Librarium

Librarium

Életek láthatatlan hálója

2014. február 12. - winrudi

Egy kicsit félve vettem a kezembe az És a hegyek visszhangozzákot, miután Khaled Hosseini másik regénye, a Papírsárkányok annyira tetszett. Tartottam tőle, hogy az csak valamiféle véletlenségből, egyszer jól sikerült könyv volt, de közben valami ösztönösen azt súgta, hogy ez nem így van. Ennél jobban nem lehetett volna igaza ennek a valaminek.

ésahegyek.jpg

Nehéz dolgom van, ugyanis a cselekményről szinte semmit nem szabad írnom annak érdekében, hogy ne rontsam a későbbi olvasók élményét. A lényeg, hogy a történet ismeretének majdnem teljes hiányában vagy talán csak úgy érdemes elolvasni a könyvet.

A regény kilenc fejezetét önálló, hosszabb lélegzetvételű novelláknak is fel lehet fogni, hiszen nem csak a szereplők mások, de a nézőpont is, ahonnan követjük az eseményeket. A cselekmény tehát több szálon fut, de természetesen időről időre láthatatlan kapcsok fűzik össze őket, amik hol könnyűek, mint a madártoll, és szinte csak átlibbentenek minket egyik fejezetből a másikba, hol pedig sziklaszilárdak, lökéseik nyomán pedig csak bukdácsolunk tehetetlenül. A fejezetek 1949 és 2010 között játszódnak, helyszíneik is változók: Afganisztán és Görögország, Párizs vagy éppen San Francisco.

Hosseini nem vetkőzte le a Nagy Mesélő címet - szerencsére. Viszont az események kissé naiv alakulásának vonását igen, amit a Papírsárkányoknál még kifogásoltam. Természetesen a szerző prózája önmagában képes elvinni a mesék keleti birodalmába, csak éppen ezek nagyon is realisztikus mesék. Egy ponton a történések hátborzongatóan reflektálnak a regény elején megismert szomorú mesére, zseniális párhuzamot alkotva. Hosseini ujjai végigzongoráznak a lelkünkön, ahogyan munkájuk nyomán megszületnek a szavak. Olyan könyv ez, amit olvasva sosem lehetünk biztonságban: az egyik pillanatban a mondatok még kellemes, elemi erejű, jóleső melegséggel árasztják el bensőnket, hogy aztán pár oldallal később ez az érzés egy pillanat alatt kegyetlen jéggé dermedjen, tőrt döfve szívünkbe.

Khaled-Hosseini-001.jpgKhaled Hosseini (fotó: Alicia Canter, Observer)

Hosseini könyve igazi, nagybetűs Regény. Nálam azok a könyvek érdemlik meg ezt a címkét, amik olyanok mint maga az élet. És ez a könyv olyan. Nem csak azért mert humorával képes megnevettetni, vagy szívtépő mozzanataival megsiratni az olvasót, hanem - és főleg - azért, mert ahogyan idősíkokon, országokon, földrészeken és családokon átívelően mutatja be, hogy tetteink, döntéseink, jó és rossz cselekedeteink miként határozzák meg saját és más emberek múltját, jelenét és jövőjét. Pontosan úgy, ahogyan az életben sem tudjuk, hogy melyik döntésünk hány és hány ember életére van hatással, jó vagy rossz értelemben. Az apránként felépülő cselekményből kiderül, hogy minden család, minden ember elképesztő sorsokat és szörnyű titkokat rejt, amiket csak a hegyek visszhangoznak: állandóságuk mutat ellenpontot a halandó emberek mulandóságára. Ennek a letaglózó erejű felismerésnek köszönhetően válik bámulatosan jó Regénnyé a könyv.

A szerző remek stílusa mellett már önmagában a több szálúság tényével megnyert magának a kötet, minden művészeti ágban ez a vonás a gyengém, ami könyvekben leginkább talán David Mitchell műveiben (Szellemírók, Felhőatlasz) fogott meg. Az pedig, hogy a finom összefonódások útján ez a jellemző a fent kifejtett felismeréshez vezeti el az olvasót, csak hab az amúgy is elsőosztályú tortán.

Mindezen felül nagyfokú önéletrajzi ihletettség is jelen van a könyvben, ami természetesen már a Papírsárkányokban is jelen volt, de itt sokkal inkább tetten érhető. Érezni, ahogyan Hosseiniben mennyire mélyen ott van ez az egész, végtelenül összetett érzés. Érezni, mert újra és újra kiírja magából megteremtett, Afganisztánba az emigrációból vissza-visszatérő, vagy az országban hátramaradt, vagy az emigráns léttel különféle szinteken megbirkózó karakterein keresztül. Seregnyi érzést, konfliktust és problémát vetnek fel ezek a helyzetek, amiket szinte lehetetlen összefoglalni, de nem is akarom. Olvassa el inkább mindenki a könyvet, ami egyszerre minden mást könyörtelenül félrelökve, és észrevétlenül ólálkodva lépett fel kedvenc köteteim képzeletbeli polcára, éppen ahogyan - nincs mese, el kell ismernem - Khaled Hosseini is belépett kedvenc íróim nem túl népes csoportjába.

A kötetet köszönöm a Libri Kiadónak!

10/10

Khaled Hosseini: És a hegyek visszhangozzák
502 oldal
Libri Kiadó, 2013.
Fordította: Nagy Gergely
Eredeti cím: And the Mountains Echoed

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr245810557

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása