Librarium

Librarium

A majdnem teljesített várólista csökkentés

2015. január 06. - winrudi

2014-ben immár harmadszor, és most egy darabig biztosan utoljára vettem részt a könyves várólista csökkentésen. Ennek az a lényege, hogy a következő naptári évre tizenkét kötetet kiválasztunk, amit már régen el akarunk olvasni, és megfogadjuk ezek elolvasását. 2012-ben, az első próbálkozás során kudarcot vallottam, míg 2013-ban sikerült a mutatvány. A 2014-es évről ugyanez viszont már ismét nem mondható el.

books-photography-text-favim_com-306031.jpg

A tavalyra kiválasztott tizenkét könyv listája ide kattintva érhető el. A kihívás teljesítése egyébként jól indult, de aztán egy komolyabb, nyári olvasási válságnak és néhány más, előre látható illetve nem látható eseménynek köszönhetően másfél kötet híján nem sikerült teljesíteni. A fél az egészen pontosan Spiró György Fogság című regénye, amit még december elején kezdtem el, de sajnos nem vagyunk igazán jóban. Több okból azóta jegelnem is kellett, még a felénél sem vagyok, és nem tudom mikor fogom befejezni. A másik lemaradó Robert Merle könyve, a Szenvedélyes szeretet, ami a Francia história-sorozat ötödik része. Ha idén is részt vennénk a kihíváson, akkor utóbbit azt hiszem akkor sem emelném be a résztvevők listájára. De nem veszek.

Az utóbbi időben eléggé háttérbe szorult a blog, ráadásul az olvasás sem mindig megy úgy, mint régebben. Sokat gondolkodtam azon, hogy valamit változtatni kéne, hogy felfrissüljön nálam az olvasás, mint tevékenység, egy-egy elrugaszkodott pillanatomban még a Librarium bezárása is felmerült. Ezt az ötletet azóta elvetettem, de arra rájöttem, hogy alapvetően három tényező köti le, határolja be nálam az olvasást. Ezek pedig a következők: egyrészt maga a blog, aztán a recenziós példányok, végül pedig a várólista csökkentés. Mivel a blog nyilván marad, és teljes mértékben a recenziós példányok olvasását sem szeretném beszüntetni (de mindenképpen leszorítani), így a változtatási szándéknak utóbbi, a várólista csökkentés esett áldozatul, így 2015-ben nem neveztem. Szeretnék egy kicsit szabadabban, egy kicsit kevesebb kötöttséggel olvasni, remélem sikerül.

Egyúttal persze nem sajnálom, hogy 2014-ben is részt vettem ezen az eseményen, továbbra is remek lehetőségnek tartom régen elolvasni vágyott, de az olvasási listánkban sajnálatosan hátraszoruló művek megismerésére. A tavalyi kihívásnak így is olyan köteteket köszönhetek, mint A könyvtolvaj, a Hidegvérrel, a Semmi kis életek, az Oroszlánkölykök, vagy a Beszélnünk kell Kevinről, hogy csak a legjobbakat emeljem ki. Szóval megérte, de most egy darabig viszlát várólista csökkentés, legalább 2016-ig!

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr637047997

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása