A Balsors ül e tájon Tony Judt brit történész olvasmányos, halála előtt pár hónappal befejezett, utolsó műve. Egy hosszabb lélegzetvételű, de kissé elkésett esszé a fejlett társadalmak nehézségeiről, szociáldemokráciáról, állami- és magánirányítás sajátosságairól, közbeszédről és az azt uraló nyelvről.

Tony Judt (1948-2010) 1987 óta az Egyesült Államokban élő, londoni születésű brit történész volt, anyai ágról román és orosz, apairól belga felmenőkkel. Egy tradicionális zsidó család első olyan tagja, aki nem hogy az egyetemet, de egyáltalán a középiskolát befejezte. Judt Cambridgeben, a King's Collegeban tanult, 1987 óta a New York Egyetemen volt az Európa Tudományok professzora, ugyanitt az Erich Maria Remarque Intézet igazgatója, de tanított a University of California-n, Cambridgeben és Oxfordban is. Gyakran írt a New York Review of Booksnak. 1996 óta az amerikai, 2007 óta a brit akadémia tagja volt.

Fiatalságának éveiben cionista és marxista volt, előbbivel a '60-as, utóbbival a '70-es, '80-as években szakított, élete végére szociáldemokratának vallotta magát. Működésének első éveiben főleg társadalomtörténész volt, sokat foglalkozott a franciákkal; majd érdeklődése fokozatosan az eszmék felé tolódott. Műveiben kritizálta az értelmiségieket, köztük Jean-Paul Sartre-t a szovjet ideológiában való vak hitük miatt. Talán legjelentősebb munkája a Postwar, mely Európa 1945 utáni történetével foglalkozik. Háromszor nősült, súlyos betegségben, ALS-ben (amiotrofikus laterális szklerózisban) hunyt el 2010 augusztusában, mely súlyos és halálos neurodegeneratív betegség, ami az akarattal mozgatható izmokat támadja meg.

A Balsors ül e tájon című könyve alapjául egy 2009-ben, a New York Universityn a szociáldemokráciáról tartott előadása szolgált, melyet a New York Review rögzített és közölt. Ezt követően sok megkeresést kapott, ennek hatására bővítette gondolatait könyvvé. A mű eredete a végeredmény stílusán is érződik: olvasmányos és - a legtöbb helyen - könnyen érthető Judt könyve.

A szerző a jelenlegi világrendet alapjaiban kérdőjelezi meg előszavában, károsnak ítélve az anyagi érdekek, a pénz folyamatos hajszolását; a növekedés, a hasznosság és a gazdaságosság kizárólagos célként való kitűzését. Hozzáállásában tükröződik egy élete végéhez közeledő ember bölcsessége és világnézete, aki - sajnos - elvontnak számító fogalmakat, jóságot, igazságosságot, segítőkészséget kér számon a társadalmakon. A szocializmus és a liberális vadkapitalizmus közötti arany középút megtalálását sürgeti, mely szerinte az elhasználódott szociáldemokráciát jelenti.

Judt kesereg a fiatalok céltalanságán is, hallgatóinak legnagyobb része nem értéket teremtő és a társadalom számára is hasznos munkát szeretne, hanem olyat, amivel jó, lehetőleg minél magasabb fizetés jár. A fejlett társadalmakra, különösen az angolszász országokra jellemző bajok (mobilitás hiánya, egészségügyi problémák, elmebetegség, bűnözés, stb.) okaként példákkal alátámasztva az egyre fokozódó társadalmi egyenlőtlenséget jelöli meg.

A szerző súlyos problémának tartja - igaza van - hogy a közéleti, politikai beszéd a gazsasági témák felé csúszott el az igazán fontos dolgoktól (társadalom javítása, erkölcs, etika). Megállapítja, hogy egy politikai döntés meghozataláról már nem az alapján formálunk véleményt, hogy etikus vagy erkölcsös-e, hanem megérte-e, mi a gazdasági haszna? Ennek káros következménye, hogy az átlagember nem akar, nem mer hozzászólni a kérdésekhez, részt venni a közéletben: ő úgysem ért a gazdasághoz, majd a szakértők megoldják. A demokráciákban csökkenő választási hajlandóság miatt az emberek nem vállalnak részt a felhatalmazásból, ennek következménye, hogy a politikai réteg egyre inkább "elszemtelenedik".

Tony Judt (1948-2010), fotó: The Telegraph

A kötet egyik fő témája a kérdés, mely szerint állami vagy magánkézben működnek-e jobban a szolgáltatások, amit a vasút példáján érzékeltet a szerző: egy vonat akkor működik jól, ha nem hasznos. Nyilván nem pazarlásra kell gondolni, de ha azzal lesz gazdaságosabb, ha bizonyos utasokért nem megy el, akkor nem működik jól, mert nem tölti be alapvető funkcióját. Ezért fontos szerinte, hogy bizonyos területek állami kézben maradjanak, bár ezen területek részletesebb meghatározásával adós marad. Judt kiemelt fontosságúnak tartja a közfinanszírozásból megvalósuló értékeket, (közút, játszótér, iskola, rendőrség, tűzoltóság, kórház, stb.) melyek alapja a bizalom, káros a társadalomra nézve, ha utóbbi hiányzik belőle.

A gazdaságba való állami beavatkozás, illetve be nem avatkozás kérdésében a kötet legnagyobb erőssége, hogy megvilágítja utóbbi híveinek szellemi gyökereit, melyek a második világháború előtti Ausztriáig erednek. Az 1938-as Anschluss (Ausztria német bekebelezése) néhány osztrák közgazdászban (Ludwig von Mises, Friedrich Hayek, Joseph Schumpeter, Karl Popper, Peter Drucker) olyan mély nyomot hagyott, hogy az Egyesült Államokba menekülve a totalitárius példát megtapasztalva kifejtették: az állam jelenléte a gazdaságban teljesen káros és kerülendő.

Judt szerint a szociáldemokrácia veszített erejéből, mert első haszonélvezői már meghaltak, a jelen nyugati fiataljai pedig már magától értetődőnek vesznek mindent, amit kapnak. Utóbbiban igaza van, de 2010-ben elkésett felvetésnek tűnik a szociáldemokrácia gyengülésén keseregni. A jóléti államok szolgáltatásai (egészségügyi ellátás, biztosítás, nyugdíj) már léteznek, ennél sokkal égetőbb kérdés, hogyan és mennyit lehet megőrizni belőlük az elöregedő társadalmakban csökkenő aktív és növekvő passzív tömegek esetében. Judt a politikai réteget is hibáztatja: Thatchert, Reagant, Clintont, Busht és Blairt. Ezzel kapcsolatban is csak egy probléma adódik: ők nem a jelen, hanem a múlt politikusai.

Judt művének legnagyobb részét a problémák - legtöbbször helyes - rögzítése alkotja, de arról, hogy mit kéne tenni, már lényegesen kevesebbet szól. Az enyhe idejét múltság mellett ez a könyv másik negatívuma: a hosszasan taglalt bajokra a biztató fejezetcímek (Mi a teendő?, Mit hoz a jövő?) ellenére sem kínál megoldást a szerző, egy kissé homályosan körülhatárolt szociáldemokráciát leszámítva. Utóbbit az általa képviselt világképre használja, ami talán nem teljesen egyezik a fogalommal, így szerencsésebb lett volna egy új elnevezés, ez inkább csak zavart kelt.

A Balsors ül a tájon hullámzó kötet. Többnyire helyesen állapítja meg a problémákat, de a megoldások terén már kevésbé jeleskedik, bár az arany középút alkalmazása - mint oly sokszor - most is helyes lehet. Ennek ellenére a jelenben sajnos furcsának számító megközelítés, mégpedig az értékek számonkérése dicséretet érdemel, ahogyan a közbeszéd új irányba terelésének igénye is. Hibái ellenére Judt könyve fontos mű, könnyed olvasmányosságával és világos témafelvetéseivel olyanokat is elolvasására sarkallhat, akik ritkábban vesznek részt a kétségtelenül nehéz, de mindenképpen hasznos tevékenységben, amit gondolkodásnak nevezünk.

A kötetet köszönöm az Európa Könyvkiadónak!

10/7

Tony Judt: Balsors ül e tájon - Tanulmány jelenlegi bajainkról
278 oldal
Európa Könyvkiadó, 2012.
Fordította: Dankó Zsolt
Eredeti cím: Ill Fares the Land - A Treatise On Our Present Discontents