Milyen hadműveleteket követően estek szovjet hadifogságba magyar katonák? Milyen körülmények között hurcolták el a szovjetek a polgári lakosság tagjait? Hányan lehettek a foglyok összesen? A Szovjetunió melyik részeire kerültek magyar foglyok? Milyen volt a tábori élet, a körülmények? Milyen viselkedést tanúsított a helyi lakosság a foglyokkal szemben? Ezekre a kérdésekre ad választ Stark Tamás könyve, a Magyar foglyok a Szovjetunióban.
Stark Tamás (1959-) történész, kutatási területe a kényszerű népességmozgás és háborús emberveszteség Magyarországon és Közép-Európában 1938 és 1955 között. Tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen végezte, szakdolgozatát Magyarország megbékélési politikája a szomszéd népekkel a második világháború után (1945-1948) címmel írta. 1992-ben a történettudományok kandidátusa lett, 1983 és 2011 között az MTA Történettudományi Intézetének főmunkatársa, 2012 óta az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa. A Gulágokban Elpusztultak Emlékére Alapítvány elnöke, 1989-ben Akadémiai Ifjúsági Díjjal tüntették ki.
A Magyar foglyok a Szovjetunióban 2006-ban jelent meg a Lucidus Kiadó gondozásában. Az ezzel kapcsolatos kutatást az MTA Bolyai János Kutatói Ösztöndíja támogatta. A szerző tudományos alapossággal jár körül egy viszonylag ritkán tárgyalt témát, a magyar foglyok sorsát a Szovjetunió táboraiban. A különböző típusok (Gulag, UPVI majd GUPVI) közötti különbségek tárgyalása után röviden a háború több hadműveletét is bemutatja, melyek szükségesek a hadifogságba esés kérdéskörének megértéséhez. Stark nagyon helyesen különválasztja a katonák hadifogságba esését a polgári lakosság elhurcolásától egy kis munkára (málenykij robot).
A szovjet táborok felépítése és a foglyok odakerülési módja (forrás: Bognár Zalán, sulinet)
Területekre lebontva írja le a szerző a polgári lakosság elhurcolásának körülményeit, melynek tagjai időnként néhány hónap, máskor csak hosszú évek, vagy a gyakran előforduló halálozás miatt sosem térhettek vissza otthonaikba. Az elhurcolásokban kifejezett rendszer nem figyelhető meg, sokszor egy-egy területre vonatkozó kvótát kellett teljesíteni, így fogdosták össze az embereket. Hasonlóan zajlott a magyarországi "németek" háború utáni "mozgósítása" is, azaz erőszakos áttelepítése. A kollektív bűnösség elve mentén véghezvitt telepítések a valóban német személyek mellett a gyakran németül nem tudó, de német nevűeket, és időnként magyarokat is érintettek: az elsődleges itt is a kitűzött kvóta teljesítése volt.
Az etnikai és gazdasági okokból elhurcoltak mellett politikai okokból elítéltek is kerültek a szovjet táborokba. A szerző az emberek elfogását követően, a magyarországi gyűjtőtáborok leírásától indítva a kiszállítás körülményein és a táborok területi elhelyezkedésén át, a tábori élet mindennapjaiig tárja fel a rabok útját. A szállítás szörnyű körülmények között, vagonokba összezsúfolva, iszonyatos hidegben zajlott; mozgástér, megfelelő élelem, vagy vécézési lehetőség hiánya mellett. A rabok a nyílásokon kinyúlva a vonat oldalára fagyott jeget és havat próbálták kézzel belapátolni a vagonokba, hogy megihassák azt. A foglyok mindennapjai iszonyatos körülmények között teltek a táborokban: megfelelő ruházat híján elviselt, elképzelhetetlen hideg; folyamatos alultápláltság; betegségek; megfelelő mennyiségű és minőségű élelem állandó hiánya; valamint a folyamatos, kegyetlenül nehéz kényszermunka jellemezte a rabok életét. A sorokat olvasva felsejlik Szolzsenyicin örök érvényű műve, az Ivan Gyenyiszovics egy napja, igazolódik az orosz szerző művének szörnyű hitelessége.
Rabok a Gulágon (forrás: Daily Mail)
Stark többféle számítás felhasználásával igyekszik megadni a foglyok minél pontosabb számát, természetesen pontos számot megalapozottan nem lehet kijelenteni, de több százezerre, félmilliónál is többre tehető a kényszermunkára a szovjet táborokba hurcolt magyarok száma, jól látható, hogy hány családot és így összesen hány embert érintett a szovjet gépezet működése. A fogolyélet napjainak különféle körülményeit (munka típusai és mennyisége, élelem, betegségek, halálozás) is alaposan írja le Stark, amit azonban egy óriási szépséghiba ront el: a kötet ezen szakaszából összesen négyszer két oldal üres, hiányzik a szöveg. Ez a végtelenül dühítő nyomdahiba egyébként rendkívül méltatlan is, mind a téma iránt érdeklődő olvasóval, mind a többéves kutatómunkát végző szerzővel, mind pedig - és leginkább - a kötet főszereplőivel, a szovjet táborokban szenvedő vagy életüket vesztő százezrekkel szemben. Az összképet a csúnya és fantáziátlan borító tovább rontja, bár természetesen utóbbi nem lenne elég a kötet élvezeti értékének komoly csökkenéséhez, ellentétben a hiányzó szakaszokkal.
A kiadási hibák miatt így Stark Tamás könyve egy teljes egészében sajnos nem megismerhető, de ettől eltekintve hiánypótló, történészi szakértelemmel megalapozott, végtelenül alapos kötet. Témaválasztásával egy nyilvánvaló történelmi okokból kevéssé ismert, de jelentőségénél és az okozott szenvedés mértékénél fogva végtelenül fontos történetet mesél el, mégpedig a szovjet államgépezet által elítélt, meghurcolt, elragadott, megkínzott és meggyilkolt magyar emberek szomorú és tanulságos történetét.
10/8
Stark Tamás: Magyar foglyok a Szovjetunióban
230 oldal
Lucidus Kiadó, 2006.
