Az előző hónapban Joe Hill remekművének, a NOS4A2-nak a befejezése után valami nagyon másra, a szokásos olvasmányaimtól eltérőre, és egyben rövidre (és utólag szemlélve talán valami igazán gyermekien pozitívra) vágytam, így Erich Kästner klasszikusát, az Emil és a detektíveket vettem kézbe. Mai napig az egyik kedvenc gyerekkönyvem A repülő osztály, A két Lottit és Az Emberkét is szerettem, így egy régen elhagyott, de ismerős világba térhettem vissza.

Erich Kästner (1899-1974) német író, költő, forgatókönyvíró, hazánkban is leginkább ifjúsági íróként ismert, a fent említett klasszikusokon túl is sok történet köthető a nevéhez, de A két Lotti sztoriját legalább ezer film és egyéb alkotás dolgozta már fel, újabbnál újabb formákban. A városi környezet ábrázolásával újdonságnak számító műveiben a polgári humanista értékeket jelenítette meg, köteteit Walter Trier (1890-1951) illusztrációi gazdagították. 1933-ban a nácik könyvégetései során az ő kötetei is máglyára kerültek. Kästnernek legalább egy könyvét minden olvasni szerető ember olvasta gyerekként, de legalábbis más alkotásában továbbélő történeteivel találkozhattunk.

1928-ban jelent meg legsikeresebb és legismertebb gyerekkönyve, az Emil és a detektívek. A történet főhőse Emil, akit a mindennapi betevőt kétkezi munkával, házi fodrászként keményen megkereső édesanyja, özvegy Tischbeinné, a nagymamához küldi Berlinbe, hogy a vakációzáson túl egy nagyobb összegű pénzt is kézbesítsen az idős hölgynek. Persze a dolgok nem éppen a tervek szerint alakulnak, Emilt ugyanis a berlini vonat fülkéjében kirabolják: egy keménykalapos úr megfosztja a belső zsebében lapuló borítéktól, amíg az igazak álmát alussza.

Emil és a detektívek - Walter Trier illusztrációja

Innentől kezdve gyermeki nyelvezetű, ifjúsági krimi veszi kezdetét, no meg Emil versenyfutása az idővel és a lehetőségekkel: a cél visszaszerezni a pénzes borítékot, mindenáron. Hősünket a legigazabb mesék jellemzőinek megfelelően szinte kivétel nélkül mindenki segíti, az útjába tévedő ismeretlenek készségesen segítenek, hogy a kisfiú visszakapja, ami az övé. Amint említettem, a használt nyelvezet gyermeki, a fiatal olvasókhoz ki-kiszól a szerző, direkt, ám persze egyoldalú kommunikációba bonyolódva a regény olvasóival.

Ez a realitásokon jócskán túlcsúszó naiv jóság egy idő után a legnagyobb jóindulattal is leginkább idegesítőnek minősíthető, de ez a műfaj, és Kästner már csak ilyen. Feltételezem, hogy azért szűk száz éve sem pont így zajlottak a német főváros polgári mindennapjai, de érződik, hogy ez még egy nagyon más kor, átlengi a boldog békeidők polgári viselkedéskultúrája: olyan érzése van az embernek, hogy itt még tényleg mindenki ráér segíteni egy eltűnt borítékot kétségbeesetten hajkurászó gyereknek.

Erich Kästner

Nem árulok el nagy titkot azzal, ha leírom, hogy a történet vége happy end (mi más is lehetne?), a helyi gyerekek hathatós közbenjárásának hála a tettes megkapja méltó büntetését, és Emil is visszakapja tulajdonát, sőt, még jelentős jutalomban is részesül. Ha már lúd, legyen kövér. Nem hibátlan könyv az Emil és a detektívek, de kedves, tanulságos történet, melynek valóságában jó lenne hinni, és erre tanítani gyerekeinket is; a közvetíteni kívánt értékeknek köszönhetően pedig igazán értékes olvasmány.

10/8

Erich Kästner: Emil és a detektívek
136 oldal
Móra Könyvkiadó, 1970.
Fordította: Déry Tibor
Eredeti cím: Emil und die Detektive