Librarium

Mocskos utazás Grönland múltjába

2014. március 21. - winrudi

A dán-norvég Kim Leine első magyarul megjelenő könyve, A Végtelen-fjord prófétái a XVIII. század végi Dániába és Grönlandra viszi el olvasóját. A gyarmatosítás problémáit, a hit természetét, és más súlyos témákat érintő regény szigorúan 18-as karikás, időnként durván naturalista stílusban íródott, megidézve a legjobb realista írók szellemét is.

kimleine_végtelenfjord.JPG

Kim Leine (1961-) Norvégiában született, ahol egy Jehova Tanúi közösségben nevelkedett. Tizenhét éves korában költözött Dániába, első két regénye önéletrajzi ihletésű volt: a 2007-es Kalakban a családon belüli erőszak súlyos tapasztalatait dolgozza fel, míg a 2008-as Valdemarsdagban egy a nagyapja által elkövetett 1938-as gyilkosságot mesél el. Harmadik műve, a 2009-es Tunu egy Grönlandon ápolóként dolgozó férfiról szól. Leine dánul írja műveit, négy regénye mellett két novelláskötete is megjelent már, a hónap elején személyesen mutatta be magyarul megjelenő kötetét Budapesten. Múltjában az erős vallásos hatás mellett Grönlandon ápolóként eltöltött hosszú évek, családon belüli szexuális zaklatás, depresszió és morfium függőség egyaránt jelen van.

A Végtelen-fjord prófétái (2012) egyértelműen nem önéletrajzi könyv, bár vitathatatlan párhuzamok fedezhetők fel a szerző és főhőse életútja között, a nagy időbeli távolság ellenére is. A műért Leine többek között az Északi Tanács Irodalmi Díját is elnyerte 2013-ban. A regényben 1793-ban járunk, amikor is Morten Falck (Pedersen), a fiatal lelkész ahelyett, hogy menyasszonyával Dániában maradna, mindent hátrahagyva Grönlandra utazik missziós tevékenységet folytatni. A szigeten óriási ellentétek feszülnek a dán gyarmatosítók és a grönlandiak között, miközben a már áttért helybéliek egy része is lázong, egy próféta házaspár, Habakuk és Maria Magdalene vezetésével. A francia forradalommal egy időben, attól egy óriási szakadéknyira vágynak azonos célokra: szabadságra, egyenlőségre és testvériségre.

kim_leine.jpgKim Leine (fotó: Mudra László, Origo)

A regény történetvezetése nem lineáris: a prológus 1793-as idejét követően a fiatal lelkész életét követjük nyomon Dániában 1782 és 1793 között, hogy aztán ismét visszaugorjunk az időben, és grönlandi nézőpontból is végigkövessük az 1785 és 1793 közötti eseményeket, melyekben természetesen idővel ismét Falck válik főszereplővé. A cselekmény végül egészen 1795-ig, majd röviden 1815-ig kifut. Nagyon jól megválasztott szerkesztés ez, a néhány előre- és visszaugrás képes az érdeklődés és a feszültség fenntartására az olvasóban.

Az a furcsa Leine könyvében, hogy a fülszöveg alapján első ránézésre nem tűnik olyan kötetnek, ami után kaparnám a falat izgalmamban, csak hogy olvashassam, de valami rejtélyes okból mégis úgy gondoltam, hogy érdemes az olvasásra és ezt nagyon jól tettem. Elképzelhető, hogy ehhez a gyönyörű, Máthé Hanga keze munkáját dicsérő, Dale De Armond Lake Spirit című képét felhasználó borító is hozzájárult, ami sokkal jobb lett mint a kiinduló mű. Az aprónak tűnő hajó alakját a tajtékos hullámú, fekete vízzel együttműködve elnyelő nagy szemű lény nagyon hatásos, főleg az IKEA-párnákra emlékeztető skandináv színkavalkáddal kiegészülve.

A könyv a küzdelmek köré épül fel, a küzdelemre Morten Falck és önmaga, a gyarmatosítók és a grönlandiak, az emberek és a természet között. Utóbbi ugyanis szintén megkeseríti a misszionáriusok életét, ha nem lenne elég a "vadak" ellenállása: sötétség, sár, hideg, jég, és hó öleli iszaposan ragadós karjai közé a grönlandi világot. Mindeközben a rousseau-i filozófia egyik gondolata is újra és újra, mantraszerűen felbukkan: "Az ember szabadnak született, és mindenütt bilincsbe verik!". Falcknak missziós évei során seregnyi ilyen bilinccsel van szerencsétlensége találkozni, egészen különféle alakokban.

grönland.jpgKangeq, elhagyatott dán telep Grönlandon (fotó: Sarah Woodall, Adventures of a Polarphile blog)

Nem hiába említettem a 18-as karikát, Grönland vad és kegyetlen világa magával hordoz egészen durva jeleneteket, a kezdetleges magzatelhajtástól kezdve, nemi erőszakon és korbácsoláson át, egészen a vérfertőzésig. Minderre ráerősít Leine hiperrealista, gyakran durva naturalizmusba áthajló stílusa is, ám egyúttal ez adja a regény különleges - egy képzavarral élve - ízét is. Egyébként az író szereti Tolsztojt, Flaubert-t és Zolát, jobb mestereket nem is választhatott volna magának. A jelen időben megírt történet úszik a szagokban, az alkoholban és a különféle testnedvekben, legyen bár szó izzadtságról, vérről, spermáról, vagy épp fekáliáról. Mindeközben pedig ott tocsogunk Falckkal a ragadós sárban, a füst- és zsírszagban, az egészre pedig a mindenhol felbukkanó, kiirthatatlan tetvek teszik fel a nem éppen bizalomgerjesztő koronát. Ebbe a világba csöppen bele Falck, a maga kezdeti lelkesedésével, elszántságával és reményeivel, hogy aztán ő is bűnössé váljon, oly sok máshoz hasonlóan. Lelkészünk múltját, bűneit és adósságait végtelen erővel törli el a Koppenhágát elemésztő tűzvész, amivel Leine az olvasót is megpróbálja kipucolni a több száz oldal alatt rárakódott szennyeződések alól.

A Végtelen-fjord prófétái a szabadság, a hit és az egyenlőség kérdéseit boncolgató, remek stílusú történet, mely utóbbival engem is teljesen magába szippantott, és a téma kezdeti érdektelensége ellenére nem engedett, nem hagyott nyugodni és minél gyorsabb olvasásra sarkallt. A kötet bátran ajánlható mindazoknak, akik egy hiteles történelmi regényre vágynak, egy olyan regényre, ami különös, nyugtalanító és mindenképpen emlékezetes olvasmányélményt jelent, realizmusával és a naturalizmus mellett jelen lenni képes gyönyörűségével együtt.

A kötetet köszönöm a Scolar Kiadónak!

10/10

Kim Leine: A Végtelen-fjord prófétái
560 oldal
Scolar Kiadó, 2014.
Eredeti cím: Profeterne i Evighedsfjorden
Fordította: Soós Anita

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr35871957

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.