Ott van a Végjáték, Orson Scott Card zseniális sci-fije, ami azon túl, hogy izgalmas és akciódús, bőven feszeget filozofikusabb kérdéseket és sokkal mélyebb puszta csihi-puhinál. Aztán jön egy folytatás, A holtak szószólója, amit nyugodtan lehet akár önmagában is értelmezni, és kiderül, hogy a Végjáték  - nem gondoltam, hogy valaha ezt kell írnom - szinte semmi sem volt ehhez képest. A holtak szószólója ugyanis nem csak más, vagy több, de jobb is. Sokkal jobb.

Az 1985-ös kötet egyébként már korábban is megjelent magyarul, a kilencvenes évek közepén, azonban két külön részként, Végjáték 2. és Végjáték 3. címmel. Most azonban végre egyben olvasható a történet, Körmendi Ágnes új, az első rész újrafordításához illeszkedő fordításában. A könyv elején mindjárt a szerző szokatlanul hosszú, kb. 15 oldalas előszava fogadja az olvasót, melyből megtudhatjuk, hogy Card eredetileg ezt a regényt akarta megírni, a Végjáték csak egy utólagos döntés eredményeképpen, egyfajta előzményregényként született meg. Arra is fény derül, hogy a sorozat további bővülése is szinte a véletlen műve. Ez az információ pedig tovább emeli a sorozatindító értékét, hihetetlenül jól összerakott és kerek egész lett a Végjáték, annak ellenére, hogy az eredeti írói szándék szerint meg sem született volna.

A holtak szószólója aztán bő háromezer évvel az első könyv után veszi fel a történet fonalát, ez az iszonyatosan nagy időbeli távolság is lehetővé teszi (no meg Card alapos magyarázatai), hogy akár önállóan olvassa valaki a könyvet. Ender Wigginnek nyoma vész a hangyokkal vívott nagy háborút követően, hogy aztán valaki, a Holtak Szószólója megírja a háború igaz, addig nem ismert történetét, A Boly Királynője és a Hegemónt. A holtak szószólója később egyfajta titulussá válik, a Szószóló olyan ember, aki egy halálesetet követően kérésre megjelenik, hogy rövid kutatást követően elmondja a halott élettörténetét, szakítva a "halottról vagy jót, vagy semmit" elvével.

A regény cselekménye a Lusitania nevű bolygón játszódik, ahol vallásos (katolikus), portugál felmenőkkel bíró telepesek élnek, akik kénytelenek egy őslakos helyi fajjal, a pequeninókkal, vagy malackákkal megosztozni a területen. Az ő alakjukkal a szerzőnek sikerült egy igazán új, és tényleg idegen fajt alkotnia, szokásaikkal, tabuikkal, szentségeikkel, nyelvükkel, társadalmi berendezkedésükkel: Card fantáziája szárnyal a kötet lapjain. Életterüket magasfeszültségű kerítés választja el egymástól, az idegenekkel pedig kizárólag néhány tudós, a xenológusok és a xenobiológusok érintkezhetnek, ám szigorúan csak egy feltétel betartása mellett: az emberi világ (technológia, társadalom, stb.) rájuk kifejtett hatását a legalacsonyabb szinten kell tartaniuk, miközben minél többet kell megtudniuk a malackák életéről. A bolygón egykor szörnyű betegség, a descolada pusztított, nagy nehézségek árán egy kislány, a később maga is tudóssá váló Novinha szüleinek sikerült megtalálniuk az ellenszert. A malackák azonban több tudóst is brutális kegyetlenséggel valósággal kivégeznek, a halálesetek kapcsán pedig szószólót hívnak, és mintha mindkét halálesetnek köze lenne egy a betegséggel kapcsolatos felfedezéshez is.

Paul Marquis illusztrációja a könyvhöz (forrás: society6)

A bolygóra egy szószóló indul, testvérét, Valentine-t hátrahagyva, aki pedig nem más, mint A Szószóló, Ender Wiggin, a hangy háborúk hőse, a későbbi fajirtó: az univerzumban történő ide-oda utazgatásnak köszönhetően (szószólókra mindig, mindenhol szükség van) az eltelt háromezer év ellenére, ő még mindig csak harmincas évei közepén jár. Megérkezése Lusitaniára pedig valósággal megrengeti a felépült, gyenge lábakon álló rendet, a kifejezetten nagy hatalommal és befolyással rendelkező katolikus vezetés egyenesen a Sátán küldöttének tartja a Szószólót.

Card zseniálisan bonyolítja a regény cselekményét, remek arányérzékkel, fokozatosan építi fel a feszültséget, amit a történet csúcspontján a Szószóló beszéde tetőz be, hogy az igazi bonyodalmak csak ezután kezdődjenek, a Szószóló alakja pedig irtózatosan méltóságteljes, és az időbeli-, és térbeli elszakítottságából fakadóan bölcs is, ami a malackákkal folytatott tárgyalások során csúcsosodik ki. Önmagában a könyv története is titkokkal, izgalmakkal és csavarokkal teli, ennek köszönhetően a nehezen letehető olvasmányok kategóriájába tartozik, és fontos üzeneteinek egyike, hogy az életben a szeretet mellett talán az őszinteség, és az igazság a legfontosabb fogalmak. Ami azonban még ezen túl is igazán kiemelkedő élménnyé teszi a regényt, az egyrészt az előszóban is vastagon tárgyalt rendkívül mély karakterábrázolás, nagyon jól kitalált szereplők mélységesen összetett, és sokrétű, korántsem fekete-fehér jellemeket felvonultató halmaza a mű. Másrészt, és főleg ott van a kötet filozófiája, a nagyon is érdekes erkölcsi kérdések boncolgatása, melyekből még sokkal több jut ki az olvasónak, mint a Végjátékban: itt már igazán kiélheti magát Card.

Orson Scott Card

Olyan kérdések ezek, mint például, hogy elmozdíthatatlanul berögzült-e az emberiség identitása, képes-e egy teljesen másik, értelmes fajt nem kizárólag egyenlő félként, de egyenesen testvérként kezelni? A kérdés természetesen rávetíthető az emberekre is, a minden egyéb különbözőségre helyezve a hangsúlyt, a fajban megnyilvánulók helyett. A holtak szószólója a másság, a különbözőség, a tőlünk eltérő tiszteletben tartásának, elfogadásának és szeretetének regénye, mely három kategória három különböző szintet is jelez. Ez pedig csak egy, a regény által boncolgatott érdekes kérdések közül, éppen így kiemelhető lenne az ansible, ez a Card által megalkotott internet-előd; vagy Jane, egy mesterséges intelligenciából kifejlődő új személyiség, új lény léte; nem is beszélve a Boly Királynőjének, a hangy faj utolsó tagjának létjogosultságáról.

A holtak szószólója egy szinte elképzelhetetlenül sokrétű, bármilyen művet megszégyenítően sokféle mondanivalóval bíró könyv, melynek legfontosabb üzenete, ami kiemelkedik a többi sorából, hogy attól, mert valami más, még nem biztos, hogy jobb vagy rosszabb. Egyszerűen csak más. Ha nekem ezután bármilyen irodalomkedvelő le meri szólni a science fiction műfaját akár sznobizmusból, akár tudatlanságból, akár szégyenből, a kezébe fogom adni A holtak szószólóját, hogy olvassa el: meg fog változni a véleménye, ez a regény ugyanis nem más, mint az irodalom csúcsa.

A kötetet köszönöm az Unio Mystica Kiadónak!

10/10

Orson Scott Card: A holtak szószólója
479 oldal
Unio Mystica Kiadó, 2014.
Fordította: Körmendi Ágnes
Eredeti cím: Speaker for the Dead