Librarium

Librarium

Ingyen könyvek a Gozsduban

2015. január 17. - winrudi

A mai naptól, január 17-től minden szombaton 10 és 15 óra között ingyenes könyv-bolhapiac várja az érdeklődőket a Gozsdu Antik Market keretein belül, a Gozsdu udvar Dob utcai bejáratánál. Az események során több ezer könyv közül válogathatnak az olvasni vágyók, ingyen. A megunt, több példányban meglévő, vagy egyéb okból feleslegessé vált könyveket szeretettel várják, hátha másnak örömet szerezhetnek még.

gozsdu_konyv.jpg

A Gozsdu Antik Marketet szervező Nagy Budapesti Kultúrzsibi csapata tavaly tavasszal rendezett először ajándék-könyvpiacot, és az akkori nagy sikert látva határozta el a folytatást, amely ez év legelejére realizálódott. A történet most új fordulatott vett: az esemény ezentúl nem évente, hanem hetente kerül megrendezésre, azzal a nem titkolt új céllal, hogy létrejöjjön Budapest belvárosában egy olyan közösségi könyvvásár, melynek résztvevői adnak is kapnak is, mindkét esetben ingyen. Ennek megfelelően a szervezők mindenkit kérnek, aki feleslegessé vált könyvvel rendelkezik, vigye el azokat bármelyik szombaton a Gozsdu udvarba, hogy aztán ott új olvasókra találhassanak. Nagyobb mennyiség esetén a szervezők a könyvszállítást megoldják. Fontos információ. hogy az ingyenes könyv választásának nem feltétele „cserekönyv" vitele.

gozsdukonyv.jpg

A Gozsdu Antik Market 2014. augusztusában kezdte meg működését a Gozsdu udvarban, és úgy tűnik, egyre stabilabb programjává válik a belvárosi szombatoknak. Decemberben 20 napon keresztül zajlott a Gozsdu ünnepi élményudvar, ahol a vásár mellett színes kulturális programokra került sor, és berendeztek egy mesebeli „retró-barlangot" is a Gozsdu utolsó üres ingatlanjában, telezsúfolva azt milliónyi régi szép emlékkel, valamint több ezer könyvvel, melyek ingyenesen kerültek új tulajdonosaikhoz. Itt merült fel az a lakossági igény, hogy nagyon sokan nem csak kapni, de adni is szeretnének könyvet. Ebből született meg az önnfentartó közösségi könyv-bolhapiac ötlete, amely e hét végén meg is kezdi működését, hogy aztán remélhetőleg egész évben folytatódjon, a Gozsdu Antik Markettel együtt.

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr457081877

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása