Librarium

Librarium

A cél szentesíti a királyt

2013. december 19. - winrudi

Az idei várólista csökkentés utolsó, azaz tizenkettedik darabja volt Robert Merle könyve, az Íme, a király!, de nem is az a legfontosabb, hogy a kihíváson való tavalyi kudarcos részvétel után idén sikeresen teljesítettem a kitűzött célt (ez majd egy másik bejegyzés témája lesz), hanem hogy közel öt és fél év után a szóban forgó negyedik rész elolvasásával folytattam a Francia história sorozatot, ez pedig önmagában óriási, az esemény számlájára írható pozitív eredmény.

merle-4.jpg

Nem mintha nem tetszene a sorozat - az esetben nem olvasnám - csak valahogy mindig sikerült valami másik kötetnek - szerencsére jó soknak - beférkőznie, és az Íme, a király! elé kúsznia-másznia, így folyamatosan csak tolódott a negyedik rész elolvasása. Ezért érdemes egyébként a várólista csökkentés tizenkettes mezőnyébe ilyen régóta elolvasni vágyott, de soha sorra nem kerülő köteteket beszuszakolni, így végül elolvasásra kerülnek.

Robert Merle (1908-2004) talán a legnépszerűbb francia író Magyarországon, magam is több kötetét olvastam, a Védett férfiak, A sziget, a Mesterségem a halál, valamint jelen sorozat első három része (Francia história; Csikóéveink; Jó városunk, Párizs) kivétel nélkül tetszettek, az Üvegfal mögöttet viszont ki nem állhattam, ám még így is jó a tetszés/nem tetszés arány. A sorozatot egyébként eredetileg hatkötetesre tervezte Merle, az 1985-ös A pirkadattal bezárólag, aztán valahogy mégis további hét részt írt, az utolsót 2003-ban. Bizonyos vélemények szerint egyenes vonalú színvonalcsökkenés figyelhető meg a részeket illetően az idő előrehaladtával, nekem ezidáig - a negyedik részig - még egységesnek hat.

Eleinte kicsit nehéz dolgom volt, öt és fél év alatt jó adag könyvet elolvas az ember, az előző részek cselekménye és szereplői legnagyobb részt a - nem annyira - jótékony köd homályába vesztek, szerencsére a szerző gyakran alkalmazza a visszautalás eszközét, mind eseményekre, mind emberekre nézve, ez pedig segítette a visszarázódást a történetbe, ami viszonylag hamar sikerült is.

Robert_Merle_(1985).JPGRobert Merle 1985-ben (forrás: Wikipedia)

Az egész sorozatnak, így jelen kötetnek is sajátossága a korra jellemző, régies nyelvezet, ami nagyban segít megteremteni a hangulatot. Francia nyelvtudás, és az eredeti szöveg ismeretének hiányában nem tudom megítélni, hogy ez mennyiben a fordító, Görög Lívia munkáját dicséri, de néhány angol nyelvű mondatnál volt alkalmam érzékelni a fordítás korhűségét, ami nagyot dob az egész köteten.

A cselekmény egyébként a XVI. századi Franciaországban játszódik, azon belül is az 1572 és 1588 közötti bő másfél évtizedet öleli fel, amikor is a regényfolyam főhőse, Pierre de Siorac III. Henrik orvosává válik, eközben pedig természetesen folyamatosan a tűz közelében forog, a politikai intrikák és csatározások tevékeny mozgatórugója szerepében tünteti ki magát. A háttérben ugyanis egy hideg polgárháború frontvonalai húzódnak, a mérsékelt király, III. Henrik; a Navarrai Henrik vezette protestánsok; és a Guise-hercegek vezette Katolikus Liga között. A király egyfajta hintapolitikára kényszerül mindkét tábor igényeinek kielégítése érdekében, ez persze nem folyhat így a végtelenségig.

A regényen végighúzódó izgalmas és fordulatos, szerelmi kalandokkal fűszerezett események korhű környezetbe helyezve szórakoztatják az olvasót, miközben a machiavellista politika, a cél szentesíti az eszközt kérdéskörét is újra és újra boncolgatja a szerző. Néha sikerül bizonyos szakaszoknak túl hosszúra nyúlnia, érdektelenségükkel elkedvetlenítve olvasójukat. Eközben meg is döbbenhet a modern olvasó, milyen nagy és vérre menő szerepet töltött be a vallási meggyőződés évszázadokkal ezelőtt az emberek életében, és milyen történelem- és politikaformáló erőnek számított. A szövegen egyébként érződik a protestáns történelemszemléleti megközelítés, élhetünk a gyanúperrel egyébként, hogy Merle is fent említett vallási táborba tartozott, ezt illetően mondjuk nem tudok biztos adatot. Emellett azért többé-kevésbé igyekszik a szerző a pártatlanság ruháját magára ölteni, legtöbbször sikerrel. Addig pedig kit érdekel, hogy határozott véleménnyel bír - ki nem? - amíg ilyen szórakoztató, és amellett hasznos kötetekkel örvendezteti (sajnos már csak örvendeztette) meg az olvasóközönséget?

10/8

Robert Merle: Íme, a király!
660 oldal
Európa Könyvkiadó, 2005.
Fordította: Görög Lívia
Eredeti cím: Le Prince Que Voilá

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr545700025

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása