Régóta érett már a Szellemírók elolvasása, ugyanúgy, mint ennek a bejegyzésnek a megírása. Évekkel ezelőtt valamelyik internetes könyvesboltban akadtam az éppen leértékelt és általam addig ismeretlen műre. Érdekesnek tűnt és megkockáztattam a vásárlást. Szerencsére nem…
Hamuvá hamvadt gyufafiú, szeggel szemen szúrt srác, tűpárna szívű lány, dinnyefejű gyerek. Nem valami szörnyű rémálom elemei ezek, hanem egy könyvé, amelynek ötlete korszakunk egyik legnagyobb hatású és legsokoldalúbb művészének átlagosnak nem mondható agyából pattant ki.…
A Librarium blog sajnálatos nyári uborkaszezonjának sivatagos hallgatását töri meg a mai bejegyzés, Hetty King bemutatkozó írása a blogban, Szerb Antal: A Pendragon-legenda című könyvéről, amit én is már régóta el akarok olvasni. Most még inkább.Debütáló…
A címében bálna van. A főszereplője egy kislány. Az írója új-zélandi. Sikeres filmet forgattak belőle. Régóta meg akartam nézni, de amint megtudtam, hogy könyv alakban volt először, tudtam, ezt – mint mindent - előbb elolvasni kell. Aztán valamikor le volt értékelve az…
A hit pajzsa egy bencés szerzetes, Oloffsson Placid atya életét mutatja be. Egy szerzetesét, aki 16 évesen érettségizett, aki a pannonhalmi bencés kolostorban tanult, aki a második világháború után tíz évig volt a GULAG foglya a Szovjetunióban, aki ezután hosszú évekig csak…
Az idei költészet napján (április 11.) amikor verseket kerestem a Youtube-on az aznapi blogbejegyzéshez, rájöttem, hogy mennyire szeretem a verseket és arra is, hogy mennyire nem olvasom őket. Az itthoni polcokon végignézve ezt a kötetet találtam, amit még valamikor általános…
Nyolcvanhét éves korában meghalt Jorge Semprún (1923-2011) spanyol író, egykori kulturális miniszter. Az írót kedd este párizsi otthonában érte a halál. Franciául írt, de következetesen spanyolnak vallotta magát.Semprún polgári értelmiségi családban született. Hat testvére…
Igaz, hogy onnan jöttem, de nem létező mesterségemnek értelemszerűen címere sincs. Most pedig annak, aki még e szörnyű kezdés után is folytatja az olvasást, kissé értelmesebben összefoglalva: a könyvhéten jártam, ahol azelőtt még sohasem és bár eláztam, számos aláírással…
Holnap, június 2-án veszi kezdetét és egészen június 6-ig, jövő hétfőig tart a 82. Ünnepi Könyvhét, valamint hozzá kapcsolódóan a 10. Gyermekkönyvnapok. A rendezvény központi helyszíne ezúttal is a budapesti Vörösmarty tér lesz, de emellett még számos helyszínen lesznek…
Már 2010-es magyarországi megjelenésekor felfigyeltem erre a könyvre és olvasási várólistámra tettem, most pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár IV. kerületi tagkönyvtárának jóvoltából végre el is olvashattam. Olvasása a sűrűsödő vizsgák miatt kissé hosszabbra nyúlt a…
Tegnap jelent meg egy cikk a brit Daily Mail internetes kiadásában a címben említett mennyiségű és minőségű könyvek tulajdonosáról, a magyar Tari Józsefről. A nyomdász végzettségű Tari gyűjteményének legkisebb darabja egy mindössze 2,75x1,75mm-es apróság, mely a…
GAP-szindróma című könyvének magyarországi megjelenése alkalmából előadást és közönségtalálkozót is tart május 28-án 10 órától Budapesten, a CEU – Közép-Európai Egyetemen Dr. Natasha Campbell-McBride brit neurológus és táplálkozástudományi szakember. Az…
Nyerj Grecsó Krisztián vagy Wass Albert könyvet; vásárolj nagy kedvezménnyel a National Geographic Society kiadványai, a Mirax gyermekkönyvei, vagy az ELTE Eötvös kiadó tankönyvei közül!A Könyvkolónia aktuális nyereményjátékában Grecsó Krisztián kortárs magyar író…
Nagyon régóta tervben volt már, hogy bővítem az elolvasott Márai könyvek listáját, amin egyetlen könyv árválkodott, A gyertyák csonkig égnek. Több pozitív vélemény alapján úgy döntöttem, hogy az Egy polgár vallomásai lesz a következő áldozat. Rosszul döntöttem. Kivéve,…
2011-ben Buenos Aires kapta a World Book Capital, azaz a könyv fővárosa díjat. Ez alkalomból egy igen érdekes, különleges és figyelemfelkeltő spirálszobrot emelt különböző nyelvű könyvekből egy argentin művész a főváros egyik terén, a San Martin téren.Az 1996-ban alapított…
Hirdeti a karszalag, amit tegnap 581 lelkes olvasó kapott a csuklójára. Mármint, hogy olvasni jó. Tegnap délután egy órakor, hagyományteremtő eseményként rendezték meg a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár szervezésében az olvasási rekordkísérletet, amit később újra és újra…
A mai rövid bejegyzésben egy remek akciós ajánlatot és két könyves nyereményjátékot ajánlok.Az Alexandra online e heti Könyvmaratonjában az Alexandra Kiadó köteteit lehet megvenni 40% kedvezménnyel május 13-án, pénteken 24:00-ig. A majd' húsz éves Alexandra Kiadó Magyarország…
Rendhagyó módon kicsit eltérek a blog eredeti témájától, hiszen a mai bejegyzés apropóját a Harcsa Veronika Quartet új albumának, a Lámpafénynek mai megjelenése adja. Az album egyik különlegessége, hogy az eddig szinte kizárólag angolul énekelő Harcsa magyarul dalol; a másik…
Olvassunk együtt! címmel olvasásnépszerűsítési akciót szervez a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár 2011. május 13-án, pénteken, 13 órától. Az esemény lényege, hogy sok ember gyűljön össze egy helyen, (a Szabó Ervin téren, a Kálvin térnél, a Központi Könyvtár épülete…
Szeretnél az eredeti árnál olcsóbban Agave-s könyvekhez jutni? Vennél féláron az Ulpius könyvei közül? Van egy jó novellád, és szívesen elutaznál Párizsba? Jó lenne könyveket, képregényt vagy e-könyv olvasót nyerni? Ha bármelyik kérdésre a válaszod…
Annyira sok és sokféle jót olvastam, hallottam A szél árnyékáról, hogy ezek a vélemények nagyon nagy mértékben megnövelték a könyvvel szemben állított előzetes várakozásaimat. Érdekelt, hogy mi lehet ez a könyv, amit ennyien az egekig magasztalnak és szinte semmi rosszat nem…
Anyák napjáraTe vagy a kenyér, ha nincs már mit ennem,Te vagy a remény,ha nincs kihez mennem.Te vagy a tető,ha odakint zuhog,Te vagy a kendő,ha a vér kibugyog.Olyan vagy te nekem,mint méhnek a virág,éjben lámpavilág.Édesanyám,…
Ismét egy sor akció és játék nyújt lehetőséget arra, hogy az eredeti árnál - többé vagy kevésbé - olcsóbban vagy egyenesen ingyen jussunk hozzá könyvekhez. A mai bejegyzéssel ebben szeretnék segíteni. Az Alexandra webáruházának e heti könyvmaratonjában…
2007. november 1. Mindenszentek napja, tv stúdió, beszélgetős műsor. A témák: az elmúlás, a halál, az örök élet, a halálfélelem. A beszélgetésnek pedig egy könyv ad keretet. Egy könyv, ami kötelező; de legalábbis ajánlott. Jókai Anna: Ne féljetek. Ekkor döntöttem el, hogy…
Új könyvet olvasnál de nincs rá elég pénzed? Téged is érdekel az HBO új sorozatának alapjául szolgáló könyv? Elolvasnád Coelho legújabb regényét? Néhány kattintás, aztán már minden a szerencsén múlik.Az SFmag exkluzív Trónok harca nyereményjátékában most…