Librarium

Librarium

Világháborús kémhistória

2013. november 22. - winrudi

Az idei várólista csökkentés utolsó előtti darabja volt Kondor Vilmos Bűnös Budapest-ciklusának harmadik kötete, A budapesti kém, melyben mindenki Gordon Zsigmondja ezúttal egyfajta titkos ügynökként működik közre, miközben beutazza a világháborús Európát, és természetesen a veszélyes helyzetek sem kerülik el.

kondor_vilmos_a_budapesti_kem_b1-b4.jpg

A budapesti kém a sorozat első két kötetét, a Budapest Noirt és a Bűnös Budapestet követi a sorban. Kondor legújabb könyve egyébként november 26-án érkezik az Agavénál, A másik szárnysegéd címmel, ebben egy új főszereplő, Wertheim Miklós mutatkozik majd be. De vissza a szóban forgó, 2010-ben megjelent kötethez: Kondor főhősét, az amatőr detektív, újságíró Gordon Zsigmondot ezúttal 1943 decemberében követhetjük, amikor Kállay Miklós kormánya éppen próbálna az angolszászok felé nyitni.

Az immár Reuters munkatárs Gordon igent mond az Államvédelmi Központ vezetője, Ujszászy István felkérésére, hogy alkalmi futárként segítsen, és kézbesítsen Velencében egy fontos dokumentumot. A találkozó azonban igen balul sül el, az amerikai felet meggyilkolják, miközben Gordon is megsérül, majd természetesen nyomozni kezd a támadó után. A főhőssel együtt bejárjuk Európát, Budapest mellett ellátogatunk Londonba, Stockholmba, Velencébe és Temesvárra is. A regény lapjain egy sor valós személy elevenedik meg a szemünk előtt: Kállay Miklós, Ujszászy István, Karády Katalin, Mály Tivadar vagy Kim Philby. A kötet egyik vonulatához (nem akarom lelőni a poént, így erről keveset szólok) remekül kapcsolódik Stephen Koch kötete, a Kettős szerepben - Az értelmiség elcsábítása, ezzel a témafelvetéssel pedig fontos történelmi tényekre világít rá Kondor.

A sorozat két krimijét egy kémregény követi, Kondor ebben a zsánerben is otthonosan mozog, a heves akciójeleneteket mellőző (bár Gordon időnként már James Bondra hajazó, kissé szuperhősös tetteket hajt végre), alaposan építkező, de mégis gyorsan előrehaladó cselekmény folyamatosan fenntartja az olvasó figyelmét. A kötetben Krisztina is újra jelentősebb szerephez jut, ennek kapcsán - szórakoztató csipkelődéseiken és vitáikon keresztül - Kondor tanúbizonyságát teszi annak, hogy a párkapcsolatok alapos ismerője.

varolista2013-225x300.jpg

Ahogyan azt már megszokhattuk, továbbra is a hangulatteremtés, az atmoszféra a sorozat legnagyobb erőssége, a szerző olyan szuggesztíven mutatja be jeleneteit, amire csak kevesen képesek. Ezért kedvelem leginkább Kondor történelmi regényeit: amellett, hogy szórakoztatva tanítja olvasóját a múltról, olyan elemi erővel képes elénk festeni az adott kor viszonyait, hogy az ember képtelen ellenállni neki, és szinte érzi amint éppen az Andrássyn leint egy bértaxit, a lucskos, decemberi hidegben. Az egyre hidegebb novemberi napokon Budapesten utazva (a regény néhány helyszínét is érintve) külön élmény volt olvasni a sorokat.

Kondor továbbra is a színvonalas szórakoztatás mestere, sorainak olvasása nagy élvezeti értékkel bír, én egyszerűen nem tudom nem szeretni a könyveit, de miért is akarnám?

10/9

Kondor Vilmos: A budapesti kém
242 oldal
Agave Könyvek, 2010.

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr705648911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása