Librarium

Emlékek tengere

2013. június 20. - winrudi

Öt év hallgatás után jelent meg az Óceán az út végén, Neil Gaiman új könyve. Azé a Gaimané, aki az Amerikai isteneket, az Anansi fiúkat, a Csillagport és a Coraline-t, valamint a Beowulf forgatókönyvét írta; aki megalkotta a Sandman képregényeket; és akit az új kötet borítóján Stephen King méltat.

Neil Gaiman (1960-) angol fantasy, képregény és sci-fi író, lengyel szülők gyermeke. Gyermekkorától kezdve nagy hatást gyakoroltak rá olvasmányai, köztük J.R.R. Tolkien, C.S. Lewis, Harlan Ellison és Ray Bradbury művei. A nyolcvanas években újságíróként dolgozott, többek között könyvismertetőket írt, 1984-ben jelent meg első könyve, a Duran Duran zenekarról. A Sandman képregénysorozat 75 számmal és több különszámmal rendelkezik. Fent említett munkái közül a 2000-es Amerikai istenek hozta meg az áttörést, ezért egyszerre megkapta a Hugo-, a Nebula, a Bram Stoker és a Locus-díjakat is. Novelláskötetei is megjelentek, a Tükör és füst, valamint a Törékeny holmik.

Neil_Gaiman_Ocean_az_ut_vegen_b1_72dpi.jpg
A világpremierrel egy időben (június 18.) rögtön magyarul is megjelenő új kötet, az Óceán az út végén főhőse középkorú férfiként egy temetés kapcsán látogat vissza a környékre, ahol gyermekkorának egyik szakaszát töltötte. A visszaemlékezés során felsejlik, ahogyan a többnyire olvasással töltött, nyugodt, vidéki életet megzavarja egy különös esemény, ami nemcsak általa, de a legtöbb ember által ismeretlen folyamatokat indít el, melynek nem látszik, mi is lesz a vége. A kisfiú a történések elől csak egy helyre, a Hempstock-farmra menekülhet, csak az itt élő három titokzatos nő segíthet rajta, ám ennek komoly ára van.

A szerző évek óta várólistás írónak számított nálam, de ezt megelőzően még nem jutottam el odáig, hogy olvassak tőle, a Coraline filmadaptációját láttam, az tetszett. Ami azt illeti, viszonylag ritkán olvasok fantasyt, a műfaj nálam a A Gyűrűk urával kezdődött, és - kis túlzással - vele is ért véget. Most azonban kapóra jött a rövid, érdekes fülszövegű és szép borítójú kötet, mely életem első, de gyaníthatóan nem utolsó Gaiman kötetének bizonyult.

Ezen a ponton muszáj a borítóról külön is szólnom, ami - ahogyan azt már az Agavénál megszokhattuk - Kuszkó Rajmund munkája. A végeredmény egy gyönyörű, minimalista szépséggel operáló, egyben sokat sejtető borító, ami nagyon hasonló az eredetihez, de néhány apró különbségnek (a lány eltérő testhelyzete, izgalmasabb betűtípus, homogénebb háttér) köszönhetően mégis jobb, mint az. Különösen jó érzés volt rápillantani a hűs és sötét vízre a nyári kánikulában olvasva, és jó érzés most is: az elsötétített, de harminc foknál is melegebb szobában.

Neil-Gaiman-010.jpgNeil Gaiman (forrás: The Guardian)

Az első szó ami az Óceán az út végéről eszembe jut, az, hogy történet. Mert ez egy az igazi, valódi, nagy betűs Történetek közül. Egy mese, amit legszívesebben a vége után azonnal, majd újra meg újra átélne az ember. Az a fajta kötet, amit olvasva ismét ráébredünk, hogy miért is szeretünk olvasni. Azt vártam, - mint ahogyan a 200 oldalnál rövidebb könyvek esetében általában lenni szokott - hogy a történetet túl rövidnek és kidolgozatlannak találom majd. Ez egy később nem beigazolódó félelemnek bizonyult, a könyv rövidsége ellenére kerek egészet alkot, pontosan annyira hosszú, amennyire lennie kell.

A szerző stílusa nagyon jó, nemcsak olvasmányos, szemléletes, lényegre törő és pontos, de a gyermeki nézőpontot is kiválóan jeleníti meg, miközben egy sereg remek szimbólumot használ. A könyv egy igen magával ragadó fantasy, a maga ötletességével, stílusával és karaktereivel. Az Óceán az út végén egy sok idézni való gondolatot tartalmazó, - bizonyos pontokon realista történet szimbolikus, gyermeki feldolgozásaként is értelmezhető - jó ötletekkel és bölcsességgel teli mű. A benne felvetett komolyabb kérdések között nemcsak olyanok szerepelnek, mint hogy változnak-e az emberek, vagy mennyire szemléli másként a világot egy gyermek és egy felnőtt; de olyanok is, mint hogy mennyit ér az életünk.

Aki már korábbról ismeri Neil Gaimant, azt biztosan érdekli a több év csend után megjelent kötet, aki pedig még nem, saját tapasztalat, hogy első kötetnek kiváló, hiszen gyaníthatóan ugyanazt a reakciót váltja ki az olvasóból, mint belőlem: többet és többet akar majd olvasni az irodalom Tim Burtonjétől.

A kötetet, melynek első 22 oldala itt elolvasható, köszönöm az Agavénak!

10/9

Neil Gaiman: Óceán az út végén
198 oldal
Agave Könyvek, 2013.
Fordította: Pék Zoltán
Eredeti cím: The Ocean at the End of the Lane

A bejegyzés trackback címe:

https://librarium.blog.hu/api/trackback/id/tr475370865

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.