Korábban is hallottam már róla, de most igazán a filmváltozat hívta fel újra a figyelmemet a könyvre, gondoltam, ha már valamiféle Oscar szelleme lebeg a levegőben ennek kapcsán, akkor elolvasom a Trilógiát. Végül a legjobb idegen nyelvű film kategória jelöltsége elmaradt, de én gazdagabb lettem egy felzaklató olvasmányélménnyel.

Agota Kristof (1935-2011) svájci író Kristóf Ágotaként látta meg a napvilágot a Győrhöz közeli Csikvándon, itt és Kőszegen töltött gyermekéveit követően Szombathelyen tanult, majd 1956-ban családjával Svájcba emigrált. Ezután dolgozott óragyárban, eladóként és fogászati asszisztensként is, miközben eleinte anyanyelvén írt verseket, majd franciául kezdett színdarabokat, hangjátékokat és regényeket írni. A szerző néhány hónappal halála előtt, 2011-ben Kossuth-díjat kapott. A Trilógia három kisregénye szorosan összetartozik, de külön-külön jelentek meg: A nagy füzet 1986-ban, A bizonyíték 1988-ban, A harmadik hazugság pedig 1991-ben.

A nagy füzetből most Szász János forgatott filmet, egy ikerpárral, Gyémánt Lászlóval és Andrással, valamint Molnár Piroskával a főszereben. A 2013-as Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon Kristály Glóbuszt nyerő művet nevezte idén Magyarország a legjobb idegen nyelvű film kategória Oscarjára, és a legjobb kilenc alkotás közé ugyan beválogatták, de végül az Oscar-jelöltséget jelentő legjobb ötösből már kimaradt.

A nagy füzetben egy ikerpárral ismerkedünk meg, akiket anyjuk a háború idején sosem látott nagyanyjukhoz visz el, ahol gyorsan megismerkednek a szörnyű körülményekkel, miközben testileg és lelkileg is különféle gyakorlatokkal, különféle módokon edzik magukat a rémálommá alakult élet elviselésére. Önkéntes koplalással szoktatják magukat az éhséghez, egymást ütlegelésével és szidalmazásával a fizikai és mentális bántás elviselésére, miközben folyamatos olvasással és fogalmazások írásával fejlesztik magukat, utóbbiak közül a legjobbakat bemásolják a nagy füzetbe is.

Agota Kristof (fotó: Balázs Péter, litera.hu)

Az elbeszélés módja egészen szokatlan, a többes szám első személyben született írás eleinte furcsa, de hamar megszokható, miközben a stílusra a szenvtelen egyszerűség a jellemző. Az ikrek rövid, érzelemmentes mondatokban számolnak be a történésekről, legyen bár az akármennyire is irreális, helytelen vagy éppen szívbemarkoló.

A bizonyítékban aztán teljesen átértékelődik az első kisregény cselekménye, nem is beszélve A harmadik hazugságról. Saját elmondása szerint Kristof eredetileg egy könyvet tervezett, de aztán nem hagyta nyugodni a történet és utóbb még két kisregényt írt az első folytatásaként. Ez egészen furcsa, ugyanis minden újabb rész egy-egy újabb csavarás a történeten, és elolvasásuk után visszatekintve a trilógiává formálódó kötetek egyik - talán a helyes - értelmezésüket is csak egyben nézve teszik lehetővé.

Valószínűleg nem is jó szó a helyes, hiszen a Trilógiának éppen az a legnagyobb erőssége, hogy szimbólumokkal való telezsúfoltsága, (van itt háború borzalmainak tükröződésétől, az emigráns léten át, a családok és országok elszigeteltségéig minden)  bonyolultsága és folyamatos változása okán rengeteg értelmezést tesz lehetővé, attól is függően, hogy egyben, vagy külön-külön nézzük a részeket. A bonyolultság fontos jellemző, ahogyan haladunk előre az olvasásban, egy idő után egyre inkább összekuszálódik minden, és időnként szinte semmit sem érteni, aztán a végén egy nagy megvilágosodáshoz hasonló, katartikus érzés taglózza le az olvasót, aki ilyenkor már átkozza magát, hogy a korábbi, érthetetlenségből fakadó bosszúság elhomályosította az emlékezetét, és nem mindig figyelt oda rendesen, viszont az újraolvasásnak még a gondolata is rémisztő.

Jelenet a filmből (Molnár Piroska, Gyémánt László, Gyémánt András)

Egy jó tanács az olvasáshoz: amikor már éppen a falhoz csapnánk a könyvet, mert úgy érezzük, hogy végképp nem értünk semmit, akkor is nyugodtan és nagyon figyelmesen folytassuk az olvasást, higgyük el, hogy a végére minden érthetetlen részlet a helyére kerül, csak győzzük kivárni. Utóbbi nem is olyan egyszerű, ugyanis a tömör és velős stílushoz, és a bonyolult és nem mindig világos cselekményhez valami egészen taszító, halállal, háborúval, szenvedéssel és extra adag - undorítóan gyomorforgató - szexuális aberrációval zsúfolt világ társul, amihez fogható undort eddig csak Bodor Ádám Sinistra körzete váltott ki belőlem.

Mindezek együttese azt eredményezi, hogy Agota Kristof műve számára egyszerűen lehetetlen, hogy szerethetővé váljon, annak ellenére, hogy zseniális alkotás és elképesztő írói teljesítményről tesz tanúbizonyságot, de soha többé ne kelljen egy sorát sem elolvasnom! Nem vinne rá a lélek.

A kötetet köszönöm a Cartaphilusnak!

10/8

Agota Kristof: Trilógia
480 oldal
Cartaphilus Könyvkiadó, 2013.
Fordította: Bognár Róbert és Takács M. József
Eredeti cím: Le Grand Cahier, La preuve, La troisiéme mensonge