Librarium

Szavakba öntött bánat

2015. június 09. - winrudi

A gyönyörű című Egyezer tündöklő nap szomorú könyv. Nem az a rövid rosszkedvet okozó fajta, és nem is a folyamatos zokogásra sarkalló. Annál sokkal több. Olyan, mintha Khaled Hosseini egy unalmas hétfő délután véletlenül megnyitotta volna a Szomorúság hordójának csapját, és a kifröccsent bánatot papírlapokkal itatta volna fel. Aztán úgy döntött, hogy könyvvé fűzi őket, és kiadja. Bumm, így született ez a regény. 

egyezer.jpg

Van itt ez a Khaled Hosseini (1965-) aki az egyik kedvenc íróm, és akire valamiféle irigységgel elegy utálattal kevert szeretettel nézek. Jól hangzik, nem? Rajongásom kiegészítéseként eddig azért nehezteltem rá, mert ő még mindig ilyen jól ír, én meg még mindig nem, de ez most mindegy is, mert ez a könyv viszont elég volt ahhoz, hogy pusztán kegyetlensége miatt nehezedjen el a fejem, ha rá gondolok, de ne szaladjunk ennyire előre. A szerző afgán származású, de immár amerikai állampolgár is, orvos és író. Mindösszesen három regénye jelent meg eddig, és ezek mindegyike olvasható magyarul is. Eredeti megjelenésüket tekintve egyébként időrendben ez a könyv a második, az első a 2003-as, nagy sikert arató és filmváltozatot is érő Papírsárkányok volt, majd következett az Egyezer tündöklő nap 2007-ben, és végül az És a hegyek visszhangozzák 2013-ban. A tendenciákat figyelve tehát legalább 3-4 évet kell még várni egy újabb könyvre, de ha az is olyan jó lesz, mint az eddigiek, akkor megéri kivárni.

Itt és most a 80-as évek Afganisztánjában járunk, ahol háborúból és szenvedésből gazdagon jut az ország lakóinak. A történet főhőse két nő, (míg Hosseini a Papírsárkányokban férfiakat, itt nőket helyez a középpontba) Marjam és Leila. A velük történteket a legcsekélyebb mértékig sem szeretném ismertetni, az ugyanis elvenné az olvasóktól a megtapasztalás erejét. Ami ez esetben óriási. Hosseini eddig sem a könnyed, kedélyes és súlyoktól mentes történetekről volt híres, de az Egyezer tündöklő nap szereplőivel, és rajtuk keresztül az olvasóval úgy bánik, hogy azt mindenki megemlegeti. Ha valaki eddig azt hitte, hogy George R.R. Martin az, aki gonosz a Trónok harca-rajongókkal, az nem olvasott még Hosseinit. Ez a könyv ugyanis olyan nehéz, hogy önálló életre kelve ki akar esni a kezünkből, és a föld felé törekedni, átszakítva akár a táskánkat is. Mint említettem, nem áll szándékomban ismertetni a szereplőkkel történteket, legyen elég annyi, hogy olyan poklon, mit poklon, poklokon  (amit egyébként leginkább az életüknek nevezhetnénk) vonszolja őket keresztül a szerző tolla, hogy még a sokat látott olvasó is meg-megáll olvasás közben. Láttam én már egyet, s mást, de hogy azért kelljen percekre megszakítanom egy könyv olvasását, mert egyszerűen már én sem bírok elviselni ennyi szenvedést, olyan még nem volt. Hosszú pillanatokat töltöttem buszokon utazva, kezemben a nyitott könyvvel, sajnálattal megtelt szívvel és gyűlölködő gondolatokkal átkozva szegény szerzőt. Persze ez arra is jó, hogy az olvasó bármilyen hétköznapi "gondja" egy porszem egyik apró atomjának tűnjön.

khaled_hosseini.jpgKhaled Hosseini

A Papírsárkányok nagyon keményen realista volt, de valamiféle mesés elbeszélői vonás enyhítette a fájdalmakat. Az És a hegyek visszhangozzák képes volt megmutatni a szenvedést, de fel tudta vonultatni a boldogságot is ennek ellenében. Most pedig itt van ez a regény, ami a kettő között született, és hiába akad benne itt-ott valamiféle öröm, az szinte levegőhöz sem képes jutni, és mindig belefullad a bánat mocsarába, hogy aztán a pokol egy mélyebb bugyrába kövessük tovább szereplőinket. Ez a szenvedés nem öncélú és nem is végtelen, de közel áll hozzá, éppen ezért nagyon nehéz megbirkózni vele. Hosseini képes volt megmutatni már első regényében is, hogy az irodalom a kulturális és egyéb különbözőségek ellenére is össze tudja kötni a kifejtett érzések útján az olvasókat. Ezzel a történettel az olvasó elé veti, hogy nemcsak az irodalomnak, sőt a boldogságnak van közös nyelve; de a fájdalomnak, a gyásznak, a bánatnak, a szenvedésnek is: ez pedig nagyon fontos tanulság.

Mindezen túl persze ismét ott van Afganisztán, mint nem is annyira rejtett szereplője a történetnek, mint ahogyan minden Hosseini-regényben. Hiszen mégis csak ez, a helyszín az, ami minden egyes emberi sorsot magába gyűjt, ahogyan a föld magába issza a vért, verejtéket és könnyeket. Nehéz lehet. A regény leghangsúlyosabb eleme a családon belüli erőszak, nagyon hitelesen és megrázóan képes a szerző bemutatni ennek természetét. Szerencsére a történet nem merül a feje búbjáig (csak nyakig) a bánatba, a szerző kénytelen valami kapaszkodót adni: különben az egészet nem is lehetne elviselni. Az egy dolog, hogy a stílus gyönyörű, de legfőképpen ez a könyv mégis csak az élni akarás, a küzdeni tudás, az önfeláldozás és a szeretet könyve; ezek pedig mindig is éltek, élnek és élni fognak, történjen bármi.

A kötetet köszönöm a Libri Kiadónak!

10/10

Khaled Hosseini: Egyezer tündöklő nap
480 oldal
Libri Kiadó, 2014.
Fordította: Bobory Dóra
Eredeti cím: A Thousand Splendid Suns

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr727530194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.