnyel és nem utolsó sorban alaposan és tökéletesen elvarrt szálakkal kiegészíteni könyvét. Az öltések pedig olyan váratlan és nagy horderejű csavarokat (nem is egyet, hanem legalább kettőt) hoznak felszínre, hogy az olvasó nem győzi kapkodni a fejét, majd pedig az utolsó oldalt is becsukva nem tehet mást, mint elégedetten bólint: Dick ezt megint jól megcsinálta, talán az egyik legjobban, nagyon jó és kerek történet ugyanis A halál útvesztője.

A kötetet köszönöm az Agave Könyveknek!

10/9

Philip K. Dick: A halál útvesztője
208 oldal
Agave Könyvek, 2014.
Fordította: Veres Mihály
Eredeti cím: A Maze of Death

Még nincs vége a játéknak

Orson Scott Card kultikus sci-fi sorozatának első része, a tavaly ősszel a filmváltozattal egy időben újra kiadott Végjáték után, május 15-én jelenteti meg az Unio Mystica a következő regényt, Végjáték 2. - A holtak szószólója címmel. A kötet más fordításban, a kilencvenes években már megjelent magyarul, de két részben, most olvasható majd először egyben a regény.

osc_hsz_webre_sima.jpg

A tervek szerint május 15-én kerül a boltokba az e-könyvként is megjelenő kötet, melyet Körmendi Ágnes fordított újra, a borítóját pedig a sci-fi és fantasy berkekben ismert grafikus, Sánta Kira tervezte. A második kötet a hangyokkal vívott végső háború után veszi fel a történet fonalát, amikor is Ender Wiggin nyomtalanul eltűnik. Ezzel egy időben egy új hang jelenik meg az emberlakta univerzumban, a Holtak Szószólója, aki mesélni kezdi a Hangyháború igaz történetét. Történetünk idején, tehát hosszú évszázadokkal később egy újabb idegen fajt ismer meg az emberiség, ám ez a kapcsolat ismét tragédiába torkollik. A Száz Világ lakói félelemmel vegyes értetlenséggel állnak az emberáldozatot követelő esemény előtt. Egyedül a Holtak Szószólója rendelkezik azzal a bátorsággal és tudással, hogy a gyilkos nyomába eredjen, kiderítse az igazságot, és végül elmesélje azt a történetet, amely a halál bekövetkeztekor az egyetlen történet, ami valóban érdemes rá, hogy elmondják.

A sorozat harmadik része, a Fajirtás még idén ősszel érkezik. 2015-re pedig a negyedik kötet, a korábban magyarul még sosem kiadott Children of the Mind megjelentetését tervezi a kiadó. A holtak szószólója május 21-ig 30% kedvezménnyel rendelhető elő a kiadó honlapján.

Szeretkezz, ne háborúzz!

A Szigorúan ellenőrzött vonatok zseniális szatíra arról, hogyan zakatol be a háború a kisemberek életébe, mint a címbéli vonatok a pályaudvarra, miközben tele van humorral, életigenléssel, szerelemmel, erotikával, erős szimbólumokkal és valami sajátos kelet(?)-európaisággal, amit lehet hogy csak mi, az itt élők értünk meg igazán.

szigorúanellenőrzött.jpg

Bohumil Hrabal (1914-1997) cseh író születésének idén ünnepeljük századik évfordulóját, ennek alkalmából három új könyve, az Őfelsége pincére voltam, a Sörgyári capriccio és a Szigorúan ellenőrzött vonatok is gyönyörű, figyelemfelkeltő egyszerűségű, új borítót kapott. A könyvből Jirí Menzel Oscar-díjas filmet rendezett 1966-ban. A borító S betűjének megbillenése tükrözi a cselekmény lényegét is, egy kis változás hogyan tudja eltolni a mindennapok megszokott rendjét a háború irrealitásába. A regény egy cseh kisváros vasútállomásán játszódik, a második világháború végnapjaiban. Ezt a tipikusan kisvárosi, idilli hangulatot, csak az időnként megérkező szigorúan ellenőrzött katonai szerelvények törik meg, melyek fegyvert, lőszert és felszereléseket szállítanak a frontra. A környezet ugyanis idilli: az állomásfőnök a galambjaival van elfoglalva, miközben Hubička forgalmista úr szoknyákat kerget és csinos lányok fenekét pecsételi, a regény főhőse, Miloš, a fiatal forgalmistatanonc éppen a férfivá válás küszöbén áll.

Steam Train groing through Scranton.jpg

Kiváló a regény humora, már az első sorok mosolyt csalnak az olvasó arcára, aztán ahogy Miloš folytatja családja történetének rövid bemutatását, folyamatos a szatirikus hangvétel, időnként rejtői jelenetek villannak fel. Az elbeszélés során aztán sorra megismerjük a szereplők jelenét is, nagyon szórakoztató olvasni a művet. Persze a vonatok rendre megjelennek, újra és újra a megszállás szimbólumaként, elhozva a háború szörnyűségeinek szelét, de ugyanakkor el is mennek, tovább is haladnak, mint minden háború, miközben az ember tovább él, ha úgy sikerül, ha hagyják. Hrabal bemutatja, hogyan igyekszik a hátországban élő egyszerű ember megtartani mindennapjait, és ez sikerül is, a cselekmény legnagyobb részében nehéz lenne megállapítani, hogy a frontokon háború dúl.

A szereplők viselkedése is szimbolikus értékű, ahogyan együttműködnek és hozzájárulnak, ahogyan átengedik a vonatokat, melyek fegyvert szállítanak és halált visznek a katonák közé, azonban az idő előrehaladtával a viselkedés megváltozik, és cselekvővé válva szembeszállnak a vonatokkal, így a hatalommal is, kockáztatva a mindennapok viszonylagos nyugalmának lehetőségét. A Szigorúan ellenőrzött vonatok háborúellenes mű, annak értelmetlenségét és pusztító erejét állítja szembe az életet jelentő kisvárosi léttel, Miloš a regény utolsó mondatával össze is foglalja a mű egészét, amikor is a már halott német katonának azt súgja a fülébe: "Maradtatok volna otthon a seggeteken...".

A kötetet köszönöm az Európának!

10/10

Bohumil Hrabal: Szigorúan ellenőrzött vonatok
92 oldal
Európa Könyvkiadó, 2014.
Fordította: Zádor András
Eredeti cím: Ostře sledované vlaky

"A propaganda mindig unalmas."

A XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál második napján, pénteken délután a díszvendég Sofi Oksanen meghívott újságíróknak tartott egyórás sajtótájékoztatót. A finn szerző beszélt írásról, olvasásról, szovjet propagandáról, skandináv krimikről, finn-észt kapcsolatokról, színházról, és azt is megtudhattuk, hogy Finnországban nagyszerű könyvtárak vannak.

WP_001491.jpg

A terv szerinti pontossággal, délután egy órakor elkezdődő sajtótájékoztatót a Scolar Kiadó részéről Sugár S. András nyitotta meg, majd szabad prédaként kínálta fel az írónőt, akitől kérdezhettek a résztvevők. Az első kérdés mindjárt a négyrészesnek tervezett sorozat (Sztálin tehenei, Tisztogatás, Mikor eltűntek a galambok) negyedik, befejező része iránt érdeklődött. Oksanen válaszában rögzítette, hogy valóban egy összekapcsolódó sorozatról van szó, melynek központi témája Észtország közelmúltjának, a második világháború hatásainak feltárása, azonban a következő könyvről nem nyilatkozott.

Egy újabb kérdésre válaszolva a szerző kifejezte vágyát, mennyire szeretné, ha lenne egy jól bevált, mindennapos rutinja az írásra, de sajnos ez nincs így: túl sok emberrel találkozik és túl sokat utazik ehhez. Sofi Oksanen elmondta, semmiképpen sem csak magának ír, a szöveg azért van, hogy kommunikáljon az olvasóval, és mindenkinek megvan a saját értelmezése is, melyet befolyásol a személyes múlt, a körülmények és más élmények is. Művei címadásánál igyekszik figyelni arra is, hogy ne adjon más nyelvekre nehezen, vagy egyáltalán nem lefordítható címeket.

WP_001492.jpg

Műveit finnül írja, de főszereplői észtek. Ez sajátos feladatot ró rá az írás során, hiszen finn szövegét észt kontextusba kell fordítania magában. Az észt emberek számára egyértelmű jelenségeket, eseményeket is más országból származó emberek számára is értelmezhetőként igyekszik megírni. A finn nyelvet egyébként demokratikusnak tartja, hiszen a személyes névmásoknál nem használ nemeket, ez viszont a fordítókat látja el plusz feladattal, sokszor nem tudni, hogy az adott szereplő férfi vagy nő, ennek eldöntését legtöbbször a fordítókra és a szerkesztőkre bízza a szerző, aki egyébként aránylag kevés párbeszédet használ. Ennek oka, hogy az észt sokkal hivatalosabb, formálisabb nyelv, mint a finn, így viszonylag nehéz finnül megírni egy észt környezetbeli párbeszédet, hogy az ne hasson hamisnak.

Oksanent olyan történetek érdeklik, melyek valahogyan kapcsolódnak a jelenhez is. A Mikor eltűntek a galambokat 2009-ben kezdte el írni, közvetlen oka az Észtországban kibontakozó szobor-ügy volt: egy szovjet katonát ábrázoló szobrot Tallinnban át akartak helyezni a temetőbe, ennek kapcsán Moszkva rosszallását fejezte ki, és megpróbált beavatkozni. Ez volt egyébként az első eset, amikor egy NATO- és egyben EU-taggal szemben így járt el Oroszország, ezt kibertámadások, és a mostani ukrán eseményekhez hasonló utcai zavargások kísérték. Ennek kapcsán kezdte el foglalkoztatni a propaganda, ami az elkészült műben is megjelenik. Az írást megelőző kutatás során sok szovjet történelemkönyvet olvasott, ezeket kifejezetten unalmasnak tartotta, majd leszögezte: "ez nem véletlen, a propaganda mindig unalmas."

Ehhez kapcsolódóan az írónő a Goduma nevű észt nyelvű újságról is mesélt, ami gyakorlatilag a KGB projektje volt, célul a Szovjetunión kívül élő észtek megszólítását tűzte ki. Ebben egy Eltűntek című rovatot is alakítottak, itt eltűntnek tartott emberek képét közölték, mintha az illető hozzátartozói adták volna fel a hirdetést, a valóság azonban más volt: az embereket a KGB akarta kézre keríteni. A finn olvasók Észtország hangjának tartották a lapot, persze ez nem volt így.

WP_001497.jpg

A finn irodalomról azt mondta Oksanen, hogy erősen posztkoloniális, és létezik egy posztgulág irodalom is, egyébként magát is posztkoloniális írónak tartja, bár ezt a fogalmat a finnek nem igazán értették, amikor ő maga írni kezdett. Finnországban sok történelemmel foglalkozó mű lát napvilágot, bár ezek főleg a finn történelmet tárgyalják, az észtek viszonylag kevesebbet, regényt nem igazán, inkább nem fikciós irodalmat. Oksanen elmesélte, hogy teljesen más regényt vagy színdarabot írni (a Tisztogatásból és a Mikor eltűntek a galambokból is létezik színdarab). Egy dráma megírásánál ő csak a repülőt alkotja meg, de mások repülnek vele: a színészek, rendezők, ám darabot írni nagyon nehéz is, hiába csak 80-100 oldalas egy mű. A színház egy közösségi esemény, minden előadás egyedi, míg az olvasás magányos és személyes tevékenység. A regényeiben csak a szavakkal képes ábrázolni, a két megszálló hatalom nyomán lezajló paradigmaváltást egyszerű vizuálisan ábrázolni a színpadon. Apró különbség például, hogy míg a Mikor eltűntek a galambok főhőse, Edgar a regényben író, a darabban fotós: az írást nehéz folyamatként megjeleníteni a színházban.

Elhangzott a kérdés, mely szerint él-e egyfajta romantikus, nosztalgikus attitűd az észtekben a szovjet múlt iránt. Válaszát Oksanen röviden összefoglalta: "Attól függ, hogy kit kérdezünk." Természetesen mindazok, akik privilégiumaikat veszítették el a függetlenség elnyerésével, valószínűleg hiányolják a Szovjetuniót, de általánosságban nincs ilyen jelen az észt társadalomban. Egyes kelet-észt, szegény városokban, ahol sok orosz ajkú él, nagy a munkanélküliség és kevés a pénz, megjelenhet ilyesmi, de ehhez az orosz média erőssége és gazdagsága is nagyban hozzájárul. A szerző ehhez kapcsolódóan elmesélt egy történetet: néhány éve egy finn fiú, akinek észt barátnője volt, megkérdezte Oksanent, vajon miért gondol vissza pozitívan a Szovjetunióra a lány? Finnként ezt nehéz volt megértenie. A szerző kérdésére kiderült, hogy a lány egy olyan városból származott, amit a szovjet megszállás idején egy különleges, atomkutatást végző, elzárt, katonai bázissá alakítottak, itt természetesen jobb volt a helyzet, mint máshol. Felidézte a régi szovjet viccet: mondd meg mit gondolsz Szolzsenyicin művéről, az Ivan Gyenyiszovics egy napjáról, és elmondom az élettörténeted.

WP_001502.jpg

Oksanen a finn-észt kapcsolatokat jónak tartja, szerinte a finnek kedvenc bevándorlói jelenleg az észtek, a finnugor nyelvcsaládba tartozás folytán könnyű egymás nyelvének megtanulása is. Sok észt dolgozik építkezéseken és az egészségügyben Finnországban, nem is érti a szerző ki gondozhatja az észt betegeket odahaza, annyi az észt orvos a finn kórházakban. Emellett az északi (finn, svéd, dán) pénz és befektetések nagyban hozzájárultak a korrupció csökkentéséhez és a sajtószabadság erősödéséhez is Észtországban. Időnként idegesítő, hogy a finnek mindig mindent jobban akarnak tudni, és kistestvérként tekintenek az észtekre, de összességében pozitív hozadékai vannak a két ország kapcsolatának. A kérdésre való válaszadást, ami édesanyja véleményére lett volna kíváncsi első művéről, a Sztálin teheneiről, elutasította a szerző, aki elmondta: más nevében nem akar nyilatkozni, az édesanyját kéne erről megkérdezni.

Könyveivel soha nem végezne, ha nem szorítaná a határidő, a folyamatos újraírásnak ez az egy szab határt. A teljes skandináv irodalmat nehezen ítéli meg, mivel csak finnül olvas, és a lefordított művek száma korlátozott, viszont kissé értetlenül áll a skandináv krimi elsöprő sikere előtt. A skandináv irodalom sajátossága szerinte, hogy a szerzők fele nő, és hogy sok könyvet vesznek az északi emberek. A finnek valamivel kevesebbet, cserébe viszont nagyszerű könyvtáraik vannak. A szerző elmondta, hogy a Baby Jane című műve az azonos nevű film újraértelmezése, a regényhez végzett kutatáskor pedig ráébredt mennyivel nagyobb a szakirodalma az étkezési rendellenességeknek, mint a szociális fóbiáknak, vagy a pánikbetegségnek, ennek oka szerinte ezek láthatatlansága.

A beszélgetést pontosan egy óra elteltével zárta le Sugár S. András, megköszönve Nagy Márta tolmácsolását. A határozott felszólítás ellenére, mely szerint a résztvevők ne dedikáltassák könyveiket a szerzővel, mert nagyon siet (és szombaton egyébként is kétszer dedikál) többen egyenesen megrohamozták Oksanent, aki azonban mosolyogva és készségesen aláírt és pózolt a fotókhoz. Kisugárzásával és hozzáállásával egy végtelenül szimpatikus, kedves és közvetlen ember benyomását keltette, tovább erősítve az olvasóban művei olvastán kialakuló képet is, ami tájékozottságát és intelligenciáját illeti.

A horogkeresztet vörös csillagra cserélni

Sofi Oksanen legújabb könyve, a Mikor eltűntek a galambok magyar kiadójánál, a Scolarnál az éppen zajló XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg, melynek egyben díszvendége is a szerző. Az új regényt egyesek a Tisztogatásnál is jobbnak tartják, ami talán nem igaz, de az biztos, hogy összetettebb, bonyolultabb és legalább olyan fontos problémákat tár fel az olvasó előtt, mint az előbbi.

Mikoreltuntekagalambok.jpg

A kortárs irodalom Lady Gagájának regényeire jellemző, hogy a XX. század vészterhes évtizedeinek hatását több szempontból vizsgálják, különös tekintettel az események elszenvedőire, a rájuk kifejtett hatásra, feltárva a történelem által az egyes emberek sorsában, életében, szerelmében, örömében és bánatában, bár főleg inkább bánatában okozott változásokat. Ez a Mikor eltűntek a galambokban sincs másként, a regény helyszíne jellemző módon ismét Észtország, ez a történelem terepasztalának hatalmas játékosai szorításában szenvedő kicsi állam, ami a tárgyalt időszakok legnagyobb részében önmagában nem is létezik.

A regény cselekménye két szálon fut, az egyik idősík az 1941-1944 közötti időszakot öleli fel, a szovjet, majd német, majd ismét szovjet megszállást, de legnagyobb szerephez a német jut; a másik pedig 1963-1965-ben játszódik, ez pedig a még mindig szovjet uralom alatt tengődő, besúgókkal és ügynökökkel terhelt ország mindennapjait jelenti. A regény három főszereplője Juudit, Roland és Edgar. Az ő sorsuk fonódik újra meg újra össze az idősíkok között, miközben Roland felesége, Rosalie, és egy német tiszt, Hellmuth is nagyobb szerephez jut.

Roland elkötelezett és szilárd jellemű szabadságharcos, aki az ellenállásban tünteti ki magát, az ő felesége Rosalie. Roland unokatestvére Edgar, aki a könyv igazi kulcsfigurája, Juudit pedig a felesége, de egy sajátos okból házasságuk se nem sikeres, se nem boldog: egyáltalán nem működik. Hellmuth pedig az a férfi, aki megismerteti a szerelem érzését a férje mellett legjobban az üres ágynak örülő Juudittal. A történet során három nézőponttal találkozunk, Juudit és Edgar cselekedeteinek E/3-as megismerése mellett Roland tetteit is követhetjük, ez esetben azonban E/1-ben.

sofi_oksanen.jpgSofi Oksanen

Ahogyan említettem, természetesen vitatható, hogy ez lenne Oksanen legjobb regénye, magam is inkább a Tisztogatást tartom annak (mondom ezt a Baby Jane ismerete nélkül), de hogy a legösszetettebb, az egészen biztos. A szerző regényeit időrendben megismerve folyamatos és fokozatos bonyolódást tapasztalhat az olvasó, ahogyan a Sztálin teheneitől kezdve a Tisztogatáson át végül eljut a Mikor eltűntek a galambokig. Eddig is jellemző volt az írónőre a szálak lassú kibontása, ahogyan a látszólag különálló eseményfonalak végül összefonódnak, de ez a jelenség talán legutóbbi regényénél a leghangsúlyosabb. Időnként megizzasztja a szöveg az olvasót, hogy képes legyen a szálak útjának teljesen pontos követésére, de természetesen a "jutalom" sem marad el, a végére összeáll a kép és elvarrják az elvarrnivalót.

Oksanen egész életműve egy óriási felkiáltójel a gonosz, náci Németország (melynek bűneit természetesen nem tagadja, sőt nem is kicsinyíti) mellett gyakran kettős mércével jó szándékú, a kezdeti jó célokat időnként sajnos rossz irányba toló Szovjetunió ideájával szemben, a szerző szereplőinek nyomorúságos sorsával dózerolja le ezt a hamisan rögzült képet, bemutatva a szovjet terror különféle vonatkozásainak szörnyűségeit. A korábbi művekben felmerült problémák, így az etnikai identitás elnyomása, vagy a nemi erőszak mellett a Mikor eltűntek a galambok fő motívuma a kollaboráció, a megszálló hatalommal (legyen az német vagy szovjet) való együttműködés, hol meggyőződésből, hol számításból, hol szerelemből.

sofi-oksanen.jpgSofi Oksanen

Rendkívüli fontosságú, ahogyan a szerző egy tipikus jelenséget, a mindig éppen helyzetbe kerülő hatalom előtt négykézlábra ereszkedőket bemutatja, akiknek mindegy, hogy országát épp németek vagy szovjetek dúlják, együttműködik, és nem rest a horogkeresztet pisszenés nélkül vörös csillagra cserélni, ha úgy hozza a sors. A mű másik kiemelkedő erénye, ahogyan rávilágít az értelmiség árulására, a bértollnokok tevékenységére, akik a sztálini nyelvet beszélve, a kommunista hatalom megrendelésére futószalagon szállítják a hazug, hamis ideológiai műveket, befeketítve és fasisztának bélyegezve ezzel sokakat. Ezek a művek pedig Nyugaton is hosszú évtizedekre elvakítják és megvezetik az embereket, mind a mai napig hatóan hátráltatva a kommunizmus nevében elkövetett bűnök teljes feltárását és feldolgozását, elősegítve a kettős mérce alkalmazását. Ezek a bűnök pedig ha nem is nagyobbak, mindenképpen mások, és egyúttal hosszabb távra hatók: a tankönyvekben, újságcikkekben elvetett gondolatmagvakból ocsmány lárvák kelnek életre a fejekben, kiirtásuk pedig ha nem is lehetetlen, de hosszú évtizedeket vesz igénybe, talán egyszer ez az idő is letelik majd.

A Mikor eltűntek a galambok időnként kissé túlságosan is gabalyodó és bonyolódó szálai miatt nehezen befogadható, de őrületesen fontos mű, amit nem csak hogy jó, vagy érdemes, de kell is olvasni, mindenki számára, aki igazán szeretné megérteni a XX. századot, benne többszörösen megszállt országok sorsával, amilyen Magyarország is. Nem pusztán azért, hogy a jelen közéletére kifejtett és máig élő hatását felismerjük, hanem hogy örök érvényű, egyetemes igazságok birtokába is jussunk, gazdagodva szellemileg és lelkileg egyaránt.

A kötetet köszönöm a Scolar Kiadónak!

10/10

Sofi Oksanen: Mikor eltűntek a galambok
352 oldal
Scolar Kiadó, 2014.
Fordította: Bába Laura
Eredeti cím: Kun kyyhkyset katosivat

Új könyvek a könyvfesztiválra

Ma nyit meg a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, az eseményhez kapcsolódóan pedig természetesen seregnyi könyv is megjelenik. Lássunk hát néhány kötetet, melyek érdemesek a figyelemre és kimaradtak a nagy tavaszi könyves körképből.

Amir Ahmed Nasszer: Én és az iszlám

Iszlám címlapm.jpg

Az Atlantic Pressnél jelent meg a szudáni blogger könyve, melyben élettörténete mellett szellemi és lelki fejlődéstörténetét is megismerhetjük, miközben olyan témákat feszeget, mint az iszlám vallás és annak dogmái, az arab-zsidó konfliktus, a demokrácia vagy a diktatúra, valamint az internet óriási szerepe.

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő

ólomerdő.jpg

A 2007-ben már megjelent fantasyt most kisebb módosításokkal adja ki újra a GABO, előkészítve ezzel a történet rég várt, és még idén megjelenő folytatását. A történet főhősét, a kamasz Emesét még gyerekkorában hagyta el az anyja és tért vissza otthonába, a tündérek áthatolhatatlan erdejébe. A lány azóta is visszavárja, de amikor eljön érte egy szív nélküli lovas, kénytelen szembesülni vele, hogy szülei sok mindent eltitkoltak előle, és a mágikusnak hitt másik világ egyáltalán nem olyan, amilyennek képzelte. Tündérek, lovagok, varázslat: mindez csak mese, az igazság sokkal bonyolultabb és fájdalmasabb.

Moskát Anita: Bábel fiai

Babel_fiai_borito.jpg

A korábban novellákat író, fiatal szerzőnek ez a bemutatkozó regénye, egy vallási fantasy, ami szintén a GABO SFF gondozásában jelenik meg. A bibliai Bábel történetére alapozott modern és kegyetlen regényben vallás és babona csap össze a racionalitással.

Robert Galbraith: Kakukkszó

kakukkszó.jpg

Tavaly nyáron bombaként robbant a hír, hogy a Harry Potter-könyvek és az Átmeneti üresedés szerzője álnéven írt krimit. Természetesen a könyv iránti kereslet azonnal az egekbe szökött, most pedig a GABO magyarul is kiadja a kötetet. A cselekmény kezdetén egy zűrös életű modell lezuhan londoni lakása erkélyéről és meghal, mindenki azt gondolja, öngyilkos lett. A bátyjának azonban kétségei támadnak, és felfogadja Cormoran Strike magánnyomozót. Strike háborús veterán, aki megsérült Afganisztánban, ráadásul az élete is romokban van. Az ügy pénzügyi mentőövet dob neki, de ennek megvan az ára – minél mélyebben ássa bele magát a fiatal modell életébe, annál sötétebbnek tűnnek a dolgok, és ő maga is annál szörnyűbb veszélynek teszi ki magát.

Gereben Ágnes: Posztszovjet forgatókönyvek

posztszovjet.jpg

Gereben Ágnes történész, az orosz térség szakértője a Helikonnál megjelenő új könyvében a Szovjetunió utódállamaiban napjainkban zajló eseményeket tárgyalja. Ír az orosz energetikai helyzetről, az ukrán válság hátteréről, gazdasági érdekekről, etnikai konfliktusokról, és az USA szerepéről a posztszovjet térségben.

Vámos Miklós: A New York-Budapest metró

nybpvámos.jpg

Az 1993-as regény figyelemfelkeltő borítóval jelenik meg újra az Európánál. A szerző azt mondta regényéről, hogy úgy érezte, valakinek végre meg kell már írnia az Egyesült Államokat egy nagy magyar regényben. Hát ő megírta.

Anna Funder: Stasiország

stasiország.jpg

Az ausztrál írónő a kilencvenes években a Berlini Szabadegyetemen tanult, majd egy német tévéállomásnál dolgozott. Leginkább a Stasi és a németség viszonya érdekelte, apróhirdetésekben keresett hajdani üldözötteket, áldozatokat, Stasi-tiszteket. Így született meg ez az Európánál megjelenő könyv, amely 2004-ben elnyerte a rangos történelmi nonfiction díjat, a Samuel Johnson Prize-t.

A józan ész diadala

A magyarul a könyvfesztiválra megjelenő Én és az iszlám egy fiatal fiú fejlődéstörténete, aki a vallással kapcsolatos kételyek megfogalmazásától egyfajta szellemi megvilágosodásig jutott el, de ennél sokkal több: amellett, hogy az Arab Tavasz szellemi előtörténete, kiemeli egymás megértésének, elfogadásának és magának a józan észnek a fontosságát is.

Iszlám címlapm.jpg

A könyv szerzője Amir Ahmed Nasszer (1986-) Szudánban született, majd Katarban nevelkedett tízéves koráig, amikor családjával együtt Malajziába költöztek. Ezeknek a váltásoknak köszönhetően sok és sokféle iskola padjait koptatta, ezek mindegyikében más volt a valláshoz és a vallásos előírásokhoz kötődő viszony. Talán ennek köszönhetően kezdett kérdéseket feltenni, melyekre legtöbbször csak dogmatikus válaszokat kapott, vagy éppen pokolra kerüléssel fenyegették. 2006-ban indította el Szudáni gondolkodó című blogját, ahol különféle témákban (iszlám vallás, arab-zsidó konfliktus, demokrácia, diktatúra) fejtette ki folyamatosan alakuló és fejlődő véleményét. Bejegyzéseit más bloggereken és érdeklődőkön kívül hamarosan világlapok szerkesztői is olvasni kezdték, így idézték sorait a New York Times vagy a The Guardian hasábjain is.

Amir könyvében egyfelől kapunk egy olvasmányos stílusban elmesélt személyes történetet, az ő életének történetét. Ehhez kapcsolódik szervesen az iszlám, hiszen természetesen hívő muszlim családba született, azonban a készen kapott válaszok szó nélküli elfogadása helyett ő valami váratlant hajtott végre: kérdezni kezdett. Az ezekre a kérdésekre kapott válaszok, valamint saját folyamatos szellemi és lelki fejlődése végül kiábránduláshoz, és nagy szerelmével, az iszlámmal való szakításhoz vezettek el. Ennek a folyamatnak a bemutatása során óhatatlanul előkerülnek az iszlám különféle problémakörei, ezek előzményeinek és lényegének rövid felvázolása sosem marad el, segítve a témában nem jártas olvasó eligazodását is.

A kötet utolsó harmadában az Arab Tavaszt is tárgyalja Amir, és azt is, hogyan segítették hozzá ehhez az arab világot a bloggerek, és az ő véleményük. Bloggerek és felvetett témák széles skáláját ismerjük meg, akik mindegyike az internet, és annak pozitív hozadékainak "termékei". Ők ugyanis az internet jól is használható tanító információdömpingje nyomán kérdések feltevésébe és saját alapvető emberi jogaik követelésébe fogtak, kinyitották a szájukat és billentyűzetet ragadtak, a hatás pedig elsöprő erejű volt, persze problémák maradtak, sőt.

amir.jpgAmir Ahmed Nasszer (forrás: mynameisme.org)

Az internet elképzelhetetlenül nagy erejének felismerése mellett a könyv olvastán azt is érdemes végiggondolni, hogy ki, vagy mi lehetett volna Amirból, ha nem kezdi el használni az eszét. A magát nagy szorgalommal különféle témákban képző, tengernyi kötetet elolvasó, majd ezek nyomán súlyos kérdéseket írásaiban felvető értelmiségi helyett lehetett volna belőle végső esetben akár a dogmatikus válaszokat szó nélkül magáévá tevő, elvakult öngyilkos merénylő is. Ettől a sorstól pedig nem más mentette meg, mint a józan ész, és a gondolkodás ereje.

Amir könyve több fontos üzenetet is hordoz. Egyrészt személyéből fakadó toleranciára tanít másokkal, főleg a velünk ellentétes véleményt vallókkal szemben, a kötet egyik legérdekesebb témáját mindenképpen a zsidók, és a velük való szembenállás körülményei adják. Aztán kiemelkedően fontos még az ész, a gondolatok, az olvasás és a tanulás erejének tanúsítása, hogy mire lehet képes valaki, aki elkezdi használni azt, ami a fejében van. Végső soron - és talán ez a legfontosabb és a legbölcsebb - pedig már csak azért a gondolatért is érdemes elolvasni a könyvet, mely szerint nem az a fontos, hogy ki vallásos és ki nem, ki miben hisz, vagy miben nem, ki zsidó, muszlim, szudáni, egyiptomi, izraeli vagy bármi más, egyetlen egy a fontos: hogy jó ember-e vagy sem. A többi nem számít.

A kötetet köszönöm az Atlantic Pressnek!

10/9

Amir Ahmed Nasszer: Én és az iszlám
380 oldal
Atlantic Press, 2014.
Fordította: Szántó András
Eredeti cím: My Isl@m

A hétvégén ismét Könyvfesztivál

Április 24. és 27. között huszonegyedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált a Millenárison. Az esemény díszvendége Törökország lesz, aki idén a Budapest Nagydíjat kapja pedig nem más, mint Sofi Oksanen finn írónő, aki szombaton két alkalommal is dedikál. Emellett dedikálásokkal, könyvbemutatókkal és pódiumbeszélgetésekkel várják a könyveket szerető közönséget. A belépőjegy ára 500Ft, amely a standoknál levásárolható.

konyvfesztival_wikipedia_vadaro-bp01_1.jpg

Április 24-én, csütörtökön 15 órakor dr. Navracsis Tibor, miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyitja meg a fesztivált, köszöntőt mond Ömer Çelik, török kulturális- és turisztikai miniszter is. 16 órától Winkler Nóra beszélget Sofi Oksanennel, aki 17 órakor átveszi a Budapest Nagydíjat Tarlós István főpolgármestertől, és Kocsis András Sándortól, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének elnökétől. Laudációt mond Tóth Krisztina.

Április 25-én, pénteken 12 órától 25 év vasfüggöny nélkül címmel beszélget Sofi Oksanen, Konrád György, Norman Manea, Ana Margarida de Carvalho, Daniel Banulescu, Háy János és David Zabranský. 12:30-tól mutatják be Aung San Suu Kyi, Nobel-békedíjas burmai politikus Levelek Burmából című könyvét, az eseményen részt vesz Németh Zsolt parlamenti államtitkár, John Shattuck, a CEU rektora, és Tint Tint Lwin, Magyarország mianmari kijelölt tiszteletbeli konzulja. 13 órától a sajtó képviselőinek tart sajtótájékoztatót Sofi Oksanen. Április 25-én dedikál többek között Báger Gusztáv, Gereben Ágnes, Bagdy Emőke, Veiszer Alinda és Kukorelly Endre.

sofi_oksanen_anna1.jpgSofi Oksanen

Április 26-án, szombaton 10:30-tól Anne Applebaum történész mutatja be új könyvét, a Vasfüggönyt, a szerző Ungváry Krisztiánnal beszélget. Szombaton dedikál Böjte Csaba, Daniel Banulescu, Benedek Szabolcs, Sofi Oksanen, Eszterházy Péter, Bereményi Géza, Kányádi Sándor, Kleinheincz Csilla, Spiró György, Dr. Csernus Imre, Prof. dr. Czeizel Endre, Háy János, Ungváry Krisztián, Hozleiter Fanny Mosolyka.

Április 27-én, vasárnap 14 órától adja át a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete (MKKE) Az Év Kiadója, az Év Vidéki és az Év Fővárosi Könyvesboltja, valamint Az Év Hangoskönyves Hangja díjakat. Többek között dedikál Erdős Virág, Gerlóczy Márton, Csukás István, Konrád György, Charles Gati, Tóth Krisztina, Böszörményi Gyula, Szécsi Noémi, Fehér Béla, Nyáry Krisztián, Lackfi János és Parti Nagy Lajos.

További információk az esemény honlapján: http://www.konyvfesztival.com/.

Bűnösök a légycsapó alatt

Nem véletlenül övezi sűrű díjeső a Tisztogatást, Sofi Oksanen fő művének tartott könyvét, ami vélhetően az is, legalábbis ezidáig mindenképpen. Nagyon fontos kötet, és annyi mindent magán hordoz, annyi sokfélét ad át olvasójának, hogy borzasztóan nehéz bármit is írni róla, azon túl, hogy zseniális.

tisztogatás.jpg

Az észt és finn felmenőkkel bíró Sofi Oksanen - (1977-) aki a hétvégén érkezik Budapestre, a XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra - dramaturgiát tanult, első drámája a Tisztogatás volt, amit 2007-ben nagy sikerrel mutatott be a finn Nemzeti Színház, és amelynek története szétfeszítette a műfaji kereteket, ebből írta meg később azonos című regényét. 2010-ben a Scolar Kiadó jó érzékkel ezzel a kötettel kezdte meg a szerző könyveinek kiadását, amit azóta a Sztálin tehenei, a Baby Jane, és most a könyvfesztiválra megjelenő a Mikor eltűntek a galambok követett.

A Tisztogatás gyorsan finnországi bestsellerré vált, közel harminc nyelvre fordították már le, 2008-ban Finlandia-díjat, 2010-ben pedig Európai Könyvdíjat, valamint a skandináv országok legrangosabb irodalmi elismerését, az Északi Tanács Irodalmi Díját zsebelhette be érte Oksanen, ezzel ő lett a legfiatalabb szerző, akit kitüntettek ezzel. A regény egyik idősíkja 1992 Észtországa, a függetlenségét visszanyert ország, ahol az idős asszony, Aliide Truu egyik nap egy eszméletlen orosz lányt talál a háza udvarán. A fiatal Zara jelenléte felidézi Aliidében saját múltját. 

A második világháború Észtországának múltját, ahol előbb a szovjetek, majd a felszabadítóként fogadott németek, és végül ismét a szovjetek a megszállók. A történet alapját a vallatás közben lezajló nemi erőszak, - aminek részleteit oly sok más felkavaró szakasszal ellentétben nem fejti ki a szerző, szinte csak sejtetni engedi, ezzel is fokozva az esemény drámaiságát - majd az azt követő mély szégyen, és a női lélekbe költöző zsigeri rettegés újra és újra átélése adja, ez utóbbi leírása pedig talán a mű legerősebb vonása, a legapróbb részletekig hiteles. Ehhez társul Aliide féltékenysége testvérére, Ingelre, aki megszerzi az Aliide által titkon szeretett férfit, Hanst, ezzel óriási törést okozva saját testvérének, akinek szörnyűséges bosszúja sem marad el idővel. Ingelnek és Hansnak Linda személyében egy gyermeke is születik, a családból azonban egyedül Hansot nem hurcolják el a keletre, Aliide pedig bújtatni kényszerül őt német származása miatt, de maga a nő is bűnös, ennél konkrétabb spoilert viszont inkább elkerülnék.

Oksanen.jpgSofi Oksanen (fotó: David Sandison, The Times)

Oksenen a Sztálin teheneihez hasonlóan ismét mesterien fűzi össze a mikro- és makrotörténetet, Aliide személyes sorsára az ország sorsából fakadó események éppúgy hatással vannak, mint saját döntései, és egyszerű, személyes érzések, mint amilyen a féltékenység vagy a szerelem. A szerző nemcsak ország és ember történetét képes összefésülni, de a múlt és jelen történéseit is. A kilencvenes évek idősíkja ugyanis nem kizárólag Aliide visszaemlékezéseire, és a múltbéli események későbbi kontextusba helyezésére szolgál, hanem Zara sorsának bemutatására is, aki sajátosan kapcsolódik (ismét nem akarom lelőni a poént) a múltbeli síkhoz is. Ezekhez társul még néhány naplójegyzet is, melyek elsőre érthetetlennek tűnnek, de a cselekmény előrehaladtával megkapják a maguk helyét a mű univerzumában.

Zara a rendszerváltozás után Kelet-Európából Nyugatra került, és ott pénz- és szexéhes, szívtelen férfiak által prostitúcióra kényszerített lányok ezreinek sorsában osztozik. Oksanen pedig nem marad adós a szenvedések részletes és naturalista bemutatásával sem. Zara sorsa, megaláztatásai és szégyene mintegy visszatükrözik Aliide múltját, ezáltal egyfajta körkörös visszatérés lehetőségét adva a depresszív szörnyűségeknek. A szökésben lévő lány üldözőinek többszöri megjelenése a színen krimibe illő izgalmakat rejt magában, és talán ez az a pont, amikor az olvasó felismeri, mennyire látszik a regényen eredeti formája, a dráma: a legtöbb esemény helyszíne Aliide háza, ahonnan különféle visszaemlékezések kalauzolnak el minket térben és időben is.

A könyv képes lenne egy majdhogynem megnyugtató zárlattal véget érni, ám a nagyjából húsz oldalnyi ötödik rész titkos hivatalos feljegyzései tovább csavarnak egy hangyányit a történeten, cunamiként elmosva minden reményt, hogy lenne kiút Európa ezen felén a huszadik század mocska alól, egyúttal értelmet adva az amúgy is feltűnő borító közepén feltűnően terpeszkedő, hatalmas, szőrös, undorító légy jelenlétének is. Oksanen műve egy olyan letaglózó erejű utazás bűnös korszakok bűnös emberi sorsainak bugyraiba, ami nem ad számunkra feloldozást: itt senki sem ártatlan, mert egész egyszerűen nem lehet az.

A kötetet köszönöm a Scolar Kiadónak!

10/10

Sofi Oksanen: Tisztogatás
366 oldal
Scolar Kiadó, 2010.
Fordította: Pap Éva
Eredeti cím: Puhdistus

A remény 50 árnyalata

A litván származású amerikai írónő, Ruta Sepetys első regénye, az Árnyalatnyi remény annak a több százezer embernek állít emléket, akiket a szovjet terror áldozatául esve legtöbbször különösebb ok nélkül családostul munkatáborokba hurcoltak, ahol szörnyű körülmények között gyakran halálra dolgoztatták őket.

árnyalatnyi_remény.jpg

Ruta Sepetys (1967-) litván származású amerikai írónő, Michiganben született, jelenleg Tennessee-ben él. Első könyve, a 2011-es Árnyalatnyi remény egy tini lány nézőpontjából meséli el egy litván család 1941-es kitelepítését a Szovjetunióba, ezáltal emléket állítva több százezer ember szörnyű sorsának. A könyv 2012-ben a Maxim Könyvkiadónál jelent meg, amit tavaly a 2013-as Kalitkába zárt álmok követett. Második regényében az 1950-es évek New Orleansába kalauzolja el olvasóját Sepetys. Április elején a szerző Budapestre látogatott, ahol egy rövid beszélgetésen mesélt magáról és könyveiről, valamint dedikálta is műveit. Az érdeklődő olvasó egy kedves, vidám és közvetlen embert ismerhetett meg, aki szakított időt és energiát arra, hogy mindenkivel váltson legalább pár szót. Kiderült róla, hogy már a '80-as években is járt hazánkban, amikor egy állástalan biológus szállásolta el; hogy rajong a történelemért, a magyar történelem gazdagsága lenyűgözi; hogy nem veti meg a finom bourbont; vagy hogy egy igazi cowboyhoz ment feleségül.

A 2011-es (magyarul 2012-ben megjelent) Árnyalatnyi remény cselekménye 1941 Litvániájában kezdődik, ahol a tizenöt éves, tehetséges rajzoló Lina képzőművészeti iskolába készül, és korára, valamint nemére jellemző kérdések foglalkoztatják. Egy éjszaka azonban beront hozzájuk a szovjet titkosrendőrség, és édesanyjával, kisöccsével együtt elhurcolják. Innentől kezdetét veszi a család pokoljárása, akik a családfőtől elszakítva vagonokba zsúfolva, rémes körülmények között indulnak Szibériába, munkatáborba. A lánynak eközben fogalma sincs a miértről, - rövidesen kiderül, hogy apja egyetemen dolgozik, így az olvasónak már lehetnek sejtései - folyamatosan küzd és rajzol, amikor csak teheti, és persze reménykedik: úgy tűnik nem marad számára más a '40-es évek rideg szovjet valóságában.

Ruta-Sepetys_8389.jpegRuta Sepetys

A szerző olvasmányos, és könnyen olvasható formában meséli el a történetet, persze könnyednek egyáltalán nem lehet nevezni a könyvet, főleg mert ifjúsági besorolása van, és mert olvasás közben időről időre erős torokszorító érzéshez társuló síráskényszer kerülgeti az olvasót. Ifjúsági regénynek pedig kifejezetten kemény történet, ahogyan egyszerű, de határozott realizmussal számol be a szörnyűségekről. Nagyon fontos, hogy mindezt az ifjúsági regény műfajában teszi, ezzel ugyanis arra neveli ifjú olvasóközönségét, hogy képes legyen a kommunizmus és a nemzetiszocializmus bűneinek egyidejű elítélésére, kettős mérce alkalmazása nélkül.

Lina és családja alakján keresztül az író követendő példát tár elénk, mellyel megmutatja, hogy még a legnehezebb, legképtelenebbnek és legelviselhetetlenebbnek tűnő élethelyzetekben is van kiút: a szeretet és a remény kiútja a szabadság akarásának soha fel nem adásával társulva. Lináék nem adják fel a reményt és találékonyságukkal, talpraesettségükkel igyekeznek kiutat találni, ahogyan az apró, zöld kis hajtás is felbukkan a mindent beborító, vastag hótakaró alól a kötet borítóján.

gulag_460x276.jpg

A könyv lapjain az NKVD-s őrök szörnyebbnél szörnyebb tettei követik sorra egymást, ahogyan állatnál is rosszabbul bánnak ártatlan emberekkel, nőkkel és gyerekekkel is, sajnos előbbiek jelenléte bizonyos esetekben az erőszak egy konkrét formáját is feltételezik. A történet szereplői nem csak passzív félként, azaz a szörnyűségek elszenvedésével "tanítanak", de aktív cselekvőként is, ahogyan élni akarásukkal és küzdeni tudásukkal példát mutatnak emberségből, kitartásból és összetartásból. Minden szörnyű tettük ábrázolása ellenére még az NKVD-sek ábrázolása sem egyoldalú, természetesen nem mindegyikük egyforma, és még az ő köreikben is felbukkanhat az emberség csírája, ezzel pedig Sepetys nagyon helyesen nem démonizálja, és szakítja el őket emberi mivoltuktól, kegyetlenségük és gonoszságuk ellenére nekik is vannak érzéseik, ők sem mások, mint emberek. A kötetet érdemes lenne a középiskolai kötelező olvasmányok listáján szerepeltetni, ha nem is a magyar irodalom, de rendhagyó módon akár a történelem tantárgyhoz kapcsolódóan, képes lenne ugyanis közelebb hozni ezt a talán megfelelően nem is tanult korszakot és eseménysort a diákokhoz.

Sepetys első könyvével mindjárt egy megkerülhetetlenül fontos kötetet adott a világnak, melynek fontossága talán nekünk, a XX. század második felét a vasfüggöny keleti oldalán megélő emberek és országok számára a legnagyobb, de mindenki előtt örök emléket állít egy elfeledett, és eltörölni vágyott kis nép sorsának. Ezen túl pedig a többi balti állam, más európai országok, és a világ minden egyes olyan emberi sorsának, akik a kommunizmus ideológiájának nevében végrehajtott tisztogatások áldozatául estek, sajnos van belőlük sok tízmillió.

A kötetet köszönöm a Maxim Kiadónak!

10/10

Ruta Sepetys: Árnyalatnyi remény
352 oldal
Maxim Kiadó, 2012.
Fordította: Szűr-Szabó Katalin
Eredeti cím: Between Shades of Gray

Elhunyt Gabriel García Márquez

Tegnap, 87 éves korában, Mexikóvárosban halt meg Gabriel García Marquez, Nobel-díjas kolumbiai író. A szerző az egyik legismertebb spanyol anyanyelvű író volt, a mágikus realizmus talán legnagyobb alakja. Olyan művek fűződnek a nevéhez, mint a Száz év magány, a Szerelem a kolera idején, vagy A szerelemről és más démonokról.

Gabriel-Garcia-Marquez-008.jpgGabriel Gárcia Márquez (1927-2014, fotó: Miguel Tovar, AP, The Guardian)

Az író 1927-ben született Aracatacában. Tíz testvére volt, feleségével tizenhárom évesen ismerkedett meg, akkor fogadtak örök hűséget egymásnak, majd 1958-ban összeházasodtak. Eleinte az El Espectador nevű kolumbiai napilapnál dolgozott riporterként, majd külföldi tudósító volt Rómában, Párizsban, Barcelonában, Caracasban és New Yorkban. Első figyelemfelkeltő munkája az 1955-ben cikksorozatként megjelent Egy hajótörött története volt, amit 1970-ben könyv formában is kiadtak. 1967-ben jelent meg máig leghíresebb regénye, a Száz év magány, amit Szakács Vera 1971-ben fordított magyarra. A mű a mágikus realizmus talán legismertebb darabja. Márquez 1982-ben kapta meg az irodalmi Nobelt regényeiért és novelláiért. Utolsó kötete 2004-ben látott napvilágot Bánatos kurváim emlékezete címmel.

GABRIEL-GARCIA-MARQUEZ-large570.jpg(fotó: Huffingtonpost)

"Azt hiszem mindnyájunk élete jobb lenne, ha mindig ott lenne egy könyv mindegyikük hátizsákjában."
/Gabriel Gárcia Márquez/

Élet a bulimia és a Szovjetunió árnyékában

A jövő hétvégi XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége lesz Sofi Oksanen finn író, aki első, Sztálin tehenei című művében életrajzi elemeket felvonultatva mesél női sorsokról, kettős identitásról, szovjet elnyomásról, kisebbségi létről és bulimiáról.

Sztalintehenei.jpg

Sofi Oksanen (1977-) észt anya és finn apa gyermeke. A Helsinki Színművészeti Akadémián tanult dramaturgiát, első drámája a Tisztogatás volt, melyből később eddigi talán legsikeresebb, azonos című regényét is írta. Ezek mellett magyarul Baby Jane, és most a könyvfesztivál alkalmából legújabb, Mikor eltűntek a galambok című kötetei is megjelentek a Scolar Kiadónál. Az extravagáns külsejű írónő irodalmára erős hatást gyakoroltak eltérő gyökerei, melyek a huszadik század sajátosságából fakadóan nemcsak két országhoz (Finnország és Észtország) de a bipoláris világ két tömbjéhez, a nyugati világhoz és a keleti blokkhoz egyaránt kötik.

Első könyve, a 2003-as Sztálin tehenei magyarul 2011-ben jelent meg. A könyv főhőse Anna, aki csinos, egészséges finn kamaszlánynak tűnik, de a felszín alatt súlyos problémák húzódnak meg. Anyja a vasfüggöny mögül, Észtországból házasodott össze egy finn férfival az 1970-es években. A kötet lapjain rövid szakaszonként a két női sors alakulását követhetjük nyomon, miközben egy harmadik történet is fel-felsejlik: a nagymama negyvenes-ötvenes évekbeli Észtországának sorsa üldöztetéssel, kényszermunkatáborokkal és egy nagy adag szenvedéssel körítve.

Oksanen saját tapasztalásai nyomán lenyűgöző és szuggesztív erővel képes megjeleníteni a két nagyon különböző világ, a nyugati Finnország, és a Szovjetunió részeként szenvedő Észtország mindennapjait a hidegháborús időszakban. Egészen apró részletek segítségével képes teljesen árnyalttá és hitelessé formálni az olvasóban kialakuló képet. Anna édesanyjának viselkedése, a származás kötelező letagadása lányában is tovább él, a szerző nagyfokú érzékenységgel mutatja be nemcsak az emigráns lét problémáit, de a megkérgesedett sztereotípiával való küzdelmet is, mely szerint mivel az észt nők a Szovjetunióból származnak, az orosz nők pedig kurvák, így szükségképpen az észt nőknek is azoknak kell lenniük.

Oksanen.jpgSofi Oksanen (fotó: David Sandison, The Times)

A történet ezen vonulata Anna finn apján keresztül teljesedik ki, aki sok más honfitársához hasonlóan moszkvai tartózkodásai alatt előszeretettel használja ki és élvezi prostituáltak társaságát. Ennek folyamatát, és Anna anyjának apró felismeréseit és reakcióit is nagyon jellemzően mutatja be Oksanen.

A nagymama korának második világháborús, majd azt követő szovjet elnyomás alatti szenvedése, valamint Anna anyjának származásából fakadó megpróbáltatásai mellett mindazonáltal a könyv fő sodrát és legfontosabb csapásvonalát Anna jelene adja. A szellemi, nyelvi, és kulturális örökségét feldolgozni képtelen, talán ennek köszönhetően súlyos táplálkozási zavarral, bulimiával küzdő Anna jelene, amit semmit el nem hagyó, mindent bemutató realizmussal tár fel az író. A szerző származásából és intellektusából fakadó történelmi hitelesség mellett ennek a súlyos és alattomosan kegyetlen betegségnek a természetét is ijesztően magabiztos hitelességgel mutatja be, aki az ezt a témát illető, életrajzi vonatkozások iránt kutató kérdések megválaszolását rendszerint elutasítja.

Anna és anyja életében folyamatos a két ország közötti ingázás, de mindkét helyen idegenek: Finnországban túlságosan észtek, sőt, ami még rosszabb, oroszok; otthon pedig már túlságosan finnek. Anna alakjában egy bukdácsoló, elesett és végtelenül szánalomra méltó lányt ismerünk meg, aki az anyja által megtépázott gyökerei, szülei megromlott házassága és súlyos betegsége között hánykolódik. A könyv egyetlen negatívumát talán a szerző még érezhető kiforratlansága adja, társulva a kötet szerkesztetlenségével. Önmagában nem a nem lineáris történetvezetéssel, hanem az egyes szakaszok és idősíkok közötti, kissé átgondolatlan ugrálással akad időnként baj, aminek a Tisztogatásban egyébként már nyoma sincs. A Sztálin tehenei azonban még ezzel együtt is nagy erejű, a jelenkori hamis nőképből, és az elnyomott identitásból fakadó súlyos problémákat egyaránt bemutató mű, aminek minőségébe sajátos színt visz kissé kiforratlan nyersessége, alkalmas arra, hogy a szerző többi kötete iránt is felkeltse az olvasói érdeklődést.

A kötetet köszönöm a Scolar Kiadónak!

10/9

Sofi Oksanen: Sztálin tehenei
448 oldal
Scolar Kiadó, 2011
Fordította: Pap Éva
Eredeti cím: Stalinin lehmät

Régi idők könyvesboltjai

Egyre inkább növekszik az online könyvvásárlás piaca, mind a nyomtatott kötetek, mind pedig az e-könyvek tekintetében, ami persze egy sor előnnyel jár, de azért a könyvesboltoknak továbbra is éppen úgy megvan a sajátos hangulatuk, mint ahogyan a papírkönyveknek is az elektronikusokkal szemben. Pláne, ha néhány tíz, vagy közel száz évvel ezelőtti könyvesboltokról van szó.

click.jpgYesterday's Books, East Hollywood, 1975

click2.jpgOld Corner könyvesbolt, az első téglaépület Bostonban, 1900 körül

click3.jpgKönyvesbolt a zsidónegyedben, Párizs, 1920 körül

click4.jpgFoyle's "Novel" könyvesbolt, London, 1920

click5.jpgLeary's Books, Philadelphia, 1910 körül

click6.jpgVroman's Books és Vroman's Book Bus, Pasadena, CA

click7.jpgShakespeare and Company, Párizs, 1939

click8.jpgPickwick Books, 1965 körül

click9.pngLong's könyvesbolt, Colombus, Ohio

click10.jpgEither/Or könyvesbolt, Hermosa Beach

click11.jpgOlasz nyelvű könyvesbolt, San Francisco, 1910

click12.jpgA Burnham Antik Könyvesbolt, Boston, 1930

click13.jpgCity Lights, San Francisco, 1970 körül

click14.jpgBrattle könyvesbolt, Boston, 1950-es évek

click15jpg.jpgDawson's könyvesbolt, Los Angeles, 1940

click16.jpgBoston, 1920-as évek

Forrás: flavorwire.com

A költészet napja - 2014.

Ismét eljött a nap, április 11., József Attila és Márai Sándor születésnapja, amikor is 1964 óta ünnepeljük a magyar költészetet, a verseket, a költőket. Sajnos manapság sokan könyvet sem vesznek a kezükbe, mert "nincs rá idejük", nem is beszélve a verseskötetekről, úgyhogy ez egy remek alkalom, hogy mindenki elolvasson legalább egy verset, ezzel is életben tartva a magyar költészet kincseit. Nem több két percnél, megéri.

J.A_portre.jpgJózsef Attila (forrás: eportfolio)

szuletes1.jpg
szuletes2.jpgA Születésnapomra kézirata (forrás: szalok.hu)

iroasztal.jpgJózsef Attila íróasztala (forrás: szalok.hu)

süti beállítások módosítása