Librarium

Librarium

Akarsz-e játszani?

2014. szeptember 28. - winrudi

Volt itt ez a csúnya dolog nyáron, ez az olvasási válság (ha van olyan elvetemült, aki több bejegyzésemet is olvassa egymás után, megnyugodhat, több bejegyzésben már nem fogom ezt megemlíteni) aminek köszönhetően hetekre kényszerű búcsút mondtam az olvasásnak. A Beszélnünk kell Kevinről lökött bele, de a Candle in the Wind megfogta a kezem, hogy aztán a Ready Player One olyan elemi erővel rántson ki belőle, amire magam sem számítottam. Ez a könyv ugyanis minden, amiért az emberek, és köztük én is szeretek olvasni.

ernest_cline_ready_player_one_b1-b4.jpg

A regényért Ernest Cline-nak (1972-) lehetünk hálásak. Az amerikai író nevének említése nem sokakban keltheti az ismertség érzését, a szóban forgó ugyanis a szerző első kötete. Szerencsére nem az utolsó, következő regénye, az Armada 2015 nyarán jelenik majd meg. Cline a könyv megírása előtt forgatókönyveket írt, de dolgozott felszolgálóként, videotékásként és technikai ügyfélszolgálaton is, legfontosabb jellemzője azonban, hogy igazi kocka, valamint rajong a nyolcvanas évek popkultúrájáért: odavan a Vissza a jövőbe trilógiáért, kedvenc számítógépes játéka a Black Tiger, és van egy DeLorean DMC-12 sportautója, ami pontosan úgy néz ki, mint a nyolcvanas évek kultikus filmjében.

Ez a jellemző természetesen a Ready Player One-ban is visszaköszön. A sci-fi 2044-ben játszódik, amikor is a Föld nem igazán szimpatikus hely, sokkal inkább egy lelakott, leharcolt sárgolyó, ahol igen veszélyes a mindennapi élet. Átlagemberek millióinak életét váltja meg James Halliday, aki egy virtuális világot hoz létre, az OASIS-t. A szimulációban mindenkinek saját avatárja lehet, mégpedig olyan, amilyet szeretne. Rajtuk keresztül pedig szórakozhat, dolgozhat, sőt, akár iskoláit is elvégezheti, miközben a valóságban egy helyben ül, haptikus kesztyűjét és vizorját viselve. Halliday a halálával nagy feladat elé állította az emberiséget: az OASIS-ben olyan nyomokat rejtett el, melyek őrületes nagyságú vagyonához vezetnek el. A "kincs" megtalálásához persze egy sor nehezebbnél nehezebb feladatot kell teljesíteni, melyhez elengedhetetlen Halliday életének és azon túlmenően is a nyolcvanas évek popkultúrájának (számítógépes játékok, filmek, tévésorozatok, könyvek, zenék) alapos ismerete. Az úgynevezett nyestek azok, akik a téma szakértőivé képezték magukat, és szinte egyetlen életcéljuk a többismeretlenes feladvány megoldása. Közéjük tartozik a gimnazista Wade Watts is, akinek sikerül megtalálnia Halliday kincsét ennek leszögezésével kezdődik a regény, majd a fiú nekiáll elmesélni történetét.

Innentől pedig kezdetét veszi az, ami vélhetően a valaha írt egyik legjobb és legizgalmasabb sci-fi könyv, stabil helyet harcolt ki magának az én személyes kedvenceim között is, pedig oda igazán nehéz bekerülni. Cline elsőkönyves létére hihetetlenül jó arányérzékkel, egyenletesen felépített és a legjobb kalandtörténeteket idéző cselekményt alkotott, a kizárólag pozitív vélemények ellenére is óriási meglepetést okozott nekem azzal a könyv, hogy ennyire jó. A történet folyamatosan, éppen megfelelő tempóban gördül előre, miközben a szerző a jövő világának jellemzőit is kellő alapossággal tárja az olvasó elé, mindezt pedig kiváló és olvasmányos stílusban teszi. A kötet lapjairól pedig mindeközben kontrollálatlanul ömlik a nyolcvanas évek bő tíz évének popkult termése, Cline ennek őrületesen alapos ismeretéről tesz tanúbizonyságot, remek ötlet volt "hazai" terepre, egy általa nagyon jól ismert környezetbe ültetni a regényét: ezzel pedig hiába beszélünk negyven év múlva játszódó sci-firől, mégis a nyolcvanas évek jut kulcsszerephez, és határozza meg a kötet egyedi hangulatát.

ecline.jpgErnest Cline és a DeLorean

A regény számára az a legnagyobb dicséret, hogy nem kell számítógépbuzinak lenni ahhoz, hogy lenyűgözzön. A könyvről írt olvasó értékeléseket olvasgatva az tűnt fel, hogy kis túlzással mindenkinek tetszik, legalábbis nagyon sokféle embert képes magával ragadni. Én sem tartozom éppen a legnagyobb kockák sorába, persze azért én is sokat játszottam gyerekkoromban videojátékokkal, még azt is tudom mi fán terem a Commodore-64. Ahhoz azonban, hogy élvezzük a Ready Player One-t, még ennyi sem kell. Elég, ha szeretjük a fantáziadús, ötletes, jól felépített és izgalmas kalandtörténeteket és a könyvnek máris nyert ügye van. Ez ugyanis egy kalandregény, egyszerre a múltba és a jövőbe ágyazva. Wade Watts karaktere szerethető, könnyű azonosulni vele, miközben a mellékszereplők (Art3mis, H, Daito, Shoto, Sorrento) is jól kidolgozottak. A jól kigondolt világhoz társul az érzés, ahogyan szintről szintre, feladatról feladatra izgulhatunk Parzivalért (ez Watts avatárjának neve), miközben beleélhetjük magunkat a helyzetébe is, abba, hogy milyen érzés lenne egy tökéletesen felépített virtuális térbe menekülni a valóság elől.

Itt lép színre a regény üzenete is, ami kettős. A Ready Player One ugyanis nemcsak a legmagasabb szinten szórakoztat és magába szippant, de ha engedjük, el is gondolkodtat. Megmutatja ugyanis annak jellemzőit, sajátosságait és veszélyeit, ha egy kvázi álomvilágban olyanok lehetünk, amilyenek akarunk. Az OASIS ugyanis megjeleníti az emberi természet legjellemzőbb vonását: néhány kivételt leszámítva mindenki csinos, izmos, formás és szép, de mindezzel együtt nagyon mű is. Ennek pedig előnyei és hátrányai egyaránt vannak. Ennél azonban sokkal fontosabb, hogy fennhangon hirdeti: bármennyire is jónak, egyszerűnek tűnhet, sose válasszuk a virtuálist, az álomvilágot a létezővel, a valósággal szemben, igazi és tartós boldogságra ugyanis csak utóbbiban lelhetünk. Ez pedig megszívlelendő tanács lehet a jövő, fejlettebb technikával rendelkező embere számára is. Remélem lesz, aki akkor is kézbe veszi majd Cline könyvét.

Annak ellenére, hogy "csak" egy sci-fi, a Ready Player One a kortárs irodalom egyik ékköve, bebizonyítja, hogy érdemes ismeretlen, elsőkötetes szerzőket is olvasni, időnként ugyanis ezen regények sorában is kincsekre lelhetünk. A regény káprázatos olvasmányélményt nyújt, mindenképpen az egyik legjobb könyv, amivel valaha dolgom volt, most ahogyan a bejegyzés írásakor bele-belelapozok, folyton elkap a vágy, hogy mindent félredobjak, és újra elkezdjem olvasni, pedig nagyon ritkán olvasok újra könyvet. Rájöttem, hogy számomra az igazán jó regény fokmérője - amellett, hogy vagy nagyon jó érzés olvasni, vagy ha nem is, attól még érzem, hogy jó könyv - nem más, mint hogy mennyire sarkall írásra. Mennyire mozgatja meg a fantáziámat, hogy saját ötletek szökkenjenek szárba és billentyűzetet ragadjak. Erre pedig néhány más regény mellett a Ready Player One is képes. Ha pedig mindez nem lenne elég, mi mást mondhatnék még, mint hogy ez egy olyan könyv, melyben a főhős a buliban New Orderre táncol, odaútján pedig egy a Szellemirtók mintájára felcicomázott DeLoreanból átalakított űrhajóval utazik, miközben a hangszórókból az AC/DC Dirty Deeds Done Dirt Cheap-je üvölt, hogy később konkrétan belecsöppenjen a Gyalog galoppba, és az egyik feladat megoldásaként részese legyen a filmnek. Eszméletlenül menő, olvassátok!

10/10

Ernest Cline: Ready Player One
512 oldal
Agave Könyvek, 2012.
Fordította: Roboz Gábor
Eredeti cím: Ready Player One

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr906738141

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása