Hetven évvel ezelőtt, 1944. november 9-én halt meg Radnóti Miklós (1909-1944), a XX. századi magyar líra meghatározó alakja, az egyik legnagyobb magyar költő. Özvegye, Gyarmati Fanni idén februárban követte őt, haláláig férje örökségének ápolója volt.
Radnóti Miklós
Radnóti Miklós költő, műfordító volt, 1909-ben született Budapesten. Anyját születésekor, apját 12 éves korában veszítette el, anyai nagybátyja neveltette. 1919-től a Markó utcai reáliskolában, 1923-tól az Izabella utcai kereskedelmiben tanult, ahol 1927-ben érettségizett. 1929-ben reálgimnáziumi érettségit is tett és 1930-ban beiratkozott a szegedi egyetemre magyar-francia szakos tanárjelöltnek, itt Sík Sándor tanítványa volt. Ebben az évben jelent meg első önálló verskötete, a Pogány köszöntő. 1931 nyarát Párizsban töltötte. Hazatérése után részt vett a Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumában.
A Kollégium kiadásában jelent meg 1933-ban Szegeden Lábadozó szél c. kötete. 1934-ben Kaffka Margit művészi fejlődése című, Radnóczi Miklós néven írt értekezésével megszerezte a bölcsészdoktorátust, majd 1935-ben a tanári oklevelet. 1935 augusztus 11-én házasodott össze Gyarmati Fannival. A következő években magánórák adásából és alkalmi irodalmi munkák jövedelméből élt, ekkor jelentek meg verseskötetei: Újhold (Szeged, 1935); Járkálj csak, halálraítélt! (Bp., 1936); Meredek út (Bp., 1938). 1938 decemberébenben Baumgarten jutalmat kapott. Kortársairól (Babits, Füst Milán, Szabó Lőrinc) szóló tanulmányai mellett kiemelkedő az Ikrek hava című életrajzi kötete.
Radnóti Miklós és huszonegy társának abdai tömegsírja (fotó: Kárpáti Zoltán, muemlekek.info)
1940. szeptember 5. és december 18. között Erdélyben volt munkaszolgálatos, majd 1942. július 1-től újból behívták, Erdélybe, majd Budapestre. 1943 tavaszán barátai közbenjárására felmentést kapott. 1944. május 20-án harmadszor is behívták, Vácra vonult be, május végén Szerbiába, Borba vitték. A szeptemberi visszavonuláskor gyalogmenetben hajtották nyugatra, útközben Abda környékén tarkólövéssel ölték meg. Holttestét és utolsó verseit az abdai tömegsírban találták meg. Utolsó verseiben a cselekvés vágya, a tehetetlenség és az otthon utáni vágyódás érzése kap hangot. Megdöbbentő erővel ábrázolja a halálveszedelemben élő végsőkig hajszolt ember sorsát. Radnótit 1946 augusztusában Budapesten, a Kerepesi úti temetőben temették el.
Radnóti Miklós: Erőltetett menet
Bolond, ki földre rogyván fölkél és újra lépked,
s vándorló fájdalomként mozdít bokát és térdet,
de mégis útnak indul, mint akit szárny emel,
s hiába hívja árok, maradni úgyse mer,
s ha kérdezed, miért nem? még visszaszól talán,
hogy várja őt az asszony s egy bölcsebb, szép halál.
Pedig bolond a jámbor, mert ott az otthonok
fölött régóta már csak a perzselt szél forog,
hanyattfeküdt a házfal, eltört a szilvafa,
és félelemtől bolyhos a honni éjszaka.
Ó, hogyha hinni tudnám: nemcsak szivemben hordom
mindazt, mit érdemes még, s van visszatérni otthon;
ha volna még! s mint egykor a régi hűs verandán
a béke méhe zöngne, míg hűl a szilvalekvár,
s nyárvégi csönd napozna az álmos kerteken,
a lomb között gyümölcsök ringnának meztelen,
és Fanni várna szőkén a rőt sövény előtt,
s árnyékot írna lassan a lassu délelőtt, -
de hisz lehet talán még! a hold ma oly kerek!
Ne menj tovább, barátom, kiálts rám! s fölkelek!
(Forrás: mek.oszk.hu)
