Volt egy időszak, amikor a Showder Klub generációjának stand uposai egyre-másra jelentették meg első könyveiket az Ulpiusnál. A sorba Felméri Péter is beállt, amikor fogott három ufót és lepottyantotta őket a festői Vecsésre, hogy aztán - egyébként remek - humora a reményteljes kezdet után fokozatosan kifulladjon.

Felmérinek sajátos humora van, amit lehet szeretni és nem szeretni. Sokaknak idegesítő lehet, ahogyan nyugodt, mély hangján, komótos lassúsággal és többnyire faarccal meséli történeteit és szórja a poénokat. Viszont ha élőszóban is szeretjük nem is igazán fárasztó, inkább fáradtnak nevezhető humorát, akkor A három ufó olvasásakor sem fogunk csalódni, a stílus írott formában is megmaradt.

A regény alaphelyzete igen röviden összefoglalható: adott három, eléggé szerencsétlen földönkívüli, akik úgy döntenek, hogy megvalósítják önmagukat, és elődeikhez hasonlóan valami csodát fognak létrehozni, hol máshol, mint a Föld nevű bolygón. Terveik végrehajtásához el is kötnek egy csodatévő robotot, ám a tulajdonos cég ezt viszonylag kevéssé nézi jó szemmel, így hajtóvadászatot indítanak a kézre kerítésükre.

A vecsési landolást követően természetesen a cselekmény bonyolódik, két elfuserált nindzsa, és sok más szereplő mellett egy ponton a szintén humorista Badár Sándor is feltűnik, ezúttal akcióhős szerepben. Az ide-oda rohangálós, kergetőzős cselekményt a szerző filcrajzai és kézzel írott megjegyzései egészítik ki, időnként önálló elemeket alkotva, fekete-fehérségük ellenére színesítve a kötetet.

Felméri Péter

Probléma azzal akad, hogy a történet túlságosan elnyúlik, mondjuk nagyjából a harmadával rövidebben, koncentráltabb poénokkal folyamatosan fent lehetett volna tartani az elég vicces és egységes színvonalat, azonban a végső hosszúság miatt egyszerűen kifullad a cselekmény. Az idő előrehaladtával Felméri poénjai már nem képesek önmagukban elvinni a hátukon a könyvet, a szerző fáradt humora a jó értelemben vett pihent agyúságból egyre több alkalommal vált fájdalmasan fárasztóvá, felnevetés helyett fogcsikorgató szisszenéseket okozva. A képekkel együtt szűk 270 oldalas könyv alatt egyetlen egyszer nevettem fel hangosan, emellett akadt még egy egészen kiváló jelenet (az ufók egy vecsési turkálóban ruhát vesznek), illetve néhány, a buszon elnyomott mosoly is.

A három ufót Felméri Péter - vagy humora - kifejezett rajongóinak ajánlanám, illetve mindazoknak, akik egy vicces, egészen könnyed kikapcsolódást ígérő olvasmányra vágynak, de csak akkor, ha nem zavarja őket a túlságosan hosszúra nyúló cselekmény, és néhány kifejezetten rosszra sikeredett poén sem.

10/6

Felméri Péter: A három ufó
268 oldal
Ulpius-ház Könyvkiadó, 2011.