A félig indián származású Ken Kesey első regénye, sokak kedvence, a Száll a kakukk fészkére az idei várólista csökkentésem tizenkét kötete között szerepel, és egy amerikai elmegyógyintézet világába röpíti olvasóját, ahol a megszokott rendet fenekestül felforgatja egy új bentlakó érkezése.

Ken Kesey (1935-2001) az 50-es évek beat generációja és a 60-as évek hippijei közötti összekötő kapocsnak tartotta magát: az egyik csoporthoz még túl fiatal, a másikhoz viszont már túl idős volt. Az amerikai író Colorado államban született, majd Ohióban is élt, iskolái alatt bajnok birkózó volt, kis híján az olimpiai csapatba is bekerült, majd egy komoly vállsérülés véget vetett birkózó karrierjének.

1957-ben kommunikáció szakon diplomázott, majd több ösztöndíjat is kapott, valamint különböző írószemináriumokon vett részt. Később egy a CIA által finanszírozott kutatásban is részt vett, melyben drogok (többek között LSD, meszkalin, kokain) emberekre gyakorolt hatását vizsgálták. Az itt ért benyomások nagy mértékben inspirálták első regénye, az 1962-ben megjelent Száll a kakukk fészkére megírásakor. 1992-ben cukorbetegséget diagnosztizáltak nála, 1997-ben stroke-ot kapott, 2001-ben pedig daganatot távolítottak el a májából, később komplikációk miatt hunyt el, az év novemberében.

Ken Kesey

A kultikus könyvből 1975-ben legalább annyira híres és elismert (5 Oscar mellett még harminc másik egyéb díjat is bezsebelő) filmváltozatot rendezett Milos Forman, mindkét főszereplő (Jack Nicholson és Louise Fletcher) elnyerte alakításáért kategóriájuk Oscar szobrocskáját. A filmet nem csak a szakma, de a közönség is szereti, sokatmondó, hogy a valaha készült összes filmet nézői értékelések alapján rangsoroló IMDb TOP 250-es listán 13. a film.

Kesey nyilvánvaló tapasztalatának és élményeinek köszönhetően zseniálisan ábrázolja egy elmegyógyintézet mindennapjait, melyek a megszokott mederben csordogálnak, a rettegett és mélyen tisztelt Főnéni, azaz az intézet főnővérének vezetésével, akinek szava megkérdőjelezhetetlen. Ezt a régóta nyugodt állóvizet zavarja fel egész lázadó személyiségével egy új beteg, Patrick McMurphy. Minderről a Főnök, az intézet egy indián származású kezeltjének elbeszéléséből értesülünk, ő meséli el a történetet, Kesey az ő szemén keresztül láttat.

A regény azért válhatott kultikus művé és azért vált ki nagyfokú rajongást, mert a hitelesen ábrázolt, egyszerű történet többrétegűségével egy sor szimbólumot vonultat fel, és válik ezáltal univerzálissá, örök érvényűvé. Maga McMurphy is jelkép, az elnyomással, a hatalommal, és az ellentmondást nem tűrő vezetéssel szembeni ellenállás jelképe, ahogyan maga a könyv is.

Éppen ezért annyira fontos, de valami oknál fogva hozzám nem tudott igazán közel kerülni a történet, nem szerettem meg, nem nyújtott igazi élvezetet az olvasása. Rájöttem, hogy nagy mértékű elfogadottságuk ellenére néhány kivétellel általában az amerikai írók (Kurt Vonnegut, F. Scott Fitzgerald, Ernest Hemingway és most már Ken Kesey) nem igazán képesek lenyűgözni, az immár klasszikusnak számító művek sem hatnak elemi erővel és vágnak a földhöz. A Száll a kakukk fészkére az a fajta könyv, ami nem is igazán a befogadás pillanataiban, olvasás közben kerít hatalmába, hanem időzített bombaként csak később fejti ki igazi hatását és gondolkodtat el.

10/8

Ken Kesey: Száll a kakukk fészkére
338 oldal
Európa Kiadó, 1983.
Fordította: Bartos Tibor
Eredeti cím: One Flew Over the Cuckoo's Nest