Hatalmas érdeklődés kísérte a francia botrányszerző, Michel Houellebecq új regényének, a Behódolásnak a megjelenését. Ezt már önmagában a szerző személye, és a téma (az iszlám térhódítása a közeljövő Franciaországában) is előidézhette volna, de ami végül az egekig emelte a várakozásokat, az a Charlie Hebdo szerkesztősége elleni véres támadás volt, ez ugyanis ráébresztette az embereket arra, hogy a behódolás kérdése nem valamiféle homályos vízió, ami az ajtón kopogtat: immár betört a lakásba és átlépte az előszoba küszöbét is.

Minden valószínűség szerint a kortárs irodalom iránt érdeklődő olvasó számára Michel Houellebecq-et (1956-) nem kell különösebben bemutatni. A francia szerző volt a 2013-as Budapesti Könyvfesztivál díszvendége, aki leginkább a különféle testnedvekben tocsogó történeteiről vált hírhedté, de a Kiábrándult értelmiségi facebookos mémjét is róla mintázták. Ennek külön érdekessége, hogy ő maga sosem végzett egyetemet, tehát szigorú értelemben véve nem nevezhetnénk értelmiséginek, ennek okán ő maga is általában kikéri magának az értelmiségi felelősségvállalás kérdésének felvetését. Magyarul eddig az Elemi részecskék, A térkép és a táj, A csúcson, az Egy sziget lehetősége és a Lanzarote című regényei jelentek meg, a Magvető gondozásában. A sort az eredeti nyelven a Charlie Hebdo elleni támadás napján megjelent Behódolás, eredeti címén Soumission zárja. Itt kell szót ejtenem a magyar kiadás borítójáról, ami a hazai mezőnyben erre az évre durván maga mögé utasította a nálam eddig vezető Az ember a fellegvárban Agavés borítóját. A nyugati világ, az európai kultúra egyik legjellemzőbb alkotásának, Leonardo da Vinci Mona Lisájának burkába bújtatása valami olyan egyszerű és egyúttal elemi erejű vizuális élményt nyújt, hogy arra csak a zseniális jelző jut eszembe. Ordító a különbség akkor, ha körbenézünk a más országbeli kiadványok borítói között, melyek sorában olyan semmik is akadnak, mint az eredeti francia borító. Azok pedig, akik iszlámellenességgel vádolják a magyar kiadást (ahogyan mások magát a regényt), sikeresen félreértelmezik az egészet. Kár értük.

2022-ben járunk, Franciaország elnököt választ. A közvéleménykutatások alapján toronymagasan vezet a szélsőjobboldali Nemzeti Front vezére, Marine Le Pen, mögötte fej-fej mellett halad a Szocialista Párt jelöltje, Manuel Valls, és a Muzulmán Testvériség indulója, Mohamed Ben Abbes. Mit ad Isten, az első fordulón kiesnek a szocialisták, így a második forduló egy merőben új kérdés elé állítja Franciaországot. Az európai demokráciákban sokszor meggyökeresedő, hagyományszámba menő jobb/bal választás helyett ugyanis immár teljesen új a kérdés: ki kerüljön hatalomra, a szélsőjobb, vagy a muszlimok? A közeljövőbe a regény főhősét, François-t követjük, a 44 éves irodalmár, egyetemi tanár szemén, párbeszédein és szexuális életén keresztül bontakozik ki a történet. Természetesen utóbbi kifejtéséből is akad bőven, legyen szó kurvákkal való szexről, vagy netes pornó előtti önkielégítésről: mégis csak egy Houellebecq-et olvasunk.

Michel Houellebecq (fotó: AFP)

A Behódolás az igazán kiemelkedő regények egyik jellemzőjével bír, ez pedig nem más, mint a fantáziát megmozgató, a lelkesedést felkorbácsoló alapötlet. Olyan időkben ugyanis, amikor Európa (főleg nyugati részének) legégetőbb hosszútávú problémája a bevándorlás, hangsúlyosan az eltérő kulturális háttérrel, nyelvvel és vallással rendelkező emberek legális/illegális bevándorlása; nem is elég izgalmasnak bélyegezni egy olyan gondolatkísérletet, ami egy muszlim párt esetleges hatalomra kerülését vizionalizálja egy európai országban. Általános hiba, hogy az írók kiváló ötleteiket képtelenek tartalommal megtölteni, és a cselekmény során egyszerűen ellaposodik az egész; szerencsére ebben az esetben ilyenről szó sincs. Houellebecq ugyanis a kutatómunkát sem mellőzve nagyon alaposan és logikusan gondolja tovább ötletét, remek könyvet írva. Igaz ez akkor is, amikor a Muzulmán Testvériség politikájáról ír, ahogyan a párt elsődleges célja a kultúra és az oktatás megkaparintása, a temérdek pénzt ugyanis az iskolák, az egyetemek és az oktatók finanszírozására fordítanák: ők ugyanis tudják, miben rejlik a jövő. Okos döntés, ahogyan az is, hogy mindezt nem szélsőséges fellépéssel, hanem az európai környezetet, és a demokrácia játékszabályait teljes mértékben tiszteletben tartva, legitim úton kívánják megvalósítani. Mindemellett persze egy sor más céljuk is van, mint az oktatói tevékenység iszlám hithez kötése, vagy a többnejűség bevezetése. És igaz ez akkor is, amikor Toynbee civilizációelméletét építi bele a történetbe: eszerint a ciklikusságot követő civilizációk életében előbb-vagy utóbb bekövetkezik a hanyatlás, és ha a kihívásokra a társadalom képtelen megfelelő válaszokat adni, akkor elkerülhetetlen a bukás.

Houellebecq a Charlie Hebdo címlapján, (2015. január 7.): "Houellebecq jóslatai: 2015-ben kiesnek a fogaim, 2022-ben ramadánt tartok"

Houellebecq víziójában Európa nem beteg, Európa nem haldoklik: az öreg kontinens már halott. Mivel a regény idősíkját nem választja el sok év az itt és mosttól, így ezt akár a jelenre is ki lehet vetíteni. Hajlamosak vagyunk egyébként Európára, mint vonatkozási alapra hivatkozni, egy olyan egységes Európára, ami sosem létezett. A kontinens élete során talán napjainkban a legbékésebb és legegyüttműködőbb, de látjuk, hogy ami most van, az sem egység. Nem is beszélve a múltról. Mégis létezett, vagy létezhetne egy zsidó-keresztény alapokon nyugvó, erős asszimiláló képességgel rendelkező képződmény, ami a bevándorlókat készteti főhajtásra, de nem ez a helyzet: itt Európa hódol be az új jövevényeknek, a vénlány ugyanis időközben elfelejtette, hogyan kell saját magáért kiállni. A könyv címe egyébként többféle értelmezést megenged: Európa behódolása a muszlimoknak, az európai ember behódolása az iszlámnak, vagy - ahogyan az egyik regénybeli értelmezés magyarázza - a nők behódolása a férfiaknak, mint az ember behódolása Allahnak. Ezt végiggondolva talán érezzük, hogy mi lesz François sorsa, ez a befejezés pedig nem is lehetne tökéletesebb: az iszlámnak nem nehéz meghódítania az európai embert, immár ugyanis nem egy másik vallás, még csak nem is egy egységes világkép és erkölcsi rendszer, hanem a Semmi helyére kell lépnie.

A Behódolás egyáltalán nem iszlámellenes mű. Nem a muszlimokat ostorozza, hanem szinte mindenkit, de leginkább a franciákat, vagy éppen a bölcsészeket. Nem hív a muszlimok elleni harcra, de még csak nem is ítélkezik: Houellebecq csak sajátos szerzői szűrőjén át mutatja be, hogy mivé válhat, sőt, talán mivé vált Európa. Azt nem mondja, hogy ez rossz, bár azt sem, hogy jó, csupán hogy elkerülhetetlen. Én egy személyben kevés vagyok eldönteni, hogy igaza van-e, de nem is szeretném. Könnyen lehet. Nagyon könnyen lehet.

A kötetet köszönöm a Magvető Kiadónak!

10/10

Michel Houellebecq: Behódolás
252 oldal
Magvető Kiadó, 2015.
Fordította: Tótfalusi Ágnes
Eredeti cím: Soumission