Sofi Oksanen legújabb könyve, a Mikor eltűntek a galambok magyar kiadójánál, a Scolarnál az éppen zajló XXI. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelent meg, melynek egyben díszvendége is a szerző. Az új regényt egyesek a Tisztogatásnál is jobbnak tartják, ami talán nem igaz, de az biztos, hogy összetettebb, bonyolultabb és legalább olyan fontos problémákat tár fel az olvasó előtt, mint az előbbi.

A kortárs irodalom Lady Gagájának regényeire jellemző, hogy a XX. század vészterhes évtizedeinek hatását több szempontból vizsgálják, különös tekintettel az események elszenvedőire, a rájuk kifejtett hatásra, feltárva a történelem által az egyes emberek sorsában, életében, szerelmében, örömében és bánatában, bár főleg inkább bánatában okozott változásokat. Ez a Mikor eltűntek a galambokban sincs másként, a regény helyszíne jellemző módon ismét Észtország, ez a történelem terepasztalának hatalmas játékosai szorításában szenvedő kicsi állam, ami a tárgyalt időszakok legnagyobb részében önmagában nem is létezik.

A regény cselekménye két szálon fut, az egyik idősík az 1941-1944 közötti időszakot öleli fel, a szovjet, majd német, majd ismét szovjet megszállást, de legnagyobb szerephez a német jut; a másik pedig 1963-1965-ben játszódik, ez pedig a még mindig szovjet uralom alatt tengődő, besúgókkal és ügynökökkel terhelt ország mindennapjait jelenti. A regény három főszereplője Juudit, Roland és Edgar. Az ő sorsuk fonódik újra meg újra össze az idősíkok között, miközben Roland felesége, Rosalie, és egy német tiszt, Hellmuth is nagyobb szerephez jut.

Roland elkötelezett és szilárd jellemű szabadságharcos, aki az ellenállásban tünteti ki magát, az ő felesége Rosalie. Roland unokatestvére Edgar, aki a könyv igazi kulcsfigurája, Juudit pedig a felesége, de egy sajátos okból házasságuk se nem sikeres, se nem boldog: egyáltalán nem működik. Hellmuth pedig az a férfi, aki megismerteti a szerelem érzését a férje mellett legjobban az üres ágynak örülő Juudittal. A történet során három nézőponttal találkozunk, Juudit és Edgar cselekedeteinek E/3-as megismerése mellett Roland tetteit is követhetjük, ez esetben azonban E/1-ben.

Sofi Oksanen

Ahogyan említettem, természetesen vitatható, hogy ez lenne Oksanen legjobb regénye, magam is inkább a Tisztogatást tartom annak (mondom ezt a Baby Jane ismerete nélkül), de hogy a legösszetettebb, az egészen biztos. A szerző regényeit időrendben megismerve folyamatos és fokozatos bonyolódást tapasztalhat az olvasó, ahogyan a Sztálin teheneitől kezdve a Tisztogatáson át végül eljut a Mikor eltűntek a galambokig. Eddig is jellemző volt az írónőre a szálak lassú kibontása, ahogyan a látszólag különálló eseményfonalak végül összefonódnak, de ez a jelenség talán legutóbbi regényénél a leghangsúlyosabb. Időnként megizzasztja a szöveg az olvasót, hogy képes legyen a szálak útjának teljesen pontos követésére, de természetesen a "jutalom" sem marad el, a végére összeáll a kép és elvarrják az elvarrnivalót.

Oksanen egész életműve egy óriási felkiáltójel a gonosz, náci Németország (melynek bűneit természetesen nem tagadja, sőt nem is kicsinyíti) mellett gyakran kettős mércével jó szándékú, a kezdeti jó célokat időnként sajnos rossz irányba toló Szovjetunió ideájával szemben, a szerző szereplőinek nyomorúságos sorsával dózerolja le ezt a hamisan rögzült képet, bemutatva a szovjet terror különféle vonatkozásainak szörnyűségeit. A korábbi művekben felmerült problémák, így az etnikai identitás elnyomása, vagy a nemi erőszak mellett a Mikor eltűntek a galambok fő motívuma a kollaboráció, a megszálló hatalommal (legyen az német vagy szovjet) való együttműködés, hol meggyőződésből, hol számításból, hol szerelemből.

Sofi Oksanen

Rendkívüli fontosságú, ahogyan a szerző egy tipikus jelenséget, a mindig éppen helyzetbe kerülő hatalom előtt négykézlábra ereszkedőket bemutatja, akiknek mindegy, hogy országát épp németek vagy szovjetek dúlják, együttműködik, és nem rest a horogkeresztet pisszenés nélkül vörös csillagra cserélni, ha úgy hozza a sors. A mű másik kiemelkedő erénye, ahogyan rávilágít az értelmiség árulására, a bértollnokok tevékenységére, akik a sztálini nyelvet beszélve, a kommunista hatalom megrendelésére futószalagon szállítják a hazug, hamis ideológiai műveket, befeketítve és fasisztának bélyegezve ezzel sokakat. Ezek a művek pedig Nyugaton is hosszú évtizedekre elvakítják és megvezetik az embereket, mind a mai napig hatóan hátráltatva a kommunizmus nevében elkövetett bűnök teljes feltárását és feldolgozását, elősegítve a kettős mérce alkalmazását. Ezek a bűnök pedig ha nem is nagyobbak, mindenképpen mások, és egyúttal hosszabb távra hatók: a tankönyvekben, újságcikkekben elvetett gondolatmagvakból ocsmány lárvák kelnek életre a fejekben, kiirtásuk pedig ha nem is lehetetlen, de hosszú évtizedeket vesz igénybe, talán egyszer ez az idő is letelik majd.

A Mikor eltűntek a galambok időnként kissé túlságosan is gabalyodó és bonyolódó szálai miatt nehezen befogadható, de őrületesen fontos mű, amit nem csak hogy jó, vagy érdemes, de kell is olvasni, mindenki számára, aki igazán szeretné megérteni a XX. századot, benne többszörösen megszállt országok sorsával, amilyen Magyarország is. Nem pusztán azért, hogy a jelen közéletére kifejtett és máig élő hatását felismerjük, hanem hogy örök érvényű, egyetemes igazságok birtokába is jussunk, gazdagodva szellemileg és lelkileg egyaránt.

A kötetet köszönöm a Scolar Kiadónak!

10/10

Sofi Oksanen: Mikor eltűntek a galambok
352 oldal
Scolar Kiadó, 2014.
Fordította: Bába Laura
Eredeti cím: Kun kyyhkyset katosivat