A tavalyi Óceán az út végén után, az idei Könyvhétre is új könyvvel jelentkezett az Agave a kortárs irodalom Tim Burtonjétől. Neil Gaiman határtalan fantáziája ezúttal egy gyerekkönyv keretei között szárnyal szabadon, mindez hangsúlyos mondanivalóval és Skottie Young zseniális, rajzfilmszerű illusztrációjával kiegészülve remek olvasmányélményt nyújt.

Neil Gaiman (1960-) megkerülhetetlen alakja a kortárs szórakoztató irodalomnak, azon belül is persze a sci-finek, és méginkább a fantasynek. Történeteit olvasva olyan érzésem van, hogy Tim Burton írna ilyen könyveket, ha író lett volna belőle, és nem rendező (no meg még sok más), de jobb is ez így: mindenki a saját területén teljesedhet ki. Jelen kötet színvonalához Skottie Young (1978-) is hozzájárult, aki dolgozott már a Marvelnek, a Warner Bros.-nek, a Mattelnek, vagy a Cartoon Networknek is.

A rengeteg, a történet szerves részét alkotó rajzzal együtt is csak bő százoldalas könyv alaptörténete igen egyszerű: egy apuka elmegy tejért. Mégpedig a gyerekinek, mégpedig a reggelihez, szörnyű dolog történt ugyanis: elfogyott a tej, anélkül meg persze nem lehet müzlit enni. A konferenciára elutazott anyuka nélkül pedig az apára hárul minden feladat, hogy két csemetéjének minden földi jót, így a tejet is biztosítsa. Apa el is megy a boltba, hogy aztán óriási késéssel érjen vissza a zsákmányolt tejjel. Késésére valami egészen hihetetlen magyarázattal áll elő, és itt lép működésbe a gaimani fantáziagépezet.

Neil Gaiman, fotó: Kimberly Butler

Néhány kisebb spoilerrel élve, és röviden összefoglalva: Aput nemcsak, hogy földönkívüli marslakók rabolják el, de egy hajónyi kalóz fogságába is esik, hogy aztán egy időutazó sztegoszaurusz professzor mentse meg. Útba ejtenek néhány bennszülöttet, egy sereg vámpírt, meg pár dinoszaurusz rendőrt. A történet ötletes, vicces, sodró lendületű, és a szerzőnek még arra is marad ideje, hogy egy ponton szeretett műfaja egyik vadhajtásának, a tinilányok által körülrajongott vámpíros-romantikus-vér/könnycsöppenős regényeknek is görbe tükröt állítson.

A kalandos történetű mese egészen kicsiknek is ajánlható, de persze nagyobbak és gyermeklelkű felnőttek is bátran kézbe vehetik, hiszen mögöttes tartalom is meghúzódik a fordulatos cselekményen túl. Az egész könyvecske egy határozott, és szeretetteljes tisztelgés az apák, kifejezetten persze Gaiman és Young apja előtt, ami már az előszóból és az ajánlásokból is kiderül. Rajtuk kívül tágabb értelemben véve az apa mint figura, és minden egyes apa előtt is, akik ötleteikkel, fantáziájukkal színesítik gyerekeik életét, valamint újra és újra, nap mint nap megvívják harcaikat a saját kalózaikkal, marslakóikkal, és dinoszauruszaikkal, legyen bár az egy pelenka kicserélése, a nagybevásárlás, vagy egy esti mese: mindaz, amiért hálásak lehetünk nekik. És vagyunk is, ahogyan a szerző is, a végeredményt olvasva pedig legalább egy pillanatig mindenki Gaiman gyereke akar majd lenni, hogy legalább egyszer hallhasson tőle egy ilyen történetet elalvás előtt.

A kötetet köszönöm az Agavénak!

10/10

Neil Gaiman: Szerencsére a tej
128 oldal
Agave Könyvek, 2014.
Fordította: Pék Zoltán
Eredeti cím: Fortunately, the Milk