Librarium

Librarium

Várólista csökkentés - 2014

2014. január 06. - winrudi

2013-ban végre sikeresen teljesítettem a várólista csökkentés kihívását, azaz mind a tizenkét tervezett kötetet sikerült elolvasnom. Természetesen 2014-ben újra megpróbálom végrehajtani a kitűzött célt, azaz a kiválasztott tucat könyvvel rövidíteni a várólistámat, lássuk melyik kötetek kerültek az idei tizenkettesbe.

varolista2014.jpg

1. Irwin Shaw: Oroszlánkölykök

Van egy beszélgetés, ami hosszú ideje évente legalább háromszor lejátszódik, fő motívuma pedig, hogy olvastam-e az Oroszlánkölyköket, ezt a nagy második világháborús regényt, már-már szállóigévé vált. Idén végre sort kerítek rá, hogy aztán talán egy másik kötet vegye át a helyét a beszélgetésekben. Kölcsönpéldányt olvasok majd.

2. Jim Crace: Halottnak lenni

Ezt a halál témáját több szempontból körüljáró egyedi és rövid kötetet még évekkel ezelőtt vettem meg valamilyen leárazáskor, azóta kallódik a polcomon és vár az elolvasásra. Kicsit talán tartottam tőle, de azt hiszem, most már végre eljött az ő ideje is.

3. Lionel Shiver: Beszélnünk kell Kevinről

Nagyjából másfél éve vettem meg ajándékutalványból, de sokkal régebb óta akarom elolvasni, ezt a mindenki által dicsért és nagyra értékelt művet. A filmfeldolgozás is érdekel egyébként, de persze a könyv az első, aztán majd jöhet az is.

4. Ljudmila Ulickaja: Imágó

Nagyon régen terveztem már olvasni valamit a kortárs orosz írónőtől, de ezidáig még nem sikerült. Az Imágó fülszövege szimpatikusnak tűnt, és kölcsönpéldány elérésére is lehetőség nyílt, úgyhogy ezzel a kötettel kezdem meg az ismerkedést az életművel.

5. Markus Zusak: A könyvtolvaj

Évek óta nagyon kíváncsi vagyok a könyvre, és régóta meg is van, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból eddig nem olvastam még el. Január végén azonban érkezik a filmfeldolgozás Geoffres Rush-sal, ez pedig remek alkalom az olvasásra.

6. Martin Doerry: "Megsebzett szívem" - Lili Jahn élete 1900-1944

Szintén régóta a polcon figyel, egy előbb a Gestapo börtönébe, majd koncentrációs táborba került zsidó orvosnő leveleiből építkező könyv, a szerző unokája látta el jegyzetekkel és szerkesztette kötetté a leveleket. Valószínűleg megrendítő olvasmány lesz.

WP_001102m.jpg

7. Nick Vujicic: Life Without Limits

Túl keveset olvasok angolul, ezen a tényen ezzel a kötettel is megpróbálok változtatni, ami a Magyarországot is megjárt Nick Vujicic tanácsait tartalmazza az élethez, ő az a férfi, aki kezek és lábak nélkül született, ám mégis teljes életet él, és előadásaiban erre buzdítja hallgatóságát is. Saját példányt olvasok majd.

8. Papp Sándor Zsigmond: Semmi kis életek

Szintén saját példány és régóta elolvasásra vár ez a könyv is, melyben a fiatal magyar szerző a rendszerváltás előtti és utáni Erdély mindennapjaiba enged bepillantanunk. Nagyon kíváncsi vagyok rá.

9. Robert Merle: Szenvedélyes szeretet

A Francia história-sorozatot sikerült a tavalyi várólista csökkentés miatt nagyjából öt és fél év után folytatnom, és tetszett annyira a negyedik kötet, hogy meggyőzzön, el kell olvasnom az ötödik részt is, aminek egy antikvár példánya a könyvespolcom lakója.

10. Spiró György: Fogság

Sokan dicsérik a művet, van olyan barátom aki többször olvasta és egyik kedvenc könyvének tartja. Szerencsére kölcsönpéldány elérhető volt számomra, eddig pedig még nem olvastam semmit Spirótól, ezt a hiányt fogja betölteni most a fenti kötet.

11. Sylvia Plath: Az üvegbura

A tragikus sorsú írónő rövid regényében a depresszió természetének pontos látleletét adja, nagyon sokan dicsérik a kötetet, egy kölcsönpéldányt olvasok majd el.

12. Truman Capote: Hidegvérrel

Az amerikai szerző sajátos regénye egy ötvenes évek végén történt gyilkosság, és annak körülményeinek majd következményeinek pontos bemutatását végzi el, dokumentarista pontossággal. Kölcsönkönyvet olvasok majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr895738132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása