Librarium

A félbehagyott olvasmányokról

2015. július 16. - winrudi

Alapvetően kétféle olvasó létezik. Persze sok szemszögből be lehet sorolni különféle kategóriákba a könyveket szerető embereket, de ez a szempont két válasznak ad lehetőséget. Az egyik csoportba azok tartoznak, akik viszonylag könnyen félbehagynak egy könyvet, különösebb megrázkódtatás nélkül képesek félretenni valamit, ha úgy érzik, nem azt nyújtja, amire számítottak. A másik csoportot azok az emberek töltik meg, akik szenvednek. Általában végig, akkor is, ha nem tetszik, akkor is ha nem jó, de ha már elkezdték, végigolvassák, legyen bármilyen nehéz is. Eddig az utóbbi csoportba tartoztam, Spiró György kellett hozzá, hogy lassan, de biztosan átlépjek a másik halmazba.

notfinished2.jpg

Több éven át részt vettem a várólista-csökkentés kihívásán, ami röviden annyit tesz, hogy egy évre előre 12 kötetet kiválasztunk a már régóta elolvasni vágyott könyvek közül, majd megpróbáljuk őket elolvasni az adott évben. A tavalyi listám egyik tétele volt Spiró György Fogság című regénye, mert még nem volt korábban szerencsém az íróhoz, mert érdekelt a kötet fülszövege alapján, és mert nagyon széleskörű elismertségnek örvend: nagyítóval kell keresni azokat, akik nem zengenek ódákat a regényről. Többek között aztán ez a választásom vezetett ahhoz, hogy ne tudjam teljesíteni a tavalyi kihívást, sőt, az idein már részt se vegyek.

2014. december 6-án kezdtem el olvasni a regényt, és már sosem fogom befejezni. Eddig a napig, tehát több, mint fél év alatt sikerült a 472. oldalig eljutnom a 770-ből (persze nagyon hosszú megszakításokkal), de néhány hete megérett bennem az elhatározás: eddig és ne tovább! Ha rágondolok, hogy újra kézbe kell vennem, és még 300 oldalon át szenvedni vele, ami minimum hónapokat venne igénybe, akkor a hányinger kerülget. Tudom, hogy ezt a könyvet szeretni KELL, de nekem nem sikerült. Lenyűgöző regény egyébként, olyan szempontból, hogy iszonytatóan alapos kutatómunka előzhette meg, bámulatos a szerző háttértudása a környezetről, ókorról, ókori keletről, ókori zsidókról. De ennyi. Ezen túlmenően számomra leírhatatlan mértékben unalmas, amikor bizonyos, elképesztően jelentéktelen részletek oldalakon át részleteződnek. Hát mégis hol érdekel engem, hogy kétezer éve a földművesek milyen eszközökkel művelték a földet, annak mi volt a neve, és a pontos működési mechanizmusa? Főleg nem oldalakon át. Olyan ez a könyv, mint egy mocsár, amibe lassan belesétálsz, aztán szinte észre sem veszed, de nyakig süppedsz benne, és már nem is látod a mocsár szélét, ahol kievickélhetnél belőle, az elkerülhetetlen elmerülés tűnik az egyetlen lehetőségnek.

notfinished.jpg

Eddig is tudtam, hogy túl rövid az élet, és túl sok a jó könyv ahhoz, hogy olyanokkal vesződjek, amik nem tetszenek, de eddig a pontig majdnem mindig kitartottam. Jó példa erre a Beszélnünk kell Kevinről, amit gyűlöltem olvasni, és még most is gyűlölök, mint regényt, de a kedvenceim közé került, mert mégis az egyik legjobb könyv, amit valaha olvastam, röviden: megérte végigszenvedni. Néhány szakkönyvet leszámítva, amikből csak részek kellettek, ha jól emlékszem, eddig csak Darren Shan vámpíros köteteinek első részét hagytam abba még gyerekként, mert egyszerűen nem tetszett, valamint a Szilmarilokat Tolkientől, amit egyszer azt hiszem el fogok tudni olvasni, de ez a kor nem tizenévesen jött el, olyannyira tömény. Ez utóbbi is legalább tíz éve volt, úgyhogy ezt a sort bővíti most a Fogság. Most úgy érzem, hogy ez meg sem változik majd soha, és az is biztos, hogy Spirótól, mint szerzőtől is ódzkodni fogok, még egy jó darabig biztosan.

Ez az elhatározás az olvasási szokásaimra is hatással van, azóta ugyanis egy újabb könyv is elém került, amit most egyúttal szintén félbehagyok, ez pedig Olga Szlavnyikovától A halhatatlan. Olyan, mintha a Good Bye Lenin! című filmet olvasnám el, csak éppen kilométer hosszúságú, többszörösen összetett, gyilkos mondatszörnyekben megfogalmazva, olyan mesterkélt stílusban, amitől a víz is kiver. 140 oldal a 258-ból, ez is ennyi volt. Mindig úgy voltam vele, legyen szó bármilyen művészeti alkotásról, (könyv, film, stb.) hogy az egész ismeretében nem lehet alapos véleményt nyilvánítani róla. Én még az első Twilight-filmet is végigszenvedtem. A korábbi állításomat most is igaznak érzem, de inkább nyilvánítsak valamiről megalapozatlan véleményt részismeretek alapján, mint hogy értékes perceket, órákat, napokat veszítsek el az életemből, amit egy másik, hozzám passzoló, jó olvasmányra is fordíthatnék. Egyik kedvenc egyetemi tanárom mondta mindig, hogy túl öreg már ő ahhoz, hogy rossz filmeket, színházi előadásokat végigüljön. Hiába fizette ki a jegyet, a végig nem nézés is véleménynyilvánítás. Nos, úgy tűnik, megöregedtem. Legalább egy kicsit.

Ha véletlenül eljutsz idáig a bejegyzésben, és van véleményed, saját szokásod a témával kapcsolatban, akkor ne tartsd magadban!

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr187632134

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2015.07.16. 15:27:28

Én film/sorozat/könyv terén is egyre fejlesztem magam, hogy legyen erőm kaszálni, de régebben mindent végigolvastam. Legfrissebben a Száz év magányt hagytam ott még egészen az elején...

Érdekes lehet: A hátrahagyottakat azért hagytam hátra (he-he-he) valahol a közepén, mert kriminálisan szar volt a magyar fordítása, és már nem bírtam. Így meg az angolba már nincs kedvem belevágni, hogy eddig eljutottam, meg egyébként is néztem a sorozatot...

János Rozsnyai 2015.07.16. 17:30:32

Magam is abbahagyok néha könyvet, de Spiró György írásait soha nem voltam képes. Botor dolog rangsorolni, de őt a legnagyobbak egyikének tartom. Sőt!!!!!!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.07.17. 08:59:37

Spirót elkezdeni sem szabad, rohasztja az agyat

PonDrow 2015.07.17. 19:20:46

Én a "Gone Girl"-el szenvedtem sokat. Valahogy nem bírtam haladni vele, nem tudtam "belesüllyedni". (Angolul) aztán eljutottam a feléig és ott átbillent. És élveztem.

danesdzsu2 2015.07.17. 20:41:02

@enpera: Nem, a te agyad nem Spirótól rohadt.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2015.07.18. 13:57:35

@danesdzsu2: dede, a csirkefej elég volt tőle, de te nyugodtan zabáld